Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 10 éve
nfl_lover 912
A mez témához még:az amerikai közvéleményben ugye nagyon menő a "Team of destiny" megnevezés, és ez idén messzemenőkig érvényes a Denverre.
Az egyik legnagyobb QB, Manning last ride "bejelentése" hasonlatos az egyik legjobb LB, Ray Lewis bejelentéséhez, ismerjük a végét, elképesztő erőt adhat ez a csapattagoknak.
A mód, ahogy idén eljutottak a döntőbe, varázslatos, szó szerint:a Steelers elleni győzelem mikéntje (fumble), hozzávéve a Pitts balszerencsés-szerencsés sérüléseit, a történelem egyik legjobb rúgója kihagyja az extra pontot a Patsnél, aztán most az ellenfél védelmének kb második legfontosabb tagja sérül meg...

Defense wins championships, és bár egyértelműen a két legjobb védelem került be, melyek közül a Panthersé is egekig magasztalható, a Denveré viszont egyszerűen csak ennél is jobb.
Na meg ugye a keretes befejezés is tipikus amcsi sztori lenne, és az irónia, hogy Manning legrosszabb évében nyerje meg a hőn áhított másodikat, és egálba kerüljön a sokak által leszólt kistesóval.

Szerkesztette: nfl_lover
több mint 10 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Nekem is voltak babonáim, amikor még versenyszerűen sportoltam, szerintem nagyon sok sportolónak vannak, általában vagy valamilyen rendszert ad és ezáltal elvonja a figyelmet, vagy valamilyen állandóságot nyújt, ami a változások elviselésében segíthet. Persze vannak extrém és túlzásba vitt esetek is, de azért általánosabb szerintem az, hogy apróbb dolgokban merül ki a babona... 😊

Sajnos nekem a mostani albérletemben nincs túl jó netem egyelőre, így maradok a magyar kommentárnál, ha itthonról nézem, bízom benne, hogy Ricsiék korrekten, a részrehajlást minél inkább kerülve fogják lehozni a közvetítést... 😊

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 10 éve
Lecsó Denver Broncos 3 405
Utálni a babonát annyi, mint hinni benne. Mert ha utálod, vagy zavar, az azért van, mert úgy érzed, hogy befolyásol. Ha nem hiszel benne, akkor teljesen hidegen hagy maga a babona. 😉
Én imádom a hamburger reklámokat, mindig jókat zabálok SB alatt.
Sajnos az én szomszédom macskája nem az autóm alá bújik, hanem az kertembe és az ablakom alá szarik. Bárcsak az autó alá bújna... Biztos nem nézegetnék alá, hanem....
több mint 10 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 534 — "Montoya por favor!"
Egy körkérdés, még elég messze vagyunk a meccstől, hogy lehessen szervezni:

Egy közös Super Bowl nézéshez ki hogyan viszonyulna? 😊
StormST
sajnos nem jó 😕, de ilyen többször is lehetne majd 😀
Heisman Trophy
Super Bowl vagy meccsnézés? 😀
StormST
a Közös meccsnézés, ugyan is a szabadnap már megvan, de a faternak kell majd magyarázni pl. mi a büntetés, és miért, mert ezek a sporttv-sek mint tudjuk nem jók 😀
Majd az eredményközvetítőn tartom a frontot 😀
Heisman Trophy
Hát hozd el a fatert is. Gondolom briganti ő is.
Zalán
1. Seahawks drukker
2. nem jó ötlet, hangulat gyilkos lesz, szolgáltat sportv-s kérdésekkel minden meccs alatt
majd jövőre 😊

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 10 éve
Zalán Denver Broncos 4 984 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Nekem mondod? Én is utálom a babonákat, sose hittem bennük. Azt viszont valamiért rohadtul utálom, hogy a szomszédnak van egy fekete macskája, amelyik állandóan nálunk hesszel kajára lesve, és nyáron a kocsi alá, ősszel meg a motorháztetőre kuporodik le pihenni. Nem is tudom miért, de egy ideje benézek az autó alá, és körbejárom mielőtt beülök és elindítom. Mondjam, hogy milyen hülyén néz ki ez egy bevásárlóközpont parkolójában? 😊

