Pittsburgh Steelers
73 feliratkozó
több mint 6 éve
Nekem a full garantált szerződésekkel az a bajom leginkább, hogy abba az irányba hatnak, hogy a ballasztot cipeld évekig, a teljesítménytől függetlenül.Fast WillieNem lesz ballaszt. Legalábbis nem úgy, ahogy most. Ha az új CBA átalakítja a rendszert, akkor a cap system is változni fog. Nem feltétlenül soft cap - azért én sem lelkendezem, bár ez egy biznisz, az esélykiegyenlítés csak addig számít, amíg pénzt nem bukunk rajta, szóval nincs kétségem, hogy ha az ownereknek úgy convenient, simán megszavazzák -, de én el tudom képzelni továbbra is hard cappel.
Ami a nonszensz, hogy itt nem háromműszakos, nyócórázós munkavállalókról van szó, akiknek tényleg kevés a munkavállalói leverage-e, hanem top menedzserekhez mérhető hatást gyakorló alkalmazottról, akiket a cégekhez is fejvadászok keresnek, és magánrepülőgépről részesedésig mindent bevetnek értük a normál bizniszben is. Egy NFL QB képes egy város, sőt egy állam gazdaságára kedvező hatással lenni. Peyton Manning sokkal nagyobb boom-ot adott a tizenpár év indianapolisi regnálása alatt a régió gazdaságának, mint az Indy 500 meg a többi autóverseny együttesen, pedig Indy autóversenyben kb. Daytona mellett külön kaszt. És mégis.
Másrészt amikor a garantált szóba jön, akkor - főleg, ha éppen ilyen AB féle hisztéria ürügyén jön elő -, akkor jellemzően az az oldal van kidomborítva, hogy mi van, ha a játékos teljesítménye visszaesik? Ergó túl lesz fizetve, ha a pénze garantált. Az valahogy elsiklik, hogy mindenki négy évig úgy kezdi, hogy alul van fizetve. A Bell, Brown félék a legrudvábbban, legpofátlanabbul, hiszen annak a pár százezernek, esetleg 1-2 milliónak a tízszeresét, húszszorosát éri a teljesítményük (legalább). És ezt négy évig lehet csinálni (minimum). Ez valahogy kimarad a képből.
A garantáltra pedig ne úgy tekints, mint a kedvenc csapatod esetleges cap szituját veszélyeztető valamire, mert ez a szempont csak egy nagyon remote következmény, amit bármikor módosítani is lehet. Ez a vita nem a capről szól, hanem arról, hogy van két fél, akiknek mindegyike nagyon nagy hatással van a bevételekre, ezért a bevételekből is részesedni akar. És egy Alex Smith nem akarja amiatt elbukni a 84 milliójának felét, mert első évében pechjére lesérült. Nem akarja, mert csak a szerződés aláírása utáni mercsendájzingból jóval több bevételt termelt az ownernek, mint 84 millió. Ergó ha lesérül, ha nem, a bevételt bőven megtermelte. A pénzt joggal akarja. De jelenleg baszhatja a fizetése felét, csak azért, mert lesérült. (Nem teljesen, mert a játékosok maguk is biztosítják magukat, Smith is biztosan megtette, de akkor sem fogja messze sem megkapni a teljes pénzét. De ha megkapná is, akkor sem az ownertől, akinek a bevételt megtermelte.)
Szóval ez egy gazdasági vita. Ezt kell rendezni, aztán a cap szabályokat majd alakítsák például át úgy, hogy ha Smith lesérül, és ki kell neki pengetni mind a 84 milliót, akkor a maradék amit úgy kell kifizetni neki, hogy nem játszik, ne számítson bele a Redskins capjébe. Ennyi, és máris nem lesz gond a cap menedzsmenttel, nem kell aggódni, hogy beragadnak pénzek. Legalábbis ilyen peches szituációkban.
