Dallas Cowboys
34 feliratkozó
több mint 5 éve
Ennek az öltözőnek most illene összeszorítania az állkapcsát, leszegezni a tekintetét és munkába állni érdemben. Earl Thomas a legtehetségesebb elérhető safety és ha a Cowboys bármit is akar ezzel a szezonnal kezdeni, akkor a védelemnek kell az erősítés. Eljött sajna a kockáztatás ideje.Hát az öltözőnek lehet nem tenne jót, kiderült, hogy a Texans öltözőben is többen ellenézték, hogy ő tagja legyen a csapatnak, így inkább nem igazolták le. Reshad Jones és Morgan Burnett is elérhető még, ráadásul ő játszott már McCarthy alatt.Ja, az hogy Garrett sose kezdett 1-3mal még jó ómen is lehet. Talán... talán fel tudják rázni a védőket. Egy ET bizony nem hogy elfér, de kell.Meg mindig ugy gondolom decemberben kell jol jatszani. Csinaljuk meg a csoportot aztan hatha decemberre osszeall a defense dolog. Max lesz egy one and done.a nem indultunk túl jól erős finomítása a mostani teljesítménynekMccharty már pedzegette, hogy négy meccs az már minta, az már jelent valamit. Reméljük nála ez azt jelenti, hogy elfogyott a türelme, mert ez így elég kilátástalan. Az offense nem tud annyi pontot termelni amennyit a "D" be ne tudna nyelni.Most ez a magyarázat:
100yard
Mike McCarthy on the Cowboys defense: “We’re in a scheme change from the prior scheme here and we’re not off to a good start. The worst thing we can do is narrow everything down and be a one-call defense. I refuse to do that. That’s not the path.”
Charlie Firpo
100yard
Blevi
gyeek
Rodaron
Szerkesztette: gyeek
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 5 éve
ha már sérülékeny safety-k, akkor Eric Berry is elérhető ám... (meg a másik Eric, a "balhésabb" Reid)
több mint 5 éve
Nem gondolom, hogy ET nem férne, de inkább meg kellene tanítani a jelenlegieknek, hogy ne szaladgáljanak össze-vissza. Az lehet többet jelentene. A falba meg kicsit több kreativitás kellene, Szóval nálam még mindig edzők, edzők.Egyik sérülékenyebb mint nem játszott régóta!Hát az öltözőnek lehet nem tenne jót, kiderült, hogy a Texans öltözőben is többen ellenézték, hogy ő tagja legyen a csapatnak, így inkább nem igazolták le. Reshad Jones és Morgan Burnett is elérhető még, ráadásul ő játszott már McCarthy alatt.Ja, az hogy Garrett sose kezdett 1-3mal még jó ómen is lehet. Talán... talán fel tudják rázni a védőket. Egy ET bizony nem hogy elfér, de kell.Meg mindig ugy gondolom decemberben kell jol jatszani. Csinaljuk meg a csoportot aztan hatha decemberre osszeall a defense dolog. Max lesz egy one and done.a nem indultunk túl jól erős finomítása a mostani teljesítménynekMccharty már pedzegette, hogy négy meccs az már minta, az már jelent valamit. Reméljük nála ez azt jelenti, hogy elfogyott a türelme, mert ez így elég kilátástalan. Az offense nem tud annyi pontot termelni amennyit a "D" be ne tudna nyelni.Most ez a magyarázat:
100yard
Mike McCarthy on the Cowboys defense: “We’re in a scheme change from the prior scheme here and we’re not off to a good start. The worst thing we can do is narrow everything down and be a one-call defense. I refuse to do that. That’s not the path.”
Charlie Firpo
100yard
Blevi
gyeek
Rodaron
Charlie Firpo
több mint 5 éve
Egyik sérülékenyebb mint nem játszott régóta!Hát az öltözőnek lehet nem tenne jót, kiderült, hogy a Texans öltözőben is többen ellenézték, hogy ő tagja legyen a csapatnak, így inkább nem igazolták le. Reshad Jones és Morgan Burnett is elérhető még, ráadásul ő játszott már McCarthy alatt.Ja, az hogy Garrett sose kezdett 1-3mal még jó ómen is lehet. Talán... talán fel tudják rázni a védőket. Egy ET bizony nem hogy elfér, de kell.Meg mindig ugy gondolom decemberben kell jol jatszani. Csinaljuk meg a csoportot aztan hatha decemberre osszeall a defense dolog. Max lesz egy one and done.a nem indultunk túl jól erős finomítása a mostani teljesítménynekMccharty már pedzegette, hogy négy meccs az már minta, az már jelent valamit. Reméljük nála ez azt jelenti, hogy elfogyott a türelme, mert ez így elég kilátástalan. Az offense nem tud annyi pontot termelni amennyit a "D" be ne tudna nyelni.Most ez a magyarázat:
100yard
Mike McCarthy on the Cowboys defense: “We’re in a scheme change from the prior scheme here and we’re not off to a good start. The worst thing we can do is narrow everything down and be a one-call defense. I refuse to do that. That’s not the path.”
