Baltimore Ravens

46 feliratkozó

több mint 9 éve
Peter Baltimore Ravens 1 224
sajnos egy adott csapatrészen belül nem lehet mindenki sztár.nem fér bele a sapiba sem meg amúgy sem.nem tudom miért vagy mi alapján írtátok le rögtön Wagnert.gondolom a Denver meccs miatt.nos,ott valóban engedett két sack-et de rookiként bedobták a mély vízbe szerencsétlen,szerintem belefér,a két sack-et leszámítva pedig jól játszott és azóta eltelt egy év.lényeg a lényeg:a maradék lóvénkat inkább a 3 kulcsjátékosunk lekötésére kéne költeni.

több mint 9 éve
Voice Baltimore Ravens 1 825 — LA Lakers & Juventus
Tackle poszton Wagnert nem tudom hova tenni..egyszerűen nem látom hogy ő most tudna egy átlagos kezdő szintet hozni. Korainak érzem a kezdőbe dobását.Voice
Csak épp ez az, hogy akkor kit? Ha Reid, akkor kitépem a hajamat. Rosteren van még Wagner és Reid mellett pár UDFA és Ryan Jensen(6.kör). Ez így nem hagy túl sok választási lehetőséget ha nem kukázunk majd valakit utolsó pillanatokbanFlacco5
Végül is mindegy melyik posztra, de érkeznie kell valakinek az O# falba.

Zuttah tud játszani guardot is, KC tud tackelt, szóval variációs lehetőségek vannak. Jöhet C, G vagy Tackle, szinte mindegy csak minőségi legyen.


The youngest player EVER with a perfect passer rating 😈 LJ8
több mint 9 éve
Flacco5 Baltimore Ravens 831
Tackle poszton Wagnert nem tudom hova tenni..egyszerűen nem látom hogy ő most tudna egy átlagos kezdő szintet hozni. Korainak érzem a kezdőbe dobását.Voice
Csak épp ez az, hogy akkor kit? Ha Reid, akkor kitépem a hajamat. Rosteren van még Wagner és Reid mellett pár UDFA és Ryan Jensen(6.kör). Ez így nem hagy túl sok választási lehetőséget ha nem kukázunk majd valakit utolsó pillanatokban
több mint 9 éve
Voice Baltimore Ravens 1 825 — LA Lakers & Juventus
Én pedig nem aggódom még egyik poszt miatt sem...

TC első két napja (lehet három is) és még nem állt össze a csapat?!?! 😛

Jelentős mozgásokat szoktunk megejteni a preseason előtti egy-két percben és a preseasonben is. Jöhet még RT, jöhet még CB, van még 4 darab futónk, plusz folyamatosan nézelődik a csapat...

Többen temetjük Ross miatt a secondaryt, de Ross valamiért nem maradt a posztján, a csapatánál... persze jó lenne, ha már pro-bowler lenne a TC-ben a csapat, de sok még az idő a szezon végéig.

neem, most még nincs pánik, ha a szezon harmadik-negyedik hetében is így állnánk, akkor lenne...Collapo
Pánikolásnak nem nevezném, de a roster managementünk jelen állás szerint szerintem több mint aggasztó. Abból viszont nem lehet kiindulni, hogy majd mi fog történni. Igen qwa jó Oz a kukázásban és biztos van már kiszemeltje akik áldozatul fognak esni a keretszűkítésnek és meg is fogja oldani, hogy nálunk landoljanak. Amíg azonban ez nem történik meg addig csak a TC hírekből lehet következtetéseket levonni.
Az pedig, hogy C. Brown vagy Asa Jackson karakterek osztozzanak 500-600 snappen (Graham tavaly harmadik számú kornerként 650 en játszott) vagy, hogy Reid a back up T egy élesben semmit sem bizonyított 5. körös RT mögött engem bizony aggaszt.

