Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 2 éve
rob3r7o Denver Broncos Ole Miss Rebels 4 894
Jackson közben visszatért Houston-ba. Kicsit dicstelenül ért így véget a denveri kalandja, de sajnos jogos volt Payton-ek döntése. Locke egyértelműen jobb már nála az eltiltások nélkül is, de azokkal meg pláne jogos a lapát.

„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 2 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 154 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Sztem az edzők megvannak, VJ-nél reménykedni kell h jövőre is legyen egy ilyen 6-8 meccses hotstreak a TO-kal és akkor viszik majd HC-nak valahova. Emberileg bírom, szakmailag már megkövettem, szal hajrá.
SP meg azért nem fog kibújni a bőréből, ő tipik az aki azt akarja h a győzelem miatta legyen, emiatt húz meg olyan dolgokat, mint pl most a felesleges időkérések. Ha Ps2 nem nézi be azt a passzt, akkor most róla beszélhetnénk. Szerencsére az azért látszik h az egójához felnő a szakmaisága, valamint nekem nagyon pozitív amit az interjúk alapján látok rajta, nem dobál embereket a busz alá, emberileg nem hulladék, a "nagyarc" engem meg nem zavar ha van mögötte teljesítmény. Nála azt látom h van.

RW egy érdekes kérdés. Sztem bőven hoz annyit, aminek elég kéne lennie, csak egyszerűen egy kurvaszar szerződés alatt hozza ezt | nagy drafttőke ráfordítással | és nem lehet elvonatkoztatni ettől.

Patont egy átlag feletti tehetség felismerő | már ami a draftot illeti | , de az FA tevékenysége meg a szerződései nem emelik a jó GM-ek közé.
Elwayben azt szerettem a legjobban h úgy tudott évről-évre jó csapatot összerakni h soha nem áldozta fel a jövőt - "winning from now on". Nála nem volt olyan h 85M DM-el lehet elmozdítani valakit a 3(!) éve előtt, meg olyan se h minusszal forduljunk az évre, márpedig most mindkettő megvan...

ui.:
BenAllbright nekem a kedvenc insiderem volt, de amióta nem Ryan Edwardsal van a BCT-ben azóta a podcastja is hallgathatatlan, és valóban van neki egy qvanagy ellenérzése SP iránt, miután kijelentette h ő csak a 4. számú jelölt a HC posztra és bármiben fogad bárkivel h nem ő lesz a HC. Más kérdés h simán lehet h a rangsorban igaza volt, csakhát máshogy dőltek a dominók, de szerencsétlen volt olyan magabiztos h abban a pár hétben elhordta minden szarnak SP-t a podcastben, onnantól kb ezt csinálja, mihelyt van egy meccs ő megmondta h szar.

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 2 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Ha Russ le lesz váltva, amire én még mindig kevés esélyt látok, mert akkor pl Stidhamet láttuk volna, akkor biztos nem Fieldsre mennek rá amit most felkapott a média, akinek új szerződést kell adni. Legalábbis nem tudom elképzelni, hogy belerakjuk a sapka ilyen hányadát a QB posztba, hogy Wilson dm mellé még egy nem olcsó contractot is kiosszunk. Nem mellesleg Fields speciel nem véletlenül lesz most leváltva offseasonban, csak annyira nem elveszett, hogy valaki ne próbálja be. A másik felkapott név Mayfield akivel Payton tavaly privátban együtt dolgozott. Az idei szezonja után valszeg őt is meg kell fizetni (lehet nem 50 millióval, de az évi 25-30 is rengeteg), másrészt annyira meggyőző azért nem volt, bár Fieldsnél előrébb jár.

Ha Russt elküldik a rookiek és az olcsó veteránok közül lehet válogatni amennyiben a logikus utat választják. Olcsó veterán jó áron nem igazán van. Rookie nehéz eset, mert Paytonnak szinte biztosan az/azok tetszenek, akikért minimum Surtain+2 első csomaggal kell top2-be cserélni.

Nem tudom a Kommando cseréli-e Howellt, de ligán belül talán ő a legjobb opció. Sok intet dobott, de kvázi ez volt a rookie szezonja, és a 3624 yard, 19 passzolt td, 5 futott szép teljesítmény. A másik Tannehill, akit be lehet húzni évi 10m alatt. Jimmy G-t szerintem kirakja a Raiders, de szerintem nála inkább 20m körüli csekkek repkednek majd a piacon.

