New Orleans Saints

45 feliratkozó

több mint 8 éve
peach Atlanta Falcons 14 264 — a new hope (again)
Brees fizetésével semmi gond, ahhoz képest hogy nála rosszabb játékosok mennyit visznek haza. A probléma inkább ered a szerződése strukturálásából, vagyis majdhogynem az összes nagy értékű szerződés strukturálásának összesített eredményéből az elmúlt néhány évben.
atapapa
Eddig ez itt úgy volt kezelve, hogy loomis a nagy mágus varázsol. Most már akkor mégse tetszik? 😊



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 8 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 987 — #neverpunt
Megértem a dühödet, volt a szezonnak olyan szakasza, amikor majdnem minden szavát osztottam, de kicsit higgadtabban értékelve nem biztos, hogy a fürdővízzel a gyereket is ki kell dobni.
SP-nek valóban túlhatalma van, amivel nem mindig megfelelően él, de ez inkább LM felelőssége.
Elnézve azt, hogy egy vén Palmer mire képes, vagy azt, hogy egy erősen átalakulóban lévő támadósorral is viszonylag produktív az offense, én azt mondom,hogy maradjon SP és Brees,csak SP kapjon kontrollt, és foglalkozzon azzal, amihez ért. Ne hozzon személyi döntéseket olyan kérdéskörökben, amelyekben nem jártas (védők, védő pozíciós edzők, fizetési sapka) vagy amelyekben képtelen objektív maradni.

több mint 8 éve
clbass New Orleans Saints 3 092 — Saints fan
 www.nfl.com/news/story/0ap3000000609537/article/will-saints-part-ways-with-drew-brees-sean-payton

Érdekes cikk, lehet hogy tényleg így lesz, szerintetek hogy lenne a jobb.
Ki tartsunk meg a szezoon után Breest, Paytont mindkettőt?
kapitnono
Erről a témáról a FO-n és Bensonon kívül mindenki wishful thinging szinten tud nyilatkozni. A nfl.com és az újságírók abban érdekeltek hogy a fenti cikk váljon valóra, meg hogy dráma legyen, mert arról lehet cikket írni. Annak idején, amikor Breest meg kellett fizetni, Dunát lehetett rekeszteni a "Pay the Man" cikkekkel, most meg "jújj, de gáz hogy ennyi pénzt kapott". Ez utólagos okoskodás, és utólagos ok-okozat kitalálása.

Hajszálon múlt 2011-ben a főcsoportdöntő, 2010-ben is esélyesként futottunk neki a PO-nak, 2013-ban is egy score-n belül maradtunk le. Nem lehet azt mondani, hogy ronggyá verték az SB-t követő években a csapatot, mint ahogy ez a cikk sugallja. Az elmúlt két év nem sikerült túl jól (a bounty-t hagyjuk), és a tavalyi leolvadás az igazán váratlan, ezt nem lehet annyira egyszerűen magyarázni, mint ahogy ez a cikk próbálja.

Hogy mi lesz a két főszereplő sorsa? Hasonlóan a nfl.com-hoz wishful tudnék nyilatkozni, így inkább kivárom az offseasont majd. 😊
Gyurma Pappa
Én inkább megfogalmaznám a saját véleményemet/várakozásomat, ami hetek óta fogalmazódik bennem (vigyázat! erősen szubjektív):

