New York Giants

49 feliratkozó

több mint 13 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 21 126 — Lucas Scott
mivel betegen itthon fekszem és nem bírok aludni, utánanéztem engem is érdekelt.
1990 óta van 4 wildcard meccs.
Azóta 8 wild card csapat jutott el az SB-be, abból 5 nyert is (3at később írok le, egy volt a 97es Broncos és 2000es Ravens),
Utóbbi 5 évben 4 és abból 3 nyert is (2005 steeler, 2006 colts, 2007 mi és 2008-ban kikapott a cards, szép kis sorozat volt az egymás utáni 3 évben SB wild cardon játszó csapattól)

Ezek után az is érdekelt, hogy ki volt a true wild card csapat, aki eljutott abból a 8-ból. (aki idegenben játszotta a WC meccset). Első a 2005-ös Pittsburgh volt (6. kiemeltként), meg mi 2007.ben (5. kiemeltként) Igazából 15 évig esélye sem volt idegenben végig menetelve SB-t nyerni egy csapatnak sem.

Megnéztem, hogy az első héten való pihenés milyen hatással volt.
Akik pihentek első héten azok közül, 30 csapat jutott be az SB-be, és 15 meg is nyerte. Sztem ez a szám is magáért beszél.csebi
Nemtom, én nem hiszem h ezekbe olyan nagy dolgokat kell belelátni. Egyértelműen jobb kiemeltként, 1 hét szünet után, hazai pályán játszani. (az SB-hez ráadásul elég két meccset nyerni) Attól, h sok esetben nem az a csapat nyer aki elérte ezt még nem jelenti azt, h ez ne lenne igaz. Persze az is logikus, h optimális esetben a rájátszásra kell kihegyezni a formát és ez sokszor az alapszakaszban gyengébben teljesítő csapatnak sikerül jobban, ahogy ez látható volt tegnap az Atl-GB és a Jets-NE meccsen is.Szesze
én is ezzel értek egyet...azért hoztam fel a statot

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 13 éve
vittore New York Giants 1 322 — Giants fan
nem meglepő azt atlanta kiesése: szerintem a jó PO szerepléshez rendszeres, legalább kétéventi PO bejutás kell, aki 10 évben csak kétszer jut be, ott a játékosoknak nincs elég PO tapasztalata és így jár.
több mint 13 éve
salander New York Giants 974 — Giants fan
De ő meg úgy értette, h az ilyen "vadállat" LB-k 3-4ben OLB-k, ami 4-3ban max a DE-hez hasonlítható, nem az LB-khez. Persze kéne egy pass-rush-ra is használható megbízható OLB, de 4-3ban pl egy Suggs vagy egy Matthews se állatkodna így OLBként.Szesze
Boley elég jó volt a blitzeknél meg ugye elég jó számokat mutatott fel a TE-k meg az RB passzok ellen... Csakhogy tök fölöslegesen van fenn általában ha az ellenfél futni próbál. Goff fordítva. Van ugye Sintim meg Adrian Tracy mindketten 3-4 - 4-3 -as gányolásban, talán lesz legalább valamelyikükből valami. Tracy a Pittsburg ellen az előszezonban nagyon jól tolta; csakhogy jött a rohadt sérülés - franc se tudja mennyire veti ez majd vissza. + Van egy pár szóra sem érdemes cserénk.

Nem valami újabb specialistára lenne szükség hanem legalább egy olyan OLB-re aki "every down" meg egy olyan MLB-re aki legalább annyit tud hogy jól lát a pályán (mint Pierce anno) és nem ég meg amikor zónázni kell, még az se zavar ha nem olyan jó a D-Line által hagyott pofonegyszerű lyuktömködésben mint Goff. Majd váltják egymást.
több mint 13 éve
Szesze New York Giants 18 956 — Giants fan
mivel betegen itthon fekszem és nem bírok aludni, utánanéztem engem is érdekelt.
1990 óta van 4 wildcard meccs.
Azóta 8 wild card csapat jutott el az SB-be, abból 5 nyert is (3at később írok le, egy volt a 97es Broncos és 2000es Ravens),
Utóbbi 5 évben 4 és abból 3 nyert is (2005 steeler, 2006 colts, 2007 mi és 2008-ban kikapott a cards, szép kis sorozat volt az egymás utáni 3 évben SB wild cardon játszó csapattól)

