Pittsburgh Steelers

73 feliratkozó

több mint 6 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 883
Hosszú évek óta nem láttam ilyen gyalázatos OL-t. Félek Munchak hiánya itt fog kijönni. Akikkel eleget dolgozott, rendben lesznek, de most jól lehetett látni, ha valaki megsérül hatalmas szarban leszünk.
több mint 6 éve
Spy Pittsburgh Steelers 2 346
Az utolsó meccs alapján mit tippeltek kik lesznek QB-k az 53-ban?
bcsarli
Sztem maradnak. Én legalábbis hagynám őket, amíg jobbat nem találunk egészen BB visszavonulásáig. Rudolph gondolom, beelőzi Dobbs-t. Hodges-t bírom, de hacsak Dobbs-ért nem jelentkezik be valaki, nem látom, hol ragad meg. 3QB mellett nem gondolnám PS-re tolni.

Érdekes volt ez, nem az offense-ek meccse volt. Főleg az OL-t tekintve. Minden QB futott az életéért. Ill. futott volna. Vagy futtatta volna a RB-t, de... 18 futott járdot sikerült letenni az este folyamán csapat szinten. Ebben benne van Dobbs 11yard-ja is. És Tré Edmuncc -10-e is.

Pedig nem alkotott akkorát a Panthers DL-ja, inkább a LB-k ficánkoltak, és a DB blitzek ültek. Elég sok blitzet küldött a CAR DC.

Nem termett sok babér a QB-nknak a tegnapi OL mögött. Bár elengedtem a 4. negyed felét, majd pótolom.

Skipper, Spillane, Mondeaux, Kelly most is jók voltak, Holton segített magán, a többi WR nem kimondottan. Quin Blanding jól nézett ki S-ben a másik oldalon, remélem nincs komoly baja. Emlékszem, anno a drafton is figyeltem.
több mint 6 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 388 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Az utolsó meccs alapján mit tippeltek kik lesznek QB-k az 53-ban?

több mint 6 éve
Spy Pittsburgh Steelers 2 346
 topstreams.info/nfl/panthers Pittsburgh-i stream. Ha erdekel valakit. Charlie Batch es Bob Pompeani.
gabor25
kösz, kár, hogy nem néztem ide hamarabb
több mint 6 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 10 567 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Rudinak csak összejött a 3. drive-jában!
Holton megvette a jegyét az 53-ba!
#D nagyon szép dolgokat mutatott!
több mint 6 éve
gabor25 Pittsburgh Steelers 5 242
 topstreams.info/nfl/panthers Pittsburgh-i stream. Ha erdekel valakit. Charlie Batch es Bob Pompeani.

Szerkesztette: gabor25
több mint 6 éve
gabor25 Pittsburgh Steelers 5 242
Hanyan nezzuk ma innen?
több mint 6 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 10 567 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Ez a preseason meccs kurvajó! 😁
több mint 6 éve
gabor25 Pittsburgh Steelers 5 242
Régóta szerettem volna ilyen előszezont. Látszik a csapaton, hogy megvan a kellő feszültség, a mélységek kapcsán megy a csata. Lehet, hogy ezt Brown és Bell távozása hozta ki, lehet, hogy a közelgő Pats elleni első meccs felfokozott hangulata, de hogy a 3. meccsen a 2. negyed végén is úgy ment oda Heyward QB-t ölni, mint egy rosterre hajtó fiatal azt jó volt látni.

Nem gondolom ez után a meccs után, hogy lesz meglepetés WR fronton, pláne a Dupree sérülés után. OLB oldalon így minden bizonnyal 5 emberrel kell mennünk és így nem hiszem, hogy csinálnánk olyan luxust, hogy egyel több WR-t teszünk fel a rosterre. Spencer jól mozog és tetszik, de egyelőre trükkös játékokban és visszahordásban jeleskedik, ami még nem elég. A 4. meccsen kiváncsi leszek azért, mivel biztosan tesztelni fogjuk slot WR-ként is, ahogy Holton is talán több szerepet kap.

