Pittsburgh Steelers

74 feliratkozó

több mint 4 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 279
Én már épp elakartam engedni a beleállást 😀
Tényleg annyi a lényeg, hogy kellene egy jó fal.
De már nyilván mindegy, nem fogunk az időben visszamennié, és nem RBt húzni az első körben. Imádom Najeet, kurvára nem erre volt szükségünk 😀
tenorx
Te kit hoztál volna a falba?

Leatherwood-ot, aki a második legrosszabb falember a ligában? Ráadásul a Raiders magasan vitte ki.

Teven Jenkinst, aki már most rokkant és kb. 6 hónapja nem is játszott és aki a drafton is sérült volt?

Walker Little-t, aki a Jax falba nem tud normálisan bekerülni?

Carmant, aki a Bengals kb legrosszabbja? Cosmit, akinek ugyanolyan rövid a keze, mint Greennek és semmivel nem jobb a képzése?
Willie Parker
Pont ezt akartam írni, hogy sorra derül ki erről az istenített T classról, hogy közel sem távol sem közelíti az elit szintet és közben mindenki úgy beszél a Harris kontra valaki pickről, mint ha olyat hagytunk volna ki, hogy jaj.

Christian Darrisaw lehetett volna és Leatherwood ott Harris helyett a választás talán ha nem viszik ki mind a kettőt előlünk. Hála az égnek utóbbit kivitték, és talán Darrisaw az aki korrekt teljesítményt pakol le, de ő sem kiemelkedőt. De mondom, kár ezen gondolkodni, mert ők már nem voltak elérhetőek. Kik is maradtak?

Landon Dickerson (C)
Creed Humphrey (C)
Teven Jenkins
Liam Eichenberg
Jackson Carman
Sam Cosmi

Tovább nem megyek, mert első körben talán az utolsó kettő fel sem merült. Humphrey ezek közük egyedül, akit kérdés nélkül, így utólag vinnénk és akkor a center oldalon most azt mondanánk rendben vagyunk. De írd és mond senki mást nem látok, akivel így utólag elégedettek lennénk. Dickerson kapcsán mindig ott lesz a sérülés, mind red flag és bár korrektül végigjátsza a szezont, de nem centerben, hanem guardban. A többi tackle egyértelműen alulteljesít, mindezek közül Jenkins és Eichenberg a két olyan playa, akit első körbe vártak különösen katasztrófálisan.

A tény tehát az, hogy nem maradtunk le konkrétan senkiről, tackle és guard poszton semmiképpen.
Klemó
Nézd meg mit reagáltam Willienek, nem egyváltozós a dolog, hogy muszáj ott húzni és kész.
tenorx
Na attól kaptam volna agyfrászt, ha egy nem prémium játékosért még picket is adunk!

Humphreyt ugye Freiermuth kárára hozhattuk volna, csak akkor meg nem lenne egy viszonylag biztos chainmover.

Szerintem eleve az a baj, hogy Green centert játszik, nem guardot, ha már DeCastro befejezte.

Centert meg találjunk majd 2022-ben.
több mint 4 éve
tenorx 14 180 — fő libsi
Én már épp elakartam engedni a beleállást 😀
Tényleg annyi a lényeg, hogy kellene egy jó fal.
De már nyilván mindegy, nem fogunk az időben visszamennié, és nem RBt húzni az első körben. Imádom Najeet, kurvára nem erre volt szükségünk 😀
tenorx
Te kit hoztál volna a falba?

Leatherwood-ot, aki a második legrosszabb falember a ligában? Ráadásul a Raiders magasan vitte ki.

Teven Jenkinst, aki már most rokkant és kb. 6 hónapja nem is játszott és aki a drafton is sérült volt?

Walker Little-t, aki a Jax falba nem tud normálisan bekerülni?

