Philadelphia Eagles

62 feliratkozó

több mint 11 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 9 284 — Eagles fan
Egy nagyon érdekes cikk az MMQB-ból a következő offseason QB helyzetéről. Mindenképpen meg kell említeni, hogy nem csak mi gondolkozunk Mariotában, a kintiek is hasonló forgatókönyveken gondolkoznak, a cikk pl. azt írja, hogy 3 első kör (2015,2016,2017) kb. elég lehet az 1/1-re, ha mondjuk az Oakland választ ott, mivel nekik nem kell QB.

 mmqb.si.com/2014/12/03/quarterback-market-draft-2015/

Érdekes dolog ez, mert soknak hangzik az a 3 első kör, viszont szerintem ha Chip-ék benne látják a franchise QB-t, akkor kb. semmi nem drága érte, főleg nem úgy, hogy valszeg ez a 3 első kör 1/20 után lenne a jelenlegi csapatot nézve, és olyan sok hiányposztunk nincs, viszont a QB meg elég fontos. Nyilvánvalóan ez csak akkor érdekes kérdés, ha Chip tényleg látja benne a fr. QB-t. Én személy szerint bízok Chip-ben, szóval ha ő ezt gondolja, akkor simán támogatnám a 3 első kört is.

Ti erre mit mondtok? Ha Chip szerint ő lehet a következő 10-15 évre a QB-nk, akkor elfogadnátok egy ilyen deal-t?

És itt most kifejezetten erre a kérdésre gondolok, függetlenül attól hogy teljesít Sanchez és/vagy Foles a szezon hátralevő részében.Hulkeinstein
Nem mennék bele ilyen skinshez hasonló baromságba, de ha mindenáron kellene QB (és fel kell mennünk érte top 5-be) akkor bevonnám a tradebe Folest. (úgy biztos, hogy olcsóbban jönne ki) 😊Greengo
Ezzel az a baj, hogy csak az fogja eltradelni a pickjét, akinek nem kell QB, oda meg Foles sem kell 😀Hulkeinstein
Anno Reidék is el tudták sózni Kolbászt...Simán elhitetjük megint a Jets - Titans - Jags hármassal , hogy Füles a tuti. 😀


E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 11 éve
Wester New York Jets Middle Tennessee Blue Raiders 9 803 — Jó ötletnek tűnt!
Egy nagyon érdekes cikk az MMQB-ból a következő offseason QB helyzetéről. Mindenképpen meg kell említeni, hogy nem csak mi gondolkozunk Mariotában, a kintiek is hasonló forgatókönyveken gondolkoznak, a cikk pl. azt írja, hogy 3 első kör (2015,2016,2017) kb. elég lehet az 1/1-re, ha mondjuk az Oakland választ ott, mivel nekik nem kell QB.

 mmqb.si.com/2014/12/03/quarterback-market-draft-2015/

Érdekes dolog ez, mert soknak hangzik az a 3 első kör, viszont szerintem ha Chip-ék benne látják a franchise QB-t, akkor kb. semmi nem drága érte, főleg nem úgy, hogy valszeg ez a 3 első kör 1/20 után lenne a jelenlegi csapatot nézve, és olyan sok hiányposztunk nincs, viszont a QB meg elég fontos. Nyilvánvalóan ez csak akkor érdekes kérdés, ha Chip tényleg látja benne a fr. QB-t. Én személy szerint bízok Chip-ben, szóval ha ő ezt gondolja, akkor simán támogatnám a 3 első kört is.

Ti erre mit mondtok? Ha Chip szerint ő lehet a következő 10-15 évre a QB-nk, akkor elfogadnátok egy ilyen deal-t?

