Pittsburgh Steelers

74 feliratkozó

több mint 12 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 865 — SuperBowl Champions 2013/2014 II 2025/2026
Gondolom még nem volt szerencséd kinti meccsen részt venni, de kívánom ezt a szerencsét! Mondjuk egy Seahawks hazai mérkőzésre. Nyilván ott is lesznek unalmas másodpercek, de eszed ágában nem lesz elkezdeni hullámozni és nem azért mert körülötted kiröhögnének. Ez annak a jele, hogy a közönség unatkozik, márpedig ez volt talán az eddigi legjobb meccs Londonban és mivel Steelers szurkoló vagyok, nagyon nem unatkoztam. Viszont a semlegeseknek elhiszem, hogy nem tetszett a harmadik negyed, viszont a csapatom éppen pályán volt és azzal voltam elfoglalva. Azért azt ne felejtsd el, hogy nem csak ők akarják idehozni, mi is szeretnénk, hogy idehozzanak minél több meccset.
Csodálkozom, ha ezt amerikai foci szurkolóként nem érted meg és magyarázni kell, de szerintem egy Seahawks-Bears meccsen nem fogsz hullámozni amikor örülsz, hogy végre élőben láthatod a csapatod!Klaci79
Volt már szerencsém odaát meccshez 😊
Viszont kihagytad a fő faktort. A hullámzás beletartozik az európai futballkultúrába. LEgalábbis laikusként így gondolom 😊 Az,hogy Európában elővesz a közönség egy meccsen, szerintem természetes.
Nem csak akkor csinálják,ha unatkoznak. Magyar focimeccsen talán. De pl volt szerencsém MKB Veszprém meccsekhez, ahol hatalmas tétnél, kiélezett helyzetben elkezdtük a hullámzást, sőt Premier League meccsen is ültem már úgy,hogy hajtós,élvezetes meccsen ment a hullámzás. Pont Londonban...
😊
több mint 12 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 969
Arra viszont kíváncsi lennék, hogy amerikában az ellen ugyan úgy huhog-e, mint ahogy tették a Vikings fanok amikor a Steelers Offense volt a pályán..Dodó
Nem huhog,hanem a saját védelmét élteti.

Amúgy mi a probléma ahullámzással? Semmi.
Ennyire ne akarjuk már uniformizálni a dolgokat.undisputedly
Lehet, hogy neked semmi, de baromira nem szeretem ha megy a meccs és közben körülöttem ugrálnak az emberek a hullámmal. Mindezt csak azért, mert két játék között van 40 mp szünet és a nagy különbség miatt éppen unatkoztak. Ez a soccer-ben egy megszokott dolog, de itt nem az, hiszen a pályán lévő események amúgy is nehezen láthatóak mondjuk a középső futásoknál.Klaci79
Pont erről van szó. "ez a soccerben megszokott dolog,itt nem"
Az nem fog menni,hogy exportálják magát az észak-amerikai kultúrát.
Európába akarnak hozni meccseket, akkor hozzá kell szokniuk,hogy az európai emberek más szurkolói környezetben nőttek fel, még a nyugateurópaiak is 😊
Az,hogy egyeseknek nem tetszik,ha körülöttük hullámzik a tmeg,az már szubjektív.

