Kansas City Chiefs
29 feliratkozó
több mint 12 éve
4. 24-10-nél vajon mi volt az a fumble welker sérülésénél? a labda kicsúszott a kezei közül és DJ felvette, de sehol semmi, nem vetődőtt rá (pedig illene mindenre) és akkora tülekedés sem volt? közbefújtak a bírók? vagy mi? erre pontosan nem emlékszem, de a lassításból világosan látszott, hogy fumble volt.A bírók nem fújtak semmit, peidg valószínűleg fumble volt. Viszont hiába szedte össze az először DJ, a kupac aljáról már Welker került ki a labdával. Hogy hogyan csinálta azt alighanem csak ő tudta. Lehetett volna pirosat dobni rá, valószínűleg megállapítják, h fumble, de ilyenkor mindig azé a labda akinél akkor van, amikor minden embert lehámoznak a "kupacról", és az Welker volt. Ha lett volna egyértelmű képi bizonyíték, h nálatok a labda és földön van a játékos, akkor oda lehetett volna adni nektek a labdát. Hogy az megtörténjen a minimálisnál is kevesebb esély volt - már csak azért is, mert az eredeti döntést egyértelműen meg kell tudni cáfolni - ellenben az időkérésekre nagy szükségetek volt, szóval Reid hagyta, és azt hiszem ez volt a jó döntés. Ha DJ meg tudja tartani, akkor szerintem ha challange-eltek, akkor nektek ítélik a labdát...
ehh
2 hét múlva jó közelítéssel a div győzelem lesz a tét, nyerjen a jobbik. Mi a false startokat már most elkezdtük gyakorolni 😊
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 12 éve
Majd elhozzuk Keenumot. 😀Viccelek, sztem kezd a Chiefs szurkolóknak elege lenni a FA irányítókból. Főleg, hogy drafton egy kivétellel soha nem hoztunk első körben senkit.
POra készülő vagy nem készülő csapat, de ez egy teljesen új vezetés első éve. Keresni fogják az irányítójukat. Ha lesznek még további gyenge meccsek Alextől, és veszteni is fogunk (ez volt mellette az egyetlen érv eddig), esetleg rájátszásban leszerepel, akkor főleg.
Itt van Tyler Bray, kivételes adottságokkal, ő sem tanulhat 3 évig. Be fogják vetni.
Alex a mi irányítónk. Mindig elmondjuk, hogy Casselhez képest sokkal hasznosabb a játéka. Ezért kizárt, hogy leváltsák jelenleg.
Nincs Alex takarodj hangulat a KC szurkolók közt. Az van, hogy pár fan 2010 környékén elkezdett arról álmodozni, hogy milyen lehetne ez a Chiefs elit irányítóval. Ez nagyon népszerű lett. Minden évben ráadásul egyre aktuálisabb, ahogy ez a fiatal csapat is kezd beérni, egyre komolyabb játékerőt felmutatni. Ami nyilván nem fenntartható folyamat a végtelenségig. Érkezzen a várva várt remek QB, és hajrá Chiefs.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 12 éve
😉Oké, peace. De lehet beszólásnak venni, hogy "csak mákkal jutunk rájátszásba". Főleg, hogy semmivel nem támasztod alá. Érted?
Látom nem értetted a lényeget. Hidd el nem akartam a lelketekbe gázolni mert nem szokásom. Egyszerűen csak arra akartam célozni hogy egy 1/1 után a PO küszöbén fanyalogni annyira rossz szokás. Örülnötök kéne hogy ennyire ülnek a dolgok. Alex csak annyival jobb Casselnél hogy nem 1-9 a mérleg hanem 9-1 és ez nyomós érv.... tudom nem az Ő érdeme, de aztán lehet hogy egy kicsit mégiscsak. Biztonságosan játszik, nem adja el a labdákat és ez nagyon sokat számít, mindemellett egy game manager QB szintjét hozza. Lehet hogy pont ennyi hiányzott. De mind1 nem akartam vihart a biliben csak tényleg gáz az állandó fanyalgás.
