New England Patriots
74 feliratkozó
több mint 10 éve
Harper ügyében BB megint túlreagált picit.. Kifejezetten harap a ilyen hibákra..kyobaluNem reagált túl.
Egy ilyen hibát követően nem azért kell döntenie egy vezetőnek, mert ez a hiba megtörtént. Hanem azért, hogy még egy ilyen ne történjen meg. Ez nem ügyetlenség, ez butaság volt. Okos meg senki se lesz egykönnyen.
Mind1..Tanulni kell belőle..És levonni a tanulságot: ilyen butaságot ilyen buta ember ne követhessen el még egyszer.
kyobalu
És BB-ék le is vonták.
több mint 10 éve
Ezért írtam, hogy nem mind1 milyen szakmai vélemény alakul ki Belichickékben egy adott játékosról. Ridleyben nyilván sokkal többet láttak, ezért nehezebben is mondtak le róla. De én azon annyira nem döbbenek meg, hogy egy ilyen hiba után elköszönnek egy UDFA elkapótól. Gondolom úgy látták ilyen adottságú játékost találnak máshol is.Egyrészt nem köszöntek el véglegesen, a szekrényén ott a neve; minden jel szerint visszahoznák a PS-ba. Másrészt már meg is találták az utódját (igazából csak a returner szerepe volt fontos), leszerződtették a visszahordó specialista Damaris Johnson-t. (Mily meglepő, a tavalyi évet a Texans-nál húzta le, előtte két évig Eagle volt.)
Boston
Ja, és előbányásztak egy Lewis klónt a Cowboys PS-ból, Trey Williams-t. A másik Trey (Flowers) ment is (kamu) IR-re.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
Ezért írtam, hogy nem mind1 milyen szakmai vélemény alakul ki Belichickékben egy adott játékosról. Ridleyben nyilván sokkal többet láttak, ezért nehezebben is mondtak le róla. De én azon annyira nem döbbenek meg, hogy egy ilyen hiba után elköszönnek egy UDFA elkapótól. Gondolom úgy látták ilyen adottságú játékost találnak máshol is.
Do your job
több mint 10 éve
Harper ügyében BB megint túlreagált picit.. Kifejezetten harap a ilyen hibákra..Lásd Ridley.. DE az is igaz, hogy ettől a hibától került át a momentum a Broncos-hoz, amit ki is használtak.. Azért kettőt aludva a meccsre, és még 1x újranézve, azért ehhez a vereséghez kellettek a rossz edzői döntések is..JMD túlgondolta a 3. és 4. negyedet a hülye RB játékokkal.. Chekdown passz, slot, screen játék nem volt hívva..Pedig ezt elvileg Jojo, Martin, White és Bolden is meg tudja oldani.. Lehet, hogy kellett arcpirító bírói segédlet is a Broncos győzelemhez, de igazából mi impoteskedtük el a 4. negyedet támadó oldalon.. Ott ment el a meccs..
Mind1..Tanulni kell belőle..A következő 5 meccsből a Texans és a Jets néz ki igazán keménynek.. Be kell húzni amennyit tudunk..A lényeg, hogy a meghatározó játékosaink jöjjenek teljesen rendbe a PO-ra...
Ward egy paraszt.. 😉
több mint 10 éve
A szezonnak ebben a szakaszában napi döntéseket kell hozni. Ha van upgrade, valakit el kell küldeni. Egyfelől nem láthatjuk, hogy ítéli meg a stáb a fejlődését. Másfelől simán visszahozhatjuk, ha még látnak nála fejlődési lehetőséget. Nem gondolnám, hogy kapkodnak érte a csapatok.
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve
Ezt a Harper dolgot én úgy fogom fel, mintha felvettek volna egy szakembert próbaidőre. Itt a lehetőség, tessék mutasd meg. Nem éltél a lehetőséggel? Viszlát. Azért én bízom annyira az edzői stáb szakértelmében, hogy képes eldönteni azt, hogy ilyen tehetségű, adottságú játékost képes-e leakasztani valahonnan...Szerintem sántít a példád, mert úgy tűnik, mintha Harper egy azaz egy play-nél lett volna fenn (az a bizonyos punt) és azt elbaszta, pedig volt szép elkapása (bünti miatt visszafújták), punt returnje.
