Kansas City Chiefs

28 feliratkozó

több mint 12 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 813 — SuperLOL
A rookie fizetésekről este tettem be egy-egy várható összeget a csoportban. Az egyszerűség kedvéért újra beteszem:

Denver: $8,118,404

Kansas City: $5,184,520

San Diego: $5,039,209

Oakland: $3,957,552ulpianus
tehát akkor saccperkábé el kellene még költenünk olyan 25-27 milliót?
😊ehh
Hali szerződése elsődleges. Azt hiszem ebben benne van ebből a tag része, vagyis 10 milla és 13 körüli az idei évre eső, vagyis az 3 millió plusz. Ha nincs benne semmi, akkor 13. Nagyjából.
Bowe szerződése jövőre jár le, de sokak szerint, ha nem tudunk értelmeset igazolni, akkor ne erőltessük, most kapjon egy 5-6 éveset és jövőre ezzel sem kell játszani a sapkában. Meg most tuti aláír egy olcsóbbat, mit jövőre egy drágábbat. Én az ilyenben nem hiszek.

Az általad említett Shaun Smith egy évre jött próbából. Nagyon is bevált, ezt tudjuk. DE tudja ő is. Sztem a dupláját minimum kérheti (tavaly 630k$ volt), vagy egy 3 éves szerződést inkább, mint egy újabb egyet. De T-Jax miatt nem feltétlen az a jó nekünk. Ha ő is egy millát kér (sztem igen), akkor az is lóvé. Bár én nem sajnálnék tőle 2-3 milliót sem évente (bár tudom sokan a szívükhöz kapnának). Aki jó az jó. És Smith 29 éves, szal a 3 év nem túlzás. Mcgraw ellenben csak olcsón éri meg.

Carr is kell kapjon lóvét, és ő Smithnél is többet. Mittomén miben állapodnak meg vele, de ha évi 3-5 millió lesz, senki ne lepődjön meg. Carr baromi jó CB, ha piacra kerülne, sztem évi 5 milkát elkérhetne alsó hangon 5 évre. A legjobb korban van, és alig marad el Flowerstől.

De láttuk, hogy Jamaalnak Pioli adott egy 32 mill$/5évest, ami 6.4 évente- És Flowersnek kell jövőre pénzt adni, nem hiszem ,hogy Carrt túl fogják fizetni. De le fogják igazolni.
Gilberry is érdekes, mert sztem egy 4-3-as csapatnak egy ilyen jó pass rusher DE elkelne, csak nincs annyira szem előtt. De attól még jó játékos, a 7 sackjére fog kérni ellenszolgáltatást.
Travis Daniels, Pope, Weigmann, meg többi hasonló szerződés sem drága csak ha van belőle 7-8, az is pénz.

Na, most számolhatsz. 😀


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 12 éve
ehh Kansas City Chiefs 1 943 — Chiefs fan
állítólag smith és mcgraw is közel a megállapodáshoz
több mint 12 éve
ehh Kansas City Chiefs 1 943 — Chiefs fan
A rookie fizetésekről este tettem be egy-egy várható összeget a csoportban. Az egyszerűség kedvéért újra beteszem:

Denver: $8,118,404

Kansas City: $5,184,520

San Diego: $5,039,209

Oakland: $3,957,552ulpianus
tehát akkor saccperkábé el kellene még költenünk olyan 25-27 milliót?
😊
több mint 12 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 813 — SuperLOL
A rookie fizetésekről este tettem be egy-egy várható összeget a csoportban. Az egyszerűség kedvéért újra beteszem:

Denver: $8,118,404

Kansas City: $5,184,520

San Diego: $5,039,209

Oakland: $3,957,552


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 12 éve
ehh Kansas City Chiefs 1 943 — Chiefs fan
hali kb. olyan szerződést szeretne, mint charles johnsonehh
Én úgy tudom ő nem mondott ilyet. Csak mások gondolják, hogy tuti ezek után ezt akarja. Amit mondott régebben hogy Ware féle szerződést akar. Nagyjából ugyanaz, 13 millió/év, és 5-6 évre. De ezt meg tudjuk 4 hónapja. A tag is több mint 10 milla egy évre.ulpianus
azért szerintem kb. ilyenre számít
😊
simán megadható neki
főleg, hogy relatív olcsón lesz houston a 3. körével
több mint 12 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 813 — SuperLOL
hali kb. olyan szerződést szeretne, mint charles johnsonehh
Én úgy tudom ő nem mondott ilyet. Csak mások gondolják, hogy tuti ezek után ezt akarja. Amit mondott régebben hogy Ware féle szerződést akar. Nagyjából ugyanaz, 13 millió/év, és 5-6 évre. De ezt meg tudjuk 4 hónapja. A tag is több mint 10 milla egy évre.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 12 éve
ehh Kansas City Chiefs 1 943 — Chiefs fan
hali kb. olyan szerződést szeretne, mint charles johnson
több mint 12 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 813 — SuperLOL
A rookiek közül a negyeddik körös Jalil Brown CB írt alá (négy évre).