Hulkeinstein
Nem érzem reálisnak a ti feltradetek, mert sztem mi vagy a titans is megadnánk ennyit érte és ezek a pickek többet érnének.Wester
3 első kört 1-2 helyért?
Szerintem nem tartotok ott, hogy beáldozzatok kb 3 draftot, meg is kell védeni, meg célpontokat szerezni a QB-nak, nem?Hulkeinstein
futók megvannak, decker, harvin, kerley meg még amaro is ott van mint pass catcher, a fal is hoz egy átlagos szintet. Ami miatt szopunk idén az a QB és CB teljesítmény főleg

Lesz ez még így se!
több mint 11 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 643 — Apu ökölbeszorított keze
Aki már hajlandó 3 első kört beáldozni ott már könnyen csapnak mellé mást is esetleg....
Szóval lesz téma jó sok offseasonra

több mint 11 éve
Hulkeinstein Philadelphia Eagles Oregon Ducks 2 926 — Eagles & Seahawks fan
mustaine: Pont azért írtam, mert az RG3 trade hatalmas bukta lett, a cikk is írja, hogy nem nagyon akarnak a csapatok ilyet csinálni még 1x, a lehetséges trade partnerek között még nekünk van a legkevesebb vesztenivalónk. Ha mondjuk a Jets 3 első körért feltradel 2 helyet, aztán az első meccsen széttörik Mariotát, akkor felkoncolják az FO-t.
több mint 11 éve
mustaine Tampa Bay Buccaneers Middle Tennessee Blue Raiders 10 330 — Chalk Dawk fan
Egy nagyon érdekes cikk az MMQB-ból a következő offseason QB helyzetéről. Mindenképpen meg kell említeni, hogy nem csak mi gondolkozunk Mariotában, a kintiek is hasonló forgatókönyveken gondolkoznak, a cikk pl. azt írja, hogy 3 első kör (2015,2016,2017) kb. elég lehet az 1/1-re, ha mondjuk az Oakland választ ott, mivel nekik nem kell QB.

 mmqb.si.com/2014/12/03/quarterback-market-draft-2015/

Érdekes dolog ez, mert soknak hangzik az a 3 első kör, viszont szerintem ha Chip-ék benne látják a franchise QB-t, akkor kb. semmi nem drága érte, főleg nem úgy, hogy valszeg ez a 3 első kör 1/20 után lenne a jelenlegi csapatot nézve, és olyan sok hiányposztunk nincs, viszont a QB meg elég fontos. Nyilvánvalóan ez csak akkor érdekes kérdés, ha Chip tényleg látja benne a fr. QB-t. Én személy szerint bízok Chip-ben, szóval ha ő ezt gondolja, akkor simán támogatnám a 3 első kört is.

Ti erre mit mondtok? Ha Chip szerint ő lehet a következő 10-15 évre a QB-nk, akkor elfogadnátok egy ilyen deal-t?

Hulkeinstein
Nem érzem reálisnak a ti feltradetek, mert sztem mi vagy a titans is megadnánk ennyit érte és ezek a pickek többet érnének.Wester
3 első kört 1-2 helyért?
Szerintem nem tartotok ott, hogy beáldozzatok kb 3 draftot, meg is kell védeni, meg célpontokat szerezni a QB-nak, nem?Hulkeinstein
No. 2: St. Louis → Washington (PD). St. Louis traded this selection to Washington for first-round selections in 2012 (6th), 2013 (22nd), and 2014 (2nd), and a 2012 second-round selection (39th).[source 1] After a number of subsequent trades over the next two drafts, St. Louis ended up turning this single pick into the following players: OT Greg Robinson, LB Alec Ogletree, WR Stedman Bailey, RBs Zac Stacy and Isaiah Pead, DT Michael Brockers, CB Janoris Jenkins and G Rokevious Watkins.[source 2]

több mint 11 éve
Hulkeinstein Philadelphia Eagles Oregon Ducks 2 926 — Eagles & Seahawks fan
Egy nagyon érdekes cikk az MMQB-ból a következő offseason QB helyzetéről. Mindenképpen meg kell említeni, hogy nem csak mi gondolkozunk Mariotában, a kintiek is hasonló forgatókönyveken gondolkoznak, a cikk pl. azt írja, hogy 3 első kör (2015,2016,2017) kb. elég lehet az 1/1-re, ha mondjuk az Oakland választ ott, mivel nekik nem kell QB.

 mmqb.si.com/2014/12/03/quarterback-market-draft-2015/

Érdekes dolog ez, mert soknak hangzik az a 3 első kör, viszont szerintem ha Chip-ék benne látják a franchise QB-t, akkor kb. semmi nem drága érte, főleg nem úgy, hogy valszeg ez a 3 első kör 1/20 után lenne a jelenlegi csapatot nézve, és olyan sok hiányposztunk nincs, viszont a QB meg elég fontos. Nyilvánvalóan ez csak akkor érdekes kérdés, ha Chip tényleg látja benne a fr. QB-t. Én személy szerint bízok Chip-ben, szóval ha ő ezt gondolja, akkor simán támogatnám a 3 első kört is.

