Philadelphia Eagles

62 feliratkozó

több mint 10 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 20 446 — TODDHERREMANS79
Korrekt összefoglaló Eazzy.

Én mondtam hogy nem használtuk ki a labdaszerzéseket. Nem kifejezetten az adott driveokra értettem. Ha jól számoltam 3 labdaszerzésünk volt, nekik meg csak 1 szvsz ez nagy különbség. Ennek ellenére alig 2 ponttal nyertünk. Erre értettem.
Barwin meg mindent csinál, csak éppen nem láthatatlanul csinálja. 4th downnál pl a blokkolt passz 😀
Többiben egyetértek.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 10 éve
Eazzy Philadelphia Eagles 4 470 — No one likes us, cause no one like us
Na megnéztem a meccset, elolvastam amiket írkáltatok utána, és most jövök én 😀

Egyrészt PO PO PO 😀 Nagy örülök, és egy picit annak is, hogy szoros, izgalmas meccs volt. Utálom a Cowgirlst, de tegnap kiérdemelték a CowBOYS nevet nálam. Kemények voltak, és nagyon nagy partit csaptak ellenünk a pályára. Igazi rájátszás szaga volt a meccsnek. Nyilván lehetett volna párszor kihasználni jobban a szitut nálunk, de amíg végig harcban vagyunk, addig nincs gond nálam.

Először egy-két dologra reagálnék, mielőtt kimegy a fejemből:
- Mondja valaki, hogy nem használtuk ki rendesen a szerzett lasztikat. 3 labdát szereztünk, ebből az utolsónál nem volt mit kihasználni. A maradék kettőből pedig 10 pontot csináltunk. Ez megfelelő kihasználás bőségesen, soha rosszabbat.
- Foles totál nem játszott franchise QB-ként, idén úgy általában soha, nem is volt túl sokszor olyan feladat elé állítva, aminél kellett volna. Elmondom nálam mi egy franchise player definíciója: a legértékesebb játékosa a csapatnak, akinek a kidőlése ellehetetleníti a csapat játékát, és akinek a játéka láttán azt tudom mondani: woooow. McNabb az volt. A 2010-es Vick az volt. Foles nem az. Lesz az? Ki tudja...
- Folytatva az előző gondolatmenetet. Valaki írta, hogy jobban működne ez a támadójáték egy futó QB-val. Nem. Chip támadójátéka a keretre van szabva. A jelenlegi támadójátékunk így operál a legjobban. Az teljesen más kérdés, hogy egy más stílusú irányítóval tudna-e jobb hatékonyságút építeni (szerintem igen).
- Valaki azt írta, hogy EZT a secondaryt szétszedi Brees. Mire gondolt itt pontosan? A tegnapi secondaryt Brees sem szedi darabokra. Lehet jobb eredményt ér el, mint Orton, de darabokra nem szedi. A Bears elleni secondary teljesítményt sem. A Viks ellenit igen. Azért a liga elit elkapóit, mint Jeffery, Marshall és Dez Bryant, takarították a srácok le a pályáról. Ahányszor mutatták a levédekezést, szinte mindig hibátlan volt. Egy-két komolyabb elváltás, vagy hasonló okozta malőr volt. Ilyen tehetségű sectől ez több, mint kiváló.

Pár gondolat a meccshez:
D#:
- A falnak volt már jobb napja, ennél komolyabb nyomásra is képesek, és kell is majd.
- LB sor egészen fantasztikus volt. Cole rendben volt, Barwin meg annyira láthatatlanul végez óriási munkát, jobban el kell őt ismerni. Kendricks parádés volt, Ryans pedig a szokásos magas színvonal.
- Secondaryből a három cornernek nagy pacsi, főleg Williams munkája Bryanten, illetve Boykin szép kulcsjátékai érdemelnek gratulációt. Allen jó átlagot hozott, a korábbi szörnyűségek után idén legalább nem fogom a fejem miatta folyton. Chung viszont nagyon alja néha, kell Wolff. Meg egy jó adag safety majd offseason során.

