Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 13 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 565 — Ajmo Vatreni
Kérdés, hogy mit várnak a tartalék tight endektől Hernandez és Gronk mögött?

Azt tavaly láttuk, hogy a két tight endre épülő támadójáték nem működik egyikőjük távollétében, mert arra Fells és Hooman is alkalmatlan (kettőjüknek együtt volt 9 elkapása). Az meg luxus, hogy csak azért fentmaradjanak a pályán, mert két tight endes a séma.

Ha az a szándék, hogy a két tight endre épülő passzjáték maradhasson, akkor mással kell próbálkozni (Sudfeld, Ballard). Ha nem, akkor elég egy csere tight end, aki tud in-line blokkolni és meccsenként kap minimális játékidőt, vagy egy project vki, akinek az elvesztését nem akarja megkockáztatni a Pats - bár jelen helyzetben a végső keretszűkítéskor kidobott 40 játékos a Jax 53 roster alapját fogja ősszel jelenteni.DoM
Ez két külön plusz egyet ér.
több mint 13 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
Persze, lenne benne irónia, de azért ne feledjük, hogy Sudfeld-nek nagyjából nincs egy ép, eredeti porcikája sem. Egy terminátorban több az élő szövet, mint benne. 😀
Négyen küzdenek Gronkandezék mögött két helyért, nálam Fells szinte tuti kieső (a fizetése miatt is), a másik három (Hóember, Ballard, Sudfeld) akár mindegyike maradhat, ha például Gronk PUP-on kezdi az idényt. Bár egészségügyi szempontból Fells és Hóember a legbiztosabb választás, Ballard maradhat, míg Gronk fel nem gyógyul teljesen, Sudfeld meg megy PS-ba. (De claim-eli valamelyik AFC East csapat. 😛 )tomi-tomi
Kérdés, hogy mit várnak a tartalék tight endektől Hernandez és Gronk mögött?

Azt tavaly láttuk, hogy a két tight endre épülő támadójáték nem működik egyikőjük távollétében, mert arra Fells és Hooman is alkalmatlan (kettőjüknek együtt volt 9 elkapása). Az meg luxus, hogy csak azért fentmaradjanak a pályán, mert két tight endes a séma.

Ha az a szándék, hogy a két tight endre épülő passzjáték maradhasson, akkor mással kell próbálkozni (Sudfeld, Ballard). Ha nem, akkor elég egy csere tight end, aki tud in-line blokkolni és meccsenként kap minimális játékidőt, vagy egy project vki, akinek az elvesztését nem akarja megkockáztatni a Pats - bár jelen helyzetben a végső keretszűkítéskor kidobott 40 játékos a Jax 53 roster alapját fogja ősszel jelenteni.
több mint 13 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Sudfeldet közben pedig agyon fényezik az újságírók a minicamp alatt eddig látottak alapján. Ilyenkor szokott az jönni, hogy Sudfeld cut.
Boston
Az milyen szép lesz, hogy Sudfeld cut, mert kell harmadik irányítónak is hely az 53-ban. 😛DoM
Persze, lenne benne irónia, de azért ne feledjük, hogy Sudfeld-nek nagyjából nincs egy ép, eredeti porcikája sem. Egy terminátorban több az élő szövet, mint benne. 😀
Négyen küzdenek Gronkandezék mögött két helyért, nálam Fells szinte tuti kieső (a fizetése miatt is), a másik három (Hóember, Ballard, Sudfeld) akár mindegyike maradhat, ha például Gronk PUP-on kezdi az idényt. Bár egészségügyi szempontból Fells és Hóember a legbiztosabb választás, Ballard maradhat, míg Gronk fel nem gyógyul teljesen, Sudfeld meg megy PS-ba. (De claim-eli valamelyik AFC East csapat. 😛 )

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
Sudfeldet közben pedig agyon fényezik az újságírók a minicamp alatt eddig látottak alapján. Ilyenkor szokott az jönni, hogy Sudfeld cut.
Boston
Az milyen szép lesz, hogy Sudfeld cut, mert kell harmadik irányítónak is hely az 53-ban. 😛
több mint 13 éve
Boston New England Patriots Boston College Eagles 2 350 — dart@freestart.hu
Ballardról eddig nem sokat lehetett hallani, most viszont második napja említik meg a PFW írói az edzésbeszámolóban, hogy nagyon sok az elejtett labdája és a mozgása is elég "beteg".DoM
Sudfeldet közben pedig agyon fényezik az újságírók a minicamp alatt eddig látottak alapján. Ilyenkor szokott az jönni, hogy Sudfeld cut.
Persze nyilván nem pár edzés fog dönteni a roster helyekről, de TE poszton nagyon durva harc lesz a keretbe kerülésért.

Do your job
több mint 13 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
Ballardról eddig nem sokat lehetett hallani, most viszont második napja említik meg a PFW írói az edzésbeszámolóban, hogy nagyon sok az elejtett labdája és a mozgása is elég "beteg".