Peace Ulpi 😉silent7939
Cassel nem csak 1-9et hozott. Bár nem én fogom Casselt éltetni, az biztos. 😀 Előbb sem ezt tettem, ha megnézed.
10 győzelmünk volt 2010ben ettől még, utolsó meccsen már nem is kellett hajtani. A lényeg, hogy már volt siker itt mostanság is, pedig Casselt te sem tartod jónak.
De ugye ha igazad van, ez elég hogy valakinek egy átlagos szezonja van, és PO megvan=elég jó a QB, akkor Cassel miért nem maradt? Vagy a Seahawksnak miért kellett Wilson, mikor rájátszásba mentek nélküle is egy évvel korábban (tudjuk kivel, ő is miért nem jó ugye) Vagy a Bearsnek miért nem Rexy az irányítója, mikor SBba vezette őket? Mert lehet nem ő vezette őket. Ezt értsd meg. Ezt mondjuk, nem többet.
Reid rendszere egyébként nem game manager system. Lehet Alex jó lenne annak. De itt nem ez a játék. Erre nem válasz, hogy jó game manager.
Egyébként senki nem fanyalog a csapatra, csak Alexre. Illetve arra aki épp adott meccsen rossz volt (Robinsonra, vagy most épp a nem létező pass rushra) akárkire) Mindenki dicséri a csapatot és büszke rájuk. Az edzőkről sem láttál semmi rosszat leírva. Nem csak te látod úgy, hogy Reid fantasztikus munkát végez. Imádjuk a sikereiket.
De ettől Alex nem játszik jól. Aminek lehetnek komoly következményei rájátszásban. Miért kéne azt írni, hogy jó valaki, mikor nem? Mert nyert?

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 12 éve
😉Ezt nem fogják megtenni. Van egy sztem használhatatlan csereirányítónk, C. Daniel, és egy talán hosszabb távon használható dobógép, aki jelenleg nem NFL képes (T. Bray).Nem láttam a meccset de Alex-l valamit majd kezdenie kell Reidnek ha hosszabb távon akar valamit.dandeRövid távon ki kell rúgnia 😊ender1112
Nem fognak rájátszás előtt kirúgni egy kezdőirányítót, csak mert a rebuilding első évében nem 14-2vel, hanem mondjuk 11-5-el mennek rájátszásba.
Furák vagytok ti Kansas fanok!Peyton Manning tavalyi teljesítményét egyenlővé tenni Alex Smith idei teljesítményével elképesztő tévedés.
Elég rég a fasz rossz oldalán álltok. Idénre beszereztetek egy game manager QB-t egy új HC-t akikkel máris összemákoltátok a PO-t.
Erre mindenki Alex fejét akarja. Ha teszem azt ezt a Pats topicban olvasnám (akik rendszeres PO résztvevők) akkor megérteném. De itt???
Kb. olyanok vagytok mint tavaly a Denver fanok nagy része akik fújoltak PM-re és Tebow-t követelték vissza 😀😀😀silent7939
Tebowról a rajongói is mondták hogy gyenge QB, csak szerethető, a csapatért végig küzdő harcos. Peyton egy profi, elismerték hogy elit QB, sokan viszont kevésbé tudtak/tudnak hozzá kötődni érzelmileg. Épp ezért ennek így semmi köze Alex esetéhez.
Egyébként elmész a 'csába. Mi az hogy "összemákoltuk" a rájátszást? Melyik meccsen volt mákunk? Minden összemákolt meccsünk minden mákos esetét írd már le, amire ezt a kijelentést alapoztad. Vagy csak jólesik beszólni mert vicces? Nekünk ez nem vicces.
Egyébként mikor bejutottunk a rájátszásba legutoljára, az neked elég rég volt, de 2010et írtunk. Előtte 2006ban. Csak mondom.