Dobbs nem nyújt szinte semmit, amiért bárki picket adna. A 4. meccstől és Hodges teljesítményétől talán sok függ, nem csodálkoznék rajta, ha megkapnák ők ketten azt a meccset, ugyanis Rudolph második számú lett, ez nekem nem kérdés.
Klemó
Switz is kb csak azert jott hogy ne abt toressuk. Es egyetertek Spencer El.

De nagy hianyozna nekem a nagy visszahordas es a trukkos jatek ereje. Es hat elkapasokban sem volt rossz a cfl ben. Azt mondtak. Igy lehet hogy o jobb lenne kr pr visszahordasokban szerintem mint switz. De elkapasokban talan switz elorebb all.

Bar nekem ugy tunt sokszor tavalyrol, hogy eppenhogycsak nem tortek kette amikor wr volt. Ez igaz lenne lehet spencerre is. De sajnalnam or.

Dupree allatkodasat Kar hogy egy serulessel jutalmazta Az elet. De egy fura. Ha eddig igy tudott jatszani. Hol volt negy evig? Ok preseason. De akkor is.

Hodges sorsara is kivancsi vagyok. Dobbs tudom elorebb jar. De a fokent futasok valamint a Neha bejovo egy ket hosszu passza nem gyozott Meg. Ellenben rudival. Es Hodges is normal qb jatekot jatszik.

Es ez jobban bejon mint dobbse. Jo lenne ot korabban is tesztelni. Bar a college eredmenyei azert mutattak hogy tud passzolni. Kar hogy picit alacsonyabb. Mert ha nem lenne Az talan Mar dobb elott mellett jarna a depth en.
több mint 6 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 862
Tomlin nagyon komolyan szokta venni az utolsó mérkőzést (is) az újoncok szemszögéből. Több ember így szerzett magának helyet évről évre, ahogy példuául Dobbs is tavaly így szorította ki Landry Jonest is.

Elkapó oldalon, ha Spencer, Holton alkot, akkor szinte biztos vagyok benne, hogy lesz trade a WR poziból. (Eli Rogers pl.) Ha Hodges alkot, akkor pedig Dobbs izgulhat, vagy akár beérhet itt is egy trade.

Ami nagyon érdekes az Skipper helyzete. Nem játszott még ST-ben, de azért nem, mert nem tették be. Érdekes lesz ez változik-e ma. Sutton Smith szinte biztosan csakis PS jelentkező lehet, ahogy Spilaine is. A futók oldalán sem hiszem, hogy 4 futóval megyünk és itt nem is hiszek trade-et sem, szóval a PS-ért mehet talán a csata.

TE oldalon nincs elég ember, itt nincs is harc, szinte biztos, hogy itt a kivágásokat (is) figyeljük a trade lehetőségeken túl. Nem létezik, hogy ezzel a 3-assal menjünk a szezonnak.

