NFL csevegő

82 feliratkozó

3 hónapja
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 914 — Így remélem megfelelek nektek.....
Csak szerintem gáz, hogy a WC kör után nem tűnt el az a narratíva az nfl médiából, hogy NFC >>>AFC? Előzetesen a meccsek előtt még oké volt, de a Bears irányító és védelemi szinten nem mutatott valami biztató dolgokat, a Ramset a Panthers bully-zta a trencheken nem kevés playben, pedig a kezdő LT térde szétment az elején. A 49ersnél elit coaching folyik, de idővel azért kellenének playoff szintű védőjátékosok alighanem. Nem látom azt az elvileg hatalmas szintkülönbséget, ami szóban forog.

Lehet, hogy az SB-t NFC csapat nyeri, változik egyik meccsről a másikra a forma, de perpill szerintem falak overall erejét nézve a top3 csapat mind AFC, Allen teljesítménye után az irányítókat sem tudom az NFC-nek adni, és a védelmek egyértelműen AFC. Az NFC-ben jobbak a HC-k, és több az elit skill player, emiatt nézhetőbbek a meccsek.
Cruyffista
Lehet èn vagyok vakon de sehol nem olvastam ezt a narratívát, nem találkoztam vele. Max, arról van szó, hogy inkább egyenlő felé tolódott el a kèt oldal az amúgy eddigi èvek AFC főlènye óta (ez elsősorban a QBkban èrtendő). Ami egyébként továbbra is megvan csak idèn az elitnek tartotott QBk csapatai közül egyedül Allen jutott el sokáig. Maye most zárkózik fel. Ezt èrzèkelheted így. De nem kell ebbe többet belegondolni. Meg nincs is jelentősège.

Szerkesztette: dande2
3 hónapja
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Csak szerintem gáz, hogy a WC kör után nem tűnt el az a narratíva az nfl médiából, hogy NFC >>>AFC? Előzetesen a meccsek előtt még oké volt, de a Bears irányító és védelemi szinten nem mutatott valami biztató dolgokat, a Ramset a Panthers bully-zta a trencheken nem kevés playben, pedig a kezdő LT térde szétment az elején. A 49ersnél elit coaching folyik, de idővel azért kellenének playoff szintű védőjátékosok alighanem. Nem látom azt az elvileg hatalmas szintkülönbséget, ami szóban forog.

Lehet, hogy az SB-t NFC csapat nyeri, változik egyik meccsről a másikra a forma, de perpill szerintem falak overall erejét nézve a top3 csapat mind AFC, Allen teljesítménye után az irányítókat sem tudom az NFC-nek adni, és a védelmek egyértelműen AFC. Az NFC-ben jobbak a HC-k, és több az elit skill player, emiatt nézhetőbbek a meccsek.
3 hónapja
alatriste Green Bay Packers 11 890 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
lindstrom kaphatna már egy kegyel 1st team besorolást.
peach
Mire, hogy agyba főbe verik mögötte a QB-kat?
Jonah Savaiinaea engedte a legtöbb nyomást idén a guardok közt 45-el. Chris Lindstrom a második 44-el.
Futást eliten blokkolja de én egyáltalán nem raknám all-proba. A játék felében elit a másikban kurva gyenge - ez nem top szint összerakva.
alatriste
idén. legalábbis érzésre. penix hitvány a zsebben, lassú, vonzza a nyomást. az se segített rajta, hogy vilagtalan ember volt mellette rt-ben.
peach
ha jól tudom ezek a 2.5mp alatti nyomások. ha a qb 4mp-ig tartogatja a labdát már nem a fal hibája szóval nem arra jött ez a sok nyomás.
Tavaly 31-je volt.
előtte 15 és 9. Azokban az években all-pro is lett de akkor is "csak" második csapatos az igaz

Liverpool Fc
3 hónapja
peach Atlanta Falcons 15 878 — a new hope (again)
lindstrom kaphatna már egy kegyel 1st team besorolást.
peach
Mire, hogy agyba főbe verik mögötte a QB-kat?
Jonah Savaiinaea engedte a legtöbb nyomást idén a guardok közt 45-el. Chris Lindstrom a második 44-el.
Futást eliten blokkolja de én egyáltalán nem raknám all-proba. A játék felében elit a másikban kurva gyenge - ez nem top szint összerakva.
alatriste
idén. legalábbis érzésre. penix hitvány a zsebben, lassú, vonzza a nyomást. az se segített rajta, hogy vilagtalan ember volt mellette rt-ben.