Mindenesetre akkor is szidtuk Casselt, hogy a védelem és a futás bevitte, de rájátszásban ez nem lesz elég. És meg fogsz lepődni, de egy félidőn át tartottunk ki a későbbi bajnok Ravens ellen. Pedig Cassel a szokottnál is borzalmasabb volt (3 idióta IT stb.).
Én igenis azt mondom, idén Alex Smith szinte semmit nem tesz hozzá a győzelmekhez, kivéve 2-3 meccset, de ott is nyertünk volna nélküle (pl Jax meccsen jó volt, de mindegy volt).
Mikor van egy ennyire jó védelmed, ahol a secondary jó, a front seven is jó. A ST is, a futás megy, az OL jó. És csak a QB poszt miatt nem tudunk előrelépni (megint), akkor igenis ezt le lehet írni, hogy hozzannak már végre ennek a csapatnak egy elit irányítót, nem egy "végül is elmegy" "nekünk jó lesz" srácot. Hiába jön ide még egy elit CB vagy safety vagy OL ember vagy tököm tudja. Nem kell. Irányító kell.
Te úgy látod "jött egy QB+HC , ezért bejut a csapat mákkal a rájátszásba." A HC része igaz, mindamellett, hogy HC legyen a talpán, aki jó roster nélkül 1/1ből egy off season alatt rájátszásba jut ilyen szépen.
Viszont a QB igazolás messze nem oka a sikereknek, sőt ellenkezője az igaz. A mákot megvárjuk (lásd fentebb), majd amint lesz időd, leírod melyik mákos esetre is gondoltál. Legalábbis így korrekt.ulpianus
Látom nem értetted a lényeget. Hidd el nem akartam a lelketekbe gázolni mert nem szokásom. Egyszerűen csak arra akartam célozni hogy egy 1/1 után a PO küszöbén fanyalogni annyira rossz szokás. Örülnötök kéne hogy ennyire ülnek a dolgok. Alex csak annyival jobb Casselnél hogy nem 1-9 a mérleg hanem 9-1 és ez nyomós érv.... tudom nem az Ő érdeme, de aztán lehet hogy egy kicsit mégiscsak. Biztonságosan játszik, nem adja el a labdákat és ez nagyon sokat számít, mindemellett egy game manager QB szintjét hozza. Lehet hogy pont ennyi hiányzott. De mind1 nem akartam vihart a biliben csak tényleg gáz az állandó fanyalgás.
Peace Ulpi 😉
több mint 12 éve
Csak amit szokott "Better job" 😉 😛
több mint 12 éve
Sőt, mikor jött Alex, akkor sokan írták, hogy miért nem adnak neki új szerződést? Miért marad a két éves? Én már akkor is azt mondtam, hogy mert így ki tudják rúgni szezon végén, vagy lejárt szerződést után a következő szezon végén. Jövőre maradhat egyébként akár mentornak is, back upnak is, vagy újabb év, ha nem tudnának dönteni. És ha megnézzük Reid testbeszédét a meccskken, látható néha mit gondol Alexről Vagy most írtam meccs után, hogy sokkal több lett a mély passz. Ez sem ALex ötlete volt. LÁtja Reid mi a gond. Igazából ő is lenyilatkozta nem egyszer, tudja, a védelem nyeri a meccseket (hozzá szokta tenni néha, hogy a ST is, ha valaki konkrétan a védelemre kérdez). Persze Jamaalt is kiemeli, másokat is offenseből, illetve dolgoznak a kérdésen meg ez egy csapat, közös siker, közös kudarc. Mégis csak egy vak nem látja miről beszél. Már amennyire teheti. Mert ő nem mondhat olyat, hogy az offense nincs pályán néha, és mondjanak le. Vagy hogy Alex időnként rossz. Azt mondja, hogy nem mindig sikerül neki megvalósítani a tervet, meg ilyesmiket. Ennél többet nem mondhat.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 12 éve
Én elképzelhetőnek tartom,hogy ha nem lesz idén SB 😊 akkor az FO sokat fog áldozni egy igazán jó QB-ért.Igaz,hogy fiatal a keret de most tényleg úgy néz ki csak ez a bizonyos QB kell az áttöréshez.