Carmant, aki a Bengals kb legrosszabbja? Cosmit, akinek ugyanolyan rövid a keze, mint Greennek és semmivel nem jobb a képzése?
Willie Parker
Pont ezt akartam írni, hogy sorra derül ki erről az istenített T classról, hogy közel sem távol sem közelíti az elit szintet és közben mindenki úgy beszél a Harris kontra valaki pickről, mint ha olyat hagytunk volna ki, hogy jaj.

Christian Darrisaw lehetett volna és Leatherwood ott Harris helyett a választás talán ha nem viszik ki mind a kettőt előlünk. Hála az égnek utóbbit kivitték, és talán Darrisaw az aki korrekt teljesítményt pakol le, de ő sem kiemelkedőt. De mondom, kár ezen gondolkodni, mert ők már nem voltak elérhetőek. Kik is maradtak?

Landon Dickerson (C)
Creed Humphrey (C)
Teven Jenkins
Liam Eichenberg
Jackson Carman
Sam Cosmi

Tovább nem megyek, mert első körben talán az utolsó kettő fel sem merült. Humphrey ezek közük egyedül, akit kérdés nélkül, így utólag vinnénk és akkor a center oldalon most azt mondanánk rendben vagyunk. De írd és mond senki mást nem látok, akivel így utólag elégedettek lennénk. Dickerson kapcsán mindig ott lesz a sérülés, mind red flag és bár korrektül végigjátsza a szezont, de nem centerben, hanem guardban. A többi tackle egyértelműen alulteljesít, mindezek közül Jenkins és Eichenberg a két olyan playa, akit első körbe vártak különösen katasztrófálisan.

A tény tehát az, hogy nem maradtunk le konkrétan senkiről, tackle és guard poszton semmiképpen.
Klemó
Nézd meg mit reagáltam Willienek, nem egyváltozós a dolog, hogy muszáj ott húzni és kész.
több mint 4 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 968
Conner kapcsán idegrángást kapok, ha a Cards számait idézik.....AMIKOR egészséges volt jó volt. Tökre örülök, hogy így tolja tényleg, de nálunk a második ütéstől már járókerettel jött volna fel a pályára....
több mint 4 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 968
Én már épp elakartam engedni a beleállást 😀
Tényleg annyi a lényeg, hogy kellene egy jó fal.
De már nyilván mindegy, nem fogunk az időben visszamennié, és nem RBt húzni az első körben. Imádom Najeet, kurvára nem erre volt szükségünk 😀
tenorx
Te kit hoztál volna a falba?

Leatherwood-ot, aki a második legrosszabb falember a ligában? Ráadásul a Raiders magasan vitte ki.

Teven Jenkinst, aki már most rokkant és kb. 6 hónapja nem is játszott és aki a drafton is sérült volt?

Walker Little-t, aki a Jax falba nem tud normálisan bekerülni?

Carmant, aki a Bengals kb legrosszabbja? Cosmit, akinek ugyanolyan rövid a keze, mint Greennek és semmivel nem jobb a képzése?
Willie Parker
Pont ezt akartam írni, hogy sorra derül ki erről az istenített T classról, hogy közel sem távol sem közelíti az elit szintet és közben mindenki úgy beszél a Harris kontra valaki pickről, mint ha olyat hagytunk volna ki, hogy jaj.

Christian Darrisaw lehetett volna és Leatherwood ott Harris helyett a választás talán ha nem viszik ki mind a kettőt előlünk. Hála az égnek utóbbit kivitték, és talán Darrisaw az aki korrekt teljesítményt pakol le, de ő sem kiemelkedőt. De mondom, kár ezen gondolkodni, mert ők már nem voltak elérhetőek. Kik is maradtak?

Landon Dickerson (C)
Creed Humphrey (C)
Teven Jenkins
Liam Eichenberg
Jackson Carman
Sam Cosmi

Tovább nem megyek, mert első körben talán az utolsó kettő fel sem merült. Humphrey ezek közük egyedül, akit kérdés nélkül, így utólag vinnénk és akkor a center oldalon most azt mondanánk rendben vagyunk. De írd és mond senki mást nem látok, akivel így utólag elégedettek lennénk. Dickerson kapcsán mindig ott lesz a sérülés, mind red flag és bár korrektül végigjátsza a szezont, de nem centerben, hanem guardban. A többi tackle egyértelműen alulteljesít, mindezek közül Jenkins és Eichenberg a két olyan playa, akit első körbe vártak különösen katasztrófálisan.