No de egyéb hírek. A Mosley Brown párharc igen jónak tűnik. Mindketten harcoltak ki fumble-t az edzésen, és a jelentések szerint felszántják a pályát, Valamelyik kezünkbe végül bele kell majd harapni.
Smitty és Sizzle versenyt dumálnak. Smitty egy elkapása után valamelyik védőnek: “this is for men – it isn’t for boys", 😀
Sizzle meg Joe ellen került kis egy sacket ezzel a felkiáltással “he got paid a lot of money. I’m not trying to get my coach fired!”
Piercnek nem tűnik komolynak a sérülése ami miatt kiszállt, de Webb inkább kihagyta a vasárnapi mozgást.
Wagner jól tartotta magát Doom ellen, reméljük élesben is menni fog, a csoportban szerintem nincs jobb passrusher Doomnál akivel összefuthat.
Az utolsó WR posztért most Campanaro és LaQuan Williams lehet harcba, de itt úgyis majd az fog számítani mennyire hasznosak special teamben. Gilmore blokkolását dicsérik, a TE közül, de Pitta is fejlődött a jelek szerint, viszont Daniels kezéből két lasztit is kiütöttek.
Rice elég jól mozog a hírek szerint, könnyebb és az erőfeszítés is megvan nála. Ez mindenképpen jó hír.
Will Hill egy int-el mutatkozott be T-Mobile volt az áldozat. Brooksról viszont semmi hír, a harmadik csapattal edz és ott sem ugrik szem elé, hogy mennyire jó.Blaise
Brooksról rossz ezt olvasni, várható volt, hogy nem lesz első évben stabil kezdő, de reménykedtem benne, hogy pozitív csalódás lesz és mégis két fiatallal állunk fel. Szóval akkor várhatóan: Elam, Stewart páros kezd, esetleg ha W.Hill használható lesz, akkor ő kezd majd Elammel.

RB poszton én nem félek, ha Pierce megint lesérül, akkor is itt van Forsett és Taliaferro. Forsett nem tűnik rossznak, Taliaferro pedig a részemről nagyon várt erőfutó, év közben remélem egy Rice - Taliaferro kettőssel nyomulunk majd.

Tackle poszton Wagnert nem tudom hova tenni..egyszerűen nem látom hogy ő most tudna egy átlagos kezdő szintet hozni. Korainak érzem a kezdőbe dobását.

CB-nek pedig érkezni kell valakinek, mert ez így egy meccsre sem elég, nem hogy a bajnokság végig, kíváncsi vagyok ki jön.


The youngest player EVER with a perfect passer rating 😈 LJ8
több mint 9 éve
Blaise 2 113 — Fuck "Continuity"!
Én pedig nem aggódom még egyik poszt miatt sem...

TC első két napja (lehet három is) és még nem állt össze a csapat?!?! 😛

Jelentős mozgásokat szoktunk megejteni a preseason előtti egy-két percben és a preseasonben is. Jöhet még RT, jöhet még CB, van még 4 darab futónk, plusz folyamatosan nézelődik a csapat...

Többen temetjük Ross miatt a secondaryt, de Ross valamiért nem maradt a posztján, a csapatánál... persze jó lenne, ha már pro-bowler lenne a TC-ben a csapat, de sok még az idő a szezon végéig.

neem, most még nincs pánik, ha a szezon harmadik-negyedik hetében is így állnánk, akkor lenne...Collapo
Pánikolásnak nem nevezném, de a roster managementünk jelen állás szerint szerintem több mint aggasztó. Abból viszont nem lehet kiindulni, hogy majd mi fog történni. Igen qwa jó Oz a kukázásban és biztos van már kiszemeltje akik áldozatul fognak esni a keretszűkítésnek és meg is fogja oldani, hogy nálunk landoljanak. Amíg azonban ez nem történik meg addig csak a TC hírekből lehet következtetéseket levonni.
Az pedig, hogy C. Brown vagy Asa Jackson karakterek osztozzanak 500-600 snappen (Graham tavaly harmadik számú kornerként 650 en játszott) vagy, hogy Reid a back up T egy élesben semmit sem bizonyított 5. körös RT mögött engem bizony aggaszt.

