New England Patriots

74 feliratkozó

több mint 5 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 978
Még elviszi Josht HC-nak és jónapot...
ThundersNFL
Meg Mayo-t is. Mi meg megkapjuk cserébe BoB-ot újra OC-nak.

Csak azt nem értem, hogy akkor minek kötöttek vele új szerződést. Vagy a határozott időtartamra figyelemmel miért nincs benne versenytilalmi klauzula. Meg azt sem, hogy miért nem tud a Pats olyan lukratív ajánlatokat adni a kulcsembereknek, hogy ne menjenek el.

Minden bostoni forrás azt írja, hogy ez a szükséges rebuildre nagyon negatívan fog kihatni Caserio távozása.
Burkus
nem tudom mi volt az ő felelősége az utóbbi években, de kulcsemberek mentek el tőletek és a draftok sem igazán sikerültek. nem hiszem, hogy kraft is úgy gondolja, mint a bostoni forrás.
gedam
De azért azt nem tudjuk, max sejtjük, hogy itt kié volt az utolsó szó a draft és FA kérdéseiben.

És nyilván ez is benne van a távozási szándékában, távozásában. (Ami egyébként már 2019-ben is felvetődött.)
zinedine5
Nem feltétlenül baj, hogy elmegy Caserio, persze nem is szerencsés, de lógott már a levegőben.
Én arra leszek kíváncsi, hogy ki fog belülről fellépni vagy h hozunk-e kintről valakit?
Azért vannak itt olyan emberek akik ismerik a rendszert.
Meg arra leszek kíváncsi, hogy a többi pozícióra sikerül-e valakit hoznunk és ha igen kit.

De gondolom a döntéseket az is befolyásolja majd, hogy BB melyik QB-val képzeli el a jövőt ill. milyen csapatot akar építeni.

Ha Darnold vagy Cam mellett kellene döntenem, akkor inkább az utóbbi...
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Még elviszi Josht HC-nak és jónapot...
ThundersNFL
Meg Mayo-t is. Mi meg megkapjuk cserébe BoB-ot újra OC-nak.

Csak azt nem értem, hogy akkor minek kötöttek vele új szerződést. Vagy a határozott időtartamra figyelemmel miért nincs benne versenytilalmi klauzula. Meg azt sem, hogy miért nem tud a Pats olyan lukratív ajánlatokat adni a kulcsembereknek, hogy ne menjenek el.

Minden bostoni forrás azt írja, hogy ez a szükséges rebuildre nagyon negatívan fog kihatni Caserio távozása.
Burkus
Sztem mivel Caserio magasabb poziba kerül a Texansnál, mint a Patsnél volt, így a klub nem akadályozhatja meg a dolgot, max maga Caserio mondhatna nemet. Nyilván más tészta h milyen helyzet van a Texansnál...
több mint 5 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 414 — Ajmo Vatreni
Még elviszi Josht HC-nak és jónapot...
ThundersNFL
Meg Mayo-t is. Mi meg megkapjuk cserébe BoB-ot újra OC-nak.

Csak azt nem értem, hogy akkor minek kötöttek vele új szerződést. Vagy a határozott időtartamra figyelemmel miért nincs benne versenytilalmi klauzula. Meg azt sem, hogy miért nem tud a Pats olyan lukratív ajánlatokat adni a kulcsembereknek, hogy ne menjenek el.

Minden bostoni forrás azt írja, hogy ez a szükséges rebuildre nagyon negatívan fog kihatni Caserio távozása.
Burkus
nem tudom mi volt az ő felelősége az utóbbi években, de kulcsemberek mentek el tőletek és a draftok sem igazán sikerültek. nem hiszem, hogy kraft is úgy gondolja, mint a bostoni forrás.
gedam
De azért azt nem tudjuk, max sejtjük, hogy itt kié volt az utolsó szó a draft és FA kérdéseiben.

És nyilván ez is benne van a távozási szándékában, távozásában. (Ami egyébként már 2019-ben is felvetődött.)
több mint 5 éve
gedam 6 478
Még elviszi Josht HC-nak és jónapot...
ThundersNFL
Meg Mayo-t is. Mi meg megkapjuk cserébe BoB-ot újra OC-nak.

Csak azt nem értem, hogy akkor minek kötöttek vele új szerződést. Vagy a határozott időtartamra figyelemmel miért nincs benne versenytilalmi klauzula. Meg azt sem, hogy miért nem tud a Pats olyan lukratív ajánlatokat adni a kulcsembereknek, hogy ne menjenek el.

