Miami Dolphins
29 feliratkozó
több mint 11 éve
Igen a pénz lenne az egyik gond. Sokat kér még ilyen korral is, én biztos nem fizetnél túl. De így sincs sok hely a capeben, így eleve bukó a dolog. Persze lehet játszani a számokkal de nem éri meg.Főleg ahogy mi építjük be az újoncokat... 1. körös is simán special teamer egy évig ha az edzők úgy látják jónak.Ezt hol olvastátok mert én csak 50 napról olvastam a műtét után, az meg nem jön ki 3 hónapra valahogy...😀DM13Az 50 nap bőven elég ahhoz, hogy kihagyja a TC első felét. Úgy meg egy rookiet egész biztosan nem fognak kezdetni. Egy sokéves veterán ebből a szempontból teljesen más lenne.peterk2005
Olvastam pár napja egy Dolphinshoz közeli forrástól, hogy Mathis el lesz küldve, és mi pályázunk rá. Na bumm, el is küldték. De nem hinném, hogy nállunk egy 33 éves megoldás lenne. Max 1 évre.danylyUgyanakkor a jelenlegi fiataljaink hatalmas kérdőjelet jelentenek a falban. Ő azért stabil pont lehetne és máris egy helyet kell betölteni. 33 év pedig falembernél még nem akkora kor szerintem. Pár évet még simán elkaristol kezdő szinten. A gond a pénz.. Azért Mathis-nek lesz piaca szerintem.Csabee13
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 11 éve
Egy doki nyilatkozta, hogy az ilyen műtétek után 9-12 hetes kihagyással számolnak, de a 12 az átlagos, nem a 9.Ezt hol olvastátok mert én csak 50 napról olvastam a műtét után, az meg nem jön ki 3 hónapra valahogy...😀DM13Az OROY így lehet oda van. De a csapatnak régen rosz ha az első hetekben Parker kiesése gondot tud okozni. Legszebb az egészben hogy pont a menetrendszerinti leolvadás idején lesz majd a legjobb formájában, nekem ez jobb forgatókönyv mint erőltetni hogy sérülten játszon.GeeriA dokik azt mondták, hogy Parkernek körülbelül három hónapot kell kihagynia. Az pont az alapszakasz kezdete, így kezdő biztosan nem lesz, és a szezon első felében pályán sem lesz sokat, meg majd kímélik.Ezért voltam pipa... persze hosszú távon óvni kell a "befektetést".. de örültem volna végre ha valaki első héttől császár lenne. Még lehet az mondjuk.Csabee13
Kár érte, nálam titkos OROY-esélyes volt, egészségesen egy szörnyeteg.Stez
több mint 11 éve
Azt nem tudni, hogy ez az 50 nap mit jelent. Lehet ennyi idő csak az hogy elkezdhesse terhelni a lábát, lazán fusson, stb. Valódi edzésmunkát kérdéses ez után mikor végezhet.Ezt hol olvastátok mert én csak 50 napról olvastam a műtét után, az meg nem jön ki 3 hónapra valahogy...😀DM13Az 50 nap bőven elég ahhoz, hogy kihagyja a TC első felét. Úgy meg egy rookiet egész biztosan nem fognak kezdetni. Egy sokéves veterán ebből a szempontból teljesen más lenne.peterk2005
Mindig jövőre!
több mint 11 éve
Főleg ahogy mi építjük be az újoncokat... 1. körös is simán special teamer egy évig ha az edzők úgy látják jónak.Ezt hol olvastátok mert én csak 50 napról olvastam a műtét után, az meg nem jön ki 3 hónapra valahogy...😀DM13Az 50 nap bőven elég ahhoz, hogy kihagyja a TC első felét. Úgy meg egy rookiet egész biztosan nem fognak kezdetni. Egy sokéves veterán ebből a szempontból teljesen más lenne.peterk2005
Olvastam pár napja egy Dolphinshoz közeli forrástól, hogy Mathis el lesz küldve, és mi pályázunk rá. Na bumm, el is küldték. De nem hinném, hogy nállunk egy 33 éves megoldás lenne. Max 1 évre.danylyUgyanakkor a jelenlegi fiataljaink hatalmas kérdőjelet jelentenek a falban. Ő azért stabil pont lehetne és máris egy helyet kell betölteni. 33 év pedig falembernél még nem akkora kor szerintem. Pár évet még simán elkaristol kezdő szinten. A gond a pénz.. Azért Mathis-nek lesz piaca szerintem.
több mint 11 éve
Ezt hol olvastátok mert én csak 50 napról olvastam a műtét után, az meg nem jön ki 3 hónapra valahogy...😀DM13Az 50 nap bőven elég ahhoz, hogy kihagyja a TC első felét. Úgy meg egy rookiet egész biztosan nem fognak kezdetni. Egy sokéves veterán ebből a szempontból teljesen más lenne.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Olvastam pár napja egy Dolphinshoz közeli forrástól, hogy Mathis el lesz küldve, és mi pályázunk rá. Na bumm, el is küldték. De nem hinném, hogy nállunk egy 33 éves megoldás lenne. Max 1 évre.