No de egyéb hírek. A Mosley Brown párharc igen jónak tűnik. Mindketten harcoltak ki fumble-t az edzésen, és a jelentések szerint felszántják a pályát, Valamelyik kezünkbe végül bele kell majd harapni.
Smitty és Sizzle versenyt dumálnak. Smitty egy elkapása után valamelyik védőnek: “this is for men – it isn’t for boys", 😀
Sizzle meg Joe ellen került kis egy sacket ezzel a felkiáltással “he got paid a lot of money. I’m not trying to get my coach fired!”
Piercnek nem tűnik komolynak a sérülése ami miatt kiszállt, de Webb inkább kihagyta a vasárnapi mozgást.
Wagner jól tartotta magát Doom ellen, reméljük élesben is menni fog, a csoportban szerintem nincs jobb passrusher Doomnál akivel összefuthat.
Az utolsó WR posztért most Campanaro és LaQuan Williams lehet harcba, de itt úgyis majd az fog számítani mennyire hasznosak special teamben. Gilmore blokkolását dicsérik, a TE közül, de Pitta is fejlődött a jelek szerint, viszont Daniels kezéből két lasztit is kiütöttek.
Rice elég jól mozog a hírek szerint, könnyebb és az erőfeszítés is megvan nála. Ez mindenképpen jó hír.
Will Hill egy int-el mutatkozott be T-Mobile volt az áldozat. Brooksról viszont semmi hír, a harmadik csapattal edz és ott sem ugrik szem elé, hogy mennyire jó.
több mint 9 éve
Collapo Baltimore Ravens Iowa Hawkeyes 3 293 — "Nevermore."
Én pedig nem aggódom még egyik poszt miatt sem...

TC első két napja (lehet három is) és még nem állt össze a csapat?!?! 😛

Jelentős mozgásokat szoktunk megejteni a preseason előtti egy-két percben és a preseasonben is. Jöhet még RT, jöhet még CB, van még 4 darab futónk, plusz folyamatosan nézelődik a csapat...

Többen temetjük Ross miatt a secondaryt, de Ross valamiért nem maradt a posztján, a csapatánál... persze jó lenne, ha már pro-bowler lenne a TC-ben a csapat, de sok még az idő a szezon végéig.

neem, most még nincs pánik, ha a szezon harmadik-negyedik hetében is így állnánk, akkor lenne...

Alissa
You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII

NFL - Not For Ladies!
több mint 9 éve
Voice Baltimore Ravens 1 825 — LA Lakers & Juventus
Én is a CB poszttól félek legjobban, Webb könnyen sérül és nincs mögötte ember, Smith számomra nem tűnt kimagaslónak az elmúlt évben, idén még javíthat ezen, viszont mögöttük nincs senki, pedig kell gyakran a 3. corner a pályára, és akkor még sérülésről, rotációról szó sem esett...nagyon vékonyak vagyunk.

Talán még az RT kérdés mozgat kicsit, hisz oda sem érkezett senki és nem hogy minőségre meglennénk, de még létszámra sem vagyunk...