O#
- Folesról eleget mondtam korábban.
- Shady isten, ezt tudjuk. Idén a legjobb futó, képességekben talán csak Petersont tartom jobbnak, ráadásul Shady nekem látványosabb futó nála. Rekordok halom számra, még felsorolni is hosszú lenne, hatalmas GRAT!
- Többnyire a remek Dallas védekezés miatt az elkapók nem nagyon villogtak, de Folest én DeSean helyében jól tarkón basznám. Szerintem vagy jó 5-ször ugrált zsír üresen másodpercekig, és még csak arra sem nézett. Kifejezetten nem értem, hogy amikor van ez a DeSean jön keresztbe jobbról balra, Shady meg jobbra tart playünk, akkor miért nem jut még csak eszébe sem megnézni DeSeant, és hajintja be a duble coverage-be inkább. Nyilván nem mindig csinálta ezt, de pl egy TD-t tuti kihagyott emiatt. Kurva szarul használja DeSeant így év végén. A mákja, hogy olyan fenyegetést jelent így is, ami rengeteget segített. Megintcsak számokkal nem kifejezhető teljesítmény.
- OL-nél imádom ahogy elől takarít Kelce futásnál Peterssel karöltve. Tegnap a pass prot nem volt viszont elit, ezt ki kell értékelni, és javítani rajta. Szerencsére intelligensek a srácok, így nem félek, hogy nem tanultak semmit a dologból. Kelce-t figyeljétek snapeknél amúgy, sokkal többet magyaráz, mint Foles. Néha az az érzésem, hogy félguggolásban, alacsonyan lévő fejjel is többet vesz észre a védelem játékából, mint a so called franchise irányítónk.

Előretekintést most kihagyom, gondolom a fórumtársak 80% el sem jutott olvasásban idáig már 😀 Élvezzük a sikert, elvégre NFC EAST BAJNOKOK VAGYUNK!

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 10 éve
greenboy Philadelphia Eagles 262
az utolsó driveban, amikor nekiállt hisztizni, hogy hozzáértek, mint valami kislánymustaine
Az nekem is furi volt, nem gondoltam, hogy ilyen, persze akkor úgy tűnt az az ucsó lehetőség volt, talán azért borult ki, azt szerencsére jött Boykin 😉
több mint 10 éve
mustaine Tampa Bay Buccaneers Middle Tennessee Blue Raiders 9 852 — Chalk Dawk fan
Luck oké, de a Seattle offenset (és Wilsont is nagyban) a defense cipeli egész idényben a hátán. Akkor ő is egy game manager QB?mustaine
az egy dolog hogy elit D van Seattleben működő futójátékkal és elfogadható fallal.
az 1.-es pontban Luckhoz leírtak igazak Wilsonra is szerintem. De ez csak az én véleményem.eaglesmcnabb
Wilsont egész sok meccsen láttam játszani az NFL-ben, de azon kívül, hogy scrambler, és kiszabadul bármiből, nem tesz hozzá többet a játékhoz, mint nálunk Foles (és akár hiszed, akár nem, egész sokszor kihajítja ő is a nézőtérre, ha nincs más opció)

Ettől függetlenül nem tetszett Foles tegnapi játéka, főleg a második félidőben, és az utolsó driveban, amikor nekiállt hisztizni, hogy hozzáértek, mint valami kislány

több mint 10 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 20 446 — TODDHERREMANS79
Luck oké, de a Seattle offenset (és Wilsont is nagyban) a defense cipeli egész idényben a hátán. Akkor ő is egy game manager QB?mustaine
az egy dolog hogy elit D van Seattleben működő futójátékkal és elfogadható fallal.
az 1.-es pontban Luckhoz leírtak igazak Wilsonra is szerintem. De ez csak az én véleményem.
Mint ahogyan Flaccot is game managernek tartom, annak ellenére hogy a Baltimore-i vezetőség nem.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 10 éve
mustaine Tampa Bay Buccaneers Middle Tennessee Blue Raiders 9 852 — Chalk Dawk fan
Nem kötözködésképp, de kíváncsi lennék, hogy az egekig magasztalt, szintén másodéves Russell Wilsont vagy Andrew Luckot hova sorolnád.mustaine
De lényegi különbség köztük és Foles között hogy:
1.: míg Foles játéka teljesen korlátozódott arra a szintre hogy ne csessze el, és ne adja el a labdát, addig az övék nem. Elképzelhetetlennek tartom, hogy egy Luck játéka korlátozódna annyira hogy "ha nincs teljesen üres célpont akkor csináld az intentional groundingokat".
2.: mások voltak az elvárások velük szemben.
Őszintén: ki várta el Folestól hogy POba vezesse a csapatot? És miért nem? valami oka csak volt. Példának okáért Indianapolisban szarabb az OL, szarabb a futójáték, a védelem sem kiemelkedőbb sokkal mégis első perctől elvárás a PO.eaglesmcnabb
Luck oké, de a Seattle offenset (és Wilsont is nagyban) a defense cipeli egész idényben a hátán. Akkor ő is egy game manager QB?

