New England Patriots
Minél többet kéne látni a palyán (szerintem ebből is könnyebb tanulnia mint Newton hibáiból vagy hipotetikusan felrajzolt playekből), hogy megtapasztaljuk konzisztensen mire megy a srác. Mert ennek kell a fokuszban lennie. Nem pedig annak, hogy tol egy jó szezont aztán elhisszük neki, kitömjük pénzzel aztán ránkrohad mert kiderül, hogy csak mákja volt (Wentz, Goff, Osweiler és még a listát lehetne hosszan sorolni...)Leegyszerűsítve a dolgot, három fajta fiatal irányító van: az egyikről azonnal lerí, hogy remek irányító lesz. Az ilyen ha rossz a csapat, ha jó a csapat, akkor is megmutatja magát már nagyon korán. A második fajta az, aki nem alkalmas, és soha nem is lesz alkalmas az NFL-re. Ez egy picit nehezebben derül ki, mert a fiatal irányítók ritkán kezdenek ideális körülmények között, általában a csapatuk is szahar, az edzői stáb is gyenge, így egy ideig dobálni lehet a labdát ide meg oda, hogy ki a rossz. A játékos, vagy a körülményei. De azért 1, max 2 év alatt, ha a játékos alkalmatlan, akkor annak ki kell azért derülnie.
Legnagyobb félelmem, hogy Jones 4. évére is úgy fogunk rákanyarodni, még nem tudjuk kategórikusan kijelenteni kit is húztunk 1/15-n, bustot, game-managert vagy fr QB-t.ZERO_L
A harmadik a legnehezebb ügy. Az a típus, aki alkalmas, alkalmas lenne, de még fejlődnie kell. Esetleg évekig. Itt nagyon sok múlik a körülményeken. Ha jók a körülmények, akkor a még nem jó, de fejlődni képes irányító tud is fejlődni, és annak látszania is kell. Ha rosszak, az baj. Abból lehet az is, hogy tönkreteszik a játékost (elmegy az önbizalma, nem fejlődik), illetve ritkán az, hogy elkerül máshová, és hirtelen sokkal jobb lesz (Tannehill pl. Vagy egy HOF példát is mondva: Steve Young).
Ha Jones az első kettő csoportba való, az hamar fog látszani. És mivel nálatok jók a körülmények, akkor se kell hozzá 4 év szerintem, ha a harmadik csoportba tartozik. Ha még nem kész ugyan, de tud fejlődni, akkor itt annak látszania kell már 2022-ben is. Ha nem fejlődik semmit 1-2 év alatt, akkor valószínűleg nem is fog.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
Ha jó lesz akkor sincs semmi hisz láttuk mi volt Wentz-cel vagy Bakerrel, illetve várjuk meg Herbert hatalmas első éve mennyire volt fluke.
Ha meg nem lesz jó akkor még mindig lehet fogni a tapsztalatlanságra, a potenciálra, a gyenge személyzetre(lol) vagy bármire. Illetve lehet majd mutogatni Lamarra, Josh Allenre és áltatni magunkat, hogy ő nem is Daniel Jones-Drew Lock féle meh QB, hanem majd idővel kijön belőle az állat.
Minél többet kéne látni a palyán (szerintem ebből is könnyebb tanulnia mint Newton hibáiból vagy hipotetikusan felrajzolt playekből), hogy megtapasztaljuk konzisztensen mire megy a srác. Mert ennek kell a fokuszban lennie. Nem pedig annak, hogy tol egy jó szezont aztán elhisszük neki, kitömjük pénzzel aztán ránkrohad mert kiderül, hogy csak mákja volt (Wentz, Goff, Osweiler és még a listát lehetne hosszan sorolni...)
Legnagyobb félelmem, hogy Jones 4. évére is úgy fogunk rákanyarodni, még nem tudjuk kategórikusan kijelenteni kit is húztunk 1/15-n, bustot, game-managert vagy fr QB-t.