SB nézés nálam sajna esélytelen, messze vagyok Pesttől, és nálam sajnos a hétfői szabi nem játszik, ahhoz meg már nem vagyok elég suhanc, hogy hajnalig igyak, aztán másnap észnél legyek alvás nélkül 😊

Aki gép mellett lesz, annak egyébként ajánlom a Sky Sports streamjét. Ez brit csatorna, és én jobban szeretem nézni, mint az amerikai ESPN/NFC közvetítéseket, mert szakmailag minimum olyan jó - náluk van pénz és a nyelv se probléma, hogy komoly szakértőket hívjanak meg, - és harmad annyi a reklám. Kb. olyan mint a magyar közvetítés, csak nem Sanyi és Ricsi elemez, hanem a helyszínről ugyanúgy adják az amerikai stream elemzőit (Gruden, Sims, és a többiek), plusz a londoni stúdióban neves volt edzők, játékosok elemeznek, és ezen felül még nekik is van saját helyszíni tudósítójuk, akit a pálya mellett kapcsolnak (aki szintén általában neves volt játékos, edző, stb.) Szóval kb. olyan, mint a megszokott stream, csak fél órával kevesebb hamburger reklám, és fél órával több elemzés.
peterk2005
Téged amúgy is a Colts/Broncos/49ers triptichonasztalhoz ültetnénk. 😊 (hülyülök, jó ezzel ugratni)
Én a fotográfiai méhsejttel világított hamburgerek, olvadt műanyagként nyúló sajtok látványától nyugszom meg két játék között – jobb ha tudod. Maradok, Gamepassal dolgozom tovább... 😊

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 10 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
A fehér mezre visszatérve:

A Broncos szokatlanul korán bejelentette a mezt, gyakorlatilag azonnal. Azt suttogja a denveri sajtó, hogy valóban a babona az oka. 😊 Narancsban 4-szer játszottunk, és mind a négyszer nem csak, hogy nem sikerült nyerni, de kifejezetten csúnyán elvertek. Kékben egyszer játszott a csapat, és nyert is, fehérben egyszer nyert, egyszer veszített. Viszont állítólag Elway valamiért utálja a kéket, ezért lett a fehér. Mások szerint azért, mert a Panthers saját színe a fehér, és az utóbbi hetekben fehérben kurva jól játszottak, míg az alternatív mezükben nem voltak olyan jók.

A babonával kapcsolatban egy érdekes/jópofa sztori, amit Mark Schlereth mesélt. Schlereth LG-t játszott Denverben a kilencvenes évek vége felé, nyert gyűrűt is Elway-el. Azt mondta, hogy ő maga sosem hitt a babonákban, sőt, kifejezetten utálta. Ezért nem is volt eleinte semmilyen "szokása". De aztán körülötte az összes játékos olyan szinten volt babonás - valaki a zokniját vette fel mindig ugyanúgy, valaki a fűzőjét csak a pálya szélén kötötte be, stb. -, hogy Schlereth egy idő után, azért, hogy nehogy felvegyen valami babonás szokást, elkezdte tudatosan változtatni időről időre, hogy hogy kel fel, hogyan készül, hogyan öltözik, mit csinál meccs előtt. És hónapok után jött rá, hogy ezzel pont azt csinálja, mint a többiek, neki ez lett a babonája 😊

A legérdekesebb babonája viszont Gary Zimmerman-nek volt. (Hall of Fame left tackle, csapattárs a Denverben, ő is benne volt a bajnok csapatban). Zimmerman meccs napon nem evett sonkát, mégpedig azért, mert szerinte sonkát a bika kiszagolja, és ha a védők megérzik rajtad, hogy sonkát ettél, az vonzza a "bullrush"-t. 😀 😀 Annyira erős volt ez a babonája, hogy ha megtudta, hogy a falból valaki mégis evett sonkát, akkor teljesen bestresszelt, és nem volt hajlandó amellett a játékos mellett játszani. Úgyhogy Schlereth-nek - aki mellette játszott LG poszton, és utálta a babonákat - , le kellett mondania a sonkáról, éveken keresztül sonka nélkül ette a vasárnapi reggeli "sonkás tojást". 😊
peterk2005
Most akkor el kell hajítanom a kék Tebow mezemet mert Elwaynek nem tetszik? Azért amikor a babonában kezdünk el bízni, akkor régen rossz. Igazából oda kellene állni narancsban a párducok elé, nézzétek, mi a saját gyengeségeinket is vállaljuk és leggyőzzük. És itt az idő leporolni az átkot, ha ilyen létezik egyáltalán. Szerintem azokon a meccseken nem a mez volt a hibás. Legutóbb is úgy emlékszem, mint ha az első snap-et nem sikerült volt feladni az irányítónak. 😊 Azt ott vége is volt a meccsnek, miközben végig jól állt az uniformis a fiúkon.
Zalán
De lehet, hogy ha fehérben lettünk volna a Seahawks ellen, akkor Ramirez nem dobja el PM mellett a labdát... 😛