The youngest player EVER with a perfect passer rating 😈 LJ8
több mint 9 éve
Flacco5 Baltimore Ravens 831
Közben Kubiak nyilatkozta, hogy Jensen marad guard (minicamp alatt T volt és elégedettek voltak vele). Hurst szenved mint a kutya, komolyan lef*som a bokám, ha Reid a csapatnál marad... és már Wilson is azt hozta, hogy van sansza, hogy kezdeni fog. akkor tényleg felsírok. 4 nagy, nagyobb needünk volt a draft előtt [most nagyvonalúan eltekintek az általam is hangoztatott WR-től, de én még mindig hoztam volna Robinsont a másodikban] és azok közül csak immel ámmal foglalkoztunk a legtöbbel, ha egyáltalán szentelt a FO rá figyelmet (RT,CB,FS,RB) és most ezeken a posztokon kell rettegnünk, hogy ne üssön be a krach, miközben a front sevenben, nem lesz elég játékidő amit el kellene osztani. B-Willt berakták nosenak, Ngata ment ki tacklenek, de közben mind Tyson mint Jernigan mind Urban is a jól teljesítők között van. KLM-t folyamatosan dicsérték a minicamp alatt és ugye ott van még Canty is. ILb-ben korábban kezdő játékosok nem fognak pályát látni (Bynes, McClellan akik nem feltétlen voltak jók, de a rutin meg van, hogy néhány snapre fel lehessen engedni a pályára őket) de nincs megoldva a FS kérdés amit jelez egy 6 meccsre elmeszelt, éjsötét játékos ideahozatala, T poszton olyan ember kezdhet vagy jelen állás szerint lesz első számú csere aki csak azt bizonyította, hogy semmire nem jó. Slot kornerként van két special team playánk. RB-ben pedig retteghetünk, hogy Pierce ne robbanjon le Rice fejét meg ne zavarja teljesen össze a hercehurca amit sikerült előidéznie.
Egyébként Taliaferroról több helyen is azt hozták, hogy jól passzol a sémába, nah majd meglátjuk, azért ideális esetben sok labdát nem kellene, hogy lásson, de azért nem baj, ha jókat írnak róla.Blaise
Korrekt írás!
(WR kérdésbe most tényleg nem érdemes részletesen belemenni, én is kardoskodtam egy korai körös WR pick mellett, de nem jött. Szívfájdalom, de ezt kell elfogadni. Jelen pillatban nem is a legégetőbb kérdés, hiszen rövidtávra még jók vagyunk, nagy nevű játékosokkal, a mostani pick hiánya pedig későbbi draftok problémája lesz.)
- RT: Azt még be tudtam nyelni, hogy nem hoztunk draftról, még azt is el tudnám viszelni, hogy az elmúlt évek konzisztensen szar játéka mellett is rosteren marad Reid (pl mások sérelése/nem alulteljesítések miatt), de hogy kezdő legyen?! NEM! Egyszerűen az kicsapná a biztosítékot. Jöjjön csak a Monroe-KO-Zuttah-Yanda-Wagner feállás!
- RB: passz. Reméljük Rice összeszedetten tér vissza. Reméljük Pierce sérülése nem komoly. Reméljük Taliaferro beválik ha gebasz van, worst case scenaryo: day 1 starternak kell lennie. Képlékeny nagyon a poszt, de megérzésem az, hogy itt minden rendben lesz: Rice visszajön 3. hétre és zúzni fog, Pierce pár napot lábadozik és megbízható backup lesz, Taliaferro pedig preseason sztár lesz, regular seasonben limitált játékidővel.
- CB: Itt nincs pozitív előérzetem 😕 Még egy darab kihullik és kártyavár. Semmi mélysége a posztnak. Üssön az a frontseven, külömben komoly problémáink lesznek.
- FS: Nekem itt nincs problémám. Elam SS rendben van, 1-2 év alatt Brooks is belenőhet a szerepébe és akkor hosszú hosszú évekig le van tudva a poszt (amit gondolom LB sorban az A.Brown+Mosley duóval akarnak elérni - más kérdés, hogy A.Brown képes lesz-e felnőni a feladathoz...). Darian Stewartot én óriási igazolásnak tartom, de még ha gond is van, akkor is ott lesz B-tervnek Hill/Brooks.
több mint 9 éve
Blaise 2 113 — Fuck "Continuity"!
Éééés "percre pontosan", ahogy a baltimoreravens.com kitette, hogy Pierce bármikor készen áll, amikor szükség van rá:
Aaron Wilson ‏@RavensInsider
bernard pierce left the field walking with Dr Leigh Ann curl gary kubiak said he wasn't sure what it was
Reméljük semmi komoly!!!!Flacco5
Ha nem is súlyos akkor sem jó, sajnos Pierce nem tűnik egy sokat strapálható játékosnak.