Szerintem nem sok értelme van Folest összehasonlítani Manninggel, Brees-szel vagy Rodgers-szel, hiszen mindenki látja, hogy Foles még nincsen azon a szinten, és (bár nem láttam őket a korai időszakban játszani, Rodgerst kivéve) nem hiszem, hogy már ott kellene tartania. Bőven ráér fejlődni, és amíg nem gyártja a turnovereket, és nyerjük a meccseket, teljesen mindegy, ki irányít.

több mint 10 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 8 596 — Eagles fan
hali így lehiggadva a tegnapi eredménykövető öngóljai után 😀 másodszor is megnézve a meccset leírom mit láttam
Nem értem ezt a mák dolgot amit itt is és a Dallas topicban is olvastam
mondjátok hány olyan szitu volt amikor hozzánk pattant a labda mondjuk egy passz után (nálam az a mák pl ha fejbedobja a falembert a QB és az a másik csapathoz kerül) az igaz hogy az ellenünk lévő meccsekre több játékos lesérült pl Rogers vagy AP de szerintem Orton semmivel nem rosszabb irányító mint Romo
A Dallas egy mp-ig sem vezetett az első pár drive rendben volt
Az O#fal sajnos nem védte meg eléggé Nicket de ebben azért az is benne volt hogy az év meccsén otthon az ő D#ük kurva jó volt
Szerintem kiadták Folesnak hogy minden szituban csak a biztosat válassza és ne rizikozzon picket {szerintem azért benne is érződött az előző Dallas meccs benazasa} (ez most bejött de később több kell)
Ha vesztésre állunk tuti hogy merészebb hívásokat nyomott volna Chip
Wittent kb ezer éve nem tudjuk tartani a Dallas mindig is a mumusunk volt
Mindenképp +Kendricks és a zónazas Dez ellen (egyszer csúszott le Chung)
3és gólnál DJAX megállítása ugyanúgy lehet akkor mák ha így vesszük (szerintem parádés védekezés úgy mint nálunk 4&1nél)
Mindig volt ember aki kihúzott a bajból néha Shady néha Avant Celek vagy éppen a szezon legjobb puntere 😀
Összegzésül annyit hogy a szerencséért (bármilyen szintű) meg kell dolgozni nagyon kemény meccs lesz a Saints ott nem mi vagyunk az esélyesek de én már boldog vagyok hogy idáig eljutottunkzsoeo
Merészebb hívásokról jutott eszembe, hogy amit a végén műveltünk az kritikán aluli volt. Visszaadni 2 percnél a Cowboysnak 2 pont előnynél Reid szintű töketlenség. Szerencsénkre Orton megoldotta nekünk, de könnyen a PO-ba kerülhetett vna ez a húzás. Nem értem miért nem lehet megcsinálni ilyenkor egy "ócska" first downt.
Idén azért a TE-k ellen jobban védekezünk már....hja és a legfontosabb:
Mi vagyunk a Dallas mumusa és nem fordítva. 😉 😛


E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 10 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 20 446 — TODDHERREMANS79
szerintem egy másod éves qb-tól ne várjuk azt hogy a hátán viszi majd a csapatot.ano92
épp ez az hogy nem várjuk. Éppen ezért game manager.eaglesmcnabb
ezeket most szépen lementem, és jövő ilyenkor, vagy a PO végén visszafogom másolni. Szeretem a pofára eséseket 😀ddano92
milyen pofáraesésről beszélsz? 😀
megmondtam hogy SB-t nyerünk idén, de azért mert van egy top futónk elit fallal, van egy kis mákfaktorunk, és az ha a védelem hozza az elmúlt 2 meccses eredményét elég lehet. Szeritned hol lennénk ilyen futójáték nélkül?
Flacco is SB-t nyert, meg is kapta a lóvét aztán látjuk mit tud.



hali így lehiggadva a tegnapi eredménykövető öngóljai után 😀 másodszor is megnézve a meccset leírom mit láttam
Nem értem ezt a mák dolgot amit itt is és a Dallas topicban is olvastam
zsoeo
akkor elmondom neked mire gondolok neked mák faktor címszó alatt.