Charlie Firpo
100yard
Blevi
gyeek
Rodaron
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 5 éve
Hát az öltözőnek lehet nem tenne jót, kiderült, hogy a Texans öltözőben is többen ellenézték, hogy ő tagja legyen a csapatnak, így inkább nem igazolták le. Reshad Jones és Morgan Burnett is elérhető még, ráadásul ő játszott már McCarthy alatt.Ja, az hogy Garrett sose kezdett 1-3mal még jó ómen is lehet. Talán... talán fel tudják rázni a védőket. Egy ET bizony nem hogy elfér, de kell.Meg mindig ugy gondolom decemberben kell jol jatszani. Csinaljuk meg a csoportot aztan hatha decemberre osszeall a defense dolog. Max lesz egy one and done.a nem indultunk túl jól erős finomítása a mostani teljesítménynekMccharty már pedzegette, hogy négy meccs az már minta, az már jelent valamit. Reméljük nála ez azt jelenti, hogy elfogyott a türelme, mert ez így elég kilátástalan. Az offense nem tud annyi pontot termelni amennyit a "D" be ne tudna nyelni.Most ez a magyarázat:
100yard
Mike McCarthy on the Cowboys defense: “We’re in a scheme change from the prior scheme here and we’re not off to a good start. The worst thing we can do is narrow everything down and be a one-call defense. I refuse to do that. That’s not the path.”
Charlie Firpo
100yard
Blevi
gyeek
több mint 5 éve
Ja, az hogy Garrett sose kezdett 1-3mal még jó ómen is lehet. Talán... talán fel tudják rázni a védőket. Egy ET bizony nem hogy elfér, de kell.Meg mindig ugy gondolom decemberben kell jol jatszani. Csinaljuk meg a csoportot aztan hatha decemberre osszeall a defense dolog. Max lesz egy one and done.a nem indultunk túl jól erős finomítása a mostani teljesítménynekMccharty már pedzegette, hogy négy meccs az már minta, az már jelent valamit. Reméljük nála ez azt jelenti, hogy elfogyott a türelme, mert ez így elég kilátástalan. Az offense nem tud annyi pontot termelni amennyit a "D" be ne tudna nyelni.Most ez a magyarázat:
100yard
Mike McCarthy on the Cowboys defense: “We’re in a scheme change from the prior scheme here and we’re not off to a good start. The worst thing we can do is narrow everything down and be a one-call defense. I refuse to do that. That’s not the path.”
Charlie Firpo
100yard
Blevi
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 5 éve
Meg mindig ugy gondolom decemberben kell jol jatszani. Csinaljuk meg a csoportot aztan hatha decemberre osszeall a defense dolog. Max lesz egy one and done.a nem indultunk túl jól erős finomítása a mostani teljesítménynekMccharty már pedzegette, hogy négy meccs az már minta, az már jelent valamit. Reméljük nála ez azt jelenti, hogy elfogyott a türelme, mert ez így elég kilátástalan. Az offense nem tud annyi pontot termelni amennyit a "D" be ne tudna nyelni.Most ez a magyarázat:
100yard
Mike McCarthy on the Cowboys defense: “We’re in a scheme change from the prior scheme here and we’re not off to a good start. The worst thing we can do is narrow everything down and be a one-call defense. I refuse to do that. That’s not the path.”
Charlie Firpo
100yard
több mint 5 éve
a nem indultunk túl jól erős finomítása a mostani teljesítménynekMccharty már pedzegette, hogy négy meccs az már minta, az már jelent valamit. Reméljük nála ez azt jelenti, hogy elfogyott a türelme, mert ez így elég kilátástalan. Az offense nem tud annyi pontot termelni amennyit a "D" be ne tudna nyelni.Most ez a magyarázat:
100yard
Mike McCarthy on the Cowboys defense: “We’re in a scheme change from the prior scheme here and we’re not off to a good start. The worst thing we can do is narrow everything down and be a one-call defense. I refuse to do that. That’s not the path.”
Charlie Firpo
több mint 5 éve
Mccharty már pedzegette, hogy négy meccs az már minta, az már jelent valamit. Reméljük nála ez azt jelenti, hogy elfogyott a türelme, mert ez így elég kilátástalan. Az offense nem tud annyi pontot termelni amennyit a "D" be ne tudna nyelni.Most ez a magyarázat:
100yard
Mike McCarthy on the Cowboys defense: “We’re in a scheme change from the prior scheme here and we’re not off to a good start. The worst thing we can do is narrow everything down and be a one-call defense. I refuse to do that. That’s not the path.”