És lehet mondani, hogy ez még nagyon messze van, rengeteg lehetősége lesz addig, de jön egy OL dögvész, jön egy skillplayerek visszaesése, esetleges OC csere és máris elvesztegetett évnek tűnik ez az idei potenciális redshirted szezon.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
Legyen igazad, de ez nekem nagyon wishful thinking.Már miért lenne fura?Ez egy ideig oké, de ha nem alakul ki a játék akkor biztos nem szídják le ha inkább a chechdownt dobja meg, mozgatja a láncot és életben tartja a driveot.Mondjuk ha ezt kérték tőle ma, hogy a mélyebb játékok legyenek terítéken, akkor nem dobálhat checkdown passzokat. Ráadásul olyan eset is volt, amikor az elkapó (Olszewski) nem jó útvonalat futott és ennek eredménye lett a sack.annyi szól mellette, hogy nem tegnap óta játszik az NFL-ben, egy éve itt van a csapattalMiért,Newton igen?Nem tudom minek kell történnie az edzéseken és a film roomban, hogy ne Jones kezdjen az első héten...Nem leszek népszerű, de az első félidő alapján nem győzött meg Jones, hogy ő kezdjen Cam helyett. Nyilván hosszútávon inkább Mac, de azért ez az év tuti, hogy a tanulás éve lesz neki.
Így is úgy is run heavy offenseünk lesz, a különbség, hogy Jonesszal elhiszem a levegőben is tudunk hatékonyak lenni
ZERO_L
NB2
kolok1972
nyilván ő sem győzött meg, de nagyon meglepődnék ha BB Macet kezdetné (pl szerintem Mac sokáig van a zsebben, 4-5 mp-ig nem lehet várni a passzal, addig nem fog tartani a fal)
NB2
topin
Amúgy ez is olyan dolog, hogy menetközben erre rá fog érezni (vagy megunja, hogy Bill bá 20adszor is leüvölti a fejét), már csak ezért is kezdetném, már az első évében kövesse el a rookie mistakeeket.
Furcsa ez a tegnapi (csak) 9 snap Newtonnak. Nem akarok elhinni, hogy most komolyan ennyire biztos a kezdő poziciója 😕
ZERO_L
Nem hinném, hogy a Giants (vagy bármelyik másik csapat) most kinyitná a playbookot aztán elkezdené mindenféle védelmi finomságokkal tesztelni CM-et vagy MJ-t, hogy lássuk mennyire van fejben ott Jones a védelmi sémák felismerésével kapcsolatban.
Majd a szezon első 4-5 meccsén eldől, hogy ki mennyire fejlődik és mennyire állt össze az O, de amíg Cam nem hibázik nagyot vagy folyamatosan, addig ő lesz a kezdő. Háttérben meg BB kitanítja a védelmek olvasására, elemezteti vele a meccseket és az edzéseken meg gyakoroltatja orrvérzésig.
Majd garbage time-ban beállhat dobálni, aztán ha nem csinál olyat mint Stidham, akkor akár egy negyedet is letolhat majd.
Solymi
Tavaly mi gátolta meg a stábot, hogy kitanítsa Camet? Az év végére már egy középiskolai edzőnek is leesett, hogy ha 3. v 4. kisérletre blitzelik Newtont akkor abból szinte mindig sikertelen play lesz. Az hogy fizikailag teljesen visszaesett, nem tud mit kezdeni a stáb, de fejben sem sikerült egy centit sem fejleszteni rajta.
Amikor idejött sokan mondták mennyire high football IQ guy, hát ebből semmit nem láttunk és kötve hiszem, hogy a stáb ki akarná tanítani, a +1év és az első körös QB pick nem ezt sugallja.