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 11 éve
Ezt hol olvastátok mert én csak 50 napról olvastam a műtét után, az meg nem jön ki 3 hónapra valahogy...😀Az OROY így lehet oda van. De a csapatnak régen rosz ha az első hetekben Parker kiesése gondot tud okozni. Legszebb az egészben hogy pont a menetrendszerinti leolvadás idején lesz majd a legjobb formájában, nekem ez jobb forgatókönyv mint erőltetni hogy sérülten játszon.GeeriA dokik azt mondták, hogy Parkernek körülbelül három hónapot kell kihagynia. Az pont az alapszakasz kezdete, így kezdő biztosan nem lesz, és a szezon első felében pályán sem lesz sokat, meg majd kímélik.Ezért voltam pipa... persze hosszú távon óvni kell a "befektetést".. de örültem volna végre ha valaki első héttől császár lenne. Még lehet az mondjuk.Csabee13
Kár érte, nálam titkos OROY-esélyes volt, egészségesen egy szörnyeteg.Stez
több mint 11 éve
Az OROY így lehet oda van. De a csapatnak régen rosz ha az első hetekben Parker kiesése gondot tud okozni. Legszebb az egészben hogy pont a menetrendszerinti leolvadás idején lesz majd a legjobb formájában, nekem ez jobb forgatókönyv mint erőltetni hogy sérülten játszon.A dokik azt mondták, hogy Parkernek körülbelül három hónapot kell kihagynia. Az pont az alapszakasz kezdete, így kezdő biztosan nem lesz, és a szezon első felében pályán sem lesz sokat, meg majd kímélik.Ezért voltam pipa... persze hosszú távon óvni kell a "befektetést".. de örültem volna végre ha valaki első héttől császár lenne. Még lehet az mondjuk.Csabee13
Kár érte, nálam titkos OROY-esélyes volt, egészségesen egy szörnyeteg.Stez
Mindig jövőre!
több mint 11 éve
Leigazoltátok C.J. Mosley-t 1 évre.ervinatorNagyon hiányzott egy kiöregedő játékos, aki egy csapatnál nem tud lenni 2 évnél tovább. Gondolom itt is kb. szeptemberig marad. Vagy Suh kérte, hogy jöjjön a füves haverja is? 😛
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 11 éve
Ott van nektek Henne, meg Odrick, nem lehet egy szavad sem. 😀Leigazoltátok C.J. Mosley-t 1 évre.ervinatorÚjabb ex-jaguár, a héten már a 2. 😀iktriad
több mint 11 éve
Leigazoltátok C.J. Mosley-t 1 évre.ervinatorÚjabb ex-jaguár, a héten már a 2. 😀
több mint 11 éve
Leigazoltátok C.J. Mosley-t 1 évre.
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 11 éve
A dokik azt mondták, hogy Parkernek körülbelül három hónapot kell kihagynia. Az pont az alapszakasz kezdete, így kezdő biztosan nem lesz, és a szezon első felében pályán sem lesz sokat, meg majd kímélik.Ezért voltam pipa... persze hosszú távon óvni kell a "befektetést".. de örültem volna végre ha valaki első héttől császár lenne. Még lehet az mondjuk.
Kár érte, nálam titkos OROY-esélyes volt, egészségesen egy szörnyeteg.Stez
több mint 11 éve
A dokik azt mondták, hogy Parkernek körülbelül három hónapot kell kihagynia. Az pont az alapszakasz kezdete, így kezdő biztosan nem lesz, és a szezon első felében pályán sem lesz sokat, meg majd kímélik.Kár érte, nálam titkos OROY-esélyes volt, egészségesen egy szörnyeteg.
több mint 11 éve
Leigazoltátok a WR Tommy Steetert, aki tavaly nálunk volt. A legemlékezetesebb jelenete ez volt Jaguars mezben:Wallacet is pótolni kell 😀
Quit on a play late in Jaguars loss at Ravens last year.Sok sikert hozzá (bár úgy is csak camp body lesz, ha szerencsétek van).iktriad
Mindig jövőre!