Nem tudom mióta követed a csapat ténykedéseit, de az utóbbi 5-6 évet figyelembe véve, az egyik ha nem a legszerencsétlenebb csapat vagyunk az NFLben.
Kezdve itt az arizona elleni balfaszkodástól, az irányítóink folytonos sérüléseitől (mcnabb-garcia).
vagy a tavalyi évről amikor a komplett falunk lesérült.
Vagy a FA tevékenységünkről, hogy leigazoltuk a liga "legjobb" CB-jét, aki pont nálunk felejtett el játszani.
Beszélhetünk Vick kiugró évéről, amikor 5 ponttal szopunk a GB ellen úgy hogy az addig hibátlan Akers kihagy 2 berúgható FG-t, ( mert héten veszíti el a gyermekét) stb.
de hány, és hány olyan meccsünk volt, hogy uraltuk a mérkőzést,de ennek ellenére ki tudtunk kapni. Bármi is volt, a végén a labda mindig úgy pattant hogy mi szívjunk. Emlékezz vissza a tavalyi szezonra hogy főleg a szezon elején kiktől kaptunk ki és hogyan. röhej.

Erre itt az idei szezonunk, amikor kamatostul visszajön minden eddigi. Amikor pl. Foles laza 3 méterrel dobja alul Deseant, csak 2 védő szedhetné le a picket, de ahelyett összeütköznek és beleütik Desean kezébe. Vagy a tegnapi nap amikor a fumble pont ami védőnk kezébe repül, vagy Witten dropjánál (az egyébként simán megvert) kendricks kezébe pottyan a labda az ellenfél válláról. stb stb.
Érdemes lenne egyesével végignézni az összes meccset, hogy mikor és hányszor pattant véletlen hozzánk a labda. De ez így van rendjén, megérdemeljük, mert sok-sok esztendőn át minket sújtott a balszerencse. Csak akkor ismerjük el.

Nem kötözködésképp, de kíváncsi lennék, hogy az egekig magasztalt, szintén másodéves Russell Wilsont vagy Andrew Luckot hova sorolnád.mustaine
De lényegi különbség köztük és Foles között hogy:
1.: míg Foles játéka teljesen korlátozódott arra a szintre hogy ne csessze el, és ne adja el a labdát, addig az övék nem. Elképzelhetetlennek tartom, hogy egy Luck játéka korlátozódna annyira hogy "ha nincs teljesen üres célpont akkor csináld az intentional groundingokat".
2.: mások voltak az elvárások velük szemben.
Őszintén: ki várta el Folestól hogy POba vezesse a csapatot? És miért nem? valami oka csak volt. Példának okáért Indianapolisban szarabb az OL, szarabb a futójáték, a védelem sem kiemelkedőbb sokkal mégis első perctől elvárás a PO.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 10 éve
mustaine Tampa Bay Buccaneers Middle Tennessee Blue Raiders 9 852 — Chalk Dawk fan
Az ilyen dolgok mutatják hogy ő még nincs azon a szinten.
Gondolod, hogy az idő nem segíthet javítani ezeket a hibákat? Nyilván igazad lehet, de azért próbálom megfogni a pozitív oldalról a dolgokat 😊Highlander
a legfontosabb, és amit beszéltünk is múlthéten:
A game manager QB-t ha kiveszed, és beraksz a helyére egy teljesen átlagos (szintén game manager) QB-t ugyanott vagy. Szerinted ez az eagles nem produkálna hasonló számokat, és győzelmi mutatót mondjuk daltonnal? dehogynem.
vagy a legjobb példa rá a kansas teljesítménye, ők sem alex smith miatt ilyen erősek, az ő egyenletükbe legalább 20 irányítót beillesztve is kijönne az egyenlőség.
Game manager QB pl dalton, flacco, Stafford,alex smith, és foles is. De még sorolhatnám. (igen, ez az offense, a liga egyik legjobb futójával és falával bőven top5)
Az ilyen QB-knak egy elit csapatrész kell és nagy eséllyel meglehet a PO. És lásd a Baltimore példáját, még akár SB-t is nyerhetnek.
Foles meccs közben hogy viselkedik? Az a fő cél hogy ne adja el a labdát, ergo hogy helyzetben tartsa a csapatot. Egy game manager QB-nak pont ez a fő feladata. Nem várják el tőle hogy klasszis megoldásokkal vigye előrébb a csapatát, csak vigyázzon a labdára. Lényeg a kockázat, és a veszteség minimalizálása. Ha van egy jó védelem vagy egy jó futójáték jó fallal megspékelve akkor eredményes lehet a csapat. De anélkül... Shady top1 futó, mi lenne ha középmezőnybe lenne, ugyanígy teljesítenénk? nem