Meglátjuk, én kezdek elpártolni Russ mellől, de azért nem bármi áron, tehát ha kikurják azt még nem élném meg sikerként.. nem mindegy kit hoznak a helyére, és milyen áron.
több mint 2 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Ez a HC kérdés gyorsan változik nálunk.

1-5 nincs HC, 6-1 van HC, 0-2 megint nincs.
rob3r7o
Mar akinel. Ezt tegyuk hozza.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 2 éve
rob3r7o Denver Broncos Ole Miss Rebels 4 894
Ez a HC kérdés gyorsan változik nálunk.

1-5 nincs HC, 6-1 van HC, 0-2 megint nincs.

„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 431 — The Mathematician
A Raiders megelőzött minket a PO picture-ön, HC és QB nélkül... Mondjuk QB nagyon itt sincs 😀
Heisman nádor
hc sem tűnik úgy

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
A Raiders megelőzött minket a PO picture-ön, HC és QB nélkül... Mondjuk QB nagyon itt sincs 😀
Heisman nádor
Minden évben meglep, a Boholts mennyire alulteljesít. Idén még magukat is alulmúlva, elsõként zárták ki magukat a PO raceböl. Zakatolnak a csoportzáró hely felé.

Fenn a hegyen legalább az edzõbá megtaláltatott. (Most úgy fest legalábbis.) Amennyiben igen, ez egy nem felesleges szezon. Kiváló kezdet lehet.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 2 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 665 — "Montoya por favor!"
A Raiders megelőzött minket a PO picture-ön, HC és QB nélkül... Mondjuk QB nagyon itt sincs 😀

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 2 éve
rob3r7o Denver Broncos Ole Miss Rebels 4 894
Jackson meg lapát közben, nem aktiváltuk az eltiltott listáról.
rob3r7o
Sp nem szarozik
Amadeus von Dollárbaloldal
Legalább már látszik, mi várható az offseasonben. Ugyerzem lesz ott is nagytakarítás.

Bár Jackson, ha nem kel el waiver-en PS-be jön majd vissza.

„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 2 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 492
Jackson meg lapát közben, nem aktiváltuk az eltiltott listáról.
rob3r7o
Sp nem szarozik
több mint 2 éve
rob3r7o Denver Broncos Ole Miss Rebels 4 894
Jackson meg lapát közben, nem aktiváltuk az eltiltott listáról.

„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 2 éve
rob3r7o Denver Broncos Ole Miss Rebels 4 894
Az a vicc, hogy idén simán nyerhető lenne a csoport...
Vonster
Amúgy nem tudom mikor volt ilyen, mint ami h az AFC-ben van idén, h talán 2 csapatot leszámítva bárki képes bármikor kikapni bárki ellen.

Vicces egy szezon ez.

„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 2 éve
Vonster Denver Broncos 1 205
Az a vicc, hogy idén simán nyerhető lenne a csoport...
több mint 2 éve
rob3r7o Denver Broncos Ole Miss Rebels 4 894
Amúgy Allbright csak szerintem kezd nagyon gázul viselkedni? Olyan, mintha személyes serteskent vette vna, h Payton lett kinevezne és nem Quinn.
rob3r7o
 nypost.com/2023/04/07/broncos-reporter-benjamin-allbright-makes-bizarre-twitter-sexting-confession/
r.baggio
Lol. 😀

Sexting? Mint valami tini. Nem is értem miért posztolta ezt? Be volt rúgva, vagy mi?

„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 2 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 797 — no es importante
Amúgy Allbright csak szerintem kezd nagyon gázul viselkedni? Olyan, mintha személyes serteskent vette vna, h Payton lett kinevezne és nem Quinn.
rob3r7o
 nypost.com/2023/04/07/broncos-reporter-benjamin-allbright-makes-bizarre-twitter-sexting-confession/


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 2 éve
rob3r7o Denver Broncos Ole Miss Rebels 4 894
Amúgy Allbright csak szerintem kezd nagyon gázul viselkedni? Olyan, mintha személyes serteskent vette vna, h Payton lett kinevezne és nem Quinn.