Minden bostoni forrás azt írja, hogy ez a szükséges rebuildre nagyon negatívan fog kihatni Caserio távozása.
Burkus
nem tudom mi volt az ő felelősége az utóbbi években, de kulcsemberek mentek el tőletek és a draftok sem igazán sikerültek. nem hiszem, hogy kraft is úgy gondolja, mint a bostoni forrás.
több mint 5 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 479 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Még elviszi Josht HC-nak és jónapot...
ThundersNFL
Meg Mayo-t is. Mi meg megkapjuk cserébe BoB-ot újra OC-nak.

Csak azt nem értem, hogy akkor minek kötöttek vele új szerződést. Vagy a határozott időtartamra figyelemmel miért nincs benne versenytilalmi klauzula. Meg azt sem, hogy miért nem tud a Pats olyan lukratív ajánlatokat adni a kulcsembereknek, hogy ne menjenek el.

Minden bostoni forrás azt írja, hogy ez a szükséges rebuildre nagyon negatívan fog kihatni Caserio távozása.
több mint 5 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 414 — Ajmo Vatreni
Az a baj, hogy ő itt playmakernek számít
Tudod kik a playmakerek?

Hill, Kelce, Adams, Kamara, Diggs, Henry...

És ez nem szimpátia kérdése. Ki nem kedveli Burkheadet?!
zinedine5
Van Noy is playmaker volt aztán egy kvázi bustként volt elkönyvelve, nem érdemtelenül.

Ez BB filozófiája, rendszerbe helyezi az embereket akik így a rendszernek köszönhetően tudásuk többszörösét tudják kihozni. Persze könnyebb ha van egy Moss, Brady vagy Gronk a csapatban, de a rendszert mindig is az ilyen “neve nincs senkik” fogják vinni és szinten tartani, akik máshol snapet alig kapnának.

Most ezen megint miért vagyunk fennakadva?

Ide nem fogunk sztár FA-t hozni (Gilmore üdítő kivétel volt) és nem biztos hogy a magának labdákat követelő “playmaker” az ideális jelölt egy olyan öltözőben ahol még a kecskének is sorba kellett állni a káposztáért...

Pont hogy a rendszernek kell kitermelnie a playmakereket, a Burkheadeket a Van Noyokat meg a Butlereket, mindig is erre épült a versenyelőnyünk.
Amíg BB itt van ez (szerencsére) így is lesz, bár nem tudom miért pont most zavarja ez a szemedet. Most egy negatív szezon ennyire megviseli a szurkolói lelket?
ZERO_L
Azért vagyok "fennakadva", mert azok a csapatok ahol Burkhead a playmaker szerintem nem túl sok jóra számíthatnak. Burkhead egy kurva jó kiegészítő, aki néha meccseket is eldönt, úgy ahogy Michel vagy lehet Meyers is, de ahhoz, hogy hosszabb. értsd egy szezonon keresztül sikeres legyél, kell egy Gronk, egy Moss, egy Brady.

És ahogy peterk leírta, ez a toldozgatás-foltozgatás, addig megy amíg egy playmaker(ek) vezeti a csapatot (több okból is: rutin, tudás, clutch képesség), amíg ők kiegészítő emberek, hasznos puzzle darabkák maradnak. Ott ahol ez a playmaker(ek) nincs meg, ott sok zongoracipelő, nem fog nekünk egy szimfóniát előadni.

És nem csak most "zavarja ez a szememet", zavarta ez már eddig is, szóvá is tettem (a draftjainkat nem is egyszer), csak eddig az eredmények elfedték ezt.
több mint 5 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 414 — Ajmo Vatreni
És még mindig tudnak elvinni valakit innen.
több mint 5 éve
kolok1972 New England Patriots 3 109 — Pats fan
Rajta vagyunk a szopórolleren rendesen...

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 5 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 18 640 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Még elviszi Josht HC-nak és jónapot...

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 5 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 18 640 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Nick Caserio, officially the new general manager of the Houston Texans. The two sides reached agreement tonight, per source.

Forrás: Adam Schefter

https://static.www.nfl.com/image/private/t_editorial_landscape_12_desktop/league/mwh3qksbf1zqndzajtep
Texans hiring Nick Caserio as new general manager
Nick Caserio, the Patriots director of player personnel, has an agreement in place to become the new general manger of the Houston Texans, NFL Network Insider Ian Rapoport and NFL Network's Tom Pelissero reported.