El tudom fogadni ezt a “Newton veszítse el” hozzáállást (kicsit bevédve az egész processt, bár Belichicket nem úgy ismerem mint akinek szűksége lenne a “bevédésre”, de ha Newton akkora arc a lockerroomban akkor magyarázható), csak attól tartok, hogy jön a tavalyi szezon pepitában, az elején 1-2 jó meccs aztán a folyamatos meredek visszaesé és a kifogások gyártása. Közben Jonesról meg pont semmit nem fogunk megtudni, kvázi elpazarolva ezzel egy évet egy rookie szerződésből.
((Egyébként azért furcsa nekem a 9 mert ha tényleg kezdő és csak a roszdát akarják lekapni róla, arra ez a 9 snap nem volt elég. Ha verseny helyzet van, akkor azért kevés mert ebből semmit nem lehetett megállapítani. Ha meg azért játszik ilyen keveset mert annyira fix kezdő, hogy nem akarjuk hogy baja legyen, akkor meg minek játszik egyáltalán.))

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
Már miért lenne fura?Ez egy ideig oké, de ha nem alakul ki a játék akkor biztos nem szídják le ha inkább a chechdownt dobja meg, mozgatja a láncot és életben tartja a driveot.Mondjuk ha ezt kérték tőle ma, hogy a mélyebb játékok legyenek terítéken, akkor nem dobálhat checkdown passzokat. Ráadásul olyan eset is volt, amikor az elkapó (Olszewski) nem jó útvonalat futott és ennek eredménye lett a sack.annyi szól mellette, hogy nem tegnap óta játszik az NFL-ben, egy éve itt van a csapattalMiért,Newton igen?Nem tudom minek kell történnie az edzéseken és a film roomban, hogy ne Jones kezdjen az első héten...Nem leszek népszerű, de az első félidő alapján nem győzött meg Jones, hogy ő kezdjen Cam helyett. Nyilván hosszútávon inkább Mac, de azért ez az év tuti, hogy a tanulás éve lesz neki.
Így is úgy is run heavy offenseünk lesz, a különbség, hogy Jonesszal elhiszem a levegőben is tudunk hatékonyak lenni
ZERO_L
NB2
kolok1972
nyilván ő sem győzött meg, de nagyon meglepődnék ha BB Macet kezdetné (pl szerintem Mac sokáig van a zsebben, 4-5 mp-ig nem lehet várni a passzal, addig nem fog tartani a fal)
NB2
topin
Amúgy ez is olyan dolog, hogy menetközben erre rá fog érezni (vagy megunja, hogy Bill bá 20adszor is leüvölti a fejét), már csak ezért is kezdetném, már az első évében kövesse el a rookie mistakeeket.
Furcsa ez a tegnapi (csak) 9 snap Newtonnak. Nem akarok elhinni, hogy most komolyan ennyire biztos a kezdő poziciója 😕
ZERO_L
Nem hinném, hogy a Giants (vagy bármelyik másik csapat) most kinyitná a playbookot aztán elkezdené mindenféle védelmi finomságokkal tesztelni CM-et vagy MJ-t, hogy lássuk mennyire van fejben ott Jones a védelmi sémák felismerésével kapcsolatban.
Majd a szezon első 4-5 meccsén eldől, hogy ki mennyire fejlődik és mennyire állt össze az O, de amíg Cam nem hibázik nagyot vagy folyamatosan, addig ő lesz a kezdő. Háttérben meg BB kitanítja a védelmek olvasására, elemezteti vele a meccseket és az edzéseken meg gyakoroltatja orrvérzésig.
Majd garbage time-ban beállhat dobálni, aztán ha nem csinál olyat mint Stidham, akkor akár egy negyedet is letolhat majd.