A tény tehát az, hogy nem maradtunk le konkrétan senkiről, tackle és guard poszton semmiképpen.
több mint 4 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 814 — capitaine du château de Vienne 1487
Some #Steelers trends...

On pace to have a negative rushing yards margin for a 5th straight season. Gotten worse each year:

2017: -26
2018: -93
2019: -306
2020: -432

Steelers currently at -664. Only 3x since 1940 did the team finish a season -600 or worse.

s persze van egy prémium futónk, mégszerencse...

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 814 — capitaine du château de Vienne 1487
Mivel Conner a legszebb napjain sem volt ennyire eredményes nálunk, nyilvánvaló ha megtartjuk sem tudná ezt teljesíteni. Én örültem volna ha marad, de sajnos ez a támadófal nem volt alkalmas. Annak örültem volna ha Humphrey érkezik, de akkor Freiermuth nem lenne, aki viszont évekre megoldhatja a TE posztot majd.

Túl sok lehetőség idén nem volt javítani a támadófalat. DeCastroval és Dotsonnal jobb lenne, de az igazi probléma jelenleg Green, aki alkalmatlan C-nek sajnos.
Klaci79
azé a 18as 12TDjét ne vedd el

Landon Dikkerzonra gondoltam, pupákok
sutianap
Süti, én nagyon szerettem a gyereket és örültem volna ha marad, de sajnos elszámolták a dolgot, mint oly sokszor és talán azt gondolták majd nem kell sehova a sérülései után. Hát befürödtek vele. Dick is kiment már 2. körben...csíptem volna ha ő is jön Harris mellé, de utólag igazolható a 2.körös pickünk, az elsőben pedig a 3 ACL-el küzdő Dickersont erősnek éreztem volna. Csináltunk már ennél erősebbet is, de ez is fejvakarós lett volna. Pedig nálunk még C is lett volna, ami neki biztosan jobban megy.
Klaci79
Meg amúgy átéltünk az elmúlt pár évben nem egy rokkantat, nekem nem kellene még egy: a szellemileg rokkant Artie Burns és az azzá váló Antonio Brown, az agyilag rokkant Edmunds és a testileg lerokkant Shazier, majd DeCastro.

Amilyen mázlink van Dickerson vmi non contact sérüléssel lepukkant volna egy edzés után.

Egyébként én a két falat erőltetném, azok nélkül nincs játék, de az mindegy hogy ki a RB. Harris meg nem RB, hanem hibrid, ami jó.
Willie Parker
Conner se ügyetlen kézzel, lásd a mai egykezes elkapását...
bcsarli
ez az 5. vót a sezlonyba, leader

Nem, de nem egy dimenzió Harrissel. Meg 3 év van köztük.
több mint 4 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 466 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Mivel Conner a legszebb napjain sem volt ennyire eredményes nálunk, nyilvánvaló ha megtartjuk sem tudná ezt teljesíteni. Én örültem volna ha marad, de sajnos ez a támadófal nem volt alkalmas. Annak örültem volna ha Humphrey érkezik, de akkor Freiermuth nem lenne, aki viszont évekre megoldhatja a TE posztot majd.

