Miami Dolphins
29 feliratkozó
több mint 10 éve
Igen, Shelby lépett McCain bokájára. De utána visszajött az oldalvonal mentére, és úgy tűnt nem olyan vészes a sérülése. Trippnek is boka sérülése volt.McCain már meg is sérült, rálépett ha jól lattam Vernon lábára, bokája el is engedte magát. Tripp szintén gipszcsizmaban nézte végig a meccs második felét.Az en emlekezetem szerint Shelby volt az aki mogotte allt. McCain ment kivulrol es Shelby belulrol. De ez nem oszt nem szoroz jobbulast neki.Toto21
A kezdő csapat nagyon jó benyomást tett, TD, 3&out.
Moore biztonságban van, Freeman es Thompson se ér semmit. Hát kb Ennyi. LaRon Byrd mutatott be egy szép vetodos elkapast még amit ha tudtok nézzétek meg.Geeri
Érdekes volt, hogy csak 2 LB-vel kezdtünk (Jenkins-Sheppard). Sheppard MLB poszton jó tolta. Az UDFA Vigil oda tette magát (5 tackle, 2 loss és az egyetlen sack).
OL
Az interior részleg és a first-team group elfogadhatóan játszott. Turnernek voltak kisebb hibái RG poszton, a kezdők közül ő játszott a legtovább. Kell neki a játékidő, mert eddig nem sok jutott neki. Dallas Thomas volt a kezdő LG, aki szintén elfogadhatóan játszott, de ez kevés lesz az éles meccseken. De hát a Chicago sem az a faldöntögető védelem. Hawkins engedte az egyetlen sacket, de ő az edzőtáborban sem muzsikált valami fantasztikusan. Ő nagy valószínűséggel repül hamarosan (az első keret szűkítésnél). Brenner előnyben van Waltonnal szemben, mert az utóbbi játékos láthatóan szenvedett.
Gillislee is kijátszotta magát a csapatból (bár ez csak egy pre meccs volt), nem csak a vesztett laszti miatt, de a TC-ben sem volt nagy ász. Egyszerűen nem látni azt, hogy ebbe a csapatba való lenne.
Will Davis pedig very nice volt coverageben. 😊
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 10 éve
McCain már meg is sérült, rálépett ha jól lattam Vernon lábára, bokája el is engedte magát. Tripp szintén gipszcsizmaban nézte végig a meccs második felét.Az en emlekezetem szerint Shelby volt az aki mogotte allt. McCain ment kivulrol es Shelby belulrol. De ez nem oszt nem szoroz jobbulast neki.
A kezdő csapat nagyon jó benyomást tett, TD, 3&out.
Moore biztonságban van, Freeman es Thompson se ér semmit. Hát kb Ennyi. LaRon Byrd mutatott be egy szép vetodos elkapast még amit ha tudtok nézzétek meg.Geeri
több mint 10 éve
McCain már meg is sérült, rálépett ha jól lattam Vernon lábára, bokája el is engedte magát. Tripp szintén gipszcsizmaban nézte végig a meccs második felét.A kezdő csapat nagyon jó benyomást tett, TD, 3&out.
Moore biztonságban van, Freeman es Thompson se ér semmit. Hát kb Ennyi. LaRon Byrd mutatott be egy szép vetodos elkapast még amit ha tudtok nézzétek meg.
Mindig jövőre!
több mint 10 éve
Shepard, Paysinger ott lesz a rosteren, és valószínűleg Tripp helye is tuti. Misi világéletében sérülékeny volt, tavaly McCain is korán kiszállt. Kell a csere es lehetoleg nem UDFA rookie. Ennek ellenére ST-ben villognia kellene ha be akarja biztositani a posztját.
Mindig jövőre!
több mint 10 éve
Próbáltam visszakeresni de sehol sem írtatok egy büdös szót sem Suh-ról.Követtem az elmúlt hetek infóit Suh-val kapcsolatban, de annyira nem róla írtak-beszéltek a legtöbbet. Annyit emeltek ki, hogy Turner volt RG poszton az első csapatban és simán verte oda-vissza. De ez nem is nagy fegyvertény.
Milyen infók jönnek vele kapcsolatban?