Ti erre mit mondtok? Ha Chip szerint ő lehet a következő 10-15 évre a QB-nk, akkor elfogadnátok egy ilyen deal-t?

Hulkeinstein
Nem érzem reálisnak a ti feltradetek, mert sztem mi vagy a titans is megadnánk ennyit érte és ezek a pickek többet érnének.Wester
3 első kört 1-2 helyért?
Szerintem nem tartotok ott, hogy beáldozzatok kb 3 draftot, meg is kell védeni, meg célpontokat szerezni a QB-nak, nem?
több mint 11 éve
Wester New York Jets Middle Tennessee Blue Raiders 9 803 — Jó ötletnek tűnt!
Egy nagyon érdekes cikk az MMQB-ból a következő offseason QB helyzetéről. Mindenképpen meg kell említeni, hogy nem csak mi gondolkozunk Mariotában, a kintiek is hasonló forgatókönyveken gondolkoznak, a cikk pl. azt írja, hogy 3 első kör (2015,2016,2017) kb. elég lehet az 1/1-re, ha mondjuk az Oakland választ ott, mivel nekik nem kell QB.

 mmqb.si.com/2014/12/03/quarterback-market-draft-2015/

Érdekes dolog ez, mert soknak hangzik az a 3 első kör, viszont szerintem ha Chip-ék benne látják a franchise QB-t, akkor kb. semmi nem drága érte, főleg nem úgy, hogy valszeg ez a 3 első kör 1/20 után lenne a jelenlegi csapatot nézve, és olyan sok hiányposztunk nincs, viszont a QB meg elég fontos. Nyilvánvalóan ez csak akkor érdekes kérdés, ha Chip tényleg látja benne a fr. QB-t. Én személy szerint bízok Chip-ben, szóval ha ő ezt gondolja, akkor simán támogatnám a 3 első kört is.

Ti erre mit mondtok? Ha Chip szerint ő lehet a következő 10-15 évre a QB-nk, akkor elfogadnátok egy ilyen deal-t?

Hulkeinstein
Nem érzem reálisnak a ti feltradetek, mert sztem mi vagy a titans is megadnánk ennyit érte és ezek a pickek többet érnének.

Lesz ez még így se!
több mint 11 éve
Hulkeinstein Philadelphia Eagles Oregon Ducks 2 926 — Eagles & Seahawks fan
Egy nagyon érdekes cikk az MMQB-ból a következő offseason QB helyzetéről. Mindenképpen meg kell említeni, hogy nem csak mi gondolkozunk Mariotában, a kintiek is hasonló forgatókönyveken gondolkoznak, a cikk pl. azt írja, hogy 3 első kör (2015,2016,2017) kb. elég lehet az 1/1-re, ha mondjuk az Oakland választ ott, mivel nekik nem kell QB.

 mmqb.si.com/2014/12/03/quarterback-market-draft-2015/

Érdekes dolog ez, mert soknak hangzik az a 3 első kör, viszont szerintem ha Chip-ék benne látják a franchise QB-t, akkor kb. semmi nem drága érte, főleg nem úgy, hogy valszeg ez a 3 első kör 1/20 után lenne a jelenlegi csapatot nézve, és olyan sok hiányposztunk nincs, viszont a QB meg elég fontos. Nyilvánvalóan ez csak akkor érdekes kérdés, ha Chip tényleg látja benne a fr. QB-t. Én személy szerint bízok Chip-ben, szóval ha ő ezt gondolja, akkor simán támogatnám a 3 első kört is.

Ti erre mit mondtok? Ha Chip szerint ő lehet a következő 10-15 évre a QB-nk, akkor elfogadnátok egy ilyen deal-t?