Nekem is kék mezem van, tervezek rendelni egy narancssárgát, de nyárnál előbb nem nagyon hiszem, hogy megtörténne a dolog, meg még a számot-feliratot is ki kéne választanom, akkoriban Champ volt a kedvenc nagy előnnyel, most nem tudnék könnyen választani... 😊
StormST
Hadd segítsek. 😊 Vasárnap után nem lehet kérdés: Von 😊
Meg a közvetítés alatt láttam egy Caldwell mezes csókát is a lelátón. Annak milyen lelkiállapota lehet. 😊
Zalán
Igen, Von erősen benne van a pakliban, de vele meg még megvárnám, hogy aláírjon egy hosszútávú szerződést... 😛

Bay-Bay esélyes még, meg Harris. Vagy veszek egy Ward mezt és elkezdek Pats meccsnézésekre járni, nem tudom... 😀

peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 304 — The only discipline that lasts, is self discipline
Nekem mondod? Én is utálom a babonákat, sose hittem bennük. Azt viszont valamiért rohadtul utálom, hogy a szomszédnak van egy fekete macskája, amelyik állandóan nálunk hesszel kajára lesve, és nyáron a kocsi alá, ősszel meg a motorháztetőre kuporodik le pihenni. Nem is tudom miért, de egy ideje benézek az autó alá, és körbejárom mielőtt beülök és elindítom. Mondjam, hogy milyen hülyén néz ki ez egy bevásárlóközpont parkolójában? 😊

SB nézés nálam sajna esélytelen, messze vagyok Pesttől, és nálam sajnos a hétfői szabi nem játszik, ahhoz meg már nem vagyok elég suhanc, hogy hajnalig igyak, aztán másnap észnél legyek alvás nélkül 😊

Aki gép mellett lesz, annak egyébként ajánlom a Sky Sports streamjét. Ez brit csatorna, és én jobban szeretem nézni, mint az amerikai ESPN/NFC közvetítéseket, mert szakmailag minimum olyan jó - náluk van pénz és a nyelv se probléma, hogy komoly szakértőket hívjanak meg, - és harmad annyi a reklám. Kb. olyan mint a magyar közvetítés, csak nem Sanyi és Ricsi elemez, hanem a helyszínről ugyanúgy adják az amerikai stream elemzőit (Gruden, Sims, és a többiek), plusz a londoni stúdióban neves volt edzők, játékosok elemeznek, és ezen felül még nekik is van saját helyszíni tudósítójuk, akit a pálya mellett kapcsolnak (aki szintén általában neves volt játékos, edző, stb.) Szóval kb. olyan, mint a megszokott stream, csak fél órával kevesebb hamburger reklám, és fél órával több elemzés.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
A fehér mezre visszatérve:

A Broncos szokatlanul korán bejelentette a mezt, gyakorlatilag azonnal. Azt suttogja a denveri sajtó, hogy valóban a babona az oka. 😊 Narancsban 4-szer játszottunk, és mind a négyszer nem csak, hogy nem sikerült nyerni, de kifejezetten csúnyán elvertek. Kékben egyszer játszott a csapat, és nyert is, fehérben egyszer nyert, egyszer veszített. Viszont állítólag Elway valamiért utálja a kéket, ezért lett a fehér. Mások szerint azért, mert a Panthers saját színe a fehér, és az utóbbi hetekben fehérben kurva jól játszottak, míg az alternatív mezükben nem voltak olyan jók.