Ez egy ideig oké, de ha nem alakul ki a játék akkor biztos nem szídják le ha inkább a chechdownt dobja meg, mozgatja a láncot és életben tartja a driveot.Mondjuk ha ezt kérték tőle ma, hogy a mélyebb játékok legyenek terítéken, akkor nem dobálhat checkdown passzokat. Ráadásul olyan eset is volt, amikor az elkapó (Olszewski) nem jó útvonalat futott és ennek eredménye lett a sack.annyi szól mellette, hogy nem tegnap óta játszik az NFL-ben, egy éve itt van a csapattalMiért,Newton igen?Nem tudom minek kell történnie az edzéseken és a film roomban, hogy ne Jones kezdjen az első héten...Nem leszek népszerű, de az első félidő alapján nem győzött meg Jones, hogy ő kezdjen Cam helyett. Nyilván hosszútávon inkább Mac, de azért ez az év tuti, hogy a tanulás éve lesz neki.
Így is úgy is run heavy offenseünk lesz, a különbség, hogy Jonesszal elhiszem a levegőben is tudunk hatékonyak lenni
ZERO_L
NB2
kolok1972
nyilván ő sem győzött meg, de nagyon meglepődnék ha BB Macet kezdetné (pl szerintem Mac sokáig van a zsebben, 4-5 mp-ig nem lehet várni a passzal, addig nem fog tartani a fal)
NB2
topin
Amúgy ez is olyan dolog, hogy menetközben erre rá fog érezni (vagy megunja, hogy Bill bá 20adszor is leüvölti a fejét), már csak ezért is kezdetném, már az első évében kövesse el a rookie mistakeeket.
Furcsa ez a tegnapi (csak) 9 snap Newtonnak. Nem akarok elhinni, hogy most komolyan ennyire biztos a kezdő poziciója 😕

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
Az O meg szenvedős lesz akár Cam akár Mac fog kezdeni... Valószínűleg Cam-mel kezdünk de nem adok neki többet 3-4 hétnél mire kiderül hogy a tavalyi "teljesítménye" az új normál volt nem csak egy anomália... 😛
Mac legalább tud passzolni ami egy QB-nál nem egy hátrány, főleg ha hátrányból kell játszani... 😉
"Azt mondják Elmebajban Szenvedek... De én Nem is Szenvedek, inkább Élvezem Minden egyes Percét..." 😉
Mondjuk ha ezt kérték tőle ma, hogy a mélyebb játékok legyenek terítéken, akkor nem dobálhat checkdown passzokat. Ráadásul olyan eset is volt, amikor az elkapó (Olszewski) nem jó útvonalat futott és ennek eredménye lett a sack.annyi szól mellette, hogy nem tegnap óta játszik az NFL-ben, egy éve itt van a csapattalMiért,Newton igen?Nem tudom minek kell történnie az edzéseken és a film roomban, hogy ne Jones kezdjen az első héten...Nem leszek népszerű, de az első félidő alapján nem győzött meg Jones, hogy ő kezdjen Cam helyett. Nyilván hosszútávon inkább Mac, de azért ez az év tuti, hogy a tanulás éve lesz neki.
Így is úgy is run heavy offenseünk lesz, a különbség, hogy Jonesszal elhiszem a levegőben is tudunk hatékonyak lenni
ZERO_L
NB2
kolok1972
nyilván ő sem győzött meg, de nagyon meglepődnék ha BB Macet kezdetné (pl szerintem Mac sokáig van a zsebben, 4-5 mp-ig nem lehet várni a passzal, addig nem fog tartani a fal)
NB2
annyi szól mellette, hogy nem tegnap óta játszik az NFL-ben, egy éve itt van a csapattalMiért,Newton igen?Nem tudom minek kell történnie az edzéseken és a film roomban, hogy ne Jones kezdjen az első héten...Nem leszek népszerű, de az első félidő alapján nem győzött meg Jones, hogy ő kezdjen Cam helyett. Nyilván hosszútávon inkább Mac, de azért ez az év tuti, hogy a tanulás éve lesz neki.