(Tripp hol áll jelenleg az LB rotációban?)Bazzani
A Lions analyst Jim Brandstatter írta, hogy Suh minden edzőtárborban szinte felrobbant, teljes erőbedobással tolt a a játékot. Most is ezt teszi. One-on-one blokkolás továbbra is kizárva vele szemben. Tehát semmit sem változott a hozzáállása és a formája.
Inkább az volt kiemelve, hogy Phillips és A. Johnson volt első csapatos, jobban előtérbe voltak állítva, míg Mosley egy kicsit háttérbe szorult. Philbin azt mondta, hogy inkább a fiataloknak ad több lehetőséget, de természetesen számít Mosley játékára is.
Misi sérülése okán Jelani Jenkins, Kelvin Sheppard és Chris McCain volt a first-team linebackers sor a keddi edzésen. Tripp pedig időnként csatlakozott a Jenkins-Sheppard pároshoz. Nickel package-ban pedig kezdőként állt fel Tripp. Állítólag ma több játékidőt kap majd a Chicago ellen.
Spencer Paysinger, Zach Vigil és Neville Hewitt voltak a second-team linebackers, amikor Tripp az első csapatban játszott.
Én úgy gondolom az első és a második részleg között lavírozik Tripp, de nickel formációknál elsősorban őt vetik be (legalább is edzésen).
Hétfőn még ez volt a helyzet az LB rotációban:
1. sor LB: Chris McCain (strongside linebacker)-Koa Misi-Jelani Jenkins.
2. sor LB: Jordan Tripp-Kelvin Sheppard-Spencer Paysinger
3. sor LB: (Rookies) Zach Vigil-Jeff Luc-Neville Hewitt.
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 10 éve
Próbáltam visszakeresni de sehol sem írtatok egy büdös szót sem Suh-ról.Milyen infók jönnek vele kapcsolatban?
(Tripp hol áll jelenleg az LB rotációban?)
több mint 10 éve
Én gondolkodok rajta. Jó emlék a tavalyi alapszakasz meccs (el is tettem az archívumba). Persze az teljesen más volt, és a csapatok játékosai is cserélődtek, na de mégis. 😊Este preseason kezdet a Bears ellen. Érdemes figyelni majd a Guard posztot, az LB rotációt, CB helyzetet valamint a futoknál a jelenlegi formát.GeeriValaki marad nézni?Csabee13
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 10 éve
Este preseason kezdet a Bears ellen. Érdemes figyelni majd a Guard posztot, az LB rotációt, CB helyzetet valamint a futoknál a jelenlegi formát.GeeriValaki marad nézni?
több mint 10 éve
Este preseason kezdet a Bears ellen. Érdemes figyelni majd a Guard posztot, az LB rotációt, CB helyzetet valamint a futoknál a jelenlegi formát.
Mindig jövőre!
több mint 10 éve
Nem hülye. Nagyon rövid idő alatt csapatot kell találnia, mert 2 hete megy a TC, és ilyen idősen nem hiszem, hogy megengedhet magának nagyobb kihagyásokat, ha még jó pénzt szeretne keresni. 2 évre 9 millió körül szerintem meg tudnak majd egyezni. A bal oldalra kelleni fog, főleg ha Albert esetleg nem lesz 100%os a szezonkezdetkor. Na meg aztán futás blokkolásban is fejlődést jelenthet.
több mint 10 éve
Shawn szerint 1-2 jo ev van meg benne.Hat... nem artana a csapatba.
több mint 10 éve
Mathis-saganak mikor lesz vége?5 millió ugyan elég lesz neki. Egy kis rutin nem ártana ebbe a gyenge guard részlegbe. 33 éves, nem tudom mennyi lehet még benne.