több mint 12 éve
Ezt nem fogják megtenni. Van egy sztem használhatatlan csereirányítónk, C. Daniel, és egy talán hosszabb távon használható dobógép, aki jelenleg nem NFL képes (T. Bray).Nem láttam a meccset de Alex-l valamit majd kezdenie kell Reidnek ha hosszabb távon akar valamit.dandeRövid távon ki kell rúgnia 😊ender1112
Nem fognak rájátszás előtt kirúgni egy kezdőirányítót, csak mert a rebuilding első évében nem 14-2vel, hanem mondjuk 11-5-el mennek rájátszásba.
Furák vagytok ti Kansas fanok!Peyton Manning tavalyi teljesítményét egyenlővé tenni Alex Smith idei teljesítményével elképesztő tévedés.
Elég rég a fasz rossz oldalán álltok. Idénre beszereztetek egy game manager QB-t egy új HC-t akikkel máris összemákoltátok a PO-t.
Erre mindenki Alex fejét akarja. Ha teszem azt ezt a Pats topicban olvasnám (akik rendszeres PO résztvevők) akkor megérteném. De itt???
Kb. olyanok vagytok mint tavaly a Denver fanok nagy része akik fújoltak PM-re és Tebow-t követelték vissza 😀😀😀silent7939
Tebowról a rajongói is mondták hogy gyenge QB, csak szerethető, a csapatért végig küzdő harcos. Peyton egy profi, elismerték hogy elit QB, sokan viszont kevésbé tudtak/tudnak hozzá kötődni érzelmileg. Épp ezért ennek így semmi köze Alex esetéhez.
Egyébként elmész a 'csába. Mi az hogy "összemákoltuk" a rájátszást? Melyik meccsen volt mákunk? Minden összemákolt meccsünk minden mákos esetét írd már le, amire ezt a kijelentést alapoztad. Vagy csak jólesik beszólni mert vicces? Nekünk ez nem vicces.
Egyébként mikor bejutottunk a rájátszásba legutoljára, az neked elég rég volt, de 2010et írtunk. Előtte 2006ban. Csak mondom.
Mindenesetre akkor is szidtuk Casselt, hogy a védelem és a futás bevitte, de rájátszásban ez nem lesz elég. És meg fogsz lepődni, de egy félidőn át tartottunk ki a későbbi bajnok Ravens ellen. Pedig Cassel a szokottnál is borzalmasabb volt (3 idióta IT stb.).
Én igenis azt mondom, idén Alex Smith szinte semmit nem tesz hozzá a győzelmekhez, kivéve 2-3 meccset, de ott is nyertünk volna nélküle (pl Jax meccsen jó volt, de mindegy volt).
Mikor van egy ennyire jó védelmed, ahol a secondary jó, a front seven is jó. A ST is, a futás megy, az OL jó. És csak a QB poszt miatt nem tudunk előrelépni (megint), akkor igenis ezt le lehet írni, hogy hozzannak már végre ennek a csapatnak egy elit irányítót, nem egy "végül is elmegy" "nekünk jó lesz" srácot. Hiába jön ide még egy elit CB vagy safety vagy OL ember vagy tököm tudja. Nem kell. Irányító kell.
Te úgy látod "jött egy QB+HC , ezért bejut a csapat mákkal a rájátszásba." A HC része igaz, mindamellett, hogy HC legyen a talpán, aki jó roster nélkül 1/1ből egy off season alatt rájátszásba jut ilyen szépen.