És itt most kifejezetten erre a kérdésre gondolok, függetlenül attól hogy teljesít Sanchez és/vagy Foles a szezon hátralevő részében.Hulkeinstein
Nem mennék bele ilyen skinshez hasonló baromságba, de ha mindenáron kellene QB (és fel kell mennünk érte top 5-be) akkor bevonnám a tradebe Folest. (úgy biztos, hogy olcsóbban jönne ki) 😊Greengo
Ezzel az a baj, hogy csak az fogja eltradelni a pickjét, akinek nem kell QB, oda meg Foles sem kell 😀
több mint 11 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 9 284 — Eagles fan
Egy nagyon érdekes cikk az MMQB-ból a következő offseason QB helyzetéről. Mindenképpen meg kell említeni, hogy nem csak mi gondolkozunk Mariotában, a kintiek is hasonló forgatókönyveken gondolkoznak, a cikk pl. azt írja, hogy 3 első kör (2015,2016,2017) kb. elég lehet az 1/1-re, ha mondjuk az Oakland választ ott, mivel nekik nem kell QB.

 mmqb.si.com/2014/12/03/quarterback-market-draft-2015/

Érdekes dolog ez, mert soknak hangzik az a 3 első kör, viszont szerintem ha Chip-ék benne látják a franchise QB-t, akkor kb. semmi nem drága érte, főleg nem úgy, hogy valszeg ez a 3 első kör 1/20 után lenne a jelenlegi csapatot nézve, és olyan sok hiányposztunk nincs, viszont a QB meg elég fontos. Nyilvánvalóan ez csak akkor érdekes kérdés, ha Chip tényleg látja benne a fr. QB-t. Én személy szerint bízok Chip-ben, szóval ha ő ezt gondolja, akkor simán támogatnám a 3 első kört is.

Ti erre mit mondtok? Ha Chip szerint ő lehet a következő 10-15 évre a QB-nk, akkor elfogadnátok egy ilyen deal-t?

És itt most kifejezetten erre a kérdésre gondolok, függetlenül attól hogy teljesít Sanchez és/vagy Foles a szezon hátralevő részében.Hulkeinstein
Nem mennék bele ilyen skinshez hasonló baromságba, de ha mindenáron kellene QB (és fel kell mennünk érte top 5-be) akkor bevonnám a tradebe Folest. (úgy biztos, hogy olcsóbban jönne ki) 😊


E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 11 éve
ano92 Philadelphia Eagles LSU Tigers 5 312 — Robert Griffin III && Tom Savage && DeShone Kizer fan
Inkább Tebow akkor már mint Gané 😀ano92
Sancho mekkora ganénak tűnt tavalyig? :p múlt nyáron még voltak olyan hírek, hogy alkalmaznak vele read-option csomagokat, szerintem tökéletesen illene Kelly támadórendszerébebaggio
amúgy ganyó is szanchez . szar csapatban van. Hülye vezetőedzővel, hülyeségeket csinál. Lehet itt ő is jó lenne.

több mint 11 éve
r.baggio New York Giants Army Black Knights 64 353 — no es importante
Inkább Tebow akkor már mint Gané 😀ano92
Sancho mekkora ganénak tűnt tavalyig? :p múlt nyáron még voltak olyan hírek, hogy alkalmaznak vele read-option csomagokat, szerintem tökéletesen illene Kelly támadórendszerébe


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
ano92 Philadelphia Eagles LSU Tigers 5 312 — Robert Griffin III && Tom Savage && DeShone Kizer fan
Inkább Tebow akkor már mint Gané 😀

több mint 11 éve
r.baggio New York Giants Army Black Knights 64 353 — no es importante
Vagy végképp bebizonyosodik, hogy Kelly rendszere a király és nagyjából bárkit be lehet oda rakni 😀dande
ezért kell majd Sanchez-t lecserélni Geno Smith-re


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 643 — Apu ökölbeszorított keze
Es a jets viszi egy elso korert sanchot

több mint 11 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 189 — Így remélem megfelelek nektek.....
Elnézve az idei első körös húzásunkat nyugodtan odaadhatjuk a következő 3-t is egyik se fog hiányozni 😛 😀

A szép mondjuk az lenne, ha Sanchival csinálunk egy PO runt, a SB elején lesérül, és Foles-l megnyerjük 3 TD-t kiosztva. Két 100 millás QB 😀 😀 😀 Vagy végképp bebizonyosodik, hogy Kelly rendszere a király és nagyjából bárkit be lehet oda rakni 😀 (nyilván ez költői túlzás)