Közben Kubiak nyilatkozta, hogy Jensen marad guard (minicamp alatt T volt és elégedettek voltak vele). Hurst szenved mint a kutya, komolyan lef*som a bokám, ha Reid a csapatnál marad... és már Wilson is azt hozta, hogy van sansza, hogy kezdeni fog. akkor tényleg felsírok. 4 nagy, nagyobb needünk volt a draft előtt [most nagyvonalúan eltekintek az általam is hangoztatott WR-től, de én még mindig hoztam volna Robinsont a másodikban] és azok közül csak immel ámmal foglalkoztunk a legtöbbel, ha egyáltalán szentelt a FO rá figyelmet (RT,CB,FS,RB) és most ezeken a posztokon kell rettegnünk, hogy ne üssön be a krach, miközben a front sevenben, nem lesz elég játékidő amit el kellene osztani. B-Willt berakták nosenak, Ngata ment ki tacklenek, de közben mind Tyson mint Jernigan mind Urban is a jól teljesítők között van. KLM-t folyamatosan dicsérték a minicamp alatt és ugye ott van még Canty is. ILb-ben korábban kezdő játékosok nem fognak pályát látni (Bynes, McClellan akik nem feltétlen voltak jók, de a rutin meg van, hogy néhány snapre fel lehessen engedni a pályára őket) de nincs megoldva a FS kérdés amit jelez egy 6 meccsre elmeszelt, éjsötét játékos ideahozatala, T poszton olyan ember kezdhet vagy jelen állás szerint lesz első számú csere aki csak azt bizonyította, hogy semmire nem jó. Slot kornerként van két special team playánk. RB-ben pedig retteghetünk, hogy Pierce ne robbanjon le Rice fejét meg ne zavarja teljesen össze a hercehurca amit sikerült előidéznie.
Egyébként Taliaferroról több helyen is azt hozták, hogy jól passzol a sémába, nah majd meglátjuk, azért ideális esetben sok labdát nem kellene, hogy lásson, de azért nem baj, ha jókat írnak róla.
több mint 9 éve
Flacco5 Baltimore Ravens 831
Gyorsan felnéztem Adrian Wilson mit írt twitteren a mai edzésről, ami kiszúrta a szemem:

Steve Smith made a long leaping catch down the right sideline with Chykie Brown covering him
Jacoby Jones beat Chykie Brown for a long touchdown catch

Webb a tegnapi hátgondjai után ma is oldal vonalon kívül maradBlaise
Egyáltalán nem farkast kiáltva, de nehéz napokat élnek át a CB-jeink: Webb kisebb sérüléssel bajlódik, Chykie rengeteget szív, és végleg kidőlt az ember aki átvette volna a helyét depth charton. Ez így nem az ideális kezdés :/

Éééés "percre pontosan", ahogy a baltimoreravens.com kitette, hogy Pierce bármikor készen áll, amikor szükség van rá:
Aaron Wilson ‏@RavensInsider
bernard pierce left the field walking with Dr Leigh Ann curl gary kubiak said he wasn't sure what it was
Reméljük semmi komoly!!!!
több mint 9 éve
Blaise 2 113 — Fuck "Continuity"!
Gyorsan felnéztem Adrian Wilson mit írt twitteren a mai edzésről, ami kiszúrta a szemem:

Steve Smith made a long leaping catch down the right sideline with Chykie Brown covering him
Jacoby Jones beat Chykie Brown for a long touchdown catch

Webb a tegnapi hátgondjai után ma is oldal vonalon kívül marad
több mint 9 éve
Voice Baltimore Ravens 1 825 — LA Lakers & Juventus
Imádom



The youngest player EVER with a perfect passer rating 😈 LJ8
több mint 9 éve
Blaise 2 113 — Fuck "Continuity"!
 www.everydayshouldbesaturday.com/2011/1/19/1943956/the-happy-football-life-of-will-hill Áucs :/

Nem irigylem a PR osztályt. Főleg Ray (Lewis) ügye miatt soha nem volt a Ravens pozitívan megítélve és most úgy tűnik a korábbi Harbaugh csak jó arcok az öltözőbe vonulat mintha háttérbe szorulna. Nah mindegy, amíg ezek az ügyek és karakterek nem okoznak a csapat játékában gondot addig részemről nem zavar.