A teljesítmény romlás már más tészta. Az legyen csak közös felelősség. Nincs abban semmi, hogy közös a kockázat, és időnként az owner jön ki jobban, időnként a játékos. Ezt vállalják be előre.
A cap okok miatti cut viszont aztán végleg ne a játékoson csattanjon. Teljesen nonszensz, hogy pl. Tashaun Gipson-t simán kikúrhatják csak azért, mert a csapata elbaszta a cap menedzsmentet, adott egy bolond 3 éves contractot Bortlesnek, és most vagdosni kell. És Gipsonon csattan az ostor, mert őt lehet a legnagyobb spórolással kirakni, holott ő egyébként jól játszott, minden fillért megszolgált. Ezeket bizony nyelje be csak a klub, mert ő baszta el, nem a játékos.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Nekem a full garantált szerződésekkel az a bajom leginkább, hogy abba az irányba hatnak, hogy a ballasztot cipeld évekig, a teljesítménytől függetlenül. Mondjuk QB fronton pl ilyen Bortles, Flacco féléket csak azért játszass, mert nem éri meg kirakni. A fiatal meg ücsörög szintén nagy garival a padon? Vagy nem mindenki kapna nagy garit? Akkor a depth player aláír máshova. A sérülésekről nem beszélve. A sérülés-klauzulát meg majd megint nem engedik contractba venni, aztán tényleg mindent a munkavállaló diktál, ami elmezavar, mert egy iparágban sincs így.mi a redvás répaföld lenne, ha az FO dolgozna a pénzéért. Érdekes módon tizenvalahány vezetőedzőt menesztettet , azt ehhez képest egy general managert, mer olyan faszán áll minden. Csapatok vannak teljesen szétcseszve, s ennek egyetlen oka a játékosok pénzéhsége, nem pedig az hogy annyi a pénz, hogy nem is kell hozzá érteni majd egykettőt iderakunk azt ha baj van majd ráfogjuk a bazári majmokra.
Persze a szakszervezet abba nem menne bele, hogy a játékos kompenzáljon, ha élő szerződést holdoutol pl. Vagy az kiegyenlít vmit, ha eltiltás alatt nemhogy pénzt nem kap emberünk, de kártérít (önhibából távolmarad a melótól)? Mondjuk a hátralévő gari elvesztése?
Kell persze a nagyobb bevételhányad átengedése, de az arányokat meg kell tartani.
Fast Willie
Nem tudta Kolbert hogy 2019re kialakult kaphelyzetben, ha virágosrét minden akkoris a 190 milliós cap 40 mondom NEGYVEN százalékát 3 játékos vinné el? Ki felelős azért, ki nem tudja managelni a helyzetet? Hogy nincs mára pénzünk az 53as keretre, sőt jövőre húsz élő szerződésű játékosunk van? Ki szarja a dead moneyt, aki folyamatosn tologatja hátra ezeket az összegeket, úgy hogy már megfulladunk bele? Ha gázos AB mér struktúráltuk át tavaly, a büdös nyavalyáér akarunk BigBenek mék 70et odaadni, ezért? Mér hívtuk le Düpri opcióját, ha nincs pénzünk és szar?
Ez egy elmanagelt csapat és Brown a felelős, hogy nyomogatja a vészcsengőt bazzeg nem szabad Bennek 70et odaadni me megrogy az egész. S mi van ha az összevissza nyilatkozásból a kölkök azt várták, hogy végre megshabadul a ballaszttól a csapat. Ehelyett a prémium embereinket veszítjük.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 6 éve
Ha bevezetik a soft capet ott megy tönkre az NFL esélykiegyenlítési mechanizmusa.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 6 éve
Nem egyforma összegre gondoltam, hanem amibem megegyeznek az adott játékossal.Szimplán megoldanám azzal, hogy megszűntetném a variálgatást, tologatást, struktúrálgatást, ide-oda könyvelgetést.A havi fix profiknál kivitelezhetetlen, jönne ugyanez a balhé, hogy túljátszottam a fizum, emeljünk rajta. A capnek se lenne sok értelme.