Gyorsan legyen vasárnap este, mielőtt újabb őrültséget agyalunk ki :p
több mint 11 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 643 — Apu ökölbeszorított keze
3 első kör kevés is lehet...
Ha annyiert oda adja a raiders akkor nem olyan rossz.
De dragabb 1/32 ről 1/1 ert menni

több mint 11 éve
Hulkeinstein Philadelphia Eagles Oregon Ducks 2 926 — Eagles & Seahawks fan
Egy nagyon érdekes cikk az MMQB-ból a következő offseason QB helyzetéről. Mindenképpen meg kell említeni, hogy nem csak mi gondolkozunk Mariotában, a kintiek is hasonló forgatókönyveken gondolkoznak, a cikk pl. azt írja, hogy 3 első kör (2015,2016,2017) kb. elég lehet az 1/1-re, ha mondjuk az Oakland választ ott, mivel nekik nem kell QB.

 mmqb.si.com/2014/12/03/quarterback-market-draft-2015/

Érdekes dolog ez, mert soknak hangzik az a 3 első kör, viszont szerintem ha Chip-ék benne látják a franchise QB-t, akkor kb. semmi nem drága érte, főleg nem úgy, hogy valszeg ez a 3 első kör 1/20 után lenne a jelenlegi csapatot nézve, és olyan sok hiányposztunk nincs, viszont a QB meg elég fontos. Nyilvánvalóan ez csak akkor érdekes kérdés, ha Chip tényleg látja benne a fr. QB-t. Én személy szerint bízok Chip-ben, szóval ha ő ezt gondolja, akkor simán támogatnám a 3 első kört is.

Ti erre mit mondtok? Ha Chip szerint ő lehet a következő 10-15 évre a QB-nk, akkor elfogadnátok egy ilyen deal-t?

És itt most kifejezetten erre a kérdésre gondolok, függetlenül attól hogy teljesít Sanchez és/vagy Foles a szezon hátralevő részében.
több mint 11 éve
zsoeo Philadelphia Eagles Iowa Hawkeyes 2 806 — Fly Eagles
Srácok én azt mondom ne számolgassunk hogyan lehetünk 2.-ok az NFC-ben meg hagyjuk a bye-weeket. Ki tudja mi lesz még addig, össze-vissza is alakulhatnak a dolgok ahogy lenni szokott...
A lényeg hogy valahogy nyerjük meg a csoportot (nekem mindegy hogyan, úgy hogy a girls kikap minden meccsen vagy mi kapunk ki mindegyiken < tudom lesz egy egymás elleni jövőhéten>)
Fókuszáljunk most arra hogy verjük meg a hawks-ot (én pesszimista vagyok és beírtam az L-t) aztán meglátjuk mi lesz, menjünk lépésről lépésre, következő héten a dallas aztán minden más majd lesz valahogy.
Mariotával is ráérünk majd foglalkozni annyi idő lesz sajnos a két szezon közt.

A szezon előtt bőven aláírtam volna a 9-3 mat illetve a PO-t, aztán, hogy mi sül ki belőle az már egy más tészta 😊
Tudom evés közben jön meg az étvágy én is szeretném ha idén SB-t nyernénk, de addig még nagyon sok van hátra legyünk szerények és nyerjünk meg minden meccset 😊

FLY
több mint 11 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 189 — Így remélem megfelelek nektek.....
Most nézem ráadásul szombaton lesz a WSH-t meccs, na az nekem annyira nem jó, de mindegy, a lényeg a W 😀. Azért a DL-k egyenlőre nem olyan rossz, kérdés addigra, hol fognak tartani.
több mint 11 éve
r.baggio New York Giants Army Black Knights 64 353 — no es importante
Chip Kellyt hagyja békibe a Gators!!!! Infok a bleedingreennation.com n. Bocs ha rosszul írtam megtaláljátok csak telóról nem tudom most beírni a pontos hivatkozást.dande
Szerintem az ilyesmi pletykákkal nem érdemes foglalkozni. Hülye lenne visszamenni egyetemre, miközben egy top5 NFL csapat HC-ja lehet.Highlander
a Florida pedig egy top3-as NCAA állás, bár természetesen abszolút tévesek a pletykák, Jim McElwain lesz az új Gators HCbaggio
Remélem is 😀 Azért a Gators tényleg vonzó lehet, biztos izgalmas lenne Chip mit tudna ott felépíteni, de erről az izgalomról inkább lemondok.
Meg amennyire értem az erről szóló cikkeket, az írják, a recuitok és hasonló egyetemi HC feladatokkal való foglakozás (bocs ha hülyeséget írok) már annyira nem biztos, hogy vonzzák őt annyira, hogy visszamenjen.dande
college fociban sem nyert még nagydöntőt, szóval a Super Bowl-győzelem után az lehetne az újabb kihívás... 😊