Szerkesztette: ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 548 — The only discipline that lasts, is self discipline
Hogy Darnold jönne ide, azt ki és minek alapján mondta?
Burkus
Eléggé meglepne, ha Darnold itt kötne ki. Függetlenül attól, hogy ki mit gondol róla, nem szokásos hogy csoport riválishoz tradeljenek egy irányítót. (Volt már olyan, hogy az irányító odakerült, de free agentként. Lásd Favre. De trade-re - amibe a volt csapatnak is van beleszólása - nem emlékszem.)

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 728 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Caserio megy a Texanshoz úgy tűnik.
több mint 5 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
Ahogy írtam, mindennek ellenére nagyra tartom Cam Newtont és azt remélem, hogy marad a keretben. Ezzel a mentalitással ugyanis szerintem ő lenne az ideális csereirányító a csapatban. Pláne akkor, ha olyan QB-ban gondolkodik a stáb, aki mobilis.

Hoyernek, akit szintén nagyon tisztelek, adnék egy assistant coach pozíciót. Azt hiszem, hogy a pályán ő már hasznavehetetlen, de a segítsége elkelne jövőre is.

We are all PATRIOTS!
több mint 5 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 057 — situational football
...

Solymi
Az a baj, hogy ő itt playmakernek számít
Tudod kik a playmakerek?

Hill, Kelce, Adams, Kamara, Diggs, Henry...

És ez nem szimpátia kérdése. Ki nem kedveli Burkheadet?!
zinedine5
Van Noy is playmaker volt aztán egy kvázi bustként volt elkönyvelve, nem érdemtelenül.

Ez BB filozófiája, rendszerbe helyezi az embereket akik így a rendszernek köszönhetően tudásuk többszörösét tudják kihozni. Persze könnyebb ha van egy Moss, Brady vagy Gronk a csapatban, de a rendszert mindig is az ilyen “neve nincs senkik” fogják vinni és szinten tartani, akik máshol snapet alig kapnának.

Most ezen megint miért vagyunk fennakadva?

Ide nem fogunk sztár FA-t hozni (Gilmore üdítő kivétel volt) és nem biztos hogy a magának labdákat követelő “playmaker” az ideális jelölt egy olyan öltözőben ahol még a kecskének is sorba kellett állni a káposztáért...

Pont hogy a rendszernek kell kitermelnie a playmakereket, a Burkheadeket a Van Noyokat meg a Butlereket, mindig is erre épült a versenyelőnyünk.
Amíg BB itt van ez (szerencsére) így is lesz, bár nem tudom miért pont most zavarja ez a szemedet. Most egy negatív szezon ennyire megviseli a szurkolói lelket?

Na látod, ezen én is sokat gondolkodtam, hogy White-ot miért nem használtuk többször, miért tűnt el ennyire?
Lehetséges, hogy az ő futásai nem annyira erősek mint Burkhead-é és ezért tűnt el? Vagy lehet, hogy más oka volt? Nem tudom, de mindenesetre érdekes, mert szerintem ha kellett volna, őt pl. screen-nél is be tudjuk vetni vagy slotban elkapónak és nem használjuk...
Solymi
Engem inkább pont az zavar, hogy passzjátékban jóval keveset használtuk mint korábban. Jó erre lehet mondani hogy “Cam miatt szar minden”, de ha nincs elég elkapó, opció akkor nehogy már egy elit szinten elkapni tudó RB-t ne tudjunk normálisan használni. Nagyon furcsa ez.

És őszintén ezért is kéne váltani (remélhetőleg) egy jobb QB-ra, hogy végre reálisan lássuk már ez az O# mire képes, tényleg annyira talent hiányos, esetleg JMD-nél is lehetne keresni a probléma forrást vagy Cam gyenge játéka volt a komolyabb fék a csapatban.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 5 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life
Külföldi fórumokon is megy a Newton,nem Newton vita!
Egyik hozzászólás : Let’s give ‘‘em another shot 🗣 bring CAM back😤
Reakció: Omg. Why? You love losing?
😊😊😊
kolok1972
szerintem is megérdemel mondjuk még 3-4 évet.
offseasonnal, covid mentesen stb stb

😀
briareos
Kedves vagy nagyon 😊
topin
viccet félretéve zéró esélyt adok arra h rosteren marad
briareos
Nekem az jött le a meccs utáni nyilatkozatából, hogy ő maradna, de lebegtet, hogy ne égjen az arca, amikor mégsem marad.