Velük szemben ott vannak a tipikus franchise irányítók, akik a hátán viszik a csapatukat kiemelkedő csapatrészek, és érdemi futójáték nélkül is. Legjobb példa ezekre, PM, Rodgers vagy Brady, szinte minden évben ott a csapatuk a rájátszásban.
Holott pl. évekig volt bottom 5 védelme a Patsnek, ennek ellenére döntőt is játszottak 2 éve, vagy emlékezz vissza amikor Manning kidőlt, szinte ugyanaz a csapat akit ő rájátszásba tolt 1/1-es szezont csinált... A Packers meg bottom 5 futójátékkal nyert SB-t, és évek óta meghatározó csapat.
De hogy csak ne a legkiemelkedőbb irányítókról beszéljek, Rivers is bőven idetartozik.eaglesmcnabb
Nem kötözködésképp, de kíváncsi lennék, hogy az egekig magasztalt, szintén másodéves Russell Wilsont vagy Andrew Luckot hova sorolnád.

több mint 10 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 509
Grat srácok jövőre visszavágunk vagy nem 😊
Romo jobb mint Orton ez ne legyen kérdés tárgya lécci...Blevi
Idén már nem foglalkozunk vele ígérem 😊
több mint 10 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 509
Az ilyen dolgok mutatják hogy ő még nincs azon a szinten.
Gondolod, hogy az idő nem segíthet javítani ezeket a hibákat? Nyilván igazad lehet, de azért próbálom megfogni a pozitív oldalról a dolgokat 😊Highlander
Persze ahogy rutinosabb lesz javulhat, de ahogy baggio is írta, neki azért vannak korlátai. Ezeket még mem érte el, még fejlődhet ,de 1-2 év múlva már nem hiszem hogy sok újat fog tudni mutatni. Amit pedig figyelembe kell venni, hogy az idei jó szezon ellenére közel sem ő a legideálísabb Kelly QB. Egy mozgékony irányítòval sokkal dúrvább számok jönnének ki.Shawn84
Pont van is ilyen a keretben (Vick). Ezért sem értem, hogy a tét nélküli Bears elleni meccsen miért nem próbálta ki Kelly, hogy mit tudna Vick. OK, hogy 6 TD-t szerzett az offense azon a meccsen, de ezt nyilván nem látta senki előre. Lehet, hogy Foles jobban vigyázz a labdára meg pontosabban passzol, de ha scrambling QB-ra épül a playbook, nem Folest kéne játszatni. Nem vagyok Foles ellen, mert nyeri a meccseket, de kísérletezhetett volna Kelly Vick-kel. Max bejön a 2. félidőre, ha nagyon szarul alakul Vick-kel az első félidő. Úgy vélem Kellyt is támadnák a szurkolók + GM, ha jól teljesítő Folest lehozná és vesztene is a csapat, amit nem szeretne megkockáztatni.. 22-es csapdája 😊karmigran
Kísérletezgetni az offseasonban kell. Most ez az offense így jól láthatóan működik a meccsek 95%-ban. Nem szabad bekeverni és Vickel kísérletezni ilyenkor. Folest kell meccsben tartani és kész. Idén már kialakult a játék, egy scrambling QB pedig teljesen más stratégiát igényel a faltól is és az edzői stábtól is. Én most is azt mondom, hogy a szezon végén majd jön egy futkározós Qb is, és megnézik úgy mit lehet kihozni. De Foles azért most már kezdőként fogják kezelni. Csak azt is érdemes megnézni, hogy pár hónapja még Vick volt a betonbiztos Qb, aki mellett Kelly ki tart ha törik ha szakad. Most ugyanezt mondják Folesra.
több mint 10 éve
Blevi 8 243 — Lions & Cowboys fan
Grat srácok jövőre visszavágunk vagy nem 😊
Romo jobb mint Orton ez ne legyen kérdés tárgya lécci...
több mint 10 éve
zsoeo Philadelphia Eagles Iowa Hawkeyes 2 760 — Fly Eagles
hali így lehiggadva a tegnapi eredménykövető öngóljai után 😀 másodszor is megnézve a meccset leírom mit láttam
Nem értem ezt a mák dolgot amit itt is és a Dallas topicban is olvastam
mondjátok hány olyan szitu volt amikor hozzánk pattant a labda mondjuk egy passz után (nálam az a mák pl ha fejbedobja a falembert a QB és az a másik csapathoz kerül) az igaz hogy az ellenünk lévő meccsekre több játékos lesérült pl Rogers vagy AP de szerintem Orton semmivel nem rosszabb irányító mint Romo
A Dallas egy mp-ig sem vezetett az első pár drive rendben volt
Az O#fal sajnos nem védte meg eléggé Nicket de ebben azért az is benne volt hogy az év meccsén otthon az ő D#ük kurva jó volt
Szerintem kiadták Folesnak hogy minden szituban csak a biztosat válassza és ne rizikozzon picket {szerintem azért benne is érződött az előző Dallas meccs benazasa} (ez most bejött de később több kell)
Ha vesztésre állunk tuti hogy merészebb hívásokat nyomott volna Chip
Wittent kb ezer éve nem tudjuk tartani a Dallas mindig is a mumusunk volt
Mindenképp +Kendricks és a zónazas Dez ellen (egyszer csúszott le Chung)
3és gólnál DJAX megállítása ugyanúgy lehet akkor mák ha így vesszük (szerintem parádés védekezés úgy mint nálunk 4&1nél)
Mindig volt ember aki kihúzott a bajból néha Shady néha Avant Celek vagy éppen a szezon legjobb puntere 😀
Összegzésül annyit hogy a szerencséért (bármilyen szintű) meg kell dolgozni nagyon kemény meccs lesz a Saints ott nem mi vagyunk az esélyesek de én már boldog vagyok hogy idáig eljutottunk
több mint 10 éve
ano92 Philadelphia Eagles LSU Tigers 5 306 — Robert Griffin III && Tom Savage && DeShone Kizer fan
szerintem egy másod éves qb-tól ne várjuk azt hogy a hátán viszi majd a csapatot.ano92
épp ez az hogy nem várjuk. Éppen ezért game manager.eaglesmcnabb
ezeket most szépen lementem, és jövő ilyenkor, vagy a PO végén visszafogom másolni. Szeretem a pofára eséseket 😀dd