Túl sok lehetőség idén nem volt javítani a támadófalat. DeCastroval és Dotsonnal jobb lenne, de az igazi probléma jelenleg Green, aki alkalmatlan C-nek sajnos.
Klaci79
azé a 18as 12TDjét ne vedd el

Landon Dikkerzonra gondoltam, pupákok
sutianap
Süti, én nagyon szerettem a gyereket és örültem volna ha marad, de sajnos elszámolták a dolgot, mint oly sokszor és talán azt gondolták majd nem kell sehova a sérülései után. Hát befürödtek vele. Dick is kiment már 2. körben...csíptem volna ha ő is jön Harris mellé, de utólag igazolható a 2.körös pickünk, az elsőben pedig a 3 ACL-el küzdő Dickersont erősnek éreztem volna. Csináltunk már ennél erősebbet is, de ez is fejvakarós lett volna. Pedig nálunk még C is lett volna, ami neki biztosan jobban megy.
Klaci79
Meg amúgy átéltünk az elmúlt pár évben nem egy rokkantat, nekem nem kellene még egy: a szellemileg rokkant Artie Burns és az azzá váló Antonio Brown, az agyilag rokkant Edmunds és a testileg lerokkant Shazier, majd DeCastro.

Amilyen mázlink van Dickerson vmi non contact sérüléssel lepukkant volna egy edzés után.

Egyébként én a két falat erőltetném, azok nélkül nincs játék, de az mindegy hogy ki a RB. Harris meg nem RB, hanem hibrid, ami jó.
Willie Parker
Conner se ügyetlen kézzel, lásd a mai egykezes elkapását...

több mint 4 éve
Spy Pittsburgh Steelers 2 346
Claypool: Nálam nagyobb hülyeségeket a csapatról úgyse tud mondani senki!

Bush: Fogd meg a söröm 😉
Klaci79
Én attól félek, hogy nem csak ő mondja ezt. Azt meg tudjuk, hogy igaz.
több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 061
Watt, Highsmith rendben lesz, talán még Haden is, sőt a héten van esély Dotsonra is-Tomlin
több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 061
Claypool: Nálam nagyobb hülyeségeket a csapatról úgyse tud mondani senki!

Bush: Fogd meg a söröm 😉
több mint 4 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 653 — Steelers fan
Ez nem ilyen egy változós egyenlet, lehet lefele/felfele mozogni a draftban. El lehet adni a picket, hogy jövőre több legyen, ha idén nem akarunk contenderek lenni (mert amúgy se vagyunk), és jövőre kettő erősebbet húzni.

A mostani teljesítmények alapján meg főleg felesleges bármit is csinálni, mert akkor még nem volt tudható semmi.
tenorx
Én azt mondom, hogy a drafton nem volt a húzottaknál sokkal jobb és elérhető falember. Sem előre, sem utólag láthatóan, ezért inkább egy prémium tehetséget húztunk, aki tudja önmaga is tehermentesíteni Bent. Ez Harris.

A falat nem azért cseszték el, mert nem invesztáltak bele, hanem azért cseszték el, mert szar a koncepció, szar a felkészítés, szar az edzettség.

Villaneuva ezen minimálisan sem változtatna, sztem őt nem azért nem tartottuk meg, mert nem tudtuk megfizetni, hanem mert drasztikusan visszaesett a teljesítménye. Lásd az idei Ravensben lerakott produkcióját. Ergo nem az a hiba, hogy Moore helyettesíti őt, hanem az , hogy pontosan ugyanolyan trágya szinten.

Ja, igen a Cardinálisok falát, élén Rodney Hudsonnal és az edzőikkel én is elfogadnám, mielőtt...Kyler Murrayt meg BB helyett méginkább...
Willie Parker
Szerintem az alap elgondolás jó volt: elengedjük a leszálló ágban levő Villanuevát, Pouncey visszavonul, Dotson tavaly elég jó volt, Banner sem volt gáz, elvben lett volna egy olyan falunk, ahol 3 már kipróbált játékos adta volna az alapot, (Dotson, Banner, DeCastro) és melléjük jött volna két rookie. Ez valszeg nem járt volna drámai mértékű visszaeséssel.

A legnagyobb baj Decastro kiesése, mert így az egyértelmű minőség és rutin eltűnt a falból, szvsz ez borította az egész tervet. Mert most gyakorlatilag rookiek, meg backup szintű idősebbek alkotják az OL-t. Egy egészséges DeCastro nem csak annyiban segített volna, hogy az a poszt nyilvánvalóan rendben lenne, hanem abban is, hogy hogy a mostani, rutintalanságból adódó balf.szságok (feladjam a labdát, vagy még ne, vagy mikor, és mi van egyáltalán...) kijavításában ő sokat tudott volna segíteni az újaknak.

Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.

On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.

P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 4 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 279
Mivel Conner a legszebb napjain sem volt ennyire eredményes nálunk, nyilvánvaló ha megtartjuk sem tudná ezt teljesíteni. Én örültem volna ha marad, de sajnos ez a támadófal nem volt alkalmas. Annak örültem volna ha Humphrey érkezik, de akkor Freiermuth nem lenne, aki viszont évekre megoldhatja a TE posztot majd.

Túl sok lehetőség idén nem volt javítani a támadófalat. DeCastroval és Dotsonnal jobb lenne, de az igazi probléma jelenleg Green, aki alkalmatlan C-nek sajnos.
Klaci79
azé a 18as 12TDjét ne vedd el

Landon Dikkerzonra gondoltam, pupákok
sutianap
Süti, én nagyon szerettem a gyereket és örültem volna ha marad, de sajnos elszámolták a dolgot, mint oly sokszor és talán azt gondolták majd nem kell sehova a sérülései után. Hát befürödtek vele. Dick is kiment már 2. körben...csíptem volna ha ő is jön Harris mellé, de utólag igazolható a 2.körös pickünk, az elsőben pedig a 3 ACL-el küzdő Dickersont erősnek éreztem volna. Csináltunk már ennél erősebbet is, de ez is fejvakarós lett volna. Pedig nálunk még C is lett volna, ami neki biztosan jobban megy.
Klaci79
Meg amúgy átéltünk az elmúlt pár évben nem egy rokkantat, nekem nem kellene még egy: a szellemileg rokkant Artie Burns és az azzá váló Antonio Brown, az agyilag rokkant Edmunds és a testileg lerokkant Shazier, majd DeCastro.

Amilyen mázlink van Dickerson vmi non contact sérüléssel lepukkant volna egy edzés után.

Egyébként én a két falat erőltetném, azok nélkül nincs játék, de az mindegy hogy ki a RB. Harris meg nem RB, hanem hibrid, ami jó.
több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 061
Érdekes táblázatot dobott ki a twitter:

A kapott és szerzett pontok aránya Noll utolsó éve óta nem volt ennyire rossz....bár még nincs év vége.
több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 061
Mivel Conner a legszebb napjain sem volt ennyire eredményes nálunk, nyilvánvaló ha megtartjuk sem tudná ezt teljesíteni. Én örültem volna ha marad, de sajnos ez a támadófal nem volt alkalmas. Annak örültem volna ha Humphrey érkezik, de akkor Freiermuth nem lenne, aki viszont évekre megoldhatja a TE posztot majd.

Túl sok lehetőség idén nem volt javítani a támadófalat. DeCastroval és Dotsonnal jobb lenne, de az igazi probléma jelenleg Green, aki alkalmatlan C-nek sajnos.
Klaci79
azé a 18as 12TDjét ne vedd el

Landon Dikkerzonra gondoltam, pupákok
sutianap
Süti, én nagyon szerettem a gyereket és örültem volna ha marad, de sajnos elszámolták a dolgot, mint oly sokszor és talán azt gondolták majd nem kell sehova a sérülései után. Hát befürödtek vele. Dick is kiment már 2. körben...csíptem volna ha ő is jön Harris mellé, de utólag igazolható a 2.körös pickünk, az elsőben pedig a 3 ACL-el küzdő Dickersont erősnek éreztem volna. Csináltunk már ennél erősebbet is, de ez is fejvakarós lett volna. Pedig nálunk még C is lett volna, ami neki biztosan jobban megy.
több mint 4 éve
Spy Pittsburgh Steelers 2 346
Bush: Obviously, nobody on the Steelers is playing up to their potential. Nobody is playing good football. I’m not going to single myself out.”