Viszont a QB igazolás messze nem oka a sikereknek, sőt ellenkezője az igaz. A mákot megvárjuk (lásd fentebb), majd amint lesz időd, leírod melyik mákos esetre is gondoltál. Legalábbis így korrekt.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 12 éve
Én speciel nem as kirakásra gondoltam hanem megtalálni hogyan játszhat még jobban. Azért JH megmutatta, hogy ennél több van benne. Csak sajna Reidnek nagyon kéne, hogy olyan emberekkel vegye körbe magát akivel ez sikerül AS kihoznia, mert neki nem biztos, hogy sikerül. De lejhet butaság és jól van így 😀
több mint 12 éve
Furák vagytok ti Kansas fanok!Nem láttam a meccset de Alex-l valamit majd kezdenie kell Reidnek ha hosszabb távon akar valamit.dandeRövid távon ki kell rúgnia 😊ender1112
Elég rég a fasz rossz oldalán álltok. Idénre beszereztetek egy game manager QB-t egy új HC-t akikkel máris összemákoltátok a PO-t.
Erre mindenki Alex fejét akarja. Ha teszem azt ezt a Pats topicban olvasnám (akik rendszeres PO résztvevők) akkor megérteném. De itt???
Kb. olyanok vagytok mint tavaly a Denver fanok nagy része akik fújoltak PM-re és Tebow-t követelték vissza 😀😀😀
több mint 12 éve
Nem láttam a meccset de Alex-l valamit majd kezdenie kell Reidnek ha hosszabb távon akar valamit.dandeRövid távon ki kell rúgnia 😊
több mint 12 éve
Igen a pass rusht írtam is meccs előtt ,hogy ha továbbra is elmarad a blitz heavy (ami pedig szezon elején működött), akkor mostanság a vaníliából nem lesz sack, de nyomás sem. Bár tény, hogy voltak blitzek, és azokat is nagyon szépen blokkolta a Denveri fal, ők nagyon jók ebben.Sutton (DC) túlgondolkozta ezt, arra számított, hogy Peytont hiába sietteti, akkor is dob, akkor meg jobb nem erőlködni. Annyiban igaza lett ,hogy Peyton ennél azért nagyobb hatékonysággal szokott dobni. És ezzel együtt teljesen megöltük a futásukat. Nem a védelemmel volt itt gond. 1 TDt Manning bárkinek dob, övék a liga legjobb támadósora, ez benne van.
A gond az, hogy Alex ennél többre nem képes. Elpasszolgat, dobott 2 TDt, pontossága gyenge. Viszont öröm volt látni, hogy tegnap több hosszú paszt próbált meg, mint eddig egész évben összesen.
A Denver Broncos egy jobb csapat, ezt tudtuk. Sztem a liga legjobb csapata. Kikaptunk egy vállalható meccsen, nincs ezzel gond. 9-1, azzal főleg nincs gond. Menni kell a sztem sokkal fontosabb Bolts elleni meccsre, nyerni kell és azzal gyakorlatilag rájátszásban vagyunk. Aztán hogy ott a Broncost kell legyőzni vagy mást, az kiderül.
Flowers még nem volt igazi ellenfél Welkernek. Leginkább be kellett érnie azzal, hogy elkapás után hatalmasakat ütközött rajta. Flowers ugye ahhoz volt szokva, hogy elit elkapókat 200 fontos súllyal ütközi le segítség nélkül, főleg zónázásban, futókat + TE-ket is. De még nincs slotban Welker szintjén.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 12 éve
megnéztem a meccset, amúgy azért nem volt az olyan sima amilyennek látszik, voltak olyan pontok amikor a fas rosazbbik felén voltunk és ez lett a végeredménye (mint általában minden meccsen😊)1. 3-0-nál fumble és a red zone-ban PM csinálja meg a tackle-t(nah azt be kellett volna vinni), utána az első playből mi adjuk el a labdát (a broncos szerezte meg, mindegy) és ebből a drive-ból egyből kaptunk 3&5-re cooper-en egy 70 yrd-os passzt
2. egy ligaelső offense ellen nem lehet megtenni(nekünk), hogy 1-2 yard-ra az endzone-tól 3 fejjel a falnak futást hívunk, amit kisujjból elintéz a védelmük így csak fg
3. a harmadik negyedben a védelem három drive-ban is könnyedén elintézte a broncos offense-t, az a baj, hogy a mienket is ők, igaz 17-10 egy kritikus harmadik kisérletnél bowe-on kurva nagy holding volt a bírók szeme előtt és semmi(nem szokásom bírózni, csak megjegyzem), persze a következő drive-ból TD-t kaptunk(hahó védelem, 3&3-ra hogyan állhat decker olyan üresen, hogy 10 yardra senki sehol?)