több mint 10 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 20 446 — TODDHERREMANS79
szerintem egy másod éves qb-tól ne várjuk azt hogy a hátán viszi majd a csapatot.ano92
épp ez az hogy nem várjuk. Éppen ezért game manager.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 10 éve
ano92 Philadelphia Eagles LSU Tigers 5 306 — Robert Griffin III && Tom Savage && DeShone Kizer fan
szerintem egy másod éves qb-tól ne várjuk azt hogy a hátán viszi majd a csapatot. Korai meg fölösleges ilyen baromságokkal foglalkozni, hogy game manager qb e vagy sem.

több mint 10 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 20 446 — TODDHERREMANS79
Az ilyen dolgok mutatják hogy ő még nincs azon a szinten.
Gondolod, hogy az idő nem segíthet javítani ezeket a hibákat? Nyilván igazad lehet, de azért próbálom megfogni a pozitív oldalról a dolgokat 😊Highlander
a legfontosabb, és amit beszéltünk is múlthéten:
A game manager QB-t ha kiveszed, és beraksz a helyére egy teljesen átlagos (szintén game manager) QB-t ugyanott vagy. Szerinted ez az eagles nem produkálna hasonló számokat, és győzelmi mutatót mondjuk daltonnal? dehogynem.
vagy a legjobb példa rá a kansas teljesítménye, ők sem alex smith miatt ilyen erősek, az ő egyenletükbe legalább 20 irányítót beillesztve is kijönne az egyenlőség.
Game manager QB pl dalton, flacco, Stafford,alex smith, és foles is. De még sorolhatnám. (igen, ez az offense, a liga egyik legjobb futójával és falával bőven top5)
Az ilyen QB-knak egy elit csapatrész kell és nagy eséllyel meglehet a PO. És lásd a Baltimore példáját, még akár SB-t is nyerhetnek.
Foles meccs közben hogy viselkedik? Az a fő cél hogy ne adja el a labdát, ergo hogy helyzetben tartsa a csapatot. Egy game manager QB-nak pont ez a fő feladata. Nem várják el tőle hogy klasszis megoldásokkal vigye előrébb a csapatát, csak vigyázzon a labdára. Lényeg a kockázat, és a veszteség minimalizálása. Ha van egy jó védelem vagy egy jó futójáték jó fallal megspékelve akkor eredményes lehet a csapat. De anélkül... Shady top1 futó, mi lenne ha középmezőnybe lenne, ugyanígy teljesítenénk? nem