Ez azért eléggé busz alá dobja a csapatot játékosostul, edzőgárdástul egy játékos szájából, ha mögé gondolunk. Ő egy fiatal játékos, nem lepődik meg senki egy Watt, egy Heyward, Haden szájából ilyesmin, de Bush...
több mint 4 éve
Spy Pittsburgh Steelers 2 346
Lehet ezt ragozni, de SB-t nyertünk szar OL-al, rossz Defense-el nem és nem is fogunk. Ha jól játszik a Defense, nyerjük a meccset, ha nem, akkor kikapunk.
Tudja Kolberr hova kell költeni, nem QB-ra, nem offenzére, nem ránninbekkre, hanem Defense-be, egy DL-t kérek újra.

Mind rosszul betűzitek a DL-t.

Nem érdekel ha szarok vagyunk offense oldalon, sok ilyen meccset láttam már, de szívem szakad meg, ha átfutnak rajtunk, ha úgy nyernek ellenünk, hogy nem fáj mindenük még két hét múlva is. Ha egy WR bele mer röhögni elkapás után a DB-nk arcába. Ha egy TE buzizhat a LB-nkkel.
Kikapni ki lehet, de meg nem verhetnek minket, A győzelem árát meg kell fizettetni mindenkivel. Jelenleg nem tesszük és ez az amit rossz nézni.
Ettől a csapattól most senki nem fél. Egyik csapatrésztől sem. Ezen kell változtatni.

Lehet nem lehet minden meccset megnyerni, de mindenkit meg kell verni.
(Erre a mentalitásra tartom alkalmatlannak Tomlin-t, pedig ezért szerettem meg ezt a csapatot Troy mellett)

PS: igen, tudom, öreg vagyok
több mint 4 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 814 — capitaine du château de Vienne 1487
Mivel Conner a legszebb napjain sem volt ennyire eredményes nálunk, nyilvánvaló ha megtartjuk sem tudná ezt teljesíteni. Én örültem volna ha marad, de sajnos ez a támadófal nem volt alkalmas. Annak örültem volna ha Humphrey érkezik, de akkor Freiermuth nem lenne, aki viszont évekre megoldhatja a TE posztot majd.

Túl sok lehetőség idén nem volt javítani a támadófalat. DeCastroval és Dotsonnal jobb lenne, de az igazi probléma jelenleg Green, aki alkalmatlan C-nek sajnos.
Klaci79
azé a 18as 12TDjét ne vedd el

Landon Dikkerzonra gondoltam, pupákok

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 061
Mivel Conner a legszebb napjain sem volt ennyire eredményes nálunk, nyilvánvaló ha megtartjuk sem tudná ezt teljesíteni. Én örültem volna ha marad, de sajnos ez a támadófal nem volt alkalmas. Annak örültem volna ha Humphrey érkezik, de akkor Freiermuth nem lenne, aki viszont évekre megoldhatja a TE posztot majd.

Túl sok lehetőség idén nem volt javítani a támadófalat. DeCastroval és Dotsonnal jobb lenne, de az igazi probléma jelenleg Green, aki alkalmatlan C-nek sajnos.
több mint 4 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 279
Ez nem ilyen egy változós egyenlet, lehet lefele/felfele mozogni a draftban. El lehet adni a picket, hogy jövőre több legyen, ha idén nem akarunk contenderek lenni (mert amúgy se vagyunk), és jövőre kettő erősebbet húzni.

A mostani teljesítmények alapján meg főleg felesleges bármit is csinálni, mert akkor még nem volt tudható semmi.
tenorx
Én azt mondom, hogy a drafton nem volt a húzottaknál sokkal jobb és elérhető falember. Sem előre, sem utólag láthatóan, ezért inkább egy prémium tehetséget húztunk, aki tudja önmaga is tehermentesíteni Bent. Ez Harris.

A falat nem azért cseszték el, mert nem invesztáltak bele, hanem azért cseszték el, mert szar a koncepció, szar a felkészítés, szar az edzettség.