Ami a TC-t illeti:

Offenz oldalon ment a benny hill show ezerrel, drop false start fumble, most amíg nem számít lehet az ilyen élvezeteket halmozni, mire odaérünk, hogy élesbe megy a móka addigra talán nem marad puskapor 😀

Piercet dicsérik viszont, 100%os állapotban van és amikor tudott így játszani megvillantotta a képességeit élesben is.

Jernigant ismét a kiemeltek között lehet találni, Jensent dolgozta meg aki G-ként állt fel. (Ohh boy Reid mint back up T... smh)

Webb korábban hagyta el az edést, valami hát sérülés miatt.
több mint 9 éve
Voice Baltimore Ravens 1 825 — LA Lakers & Juventus
😀

Rolando McClaint, a Cowboys linebackerét ma elítélték garázdaság miatt, és mert ellenállt a letartóztatásnak, 18 nap szabadságvesztést és pénzbüntetést kapott, az ítélet ellen fellebbezett, holnap érkezik a Dallas edzőtáborába. Fun fact: Jerry Jones a sajtótájékoztatón következetesen Renaldo McClainnek nevezte.


The youngest player EVER with a perfect passer rating 😈 LJ8
több mint 9 éve
Blaise 2 113 — Fuck "Continuity"!
Szóval camp bodytól a difference makerig a D-ben (ami a Giantsben kb egyedüliként Ő volt tavaly) bármi lehetBlaise
off
Azért ez így közel sem igaz, a védelemben többen is igen odatették magukat. Beason érkezésével nagyot javult a run D (Paysinger és J. Williams is jobban mozgott mellette), vele megváltozott szinte az egész védelem arculata. Will Hill mellett pedig inkább Rolle állatkodott, majdnem 100 szerelés, 6 INT, 2 sack kettejük között szvsz ő volt a jobb (még ha esetleg a PFF statok mást is mondanak). Tuckot sem szabad elfelejteni, aki a szezon második felétől elkezdett hajtani a nagy pénzért, a Redskins elleni meccs hosszú ideig emlékezetes marad miatta.
on
Asbee
Mivel nem kétséges melyikőnk látott több Giants meccset igazat adok neked, bár azt nem is írtam, hogy Ő lett volna az egyetlen.😊 Csak a giants blogokokból hirtelen összekapirgált dolgok alapján írtam, hogy Hill playmaker és a pff statja +15,7 ami második legjobb a posztján is ezt bizonyítja. Sajnos a fejében tátongó káosz miatt ezt nem hinném, hogy ki tudja majd hozni megint magából, de remélem csalódnom kell majd.

Viszont 5 letartóztatás után és egy sikertelen McClain mentőakció után hozni egy ilyen zűrös arcot... Nah mindegy minden esetre ha bejön a dolog hatalmas húzás, ha nem akkor talán leszokunk az ilyen elkallódott játékosok felkarolásáról.
több mint 9 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
Szóval camp bodytól a difference makerig a D-ben (ami a Giantsben kb egyedüliként Ő volt tavaly) bármi lehetBlaise
off
Azért ez így közel sem igaz, a védelemben többen is igen odatették magukat. Beason érkezésével nagyot javult a run D (Paysinger és J. Williams is jobban mozgott mellette), vele megváltozott szinte az egész védelem arculata. Will Hill mellett pedig inkább Rolle állatkodott, majdnem 100 szerelés, 6 INT, 2 sack kettejük között szvsz ő volt a jobb (még ha esetleg a PFF statok mást is mondanak). Tuckot sem szabad elfelejteni, aki a szezon második felétől elkezdett hajtani a nagy pénzért, a Redskins elleni meccs hosszú ideig emlékezetes marad miatta.
on

Vesztenivalótok nincs, New Yorkból távoznia kellett, sorozatban a harmadik eltiltása után nem maradhatott. Kicsit azért meglepett ez az igazolás, azt hittem neki a profi karrier ennyi volt.


Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 9 éve
Voice Baltimore Ravens 1 825 — LA Lakers & Juventus


Nagyot fognánk vele, ha pályára tudnánk küldeni.