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 5 éve
41-38-nál 3.40-el a vége előtt mi volt az a fél onside kick?azt senki nem tudja. úgy látom kicsit túl kreatívra sikerült a speciális egység ebben a szezonban.
gedam
több mint 5 éve
mondtam, hogy Kurt Warner rekordját döntötte meg Dak, de az a Rams 10 győzelmet halmozott fel abban a szezonban (úgy, hogy Warner menet közben kidőlt kéztöréssel 5 meccsre) és 4-0-val álltak az első 4 meccs után, mi meg azért nem 0-4-el állunk, mert az atlantai védők nem ismerik az onside kick szabályt....
több mint 5 éve
gedam
6 508
41-38-nál 3.40-el a vége előtt mi volt az a fél onside kick?
több mint 5 éve
Most ha lenne egy középsz.r védelmünk akkor lehet 4-0-val állnánk.Engem amúgy érdekelne, hogy Nolannek mikor volt utoljára jól teljesítő védelme?biztos, hogy Nolan hibája?
slowmotion
úgy értem, hogy így előszezon nélkül szerintem egy új edző egy új sémával a védelemben az első pár meccsen sehol nem tud(na) csodát csinálni
igen, azt adom, hogy egy középsz.r is kiemelkedő lenne a jelen álláshoz képest
de ne felejtsük el, hogy a Marinéni féle "bend but not break" védelem már eleve középsz.r volt és abból a bandából elengedték a legjobb játékost (Byron Jones)
ha most itt lenne Jones, akkor lenne két normális külső cornerback-ünk, nem kellene Daryl Worley-nek őrizni Odell Beckham Jr-t...
D'Law is csak olyanokat nyilatkozgat, hogy "keményebbnek kell lennünk" meg "mindent megteszünk majd" meg a fene tudja még milyen dumát, de a "Hot Boyz" nem igazán állt össze, szerencse, hogy leszoktak róla, mert igazán égő volt már tavaly is. és idén se lennék büszke a 100 milliós szerződésemre a helyében, amikor jön egy srác aki 5 éve nem járt pálya közelében sem, és tol 4 sacket 3 meccs alatt, miközben nekem a legutóbbi 12 mérkőzésemen összesen van egy FÉL. (nulla egész öt tized).
visszatérve: Poe sehol sincs futás blokkolásban (pedig azért jött, run stuffing NT-nek) a linebackerek meg a cornerback-ek hullanak mint a legyek (4 kezdő játékos van IR-en) és a legnagyobb FA igazolást McCoy-t még a szezon kezdet előtt kitettük a keretből (remélem injury settlement-el, nem csak arcátlanul)
rva
Szerintem biztos. Nem is a csodát vártam volna, de ez most így egy negatív csoda lett. Én nem látom az edzői munkát, azt hogy tudna váltani meccs közben. Tegnap is ült fenn olyan ábrázattal mint aki azt sem tudja hol van.
több mint 5 éve
Engem amúgy érdekelne, hogy Nolannek mikor volt utoljára jól teljesítő védelme?biztos, hogy Nolan hibája?
slowmotion
úgy értem, hogy így előszezon nélkül szerintem egy új edző egy új sémával a védelemben az első pár meccsen sehol nem tud(na) csodát csinálni
igen, azt adom, hogy egy középsz.r is kiemelkedő lenne a jelen álláshoz képest
de ne felejtsük el, hogy a Marinéni féle "bend but not break" védelem már eleve középsz.r volt és abból a bandából elengedték a legjobb játékost (Byron Jones)
ha most itt lenne Jones, akkor lenne két normális külső cornerback-ünk, nem kellene Daryl Worley-nek őrizni Odell Beckham Jr-t...
D'Law is csak olyanokat nyilatkozgat, hogy "keményebbnek kell lennünk" meg "mindent megteszünk majd" meg a fene tudja még milyen dumát, de a "Hot Boyz" nem igazán állt össze, szerencse, hogy leszoktak róla, mert igazán égő volt már tavaly is. és idén se lennék büszke a 100 milliós szerződésemre a helyében, amikor jön egy srác aki 5 éve nem járt pálya közelében sem, és tol 4 sacket 3 meccs alatt, miközben nekem a legutóbbi 12 mérkőzésemen összesen van egy FÉL. (nulla egész öt tized).
visszatérve: Poe sehol sincs futás blokkolásban (pedig azért jött, run stuffing NT-nek) a linebackerek meg a cornerback-ek hullanak mint a legyek (4 kezdő játékos van IR-en) és a legnagyobb FA igazolást McCoy-t még a szezon kezdet előtt kitettük a keretből (remélem injury settlement-el, nem csak arcátlanul)
több mint 5 éve
Mccharty már pedzegette, hogy négy meccs az már minta, az már jelent valamit. Reméljük nála ez azt jelenti, hogy elfogyott a türelme, mert ez így elég kilátástalan. Az offense nem tud annyi pontot termelni amennyit a "D" be ne tudna nyelni.
több mint 5 éve
6-0-val. aztán 8-8 lett a vége.Engem amúgy érdekelne, hogy Nolannek mikor volt utoljára jól teljesítő védelme?2009-as Broncos D talán? Ha jol emlékszem, valami 6-0val vagy 8-0val kezdett a csapat és abban nagy szerepe volt a védelemnek.
slowmotion
Lassan 11 év az. Szerintem Ő az a koordinátor, aki felett egyszerüen eljárt az idő.