CB és safety oldalon nem gondolom, hogy változást hoz bármi is, ami azért lássuk be eléggé fura mondás az előző időszak után. (Burns backup pozíciója legfeljebb az idény közben kérdőjeleződhet meg)
több mint 6 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 883
Offense
QB: Roethlisberger, Rudoph, Dobbs
Dobbs után van érdeklődés, állítólag több csapat is keresi, mint backup QB. Így előfordulhat, hogy végül Hodges lesz a befutó. Ezért tehet valamennyit majd a Panthers ellen is, ahol Dobbs kezdeni fog.
RB: Conner, Samuels, Snell
Nem sok kérdés van. Snell-ért 4. kört adott a csapat, így ő kerül rosterre, Nekem speciel Malik Williams jobban tetszett, de a döntés érthető
TE: McDonald, Grimble, Gentry
Pletykák szerint Arians szeretne vinni egy WR-t a rosterről és cserébe TE jöhetne. Nagyon kellene, mert ez elég erőtlen társaság, főleg ha valaki megsérül.
WR: JuJu, Moncrief, Washington, Switzer, Rogers, Johnson
Innen lehet még valakit elpasszolunk. Rogers és Switzer kb ugyanazt tudja, bár előbbi a spec team miatt használhatóbb. Spencer vagy Holton maradhat még 53-ban.
OL: Villanueva, Foster, Pouncey, DeCastro, Feiler, Okorafor, Finney, Banner, Johnson
Nincs nagy meglepetés, most ez tűnik a legerősebb 9-nek.
Defense
DL: Tuitt, Heyward, Hargrave, Buggs, McCullers, Alualu
Itt sincs meglepetés. Buggs kapcsán nagyon elégedettek voltak az előszezonban, jól jön egy kis pihenés majd néha a liga egyik legjobb védőfalának.
EDGE: Watt, Dupree, Ola, Chickillo, Skipper
Dupree sérülése nem tudni mennyire súlyos, ráadásul Ola is még hetekig harcképtelen. Skipper helye még velük együtt is biztos, hiszen nagyon komoly teljesítményt rakott az asztalra. Sutton Smith beférhet az elején, ha a két sérülés komolyabb a vártnál.
ILB: Bush, Barron, Williams, Matakevich
Gilbert még esetleg bekerülhet, ez persze függ a sérülésektől is. De úgy érzem ez a négyes elég lehet, nyilván ha nincs sérülés. Barron, Williams és Bush rotálhatja egymást főképp.
CB: Haden, Nelson, Hilton, Layne, Burns, Sutton
Ez a 6 ember most talán nem néz ki olyan rosszul. Burns jól dolgozott, kapni fog még egy esélyt. Haden már a Pats ellen bevethető. Haden, Nelson és Hilton most egyértelmű kezdő, De Cam Sutton nagyon jó előszezonon van túl.
S: Edmunds, Davis, Kelly, Dangerfield
Edmunds szintet lépett, de egyedül kevés lesz. Davis is nagyon kellene, viszont Kelly egy kifejezetten kellemes meglepetés.
Spec team:
Berry(P), Boswell💋‍, Canaday(LS)
Boswell (eddig 5/5 XP3/3) tökéletes az előszezonban. Nagyon kellene a két évvel ezelőtti formája.
Klaci79
így könnyű dolgunk van, ha Roosvelt Nixet kihagyjuk 😉
sutianap
Áh igen...ezért is csak 24 az offense....megvan az ő egyértelmű helye 😀
több mint 6 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 735 — capitaine du château de Vienne 1487
Vékonyvég mizéria targetlistája
 steelersdepot.com/2019/08/seven-tight-end-options-the-steelers-should-consider/

Aki nem hiszi, annak utánajárnak

-Miért nem megyünk 2 QB-val a szezonba? Több ember jutna más posztra!

-Az a 4 emberes nyomás az nagyon brutálnak tűnt!

-Shazierre nincsenek szavak! Jó a csapat körül látni, de az is látszik h játszani már nem fog!

-Washington sztem sima WR2!

-Bushman kurvajó lesz!
steelwolf
Benben is kevesebb az ep porcikaja, mint a nem ep. Ezert is kell a harom. Meg megszokasbol. Mert ugyebar gaz az ha egy leserul. A masiknak meg csak ralepnek a labara es ki kell allnia kis apolasra, csuka cserere stb es akkor ki iranyit. Igy jobb a harom. Talan.
több mint 6 éve
gabor25 Pittsburgh Steelers 5 242
Valaki nem akar egy 53-as jóslást?
steelwolf
2053 asat. De en igen. Koszi. Mennyi lesz? : )
több mint 6 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 735 — capitaine du château de Vienne 1487
ötvenhárom

kubi az mindig három
Benji, Rudi, Dobi - hacsak nem sikerül elpasszolni valahova Dobit, denem

lelkierbé nem enbí
Koner, Sámuel, Snella

whitout 84 az hat lészen
JuJu, Switz, Was, Montekristóf, Diónte, Holton
állítólag Arians bejelentkezett Switzcé s ad érte tájtenndet, de Elit fogjuk odaadni