The youngest player EVER with a perfect passer rating 😈 LJ8
több mint 9 éve
Blaise 2 113 — Fuck "Continuity"!
Leigazoltátok Will HilltAsbee
Nah a PRosaink kitérnek a hitükből... Valahogy nem hiszek már Ray távoztával abban, hogy rendbe tudjuk tenni a Hillhez hasonló szétcsuszottak fejét. Ha mégis... akkor qwa nagy fogás lehet amint letölti a hat meccses eltiltását, mert az kétségtelen, hogy nem kevés tehetség szorult bele. Csak sanszosan újabb okot fog adni rá, hogy égjen a pofánk a játékosaink pályán kívüli ténykedése miatt.

Szóval camp bodytól a difference makerig a D-ben (ami a Giantsben kb egyedüliként Ő volt tavaly) bármi lehet
több mint 9 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
Leigazoltátok Will Hillt


Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 9 éve
Voice Baltimore Ravens 1 825 — LA Lakers & Juventus
Terrell Suggs elmondta, milyennek szeretné látni Joe Flaccót. Joe csak Cool Joe, az esetek többségében nincs nagy hangja. De néha erre lenne szükség, arra, hogy leosszon valakit, mondjuk leosszon engem. Az jó dolog, ha egy irányító néha ráripakodik valakire. Velem is megtette korábban, de inkább passzív-agresszív módon. Lehetne közvetlenebb. Sok vezéregyéniség van a csapatunkban, azt szeretném látni, hogy Joe is ilyen legyen, beszéljen többet a csapattársaival


The youngest player EVER with a perfect passer rating 😈 LJ8
több mint 9 éve
Blaise 2 113 — Fuck "Continuity"!
Ross sérülése nem valami jó hír. A harmadik corner ma már szinte kezdő, és ott kb senkink nincs [khmmDennard] (Franks nem ment át a fizikain). Carolinai magasságba kellene emelkednie a front sevennek mert a hátsó alakzat egy ember kidőlésére van a katasztrófától szerintem. A front sevenünkben mondjuk legalább akkora a tumultus, hogy egymás sarkára lépnek szóval biztos ez volt a nagy terv a drafton.

Kíváncsi leszek a TC hírekre, első sorban a RT kérdésre, mert ha elfogadjuk, hogy Wagner a RT ami ha nem tudunk hozni valakit akkor jobb híján okés, de mögötte nincs olyan játékosunk aki látott volna NFL pályát belülről. [azt, hogy az ESPN-n Reidet mint lehetséges kezdőt emlegetik, nem tudom komolyan venni/elfogadni] Egyébként pofásnak tűnik a fal többire része, bár Castillo meg a rendszere még mindig meh... Kíváncsi leszek a hírekre, hogy hogyan fog festeni működés közben a fal. Minden esetre bizakodó vagyok, az állomány papíron jobb több idő volt összecsiszolni az elemeket. Ha más nem a tavalyinál sz*rabb nem lehet 😀

ILB szintén érdekes, nem nagyon kérdés kinek szurkolok, hogy Smith mellett kezdőként futhasson majd ki a játszótérre. Mondjuk az kétségtelen, hogy a séma hasonlóságok miatt Mosleynak könnyebb lesz az adaptáció. Nem vagyok NCAA guru, de mintha valahol azt pedzegették volna, hogy a Kansas State viszonylag sok transferelt játékossal operálna ezért a védelmi sémájuk eléggé "fapados", hogy könnyebben menjen az átállás a játékosoknak és ez a nagy sémabeli szintlépés okozott Brownnak problémát. Remélem ezen egy év alatt sikerült túljutnia.
Első napon Brown edzett a kezdőkkel, de még így sem lenne meglepő ha Mosley kezdene aki a második csapattal mozgott, ha már top 10es talentnak (kuechly-i magasság) gondolta a FO egy bitang erős drafton, akkor már idén kibukhat belőle az impact.[Nem még mindig nem tudom megemészteni] Valószínű, hogy komoly rotálásban lesznek ketten, de akár hárman is.