Velük szemben ott vannak a tipikus franchise irányítók, akik a hátán viszik a csapatukat kiemelkedő csapatrészek, és érdemi futójáték nélkül is. Legjobb példa ezekre, PM, Rodgers vagy Brady, szinte minden évben ott a csapatuk a rájátszásban.
Holott pl. évekig volt bottom 5 védelme a Patsnek, ennek ellenére döntőt is játszottak 2 éve, vagy emlékezz vissza amikor Manning kidőlt, szinte ugyanaz a csapat akit ő rájátszásba tolt 1/1-es szezont csinált... A Packers meg bottom 5 futójátékkal nyert SB-t, és évek óta meghatározó csapat.
De hogy csak ne a legkiemelkedőbb irányítókról beszéljek, Rivers is bőven idetartozik.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 10 éve
karmïgran Philadelphia Eagles 1 099 — Crafted with Pride in Philadelphia
Az ilyen dolgok mutatják hogy ő még nincs azon a szinten.
Gondolod, hogy az idő nem segíthet javítani ezeket a hibákat? Nyilván igazad lehet, de azért próbálom megfogni a pozitív oldalról a dolgokat 😊Highlander
Persze ahogy rutinosabb lesz javulhat, de ahogy baggio is írta, neki azért vannak korlátai. Ezeket még mem érte el, még fejlődhet ,de 1-2 év múlva már nem hiszem hogy sok újat fog tudni mutatni. Amit pedig figyelembe kell venni, hogy az idei jó szezon ellenére közel sem ő a legideálísabb Kelly QB. Egy mozgékony irányítòval sokkal dúrvább számok jönnének ki.Shawn84
Pont van is ilyen a keretben (Vick). Ezért sem értem, hogy a tét nélküli Bears elleni meccsen miért nem próbálta ki Kelly, hogy mit tudna Vick. OK, hogy 6 TD-t szerzett az offense azon a meccsen, de ezt nyilván nem látta senki előre. Lehet, hogy Foles jobban vigyázz a labdára meg pontosabban passzol, de ha scrambling QB-ra épül a playbook, nem Folest kéne játszatni. Nem vagyok Foles ellen, mert nyeri a meccseket, de kísérletezhetett volna Kelly Vick-kel. Max bejön a 2. félidőre, ha nagyon szarul alakul Vick-kel az első félidő. Úgy vélem Kellyt is támadnák a szurkolók + GM, ha jól teljesítő Folest lehozná és vesztene is a csapat, amit nem szeretne megkockáztatni.. 22-es csapdája 😊
több mint 10 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 509
Az ilyen dolgok mutatják hogy ő még nincs azon a szinten.
Gondolod, hogy az idő nem segíthet javítani ezeket a hibákat? Nyilván igazad lehet, de azért próbálom megfogni a pozitív oldalról a dolgokat 😊Highlander
Persze ahogy rutinosabb lesz javulhat, de ahogy baggio is írta, neki azért vannak korlátai. Ezeket még mem érte el, még fejlődhet ,de 1-2 év múlva már nem hiszem hogy sok újat fog tudni mutatni. Amit pedig figyelembe kell venni, hogy az idei jó szezon ellenére közel sem ő a legideálísabb Kelly QB. Egy mozgékony irányítòval sokkal dúrvább számok jönnének ki.
több mint 10 éve
greenboy Philadelphia Eagles 262
Említitek, hogy néha sokat vár, én bizony néhány visszajátszásnál azt láttam, hogy az elkapok nem igazán tudtak elszakadni (volt olyan, hogy csak álltak), persze elereszthette volna azt lesz ami lesz, de gyanítom, akkor nem 2INT-nal állna (így is volt egykét passz mikor meghűlt bennem a vér) s akkor meg azért kapna...greenboy
De Green nem az baj, hogy azoknak nem dobta oda nagyon jól embereztek ezt senki nem kéri számon, hanem azt mikor ott álltak előtte csak mellebe kellet volna lőni senki nem állt közöttük, Ő meg csak néz oszt benyeli a sack-t és meghal a drive. Ez fáj. No de mindegsvegyük úgy, hogy a PO-ra is tartogasttak valamit és akkor no problem 😛