Szerintem brutálisan szubjektív módon SP-t mindenért előveszi (nyilván nem alap nélkül), de hogy mindenert ő és csak ő a hibás, Wilson szegény viszont az áldozat nekem kicsit már sok. Értem én, h nem szimpatikus neki Payton, de szerintem így kezd komolytalan lenni, pedig en korábban tokre bírtam a tweet-jeit.

„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 2 éve
Zalán Denver Broncos 4 906 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Olyan, mint amikor hulla szerelmes vagy, csábít is a nőd, nem te találtad ki, aztán egyszer csak rád ír egy tartalmatlan üzenetet, hogy jóskapistával elment nyaralni Santorinire, és ott megkérték a kezèt. Szóval ürességet érzek erőteljesen. Jó kaland volt ábrándozni decemberben. Nüanszokon múlt, hogy most nem 9-6-tal állunk. De hát ezt rengeteg csapat ismérve, a sportág sajátja. Ezt szeretjük benne. Nekem innen a 7-10 is jó, felkuszni a drafton is opció.

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 2 éve
rob3r7o Denver Broncos Ole Miss Rebels 4 894
Mondjuk a fallal abból a szempontból én meg várnék, h úgy azért nehéz jól blokkolni, h Wilson kb 2 másodperc után rohan ki a tiszta zsebből, mert a 4 emberes passrushtol is fosik vmi oknál fogva. Mondjuk az tény, h McKlincsi eddig kapufa, de szerintem a fal többi része rendben van, főleg az elmúlt évekhez képest. Bőven hoznak egy átlagos szintet.

Na meg egy normális rb1 is sokat dobna rajtuk. Én Williams-n kapcsán már hetek óta írom, h nekem kevés. Egyszerűen annyira lomhanak tűnik. Hiába nyitna neki a folyosót a fal olyan, mint egy lassított felvétel. Én idén már csak a Perine/McLaughlin kettossel nyomnam, mert velük szerintem sokkal életképesebb a futojatek.

A védelem meg olyan, amitől szerintem sokan tartottunk, nincs TO, vissza is estek maximum kozepszerure. Mondjuk ettől függetlenül én VJnek is adnék meg egy évet, mert az szépen latszik a kereten, h mennyire el volt hanyagolva az elmúlt években. Ha mindenki egészséges nevezhető nagyon nagyon nagy jóindulattal kozepszerunek, de ahogy kiesik Bonitto, vagy PS2nek vagy szarabb meccse (ami idén elég gyakori, azért a meccs végén azt a szitut illet vna megoldani, pláne amekkora hype van körülötte) bukik az egész.

Egy szó, mint száz, bosszantó volt nagyon ez a tegnapi, de én nem látom annyira veszesnek a helyzetet. Mármint az biztos, h évek munkája kell meg, mire ez a csapat stabil PO eselyesse válhat, de Payton (mégha ezt a meccset csúnyán el is meccselte) alatt jó irányba indultunk el, és én már teljesen tudok abban bízni, h ha sikerül a keretet teljesen a maga képére formalnia és minden pozícióra megtalálni a maga építőkockajat akkor jól leszünk és komolyabb célokért is versenyben leszünk. Az biztos, h türelem kelleni fog hozza bőven, de jó lesz az!

Ja és persze nagyon boldog karácsonyt mindenkinek!

„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 2 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 18 640 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
lol
És ti meg matekoztok 1-2 hete, csak a vak nem látta hogy ez egy nagy lufi, óriási makkal lett 7-7. A 6-2 nagyon szép volt, de kikapni ettől a Pecctől a világ szégyene, hazai pályán, lerombolva mindent, ami eddig fel lett építve. Éreztem hogy aludnom kell, ég a pofám, arra keltem hogy 15 üzenet a pecces haveroktól…
Szégyen
JC6 - a zsidó
Kapjátok be,hogy elbasztátok eddig az 1/2-es pickünket....

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 2 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 8 877
lol
És ti meg matekoztok 1-2 hete, csak a vak nem látta hogy ez egy nagy lufi, óriási makkal lett 7-7. A 6-2 nagyon szép volt, de kikapni ettől a Pecctől a világ szégyene, hazai pályán, lerombolva mindent, ami eddig fel lett építve. Éreztem hogy aludnom kell, ég a pofám, arra keltem hogy 15 üzenet a pecces haveroktól…
Szégyen
több mint 2 éve
StormST Denver Broncos 12 695 — SB 50 Champion @ Grund
Bealudtam 7-23-nál, talán jobb is így...