4. 24-10-nél vajon mi volt az a fumble welker sérülésénél? a labda kicsúszott a kezei közül és DJ felvette, de sehol semmi, nem vetődőtt rá (pedig illene mindenre) és akkora tülekedés sem volt? közbefújtak a bírók? vagy mi? erre pontosan nem emlékszem, de a lassításból világosan látszott, hogy fumble volt.
5. pass rush nulla(mostanában ez a tendencia)
egyelőre ennyi😊
több mint 12 éve
En is azt hittem,hogy.... :-/
több mint 12 éve
Sajnálom hogy ma így alakult gratulálok az eddigiekért. Nem láttam a meccset de Alex-l valamit majd kezdenie kell Reidnek ha hosszabb távon akar valamit. Sok sikert a továbbiakban!
több mint 12 éve
Ahogy a WR állomány is növekszik.JanekIlletve a teljes emberiség is 😉

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 12 éve

Big Red mondta: DexMex lesz a Punt returner, 100%os állapotban van. Bár újabb név visszahordóként Kyle Williams is (vagyis kapásból aktív keretbe kerül?)
Továbbá mindenki játékra fogható lesz holnap. Catapano is majdnem teljes edzést tudott végezni. Illetve engem külön érdekel, hogy Sanders Commings (draftolt DB) végre pályára lép-e.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 12 éve
Cornerback helyzetjelentés következik.Elsőre egyeseknek furán hangozhat, hogy Brandon Flowers nickel/slot back lesz (belül, nyílt terepen játszó CB3). Elit, No1 CBt nem szokás betolni belülre. Flowerst anno cover2-höz hozták, aztán cover3-ban még jobb lett, azonban ezek zónajátékok. Ahol sokkal fontosabb a CB IQja, reakcióideje, agressziója, ütemérzéke, mint a mostani verekedős press coverben, ahol szintén fontos, de más a sorrend. Flowers mondjuk elég fizikális méretei ellenére, ezért nem volt ez gond, például futás ellen is ezért jó.
Mindenesetre a szezon felfedezettje Marcus Cooper újonc létére berobbant a posztra. Nála nem frázis arra, hogy király az árához mérten, vagy újonchoz képest. Hanem tényleg nagyon jó lett. Peyton Manning azt mondta róla, meglepő, hogy egy ilyen erős védelemben ennyire jól helytáll (egyetértek, ezen a poszton szokás kicsit csúszni a jó játékkal, még első körösöknek is.). Flowers szerint Cooper az egyik legjobb CB a csapatban. És valóban. Mondhatnék most 4-5 meccset, ahol azt találta ki az ellenfél, hogy a sok jó CB közt inkább dobálnak Cooperre, és ezért nyertünk többek közt.
Viszont Cooper pár éve még WR volt, újonc is, tanulja a posztot, hibázik is néha. Nagyot is, de igazából ezt lemondhatom minden CBre, mind hibázott már nagyot, ez ilyen poszt, mint a focikapus. Viszont fizikálisan az elitbe tartozik. Ami sokkal inkább predesztinálja a pálya szélére verekedni, mint belülre.
Másrészt nyáron érkezett Sean Smith, aki a liga legnagyobb kezdő CBje, ha nem tévedek, ő sem épp nickelback. Hoztak slotba is CBt természetesen, nem most jöttek rá hogy kell, D. Robinsont. Aki jó játékos, de öregszik erősen, sérült is, lassú is. De a Chiefs mindenkinél több Dime (6DB) felállást játszik, esetükben mindig 2 safetyvel és 4 CBvel.
Így került Flowers nickel posztra, mert padoztatni nem biznic egy 8 m$t kereső játékost, ha még ráadásul jó is. Futás ellen persze vannak gondjaink a könnyűsúlyú védelemből, de összességében működik a dolog.