Így is úgy is run heavy offenseünk lesz, a különbség, hogy Jonesszal elhiszem a levegőben is tudunk hatékonyak lenni
ZERO_L
NB2
kolok1972
nyilván ő sem győzött meg, de nagyon meglepődnék ha BB Macet kezdetné (pl szerintem Mac sokáig van a zsebben, 4-5 mp-ig nem lehet várni a passzal, addig nem fog tartani a fal)
Miért,Newton igen?Nem tudom minek kell történnie az edzéseken és a film roomban, hogy ne Jones kezdjen az első héten...Nem leszek népszerű, de az első félidő alapján nem győzött meg Jones, hogy ő kezdjen Cam helyett. Nyilván hosszútávon inkább Mac, de azért ez az év tuti, hogy a tanulás éve lesz neki.
Így is úgy is run heavy offenseünk lesz, a különbség, hogy Jonesszal elhiszem a levegőben is tudunk hatékonyak lenni
ZERO_L
NB2
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
Nem tudom minek kell történnie az edzéseken és a film roomban, hogy ne Jones kezdjen az első héten...Nem leszek népszerű, de az első félidő alapján nem győzött meg Jones, hogy ő kezdjen Cam helyett. Nyilván hosszútávon inkább Mac, de azért ez az év tuti, hogy a tanulás éve lesz neki.
Így is úgy is run heavy offenseünk lesz, a különbség, hogy Jonesszal elhiszem a levegőben is tudunk hatékonyak lenni
ZERO_L
Nem tudom minek kell történnie az edzéseken és a film roomban, hogy ne Jones kezdjen az első héten...Jonesban legalább látom a spirituszt (mellesleg amit Stidhamben sosem),a tehetséget,a lehetőséget,akiből ha tovább tud fejlődni akkor fr QB lehet. CN-ban csak a lassú agóniát látom. A Michel trade teljesen védhtőnek látszik,a Harris,White,Taylor ,Stevenson négyes több mint elég. A WR corps tűnik kicsit vékonynak,Agholorból nem sokat láttunk eddig ,így gyakorlatilag csak Meyers mutatott életjeleket,de ha a két új TE egészséges lesz,akkor ez nem akkora gáz. A Judon-Uche páros nagyon ígéretes , tőlük nagyon sokat várok,talán lesz passrushunk is . Bold pd-öm szerint viszont Wino sajnos el fog tűnni a süllyesztőben.
Így is úgy is run heavy offenseünk lesz, a különbség, hogy Jonesszal elhiszem a levegőben is tudunk hatékonyak lenni
ZERO_L
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
Így is úgy is run heavy offenseünk lesz, a különbség, hogy Jonesszal elhiszem a levegőben is tudunk hatékonyak lenni

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
47. Stephon Gilmore, CB, Patriots
49. J.C. Jackson, CB, Patriots
Este azért örülnék, ha Jones kapna lehetőséget a kezdők ellen, bár az edzésen ez megvolt, ott jól teljesített, szóval igazából mindegy is.

Nem mellesleg igen meggyőző volt eddig Wade az előszezonban, bár én azt nem tekintem mérvadónak.Slot corner projektből Bostonban sosincs elég.Megserult Jones es Bryant is. Lehet valamelyik, vagy mindketto bibi nehezebben gyogyulo.
peterk2005The #Ravens are close on a trade of fifth-round pick CB Shaun Wade, the former Ohio State standout, to the #Patriots, sources. A high-ceiling player likely added to New England’s secondary.
— Ian Rapoport (@RapSheet) August 26, 2021
empty taxi
topin
Illetve Greg A. Bedard csiripelt arról, hogy az se kizárt h a már nem mai csirke DMC utódját látja benne BB, Wade-ről voltak olyan vélekedések h inkább safety lesz ő a profik között.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
Slot corner projektből Bostonban sosincs elég.Megserult Jones es Bryant is. Lehet valamelyik, vagy mindketto bibi nehezebben gyogyulo.
peterk2005The #Ravens are close on a trade of fifth-round pick CB Shaun Wade, the former Ohio State standout, to the #Patriots, sources. A high-ceiling player likely added to New England’s secondary.