Ezek után az is érdekelt, hogy ki volt a true wild card csapat, aki eljutott abból a 8-ból. (aki idegenben játszotta a WC meccset). Első a 2005-ös Pittsburgh volt (6. kiemeltként), meg mi 2007.ben (5. kiemeltként) Igazából 15 évig esélye sem volt idegenben végig menetelve SB-t nyerni egy csapatnak sem.

Megnéztem, hogy az első héten való pihenés milyen hatással volt.
Akik pihentek első héten azok közül, 30 csapat jutott be az SB-be, és 15 meg is nyerte. Sztem ez a szám is magáért beszél.csebi
Nemtom, én nem hiszem h ezekbe olyan nagy dolgokat kell belelátni. Egyértelműen jobb kiemeltként, 1 hét szünet után, hazai pályán játszani. (az SB-hez ráadásul elég két meccset nyerni) Attól, h sok esetben nem az a csapat nyer aki elérte ezt még nem jelenti azt, h ez ne lenne igaz. Persze az is logikus, h optimális esetben a rájátszásra kell kihegyezni a formát és ez sokszor az alapszakaszban gyengébben teljesítő csapatnak sikerül jobban, ahogy ez látható volt tegnap az Atl-GB és a Jets-NE meccsen is.
több mint 13 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 21 126 — Lucas Scott
mivel betegen itthon fekszem és nem bírok aludni, utánanéztem engem is érdekelt.
1990 óta van 4 wildcard meccs.
Azóta 8 wild card csapat jutott el az SB-be, abból 5 nyert is (3at később írok le, egy volt a 97es Broncos és 2000es Ravens),
Utóbbi 5 évben 4 és abból 3 nyert is (2005 steeler, 2006 colts, 2007 mi és 2008-ban kikapott a cards, szép kis sorozat volt az egymás utáni 3 évben SB wild cardon játszó csapattól)

Ezek után az is érdekelt, hogy ki volt a true wild card csapat, aki eljutott abból a 8-ból. (aki idegenben játszotta a WC meccset). Első a 2005-ös Pittsburgh volt (6. kiemeltként), meg mi 2007.ben (5. kiemeltként) Igazából 15 évig esélye sem volt idegenben végig menetelve SB-t nyerni egy csapatnak sem.

Megnéztem, hogy az első héten való pihenés milyen hatással volt.
Akik pihentek első héten azok közül, 30 csapat jutott be az SB-be, és 15 meg is nyerte. Sztem ez a szám is magáért beszél.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 13 éve
yooker New York Giants 7 333 — Expect the Best !
Az NFC South azért szépen beégett az idei PO-ban.szesze
ok. de legalább ott volt két csapat! Nfc East egyből semmi....yooker
jah, de ők mindketten jó nagy pofont kaptak azért. A Seahawks győzelme eleve döbbenet kategória, a Falcons ilyen sima veresége hazai pályán meg szintén jó nagy negatív meglepetés.Szesze
persze-persze de jövőre bizonyítani kell az összes csapatnak (főleg nekünk remélem 😊 )

hogy ez a divízió a legerősebb a ligában....

a pats -saints döntős tippem hamar elúszott....

a következtetés számomra az hogy jobb egy kiharcolt és sikeresen megvívott wild card mint egy

