Pittsburgh Steelers
74 feliratkozó
több mint 9 éve
Big Ben nem volt jó tegnap, de maga a játék tökéletesen működött. Ami zavart, hogy régen ezekből a játékokból, ahol Ben, mint Hudini szabadult ki, rendszeresen big play lett, most meg rendszeresen int. A második különösen homály volt. Ami még zavart, hogy nem vonta be a játékba kellőképpen az elkapóit, szinte csak AB-t használta. Persze ez tegnap elég volt. Most AB sem lubickolhat majd, viszont az októberi meccsen pont Coates volt az akivel nem bírtak a vendégek. Illetve ott DHB-nek voltak lehetőségei. Tehát van fegyverünk a KC ellen. Arról nem is beszélve, hogy a Dolphins védelme a 30. volt futás ellen a Chiefs védelme pedig a 26., tehát ott is vannak lyukak, amiket Bell kihasználhat.
több mint 9 éve
Első jele, hogy lehet valami közünk a végéhez megjelennek a Pats Trollok😊Szerintem azt a Vasasok max. tévében nézik...Hát igen, ne szépítsük: valóban nincs sok esélye a Texans-nak 😉Na, még egy győzelem kell, és jöhet hozzánk a Houston a főcsoport döntőre 😊Almodban!
bcsarli
ulpianus
Klaci79
Burkus
több mint 9 éve
Ez meglehet, de mondjuk egy KovácsSanyi nem is szokta eladni a labdát (és vélhetően ő a leggyengébb qb, akivel szembenézhetünk). A KC ellen a ST-en sok múlhat, mert nálunk sokszor ergya (nem Meskó-szintű ergya, de azért ergya) ill. BB-n, ha nem ad el labdát, akkor jók vagyunk. Ha igen, akkor min. egy pick six kinéz(het).BigBen nagyon aggaszt, úgy játszik mostanában, mint egy rookie. Nehezen tudom elképzelni, hogy képes 3 meccsen keresztül jól játszani. Márpedig a jelenlegi Steelers-ben nélküle nincs SB győzelem.Az idei PO szerencseje ez is, a max 4 meccsbol 1-en kell biztosan, de max is csak 2-n kell BB nagyon jo jateka. Az ellenfelnek olyan Qb-jaik sincsenek, mint a bizonytalankodo BB.
laby
no
több mint 9 éve
BigBen nagyon aggaszt, úgy játszik mostanában, mint egy rookie. Nehezen tudom elképzelni, hogy képes 3 meccsen keresztül jól játszani. Márpedig a jelenlegi Steelers-ben nélküle nincs SB győzelem.Az idei PO szerencseje ez is, a max 4 meccsbol 1-en kell biztosan, de max is csak 2-n kell BB nagyon jo jateka. Az ellenfelnek olyan Qb-jaik sincsenek, mint a bizonytalankodo BB.
laby
több mint 9 éve
Szerintem azt a Vasasok max. tévében nézik...Hát igen, ne szépítsük: valóban nincs sok esélye a Texans-nak 😉Na, még egy győzelem kell, és jöhet hozzánk a Houston a főcsoport döntőre 😊Almodban!
bcsarli
ulpianus
Klaci79
több mint 9 éve
30-6 után nem tudom, miért kellett erőltetni a kezdő offenset. A 4. negyedbeli teljesítményt a cserék is tudták volna hozni, így meg teljesen értelmetlenül lesérült a kezdő irányítónk.
több mint 9 éve
több mint 9 éve
BigBen nagyon aggaszt, úgy játszik mostanában, mint egy rookie. Nehezen tudom elképzelni, hogy képes 3 meccsen keresztül jól játszani. Márpedig a jelenlegi Steelers-ben nélküle nincs SB győzelem.