Jelentem, szintet léptünk, sikerült már nem csak 1 félidőn, hanem 3 negyeden át bokán fosni magát az offense-nek. Legalább van haladás, csak az irány nem tetszik...

Sutton nélkül RW nagyon keveset ér (és vele se sokat), az OL gyatra, a futóink közül McLaughlinban van potenciál talán, Javonte-nak sajnos teljesen betett a sérülés, messze van a korábbi önmagától, Perine meg erős közepes, de nem is tudjuk használni, a WR sor meg így semmit nem ér, hogy a akik gyorsak, azoknak nem jó a keze...

A D se szerepelt fényesen, ettől a Pats O-től ennyi pontot kapni elég ciki, de nem varrnám a nyakukba a vereséget, mert volt elég hiba az O és a ST oldalon, labdát is szereztek, stb...

Kezdődhet az offseason, sajnos RW maradni fog szerintem, hacsak nem vonul vissza, olyan dead cap lenne utána, ami vállalhatatlan, most már csak az a kérdés nálam, hogy hozunk-e mögé egy rookie-t a padra tanulni, vagy majd csak 2025-ben, amikor talán ki is tudjuk majd rakni...


THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 2 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Dühöngőt megnyitnám.

RB: Van Perine akit félidők utolsó drive-jában beküld 10 yardos elkapásokra, van a liga egyik leggyatrább kezdő RB-je Javonte, és van egy kvázi XFL játékos Mclaughlin, akit csak akkor lehet pályára küldeni ha érintkezik labdával, amire semmilyen szinten nem lehet építkezni. Ez sehogy sem jó.

WR: Jeudynál nem párosul az egoizmus a meg nem értett zseni szereppel, mint más hasonló karaktereknél. Át kell tervezni a WR szobát. Suttonnal lehet tervezni, Mimsnek lehet adni egy masodik évet, de igen is kell egy blue chip WR. Elég volt, hogy Jeudy szintlépése és Patrick majd megoldja. Évek óta minden egyes offseasonban ezt hisszük.

TE: Az a vicc, hogy ebbe a posztba tudok legkevésbé belekötni, mert helyén vannak a blokkjaik, megcsinálják a játékot ha feléjük megy az a pár passz..

OL: Most lett újrahúzva. Egész szezonban 0 sérülés kb. Végig épülhetett a chemistry. És a két leggyengébb elem, Powers és McGlinchey már Payton alatt lett idehozva. Ez a legnagyobb kudarc jelenleg. Mert Russ helyzete olyan, hogy nem Payton kérte. De a két mega falember dealt már az ő kérésére osztották ki. Ha van egy kis önkritikája minimum repteti az OL coachot, mert a két játékost elküldeni nem lehet ezekkel a szerződésekkel, akkor legalább máshogy kavarja fel az állóvizet.

Védelem: LB sor vállalhatatlan. Jewell is hullámzó. Fabian beszakadt. Joseph clutch time-ban megszűnik edzőnek lenni. Nem tudja kezelni a stresszt. Látszik rajta amikor ráközelít a kamera, hogy pánikol, nem koncentrál. Ennek meg is látszik az eredménye. Az OLB sorunk csak akkor jó, ha mind a 3 OLB egészséges és lehet őket forgatni. Kell még egy minőségi ember, hogy egy sérülés ne tegye gatyává. Aggasztó, ahogy Joseph nem tudott bánni a rookiekkal.

Az ST-vel nincs gond, a mai szarság egyéni hiba, nem rendszerszintű..

Wilson (ezt újra kellett írnom, mert nagyon hosszan leírtam miért hulladék, de beláttam hogy annyira talán nem rossz): Annyi kellett volna, hogy tartja az eddigi középszar szintet, és garantált a helye 2 évig legalább, ami nem tűnt egy nehéz feladatnak. Ehhez képest agyatlan rookie szintjén csinálta a faszságokat ma is az első hàrom negyedben. Ma olyan szinten csirke volt, hogy először és utoljára Hintont láttam ennyire elveszettnek ebben a ligában. A csávó elveszti az uralmat a mozgáskoordinációja felett. A gameplan általi visszafogottságból eredő statbeli mosdatást hagyjuk. Az Teddy-nél volt releváns, hogy lássuk a game-manager QB-k között hol helyezkedik el. Nem gondoltam, hogy Wilson erre is alkalmatlan lesz, terített asztala volt a QB1 pozi megtartására.