Flowers a Bills ellen is slotback volt már (előtte is próbából időnként, de nem teljes meccsre). A játékáról olvastam valahol, hogy a hét legjobb nickel CB teljesítményét hozta Flowers. Most pedig megkapja Wes Welkert, aki a liga legjobb slot elkapója.
Azt mondta Flowers erről, hogy belül más játszani, mert nem 2, hanem 3 irányba indulhat a WR. Illetve futás ellen is más a játék (más kulcsot is olvas, a Guard felléphet őt blokkolni). Vannak eltérő feladatok (ide mit jegyezzek meg? Cover2ben, amit jól tud Brandon, azért nem sokban tér el a zónázás, mint a slot CB zónázás. Itt sztem belső blitzekre gondolhatott, TE coverre, ilyesmire).
Mindenesetre tanulnia kell még a posztot, és lehet nem ezen a meccsen kell ezt lemérni, de az biztos, hogy érdekes lesz. Welkerről külön megjegyezte Flowers, hogy nem pusztán fizikálisan kihívás, vagy egyszerűen kiváló WR Welker. Rendkívül tapasztalt, és képzett játékos, aki nem ismétli meg kétszer a cseleit ellened egy meccsen, mert van elég trükkje.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 12 éve
www.cbssports.com/nfl/eye-on-football/24233454/kc-fan-willing-to-trade-wedding-ring-for-chiefs-broncos-ticketsEgy KC fan a jeggyűrűt cserélné denver elleni jegyre 😛
több mint 12 éve
Kyle Williams WR (évekig niners) egy további alacsony, de gyors, kacskakezű elkapó. Big Red pánikszerűen próbálja felépíteni a támadósorát rájátszásra. Azt hitte lesz rá 2 szezonja. Vagy legalább jobban fog menni elsőre. Kell elkapó, de amíg nincs meg a WCO guy, az irányító (amiről beszéltünk egy ideig a nyáron) addig nem lehet pass heavyt gyors passzokból játszani, ez tiszta sor. De ettől még kell elkapósor, ami alkalmas erre a játékra, ezért jönnek sorban a száguldó törpék. Illetve STbe is jók.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 12 éve
Kyle Williams @KyleWilliams_10 Chiefs!
built for this shit
több mint 12 éve
Írhatok valamit, majd taxi is ír hivatalból, az sem szokott rossz lenni. Illetve podcastben is volt a meccsről szó.Mindenki várja: a Főnök védelem miként ül a Szamáron?
Elsőre az a gond, hogy nem volt sack az elmúlt két meccsen. Jó, persze volt sok holding, amit nem fújtak be, de az mindig lesz. Ettől még vezetjük a ligát sackekben (is). Ami generálja a kiváló turnover mutatót. E nélkül nem lesz esélyünk. Már nem a sack a lényeg, hanem a nyomás Peytonon. Aki sérült, de játszani fog, ha kell telilövik negyedenként szurival, hogy semmit ne érezzen. 40hez közel ez sem garantál semmit, de csak nem sérül meg pont most. Olyan jó évük van, én igazából halkan szólnék, hogy szurkoltan nekik tavaly is rájátszásban. Idén is ezt teszem, nyilván nem a Chiefs ellenében, ami pedig könnyen előfordulhat.
Jó elkapóik vannak, bár inkább Peyton miatt, Tebowval (Ortonnal) is láttuk őket. A földön Moreno ellenünk jó szokott lenni. A passz árnyékában időnként most már egyébként is időnként jó vagy legalább átlagos. Legalább már nem bust. Ha túlzásba visszük a blitzeket, akkor lehet jó napja.
Elvben elég jó a KC secondary, nincs köztük rossz játékos, és vannak elegen (Peyton szereti leggyengébb láncszemet kidobni a sorból). Ellenben Manning ellen ez sokat nem ér, ha nem tudjuk siettetni. Annyit ér, hogy ha a TE játékot Berry és a két ILB lassítja, takarja egy ideig, akkor a blitzeknek ad egy másodpercet pluszba átlagban, de ez a maximum.
