New England Patriots
Összességében azért persze voltak hibák bőven, van min javítani, és félek, hogy lesz még olyan meccs, ami az LB-soron (ekkora túlzást már költőinek sem lehet nevezni egy szem, lassú játékossal) fog múlni. De játék összességében biztató, kell az újabb W, aztán a Chiefs otthonában is legyen valami hasonló előadás (mondjuk jobb DB-teljesítményekkel), és nem lesz para a kezdés

Szar így kikapni, de végülis meccsben voltunk a liga egyik legjobb csapatával, de mindenképpen egyik legjobb témadóegységével. Ha beljebb esik a WR az utolsó passznál, akkor nyerünk. Ez van.Én nem láttam a meccset, csak az összefoglalót, de az egyetlen A+-osnak kikiáltott csapategységünk úgy égett, hogy rossz volt nézni. Lemaradtak mindenről mint a borravaló, JMC-nek különösen rossz napja volt. Rajtuk ment el a meccs. Meg a rúgón.
Mondhatjuk, hogy mást kellett volna hívni utolsónak, de ha az nem sikerül, akkior meg ezt a játékot sírnánk vissza.
Viszont nekem ez a sec nagyon betli volt ma (is). Én értem, hogy Gilmore meg a többiek villognak a közepes és annál gyengébb QB-k ellen, de azért ilyenkor is le lehetne tenni valamit az asztalra. Mert ez az 5 pass TD (4 WR) kibaszott gyenge teljesítmény.
Az se lenne baj, ha Harry egyszer kikerülne egy védőt, mert gyakorlatilag nála 0 a yard after contact.
Alapvetően elégedett vagyok a vereség ellenére is, de inkább az O-val.
zinedine5
Az offense a vártnál jobb volt, Newton 397 passzolt yardja és két futott, 1 passzolt TD jó teljesítmény, dacára a 30/44-nek. Azért ő is Edelmant keresi a kritikus helyzetekben, bár Harry 8 elkapása végre teljesítmény. (Hozzáteszem, Metcalf tavaly azért nem került szóba nálunk, mert túl izmos, ezért túl statikus a felépítése. Hát szépen égette be a védelmet a TD-nél, nem úgy tűnt, mintha baj lenne a mozgékonyságával.)
Ettől függetlenül egy missed FG-ra és egy yardra voltunk az idegenbeli győzelemtől, 12 pontos hátrányból visszajöttek a fiúk. Várakozáson felüli volt nekem a teljesítmény.
És nem szedtünk be nagy sérülést.
Mondhatjuk, hogy mást kellett volna hívni utolsónak, de ha az nem sikerül, akkior meg ezt a játékot sírnánk vissza.
Viszont nekem ez a sec nagyon betli volt ma (is). Én értem, hogy Gilmore meg a többiek villognak a közepes és annál gyengébb QB-k ellen, de azért ilyenkor is le lehetne tenni valamit az asztalra. Mert ez az 5 pass TD (4 WR) kibaszott gyenge teljesítmény.
Az se lenne baj, ha Harry egyszer kikerülne egy védőt, mert gyakorlatilag nála 0 a yard after contact.
Alapvetően elégedett vagyok a vereség ellenére is, de inkább az O-val.
I treasure my remark to my grandson who asked, “Grandpa, were you a hero in the war?” Grandpa said, “No… but I served in a company of heroes”.
Ha az utolsót megoldja, nekem is elég 😁Dühitő, de reménykeltő vereség volt.Volt egy INT-je, de nekem már ez is bőven elég amit ma nyújtott.
LB sor szerintem novemberre össze fog érni.
Cam is jó volt, de lesz még jobb is.
Rugó nagyon kéne, tudom itt (is) el voltunk 20 évig kényeztetve, de na.
Wilson ihletett formában játszik, grat a Seahawksnak.
vpi
NB2
Dühitő, de reménykeltő vereség volt.Volt egy INT-je, de nekem már ez is bőven elég amit ma nyújtott.
LB sor szerintem novemberre össze fog érni.
Cam is jó volt, de lesz még jobb is.
Rugó nagyon kéne, tudom itt (is) el voltunk 20 évig kényeztetve, de na.
Wilson ihletett formában játszik, grat a Seahawksnak.
vpi
LB sor szerintem novemberre össze fog érni.
Cam is jó volt, de lesz még jobb is.
Rugó nagyon kéne, tudom itt (is) el voltunk 20 évig kényeztetve, de na.
Wilson ihletett formában játszik, grat a Seahawksnak.
A secondary sem brillírozott és az LB sor sem bírta követni a tempót.
De ha Folk berúgta volna 51-ről, akkor a végén elég lett volna FG-re menni és nyerünk. Szóval szerezzünk már egy értelmes rugót!!!
White-nak meg csak a legjobbakat, brutál lehet 😕
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
Szerintem is lehet bizakodni azért hosszabb távon, meglátjuk mire lesz majd elég 😊
Szerkesztette: manuszka86
5 passzolt TD...Amennyire tudtunk annyira volt.
Nem láttam a meccset
Volt nyomás RW-n?
Gilmore és bandája kávéztak?
ThundersNFL
Nem azon múlott.
RW elképesztő módban játszik.
2 meccs alatt 9 TD, 10 incomlplete passz ...
Nem láttam a meccset
Volt nyomás RW-n?
Gilmore és bandája kávéztak?
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
Cam viszont meglepően jól passzolt, nem néztem volna ki belőle ez biztató lehet a jövőre nézve...
(Az utolsó playhívásért kár volt, mindenki tudta mi jön de nem tudok haragudni senkire emiatt, jó meccs volt, Wilson nagyon nagyot játszott...)
"Azt mondják Elmebajban Szenvedek... De én Nem is Szenvedek, inkább Élvezem Minden egyes Percét..." 😉
Roses are red,
Violets are blue,
Personal foul,
Ndamukong Suh
Sad news to report. Patriots' RB James White's father was in a car crash today and did not survive. His mother was also in the car and is in critical condition.
— Andy Slater (@AndySlater) September 20, 2020
White's father, Tyrone, was a captain with the Miami-Dade Police Department.
James was told and is inactive tonight.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
Köszi, ezek tök jók 😊Na tessék, csak emlegetnem kellett a smartfootballt, legutóbbi két twitter bejegyzés:A "Ne csak" + Smart football + Farrar: Genius of Desp... megvan.Én egyszer összeírtam a könyveket, majd megkeresem. Szépemlékű JJTiller barátunk rengeteg jó irodalommal szolgálhat, de az alapha NCAA-ről van szó, akkor biztosan, viszont stratégia terén jóval rövidebb az olvasólista: Ne csak a labdát nézd!, az AFCA szentháromsága (The Football Coaching Bible + Offensive Football Strategies + Defensive Football Strategies) és Chris Brown két smartfootball könyve 😊 viszont a smartfootball blog archívumának feltárása alapozásként bőven elég lehet
az nagyjából a 20-as évek kosárlabdája, és valójában mindig a kosárlabda.
Helmut Zimmer
smartfootball.com/passing/the-patriots-comeback-play-and-belichick-on-passing#sthash.VtuBd158.rSdqKg6W.dpbs
r.baggio
Az SI: Blood, Sweat and Chalk-on gondolkodom még, csak nemtom mennyire érdemes.
Solymi
Fun/fascinating stuff from a Patriots playbook from a couple of years ago with their one word calls. They are really good at word associations, including for left/right designation (Summertime/Bel Air, etc.). Wonder if Belichick came up with "Wide Right"... pic.twitter.com/k9mj4NML4q
— Chris B. Brown (@smartfootball) September 19, 2020
Got my copy of @b_peters12’s book on the Patriots offense. Really enjoying it so far - can’t wait to dig in further. https://t.co/ppB922Sbfe pic.twitter.com/R8aEt18jUa
— Chris B. Brown (@smartfootball) September 19, 2020
r.baggio
Ránézek egy playre és némelyik beugrik jelentősebb játékok miatt, megyek és leellenőrzök egyet-kettőt.
Ráadásul okés, hogy itt HB-re és FB-re vannak felrajzolva a playek, de ugye ez módosítható bármilyen másik játékosra. Főleg akkor ha van egy Gronkod és egy Develined.
Fú, egy ilyen kézikönyv de jó lenne, már csak a leírások miatt.
Na tessék, csak emlegetnem kellett a smartfootballt, legutóbbi két twitter bejegyzés:A "Ne csak" + Smart football + Farrar: Genius of Desp... megvan.Én egyszer összeírtam a könyveket, majd megkeresem. Szépemlékű JJTiller barátunk rengeteg jó irodalommal szolgálhat, de az alapha NCAA-ről van szó, akkor biztosan, viszont stratégia terén jóval rövidebb az olvasólista: Ne csak a labdát nézd!, az AFCA szentháromsága (The Football Coaching Bible + Offensive Football Strategies + Defensive Football Strategies) és Chris Brown két smartfootball könyve 😊 viszont a smartfootball blog archívumának feltárása alapozásként bőven elég lehet
az nagyjából a 20-as évek kosárlabdája, és valójában mindig a kosárlabda.
Helmut Zimmer
smartfootball.com/passing/the-patriots-comeback-play-and-belichick-on-passing#sthash.VtuBd158.rSdqKg6W.dpbs
r.baggio
Az SI: Blood, Sweat and Chalk-on gondolkodom még, csak nemtom mennyire érdemes.
Solymi
Fun/fascinating stuff from a Patriots playbook from a couple of years ago with their one word calls. They are really good at word associations, including for left/right designation (Summertime/Bel Air, etc.). Wonder if Belichick came up with "Wide Right"... pic.twitter.com/k9mj4NML4q
— Chris B. Brown (@smartfootball) September 19, 2020
Got my copy of @b_peters12’s book on the Patriots offense. Really enjoying it so far - can’t wait to dig in further. https://t.co/ppB922Sbfe pic.twitter.com/R8aEt18jUa
— Chris B. Brown (@smartfootball) September 19, 2020

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
We are all PATRIOTS!
hát ilyen hülye kérdésre nem lehet más fejet vágni 😀Újabb gyöngyszem Billtől 😂Az a fej mindent visz. 😀
www.instagram.com/p/CFNM0agpTYL/?igshid=ctcgm5g7yx72
bogec7
polonic