Boston
Ennyi erővel Ridley-t is az első fumble-jénél el lehetett volna küldeni a csába, nem a hetediknél.
több mint 10 éve
Ezt a Harper dolgot én úgy fogom fel, mintha felvettek volna egy szakembert próbaidőre. Itt a lehetőség, tessék mutasd meg. Nem éltél a lehetőséggel? Viszlát. Azért én bízom annyira az edzői stáb szakértelmében, hogy képes eldönteni azt, hogy ilyen tehetségű, adottságú játékost képes-e leakasztani valahonnan...
Szerkesztette: Boston
Do your job
több mint 10 éve
Lesd meg a következő Denver puntot, a labda 20 yardos körzetében nem volt ember 😊 (megjegyzem a Denver is engedett pattogni puntot)És az edzők felelőssége? Nem volt a 20 edzőből senki, aki szólt volna neki, hogy ne érjen a labdához?a 35 yardoson állt, miért engedné ott hátrapattogni? esett a havaseső, rookie, talán izgult is, megesik a legjobbakkal is, hogy elejtik, az edző nem fog szólni előre, hogy had pattogjon hátra, főleg nem a Belichick stábjából.
Megjegyzem a Denvernek is volt 2 fumblija, csak nekik szerencséjük volt, mert visszaszerezték...
NB2
winston
Én sem Harpert hibáztatom, de ha lehetőséged van rá, minimalizálod a hiba lehetőséget, nem?
több mint 10 éve
Csapatunk leigazolta a Cowboys-tól Trey Williams RB-t..Elvileg megoldást jelenthet szélső futásoknál, 3th down megoldásoknál..Valami Lewis pótlék light... 😀 A Washingtonban előszezonban elég jól tolta.. Hátha...instant fantasy add! hehe
kyobalu
több mint 10 éve
Itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy Tom Bradynek snapeje valaki a labdát. És még seggre pacsit is kaphat utána tőle. 😊 www.youtube.com/watch?v=w-Se7PH-4ZE
több mint 10 éve
Csapatunk leigazolta a Cowboys-tól Trey Williams RB-t..Elvileg megoldást jelenthet szélső futásoknál, 3th down megoldásoknál..Valami Lewis pótlék light... 😀 A Washingtonban előszezonban elég jól tolta.. Hátha...
Ward egy paraszt.. 😉
több mint 10 éve
És az edzők felelőssége? Nem volt a 20 edzőből senki, aki szólt volna neki, hogy ne érjen a labdához?a 35 yardoson állt, miért engedné ott hátrapattogni? esett a havaseső, rookie, talán izgult is, megesik a legjobbakkal is, hogy elejtik, az edző nem fog szólni előre, hogy had pattogjon hátra, főleg nem a Belichick stábjából.
Megjegyzem a Denvernek is volt 2 fumblija, csak nekik szerencséjük volt, mert visszaszerezték...
NB2
több mint 10 éve
És az edzők felelőssége? Nem volt a 20 edzőből senki, aki szólt volna neki, hogy ne érjen a labdához?Megjegyzem a Denvernek is volt 2 fumblija, csak nekik szerencséjük volt, mert visszaszerezték...
több mint 10 éve
Harper:Sok fajta hiba van.
Van aminek az oka figyelmetlenség, ügyetlenség, dekoncentráció - ezek olyan hibák, melyeket el lehet fogadni, ha a kiváltó okot van esély orvosolni.
De az a hiba, ami butaságból fakad nem akceptálható, mivel veszélyes, és alkalomadtán újra és újra megismétlődik, mivel a kiváltó oka nem tüntethető el.
BB-ék szemléletmódja ezt tükrözi évek óta. Ha úgy látják, hogy egy adott hibát egy játékos és a team ki tud javítani, akkor ha megéri megtartják, és eszerint járnak el.