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
3 hónapja
alatriste Green Bay Packers 11 890 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
lindstrom kaphatna már egy kegyel 1st team besorolást.
peach
Mire, hogy agyba főbe verik mögötte a QB-kat?
Jonah Savaiinaea engedte a legtöbb nyomást idén a guardok közt 45-el. Chris Lindstrom a második 44-el.
Futást eliten blokkolja de én egyáltalán nem raknám all-proba. A játék felében elit a másikban kurva gyenge - ez nem top szint összerakva.

Liverpool Fc
3 hónapja
Pitt Pittsburgh Steelers Tennessee Volunteers 108 — Stairway to 7
#Tomlin

a New York Giants mellett 2026 elején még további 10 olyan csapat van az NFL-ben, amelynek története során még soha nem volt színes bőrű, állandó (nem megbízott) vezetőedzője.
Ezek a csapatok a következők:

Dallas Cowboys: 1960-as alapításuk óta kizárólag fehér vezetőedzőik voltak.
Buffalo Bills: Bár Perry Fewell 2009-ben megbízott (interim) edzőként irányította a csapatot, ő volt az első és egyetlen fekete edző ebben a szerepkörben, de állandó kinevezést nem kapott.
New Orleans Saints:
Baltimore Ravens
Carolina Panthers
Jacksonville Jaguars
Los Angeles Rams
Seattle Seahawks
Tennessee Titans
Washington Commanders
ozibozi
Nálunk is volt afro-amerikai interim HC Mel Tucker személyében 2011-ben 5 meccsen - annyi W-je volt, mint Mike Mularkeynak(16 meccs) és Urban Meyernek(13) - 2. 😀 Az utolsó meccses W-je küldte Andrew Luckot Indybe.
iktriad
Panthersnél is, Wilks 2022-ben 12 meccsen volt interim HC.

3 hónapja
iktriad Jacksonville Jaguars 85 324 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
#Tomlin

a New York Giants mellett 2026 elején még további 10 olyan csapat van az NFL-ben, amelynek története során még soha nem volt színes bőrű, állandó (nem megbízott) vezetőedzője.
Ezek a csapatok a következők:

Dallas Cowboys: 1960-as alapításuk óta kizárólag fehér vezetőedzőik voltak.
Buffalo Bills: Bár Perry Fewell 2009-ben megbízott (interim) edzőként irányította a csapatot, ő volt az első és egyetlen fekete edző ebben a szerepkörben, de állandó kinevezést nem kapott.
New Orleans Saints:
Baltimore Ravens
Carolina Panthers
Jacksonville Jaguars
Los Angeles Rams
Seattle Seahawks
Tennessee Titans
Washington Commanders
ozibozi
Nálunk is volt afro-amerikai interim HC Mel Tucker személyében 2011-ben 5 meccsen - annyi W-je volt, mint Mike Mularkeynak(16 meccs) és Urban Meyernek(13) - 2. 😀 Az utolsó meccses W-je küldte Andrew Luckot Indybe.

Szerkesztette: iktriad
3 hónapja
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 113

Cruyffista
Ne blamáljátok már állandóan Stephen F. Austint

3 hónapja
ozibozi New York Giants 21 435
#Tomlin

a New York Giants mellett 2026 elején még további 10 olyan csapat van az NFL-ben, amelynek története során még soha nem volt színes bőrű, állandó (nem megbízott) vezetőedzője.
Ezek a csapatok a következők:

Dallas Cowboys: 1960-as alapításuk óta kizárólag fehér vezetőedzőik voltak.
Buffalo Bills: Bár Perry Fewell 2009-ben megbízott (interim) edzőként irányította a csapatot, ő volt az első és egyetlen fekete edző ebben a szerepkörben, de állandó kinevezést nem kapott.
New Orleans Saints:
Baltimore Ravens
Carolina Panthers
Jacksonville Jaguars
Los Angeles Rams
Seattle Seahawks
Tennessee Titans
Washington Commanders
3 hónapja
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
3 hónapja
szaba Los Angeles Chargers 12 653
Fun fact: (Steelers-Texans statjait még nem látom, szóval Stroud és Arod még nincs itt) Herbertnek volt a legtöbb ideje dobni a wc körben, 3.62 mp. Rajta kívül csak Young és Caleb volt 3 fölött valamivel. Caleb -14 CPOE-t hozott. Még Hurts is csak -7.8 volt. Egyedül Allen és Purdy hozott pozitív CPOE-t, Allen +8.7, Purdy +0.2. Allen szabadult leghamarabb a labdától (2.62s). Epa/playben csak Love volt jobb Allennél (0.38 vs 0.37).