Paytonnnak mennie kell! Megcsömörlött, veszített a tekintélyéből, emberi kérdésekben rendre hibázott...
Emberi kérdésekben rendre hibázott: Évek óta képtelenek vagyunk a védelemben magas pickeket a tehetségének megfelelő potenciálra hozni! Ennyit, már nem lehet a melléfogására fogni...Vitt mit keres még a csapatnál?...Ki kényszerítette Ryant a 4-3-ra, mert biztos nem magától találta ki?...Miért csak a DC-k pörögnek, miközben a segédedzők hada képtelen eredményt produkálni, mégis a helyén maradhat...Miért nincs egy tökös OC aki leveszi a terhet SP válláról...Mik ezek a horror pénzű FA igazolások az elmúlt évből, amik rendre nem jöttek be? Sokak szemében Loomis az ördög ebben a tekintetben, de képtelen vagyok elhinni, hogy SP mellett ő személyi kérdésekben döntőképes! Szerintem Ő egy pénzügyi szakember, aki a sz@rt is kipréselte a sapiból Payton kérésére. A legrosszabb feltételezés részemről, hogy max annyit mondott, hogy "Sean barátom! Ennyi dodóból ide tudom hozni XY-t! Kell ő neked ennyiért?"
Veszített a tekintélyéből: (bulvár...bounty óta nem önmaga...igazak a gyógyszer/alkohol problémák?) Tavaly min. három - addig a csapatban meghatározó - "rákos sejtet" csaptunk ki/cseréltünk el a csapatból. JG, KS primadonnák, de talán kezelhetők. Junior gázos hátteréről ha nem tudott a csapat korábban, az magában gáz ( korábbi a balhéja, mint az orbitális szerződése...részben igaz JG-re is, bár abból a tradeből szvsz jól jöttünk ki)...Ezek után feltöltjük kezdőkkel/kvázi kezdőkkel a csapat jelentős részét...muszály itt kérdezni?
Megcsömörlött: Az O még mindig elit, ez tény...bár fontos pillanatokban képes csődöt mondani. A beharangozott megújulás el lett kalkulálva, a fal koncepciója el lett hibázva (project RT-t húzunk 1. pickre, de használható G-t egyáltalán nem ... év végére megpróbáljuk átkonvertálni az RT-t G-re 😮 )! "Megfelelő Wr-ek vannak rosteren"...Colston sajnos elfáradt. Cooks jó 2., de nem lesz Brown, Coleman nem Colston (gondolom, mert az offseason hype után sehol sem volt), Snead pedig a nyilatkozatkor még a PS-ért se harcolt...A beígért futás, amire az évet akartuk felépíteni...
+1 ami a legsötétebb gondolatom (és jelentősen degradálja SP-t):
Itt Brees a főnök! Egy nyilván sérült FHOF QB, hogy a f@x-ba kezdhet, kerülhet pályára, egy teljesen jelentéktelen meccsen, csak azért mert játszani akar??? Az elküldött játékosok "személyes konfliktusainak" ellenoldala? Spiller?

Szar a cap, szar a hangulat a csapatnál (ez minden alkalommal szebetűnik), sok a lyuk...
Hálás vagyok mindenért amit SP adott ennek a közösségnek, még inkább nagyra becsülöm Breest, de itt csak akkor lesz tiszta lap, ha mindketten távoznak!
Minnél hamarabb kezdjük újra, annál hamarabb lesz januári programunk!
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 77 150 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Gratula a jól megérdemelt Whez. Brees még fél lábbal is olyan statokat produkál, mint más 2 jóval.
több mint 8 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 987 — #neverpunt
Brees fizetésével semmi gond, ahhoz képest hogy nála rosszabb játékosok mennyit visznek haza. A probléma inkább ered a szerződése strukturálásából, vagyis majdhogynem az összes nagy értékű szerződés strukturálásának összesített eredményéből az elmúlt néhány évben.

több mint 8 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 636 — Egyéb témák lakó
 www.nfl.com/news/story/0ap3000000609537/article/will-saints-part-ways-with-drew-brees-sean-payton

Érdekes cikk, lehet hogy tényleg így lesz, szerintetek hogy lenne a jobb.
Ki tartsunk meg a szezoon után Breest, Paytont mindkettőt?
kapitnono
Erről a témáról a FO-n és Bensonon kívül mindenki wishful thinging szinten tud nyilatkozni. A nfl.com és az újságírók abban érdekeltek hogy a fenti cikk váljon valóra, meg hogy dráma legyen, mert arról lehet cikket írni. Annak idején, amikor Breest meg kellett fizetni, Dunát lehetett rekeszteni a "Pay the Man" cikkekkel, most meg "jújj, de gáz hogy ennyi pénzt kapott". Ez utólagos okoskodás, és utólagos ok-okozat kitalálása.

Hajszálon múlt 2011-ben a főcsoportdöntő, 2010-ben is esélyesként futottunk neki a PO-nak, 2013-ban is egy score-n belül maradtunk le. Nem lehet azt mondani, hogy ronggyá verték az SB-t követő években a csapatot, mint ahogy ez a cikk sugallja. Az elmúlt két év nem sikerült túl jól (a bounty-t hagyjuk), és a tavalyi leolvadás az igazán váratlan, ezt nem lehet annyira egyszerűen magyarázni, mint ahogy ez a cikk próbálja.

Hogy mi lesz a két főszereplő sorsa? Hasonlóan a nfl.com-hoz wishful tudnék nyilatkozni, így inkább kivárom az offseasont majd. 😊

több mint 8 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 987 — #neverpunt
na ez is nagy igazolás volt
RB C.J. Spiller won't play today, per @RandGetlin. He's not hurt, as far as we know, so that would be a coach's decision.