Ha azt látják, hogy a hiba oka oly' mélyen gyökeredzik (pl. butaság), amivel nem lehet mit kezdeni, akkor - szerintem nagyon helyesen - lemondanak az illetőről.
Vagyis nem az a lényeg, hogy "nahát, csak 1 hiba", hanem az, hogy az milyen hiba.
több mint 10 éve
Béczkó
1 264
több mint 10 éve
A csapat kiadott egy közleményt Gronkowski állapotáról. A tartalma kb. annyi, hogy az egyetlen információ, amit a csapat a jövőben erről megoszt, az a heti injury report. Minden más találgatás. Játszani pedig akkor fog, amikor alkalmas lesz rá.Talán mást vártatok?
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve
Csak épüljenek fel a sérültjeink a PO-ra és átgázolunk mindenkin mint a gőzmozdony !
több mint 10 éve
Patriots signed WR Damaris Johnson.The ex-Eagle and Texan spent the first three months of the season on the street. He could provide help in the slot, and should immediately slide in on special teams. Even with the Pats majorly banged up at wideout, Johnson won't come into fantasy value.
És a 13-i Pats-Houston éjjeli meccs lesz vasárnap. (ez mondjuk nekem grrrrrr)
több mint 10 éve
Asante Cleveland 2 TD, Chandler 1 TD, Bolden 1 TD, Blount 1 TD - szuper bold 😀Szerintem ez a Harper elküldése csak annyiról szól, hogy kipróbáltuk annyira nem vált be azt megy vissza PS-be tanulni még. Aztán az 53-ba meg hozunk majd vmi elkapót valamelyik PS keretből kiszedve aztán azt is kipróbáljuk.Akkor LaFell, Dola, Martin a kínálat a Philly ellen? Esetleg csak LaFell és Martin? Ha Gronk is pihenni fog - remélem - akkor nem tudom, ki fog ott pontot csinálni...
mascherano
Burkus
több mint 10 éve
Szerintem ez a Harper elküldése csak annyiról szól, hogy kipróbáltuk annyira nem vált be azt megy vissza PS-be tanulni még. Aztán az 53-ba meg hozunk majd vmi elkapót valamelyik PS keretből kiszedve aztán azt is kipróbáljuk.Akkor LaFell, Dola, Martin a kínálat a Philly ellen? Esetleg csak LaFell és Martin? Ha Gronk is pihenni fog - remélem - akkor nem tudom, ki fog ott pontot csinálni...
mascherano
több mint 10 éve
Szerintem ez a Harper elküldése csak annyiról szól, hogy kipróbáltuk annyira nem vált be azt megy vissza PS-be tanulni még. Aztán az 53-ba meg hozunk majd vmi elkapót valamelyik PS keretből kiszedve aztán azt is kipróbáljuk.
:: HIBÁS KÉP ::
több mint 10 éve
huh, ez a Harper dolog azért odacsesz😊 mondom úgy, hogy én dühös voltam rá, hogy nem jelzett fair catch-et vagy, hogy miért nem hagyta, hogy lepattanjon ott a labda ahol... nem tudom, lehet, hogy visszadumált, a franc se tudja, de tényleg azért annyira nem állunk jól wr poszton😊 ha rajtam múlna Dola vasárnap sem játszana, otthon a Phillyt ütni kell!olvasva a mérkőzés utáni nyilatkozatokat a játékosok is érzik, hogy a 2. és 3. negyedben kb közünk nem volt a meccshez, a rengeteg elszalasztott lehetőséggel, amikor folyamatosan mindenki kivédekezte a másikat, ott kellett volna ellépni és nekünk 1-2 FG-t lőni (nem felejtettem el HT sérülését, hogy igazándiból ott indult be a Denver szekere)
több mint 10 éve
szerintem is kár érte, épp nem igazán dúskálunk a WR-ekben, és ő kimondottan tetszett. Persze nem látjuk mit művel edzésen.Harpert ki is tettük... O.OAzért az kemény. Egy hiba. Amúgy nem volt szar.
ZERO_L
vpi