Aláír, azzonal megkapja az aláírási pénzt.
Azután a szerződés időtartalma alatt havi fix pénzért játszik.
Persze ez csak a zanzásított véleményem, nyilván sok apróbetűs résszel lenne tarkítva a szerződés, jogokra és kötelezettségekre való tekintetettel.
Vagy csak naív vagyok, hogy lehetne ezt egyszerűbben is?
zidane99
Esetleg tolódunk a soft cap felé, játékosopciókkal
Fast Willie
Ha később kevesli, akkor mint más sportokban eligazolhat olyan csapatba, ahol megkapja.
Persze megfelelő ellenértékért, ha élő szerződése van még.
Hogy a cap-ra ez hogyan hatna, azt sajnos mem tudom.
Ez a számolgatás a mai napig kínai nekem.
több mint 6 éve
Szimplán megoldanám azzal, hogy megszűntetném a variálgatást, tologatást, struktúrálgatást, ide-oda könyvelgetést.A havi fix profiknál kivitelezhetetlen, jönne ugyanez a balhé, hogy túljátszottam a fizum, emeljünk rajta. A capnek se lenne sok értelme.
Aláír, azzonal megkapja az aláírási pénzt.
Azután a szerződés időtartalma alatt havi fix pénzért játszik.
Persze ez csak a zanzásított véleményem, nyilván sok apróbetűs résszel lenne tarkítva a szerződés, jogokra és kötelezettségekre való tekintetettel.
Vagy csak naív vagyok, hogy lehetne ezt egyszerűbben is?
zidane99
Esetleg tolódunk a soft cap felé, játékosopciókkal
több mint 6 éve
Szimplán megoldanám azzal, hogy megszűntetném a variálgatást, tologatást, struktúrálgatást, ide-oda könyvelgetést.Aláír, azzonal megkapja az aláírási pénzt.
Azután a szerződés időtartalma alatt havi fix pénzért játszik.
Persze ez csak a zanzásított véleményem, nyilván sok apróbetűs résszel lenne tarkítva a szerződés, jogokra és kötelezettségekre való tekintetettel.
Vagy csak naív vagyok, hogy lehetne ezt egyszerűbben is?
több mint 6 éve
Nekem a full garantált szerződésekkel az a bajom leginkább, hogy abba az irányba hatnak, hogy a ballasztot cipeld évekig, a teljesítménytől függetlenül. Mondjuk QB fronton pl ilyen Bortles, Flacco féléket csak azért játszass, mert nem éri meg kirakni. A fiatal meg ücsörög szintén nagy garival a padon? Vagy nem mindenki kapna nagy garit? Akkor a depth player aláír máshova. A sérülésekről nem beszélve. A sérülés-klauzulát meg majd megint nem engedik contractba venni, aztán tényleg mindent a munkavállaló diktál, ami elmezavar, mert egy iparágban sincs így.Persze a szakszervezet abba nem menne bele, hogy a játékos kompenzáljon, ha élő szerződést holdoutol pl. Vagy az kiegyenlít vmit, ha eltiltás alatt nemhogy pénzt nem kap emberünk, de kártérít (önhibából távolmarad a melótól)? Mondjuk a hátralévő gari elvesztése?
Kell persze a nagyobb bevételhányad átengedése, de az arányokat meg kell tartani.
több mint 6 éve
Sokan ezt tennénk szurkolóként, csak egy vállalat számára ez gazdasági öngyilkosság a sok dead money cipelése miatt. Ben, Brown és Shazier sokat vinne együtt sajnos.én egyébként BigBent is elzavarnám, aztán 0-ról elkezdeném újrahúzni az offenset.Nem feltétlenül.Kiolvasom, hogy mi a válaszod! Mindenről a FO tehet. Tomlin takaroggy, Colbert taktoggy....😟Csak ha esetleg déli mezőgazdasági munkás lenne...de ebben az esetben nem így van 😉 😀Egy kicsit túltoljátok, szerintem.