A babonával kapcsolatban egy érdekes/jópofa sztori, amit Mark Schlereth mesélt. Schlereth LG-t játszott Denverben a kilencvenes évek vége felé, nyert gyűrűt is Elway-el. Azt mondta, hogy ő maga sosem hitt a babonákban, sőt, kifejezetten utálta. Ezért nem is volt eleinte semmilyen "szokása". De aztán körülötte az összes játékos olyan szinten volt babonás - valaki a zokniját vette fel mindig ugyanúgy, valaki a fűzőjét csak a pálya szélén kötötte be, stb. -, hogy Schlereth egy idő után, azért, hogy nehogy felvegyen valami babonás szokást, elkezdte tudatosan változtatni időről időre, hogy hogy kel fel, hogyan készül, hogyan öltözik, mit csinál meccs előtt. És hónapok után jött rá, hogy ezzel pont azt csinálja, mint a többiek, neki ez lett a babonája 😊

A legérdekesebb babonája viszont Gary Zimmerman-nek volt. (Hall of Fame left tackle, csapattárs a Denverben, ő is benne volt a bajnok csapatban). Zimmerman meccs napon nem evett sonkát, mégpedig azért, mert szerinte sonkát a bika kiszagolja, és ha a védők megérzik rajtad, hogy sonkát ettél, az vonzza a "bullrush"-t. 😀 😀 Annyira erős volt ez a babonája, hogy ha megtudta, hogy a falból valaki mégis evett sonkát, akkor teljesen bestresszelt, és nem volt hajlandó amellett a játékos mellett játszani. Úgyhogy Schlereth-nek - aki mellette játszott LG poszton, és utálta a babonákat - , le kellett mondania a sonkáról, éveken keresztül sonka nélkül ette a vasárnapi reggeli "sonkás tojást". 😊
peterk2005
Most akkor el kell hajítanom a kék Tebow mezemet mert Elwaynek nem tetszik? Azért amikor a babonában kezdünk el bízni, akkor régen rossz. Igazából oda kellene állni narancsban a párducok elé, nézzétek, mi a saját gyengeségeinket is vállaljuk és leggyőzzük. És itt az idő leporolni az átkot, ha ilyen létezik egyáltalán. Szerintem azokon a meccseken nem a mez volt a hibás. Legutóbb is úgy emlékszem, mint ha az első snap-et nem sikerült volt feladni az irányítónak. 😊 Azt ott vége is volt a meccsnek, miközben végig jól állt az uniformis a fiúkon.
Zalán
De lehet, hogy ha fehérben lettünk volna a Seahawks ellen, akkor Ramirez nem dobja el PM mellett a labdát... 😛

Nekem is kék mezem van, tervezek rendelni egy narancssárgát, de nyárnál előbb nem nagyon hiszem, hogy megtörténne a dolog, meg még a számot-feliratot is ki kéne választanom, akkoriban Champ volt a kedvenc nagy előnnyel, most nem tudnék könnyen választani... 😊

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 10 éve
Zalán Denver Broncos 4 984 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
A fehér mezre visszatérve:

A Broncos szokatlanul korán bejelentette a mezt, gyakorlatilag azonnal. Azt suttogja a denveri sajtó, hogy valóban a babona az oka. 😊 Narancsban 4-szer játszottunk, és mind a négyszer nem csak, hogy nem sikerült nyerni, de kifejezetten csúnyán elvertek. Kékben egyszer játszott a csapat, és nyert is, fehérben egyszer nyert, egyszer veszített. Viszont állítólag Elway valamiért utálja a kéket, ezért lett a fehér. Mások szerint azért, mert a Panthers saját színe a fehér, és az utóbbi hetekben fehérben kurva jól játszottak, míg az alternatív mezükben nem voltak olyan jók.