Én nem szeretnék még egy ilyen szezont mint vele volt. Nem az eredmény miatt - az jobb is lett mint várható volt - hanem az offense kilátástalansága miatt. A Jets meccsel együtt talán két TD-nk volt az első negyedben, abból is egy jött össze a legjobban designolt első drive-ból. Vannak nála rosszabb irányítók a ligában - nem sok, amikor utoljára néztem a rangsort, 29. volt a 32 kezdő QB-ból - de ő valahogy sehogy sem passzol ide.

Hogy Darnold jönne ide, azt ki és minek alapján mondta?
Burkus
hát cam nyilván maradna, ha itt nem kap új szerződést sehol se fog.

Nem tudom most így hirtelen volt-e ilyen játékosunk az elmúlt 20 évben, ahol konkrétan rettegtünk egy hosszabbítástól.
topin
chad brown, artrell hawkins, reche caldwell, deltha o'neal

bár egyik sem volt olyan impact pozin mint cam

több mint 5 éve
topin New England Patriots 2 265
Külföldi fórumokon is megy a Newton,nem Newton vita!
Egyik hozzászólás : Let’s give ‘‘em another shot 🗣 bring CAM back😤
Reakció: Omg. Why? You love losing?
😊😊😊
kolok1972
szerintem is megérdemel mondjuk még 3-4 évet.
offseasonnal, covid mentesen stb stb

😀
briareos
Kedves vagy nagyon 😊
topin
viccet félretéve zéró esélyt adok arra h rosteren marad
briareos
Nem tudom most így hirtelen volt-e ilyen játékosunk az elmúlt 20 évben, ahol konkrétan rettegtünk egy hosszabbítástól.
több mint 5 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life
Külföldi fórumokon is megy a Newton,nem Newton vita!
Egyik hozzászólás : Let’s give ‘‘em another shot 🗣 bring CAM back😤
Reakció: Omg. Why? You love losing?
😊😊😊
kolok1972
szerintem is megérdemel mondjuk még 3-4 évet.
offseasonnal, covid mentesen stb stb

😀
briareos
Kedves vagy nagyon 😊
topin
viccet félretéve zéró esélyt adok arra h rosteren marad

több mint 5 éve
topin New England Patriots 2 265
Külföldi fórumokon is megy a Newton,nem Newton vita!
Egyik hozzászólás : Let’s give ‘‘em another shot 🗣 bring CAM back😤
Reakció: Omg. Why? You love losing?
😊😊😊
kolok1972
szerintem is megérdemel mondjuk még 3-4 évet.
offseasonnal, covid mentesen stb stb

😀
briareos
Kedves vagy nagyon 😊
több mint 5 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life
Külföldi fórumokon is megy a Newton,nem Newton vita!
Egyik hozzászólás : Let’s give ‘‘em another shot 🗣 bring CAM back😤
Reakció: Omg. Why? You love losing?
😊😊😊
kolok1972
szerintem is megérdemel mondjuk még 3-4 évet.
offseasonnal, covid mentesen stb stb

😀

több mint 5 éve
kolok1972 New England Patriots 3 109 — Pats fan
Külföldi fórumokon is megy a Newton,nem Newton vita!
Egyik hozzászólás : Let’s give ‘‘em another shot 🗣 bring CAM back😤
Reakció: Omg. Why? You love losing?
😊😊😊

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 5 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 414 — Ajmo Vatreni
...

Solymi
Az a baj, hogy ő itt playmakernek számít
Tudod kik a playmakerek?

Hill, Kelce, Adams, Kamara, Diggs, Henry...

És ez nem szimpátia kérdése. Ki nem kedveli Burkheadet?!
több mint 5 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 978
Burkhead kiesése számomra azért volt fájó, mert ő képes volt a játék ritmusát megváltoztatni és kiharcolni a szükséges 1st downokat. Lehet, hogy nem egy nagy játékos, de ebben a csapatban egy fontos láncszem, egy playmaker volt.

Solymi
Na ez itt a baj.

(Mondom ezt, úgy, hogy bírom a melós játékosokat, így őt is.)
zinedine5
Mit tud Burkhead amit White nem tud? Aztán mégsem használtuk eléggé...
ZERO_L
zinedine5:
Miért lenne baj? Lehet, hogy más csapat is tudta volna jól használni vagy agyonhasználni, de itt egy olyan szerepkörben használjuk, amiben maximalizálni tudtuk a tehetségét, mint ahogy mindig is csináljuk.
Számomra ugyanolyan fontos vagy jelentős játékos mint amilyen Amendola volt.

ZERO_L: Na látod, ezen én is sokat gondolkodtam, hogy White-ot miért nem használtuk többször, miért tűnt el ennyire?