Amúgy a patkány maradhat 😊
Klaci79
Év elején, mikor Bell volt 1G, akkor még AB volt a példakép ,aki munkamorál, teljesítmény, steelers-arc megatöbbi.
Egy olyan játékost patkányoztok, aki éveken át abszolút elit teljesítményt nyújtott sárga-feketében, sokat tett ezért a csapatért, és nem egyszer volt ő az, aki megmentette a seggünket azzal, hogy elkapott 1-1 olyan passzt, amit az NFL WR-ek 99%-a nem tudott volna elkapni...
Most valamiért elsz.ródtak a dolgok, és tök egyszerű azt mondani, hogy mindenért ő a hibás. Csak az a nagy helyzet, hogy se én, se ti nem tudjátok hogy mi történik/történt valójában a háttérben, és mi vezetett idáig.
| Ne legyen igazam, de szvsz ez csak az előzetes, az igazi műsor akkor jön majd, ha találunk valakit Ben helyére, de ő még nem akar visszavonulni. Na akkor lesz az igazi hacacáré. Akkor majd ő is patkány lesz, vagy mi az elképzelés? |
Én a gyalázkodás helyett inkább azon gondolkodnék, hogy miért nem sikerült a két legjobb skill playerünkkel rendezni a dolgokat? Hogy fajulhatott odáig a helyzet, hogy Bell és AB is kb a karrierje csúcsán azt mondja hogy inkább nem játszik, mint hogy nálunk lépjen pályára?
Jan
Klaci79
Amikor meccs van, úgy nézem, hogy a kedvenc csapatom, és csak az érdekel hogy nyerjünk.
Amikor nincs meccs, úgy nézem, hogy egy cég. És nagyon érdekel, hogy egy ilyen cégnél, ami -a hazai viszonyokkal ellentétben- nem átpolitizált, viszont nyilvánvalóan és számszerűsíthetően teljesítményorientált, és sikeres is, hogy mennek a dolgok. Kiemelten a személyi döntések.
Egészen biztos, hogy egy ilyen cégnél, ahol ennyi különböző hátterű munkavállaló van, előfordulnak feszültségek. Ez normális. Ezért abban is biztos vagyok, hogy megvannak a különböző szinteken azok az emberek, akiknek feladatuk ezeknek a kezelése. Nem tudom hogy pontosan kik azok, poziciós edzők, koordinátorok, Tomlin, Colbert, vagy van külön HR-es, fogalmam sincs. De az biztos hogy akinek ez lett volna a feladata, az nagyon sz.rul végezte a munkáját.
Az egyéb személyi döntések közül számomra a leginkább érthetetlen a Haley elküldése és ezzel egyidőben Butler megtartása. Külön-külön is érthetetlen lenne, de így együtt, wtf? Csak akkor azt gondoltam, hogy valami van a háttérben, amit nem tudunk. Aztán a szezont, és a végeredményt látva világos lett hogy nem, nincs semmi titok a háttérben, ez egyszerűen egy sz.r döntés volt. Azóta ugye mondogatják, hogy Haley Ben miatt lett elküldve, most meg arról van szó, hogy AB is Bennel kapcsolatos problémája miatt megy el. Nem tudom mennyi igaz ebből, de ha tényleg így van, és ezt hagyták, akkor nyilván úgy értékelték, hogy Ben jövőbeni teljesítménye megér ennyit.
Én már csak ilyen szempontból is nagyon várom a szezont, mert akárhogy alakul, mindenképp tanulságos lesz. Egy ilyen kiélezett versenyhelyzetben a sorozatos jó, és a sorozatos rossz döntéseknek is elég hamar és elég direkten meglátszik az eredménye.