több mint 11 éve
Video: Jarvis Landry makes ridiculous catch at practice.www.buzztap.com/-raRWIE
Miami Dolphins Fan
több mint 11 éve
Leigazoltátok a WR Tommy Steetert, aki tavaly nálunk volt. A legemlékezetesebb jelenete ez volt Jaguars mezben:Quit on a play late in Jaguars loss at Ravens last year.Sok sikert hozzá (bár úgy is csak camp body lesz, ha szerencsétek van).
több mint 11 éve
jobb ez így legalább nem sérül le a nyári bohóckodás alatt. rendbe kellett rakni azt a lábat
több mint 11 éve
www.nfl.com/news/story/0ap3000000495761/article/miami-dolphins-devante-parker-has-foot-surgeryelvileg az első héten a redskins ellen már játszhat
F@sz@...Csabee13

több mint 11 éve
Nagy a csend mostanság. 5. körös választottunk elég jól szerepelt hétfőI OTA-N.A hetfoirol hol írtak? Én nem hallottam semmit, bár lehet csak elkerülte a figyelmemet.Geeri
Lippett Has Three Interception Day;RunRickyRun
több mint 11 éve
Nagy a csend mostanság. 5. körös választottunk elég jól szerepelt hétfőI OTA-N.A hetfoirol hol írtak? Én nem hallottam semmit, bár lehet csak elkerülte a figyelmemet.
Lippett Has Three Interception Day;RunRickyRun
Mindig jövőre!
több mint 11 éve
Nagy a csend mostanság. 5. körös választottunk elég jól szerepelt hétfőI OTA-N.Fel is kapta és sz@rrá hypeolta a média rendesen 😊
Lippett Has Three Interception Day;RunRickyRun
több mint 11 éve
Nagy a csend mostanság. 5. körös választottunk elég jól szerepelt hétfőI OTA-N.Lippett Has Three Interception Day;
Miami Dolphins Fan
több mint 11 éve
Csak ugye a kérdés ez a starter dolog. Tudását tekintve szerintem lazán alázza az összes Dolphins-elkapót, de Jennings ugye sokat keres, Stills pickért jött, míg Landry helye a slotban eléggé masszívnak tűnik… Attól tartok pont, hogy az idióta Philbin és társai majd folyamatosan rotálnak, és úgy sem játszatják eleget Parkert, hogyha egyébként ő lenne a legjobb.StezLazort szerintem nem kell félteni. Landry kapta el tavaly a legtöbb labdát, úgy hogy előző évben Gibson remekelt a slotban. Daniel Thomast úgy vágta ki mint macskát szarni az UDFA Damien Williams javára, miközben előtte dinamittal nem lehetett kirobbantani akármennyire is pocsék volt.
Úgy érzem Parker pont az ami az ő rendszerébe kell, amennyiben szépen futja meg a routjait akkor egy hatalmas terület ahová ha Tanny felnyomja a passzt csak ő kaphatja el. 'Hill meg azért oda-oda rakta külső vállára Hartlinenak is, annak ellenére hogy nem azért lett Franchise QB mert a szálkán kívül annyira brillírozott. Ha meg befut középre ott meg mintha polcról szedné le a lasztit. Szóval én tényleg nagyon úgy érzem hogy Tannehill köré építik az elkapóállományt, illetve a playbookot is.
Cameron elhozatala is egy ajándék volt, nem véletlenül nyilatkozta Ryan, hogy ez életében a legatletikusabb elkapogógárdája. Tavaly Sims is kedves célponttá tudott válni csupán a magassága miatt Cameron ha nem kap agyrázkódást úgy nagy szezont produkálhat. Stills pedig sokkal inkább követi a passzt minthogy várja hogy a kezébe essen, Wallacal ellentétben. Tanny tény, hogy remekül időzíti mikor dobja rá a keresztben mozgó játékosra de vannak problémái vertikális feladványoknál. Stills jobban ki tudja majd segíteni.
Jennnings egy évig keres sokat. Egyáltalán nem valamiféle jövőt játszanak el azzal, ha koptatja a padot.
Ajayi meg remélhetőleg Lazor gadget playere lesz, főleg mert jó keze van, miközben Miller és Williams küzdenek. Miller elkapásokban kicsit gyenge, én ezért gondolom hogy továbbra is tandem lesz. Idén amugy is az a szerencsés (vagy túlzottan optimista) eset van hogy több játékost látnék a pályán mint amennyinek helye van. 😀
Mindig jövőre!