A babonával kapcsolatban egy érdekes/jópofa sztori, amit Mark Schlereth mesélt. Schlereth LG-t játszott Denverben a kilencvenes évek vége felé, nyert gyűrűt is Elway-el. Azt mondta, hogy ő maga sosem hitt a babonákban, sőt, kifejezetten utálta. Ezért nem is volt eleinte semmilyen "szokása". De aztán körülötte az összes játékos olyan szinten volt babonás - valaki a zokniját vette fel mindig ugyanúgy, valaki a fűzőjét csak a pálya szélén kötötte be, stb. -, hogy Schlereth egy idő után, azért, hogy nehogy felvegyen valami babonás szokást, elkezdte tudatosan változtatni időről időre, hogy hogy kel fel, hogyan készül, hogyan öltözik, mit csinál meccs előtt. És hónapok után jött rá, hogy ezzel pont azt csinálja, mint a többiek, neki ez lett a babonája 😊

A legérdekesebb babonája viszont Gary Zimmerman-nek volt. (Hall of Fame left tackle, csapattárs a Denverben, ő is benne volt a bajnok csapatban). Zimmerman meccs napon nem evett sonkát, mégpedig azért, mert szerinte sonkát a bika kiszagolja, és ha a védők megérzik rajtad, hogy sonkát ettél, az vonzza a "bullrush"-t. 😀 😀 Annyira erős volt ez a babonája, hogy ha megtudta, hogy a falból valaki mégis evett sonkát, akkor teljesen bestresszelt, és nem volt hajlandó amellett a játékos mellett játszani. Úgyhogy Schlereth-nek - aki mellette játszott LG poszton, és utálta a babonákat - , le kellett mondania a sonkáról, éveken keresztül sonka nélkül ette a vasárnapi reggeli "sonkás tojást". 😊
peterk2005
Most akkor el kell hajítanom a kék Tebow mezemet mert Elwaynek nem tetszik? Azért amikor a babonában kezdünk el bízni, akkor régen rossz. Igazából oda kellene állni narancsban a párducok elé, nézzétek, mi a saját gyengeségeinket is vállaljuk és leggyőzzük. És itt az idő leporolni az átkot, ha ilyen létezik egyáltalán. Szerintem azokon a meccseken nem a mez volt a hibás. Legutóbb is úgy emlékszem, mint ha az első snap-et nem sikerült volt feladni az irányítónak. 😊 Azt ott vége is volt a meccsnek, miközben végig jól állt az uniformis a fiúkon.

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 10 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Egy körkérdés, még elég messze vagyunk a meccstől, hogy lehessen szervezni:

Egy közös Super Bowl nézéshez ki hogyan viszonyulna? 😊
StormST
sajnos nem jó 😕, de ilyen többször is lehetne majd 😀
Heisman Trophy
Super Bowl vagy meccsnézés? 😀
StormST
a Közös meccsnézés, ugyan is a szabadnap már megvan, de a faternak kell majd magyarázni pl. mi a büntetés, és miért, mert ezek a sporttv-sek mint tudjuk nem jók 😀
Majd az eredményközvetítőn tartom a frontot 😀
Heisman Trophy
😀 Én ha egyedül nézem se biztos, hogy bemegyek az eredménykövetőbe, mert hát "idegállapotban leszek, Mónika" 😀
StormST
Hacsak nem a legutóbbi Bowl-performance-unkat akarjuk előadni ismét. 😊
Na hova lesz a foglalás?
Ezekből valamelyiket nagyon szeretném:  www.thrillist.com/drink/denver/denver-s-best-sports-bars-the-13-coolest-places-to-watch-the-game
😊 😊
Zalán
Ha fizeted a repjegyet, akkor tőlem lehet bármelyik 😀

Szerkesztette: Heisman nádor

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 10 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Egy körkérdés, még elég messze vagyunk a meccstől, hogy lehessen szervezni:

Egy közös Super Bowl nézéshez ki hogyan viszonyulna? 😊
StormST
sajnos nem jó 😕, de ilyen többször is lehetne majd 😀
Heisman Trophy
Super Bowl vagy meccsnézés? 😀

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 10 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 534 — "Montoya por favor!"
Egy körkérdés, még elég messze vagyunk a meccstől, hogy lehessen szervezni:

Egy közös Super Bowl nézéshez ki hogyan viszonyulna? 😊
StormST
sajnos nem jó 😕, de ilyen többször is lehetne majd 😀

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 10 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 304 — The only discipline that lasts, is self discipline
A fehér mezre visszatérve:

A Broncos szokatlanul korán bejelentette a mezt, gyakorlatilag azonnal. Azt suttogja a denveri sajtó, hogy valóban a babona az oka. 😊 Narancsban 4-szer játszottunk, és mind a négyszer nem csak, hogy nem sikerült nyerni, de kifejezetten csúnyán elvertek. Kékben egyszer játszott a csapat, és nyert is, fehérben egyszer nyert, egyszer veszített. Viszont állítólag Elway valamiért utálja a kéket, ezért lett a fehér. Mások szerint azért, mert a Panthers saját színe a fehér, és az utóbbi hetekben fehérben kurva jól játszottak, míg az alternatív mezükben nem voltak olyan jók.