Belichick kérdésre a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy valamivel több mint a playbook fele lett már installálva.
több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 751 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Kyle Love meg úgy tűnik nagyon is harcképes lesz idén. Szóval köszi, hogy kiraktátok. 😀iktriad
Amelyik meccsen láttad játszani, te kezdő DT-nek tartod? Tényleg érdekelne, mert a sok kezdőmeccs inkább a Pats vérszegény DT depthnek köszönhető, mint az ő tudásának - 3technek nem elég dinamikus, 1technek nem elég erős. Tartalék DT, akit bármelyik belső poszton fel lehet tolni a pályára meccsenként 10-15 snapre, hogy pihenni tudjanak a kezdők, de ez a plafon. Wilfork mellett tudott észrevétlen maradni meccseken keresztül. Nem kis teljesítmény.DoM
Miller és Marks momentán a kezdők, Alualu nem tudom hogy elsősorban DE lesz, vagy DTként is számítunk rá. Ha nem akkor Love kapásból a 3. számú DT nálam a depth charton (D'Anthony Smith nem éppen az a tartós anyag).
Ez a 10-15 snap/meccs lenne az ideális, de lehet többet kell majd bevállalnia, ha Miller vagy Marks kidőlne.iktriad
Miért számít akkora fegyverténynek egy 10 snappes, upside nélküli játékos megszerzése?DoM
Jelenleg komoly hiány van a rosteren tehetségekből, így most minden apró segítség jól jön nekünk.


elsőre komolyan azt hittem Tebow-ra írod ezt 😊jjncaa
😂 😂 😂 😂 😂
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 271 — no es importante
elsőre komolyan azt hittem Tebow-ra írod ezt 😊


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
Kyle Love meg úgy tűnik nagyon is harcképes lesz idén. Szóval köszi, hogy kiraktátok. 😀iktriad
Amelyik meccsen láttad játszani, te kezdő DT-nek tartod? Tényleg érdekelne, mert a sok kezdőmeccs inkább a Pats vérszegény DT depthnek köszönhető, mint az ő tudásának - 3technek nem elég dinamikus, 1technek nem elég erős. Tartalék DT, akit bármelyik belső poszton fel lehet tolni a pályára meccsenként 10-15 snapre, hogy pihenni tudjanak a kezdők, de ez a plafon. Wilfork mellett tudott észrevétlen maradni meccseken keresztül. Nem kis teljesítmény.DoM
Miller és Marks momentán a kezdők, Alualu nem tudom hogy elsősorban DE lesz, vagy DTként is számítunk rá. Ha nem akkor Love kapásból a 3. számú DT nálam a depth charton (D'Anthony Smith nem éppen az a tartós anyag).
Ez a 10-15 snap/meccs lenne az ideális, de lehet többet kell majd bevállalnia, ha Miller vagy Marks kidőlne.iktriad
Miért számít akkora fegyverténynek egy 10 snappes, upside nélküli játékos megszerzése?
több mint 13 éve
xrace77 Denver Broncos 4 768


😛 😀
több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 751 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Kezdődik ...Nehéz idők jönnek a mezei topikolvasókra...kolok1972
Én igyekszem türtőztetni majd magam a jövőben.


Kyle Love meg úgy tűnik nagyon is harcképes lesz idén. Szóval köszi, hogy kiraktátok. 😀iktriad
Amelyik meccsen láttad játszani, de kezdő DT-nek tartod? Tényleg érdekelne, mert a sok kezdőmeccs inkább a Pats vérszegény DT depthnek köszönhető, mint az ő tudásának - 3technek nem elég dinamikus, 1technek nem elég erős. Tartalék DT, akit bármelyik belső poszton fel lehet tolni a pályára meccsenként 10-15 snapre, hogy pihenni tudjanak a kezdők, de ez a plafon. Wilfork mellett tudott észrevétlen maradni meccseken keresztül. Nem kis teljesítmény.DoM
Miller és Marks momentán a kezdők, Alualu nem tudom hogy elsősorban DE lesz, vagy DTként is számítunk rá. Ha nem akkor Love kapásból a 3. számú DT nálam a depth charton (D'Anthony Smith nem éppen az a tartós anyag).
Ez a 10-15 snap/meccs lenne az ideális, de lehet többet kell majd bevállalnia, ha Miller vagy Marks kidőlne.
több mint 13 éve
pgabtb Philadelphia Eagles 10 256 — Eagles fan
A trébányai turkálóban találtam egy ilyet, a vicc kedvéért lefotóztam 😊

Bledsoe felirat a hátán, szerintem rohadt durván néz ki... minimális szépséghibája van csak. 1350 forint, ha kell valakinek szívesen megveszem/postázom.


GM game champion 2015 (Vikings)
GM game champion 2024 (Eagles)
több mint 13 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 943 — capitaine du château de Vienne 1487
na rájöttem, ennek az előkészítése zajlik...........