kiemelés.... ( ha valaki tud erről statisztikát azt szívesen megnézném...)
több mint 13 éve
Szesze New York Giants 18 956 — Giants fan
Az NFC South azért szépen beégett az idei PO-ban.szesze
ok. de legalább ott volt két csapat! Nfc East egyből semmi....yooker
jah, de ők mindketten jó nagy pofont kaptak azért. A Seahawks győzelme eleve döbbenet kategória, a Falcons ilyen sima veresége hazai pályán meg szintén jó nagy negatív meglepetés.
több mint 13 éve
yooker New York Giants 7 333 — Expect the Best !
Az NFC South azért szépen beégett az idei PO-ban.szesze
ok. de legalább ott volt két csapat! Nfc East egyből semmi....
több mint 13 éve
Szesze New York Giants 18 956 — Giants fan
jó nézni a seattle-chicago meccset. mindkettőt rommávertük az alapszakaszbanvittore
az az érthetetlen, h hogy a francba tudott ettől a Seahawkstól kikapni a Saints...
több mint 13 éve
vittore New York Giants 1 322 — Giants fan
jó nézni a seattle-chicago meccset. mindkettőt rommávertük az alapszakaszban
több mint 13 éve
Szesze New York Giants 18 956 — Giants fan
ehhez még annyit, hogy akárki jön is MLB-nek egy Suggs féle OLB sem ártanaironroy
3-4,4-3
még mindig nem ugyanazNewman
na nem mondod? 😀 úgy értettem, ilyen vadállat LB...ironroy
De ő meg úgy értette, h az ilyen "vadállat" LB-k 3-4ben OLB-k, ami 4-3ban max a DE-hez hasonlítható, nem az LB-khez. Persze kéne egy pass-rush-ra is használható megbízható OLB, de 4-3ban pl egy Suggs vagy egy Matthews se állatkodna így OLBként.

Az NFC South azért szépen beégett az idei PO-ban.
több mint 13 éve
ironroy New York Giants 1 850 — New York G̶i̶a̶n̶t̶s̶ Browns fan
ha posluszny jönne magam alá is hugyoznék örömömben, imádom a játékátkristof
ehhez még annyit, hogy akárki jön is MLB-nek egy Suggs féle OLB sem ártanaironroy
3-4,4-3
még mindig nem ugyanazNewman
na nem mondod? 😀 úgy értettem, ilyen vadállat LB...
több mint 13 éve
salander New York Giants 974 — Giants fan
az eagles is kivágta a DC-tvittore
Akkor Dick Jauron előrelép vagy ha nem akkor lehetséges hogy elengedik DC-nek valamelyik új HC mellé.
több mint 13 éve
vittore New York Giants 1 322 — Giants fan
az eagles is kivágta a DC-t
több mint 13 éve
Newman Philadelphia Eagles Clemson Tigers 8 228 — Ready to Rumble
Ha a szabadügynök piacról oldjuk meg az MLB kérdést, akkor szerintetek kit fogunk hozni?

Ruud, Posluszny, esetleg McIntosh? (utóbbi mondjuk szélső LB, de college-ban játszott MLB-t is)Winters
ha posluszny jönne magam alá is hugyoznék örömömben, imádom a játékátkristof
ehhez még annyit, hogy akárki jön is MLB-nek egy Suggs féle OLB sem ártanaironroy
3-4,4-3
még mindig nem ugyanaz

több mint 13 éve
ironroy New York Giants 1 850 — New York G̶i̶a̶n̶t̶s̶ Browns fan
Ha a szabadügynök piacról oldjuk meg az MLB kérdést, akkor szerintetek kit fogunk hozni?

Ruud, Posluszny, esetleg McIntosh? (utóbbi mondjuk szélső LB, de college-ban játszott MLB-t is)Winters
ha posluszny jönne magam alá is hugyoznék örömömben, imádom a játékátkristof
ehhez még annyit, hogy akárki jön is MLB-nek egy Suggs féle OLB sem ártana
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Ő is marad, hacsak nem segít rajtunk Al Davis azzal, hogy Oaklandba viszi vezetőedzőnek. 😊Badman
Szegény Gilbride már ment egy párszor (kétszer, háromszor?) interjúra az Oakland-hez.
Én se hiszem, hogy lesz belőle valami.Winters
arra tippeltem hogy Fox helyett megy a panthershez. vagy oda cowhert célozták meg?vittore
Ott már Ron Rivera van (volt chargers DC).
több mint 13 éve
vittore New York Giants 1 322 — Giants fan
Gilbride is marad vagy ő még tárgyal vhol?vittore
Ő is marad, hacsak nem segít rajtunk Al Davis azzal, hogy Oaklandba viszi vezetőedzőnek. 😊Badman
Szegény Gilbride már ment egy párszor (kétszer, háromszor?) interjúra az Oakland-hez.
Én se hiszem, hogy lesz belőle valami.Winters
arra tippeltem hogy Fox helyett megy a panthershez. vagy oda cowhert célozták meg?
több mint 13 éve
Szsziszka New York Giants 604 — Giants fan
Ha a szabadügynök piacról oldjuk meg az MLB kérdést, akkor szerintetek kit fogunk hozni?