Nem tudom bukta-e, nem csak Paytonnál, hanem igazából én sem tudom eldönteni annak szurkoljak hogy elküldjék vagy sem... Én nem tudom nem úgy nézni, hogy mellé teszem a halott pénzt, és azokat az asseteket, amiket az új QB szerzésre kellene mozgósítani. Ha ez nem lenne, repülne.

Összességében első szezon, épülő, alakuló roster, szokták az emberek a Payton rendszert stb. Ezt elfogadnàm, ha Powers és McGlinchey nem lenne. De ezeket a topfizus falembereket már Payton hagyta jóvá. Le sem írom mennyit keresnek, és mennyit fognak jövőre..

Nálam nem PO volt a szezon mérője, hanem az, hogy látszódjon Payton alapja O oldalon, és ha már összeállt pickek, fizuk tekintetében a liga legdrágább támadófala, lássuk a jeleit, hogy rendszerszinten elindult valami. Valami elindult, de ennél azért nagyobb amplitudójú változást vártam, mert Payton inkább playcallingban, game managementben hoz többet elődjeinél, de a rendszerét nem tudta átültetni.

Ez az oka annak, hogy van egy gyönyörűen felrajzolt play, esetleg kis túlzással teljes drive, aztán semmi amíg Russ szabadkezet nem kap amikor menni kell az eredmény után. Se futójàték, se stabil passzjáték.

Megjegyzem, Paytonnak nincsnek pro bowler, netán all pro playmakerei, amit nem lehet nem vastagon aláhúzni a mai NFL-ben, ahol olyan csapatokkal kell versenyezni, akik közül páran egyszerre több ilyen tarthatatlan játékost tudnak felvonultatni. Nálunk maximum Sutton ez hunyorítva, de ő is csak akkor, ha odaképzeljük hogy jó QB-val minden héten jó lesz. És ez mindenképpen erős kifogás.

Kezdődik az offseason championship..
több mint 2 éve
rob3r7o Denver Broncos Ole Miss Rebels 4 894
Cruyff.. Jöhet az a 3000 karakter…
Fel nem foghatom, mi a fasznak kértük ki az időkét a végén. Brutális lélektani fölényben voltunk a lehetséges hosszabbításra. Tovább nem kell számolgatni. Wilsont felejtsük el, és inkább most égessük el ezt a rengeteg pénzt…
Zalán
Annyi ráció volt benne, h egy szaros 3. kísérleten múlt a dolog, ha azt megfogjuk lehetett vna esély.

Mondjuk az más kérdés, h miért gondolta Payton, h időkeres nélkül 20 mp alatt Wilson pálya közepi 5-6 yardos bombaival mezonygol távolságba kerülünk.

Szerk: amúgy így az egész meccset szemlélve Payton most csunyan elmeccselte magát. Az elején h nem rugtunk, a végén ezek az idokeresek. Kicsit nagy volt az arc, vissza is ütött csúnyán.

Szerkesztette: rob3r7o

„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 2 éve
Assurbanapli Denver Broncos 1 952
Azt valaki el tudná magyarázni, hogy Wilson miért csak akkor passzol előre, amikor már majdnem mindegy? És hogy ez vajon az ő döntése, esetleg Paytoné? Mert úgy látszik, hogy ez tudatos, mintha az lenne a kimondott taktika, hogy a labdára vigyázni kell, semmi kockázat. És amikor már nincs más választás, akkor kezdünk nagyobb játékba, mint valami komfortzónán kívüli megoldás.
Azért kérdezem, mert ha ez nem Wilson döntése, akkor nem biztos, hogy előbbre vagyunk, ha őt kirúgjuk.
több mint 2 éve
Zalán Denver Broncos 4 906 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Cruyff.. Jöhet az a 3000 karakter…
Fel nem foghatom, mi a fasznak kértük ki az időkét a végén. Brutális lélektani fölényben voltunk a lehetséges hosszabbításra. Tovább nem kell számolgatni. Wilsont felejtsük el, és inkább most égessük el ezt a rengeteg pénzt…

"I love this sport. I hate this sport."