Denver Broncos
49 feliratkozó
több mint 2 éve
Én örülök. Ideje hogy végre beszakadjon ez a kóceráj rendesen. Semmi értelme a fél langyos szarnak amit tolunk 6-7 éve, amit aztán még lehet mázolgatni, hogy hát de ha ez meg az úgy alakul, akkor más lett volna😀 Ezt nem lehet majd kimosdatni.
több mint 2 éve
Az a szomorú, hogy nekünk a letargikus szekcióbak lett igazunk, pedig kurvára drukkoltam annak, hogy neked, az örök optimista frakciónak legyen végül. 🥺Az, hogy egy Fields így passzol ellenünk mindent elmond.Erre tényleg nincsenek szavak, kínomban csak röhögök már én is 😅
Az meg, hogy VJ meg mindig a pozíciójában van számomra már egyértelmű azzal, h Payton nem jó HC.
Ez a csapat mindenfele teren szétesett a 4!!!! fordulóra. Ennél meg Hackett is sokkal jobb volt. Erre egyszerűen nincsenek szavak.
rob3r7o
Általános Doktor
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 2 éve
Nem arról volt szó, hogy VJ gyoran kijavítja a hibákat? 😋
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 2 éve
Már én is. 😀Az, hogy egy Fields így passzol ellenünk mindent elmond.Erre tényleg nincsenek szavak, kínomban csak röhögök már én is 😅
Az meg, hogy VJ meg mindig a pozíciójában van számomra már egyértelmű azzal, h Payton nem jó HC.
Ez a csapat mindenfele teren szétesett a 4!!!! fordulóra. Ennél meg Hackett is sokkal jobb volt. Erre egyszerűen nincsenek szavak.
rob3r7o
Általános Doktor
Az mindent elmond, h a Genoa délutáni döntetlenje sokkal jobban felbaszott, pedig 2 hete kezdtem szurkolni nekik. 😀
Ez a csapat szerintem az elmúlt évek leszarabbja úgy amblock az nfl-ben. Szép. Megérte egy vagyont áldozni Nagyarcra.
„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 2 éve
Az, hogy egy Fields így passzol ellenünk mindent elmond.Erre tényleg nincsenek szavak, kínomban csak röhögök már én is 😅
Az meg, hogy VJ meg mindig a pozíciójában van számomra már egyértelmű azzal, h Payton nem jó HC.
Ez a csapat mindenfele teren szétesett a 4!!!! fordulóra. Ennél meg Hackett is sokkal jobb volt. Erre egyszerűen nincsenek szavak.
rob3r7o
Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 2 éve
Az, hogy egy Fields így passzol ellenünk mindent elmond. Az meg, hogy VJ meg mindig a pozíciójában van számomra már egyértelmű azzal, h Payton nem jó HC.
Ez a csapat mindenfele teren szétesett a 4!!!! fordulóra. Ennél meg Hackett is sokkal jobb volt. Erre egyszerűen nincsenek szavak.
„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 2 éve
Minek? Mi 1/1-en Vance Josephet kérnénk.Viszont szerintem az edzői stáb továbbra is, gyakorlatilag 2017 óta folyamatosan a legnagyobb probléma és ott gyakorlatilag nem látok esélyt váltásra.Be kéne vezetni, hogy lehessen stábot is draftolni.
Black_Adder
Vitézlő Titoknok tomz
több mint 2 éve
omfgX
Denver at Chicago:
— Adam Schefter (@AdamSchefter) October 1, 2023
🏈Broncos haven’t won a road game in the United States since Nov. 7, 2021 at Dallas.
🏈Bears have lost 13 straight games, including eight straight at home, both the longest streaks in a franchise history that dates back to 1920.
Negritis, a vajda
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 2 éve
omfgDenver at Chicago:
— Adam Schefter (@AdamSchefter) October 1, 2023
🏈Broncos haven’t won a road game in the United States since Nov. 7, 2021 at Dallas.
🏈Bears have lost 13 straight games, including eight straight at home, both the longest streaks in a franchise history that dates back to 1920.
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Viszont szerintem az edzői stáb továbbra is, gyakorlatilag 2017 óta folyamatosan a legnagyobb probléma és ott gyakorlatilag nem látok esélyt váltásra.Be kéne vezetni, hogy lehessen stábot is draftolni.
Black_Adder
több mint 2 éve
youtu.be/OYTYmXcM86U?si=eo32wFOnpjCh0Jd6Most dobott egy hatost a Buffaloes ellen. Annyira nem őt néztem, inkább azon lamentáltam, hogy nem ez a csapat a menekvés a Denver D# látványa elől, aztán meg azon, hogy hiába volt egészen hasonló eredmény egy ponton, és hiába nem profi futbalisták vannak a pályán, valahogy mégsem esett úgy szét coach prime csapata mint nagynévé.
Zalán
Azt hiszem Williams játéka értékelhetetlen volt a meccsen, minthogy nem volt ellenfél, de highlight videóba azért lesz pár perc a CU elleniből is.
Amúgy sok féle képpen lehet nézni és értelmezni, hogy mi a 10 legnagyobb probléma (én szerintem találnék rajta helyet Wilson szerződéshez viszonyított játékának is), és mi köztük a sorrend. Mindentől függetlenül (esetleges) top3 pickből bűn lenne nem QB-t húzni, mert ha az is a nézőpont, hogy Wilson nem rossz, akkor sem fiatal. És láttuk, h amúgy 1/5-ben sem könnyű. Viszont szerintem az edzői stáb továbbra is, gyakorlatilag 2017 óta folyamatosan a legnagyobb probléma és ott gyakorlatilag nem látok esélyt váltásra. Ha egy ilyen meccs következmények nélkül maradt, akkor itt semminek nem lesz többé következménye...
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 2 éve
Én nagyon szeretem Russel Wilsont.
Régebben miatta néztem a Seahawks meccseket. Nagyon kreatív, hidegfejű, igazi clutch játékos.
De ez az NFL. Egy fecske, egy irányító nem csinál nyarat.
Ha szar a fal, droppolnak az elkapók, szar a playhívás, nincs a qb-ra optimalizálva a gameplan, szar a védelem, szarok a koordinátorok, edzők, akkor lehet ott a primetime BradyManningMontana fiktív szuperirányító, akkoris szarnak fognak tűnni.
Wilson bebizonyította egy talenthiányos Seattleben, hogy ő hozza a maxot, de hogy ez eredményesség szempontjából mit jelent, az nem rajta múlt.
Egyrészt megöregedett, elhasználódott, kevésbbé atletikus, de ez ilyen.
Attól ő még egy kurva jó irányító.
Simán nyerhetne még SB-t, egy másik csapatban, es simán hozhat 1/1-t, ha egy fos csapatban van.
Nem vagyok naprakész a jelenlegi Denvert illetően, de nem hiszem ő lenne a kulcs, se pro, se kontra.
Nem rajta múlik ami van, nem ő a felelős érte. Mégcsak az első 10 problémában sincs benne.
Őszentsége Sobri Jóska
több mint 2 éve
Én nagyon szeretem Russel Wilsont.Ezt Farago Ricsi hangjan olvastam. Imadtam mikor a semmibol felordibalt meccs kozben ezzel a mondattal "ez az NFL, itt barmi megtortenhet. Ugye Gyula? ".
Régebben miatta néztem a Seahawks meccseket. Nagyon kreatív, hidegfejű, igazi clutch játékos.
De ez az NFL. Egy fecske, egy irányító nem csinál nyarat.
Ha szar a fal, droppolnak az elkapók, szar a playhívás, nincs a qb-ra optimalizálva a gameplan, szar a védelem, szarok a koordinátorok, edzők, akkor lehet ott a primetime BradyManningMontana fiktív szuperirányító, akkoris szarnak fognak tűnni.
Wilson bebizonyította egy talenthiányos Seattleben, hogy ő hozza a maxot, de hogy ez eredményesség szempontjából mit jelent, az nem rajta múlt.
Egyrészt megöregedett, elhasználódott, kevésbbé atletikus, de ez ilyen.
Attól ő még egy kurva jó irányító.
Simán nyerhetne még SB-t, egy másik csapatban, es simán hozhat 1/1-t, ha egy fos csapatban van.
Nem vagyok naprakész a jelenlegi Denvert illetően, de nem hiszem ő lenne a kulcs, se pro, se kontra.
Nem rajta múlik ami van, nem ő a felelős érte. Mégcsak az első 10 problémában sincs benne.
Őszentsége Sobri Jóska
I know that when you shine they wish some days will be dark
Sunny days wouldn't be special if it wasn't for rain, Joy wouldn't feel so good if it wasn't for pain
több mint 2 éve
Én nagyon szeretem Russel Wilsont.Amíg nem vitte el a média, addig RW volt az egyik legkülönlegesebb QB a ligában. Én is szerettem a játékát.
Régebben miatta néztem a Seahawks meccseket. Nagyon kreatív, hidegfejű, igazi clutch játékos.
De ez az NFL. Egy fecske, egy irányító nem csinál nyarat.
Ha szar a fal, droppolnak az elkapók, szar a playhívás, nincs a qb-ra optimalizálva a gameplan, szar a védelem, szarok a koordinátorok, edzők, akkor lehet ott a primetime BradyManningMontana fiktív szuperirányító, akkoris szarnak fognak tűnni.
Wilson bebizonyította egy talenthiányos Seattleben, hogy ő hozza a maxot, de hogy ez eredményesség szempontjából mit jelent, az nem rajta múlt.
Egyrészt megöregedett, elhasználódott, kevésbbé atletikus, de ez ilyen.
Attól ő még egy kurva jó irányító.
Simán nyerhetne még SB-t, egy másik csapatban, es simán hozhat 1/1-t, ha egy fos csapatban van.
Nem vagyok naprakész a jelenlegi Denvert illetően, de nem hiszem ő lenne a kulcs, se pro, se kontra.
Nem rajta múlik ami van, nem ő a felelős érte. Mégcsak az első 10 problémában sincs benne.
Őszentsége Sobri Jóska
több mint 2 éve
Én nagyon szeretem Russel Wilsont.Régebben miatta néztem a Seahawks meccseket. Nagyon kreatív, hidegfejű, igazi clutch játékos.
De ez az NFL. Egy fecske, egy irányító nem csinál nyarat.
Ha szar a fal, droppolnak az elkapók, szar a playhívás, nincs a qb-ra optimalizálva a gameplan, szar a védelem, szarok a koordinátorok, edzők, akkor lehet ott a primetime BradyManningMontana fiktív szuperirányító, akkoris szarnak fognak tűnni.
Wilson bebizonyította egy talenthiányos Seattleben, hogy ő hozza a maxot, de hogy ez eredményesség szempontjából mit jelent, az nem rajta múlt.
Egyrészt megöregedett, elhasználódott, kevésbbé atletikus, de ez ilyen.
Attól ő még egy kurva jó irányító.
Simán nyerhetne még SB-t, egy másik csapatban, es simán hozhat 1/1-t, ha egy fos csapatban van.
Nem vagyok naprakész a jelenlegi Denvert illetően, de nem hiszem ő lenne a kulcs, se pro, se kontra.
Nem rajta múlik ami van, nem ő a felelős érte. Mégcsak az első 10 problémában sincs benne.
több mint 2 éve
A történelmi vereségünket követően 3,5 pontos favoritként utazunk a Soldier Fieldre. Kéretik majd ennek tudatában nézni a meccset.
Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 2 éve
Viszont aggodalomra semmi okAfter practice, Sean Payton talked about how when his Saints teams were winning a lot of games, he would, at times, have to create a crisis.
— Zac Stevens (@ZacStevensDNVR) September 29, 2023
He then said:
“We don’t have to worry about creating a crisis if it’s real, right? We have a crisis.”
I know that when you shine they wish some days will be dark
Sunny days wouldn't be special if it wasn't for rain, Joy wouldn't feel so good if it wasn't for pain
több mint 2 éve
www.youtube.com/watch?v=E0zXfacu1DA&ab_channel=CoachVassFootball

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 2 éve
go bearsfire vj
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
"great staff, good players"oké megnyugodtam, akkor minden rendben
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 2 éve
Amire mindenki várt:Ilyen napok megtörténnek azt mondja... hát a super bowl eraban még nem történt, de oké te fasz
youtu.be/KERUHm0I_lY?si=NYBaBvzR_FI0BDri
Az esszencia szabadfordításban:
"Nem volt jó... amikor így játszik egy egység, akkor az első gondoltom h ez rajtam múlt ... kemény nap volt ... mint egy tapasztalt edző tudom h ilyen napok megtörténnek ... ki fogom javítani, gyorsan"
Isten irgalmazzon nekünk...
Általános Doktor
több mint 2 éve
Amire mindenki várt:youtu.be/KERUHm0I_lY?si=NYBaBvzR_FI0BDri