Ruud, Posluszny, esetleg McIntosh? (utóbbi mondjuk szélső LB, de college-ban játszott MLB-t is)Winters
McIntosh-nak nem sok értelmét látom. Sztem ő nem jön. Újra mlb-t csinálunk belőle, aztán v bejön, v nem...lutri. Nem fogják eljátszani uazt mint tavaly Bulluck-kal. (Most nézem, h azúj 3-4-es védelmükben ilb-t játszott, de én azt mondom, ha már fa-re költünk, akkor olyasvalaki legyen, aki biztos h magas szinten tud az nfl-ben 4-3-ban mlb-t játszani. A 3 közül ő a "legidősebb":28.)
Ruud-ra kisebb az esély mint Poz-ra, mert Tampában elég szépen épül a csapat, kulcsjátékosnak számít, gondolom kap egy jó ajánlatot. PO-ba is lesz esélyük bekerülni, ha így folytatják.
Poz a legvalószínűbb a 3 közül. Egyrészt Fewell miatt, másrészt mert a Bills-szel nem mostanában lesz esélye PO-ba jutni jelen állás szerint. És még csak 26. Bár nyilván őt is megpróbálják majd ott tartani.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Ha a szabadügynök piacról oldjuk meg az MLB kérdést, akkor szerintetek kit fogunk hozni?

Ruud, Posluszny, esetleg McIntosh? (utóbbi mondjuk szélső LB, de college-ban játszott MLB-t is)Winters
ha posluszny jönne magam alá is hugyoznék örömömben, imádom a játékát
több mint 13 éve
Winters New York Giants 267 — Giants fan
Ha a szabadügynök piacról oldjuk meg az MLB kérdést, akkor szerintetek kit fogunk hozni?

Ruud, Posluszny, esetleg McIntosh? (utóbbi mondjuk szélső LB, de college-ban játszott MLB-t is)
több mint 13 éve
Winters New York Giants 267 — Giants fan
Gilbride is marad vagy ő még tárgyal vhol?vittore
Ő is marad, hacsak nem segít rajtunk Al Davis azzal, hogy Oaklandba viszi vezetőedzőnek. 😊Badman
Szegény Gilbride már ment egy párszor (kétszer, háromszor?) interjúra az Oakland-hez.
Én se hiszem, hogy lesz belőle valami.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Gilbride is marad vagy ő még tárgyal vhol?vittore
Ő is marad, hacsak nem segít rajtunk Al Davis azzal, hogy Oaklandba viszi vezetőedzőnek. 😊
több mint 13 éve
vittore New York Giants 1 322 — Giants fan
Gilbride is marad vagy ő még tárgyal vhol?
több mint 13 éve
yooker New York Giants 7 333 — Expect the Best !
[So, what's up with Boss? Is he ever going to be a 60-70 catch weapon for the Giants? Did he just have an off year? Pro Football Focus graded Boss at -2.9 overall and -4.8 in the passing game in 2010. In 2009, PFF had Boss at +17.4. Boss's pass-catching obviously suffered in 2010, and his run-blocking was not as good, either. PFF graded him -2.9 in that category, after being a +10.2 the previous season.salander
Érdekes. Kíváncsi vok, h kap-e új szerződést.Szsziszka
Ha nem akkor Pascoe maradhatna és jöjjön D.J. Williams a drafton... !!??
bár ő gondolom korai választás lesz , de ki tudja hogy alakulnak majd ott is a dolgok...