Travis Daniels DB is megegyezett a (nem ismert) részletekben, hamarosan aláír.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 12 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 813 — SuperLOL
majd Clabo FA-ról?
nem lenne rosszStez
Az például tökéletes lenne. De 4 jó emberünk van OLBen. Vagy LOT vagy ROT kell. Albert tudja mindkét OT posztot, ha tisztán LOT érkezne.
5 jó ember a falban, meg 1 jó G és 1 C csere, el sem hittem volna, ha 2-3 éve ezt mondja valaki. Bár gyanús a sok csere OT igazolás. Mert az a gyanús, aki nem gyanús.

Ideszerkesztem, hogy Terrance Copper (WR) kapott egy 3 éves szerződést. A lényeg, hogy tartalék WR, viszont a liga egyik legjobb Special Teamere (Ha leszámítjuk a rúgó és visszahordó játékosokat, az más kategória, nem azokban).


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 12 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Moss maradt RedskinStez
Ráadásul jó pénzt kap. Meg is érdemli. Én a magam részéről abban bízom, hogy nem fizetünk túl senkit. Egy OT kéne, azt lehet megfizetni ,de WRben egy slot csak használható legyen, nem ő a kulcs, van elég jó elkapónk. Bár értem a terv lényegét. Mindenesetre van még Piloinak jelöltje továbbra is, ha komolyan gondolja.ulpianus
majd Clabo FA-ról?
nem lenne rossz

több mint 12 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 813 — SuperLOL
Moss maradt RedskinStez
Ráadásul jó pénzt kap. Meg is érdemli. Én a magam részéről abban bízom, hogy nem fizetünk túl senkit. Egy OT kéne, azt lehet megfizetni ,de WRben egy slot csak használható legyen, nem ő a kulcs, van elég jó elkapónk. Bár értem a terv lényegét. Mindenesetre van még Piloinak jelöltje továbbra is, ha komolyan gondolja.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 12 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Moss maradt Redskin

több mint 12 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 813 — SuperLOL
Nagyipar van. Újabb UDFA érkezik.

Charlie Gantt TE (Michigan State) 6'5 +260. Őt speciel láttam játszani párszor. Magas, és jó keze van. Tud blokkolni valamennyire. Akár másodvonalbeli LB, Safetyket is, de elég bizonytalan. Technkikája kiforratlan, nem valami erőteljes, NFLben eltolják simán. Pope és Moeaki mögött végül is sztem hulladék emberink vannak, szal miért ne?


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 12 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 813 — SuperLOL
Wiegmann megvan még egy évre elvilegStez
Kösz! nézem is rotoworldön.

Cserébe a jó infókért tessék egy oldal, ahol (bár pont nem a mai gyorsasággal érkező híreket) összefoglalják a (bármelyik) csapat híreit a legismertebb Csapathoz kapcsolódó siteokról. ÉS linkelve van minden, egy katt és ott vagy az ismert oldalakon. Chiefs esetén 5-6 siteot figyelnek megállás nélkül. Így megúszható sok lapozás. Elég praktikus. Bár én Chiefhez további vagy 8at használok, de a legfontosabb legnagyobb 5 benne van. Más csapatokat is így tartok szemmel 😉

http://www.lockerpulse.com/NFL/Chiefs/


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 12 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Wiegmann megvan még egy évre elvileg

több mint 12 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 813 — SuperLOL
Moss van egy pár, de sejtem kire gondolsz, mint mérsékelten jó arc.

Santana is ugyanaz a probléma, mint Rice. Lenne 3 WR, aki ugyanazt tudja, és ki lesz a slot? Lassan ki lehet írni egy Lost slot pályázatot. Baldwin totál alkalmatlan erre, ez tény. Bowe-t nagyjából 3 ember tudná most kiszorítani a posztjáról, és Santana sincs köztük, de Rice sem. Rotálni fogunk 3 kezdőjátékost 2 poszton? Azért az nagy luxus volna. Egyre érdekesebb, mert egyre inkább valóság, amit Pioli mondott, hogy elit WR márpedig lesz.

Viszont ami tényszerűbb. Van egy újabb UDFA játékos. A varázslók kedvence:
Amara Kamara (LB, Temple). Nos nélküle úgyis csak öttel több (14) LB volt a kelleténél, szal nagy szükségünk volt még egyre. Tehát camp body.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 12 éve
Delonso_ Miami Hurricanes 7 187 — Justicar of Florida
Moss jó arc 😊 Persze ez a Moss.
több mint 12 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 813 — SuperLOL
Santana Mossal tárgyal a KCStez
Nem semmi, tényleg igazolunk elit WR-t a végén. (Csak Delonso meg ne tudja. Reggelig itt fog kötözködni. 😀)

Mindenesetre az érdekelne, hogy mégis mekkora összegeket szánunk erre a projectre?


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 12 éve
Delonso_ Miami Hurricanes 7 187 — Justicar of Florida
Ulpianus.

Nem a nemlétező probléma a probléma, hanem volt egy gondolatmeneted, aminél ha átgondolnád a leírtakat rájönnél, elég csacska volt, ehelyett megmagyarázod.
Nem írom le harmadszor is minek...