Konklúzió.. Allen keményen lefosta a ligát.
Cruyffista
Hát Herbertnek valszeg azért mert lábbal még hosszabbította a playeket. Az a fal nem igazán tartott semmit sem
Wester
Igen, de azért sokat hagyott benne így is. Ez a második play, kipihenten, érintetlenül. Sima td... az ő szintjén 2-3 könnyű passzra volt tőle, hogy ez a meccs szoros legyen.

Cruyffista
Sajnos ezt teszi, mikor egész évben agyon van verve valaki. A végére tényleg nem képes rendesen olvasni, mert minden rezdülésben egy ütközést lát érkezni.
3 hónapja
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Fun fact: (Steelers-Texans statjait még nem látom, szóval Stroud és Arod még nincs itt) Herbertnek volt a legtöbb ideje dobni a wc körben, 3.62 mp. Rajta kívül csak Young és Caleb volt 3 fölött valamivel. Caleb -14 CPOE-t hozott. Még Hurts is csak -7.8 volt. Egyedül Allen és Purdy hozott pozitív CPOE-t, Allen +8.7, Purdy +0.2. Allen szabadult leghamarabb a labdától (2.62s). Epa/playben csak Love volt jobb Allennél (0.38 vs 0.37).

Konklúzió.. Allen keményen lefosta a ligát.
Cruyffista
Hát Herbertnek valszeg azért mert lábbal még hosszabbította a playeket. Az a fal nem igazán tartott semmit sem
Wester
Igen, de azért sokat hagyott benne így is. Ez a második play, kipihenten, érintetlenül. Sima td... az ő szintjén 2-3 könnyű passzra volt tőle, hogy ez a meccs szoros legyen.

3 hónapja
Wester New York Jets Middle Tennessee Blue Raiders 10 183 — Jó ötletnek tűnt!
Fun fact: (Steelers-Texans statjait még nem látom, szóval Stroud és Arod még nincs itt) Herbertnek volt a legtöbb ideje dobni a wc körben, 3.62 mp. Rajta kívül csak Young és Caleb volt 3 fölött valamivel. Caleb -14 CPOE-t hozott. Még Hurts is csak -7.8 volt. Egyedül Allen és Purdy hozott pozitív CPOE-t, Allen +8.7, Purdy +0.2. Allen szabadult leghamarabb a labdától (2.62s). Epa/playben csak Love volt jobb Allennél (0.38 vs 0.37).

Konklúzió.. Allen keményen lefosta a ligát.
Cruyffista
Hát Herbertnek valszeg azért mert lábbal még hosszabbította a playeket. Az a fal nem igazán tartott semmit sem

Lesz ez még így se!
3 hónapja
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Fun fact: (Steelers-Texans statjait még nem látom, szóval Stroud és Arod még nincs itt) Herbertnek volt a legtöbb ideje dobni a wc körben, 3.62 mp. Rajta kívül csak Young és Caleb volt 3 fölött valamivel. Caleb -14 CPOE-t hozott. Még Hurts is csak -7.8 volt. Egyedül Allen és Purdy hozott pozitív CPOE-t, Allen +8.7, Purdy +0.2. Allen szabadult leghamarabb a labdától (2.62s). Epa/playben csak Love volt jobb Allennél (0.38 vs 0.37).