több mint 9 éve
Béczkó
1 264
több mint 9 éve
Először is azzal kezdeném, hogy semmiféle negatív kihatása nem volt erre a meccsre a pihentetésnek. 😊 Ezt Tomlin nagyon szépen megoldotta, senkin nem látszott, hogy berozsdásodott volna.Sőt! Az Offense most azt nyújtotta, amit várnék tőle majdnem mindig (kivétel elit D-k ellen). Gyorsan felpakolta a pontokat, az erősségekre épített, Bellre, AB slant vagy screen játékára. Így néz ki egy elit Offense. Ezzel a gyors 2 TD-s vezetéssel pedig előidézte, hogy a D lubickolhasson a helyzetben és vadásszon a kiszolgáltatott helyzetbe kerülő ellenfél O-jának minden hibájára. Most volt végre az, hogy nem a D segítette ki, vagy indította be az O-t, hanem az O teremtett olyan helyzetet a D-nek, amiben utóbbi szárnyalhatott.
A Defense szintén megtette a magáét azzal, hogy a Fins futójátékát kinyírta. Ezzel a maga részéről meg is tette azt, ami a sikerhez kellett, de ugye a nagy előny azt eredményezte, hogy egydimenziósan többnyire passzolniuk kellett, ami mindig magában rejti a TO-veszélyt, jött is belőle három. Harrisonra viszont nincsenek szavaim, imádom a csávót. Remélem, marad még egy évet, kivéve ha esetleg a pódiumon szeretne visszavonulni, mert ha igen, akkor ettől az élménytől nem fosztanám meg. 😊 A Dupree hit pedig igenis szép volt, túl lett reagálva, ha valóban a fején ütötte volna meg, akkor Moore fel sem állt volna, nemhogy visszatérjen a meccsbe. Egy sima mezei hard hit volt.
Ben: én nem aggódom miatta. Amíg fontos volt, addig nagyon is éles volt, 11 jó passzal kezdett, a 12.-et pedig AB elkaphatta volna. A sérülése sem izgat látva a meccs utáni interjúját. Végig mosolygós és vidám volt. Teljesen egyértelmű, hogy szó sincs komoly dologról, inkább elővigyázatosság és óvatosság.
Bell franchise rekordot döntött a maga 167 yardjával, még Franco Harris tartotta a PO-csúcsot. Nem is rossz élete első PO-meccsén Belltől.
AB pedig - bármilyen hihetetlen is - első TD-jét szerezte PO-ban, de akkor rögtön két 50 yardosat. 😊 Tőle pedig asszem az ligarekord, hogy már az első negyedben +100 yardja volt. Szintén rekord, hogy egy negyed alatt az Offense +200 yardot tett meg. Meg asszem az is unikum, hogy +8 playből álló drive-nál úgy szerez TD-t a csapat, hogy csak futójátékot hívott. Ja és a 35. PO-diadallal ismét egyedüli éllovas a Steelers a Cowboys-t megelőzve.
Jövő héten Chiefs. Ahogy most sem számított, hogy mi volt az idény elején az alapszakaszban, úgy ott sem fog számítani. Új meccs. Nem véletlen zártak a 2. helyen. Ettől függetlenül nem gondolom, hogy esélytelenebbek lennénk. Ha sikerül fenntartani a motivációt és nem arcoskodunk a mostani szép diadal és a Chiefs regularos elverése okán, akkor szerintem meglesz. A csúcsformában lévő Steelers-t nem sok csapat tudja legyőzni.
Szerkesztette: Soldados

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 9 éve
Ben bokasérülés. Úgy gondolja hogy játszani fog jövő héten.www.yahoo.com/sports/news/ben-roethlisberger-hurts-ankle-on-second-to-last-play-vows-to-play-vs-chiefs-222933108.html
több mint 9 éve
Hát igen, ne szépítsük: valóban nincs sok esélye a Texans-nak 😉Na, még egy győzelem kell, és jöhet hozzánk a Houston a főcsoport döntőre 😊Almodban!
bcsarli
ulpianus
több mint 9 éve
Na, még egy győzelem kell, és jöhet hozzánk a Houston a főcsoport döntőre 😊Almodban!
bcsarli

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 9 éve
Na, még egy győzelem kell, és jöhet hozzánk a Houston a főcsoport döntőre 😊
több mint 9 éve
Na, ez a meccs a két korai big play miatt pont nem olyan lett mint amire számítottam (de nem baj 😊)A D király volt, megvoltak a stopok is, a labdaszerzések is, hitek, sackek, minden. Igazi Steelers D-t láttunk, futást megfogtuk, QB-t terrorizáltuk, ahogy kell.