Kell valaki más. Mindegy ki, akárki, ennél rosszabb nem lehet. Van egy mérték, ami fölött ugysincs már jelentősége, hogy nagyon szar a védelem vagy kurva szar. Ott tartunk hogy lassan 40 kapott pontot átlagolunk. Történelmi mélység.
Cowboykarcsi90
több mint 5 éve
Engem amúgy érdekelne, hogy Nolannek mikor volt utoljára jól teljesítő védelme?2009-as Broncos D talán? Ha jol emlékszem, valami 6-0val vagy 8-0val kezdett a csapat és abban nagy szerepe volt a védelemnek.
slowmotion
Lassan 11 év az. Szerintem Ő az a koordinátor, aki felett egyszerüen eljárt az idő.
Kell valaki más. Mindegy ki, akárki, ennél rosszabb nem lehet. Van egy mérték, ami fölött ugysincs már jelentősége, hogy nagyon szar a védelem vagy kurva szar. Ott tartunk hogy lassan 40 kapott pontot átlagolunk. Történelmi mélység.
The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 5 éve
Kíváncsi vagyok Nolan meddig marad. Sokáig nem tartható a védelem ilyen szintű gyengélkedése.
több mint 5 éve
Engem amúgy érdekelne, hogy Nolannek mikor volt utoljára jól teljesítő védelme?
több mint 5 éve
Milliárd yard, millió pont, Madden #D, aztán mégis 1-3! 😐
több mint 5 éve
Az East tundoklese folytatodik. Ha nem vesszuk a Focicsapat -Eagles csopimeccset, akkor veretes 1 gyozelem egy X es lassuk csak 12 vereseg a caoporton kivuli meccsek merlege... zsenialis
több mint 5 éve
nem elég egy jó safety, kell még egy linebacker, mert Jaylon tök homály.kellene egy normális linebacker meg egy normális safetyAkartam írni, hogy remélem ezekben a percekben megy a teló Thomas felé. Azt is leszarom, hogy loose cannon, kell a védelembe egy playmaker. Jaylon nagyon rossz, Tank is tankol, ha így folytatja jövőre FA lesz. Ehhez a támadósorhoz egy közepesen szar D elég lenne, de ezek a srácok minden idők egyik legszarabb védelmeként játszanak.
rva
gyeek
Joe Thomas rendben van (nem világ megváltó, de szerintem képességein felül teljesít) de az, hogy se Lee nincs, se Vander Esh, az nagyon meglátszik a futás elleni védekezésen.
ami a múlt heti meccsen is látszott, hogy Biadasz megoldás lesz a center problémáinkra
ez a megoszlás, hogy Smith - Williams - Biadasz - Martin - Knight egészen tűrhetően játszott, szemre legalábbis.
biztos engedtek nyomást Prescott-on, de a passprotection rendben volt
azt nem láthattuk, hogy futás hogy menne, attól tartok nem annyira fényesen, de egyelőre ez a legkisebb probléma.
ja, ne menjünk el a jó mellett sem, Dak 500+ yardot passzolt.
- az első játékos a liga történetében, aki 3 egymást követő mérkőzésen passzol 450 yard felett
- ő tartja mostantól az első négy mérkőzés alatt passzolt legtöbb yardot, Kurt Warner 2000-es rekordját (1557 yard) döntötte meg
- és övé a három egymást követő mérkőzésen szerzett legtöbb yard is, Tom Brady rekordját döntötte meg
de a védelem, az ...
Szerkesztette: rva
több mint 5 éve
300 yard fölött futnak ellenünk.HÁROMSZÁZ kib.szott yard futva!! FUTVA!!!
agyamat eldobom.
több mint 5 éve
kellene egy normális linebacker meg egy normális safetyAkartam írni, hogy remélem ezekben a percekben megy a teló Thomas felé. Azt is leszarom, hogy loose cannon, kell a védelembe egy playmaker. Jaylon nagyon rossz, Tank is tankol, ha így folytatja jövőre FA lesz. Ehhez a támadósorhoz egy közepesen szar D elég lenne, de ezek a srácok minden idők egyik legszarabb védelmeként játszanak.