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 10 éve
Jim Turner (volt OL coach) meg beperelte Brady után szabadon Wellséket a (m)artin féle bullying ügy miatt.. 😊 mondván hogy minden volt csak pártatlan nem. A mai napig úgy érzem, hogy a csávó így akart lelépni a csapattól. Attól még piszkálták ez tény. Mi mondjuk fogjuk rá jól jártunk.. Az OL végre úgy fest épül.. És Benton mindenképpen upgrade Turnerhez képest, ami tavaly már azért látszott is.
több mint 10 éve
olyat lehet, hogy csak a kedvenc csapatod meccseit nézed, de ár/érték arányban az nem túl nyerő. nekem is bejött a gamepass, sok stressztől kíméli meg az embert 😊Csak meccs stream nincs GP-ben.bonyolult megtalálniMennyi a szezonra szóló, csak meccs stream?Amadeus91Sziasztok!2v 3 éve használom GP-t nekem nagyon bejön, nagyon fasza mert nem kell fosnom h idény felénél megszűnik az oldal, vagy hogy épp melyik csatornán megy a meccs, nfl networkre rá lehet unni az tény, de ott van nfl films kinálat, meccsek előző évekből stb stb.nem olcsó a cucc, de nekem legalábbis megéribriareos
Tervezem idén a GamePass-ra beruházni. de nem vagyok biztos benne, hogy ez a legoptimálisabb opció a pénztárca felől megközelítve.
Erről van valakinek tapasztalata?
www.officialtvstream.com.es/passport/signup-football.php?price_group=-888&product_id=68&hide_paysys=ccbill
Van pár dolog a GP-ban, amire tuti nincs szükségem, alapvetően a jó minőségű és működőképes meccsnézés a célom.Paradoxon_MIA
gamepass.nfl.com/nflgp/secure/packages?ttv=0briareos
gamepass.nfl.com/nflgp/secure/packages?ttv=0#features
itt az áttekintő melyik csomagban mi vanCsabee13
több mint 10 éve
4 nagy passz!video-lhr3-1.xx.fbcdn.net/hvideo-xat1/v/t43.1792-2/11803070_10153148662694611_1552962439_n.mp4?efg=eyJybHIiOjMzMDcsInJsYSI6MTU3NX0%3D&rl=3307&vabr=2205&oh=576bd02a5713c4299e88da7f0fde2b17&oe=55C9149D
Miami Dolphins Fan
több mint 10 éve
Csak meccs stream nincs GP-ben.bonyolult megtalálniMennyi a szezonra szóló, csak meccs stream?Amadeus91Sziasztok!2v 3 éve használom GP-t nekem nagyon bejön, nagyon fasza mert nem kell fosnom h idény felénél megszűnik az oldal, vagy hogy épp melyik csatornán megy a meccs, nfl networkre rá lehet unni az tény, de ott van nfl films kinálat, meccsek előző évekből stb stb.nem olcsó a cucc, de nekem legalábbis megéribriareos
Tervezem idén a GamePass-ra beruházni. de nem vagyok biztos benne, hogy ez a legoptimálisabb opció a pénztárca felől megközelítve.
Erről van valakinek tapasztalata?
www.officialtvstream.com.es/passport/signup-football.php?price_group=-888&product_id=68&hide_paysys=ccbill
Van pár dolog a GP-ban, amire tuti nincs szükségem, alapvetően a jó minőségű és működőképes meccsnézés a célom.Paradoxon_MIA
gamepass.nfl.com/nflgp/secure/packages?ttv=0briareos
itt az áttekintő melyik csomagban mi van
több mint 10 éve
bonyolult megtalálniMennyi a szezonra szóló, csak meccs stream?Amadeus91Sziasztok!2v 3 éve használom GP-t nekem nagyon bejön, nagyon fasza mert nem kell fosnom h idény felénél megszűnik az oldal, vagy hogy épp melyik csatornán megy a meccs, nfl networkre rá lehet unni az tény, de ott van nfl films kinálat, meccsek előző évekből stb stb.nem olcsó a cucc, de nekem legalábbis megéribriareos
Tervezem idén a GamePass-ra beruházni. de nem vagyok biztos benne, hogy ez a legoptimálisabb opció a pénztárca felől megközelítve.