Az OL és Bell megint nagyon magas szinten tolta, AB döntően befolyásolta a meccs alakulását a 2 nagy játékkal, egyetlen ami aggaszt, hogy Ben nem lépett túl a decemberi formáján, bár az első Int nem egyértelműen az ő hibája volt, a második full homály passz volt. Idegenben sem gondolnám hogy jó egy 2TD/2Int 197y-os meccs, de otthon mindenképpen meglepő.
Meg vagyok győződve róla, hogy Bennel nincs minden rendben, kisebb sérülés vagy valami, amit nem hoznak nyilvánosságra.
több mint 9 éve
Gratulálok srácok! Kifejezetten erős PO csapatnak tűnik a Steelers. 😉 Ott lesztek az AFC döntőben. Aminek most annyira nem örülök. 😊
Ward egy paraszt.. 😉
több mint 9 éve
hát nekem mostanában mindenben durva nagy szerencsém van, minden jóba beletenyerelek, néha megérzem a dolgokat... 😀szerintem a lényeg az lesz, hogy az elején el kéne kicsit húzni, mondjuk 2 labdabirtoklásnyira valahogy, és akkor nem akarnak majd annyira futkározni...Tökéletesen így lett.
aki birtokolni fogja az órát, az ma nyerni fog szerintem
zzz888
bcsarli
több mint 9 éve
azert meleg lett volna a pite, ha a D nem allitja meg a felido utolso, meg az masodik felido elso drive-jat.Szerintem is a D hozta a nyugodt győzelemhez szükséges play-eket
Osszessegeben szep melo volt, csak BB homaly.
nem is dobaltattak vele hosszukat.
xtaki
több mint 9 éve
azert meleg lett volna a pite, ha a D nem allitja meg a felido utolso, meg az masodik felido elso drive-jat.Osszessegeben szep melo volt, csak BB homaly.
nem is dobaltattak vele hosszukat.
több mint 9 éve
szerintem a lényeg az lesz, hogy az elején el kéne kicsit húzni, mondjuk 2 labdabirtoklásnyira valahogy, és akkor nem akarnak majd annyira futkározni...Tökéletesen így lett.
aki birtokolni fogja az órát, az ma nyerni fog szerintem
zzz888
több mint 9 éve
Nem is kezdtem el pálinkázni. Whiskey-zek 😊ki kéri a lottószámokat? 😀addig a D 2 fg-n tartja őket 😀A legutóbbi 3 meccsen hátrányba kerültünk, ezért el kellett kezdenem pálinkázni, hogy megforduljon. Mit gondoltok elkezdjem már most, hátha így végig vezetve nyerjük a meccset? 😊 Ha ezen múlik a SB végéig ki sem józanodok 😊Ne! Szeretem a drámát! Az erősíti igazán a csapatszellemet. 😉 Szóval elég a félidőben elkezdeni.
bcsarli
Soldados
zzz888
legalábbis a 2fg 😀 😀
zzz888
több mint 9 éve
ki kéri a lottószámokat? 😀addig a D 2 fg-n tartja őket 😀A legutóbbi 3 meccsen hátrányba kerültünk, ezért el kellett kezdenem pálinkázni, hogy megforduljon. Mit gondoltok elkezdjem már most, hátha így végig vezetve nyerjük a meccset? 😊 Ha ezen múlik a SB végéig ki sem józanodok 😊Ne! Szeretem a drámát! Az erősíti igazán a csapatszellemet. 😉 Szóval elég a félidőben elkezdeni.
bcsarli
Soldados
zzz888
legalábbis a 2fg 😀 😀