jöjjön a fos, ami 3
DropMekdonald, Dzsentri s aztán a Bucsbó Auclair vagy Legett
Grimblin tisztán szedünk ki két misit, s amúgy is száműzve van már Dobihoz

járják a gyesznyók az Ólban
Punci, Fidel, Fostér, Villanyóra, Fejjel, Csokima lesz a swing teköl, Fini, Freddzsi, mivel keskeny az óelbé így a tekkölöket megpróbáljuk Psbe csempészni

s az ofenh huszonnégyes létszám möglesz Rózsival

Dlány mi kedves énnekem 5
Hejjvard, Tyui, Hargrév, DulpAlu, Culáger,
Bux meg Mondó lapul a PSen

belsőlány 5
Venividivici, Bushmann, Barom, Matek, Odüsszeusz

külsőlány five
Tidzsi, Düpri, Csiki, Ola, Tüzér - ketten sérültek utyhogy felvisszük a huszárt is

korner zex
Héjden, Nelzon, Hilton, Lény, Égés, Suttyó

itten jön a problém, szésztik
Edmundz, Kelly, Davis aki szintén Égés és Veszéjgyöp s Márkuselem de nem érdemli meg, itt lehetne cséndzs mer itt van Revis kuzinja meg Lokk is, sokat nem láttam őket, s ha nem Rózsi lesz a spec vezére akkor Veszéjt az beviszi, Elemet meg csakúgy mint a másikat seggbe kéne rúgni, aztán lehet széftit még faszolunk valahonnan

így huszonhat a dí

meg van két bokorugró és a kanadai

tádám!

Szerkesztette: sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 6 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 10 567 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Valaki nem akar egy 53-as jóslást?
több mint 6 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 883
Dobbs kezd, de állítólag még az első félidőben beáll Rudi...én inkább elosztanám Hodgessel a meccset, de úgy tűnik utóbbit vagy rejtegetik, vagy inkább sajnos nem szánnak neki szerepet.
több mint 6 éve
no flacco Pittsburgh Steelers 317
A helmethiszti is csak a zsetonról szólt. Rózenstejn már dörzsöli a markát, hogy mennyit fognak szakítani az új szponzor - gyártóval. Bigcseszt meg csak röhög a markába, hogy a fehér emberek még nála is hülyébbek...
több mint 6 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 10 567 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
-Miért nem megyünk 2 QB-val a szezonba? Több ember jutna más posztra!

-Az a 4 emberes nyomás az nagyon brutálnak tűnt!

-Shazierre nincsenek szavak! Jó a csapat körül látni, de az is látszik h játszani már nem fog!

-Washington sztem sima WR2!

-Bushman kurvajó lesz!
több mint 6 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 883
Talán a TE poszt a leggyengébb láncszem. Mit gondoltok? Főleg elkapásokat nézve. Lehet rosszul látom, fene tudja.
prérifarkas
Mekdönci nem ennyire szar azért, ezt láttuk...de az biztos, hogy ott vannak gondok, különösen annak fényében, hogy BB szereti a TE játékot. Voltak persze korábban is dropgondok, de tavaly úgy tűnt ezen sikerül úrrá lenni...hát most látszott, hogy nem teljesen. Én nem lepődnék meg, ha valaki érkezne oda, mert még pluszban nagyon vékony is ez az egység...a McDonald, Grimble, Gentry hármas nem hangzik túl jól...ezt mondjuk ellensúlyozni lehet majd a JuJu-Washington/Moncrief/Rogers/Switzer és Conner elkapásokkal.
Persze a pénztárca már nagyon vékony, de nem lepődnék meg, ha nem ezzel a TE hármassaá vágnánk neki végül az évnek. Jake Butt-ra látnék még némi esélyt, persze ő is csak akkor segítség, ha egyszer egészséges marad...
több mint 6 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 246 — Invisible man

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 6 éve
prérifarkas Pittsburgh Steelers 636
Talán a TE poszt a leggyengébb láncszem. Mit gondoltok? Főleg elkapásokat nézve. Lehet rosszul látom, fene tudja.

Harcra Fel Győzni Kell!!