Gondolom még nem volt szerencséd kinti meccsen részt venni, de kívánom ezt a szerencsét! Mondjuk egy Seahawks hazai mérkőzésre. Nyilván ott is lesznek unalmas másodpercek, de eszed ágában nem lesz elkezdeni hullámozni és nem azért mert körülötted kiröhögnének. Ez annak a jele, hogy a közönség unatkozik, márpedig ez volt talán az eddigi legjobb meccs Londonban és mivel Steelers szurkoló vagyok, nagyon nem unatkoztam. Viszont a semlegeseknek elhiszem, hogy nem tetszett a harmadik negyed, viszont a csapatom éppen pályán volt és azzal voltam elfoglalva. Azért azt ne felejtsd el, hogy nem csak ők akarják idehozni, mi is szeretnénk, hogy idehozzanak minél több meccset.
Csodálkozom, ha ezt amerikai foci szurkolóként nem érted meg és magyarázni kell, de szerintem egy Seahawks-Bears meccsen nem fogsz hullámozni amikor örülsz, hogy végre élőben láthatod a csapatod!undisputedly
több mint 12 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
@Soldi: azt megértem persze,igazad van, játék közben tényleg nem szerencsés. Viszont amikor játékmegszakítás van,akkor miért ne?
Szvsz nem lenne szerencsés,ha az európai fanokat szurkolási-kézikönyvvel próbálnák felvértezni meccs előtt. A huliganizmus maradjon távol, plusz az erőszakos viselkedés minden formája, de amúgy úgy színes az európai meccs,ha nem egy az egyben másolata a tengerentúli hangulatnak,még akkor sem ha pl magyar fanként az ember azt szeretné,hogy ha már ott van,akkor azt kapja amit odaát is kapna.undisputedly
De a hullámzás nem olyan, hogy félperc múlva abbamarad, amikor folytatódik a játék. Ezért nem is kell elkezdeni.

Mellesleg nem kell kézikönyv, alakul ez magától, ahogy szocializálódik az európai NFL-tábor. Pár éve még simán ment a hullámzás, vasárnap alig-alig indult be és hamar abba is maradt, mert a stadion fele (tehát akik vmelyik csapatért szorítottak), nem akart kibaszni a csapatával.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
Arra viszont kíváncsi lennék, hogy amerikában az ellen ugyan úgy huhog-e, mint ahogy tették a Vikings fanok amikor a Steelers Offense volt a pályán..Dodó
Nem huhog,hanem a saját védelmét élteti.

Amúgy mi a probléma ahullámzással? Semmi.
Ennyire ne akarjuk már uniformizálni a dolgokat.undisputedly
Lehet, hogy neked semmi, de baromira nem szeretem ha megy a meccs és közben körülöttem ugrálnak az emberek a hullámmal. Mindezt csak azért, mert két játék között van 40 mp szünet és a nagy különbség miatt éppen unatkoztak. Ez a soccer-ben egy megszokott dolog, de itt nem az, hiszen a pályán lévő események amúgy is nehezen láthatóak mondjuk a középső futásoknál.Klaci79
Pont erről van szó. "ez a soccerben megszokott dolog,itt nem"
Az nem fog menni,hogy exportálják magát az észak-amerikai kultúrát.
Európába akarnak hozni meccseket, akkor hozzá kell szokniuk,hogy az európai emberek más szurkolói környezetben nőttek fel, még a nyugateurópaiak is 😊
Az,hogy egyeseknek nem tetszik,ha körülöttük hullámzik a tmeg,az már szubjektív.

@Soldi: azt megértem persze,igazad van, játék közben tényleg nem szerencsés. Viszont amikor játékmegszakítás van,akkor miért ne?
Szvsz nem lenne szerencsés,ha az európai fanokat szurkolási-kézikönyvvel próbálnák felvértezni meccs előtt. A huliganizmus maradjon távol, plusz az erőszakos viselkedés minden formája, de amúgy úgy színes az európai meccs,ha nem egy az egyben másolata a tengerentúli hangulatnak,még akkor sem ha pl magyar fanként az ember azt szeretné,hogy ha már ott van,akkor azt kapja amit odaát is kapna.undisputedly
a "mexikói" hullám sem európából ered. máskülönben bőszáni hullámozni sztem, kb annyit jelent, hogy borzasztó a meccs és inkább máshogy szórakoztatják magukat a népek. az egyszerű népek.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 12 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Amúgy tegnap néztem a Saints-Fins első félidejét és eszembe jutott valami, amivel jól lehet érzékeltetni Haley pancserságát.

Szóval TH-t sokszor ekézzük, hogy 3. és hosszúra screent hív. Pedig ez önmagában még nem akkora gond, ez is lehet sikeres, de ehhez kell egy alacsony súlypontú, rendkívül gyors irányváltásra képes, open fielden életveszélyes játékos/futó. Bizony, például egy Sproles, aki tegnap meg is csinált egy ilyen playt. Vagy egy Ray Rice. Ki ne emlékezne 4. és 26-ra megcsinált 1st downjára. Na de nekünk van-e ilyen játékosunk? Nincs. És itt jön az, amit mindig mondok. Nem magával TH által játszatni kívánt stratégiával van baj, az lehet sikeres. Csak nem a mi játékosállományunkkal. Nekünk nincs Sproles, vagy Rice. BB-nek és elkapóinknak sem fekszik ez a sok rövid, ritmusos dink &dunk. De van Miller, Brown, Cotchery és a gunslinger BB. Az erősségeket kéne domborítani, nempedig erőfutókra 3. és sokra screent hívni... Mert az besül, nem a játékos erősségére épít, sőt, kifejezetten a gyengeségeit hozza ki.

És a számok még nem is fejezik ki hűen, de ezért vannak a játékosok jelenleg komfortzónán kívül és ezért voltak komfortzónán belül korábban (most nem a korábbi OC-k neve a lényeg). Ezért frusztráltak most a hibánál (lásd Sanders) és ezért voltak magabiztosak korábban még akár 3 szar negyed után is. Akkor ezért nyertük a szoros meccseket, most ezért bukjuk. Igenis azt kell játszani, hogy BB-t hagyni futkorászni jobbra balra a fal mögött, a WR-eknek hagyni, hogy 10 yd mélységben improvizáljanak, hívni kell a deepeket leszarva a okádék falat, Miller, Brown, Jerrico emberrel a nyakán is képes clutch elkapásra, ezt kell nyomni, nem a dink&dunkot, amit egész egyszerűen egyetlen ember sem érez magáénak a keretből.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 865 — SuperBowl Champions 2013/2014 II 2025/2026
Arra viszont kíváncsi lennék, hogy amerikában az ellen ugyan úgy huhog-e, mint ahogy tették a Vikings fanok amikor a Steelers Offense volt a pályán..Dodó
Nem huhog,hanem a saját védelmét élteti.

Amúgy mi a probléma ahullámzással? Semmi.
Ennyire ne akarjuk már uniformizálni a dolgokat.undisputedly
Lehet, hogy neked semmi, de baromira nem szeretem ha megy a meccs és közben körülöttem ugrálnak az emberek a hullámmal. Mindezt csak azért, mert két játék között van 40 mp szünet és a nagy különbség miatt éppen unatkoztak. Ez a soccer-ben egy megszokott dolog, de itt nem az, hiszen a pályán lévő események amúgy is nehezen láthatóak mondjuk a középső futásoknál.Klaci79
Pont erről van szó. "ez a soccerben megszokott dolog,itt nem"
Az nem fog menni,hogy exportálják magát az észak-amerikai kultúrát.
Európába akarnak hozni meccseket, akkor hozzá kell szokniuk,hogy az európai emberek más szurkolói környezetben nőttek fel, még a nyugateurópaiak is 😊
Az,hogy egyeseknek nem tetszik,ha körülöttük hullámzik a tmeg,az már szubjektív.

@Soldi: azt megértem persze,igazad van, játék közben tényleg nem szerencsés. Viszont amikor játékmegszakítás van,akkor miért ne?
Szvsz nem lenne szerencsés,ha az európai fanokat szurkolási-kézikönyvvel próbálnák felvértezni meccs előtt. A huliganizmus maradjon távol, plusz az erőszakos viselkedés minden formája, de amúgy úgy színes az európai meccs,ha nem egy az egyben másolata a tengerentúli hangulatnak,még akkor sem ha pl magyar fanként az ember azt szeretné,hogy ha már ott van,akkor azt kapja amit odaát is kapna.
több mint 12 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 266 — 毎日何かを学ぶ
 www.steelers.com/video-and-audio/videos/SteelerNation_UK_Interview/abf37e93-f721-4c03-8f47-b4074ba24279
A videó vége felé a Big Benes (óratorony) kép után beszél róla Gordon, hogy kiutaznak mindenhonnan magyar szurkolók és első közt minket említ 😀
több mint 12 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Ha már ismét felmerült Arians neve, megnéztem hogy ő pillanatnyilag hogy áll O terén. És milyen az élet; a Cards pontosan ugyanannyi O playt játszott mint mi (250), és pontosan ugyanannyi pontot is szerzett mint mi (69). Totál yardban is kicsi az eltérés. Ebből nem akarok semmilyen következtetést levonni, csak mint érdekességet megemlítem. 😊Jan
Még erre akartam írni.

Az sem mindegy, hogy mi honnan jutottunk a mostani szinthez és a Cards O honnan jutott ide. Előbbinél egyértelmű visszaesés, utóbbinál egyértelmű előrelpésről beszélhetünk. Tavaly a Cards O, mint olyan, egész egyszerűen kb nem létezett, ahhoz képest ez egy szép teljesítmény, amit csinálnak idén.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Arra viszont kíváncsi lennék, hogy amerikában az ellen ugyan úgy huhog-e, mint ahogy tették a Vikings fanok amikor a Steelers Offense volt a pályán..Dodó
Nem huhog,hanem a saját védelmét élteti.

Amúgy mi a probléma ahullámzással? Semmi.
Ennyire ne akarjuk már uniformizálni a dolgokat.undisputedly
Ebben a játékban nem jó a hullámzás, mert a saját csapatom Offense-t nem akarom zavarni hangzavarral. Ennyi. Ez más sportágban mehet, amifociban nem, ennek konkrét oka van, hogy ebben a sportban miért nem.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 969
Arra viszont kíváncsi lennék, hogy amerikában az ellen ugyan úgy huhog-e, mint ahogy tették a Vikings fanok amikor a Steelers Offense volt a pályán..Dodó
Nem huhog,hanem a saját védelmét élteti.

Amúgy mi a probléma ahullámzással? Semmi.
Ennyire ne akarjuk már uniformizálni a dolgokat.undisputedly
Lehet, hogy neked semmi, de baromira nem szeretem ha megy a meccs és közben körülöttem ugrálnak az emberek a hullámmal. Mindezt csak azért, mert két játék között van 40 mp szünet és a nagy különbség miatt éppen unatkoztak. Ez a soccer-ben egy megszokott dolog, de itt nem az, hiszen a pályán lévő események amúgy is nehezen láthatóak mondjuk a középső futásoknál.
több mint 12 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 865 — SuperBowl Champions 2013/2014 II 2025/2026
Arra viszont kíváncsi lennék, hogy amerikában az ellen ugyan úgy huhog-e, mint ahogy tették a Vikings fanok amikor a Steelers Offense volt a pályán..Dodó
Nem huhog,hanem a saját védelmét élteti.

Amúgy mi a probléma ahullámzással? Semmi.
Ennyire ne akarjuk már uniformizálni a dolgokat.
több mint 12 éve
Dodó Pittsburgh Steelers 257
 www.facebook.com/photo.php?fbid=658779084147461&set=a.658778860814150.1073741827.100000461271613&type=1&theater

Hogy kik voltak nemtudom, de a sorban mellettem álltak, és a bejáratnál csináltunk egy képet, akik körülöttünk voltak magyarok.
több mint 12 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 266 — 毎日何かを学ぶ
Egyébként én azt mondtam, hogy nem kell Francsi Európába, csak minden 2. héten vagy akár minden héten a szezonban legyen egy alapszakasz meccs itt.
Én akár minden héten ott ülnék, igaz akkor azonnal Londonban keresnék melót 😀
több mint 12 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 266 — 毎日何かを学ぶ
Azt akartam még kérdezni, hogy kik voltak azok akik fent egészen magasan ültek, nagyjából a Steelers játékoskijáró felett és egy hatalmas Magyar zászlót tettek ki maguk elé??? A zászló fénylépe megvan és ha megvan kik azok, szerintem fel is ismerik magukat a képen, átküldeném, gondolom öröm lenne ilyet az albumba tenni.
több mint 12 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 212 — Chiefs GM
Ezt kiegészítve pedig egy zárógondolat:

az pedig végképp elképzelhetetlen, hogy európai csapatokkal bővítsék a ligát (még ha fel is töltik őket igazi amcsikkal, vagy tagbaszakadt európaiakkal)... nem biztos, hogy az NCAA játékos azért repesne, hogy a London Bobbies, vagy a Párizs Croissants csapatában játszhassa le karrierje első pár évét, mert oda draftolták... az európaiak meg főként a még erősebb dopping-szabályzás miatt nem érhetnek a nyomukba...

Nehéz kérdés ez, de úgy fest nekünk itt csak ennyi jut... évi egy-két meccs, ahol nincs pokol, de lehet jó meccs 😐 😉Collapo
Azért szerintem a Budapest Csülköspacals vonzó lenne... 😊

több mint 12 éve
Collapo Baltimore Ravens Iowa Hawkeyes 3 293 — "Nevermore."
Ezt kiegészítve pedig egy zárógondolat:

az pedig végképp elképzelhetetlen, hogy európai csapatokkal bővítsék a ligát (még ha fel is töltik őket igazi amcsikkal, vagy tagbaszakadt európaiakkal)... nem biztos, hogy az NCAA játékos azért repesne, hogy a London Bobbies, vagy a Párizs Croissants csapatában játszhassa le karrierje első pár évét, mert oda draftolták... az európaiak meg főként a még erősebb dopping-szabályzás miatt nem érhetnek a nyomukba...

Nehéz kérdés ez, de úgy fest nekünk itt csak ennyi jut... évi egy-két meccs, ahol nincs pokol, de lehet jó meccs 😐 😉

Alissa
You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII

NFL - Not For Ladies!
több mint 12 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
lt
Jó hallani ezt, lassan felnövünk 😊Collapo
Ami Londonban a problémát okozza, hogy a stadion negyede Vikes-, a másik negyede Steelers-fan, de a fele (na jó, lehet csak a stadion harmada) totál semleges, Brady-, Rodgers, Ray Lewis-mez, sajtfejek és egyebek. Na ez okozza jelenleg a nagy különbséget. Európában még azért mindig kuriózum az NFL-meccs, ezért sok semleges érkezik a meccsre. Persze ez sem biztos, hogy baj, mert nem biztos, hogy 2 adott csapat szurkolói Európában megtöltenék a Wembleyt. De a semlegesek miatt nincs az a hangulat, ami kint lehet. Egy semleges leszarja ki támad, ő csak érdeklődő, ezért hullámzik.

Pont ebben érzem a komolyabb európai terjeszkedés gátját. Ha Londonba akarnak hozni egy franchise-t, márpedig ez szerintem látható, érzékelhető törekvés, nem véletlen fog a Jax 4 éven át évi egy meccset itt játszani, annak nem lesz igazi, pokoli hazai pályája, ezt pedig egyik franchise sem akar(hat)ja. Az NFL itteni szurkolói bázisának már van kedvenc csapata, arról nem fog senki lemondani egy londoni franchise miatt. Nem mindegy, hogy 80 ezren űvöltenek, vagy csak 40 ezren, mert a másik negyven vagy az ellenfélnek drukkol, vagy semleges.

Szóval aki Vikes- vagy Steelers-fan volt, az komolyan vette és mára olyan szinten vannak a drukkerek, hogy tudják mit kell csinálniuk, hogy kell szurkolniuk, de a semlegesek meg nyilván nem érdekli ez és én azt nem látom, hogy a semlegesek, hogy tűnnének el a stadionból egy londoni franchise esetén. Mindenesetre a Jax 4 éve alatt meglátjuk mennyire tudja növelni a népszerűségét Londonban, mennyire kap majd hazai pályát a szurkolóktól.

Az mindenesetre egyöntetű vélemény volt, hogy a Vikes-Steelers meccs volt az eddigi legszínvonalasabb és leghangulatosabb is a londoniak közül, és ez azért előrelépésről árulkodik.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
Dodó Pittsburgh Steelers 257
Arra viszont kíváncsi lennék, hogy amerikában az ellen ugyan úgy huhog-e, mint ahogy tették a Vikings fanok amikor a Steelers Offense volt a pályán..
több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Jan
...

Talán kicsit túlzó állítás, de ha egyszerre megy majd jól az offense és a defense, akkor lesztek erős középcsapat idén...somoskovig
A D esetében annyiban nem reális a kép, hogy azokat a pontokat is oda számolod, amikor int-et vagy fumblet direktbe visszahordott az ellenfél. Bears ellen is volt -ha jól emlékszem- 2 ilyen bekapott TD? Illetve ahogy írtam is, az O gyengesége azt is eredményezte, hogy az ellenfél nagyon sokszor igen kedvező mezőnypozícióból indulhatott. Nincs olyan D, amelyik bírná hogy folyamatosan ilyen nyomás alatt van. Az már mégiscsak tarthatatlan, hogy az ellenfél csinál 3-4 1st down-t, és máris a red zone-ban van.
Tavaly is a legkevesebb y-ot engedő D volt mienk, mégis viszonylag sok volt a bekapott pont (19 pts/g körül). Hasonló okok miatt.

Amikor azt írom, hogy működik az O, nem arra gondolok hogy csináljanak 35+ pontot, hanem hogy 20+ pont, max 1 labdavesztés, és az ellen a saját 20-30 y-ról induljon folyamatosan. Ha ezt következetesen meg tudják csinálni, a többit LeBeau megoldja, abban biztos vagyok.Jan
A Steelers D tudta ezt. Pontos diagnózis, én picit más következtetést vonok le.

A két fő csapatrész képességei, erősségei nem passzolnak megfelelően egymáshoz. Nincs már Steel Curtain2.0 - a 2011-es idény volt az erőn felüli hattyúdaluk és már ott voltak a figyelmeztető jelek. Átlagon felüli védelem maradt egy nagy hiányossággal, amely a Steelers támadósorának gyengeségével együtt végzetes. Nem szereznek labdát, immáron harmadik éve.

BigBen-ék gyengék RZ-ban, már azok voltak Arians utolsó évében és benne van a játékukban a labdaeladás.

A korábbi évek cap menedzselése most üt vissza. 50 milliót visz el BigBen-Troy-Ike-Woodley-Harrison-Colon. A védelem pénze extra (top10 fizetésben BigBen-en kívül csak Miller és Brown van támadóoldalról (összesen 23 millió), az első hét védő játékos 45 millióba kerül!), az érte kapott teljesítmény erős átlagos.

Haley arra lett volna válasz, hogy sokkal kevesebb legyen a labdaeladás és vigyázzanak BigBen testére. Csak BigBen-nek nem tetszik ez a támadóséma, továbbra is erőlteti a scrambling megoldásokat, a bevállalós dobásokat; jönnek is az eladott labdák (meg a sérülés). (Btw nagyjából kiszámíthatóan 25 eladott labda várható tőlük idényenként, egyedül 2006-ban volt kiugróan szarabb évük.)

Igazad van, hogy legyen kevesebb a labdavesztés, csak a franchise QB nem hajlandó/nem tud váltani. A védelem pedig már képtelen ezt ellensúlyozni. (2010-ig 25-30 labdaszerzésük általában megvolt!)

Van egy viszonylag jó, de csökkenő teljesítményű védelem érdemi labdaszerzési képesség nélkül, egy labdát az átlagosnál többször eladó, egyebekben is stagnáló támadóalakulat, egy elégedetlen (rinyáló?) franchise QB és utolsó centig kicentizett cap. Ez még nem feltétlen jelent 0-4-et, de az öltözői hangulat, csapatmorál, az edzői stáb elfogadottsága; a csapategység sem lehet az egekben.