— Ian Rapoport (@RapSheet) August 26, 2021
empty taxi
The #Ravens are close on a trade of fifth-round pick CB Shaun Wade, the former Ohio State standout, to the #Patriots, sources. A high-ceiling player likely added to New England’s secondary.
— Ian Rapoport (@RapSheet) August 26, 2021
empty taxi


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
Do your job
The #Ravens are close on a trade of fifth-round pick CB Shaun Wade, the former Ohio State standout, to the #Patriots, sources. A high-ceiling player likely added to New England’s secondary.
— Ian Rapoport (@RapSheet) August 26, 2021

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...



"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
Érdemben válaszoltam már annak a szezonnak a vége után és azóta is párszor arról a szituról.Szépen mellébeszélsz, de ez csak a szokásos tőled 😉2019ben nem volt fal, anelkul meg Zeke se nagyon tudott szaladni. De ilyen aprosagokon ne akadj fenn.. 😉Nem a jelenlegi rostert kell nézni ahhoz, hogy eldöntsük, előbbre lettünk e volna vele. A 2019-es rostert nézd meg, azt az offense oldalon siralmas névsort, ott sem lettünk volna előrébb mással? Ezt meg nekem ne mondja senki 😀En azt lattam hogy a playoffba szetfutottumk mindenkit vele es be is fejezte a tamadasokat (6TD), a KC ellen az elso felidoben is ez volt, csak TB eladta az end zoneban es nem lett 3TD kozte a szunetre.Azért ez a dolgok erős lesarkítása hogy nélküle nem lett volna gyűrű.Remélem ezzel egy időre felhagyunk az első (két) körös futó pickekkel, akár belefér ez a luxus akár nem.Ha akkor nem hozzuk nincs championship..szoval ha minden evben egy elso kor az ara a bajnoksagnak, kit erdekel?
ZERO_L
topin
Abban a PO-ban LAC-ot hülyére vertük már az első félidőben, KC ellen meg inkább a passzjáték és első sorban Brady na meg a védelem jeleskedett. Döntőben Jules és védelem volt a király.
Persze nem fumblizott, nem hozta nehéz helyzetbe csapatát “””csak””” nyomta a do your jobot. Én se kategórizálnám be ehte bustnak, mert volt rendesen hozzáadott értéke, de azért ne menjünk el odáig hogy ha ő nincs akkor nincs gyűrű.
Egy egydimenziós RB-ről beszélünk, vicces lenne ha rajta komolyabban múlt volna bármi. Volt rajta kívül még 15-20(?) játékos, akin sokkal jobban múlott az a gyűrű. Coachingról ne is beszéljünk.
((Ez a “első kör az ára a gyűrűnek” meg hatalmas hülyeség, te is tudod. Nincs ilyen és sosem lesz. Nincs összefüggés a kettő között. A tény az, hogy 99,9%-ban, aki futót húz az első körben az nem hatékonyan használja fel az erőforrásait, mert nem tud olyan értéket kiszedni ebből a húzásból, top10-es RB pickekről ne is beszéljünk, ott iszonyatosan kileng az inga.
Igen, Sony nem lett akkora bust mint Henry és igen lehetett volna még Henrynél is rosszabbat választani, de futó húzásnak azért sincs értelme mert nincs magas plafonja. Nem reformálja meg a támadójátékot, könnyen helyettesíthetőek, gyorsan elhasználódnak ráadásul ha futás hatékonyság akkor OL>>RB
Ezt számos csapat bebizonyította a közelmúltben és sajnos mi sem vagyunk kivételek etekintetben))
ZERO_L
Rams ellen pedig megint jo volt.
Nyilvan sarkitottam a championshippel, de kellett egy olyan futo akivel tudunk haladni a foldon. Vele tudtunk es az eredmenye is meglett.