Sikerült letölteni a meccset majd visszanézem ezeket a szitukatdande
"Eleve kevés játékból dolgozik az O, melyeket sokféleképp variálnak, ennél az elgondolásnál különös módon vigyázni kell, hogy mennyit "fednek fel" az ellenfél védelemének a playhívási tendenciákból, mennyire "nyitják ki" a playbookot."
By Baggio

Szóval inkább benyel egy sack-et mint hogy mindent eláruljon 😀
több mint 10 éve
Highlander Philadelphia Eagles 2 220 — We’re putting the family back together
Az ilyen dolgok mutatják hogy ő még nincs azon a szinten.
Gondolod, hogy az idő nem segíthet javítani ezeket a hibákat? Nyilván igazad lehet, de azért próbálom megfogni a pozitív oldalról a dolgokat 😊

több mint 10 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 578 — Így remélem megfelelek nektek.....
Említitek, hogy néha sokat vár, én bizony néhány visszajátszásnál azt láttam, hogy az elkapok nem igazán tudtak elszakadni (volt olyan, hogy csak álltak), persze elereszthette volna azt lesz ami lesz, de gyanítom, akkor nem 2INT-nal állna (így is volt egykét passz mikor meghűlt bennem a vér) s akkor meg azért kapna...greenboy
De Green nem az baj, hogy azoknak nem dobta oda nagyon jól embereztek ezt senki nem kéri számon, hanem azt mikor ott álltak előtte csak mellebe kellet volna lőni senki nem állt közöttük, Ő meg csak néz oszt benyeli a sack-t és meghal a drive. Ez fáj. No de mindegsvegyük úgy, hogy a PO-ra is tartogasttak valamit és akkor no problem 😛

Sikerült letölteni a meccset majd visszanézem ezeket a szitukat
több mint 10 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 509
Hogy Folest miért nem tartom/tartjuk franchise QB-nak már kissé elcsépelt, most nem mennék bele.
Azért én mégis megkérdezem, hogy ennyi idő alatt meg lehet ítélni, hogy valaki Franchise QB vagy sem? (tényleg érdekel) Nem vagyok Foles imádó, de szimpatizálok vele és szurkolok neki, hogy minél jobban játsszon. A jövő évi teljesítményét mindenképp megvárnám. Meglepne ha nem ő lenne az első számú a következő szezonra, bár ki tudja mi jár Chip fejében, még az is lehet, hogy ha a NO ellen csúnyát betlizik, egyből meggondolja magát az edzői stáb. Tényleg kényes kérdés. Mondjuk abba bele se merek gondolni ha egy viszonylag jó kezű fiatal futógép irányítónk lenne, micsoda lehetőségeket rejtene magában.Highlander
Igazából szerintem az alapján lehet megítélni egy fiatal QBról ,hogy franchise irányító e vagy csak simán egy jó vagy átlagos, hogy bizonyos szituációkban hogyan viselkedik. Pl Foles a 3-4. Sack után kicsit kapkodni kezdett és pontatalan lett ez által. Az ilyen dolgok mutatják hogy ő még nincs azon a szinten. De pl. egy meccsnézésen több más szituációra is rá tudnék mutatni neked, mint ahogyan tettem azt pár itteni kollégának 😀
több mint 10 éve
greenboy Philadelphia Eagles 262
Említitek, hogy néha sokat vár, én bizony néhány visszajátszásnál azt láttam, hogy az elkapok nem igazán tudtak elszakadni (volt olyan, hogy csak álltak), persze elereszthette volna azt lesz ami lesz, de gyanítom, akkor nem 2INT-nal állna (így is volt egykét passz mikor meghűlt bennem a vér) s akkor meg azért kapna...
több mint 10 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 882 — No es importante
Black Monday:
Redskins Shanahan
Browns Chudzinksi
Vikings Frazierkarmigran
az edzőkeringőt azért is érdemes figyelni, mert Chip tavalyelőtt a Tampát, tavaly meg a Browns-t utasította vissza... kevesebb, mint egy éve van itt, aztán a helyette felvett edzőket már mindkét helyen kirúgták 😊


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal