Denver Broncos
49 feliratkozó
több mint 9 éve
Neveket nem írok, mert megszokott módon idén (se) volt se időm se kedvem prospecteket nézegetni, anélkül meg konkrétan megnevezni nincs értelme senkit.A safety miért top3 fontos poszt? Van két biztos kezdőnk, akik két éve egymás mellett összeszokott párost adnak, az egyik egy mocskos sztárjétékos, a másikkal idén hosszabbítottunk. Tavaly húztunk két srácot is, egyiket top100-ban, és mindketten igencsak reményteljes első évet produkáltak. Ezt leginkább a Saints fanok bánják. Ha valahová nem gondolnék rookiet, akkor az a safety poszt, max nagyon hátul vagy kukázva az utolsó nap után.
Az OL húzás nagyon adja magát valahol az elején. Biztos, hogy jön is valaki (esetleg többen is), de hogy első körben-e, azt majd meglátjuk. Remélem, hogy nem erőltetjük. Ha van első körös, a rendszerünkbe is passzoló OL talent Elway boardján, akkor húzza be. Ha nincs, inkább ne. Akkor inkább védőfal, safety, tight end. Ezek azok a posztok ahová szerintem az OL mellett jó eséllyel jöhet valaki. Mindegyik posztra több jó első körös prospectet is felsorolnak, és ezek mind olyan posztok, amikre ráfér erősítés, mélyítés. Szerintem az OL mellett erre a három posztra van a legnagyobb esély.
A többi poszt, esély szerint növekvő sorrendben a teljesen kizárttól a kevésbé valószínűig: QB (teljesen kizárt), off ball LB (majdnem kizárom), OLB (valószínűtlennek gondolom), CB, WR (nem hiszem), RB (inkább nem, mint igen).
peterk2005
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 9 éve
Ebből a hármasból szerintem Njoku-ra lehet reális esély, még feltrade-el is. Howard szvsz tuti top 10, McCaffrey-el meg az a gond, hogy Fournette túl kézenfekvő a Jax számára, és ha ő korán kimegy, túl sok a csapat ahová egy McCaffrey pick logikus lehet. Ráadásul pont az előttünk levő 3 csapat gyakorlatilag biztos, hogy nem RB-t húz, őket úgy kéne átugorni, hogy haszna nincs, csak drágítja a trade-et.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 9 éve
Első körben én közülük szeretnék valakit mindenképp > OJ/Njoku/McCaffrey2. és 3. kör mehetne az OLbe ill a DLbe.
Amúgy lecsekkoltam. Van még 15 misi a capben, nem téma hogy cseréljünk egy elit falemberre? Esetleg Sheldon Richardson?
több mint 9 éve
Neveket nem írok, mert megszokott módon idén (se) volt se időm se kedvem prospecteket nézegetni, anélkül meg konkrétan megnevezni nincs értelme senkit.Az OL húzás nagyon adja magát valahol az elején. Biztos, hogy jön is valaki (esetleg többen is), de hogy első körben-e, azt majd meglátjuk. Remélem, hogy nem erőltetjük. Ha van első körös, a rendszerünkbe is passzoló OL talent Elway boardján, akkor húzza be. Ha nincs, inkább ne. Akkor inkább védőfal, safety, tight end. Ezek azok a posztok ahová szerintem az OL mellett jó eséllyel jöhet valaki. Mindegyik posztra több jó első körös prospectet is felsorolnak, és ezek mind olyan posztok, amikre ráfér erősítés, mélyítés. Szerintem az OL mellett erre a három posztra van a legnagyobb esély.
A többi poszt, esély szerint növekvő sorrendben a teljesen kizárttól a kevésbé valószínűig: QB (teljesen kizárt), off ball LB (majdnem kizárom), OLB (valószínűtlennek gondolom), CB, WR (nem hiszem), RB (inkább nem, mint igen).


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 9 éve
Már csak kettőt kell aludni a draftig, ki kit vár az első pár körben, de legfőképpen kit szeretne?
Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 9 éve
Mondjuk ezt egy sima google kereséssel elkerülhetted volna... 😛Akkor kérdezd már meg, ő mit tud, mert én azóta semmit, hogy tavaly nyár végén kiraktuk, hacsak nem azt, hogy aláírt a Bears-hez...A szemétje megszívatott 😀
www.tdmagazin.hu/hirek/hosszabbitott-a-panthers-futoja-mark-sanchez-a-bearsben-kotott-ki/3000
StormST
JC6

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
Akkor kérdezd már meg, ő mit tud, mert én azóta semmit, hogy tavaly nyár végén kiraktuk, hacsak nem azt, hogy aláírt a Bears-hez...A szemétje megszívatott 😀
www.tdmagazin.hu/hirek/hosszabbitott-a-panthers-futoja-mark-sanchez-a-bearsben-kotott-ki/3000
StormST
több mint 9 éve
Akkor kérdezd már meg, ő mit tud, mert én azóta semmit, hogy tavaly nyár végén kiraktuk, hacsak nem azt, hogy aláírt a Bears-hez...www.tdmagazin.hu/hirek/hosszabbitott-a-panthers-futoja-mark-sanchez-a-bearsben-kotott-ki/3000
Szerkesztette: StormST

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
Ti kis huncutok, hát a pats-es haverom hív röhögve, hogy még nem is tudok Szancsóról? 😮
több mint 9 éve
még mindig semmi Ozzy-hoz képest akinek kiestek a 80as évek 😀Az elmúlt másfél hónapban szinte minden kiesett.Az már azért kemény buli 😀
JC6
empty taxi
Szerkesztette: Negritis, a vajda
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 9 éve
Az elmúlt másfél hónapban szinte minden kiesett.Az már azért kemény buli 😀
JC6

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
Ne haragudjatok, hogy nem olvasok vissza, időszűkében vagyok, de valaki összefoglalná nekem a csapat körüli történéseket tőmondatokban? Az elmúlt másfél hónapban szinte minden kiesett.Semmi egetrengető nem történt
Köszi
JC6
A kezdőt az alábbi mozgások befolyásolják döntően
Távozók
- Okung: Nem hívtuk le az opciót
- Sly Williams: Lejárt a szerződés
- Ware: visszavonult
Jött
- Leary
- Menelik Watson
- rotációs szintű emberek a DL-be, Kerr, Peko. (Calais Campbell volt a kiszemelt, de lemaradtunk róla)
OL belül erősebb lett, szélen ha lehet méggyengébb, pontosabban most a vakoldalon lesz gyengébb, ami ha lehet még rosszabb.
DL messze a 2015-östől, de tavalyhoz képest a játékosállomány nem gyengébb szvsz. Phillips nélkül nem tudom milyen lesz.
A többi csapategység egyben maradt tavalyhoz képest.
A leadership lesz még kérdés Ware nélkül. A pályáról nem fog hiányozni, a legmélyebb posztról ment el, de az öltözőben senki nem tudja helyettesíteni. Kiderül mekkora vezér az új HC élesben.
Ami még érint minket, hogy Romo is visszavonult, szóval a Siemian - Lynch párosból kerül ki a kezdő QB.
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
Ne haragudjatok, hogy nem olvasok vissza, időszűkében vagyok, de valaki összefoglalná nekem a csapat körüli történéseket tőmondatokban? Az elmúlt másfél hónapban szinte minden kiesett.Köszi
több mint 9 éve
Kicsit közelebbről megvizsgálva:- Nagyon korán van a két első hazai csoportmeccs, utána meg már csak az utolsó fordulóban jön a Chiefs, ami persze lehet jó is, de simán lehet, hogy addigra eldől minden...
- Utazás szempontjából van 1-2 rosszabb rész, pl. a rövid hetes Kansas-Philly túrák, ami előtt is idegenben játszunk LA-ben, szokhatják a srácok a jet lag-et, meg az Oakland-Miami túrák egy héten belül is aranyosak lesznek ebből a szempontból...
- Az utolsó 6 meccsből 2 csak a hazai...
Erősségben ennyire korán még nem tippelnék, meg biztos mások is szopnak, de ez elég szar schedule lett szerintem. Mindegy, ebből kell kihozni a legtöbbet, változtatni úgyse lehet rajta...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 9 éve
5. hetes BYE, szenteste és Szilveszter, két hétfő és egy csütörtök, az erősségtől függetlenül is trágya 😀

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 9 éve
én éjszakázások szempontjából figyeltem csak 😀Az idei program:Így ezt végigböngészve, sima play off. 😊
iktriad
Az első 5 fordulban 4 hazai? Nem szeretem az ilyen kiegyensúlyozatlanságot.
Zalán
az h van-e esély PO-ra majd kiderül
mondjuk a bye week elég korai 😕
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 9 éve
Az idei program:Így ezt végigböngészve, sima play off. 😊
iktriad
Az első 5 fordulban 4 hazai? Nem szeretem az ilyen kiegyensúlyozatlanságot.
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 9 éve
preseason-t nem nézek, de ahogy nézem 2 hétfő 1 csütörtöknemtom mennyire bírom megoldani korán keléssel 😀
könnyen lehet h szabik lesznek belőle 😀
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 9 éve
Az idei program:
több mint 9 éve
A Raiderstől kirakott Dan Williamst azért el tudnám itt képzelni a fal közepén. Főleg a futás védelmet dobhatná meg, bár azon talán egy zsák krumpli is javítana... 😊Tavaly Williams egy rakás szar volt, főleg futás ellen, szóval hajrá 😊
flzoli
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 9 éve
A Raiderstől kirakott Dan Williamst azért el tudnám itt képzelni a fal közepén. Főleg a futás védelmet dobhatná meg, bár azon talán egy zsák krumpli is javítana... 😊
több mint 9 éve
A hírek szerint lehívjuk Roby ötödik éves opcióját ($8.526M), sztem nobrainer volt.
Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 9 éve
Én nagyon szeretem Watt játékát és valóban jó lenne őt a Broncos-ban látni, de akkor nekünk DE kevésbé kellett, mint OLB, szerintem ha az akkori Elway tudta volna, hogy 5 év alatt mit ér el a két srác (és pl. Ayers mit nem) az akkori needeket figyelembe véve akkor is Von-t húzta volna...És az a legdurvább az egészben, hogy van egy Watt, aki a sérülése előtt öt évből háromszor az Év védője lett, és tök reális lenne, hogy mégis maradjon az 1/1 és az 1/2 is a helyén. Micsoda draft volt 😊
StormST

több mint 9 éve
Én nagyon szeretem Watt játékát és valóban jó lenne őt a Broncos-ban látni, de akkor nekünk DE kevésbé kellett, mint OLB, szerintem ha az akkori Elway tudta volna, hogy 5 év alatt mit ér el a két srác (és pl. Ayers mit nem) az akkori needeket figyelembe véve akkor is Von-t húzta volna...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!