A babonával kapcsolatban egy érdekes/jópofa sztori, amit Mark Schlereth mesélt. Schlereth LG-t játszott Denverben a kilencvenes évek vége felé, nyert gyűrűt is Elway-el. Azt mondta, hogy ő maga sosem hitt a babonákban, sőt, kifejezetten utálta. Ezért nem is volt eleinte semmilyen "szokása". De aztán körülötte az összes játékos olyan szinten volt babonás - valaki a zokniját vette fel mindig ugyanúgy, valaki a fűzőjét csak a pálya szélén kötötte be, stb. -, hogy Schlereth egy idő után, azért, hogy nehogy felvegyen valami babonás szokást, elkezdte tudatosan változtatni időről időre, hogy hogy kel fel, hogyan készül, hogyan öltözik, mit csinál meccs előtt. És hónapok után jött rá, hogy ezzel pont azt csinálja, mint a többiek, neki ez lett a babonája 😊

A legérdekesebb babonája viszont Gary Zimmerman-nek volt. (Hall of Fame left tackle, csapattárs a Denverben, ő is benne volt a bajnok csapatban). Zimmerman meccs napon nem evett sonkát, mégpedig azért, mert szerinte sonkát a bika kiszagolja, és ha a védők megérzik rajtad, hogy sonkát ettél, az vonzza a "bullrush"-t. 😀 😀 Annyira erős volt ez a babonája, hogy ha megtudta, hogy a falból valaki mégis evett sonkát, akkor teljesen bestresszelt, és nem volt hajlandó amellett a játékos mellett játszani. Úgyhogy Schlereth-nek - aki mellette játszott LG poszton, és utálta a babonákat - , le kellett mondania a sonkáról, éveken keresztül sonka nélkül ette a vasárnapi reggeli "sonkás tojást". 😊

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 304 — The only discipline that lasts, is self discipline
Sok a dolga, ilyenkor mindig ideges 😊

Azarenkát sose bírtam nézni (ahogy Sharapovát sem) a nyávogása miatt, de mostantól neki szurkolok 😊
peterk2005
Ma jól megverte Kerber...
Burkus
Ja. Biztos a meccset nézte felkészülés helyett 😀

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 173 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Egy körkérdés, még elég messze vagyunk a meccstől, hogy lehessen szervezni:

Egy közös Super Bowl nézéshez ki hogyan viszonyulna? 😊
StormST
Pesten én is benne vagyok! 😊

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 10 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 876 — The Mathematician
Pesten benne vagyok 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 10 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Egy körkérdés, még elég messze vagyunk a meccstől, hogy lehessen szervezni:

Egy közös Super Bowl nézéshez ki hogyan viszonyulna? 😊

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 10 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 486 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Sok a dolga, ilyenkor mindig ideges 😊

Azarenkát sose bírtam nézni (ahogy Sharapovát sem) a nyávogása miatt, de mostantól neki szurkolok 😊
peterk2005
Ma jól megverte Kerber...
több mint 10 éve
Béczkó 1 264
https://static.www.nfl.com/image/private/t_editorial_landscape_12_desktop/league/hatc1mjwgcvh52tt1ysd
Super Bowl 50: Five-part plan for Broncos to beat Panthers
How can the Denver Broncos prevail in Super Bowl 50? Bucky Brooks pored over the tape and concocted a winning game plan. One big key: Some big-time ball-hawking from Chris Harris, Von Miller and Co.
több mint 10 éve
Lecsó Denver Broncos 3 405
A tökéletes feleség alapanyag: Sok pénzt keres, keveset van otthon, és Broncos rajongó:

 www.youtube.com/watch?v=6cbkD0vwi6E
mukijoe
😊
Aranyos...