A jelenlegi rostert nezve meg nekem senko ne mondja hovy elorebb lennenk ha mast hozunk akkor elso korben. A mostani keret olyan szinten telitett es eros, hogy nem is nagyon tudom megmondani mikor volt ilyen utoljara.
topin
Amúgy mag ha már a 2018-as KC és Rams elleni playoff meccsek: Burkhead is hozta azt az átlagot mint Michel, volt, hogy jobbat is, ő is be tudta fejezni a drive-okat, de Michellel ellentétben elkapásoknál is hasznos volt. Abszolút nem ért első kört Sony. Bár ha Harryvel hasonlítom össze, akkor zseniális első körös pick volt Billtől 😄
goboston
topin
Ki beszélt arról, hogy 19-ben ki és miért tudott futni? Én a skill poziciókról beszéltem a 19-es offensben. WR-ek, TE-k. Szemet gyönyörködtető állomány volt. Biztos nem lettünk volna előrébb, ha a semmiben sem kiemelkedő Sony helyett esetleg ezekre a posztokra érkezik valaki. De nyilván az sem számított volna, mert nem volt fal...
Hátha megéljük, hogy egyszer az életben érdemben válaszolsz egy hsz-ra 😀
goboston
Miféle WR problémánk volt szezon előtt? Arról beszéltünk hogy ilyen WR egység mellett esélytelen levédekezni minket. Hemzsegtek a sztárok a poszton. Az hogy szezon végére senki nem maradt érdemben az nem jelenti hogy a szezon elején elbaszták ezt.
Gesicki meg Rojo neve jött fel, wtf? Rojonak nem volt 50 yardja rookie évében, ehhez képest Michel nem a teljes szezonban játsszva 900 yard felett, +240 a playoffban, ahol BB egyértelműen arra épített hogy fussunk és ha csak az eredmény megkívánja akkor passzoljunk. Ehhez kellett egy Michel féle futó, aki a 1st downokat megoldja és nem Blount féle no gain jön belőle.
Az öreg pár éve már eldöntötte, hogy fontosabb a 4.negyedben lenyomni a futással a labdát az ellenfél torkán, ehhez kellett neki Michel. És amiért jött azt megoldotta, nem kell új szerződést adni neki, csak azért mert első körös volt. Pótoljuk olcsóbban, de akkor meg ő kellett neki, ez hiányzott a fogaskerekek közül. Az eredmény és a látvány igazolta.
2019ben Andrews nélkül, meg noname emberrel a szélen az a fal belül és kívül is engedte a nyomást. TB esélytelen volt, nem a WR egység miatt. Ráadásul még véletlenül se dobott pl Meyers fele. Akkor se lett volna több ideje ha Julio Jones van itt Michel helyett. Aki azért nem tudott futni mert a fal közepe nem tudta támogatni.
Nincs ebben semmi extra, kellett akkor egy ilyen futó, ami SB wint hozott. Most meg van más, olcsóbban. Nem feltétlenül kiemelkedően jobb, legalábbis a tavalyi év vége és az idei TC alapján. Viszont drága lett volna, sokan vannak és jövőre ingyen ment volna, miközben ígéretes emberek vannak rosteren, akik helye 2 év távlatban is látható.
Nem ment meg le egy snap sem az alapszakaszbol, honnan tudod, hogy gyengebb lett a csapat vagy sem? 😊 | Es ha igen, miert nem? |Azért az Ofalat ne felejtsük már el. Én nem emlékszem, hogy missed tackle hegyeket gyártott volna Sony, de ha ezt vki megcáfolja stattal készséggel elhiszem. Plusz nézzük már meg azokat a TD futásokat kb ebből 4db 5 yardon belülről sikerült aszem 3db 1yardossal? Ne mond nekem, hogy egy Harris type RB ne hozta volna le ugyan azokat a számokat.En azt lattam hogy a playoffba szetfutottumk mindenkit vele es be is fejezte a tamadasokat (6TD), a KC ellen az elso felidoben is ez volt, csak TB eladta az end zoneban es nem lett 3TD kozte a szunetre.Azért ez a dolgok erős lesarkítása hogy nélküle nem lett volna gyűrű.Remélem ezzel egy időre felhagyunk az első (két) körös futó pickekkel, akár belefér ez a luxus akár nem.Ha akkor nem hozzuk nincs championship..szoval ha minden evben egy elso kor az ara a bajnoksagnak, kit erdekel?