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Nem kell aggódni, így is több fogy, mint flakonból 😀

több mint 13 éve
Flacco5 Baltimore Ravens 831
Én ilyet kaptam

Wyatt
Kezdtek szarul fogyni a Bradys mezek? Ezért kellett Tebow 😀
több mint 13 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
[Kyle] Arrington got an example of the Tebow circus when a reporter asked him if he’d seen Tebow and Brady talk to each other. Not kidding, that question was really asked.
Ő is biztos észak-floridai volt. 😛
több mint 13 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
Tim Tebow (ki más) cikk a smartfootball blogról:  smartfootball.com/quarterbacking/tim-tebows-last-chance

Tömören a lényeg, hogy passzjátékban Tebow ugyanaz a játékos maradt az évek során, mint középiskolában volt és ha lehet mondani inkább visszafejlődött és lehet napestig beszélni a posztváltásról (TE, H-back átképzésnek vajon mi a logikája v. alapja azon kívül hogy "jól hangzik"), de ha sikeres akar lenni az NFL-ben, akkor a passzjátéka miatt kell annak lenni.

So the issue is not that Tebow “can’t throw,” though clearly the tightness of his mechanics and his overall accuracy need continuous improvement. But Tebow’s problem has instead been his ability to calmly but efficiently go through his progression.
If there’s an open receiver, Brady will find him and put the ball where it needs to be, whereas Tebow far too often is stuck watching his first receiver or “drifting and scanning”: just shuffling and reshuffling while waiting for a receiver to “come open.”
The good news for Tebow, if there is any given his circuitous journey from college hero to first rounder to free agent cast-off, is that he may have finally landed in a place he should have been all along: As a back-up quarterback, playing for excellent coaches behind a future Hall of Fame quarterback, in a place where he can focus solely on improving on his weaknesses and becoming a better player.
több mint 13 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
Kyle Love meg úgy tűnik nagyon is harcképes lesz idén. Szóval köszi, hogy kiraktátok. 😀iktriad
Amelyik meccsen láttad játszani, de kezdő DT-nek tartod? Tényleg érdekelne, mert a sok kezdőmeccs inkább a Pats vérszegény DT depthnek köszönhető, mint az ő tudásának - 3technek nem elég dinamikus, 1technek nem elég erős. Tartalék DT, akit bármelyik belső poszton fel lehet tolni a pályára meccsenként 10-15 snapre, hogy pihenni tudjanak a kezdők, de ez a plafon. Wilfork mellett tudott észrevétlen maradni meccseken keresztül. Nem kis teljesítmény.
több mint 13 éve
Blitzburgh Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 1 255 — Hunt for 7.

több mint 13 éve
mascherano 727 — na húzzál innen kisköcsög
Tebow azért jött a New Englandba mert látta hogy innen könnyebb eljutni Jacksonvillebe 😊

:: HIBÁS KÉP ::
több mint 13 éve
kolok1972 New England Patriots 3 128 — Pats fan
Nem, mert a barom követő előbb-utóbb úgy is rákezdenek majd a "Trade for Teboww" notára, főleg mikor látják majd, hogy 2-3 yardos futásokra fogják használni, mint Denverben az első meccsein...

De ezzel be is fejezem a Timmy szapulást.iktriad
Végülis, ha mindent megjósolsz, és annak ellenkezőjét is, mi bajod lehet?
És ha mennek a 2-3 yardos futások 0 pályán töltött snappel, az azért valami. Nem? De!Sobri Jóska
Nono, kifelejtetted hogy a 0 pályán töltött snappet QB poszton értettem. Futni RBként is lehet. Nem szorítasz logikai sarokba! 😀iktriad
Kezdődik ...Nehéz idők jönnek a mezei topikolvasókra...

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 751 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Nem, mert a barom követő előbb-utóbb úgy is rákezdenek majd a "Trade for Teboww" notára, főleg mikor látják majd, hogy 2-3 yardos futásokra fogják használni, mint Denverben az első meccsein...

De ezzel be is fejezem a Timmy szapulást.iktriad
Végülis, ha mindent megjósolsz, és annak ellenkezőjét is, mi bajod lehet?
És ha mennek a 2-3 yardos futások 0 pályán töltött snappel, az azért valami. Nem? De!Sobri Jóska
Nono, kifelejtetted hogy a 0 pályán töltött snappet QB poszton értettem. Futni RBként is lehet. Nem szorítasz logikai sarokba! 😀
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 222 — #NoStress
Nem, mert a barom követő előbb-utóbb úgy is rákezdenek majd a "Trade for Teboww" notára, főleg mikor látják majd, hogy 2-3 yardos futásokra fogják használni, mint Denverben az első meccsein...

De ezzel be is fejezem a Timmy szapulást.iktriad
Végülis, ha mindent megjósolsz, és annak ellenkezőjét is, mi bajod lehet?
És ha mennek a 2-3 yardos futások 0 pályán töltött snappel, az azért valami. Nem? De!

több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 051
Megjött az email, amire évek óra vártam:

Sobri Jóska
garnitúra rendel?
több mint 13 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 751 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Nem, mert a barom követő előbb-utóbb úgy is rákezdenek majd a "Trade for Teboww" notára, főleg mikor látják majd, hogy 2-3 yardos futásokra fogják használni, mint Denverben az első meccsein...

De ezzel be is fejezem a Timmy szapulást.