Konklúzió.. Allen keményen lefosta a ligát.
3 hónapja
NB2 New England Patriots 28 495 — nabege2@yahoo.com
Alapban 5 meccs eleve nálam kétesélyes volt, hiába volt egy csapat 2. kiemelt, annyival nem volt jobb a többinél vagy hiába volt pl a Philly előrébb az elmúlt hónap formája alapján simán benne volt, hogy elchokerkedik. Ha a Carolina nyert volna, nálam az lett volna egyértelmű meglepi.
A következő kőrben már azért a Buffalo és a Frisco továbbjutása kisebb meglepi lenne.
NB2
Szóval ha nálad 6/5 meccs fifty-fifty volt, gyakorlatilag nem is lehetett upset.
zacknorb
mikor leírtam akkor végiggondoltam, hogy jah, hülye voltam 😊))
de tényleg ez a wc kőr izgalmas volt, nem igazán voltak lefutott meccsek
3 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 23 871 — Kinek mit intézett a kormánya
Alapban 5 meccs eleve nálam kétesélyes volt, hiába volt egy csapat 2. kiemelt, annyival nem volt jobb a többinél vagy hiába volt pl a Philly előrébb az elmúlt hónap formája alapján simán benne volt, hogy elchokerkedik. Ha a Carolina nyert volna, nálam az lett volna egyértelmű meglepi.
A következő kőrben már azért a Buffalo és a Frisco továbbjutása kisebb meglepi lenne.
NB2
Szóval ha nálad 6/5 meccs fifty-fifty volt, gyakorlatilag nem is lehetett upset.

Poloska vagyok.
3 hónapja
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 914 — Így remélem megfelelek nektek.....
Az "igazságos, várható" (értsd elit QB-val rendelkező csapat) innentől a Bills-Rams döntő lenne, de amúgy Helmut_Zimmer miatt legyen Hawks-Bills hadd élje át amit én a Chiefs-Eagles-en. 😉 Ez esetben Bills winnel.
3 hónapja
Black_Adder Denver Broncos 9 475
Sztem amióta 7 csapatos a PO, toronymagasan ez volt a legjobb wildcard hétvége. 4 qrva jó meccs, remélem a folytatás is ilyen lesz.
gabokocka
háááát, jövő héten a mi offensünk is pályára lép... Az ineffektív rb screen szerelmesei imádni fogják

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
3 hónapja
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 353 — Keep pounding
Sztem amióta 7 csapatos a PO, toronymagasan ez volt a legjobb wildcard hétvége. 4 qrva jó meccs, remélem a folytatás is ilyen lesz.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
3 hónapja
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 213 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
Alapban 5 meccs eleve nálam kétesélyes volt, hiába volt egy csapat 2. kiemelt, annyival nem volt jobb a többinél vagy hiába volt pl a Philly előrébb az elmúlt hónap formája alapján simán benne volt, hogy elchokerkedik. Ha a Carolina nyert volna, nálam az lett volna egyértelmű meglepi.
A következő kőrben már azért a Buffalo és a Frisco továbbjutása kisebb meglepi lenne.
NB2
Bills továbbjutása miért lenne meglepi? Nálam az egy full 50-50-es meccs.

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
3 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 075 — The Mathematician
Alapban 5 meccs eleve nálam kétesélyes volt, hiába volt egy csapat 2. kiemelt, annyival nem volt jobb a többinél vagy hiába volt pl a Philly előrébb az elmúlt hónap formája alapján simán benne volt, hogy elchokerkedik. Ha a Carolina nyert volna, nálam az lett volna egyértelmű meglepi.
A következő kőrben már azért a Buffalo és a Frisco továbbjutása kisebb meglepi lenne.
NB2
Frisco igen, Bills nálam esélyesebb ha nem is sokkal

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
3 hónapja
NB2 New England Patriots 28 495 — nabege2@yahoo.com
Alapban 5 meccs eleve nálam kétesélyes volt, hiába volt egy csapat 2. kiemelt, annyival nem volt jobb a többinél vagy hiába volt pl a Philly előrébb az elmúlt hónap formája alapján simán benne volt, hogy elchokerkedik. Ha a Carolina nyert volna, nálam az lett volna egyértelmű meglepi.
A következő kőrben már azért a Buffalo és a Frisco továbbjutása kisebb meglepi lenne.
3 hónapja
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 213 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
Nem tudom hány éve tippelgetek ide én is, de szerintem még sosem sikerült minden meccset eltalálnom a wild card körben.

Hát, ez is összejött. 😊

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
3 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 075 — The Mathematician
jól érzem, hogy lement a wc kőr és nem volt meglepetés meccs egyik sem?
NB2
Mármint kinek?
A packers biztos favorit volt
Az eagles és a jags is otthon esett ki
Negritis, a vajda
Legfeljebb nálad.
szaba
Vegasnal