ZERO_L
topin
Abban a PO-ban LAC-ot hülyére vertük már az első félidőben, KC ellen meg inkább a passzjáték és első sorban Brady na meg a védelem jeleskedett. Döntőben Jules és védelem volt a király.
Persze nem fumblizott, nem hozta nehéz helyzetbe csapatát “””csak””” nyomta a do your jobot. Én se kategórizálnám be ehte bustnak, mert volt rendesen hozzáadott értéke, de azért ne menjünk el odáig hogy ha ő nincs akkor nincs gyűrű.
Egy egydimenziós RB-ről beszélünk, vicces lenne ha rajta komolyabban múlt volna bármi. Volt rajta kívül még 15-20(?) játékos, akin sokkal jobban múlott az a gyűrű. Coachingról ne is beszéljünk.
((Ez a “első kör az ára a gyűrűnek” meg hatalmas hülyeség, te is tudod. Nincs ilyen és sosem lesz. Nincs összefüggés a kettő között. A tény az, hogy 99,9%-ban, aki futót húz az első körben az nem hatékonyan használja fel az erőforrásait, mert nem tud olyan értéket kiszedni ebből a húzásból, top10-es RB pickekről ne is beszéljünk, ott iszonyatosan kileng az inga.
Igen, Sony nem lett akkora bust mint Henry és igen lehetett volna még Henrynél is rosszabbat választani, de futó húzásnak azért sincs értelme mert nincs magas plafonja. Nem reformálja meg a támadójátékot, könnyen helyettesíthetőek, gyorsan elhasználódnak ráadásul ha futás hatékonyság akkor OL>>RB
Ezt számos csapat bebizonyította a közelmúltben és sajnos mi sem vagyunk kivételek etekintetben))
ZERO_L
Rams ellen pedig megint jo volt.
Nyilvan sarkitottam a championshippel, de kellett egy olyan futo akivel tudunk haladni a foldon. Vele tudtunk es az eredmenye is meglett.
A jelenlegi rostert nezve meg nekem senko ne mondja hovy elorebb lennenk ha mast hozunk akkor elso korben. A mostani keret olyan szinten telitett es eros, hogy nem is nagyon tudom megmondani mikor volt ilyen utoljara.
topin
Szóval, persze hozott egy korrekt szintet, de messze volt egy első körös értéktől.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy 2 év után hoztunk egy újabb futót a harmadik körben, mikor se normális WR1 se TE nem volt a rosteren, inkább már akkor bebiztosítottuk Sony pótlását, ott eldőlt ha nem hoz űrszezont, akkor mi nem fogjuk marasztalni.
Nem azt mondom, hogy teljesen elpazarolt pick lett volna, de hosszútávon nem jövedelmező és szinte sosem lesz az egy első körös RB pick.
Nem tudni kit húztunk volna, de utána egy bizonyos Lamar úriembert húztak ki, és lehet azon lamentálni hogy nálunk is így befutott volna (valószínűleg nem hozott volna MVP szezont), de csapatépítésben előrébb járnánk.
Egyébként nem az az igazi fokmérője egy játékos értékének, hogy most hogy elment nem lettünk egy centivel sem gyengébbek? (nyilván ezért is adtuk)
ZERO_L
Ha eddig eltitkoltad elolem, hogy a jovobe latsz, pipa leszek, mert kellenenek az otos lotto nyeroszamai.
Szerkesztette: Stez