Túloldalon Alex a kérdés. Bowe játszani fog, meg mindenki. Jamaal fog futni jókat, és elkapni is. De amíg Bowenak nincs egy fix társa, és őt fogja egy jobb CB vagy ketten, akkor nem ér sokat. Persze Bowe Baileyből is csinált már hülyét karrierjük során nem egyszer, de most nem tudom mennyire fog koncentrálni a játékra. Biztos hajtani fog, most muszáj odatennie magát. Nála nem ez a gond, hanem a koncentráció. Előbb indul el izmozni, nem nézi a labdát, pedig még meg sincs az elkapás. Meglátjuk. Avery sem javítja a drop számokat, nem is vártuk tőle. Fasano jó lenne, de sérülése miatt nincs formában egy hónapja. Jamaal és a FB Sherman megteszi amit lehet, de RB passzokkal nem lehet Peytonnal versenyezni pontokban.
Alexen sok fog múlni, ha a védelem kitart valahogy mégis. Millerék rá fognak rohanni, hacsak Fisher nem élete meccsét játssza majd. A Chiefs támadófal mindenképpen kulcsszereplő lehet. Még leírni is sok lenne, mennyi minden változik meg, ha jól játszanának végig.
Alex szétszedhető jó rohamokkal. Peyton is, bár ő nem szokott sokat fetrengeni, inkább kidobja oldalra. Vagy olyan célpontnak aki vagy elkapja vagy senki nem kapja el (túldobja/aluldobja direkt a QB). Picket ekkor is ritkán dob. Alex sem dob picket, de mostanában erőlteti a játékot, (a rendszer miatt úgy érzi neki kell mindent sikerre vinni). A zseb mögött rohangálva/benne toporogva bevárja a sackeket. Az a gond ezzel, a nyilvánvaló yard és down veszteségen túl, hogy ettől elbizonytalanodik, és onnantól vége a támadójátéknak egy időre.
Nyilván a Broncos esélyesebb. Kell nekik a győzelem. Manning idén játszik, ez biztos, PO lesz, ez is biztos. Aztán 1-2 évet bír, de nem biztos, hogy bírja végig, akármi lehet. Márpedig azért vették meg ~20 millióért, hogy SBt nyerjenek. Ehhez pedig kell egy pihenőhét neki, akkor jobban fogja bírni. Legalábbis az esély nagyobb.
A Chiefsnek azért kell a győzelem, hogy megmutassák, képesek rá. Hogy képesek nyerni bárki ellen, nem a schedule a lényeg.
Egyébként mindegy, mert a rájátszás nem ezen a meccsen múlik. A Bolts ellen lesz két meccs, ott kell egyet nyerni és nagyjából megvan. Bár lehet már most is megvan. Vagy a többi meccsen kell egyet hozni. Nehéz elképzelni, hogy nem lesz meg. Minden Chiefs szurkoló tutira veszi a rájátszást hetek óta. A Broncos elleni meccseknek igazából semmi jelentősége. Bármekkora a hype. Egyik csapat nyer, másik veszít (akár 2x), és mindketten mennek rájátszásba. Ki lsőként, ki másodikként, mindegy. (Még az is igaz lehet, hogy eme két csapaton túl, sem a Bolts (a Raiders már most sem), sem senki más WC helyen semmit nem ér semmilyen eredménnyel. 😊)

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 12 éve
Azt senki sem bánná...tömören szerintem a Denver az esélyes.
PM 4TD 1 sack 2 int de még ez is elég lesz nekik sajna....
több mint 12 éve
Fredo
205
Nagy meccs lesz, kár hogy késő éjszakai. Kíváncsi vagyok hogy elit (HOF) irányító ellen idegenben az eddig önbizalomtól duzzadó védelem mire lesz képes.Ulpi szerintem nem sértődnénk meg ha írnál egy bővebb esélylatolgatást a te stílusodban. 😊