New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 7 éve
Stez SMU Mustangs 49 977 — Whoops, looks like something went wrong.
Amennyire én az amerikai viszonyotak ismerem, ugy látom minél többen modják hogy ugyse lesz belőlle semmi, meg “ ő ugyis megússza, mert befolyásos” annál jobban ráfekszenek és statuálnak példát. Persze szerintem is kap valami vicc büntit mint anno a VW, de azért azt szememlött tartom hogy az USA azért nem Nyugat Balkán.
Turóczi Szabolcs
Miért szerinted le kellene lőni?
gordon
Nem, mert nem eri meg a golyot, de lognia kell!
Stez
A kötelet megéri? A kötél drágább mint a golyó. Vagy itt egy újra felhasználható kötélről van szó? Akkor nem szóltam.
Szóval, úgy érzem, kissé túl van tolva ez az esemény. Kraft elment egy kuplerába. Hát az ilyesmi előfordul néha. Kraft vajon tudta, hogy az egy tilos hely, ahova be sem szabadna mennie, és ahol szexrabszolgákat tartanak (ha egyáltalán)? Hát, kötve hiszem, hogy ennek előzetesen utánanézett volna. Akkor meg, kurva nagy bűnözés történt, ugye? Ha az adott államban tilosak a kuplerájok, akkor vajon miért nem gondoskodnak arról a hatóságok, hogy ne legyenek kuplerájok? Ők, a helyiek erről nem tudtak, de az öreg Kraft, Boston mellől, pár ezer kilométerről odatalált? És akkor most ő lesz a bűnös? Vicces dologok ezek.
ötös műhold
Szerintem nem viccesek. BUNOS, nincs mentseg!

több mint 7 éve
ötös műhold New England Patriots 333

kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 587 — WHO DAT!!!!
Amennyire én az amerikai viszonyotak ismerem, ugy látom minél többen modják hogy ugyse lesz belőlle semmi, meg “ ő ugyis megússza, mert befolyásos” annál jobban ráfekszenek és statuálnak példát. Persze szerintem is kap valami vicc büntit mint anno a VW, de azért azt szememlött tartom hogy az USA azért nem Nyugat Balkán.
Turóczi Szabolcs
Miért szerinted le kellene lőni?
gordon
Nem csak mondjuk Amerikában ugye precedens jog van ami ugye mindenkire ugyanúgy kellene vonatkozzon, és az ilyen büntetési tétele tíz évtől életfogytiglan az átlagos embereknél. Arra azért nagy pénzzel mernék fogadni hogy ő nem fog egy napot sem ülni...

több mint 7 éve
TSzabi Carolina Panthers Penn State Nittany Lions 4 226
Amennyire én az amerikai viszonyotak ismerem, ugy látom minél többen modják hogy ugyse lesz belőlle semmi, meg “ ő ugyis megússza, mert befolyásos” annál jobban ráfekszenek és statuálnak példát. Persze szerintem is kap valami vicc büntit mint anno a VW, de azért azt szememlött tartom hogy az USA azért nem Nyugat Balkán.
Turóczi Szabolcs
Miért szerinted le kellene lőni?
gordon
Nem szerintem, olyan bűntetést kell rá kiszabni amit megérez. Ha az orszag népe ugy gondolja hogy a szex rabszolgaság elfogadhatatlan( sokkal softabb ügyekben ugy gondolja) akkor a kalapácsnak azokra kell lecsapnia akik, tudatosan pénzelik ezt, egy ilyen Kraft is.
több mint 7 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 598 — JAFL Tampa GM
Amennyire én az amerikai viszonyotak ismerem, ugy látom minél többen modják hogy ugyse lesz belőlle semmi, meg “ ő ugyis megússza, mert befolyásos” annál jobban ráfekszenek és statuálnak példát. Persze szerintem is kap valami vicc büntit mint anno a VW, de azért azt szememlött tartom hogy az USA azért nem Nyugat Balkán.
Turóczi Szabolcs
Miért szerinted le kellene lőni?
több mint 7 éve
rokaur 876
Barstool is nagyot megy a témán, van már "Free Mr.Kraft" meg "Cumming for 7" t-shirt 😀

Szerkesztette: rokaur
több mint 7 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 535 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan

😀 😀

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 7 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 348 — Patriots fan
Megkaptuk a komp pickeket. 6 cetlink van a top 101 ben 😊
gordon
Jó ha 2 játékost húzunk a top 100 ban. Az öreg tesz róla hogy ne érjen bilibe a kezünk

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 7 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 582 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Ha nagyon szorul a hurok, akkor Ő is bejelenti hogy homokos, mint ahogy Kevin Spacey tette a zaklatási ügyben 😊
A kupiba meg csak kezet mosni ugrott be 😀

több mint 7 éve
TSzabi Carolina Panthers Penn State Nittany Lions 4 226
Amennyire én az amerikai viszonyotak ismerem, ugy látom minél többen modják hogy ugyse lesz belőlle semmi, meg “ ő ugyis megússza, mert befolyásos” annál jobban ráfekszenek és statuálnak példát. Persze szerintem is kap valami vicc büntit mint anno a VW, de azért azt szememlött tartom hogy az USA azért nem Nyugat Balkán.
több mint 7 éve
Stez SMU Mustangs 49 977 — Whoops, looks like something went wrong.
kivancsi vagyok mi lesz ebbol. egy sokkal nagyobb botrany is kirobbanhat, ha esetleg par politikus neve is elokerulne a hely latogatoi kozul.
a hirek szerint a hely egy azsiai masszazs szalon, ahol illegalisan behozott azsiai noket kenyszeritettek szexmunkara. tenyleg para reszleteket olvasni. | napi 3x, szabadnap nelkul, minimalis higieniaval. |
a prostitucio es az emberkereskedelem is eleg komoly vadak.
Kraft csak latogato volt ugye, de sztem mar azert is eleg kemeny bunti jarhat
Borbinho
Semmi. Berlusconi ezerszer kemenyebb dolgokat simitott el anno. Kraftot nem merik kijatszani, nem is tudjak.
Stez
Mondjuk jerry richardson hasonló szituba csúnyán belebukott. Legalábbis úgy vágta ki a közeg mint macskát szarni.
peach
En nem emlitenem ot egy lapon Krafttal. Utobbit szerintem egyszeruen nem is merik kigolyozni. Kraftnak tulsagosan nagy a hatalma es a befolyasa, hiaba unjak valoszinuleg sokan baromira ot es a Pats allando sikereit.

Jon majd egy latszatbuntetes, be kell fizetnie nehany milliot a kasszaba, eltiltjak iksz meccsrol, aztan csokolom. A Patriots nem fogja karat latni ennek, picket sem fognak elvenni a csapattol, semmi ilyesmi nem lesz. Az ugy lecseng nehany honapon belul.

több mint 7 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 598 — JAFL Tampa GM
Megkaptuk a komp pickeket. 6 cetlink van a top 101 ben 😊
több mint 7 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 746 — Így remélem megfelelek nektek.....
kivancsi vagyok mi lesz ebbol. egy sokkal nagyobb botrany is kirobbanhat, ha esetleg par politikus neve is elokerulne a hely latogatoi kozul.
a hirek szerint a hely egy azsiai masszazs szalon, ahol illegalisan behozott azsiai noket kenyszeritettek szexmunkara. tenyleg para reszleteket olvasni. | napi 3x, szabadnap nelkul, minimalis higieniaval. |
a prostitucio es az emberkereskedelem is eleg komoly vadak.
Kraft csak latogato volt ugye, de sztem mar azert is eleg kemeny bunti jarhat
Borbinho
Semmi. Berlusconi ezerszer kemenyebb dolgokat simitott el anno. Kraftot nem merik kijatszani, nem is tudjak.
Stez
Mondjuk jerry richardson hasonló szituba csúnyán belebukott. Legalábbis úgy vágta ki a közeg mint macskát szarni.
peach
De nem is épített fel dinasztiát. Ettől még jogos lenne.
több mint 7 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 599 — Invisible man
McCourty visszatér, Gronk is lehet. Amendola szabad, OBJ-t pletykálják. Hát csak kell valami hátráltatás már, mert már unalmasak a SB-ok.