Villaneuva ezen minimálisan sem változtatna, sztem őt nem azért nem tartottuk meg, mert nem tudtuk megfizetni, hanem mert drasztikusan visszaesett a teljesítménye. Lásd az idei Ravensben lerakott produkcióját. Ergo nem az a hiba, hogy Moore helyettesíti őt, hanem az , hogy pontosan ugyanolyan trágya szinten.

Ja, igen a Cardinálisok falát, élén Rodney Hudsonnal és az edzőikkel én is elfogadnám, mielőtt...Kyler Murrayt meg BB helyett méginkább...

Szerkesztette: Willie Parker
több mint 4 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 271 — 毎日何かを学ぶ
A draft egy lutri. AZ elején kisebb eséllyel fürdesz be, ennyi, de a befürdés esélye sosem nulla!
több mint 4 éve
tenorx 14 180 — fő libsi
Ez nem ilyen egy változós egyenlet, lehet lefele/felfele mozogni a draftban. El lehet adni a picket, hogy jövőre több legyen, ha idén nem akarunk contenderek lenni (mert amúgy se vagyunk), és jövőre kettő erősebbet húzni.

A mostani teljesítmények alapján meg főleg felesleges bármit is csinálni, mert akkor még nem volt tudható semmi.

Szerkesztette: tenorx
több mint 4 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 279
Én már épp elakartam engedni a beleállást 😀
Tényleg annyi a lényeg, hogy kellene egy jó fal.
De már nyilván mindegy, nem fogunk az időben visszamennié, és nem RBt húzni az első körben. Imádom Najeet, kurvára nem erre volt szükségünk 😀
tenorx
Te kit hoztál volna a falba?

Leatherwood-ot, aki a második legrosszabb falember a ligában? Ráadásul a Raiders magasan vitte ki.

Teven Jenkinst, aki már most rokkant és kb. 6 hónapja nem is játszott és aki a drafton is sérült volt?

Walker Little-t, aki a Jax falba nem tud normálisan bekerülni?

Carmant, aki a Bengals kb legrosszabbja? Cosmit, akinek ugyanolyan rövid a keze, mint Greennek és semmivel nem jobb a képzése?
több mint 4 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 279
Mit szóltok Connerhez Arizonában? Durva mire képes egy normális back, ha van OL.
tenorx
Hát azért az nem a North.
Willie Parker
jajmá, ekkora balfasz brigádot, hogy nem tudtuk megtartani, hanem első körben húztunk RB-t
gratulálok
nem a North hát nem, sokkal brutálisabb csoport, a North a kispöcsűek ovija lett

az Arizona fal
DJ Humphries 15/1 4611snap
Max Garcia 15/4 1991snap
Rodney Houston 11/2 9011snap
Sean Harlow 17/4 364snap
Kelvin Beachum 12/7 8228snap
3 harmincon felüli, ebből Garcia nem sokat játszott, backup, Harló beugrós, csak Humpri a prémium

Conner 14 rushTD(2.) nem 6, tudod kinek van 6, Dibó Szamuelnak meg Koradél Pattyerzonnak - a 200 attak fölötti futók majd mind 10 fölötti TDvel vannak, ugye Gibzonnak még van két jóbaráttya eme hiányosság leküzdéséhez, Kúk meg a kakukktojás, egy nagy faszt húztunk futót, tudod hogyhítták ezt öt évvel ezelőtt OFENZÍVVÍPÖN, azt mindenki röhögött

óriás hiba volt Villanyóra meg Koner elengedése - mer ha hajlandóak lennénk futótandemben gondolkozni szépen elzsuzsikáltak volna Snellel
sutianap
Jól van ezt èn sem tudtam volna jobban megfogalmazni ès legalább nem kívülről jött a beleduma 😉😛csak csendben mèg ,van arra felè egy Donald meg egy Bosa is vagy ki 😏
dande
Itt meg egy Myles Garrett, egy TJ Watt meg egy Calais Campbell ... Conner munkáját és terhelését Kyler Murray futkorászása könnyíti meg, amire a Rozsdás Bökő már nem képes.