Erről van valakinek tapasztalata?
www.officialtvstream.com.es/passport/signup-football.php?price_group=-888&product_id=68&hide_paysys=ccbill
Van pár dolog a GP-ban, amire tuti nincs szükségem, alapvetően a jó minőségű és működőképes meccsnézés a célom.Paradoxon_MIA
több mint 10 éve
Mennyi a szezonra szóló, csak meccs stream?Sziasztok!2v 3 éve használom GP-t nekem nagyon bejön, nagyon fasza mert nem kell fosnom h idény felénél megszűnik az oldal, vagy hogy épp melyik csatornán megy a meccs, nfl networkre rá lehet unni az tény, de ott van nfl films kinálat, meccsek előző évekből stb stb.nem olcsó a cucc, de nekem legalábbis megéribriareos
Tervezem idén a GamePass-ra beruházni. de nem vagyok biztos benne, hogy ez a legoptimálisabb opció a pénztárca felől megközelítve.
Erről van valakinek tapasztalata?
www.officialtvstream.com.es/passport/signup-football.php?price_group=-888&product_id=68&hide_paysys=ccbill
Van pár dolog a GP-ban, amire tuti nincs szükségem, alapvetően a jó minőségű és működőképes meccsnézés a célom.Paradoxon_MIA
több mint 10 éve
Köszönöm, a GP-t használom már két éve, ismerem is, csak nem saját volt, idén viszon már nem lesz lehetőség erre, így sajátot tervezek előfizetni.olcsóbb biztosan, jobb nem hiszem. de nem próbáltam
A kérdés inkább a linken látható lehetőségre vonatkozik, miszerint használta-e már valaki, lehet-e költségbarátabb alternatívája a GP-nek.Paradoxon_MIA
több mint 10 éve
Köszönöm, a GP-t használom már két éve, ismerem is, csak nem saját volt, idén viszon már nem lesz lehetőség erre, így sajátot tervezek előfizetni.A kérdés inkább a linken látható lehetőségre vonatkozik, miszerint használta-e már valaki, lehet-e költségbarátabb alternatívája a GP-nek.
Believe In Your 'Fins!
több mint 10 éve
Paradoxon_MIA
Szia itt ezen a linken van Wyattnek egy osszefoglaloja a GP rol (3. Hsz)
De en egyebkent a sporttv-s kozvetiteseket nem birom illetve az amerikait szeretem ezert a tavalyi streames szenvedes utan en megvettem erre az evre (egyelore csak az alapszakaszt). Szuper a minoseg en csak ajanlani tudom.
több mint 10 éve
Sziasztok!2v 3 éve használom GP-t nekem nagyon bejön, nagyon fasza mert nem kell fosnom h idény felénél megszűnik az oldal, vagy hogy épp melyik csatornán megy a meccs, nfl networkre rá lehet unni az tény, de ott van nfl films kinálat, meccsek előző évekből stb stb.nem olcsó a cucc, de nekem legalábbis megéri
Tervezem idén a GamePass-ra beruházni. de nem vagyok biztos benne, hogy ez a legoptimálisabb opció a pénztárca felől megközelítve.
Erről van valakinek tapasztalata?
www.officialtvstream.com.es/passport/signup-football.php?price_group=-888&product_id=68&hide_paysys=ccbill
Van pár dolog a GP-ban, amire tuti nincs szükségem, alapvetően a jó minőségű és működőképes meccsnézés a célom.Paradoxon_MIA
több mint 10 éve
Sziasztok!Tervezem idén a GamePass-ra beruházni. de nem vagyok biztos benne, hogy ez a legoptimálisabb opció a pénztárca felől megközelítve.
Erről van valakinek tapasztalata?
www.officialtvstream.com.es/passport/signup-football.php?price_group=-888&product_id=68&hide_paysys=ccbill
Van pár dolog a GP-ban, amire tuti nincs szükségem, alapvetően a jó minőségű és működőképes meccsnézés a célom.
Believe In Your 'Fins!
több mint 10 éve
Mathis 5.5 misis fizetést szeretett volna, annyit nem adtatok: profootballtalk.nbcsports.com/2015/08/06/dolphins-interested-in-evan-mathis-if-his-price-comes-down/Ha már fizetés akk Tannyről is egy cikk, h a fizetésével arányosan az elvárások is nőnek vele szemben: www.usatoday.com/story/sports/nfl/dolphins/2015/08/06/ryan-tannehill-development-accuracy-joe-philbin-miami/31229993/

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...