Nincs szinergia a csapatban, sőt a két csapatrész egymás gyengeségeit emeli ki. S így már jönnek az eddig ikonikusnak számító Steelers jegyek ellentettjei. BigBen GW drive-ban RZ fumble??? Engedett big play-ek, big play TD-k???

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
Collapo Baltimore Ravens Iowa Hawkeyes 3 293 — "Nevermore."
Jó hallani ezt, lassan felnövünk 😊

Alissa
You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII

NFL - Not For Ladies!
több mint 12 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
2009-ben sokkal rosszabb volt a helyzet. Ott nekem is az volt az érzésem, hogy ez csak egy látványosság, állandó hullámzás, plusz elég uncsi meccs (Pats-Bucs kb 35-7). Persze jó volt, de nem volt amerikaifoci hangulat.

Most már az volt. Nagyon sokat fejlődött az európai szurkolók viselkedése. 3rd downoknál állandó hangzavar a védekező csapat részéről, de a hullámzás is nagyon nehezen indult be, plusz viszonylag hamar abba is maradt. Többek között ez is jelezte, hogy nagyot lépett előre az európai fan base.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
Collapo Baltimore Ravens Iowa Hawkeyes 3 293 — "Nevermore."
félreértesz... csak a hullámzásra értettem 😊 Örülök, hogy jó élményeket szereztetek a csapatotok londoni meccsén, remélem én is megyek hamarosan egy hollósra... 😀

Alissa
You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII

NFL - Not For Ladies!
több mint 12 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 266 — 毎日何かを学ぶ
Egy londoni meccs csak látványosság, kevesen veszik úgy, ahogy azt kellene... türcsik csapkodtak rendesen, hamár a papucsok hallgattak?!Collapo
Ez egyáltalán nem igaz, a legtöbb Steelers fan komolyan vette, nagyon sokan jöttek az USA-ból, személyesen beszéltünk többekkel, és UK-minden tájáról is. A különbség csak abban volt, hogy Londonban nem lehet a parkolóban sütögetni és kiülni nézni, mint odakint. Itt ezt a helyi szurkolói klubb a Wembley mellett lévő egyik Pubban oldotta meg. Iszonyatos jó hangulat volt a helyen. Hátborzongatóan jó volt Steelers mezben vagy ruhában betérni oda. Akárki belépett örömmel fogadták. Volt Brady mezes úr aki bejött, de meg lett kérve, hogy hagyja el a helyiséget, na azt a fújolást, viszont semmiféle fizikai inzultus nem érte, kizárólag a cukkolás volt a szándék. Kívánom mindenkinek, hogy egyszer az életében ezt élje át.
több mint 12 éve
Collapo Baltimore Ravens Iowa Hawkeyes 3 293 — "Nevermore."
Egy londoni meccs csak látványosság, kevesen veszik úgy, ahogy azt kellene... türcsik csapkodtak rendesen, hamár a papucsok hallgattak?!

Alissa
You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII

NFL - Not For Ladies!
több mint 12 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 969
Én is itthon, ugyanezt gondolom Én is most...bár azért igen, akkor és ott én is nyomtam a szöveget, papucsom eleve nem volt, a végén meg bevertem egy jókora hambit. A Henry's örök élmény hihetetlen volt...Örülök mindenkinek, akivel találkozhattam.

Azért Soldi jól megnyugtatott a henrynél, hogy optikai csalódás a sok kék mezes, oszt kaptuk rendesen a meccsen. A meccs végén ezért hát elhatároztam, hogy megyek Én hazai meccsre biza, ahol több tízezer szörnyű törcsit pörgetnek!! Mikor, melyikre? 😊

Go steelers!!Klemó
Szerintem a kép csalóka volt. A kívül álló szurkolók is a Vikes-nak drukkoltak inkább, főleg a kitett zászló miatt. Ha csak szigorúan a két csapat szurkolóit nézzük, szerintem nagyon kiegyenlített volt.polamalu
Ja a sok európai szakértő, akik elkezdenek hullámozni a meccsen...van még mit tanulni...