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 7 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 104
Tipikus Pats! Az owner balhézik a legjobban az offseasonben, hogy legyen vmi érdekesség is
több mint 7 éve
peach Atlanta Falcons 16 070 — a new hope (again)
kivancsi vagyok mi lesz ebbol. egy sokkal nagyobb botrany is kirobbanhat, ha esetleg par politikus neve is elokerulne a hely latogatoi kozul.
a hirek szerint a hely egy azsiai masszazs szalon, ahol illegalisan behozott azsiai noket kenyszeritettek szexmunkara. tenyleg para reszleteket olvasni. | napi 3x, szabadnap nelkul, minimalis higieniaval. |
a prostitucio es az emberkereskedelem is eleg komoly vadak.
Kraft csak latogato volt ugye, de sztem mar azert is eleg kemeny bunti jarhat
Borbinho
Semmi. Berlusconi ezerszer kemenyebb dolgokat simitott el anno. Kraftot nem merik kijatszani, nem is tudjak.
Stez
Mondjuk jerry richardson hasonló szituba csúnyán belebukott. Legalábbis úgy vágta ki a közeg mint macskát szarni.

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 7 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 746 — Így remélem megfelelek nektek.....
Egyébként Stez büszke lehet magára mert a Pats tulaj komolyan vette amit itt irogat folyamatosan a hölgyekkel való társulás témájában.

Gratulálunk Stez komoly követőd akadt! 😉
több mint 7 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 087 — #NoStress
Vén kecske is megnyalja a sót 😂😂😂
gabokocka
A védekezés alapja: Nincs kanál

 www.youtube.com/watch?v=mu2aszSs3lI
Fast Willie
Csa kanál.

több mint 7 éve
Stez SMU Mustangs 49 977 — Whoops, looks like something went wrong.
Ha eljárok "rosszlányozni" nekem kötelességem kideríteni a lányok korát és hogy honnan jöttek, hogyan vannak alkalmazásban?😊
Mondjuk szerintem ennél jóval nagyobb ügyek is vannak, nem lesznek emiatt álmatlan éjszakáim😊 Max egy újabb adalék lehet a következő SB-hez 😊
NB2
a koruk eddig nem merult fel, de kinek mi 😊
| sztem azert levaghatta Kraft h luxusprosti vagy szexmunkas |
Borbinho
Amerikaban amugy a bulik meg minden hely tele ilyen ribancokkal, akiket megbaszol, aztan kozlik, hogy akkor iksz dolcsi lesz, majd rohognek, hogy hat nyilvanvalo volt, hogy penzesek, buta vagy, ha nem vagtad le.

itt a kerdes az lesz, hogy a videofelvetelen be tudjak e bizonyitani, hogy Kraft tudta e, netan elore fizetett.

Mondjuk en mindettol fuggetlenul ugy gondolom, hogy majd kap egy penzbuntit es eltiltjak par meccsrol, aztan csokolom, de a csapat nem fogja megerezni az ugy hatasat. Hacsak nem Gisele volt a kurva, akit megbaszott, aztan a TCben a videozaskor levetitik a filmet. Xd

több mint 7 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 964
Kraftnek, mint tiszteletben álló közszereplőnek itt jó eséllyel vége van. A Pats abból a szempontból szerintem nem fogja nagyon megszívni, hogy legrosszabb esetben az öreg visszavonul és a fia átveszi a vezetést.
több mint 7 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 646
Nekem ez amúgy azért durva mert Kraftnak elméletileg van fiatalabb barinője.
Másrészt bárhonnan akaszthatna ilyen célra bármilyen csajt...

Nem értem...mondhatni döbbenet.

Na, majd kiderül, hogy mi történt valójában.
több mint 7 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 535 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
Ha eljárok "rosszlányozni" nekem kötelességem kideríteni a lányok korát és hogy honnan jöttek, hogyan vannak alkalmazásban?😊
Mondjuk szerintem ennél jóval nagyobb ügyek is vannak, nem lesznek emiatt álmatlan éjszakáim😊 Max egy újabb adalék lehet a következő SB-hez 😊
NB2
a koruk eddig nem merult fel, de kinek mi 😊
| sztem azert levaghatta Kraft h luxusprosti vagy szexmunkas |

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 7 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 11 172 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
 www.youtube.com/watch?v=8FN_6VfWL9M
több mint 7 éve
NB2 New England Patriots 29 689 — nabege2@yahoo.com