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 189 — Így remélem megfelelek nektek.....
Chip Kellyt hagyja békibe a Gators!!!! Infok a bleedingreennation.com n. Bocs ha rosszul írtam megtaláljátok csak telóról nem tudom most beírni a pontos hivatkozást.dande
Szerintem az ilyesmi pletykákkal nem érdemes foglalkozni. Hülye lenne visszamenni egyetemre, miközben egy top5 NFL csapat HC-ja lehet.Highlander
a Florida pedig egy top3-as NCAA állás, bár természetesen abszolút tévesek a pletykák, Jim McElwain lesz az új Gators HCbaggio
Remélem is 😀 Azért a Gators tényleg vonzó lehet, biztos izgalmas lenne Chip mit tudna ott felépíteni, de erről az izgalomról inkább lemondok.
Meg amennyire értem az erről szóló cikkeket, az írják, a recuitok és hasonló egyetemi HC feladatokkal való foglakozás (bocs ha hülyeséget írok) már annyira nem biztos, hogy vonzzák őt annyira, hogy visszamenjen.
több mint 11 éve
r.baggio New York Giants Army Black Knights 64 353 — no es importante
Chip Kellyt hagyja békibe a Gators!!!! Infok a bleedingreennation.com n. Bocs ha rosszul írtam megtaláljátok csak telóról nem tudom most beírni a pontos hivatkozást.dande
Szerintem az ilyesmi pletykákkal nem érdemes foglalkozni. Hülye lenne visszamenni egyetemre, miközben egy top5 NFL csapat HC-ja lehet.Highlander
a Florida pedig egy top3-as NCAA állás, bár természetesen abszolút tévesek a pletykák, Jim McElwain lesz az új Gators HC


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 189 — Így remélem megfelelek nektek.....
Egy kis adalék: Az NFC-ben jelenleg csak 3 olyan csapat van akik az utolsó 5 meccsükből minimum 4-1-et tudtak hozni. PHI, GB és SEA.undisputedly
És mi a GB-tol kaptunk ki...Janek
Tehát a Hawks verni kell 😛
Igazából egy dologban tudok reménykedni a Hawks ellen: Kelly> PC mint a Dallas ellen is szerintem ez döntött Kelly >Garett. Ha nem is nyerünk annyira, mint a Ducks-l nyert a USC ellen. Bár a Hawks kerete azért erősebb még mindig, mint a miénk. S itt most nehogy félreértsetek, hogy azt mondom Kelly, jobb mint PC, nehogy flame war induljon el erről 😉 😀, hanem csak annyit, hogy erre a meccsre jobban ki tud találni valamit, amit a csapat jól meg is valósít.
több mint 11 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 643 — Apu ökölbeszorított keze
Egy kis adalék: Az NFC-ben jelenleg csak 3 olyan csapat van akik az utolsó 5 meccsükből minimum 4-1-et tudtak hozni. PHI, GB és SEA.undisputedly
És mi a GB-tol kaptunk ki...

több mint 11 éve
Highlander Philadelphia Eagles 2 220 — We’re putting the family back together
Chip Kellyt hagyja békibe a Gators!!!! Infok a bleedingreennation.com n. Bocs ha rosszul írtam megtaláljátok csak telóról nem tudom most beírni a pontos hivatkozást.dande
Szerintem az ilyesmi pletykákkal nem érdemes foglalkozni. Hülye lenne visszamenni egyetemre, miközben egy top5 NFL csapat HC-ja lehet.