Szerkesztette: atapapa

több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 77 150 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Ha Payton lelép az év végén New Orleansból, akkor lehet a mai ellenfél egy edzője veszi át a helyét itt:
 www.cbssports.com/nfl/writer/jason-la-canfora/25427044/saints-to-restructure-if-payton-stays-look-to-marrone-if-coach-leaves
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 77 150 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Sok pontra fogdtam, 51 pont volt a limit. 26-26 megfelel 😀
Jó szurkolást srácok!
Legalább legyen szép a hazai búcsú.
Kájzerszóze
Egy féllábú Brees is képes arra, hogy megalázzon minket. Pláne, hogy a legjobb védőnk hiányzik.
több mint 8 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 094 — WHO DAT!!!!
https://static.www.nfl.com/image/private/t_editorial_landscape_12_desktop/league/tdz079sghap0z4aelgvd
Will Saints part ways with Drew Brees, Sean Payton?
The season hasn't gone as planned for the Saints, and quarterback Drew Brees could be done in New Orleans if he isn't willing to accept a restructured contract featuring a hometown discount.


Érdekes cikk, lehet hogy tényleg így lesz, szerintetek hogy lenne a jobb.
Ki tartsunk meg a szezoon után Breest, Paytont mindkettőt?
Vajon hajlandó lesz e brees belemenni a fizucsökkentésbe? Ha nem akkor elég reménytelenek leszünk, mivel olyan kevés cap space-ünk lesz hogy nem tudunk úgy erősíteni, hogy erős csapat lehessünk.
Érdekes offseason lesz az biztos.
Este meg hajrá skacok!!


több mint 8 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Pierre Thomas már benn a PO-ban... 😀
Rutin
Így van 😊 Így lettem Skins drukker a PO-ra
Gyurma Pappa
Azért ha megint a S'hawks jön majd szembe velük, az sok jót nem ígér...

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 8 éve
Kájzerszóze New Orleans Saints 5 102 — playoffs???
Sok pontra fogdtam, 51 pont volt a limit. 26-26 megfelel 😀
Jó szurkolást srácok!
Legalább legyen szép a hazai búcsú.



több mint 8 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 636 — Egyéb témák lakó
Most Brees tényleg kezd ma?
Serulten, egy teljesen jelentektelen meccsen?
atapapa
Eléggé bosszantó...

több mint 8 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 987 — #neverpunt
Most Brees tényleg kezd ma?
Serulten, egy teljesen jelentektelen meccsen?

több mint 8 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 24 795 — Keep pounding
És kifejezetten jó pickupnak tűnik, nagyon hasznosan játszott.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 8 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 636 — Egyéb témák lakó
Pierre Thomas már benn a PO-ban... 😀
Rutin
Így van 😊 Így lettem Skins drukker a PO-ra

több mint 8 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Pierre Thomas már benn a PO-ban... 😀

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 8 éve
sLyNz New Orleans Saints Oregon Ducks 731 — 100% Borsod
Boldog Karácsonyt minden Saints Fan-nak!😊

......
több mint 8 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Emberek, győztünk!!! 😀 😀

Az év meccse: Saints-Giants

https://scontent.cdninstagram.com/v/t51.2885-15/12339026_1008887475838326_641113571_n.jpg?stp=c216.0.648.648a_dst-jpg_s640x640&_nc_cat=110&ccb=1-7&_nc_sid=18de74&_nc_ohc=OS0UZ2wilREQ7kNvgHFKOIt&_nc_ht=scontent.cdninstagram.com&oh=00_AfALpK5KEBTOrn1yZ47Qys_dHUyRnCWPt_jeAoBuIqiibA&oe=663725B7
NFL Network on Instagram: "And the #1 Game of 2015 as voted by the fans: An absolute shootout in the Superdome. Eli threw 6 TDs. Brees topped that with 7. Airing now on NFL Network! 📷AP/Greg Trott"
8,772 likes, 125 comments - nflnetwork on December 25, 2015: "And the #1 Game of 2015 as voted by the fans: An absolute shootout in the Superdome. Eli threw 6 TDs. Brees topped that with 7. Airing no...".


Szerkesztette: Rutin

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 8 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 987 — #neverpunt
SP lelkesen fogadkozik, hogy marad...

 www.nfl.com/news/story/0ap3000000608408/article/payton-i-see-myself-coaching-saints-long-past-2015
Rutin
Mintha ez a labda nála pattogna 😊

több mint 8 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
SP lelkesen fogadkozik, hogy marad...

https://static.www.nfl.com/image/private/t_editorial_landscape_12_desktop/league/l3mxh0kqobybifswzgdf
Payton: I see myself coaching Saints long past 2015
Swarmed by rumors that he's on his way out of New Orleans, Sean Payton insists he's going nowhere, saying: "I see myself coaching this team long past this season."

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 8 éve
Pt79 New Orleans Saints 49
Boldog karácsonyt Szentek! 😊
több mint 8 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Boldog Karácsonyt, All Saints! 😀 😀

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 8 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 094 — WHO DAT!!!!
Brees azt nyilatkozta,hogy mindenképpen játszik vasárnap.


több mint 8 éve
diceman New Orleans Saints 495 — csiramokus@gmail.com
Fumble mentes TDben gazdag karacsonyt! Jo hogy vagytok😉