De peace, no offense és egyebek. További szépet.
több mint 12 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Santana Mossal tárgyal a KC

több mint 12 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 813 — SuperLOL
Igyekszem viccesre venni a hozzám szólásod.
Örülök annak is hogy megosztod azt a csodát számomra, hogy egy pozícióhoz nem csak egyféle játék tartozhat. Eddig megvagyunk.

Azért nem játszatná tőlem függetlenül őt senki slotban a teljesség igénye nélkül mert injury prone és slotban igen gyakori a komoly sérülés, mert ott még welkernek sem ennyit fizetnek, egyszerűen 8-10 millát egy elit avagy premiere elkapó kap ebben a ligában. És még véletlenül sem akarják megöletni. Én elfogadom ha ezt te felülírod, max nem értek veled egyet. De bármikor lefogadom veled, nem slot receiverként fog tevékenykedni akár hozzátok jön, akár máshova.

Ui.: ja meg mert nem slot elkapó.Delonso_
Injruy prone az egyedüli újdonság. Arra reagálnék pár szóban. Ha tehát nem slotban, de máshol sérül 8-10 millióért az olcsóbb? Vagy ilyen alapon, hogy lesérülhet, kár bárkit igazolni. De igaz, lesérülhet. És igaz, akkor nem éri meg a 8-10 milla, de akkor 1 milla sem. Ez így nem függ össze.

Gondolom úgy érted a kockázat túl nagy. Egy injury prone esetén? Az maga a kockázat.

Igazából mindegy. Mivel sztem egyszerűen nem éri meg Rice leigazolása, és nem fog megtörténni. Tehát teljesen értelmetlenné válik, hogy most te leírtad ugyanazt mint Wyatt amit egyszer már feljebb megtett.

Csak én érzem úgy, hogy itt tépjük a szánkat egy nem létező problémán?


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 12 éve
Delonso_ Miami Hurricanes 7 187 — Justicar of Florida
Igyekszem viccesre venni a hozzám szólásod.
Örülök annak is hogy megosztod azt a csodát számomra, hogy egy pozícióhoz nem csak egyféle játék tartozhat. Eddig megvagyunk.

Azért nem játszatná tőlem függetlenül őt senki slotban a teljesség igénye nélkül mert injury prone és slotban igen gyakori a komoly sérülés, mert ott még welkernek sem ennyit fizetnek, egyszerűen 8-10 millát egy elit avagy premiere elkapó kap ebben a ligában. És még véletlenül sem akarják megöletni. Én elfogadom ha ezt te felülírod, max nem értek veled egyet. De bármikor lefogadom veled, nem slot receiverként fog tevékenykedni akár hozzátok jön, akár máshova.

Ui.: ja meg mert nem slot elkapó.
több mint 12 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 813 — SuperLOL
Rice nem lesz slot wr
1. mert nem slot wr
2 slotnak nem igen fizetnek évi 8-10 milkát
Ha jön akkor vélhetően ő lesz leginkább pályán Bowe-al, Baldwin pedig RZ targetként játszik/ spread/ egyéb legalább 3wr-es felállások tömkelege.Delonso_
És miért nem? Mert TE megmondod Haleynek, hogy nem teheti?

Ha leigazolják akkor leigazolják. Sztem nem, de ha igen, áldásom rá. Eddig jó munkát végeztek, pedig én soha nem azt tettem volna. Ebből is látszik, hogy mi itt mennyire értünk hozzá. 😀

De azt felejtsük el, hogy slot WR egyféle van a világon és egyféle játékot játszhat. Ez hülyeség. Ahogy attól hogy valaki slotban áll, még lehet elsőszámú vagy másodszámú célpont. Ez nem úgy megy, hogy a WR spotok száma alapján mindenki 200 yarddal kevesebbet fog kapni passzt (vagy pontosabban kevesebb passzt).
Ajánlom akkor neked, hogy nézegesd egy kicsit az nflben használatos alaptaktikát működését csapatonként. Meg fogsz lepődni, hogy egyes csapatok mennyire nem úgy használnak egyes posztokat, ahogy "elvileg" kéne. Ez nem ilyen egyszerű, hogy mindenki ugyanazt játszatja azonos posztokon. Ahogy taxi is utalt erre helyesen.

Bár én sem hiszem, hogy Rice idejön, de pont ezért volt érdekes a hír. Mert ha igen, akkor játszani fog. És Baldwin is, Bowe is.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 12 éve
Delonso_ Miami Hurricanes 7 187 — Justicar of Florida
Rice nem lesz slot wr
1. mert nem slot wr
2 slotnak nem igen fizetnek évi 8-10 milkát
Ha jön akkor vélhetően ő lesz leginkább pályán Bowe-al, Baldwin pedig RZ targetként játszik/ spread/ egyéb legalább 3wr-es felállások tömkelege.
több mint 12 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 712 — Scream and scout
Slot WR-ekhez: Houshmandzadeh is igen jó slotban pedig alkatilag semmi köze pl. Welkerhez.
Breaston ellenben már a Cardsba is feltűnt slot WR-ként.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...