FS:Stewart nem tűnik igazán FS-nek inkább SS Ő is, Brooksnál azt pedzegetik, hogy gondok lehetnek az NFL tempó és a séma átvételével idén. Ez mondjuk egy 3. körös játékostól bocsánatos bűn. Omarnak sanszosan lőttek, de ez már volt itt téma, nem is részletezném.

Smitty a jelentések szerint nagyon ott van a szeren, ez jó hír (az kevésbé, hogy Webbet is iskolázta)

Flacconak bele kell rázódnia az új sémába, főleg ha a rövidebb passzok kerülnek előtérbe, mert ugye nagy specialitása volt a Rice feje fölé ágyúzott rövid passzok. Amíg nem látom futni az új offenzt addig engem nem győz meg a Kubiak milyen fasza és jobb mint [ide be lehet illeszteni a korábbi OC-ket] és már csak miatta is jobb lesz az O duma. (tudom az örök negativitásom)

Upshaw még "nagyobbnak" tűnik a jelentések szerint mint volt a minicamp alatt ennek megfelelő a kondijai is. Siralmas, nem lenne nagy meglepetés ennek fényében ha Simon beelőzné a depth charton.
Másik alabamai szupersztárunk (Cody) meg PUP-ra került,és sanszosan túl szűk lesz neki az 53.

Kis közjáték is volt Peter King (MMQB) véletlenül tűzriadót okozott ami miatt evakuálni kellett mindenkit a flancos performance centerünkből😀

Rice két meccs, azt hiszem olcsón megúsztuk, főleg az első találgatásokhoz képest, ettől függetlenül sajnálatos, hogy a vasalósok elleni meccset kihagyja. Remélem nem fogjuk többet látni a tavaly Rice-t, mert ha azt kapjuk vissza akkor a hosszabb eltiltás sem rázna meg minket. Ha már running backek. Pierce ledobott egy 10est és Rice kondiját is dicsérték minicamp alatt, ami bizakodásra ad okot.
több mint 9 éve
Flacco5 Baltimore Ravens 831
Ray Rice két meccses eltiltást kapott a liftes incidens miatt.
Ross "szerencsére" még egy snappet se játszott nálunk, így túl nagy kiesésről nem is beszélhetünk, "csak" egy lehetséges plusztól estünk el.

Ez elég laza, remélem jó szezonunk lesz.Voice
Ezt is várjuk még ki, de reméljük igazuk lesz a forrásoknak. a vasas meccs mindenesetre kimarad neki...Collapo
Ez tényleg lazának kell mondani, főleg hogy a legelején 6-8 meccsekről beszéltek. Rice olcsón megúszta az incidenst, mi pedig reménykedhetünk, hogy nem a múlt szezon formáját fogjuk viszontlátni tőle 😊

Rossért kár, bár egy snappet se láttunk még tőle - de méég mindig szerencsésebb, mintha az amúgy is vékonyka CB sorból Webbet vagy J.Smitht veszítettük volna el
több mint 9 éve
Collapo Baltimore Ravens Iowa Hawkeyes 3 293 — "Nevermore."
CB Aaron Ross Suffers Torn Achilles

Houston, we have a problem.Voice
még nem, Ross se mutatott többet eddig, mint más... én még türelmes vagyok...
Ray Rice két meccses eltiltást kapott a liftes incidens miatt.

Ez elég laza, remélem jó szezonunk lesz.Voice
Ezt is várjuk még ki, de reméljük igazuk lesz a forrásoknak. a vasas meccs mindenesetre kimarad neki...

Alissa
You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII

NFL - Not For Ladies!
több mint 9 éve
Voice Baltimore Ravens 1 825 — LA Lakers & Juventus
CB Aaron Ross Suffers Torn Achilles

Houston, we have a problem.


The youngest player EVER with a perfect passer rating 😈 LJ8
több mint 9 éve
Voice Baltimore Ravens 1 825 — LA Lakers & Juventus
Ray Rice két meccses eltiltást kapott a liftes incidens miatt.


Ez elég laza, remélem jó szezonunk lesz.


The youngest player EVER with a perfect passer rating 😈 LJ8