És hogy a felvetésedre is válaszoljak: nem tudom megmondani hogy konkrétan ebben az esetben ki hibázott. De ha elmondod nekem a pontos folyamatot, hogy mi volt a kiváltó ok, utána ki kivel egyeztetett az ügyben, ki hozta meg a végső döntést, esetleg kik milyen tanácsot adtak a döntéshozónak, akkor pontosan meg fogom neked mondani, hogy kiknek a hibája ez az egész sz.rság.
Jan
Amadeus
több mint 6 éve
Save your Buffalo / Bills jokes. Buffalo is an amazing, passionate NFL city. Great fans. Great place to play. Josh Allen is going to be great. Bills moving in right direction and are closer to playoffs than Steelers. Shame on AB. Not surprising but shameful.mameg megvették Clarkot, kanadában előrehozták az április elsejét...
Klaci79

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 6 éve
én egyébként BigBent is elzavarnám, aztán 0-ról elkezdeném újrahúzni az offenset.Nem feltétlenül.Kiolvasom, hogy mi a válaszod! Mindenről a FO tehet. Tomlin takaroggy, Colbert taktoggy....😟Csak ha esetleg déli mezőgazdasági munkás lenne...de ebben az esetben nem így van 😉 😀Egy kicsit túltoljátok, szerintem.
Amúgy a patkány maradhat 😊
Klaci79
Év elején, mikor Bell volt 1G, akkor még AB volt a példakép ,aki munkamorál, teljesítmény, steelers-arc megatöbbi.
Egy olyan játékost patkányoztok, aki éveken át abszolút elit teljesítményt nyújtott sárga-feketében, sokat tett ezért a csapatért, és nem egyszer volt ő az, aki megmentette a seggünket azzal, hogy elkapott 1-1 olyan passzt, amit az NFL WR-ek 99%-a nem tudott volna elkapni...
Most valamiért elsz.ródtak a dolgok, és tök egyszerű azt mondani, hogy mindenért ő a hibás. Csak az a nagy helyzet, hogy se én, se ti nem tudjátok hogy mi történik/történt valójában a háttérben, és mi vezetett idáig.
| Ne legyen igazam, de szvsz ez csak az előzetes, az igazi műsor akkor jön majd, ha találunk valakit Ben helyére, de ő még nem akar visszavonulni. Na akkor lesz az igazi hacacáré. Akkor majd ő is patkány lesz, vagy mi az elképzelés? |
Én a gyalázkodás helyett inkább azon gondolkodnék, hogy miért nem sikerült a két legjobb skill playerünkkel rendezni a dolgokat? Hogy fajulhatott odáig a helyzet, hogy Bell és AB is kb a karrierje csúcsán azt mondja hogy inkább nem játszik, mint hogy nálunk lépjen pályára?
Jan
Klaci79
Amikor meccs van, úgy nézem, hogy a kedvenc csapatom, és csak az érdekel hogy nyerjünk.
Amikor nincs meccs, úgy nézem, hogy egy cég. És nagyon érdekel, hogy egy ilyen cégnél, ami -a hazai viszonyokkal ellentétben- nem átpolitizált, viszont nyilvánvalóan és számszerűsíthetően teljesítményorientált, és sikeres is, hogy mennek a dolgok. Kiemelten a személyi döntések.
Egészen biztos, hogy egy ilyen cégnél, ahol ennyi különböző hátterű munkavállaló van, előfordulnak feszültségek. Ez normális. Ezért abban is biztos vagyok, hogy megvannak a különböző szinteken azok az emberek, akiknek feladatuk ezeknek a kezelése. Nem tudom hogy pontosan kik azok, poziciós edzők, koordinátorok, Tomlin, Colbert, vagy van külön HR-es, fogalmam sincs. De az biztos hogy akinek ez lett volna a feladata, az nagyon sz.rul végezte a munkáját.
Az egyéb személyi döntések közül számomra a leginkább érthetetlen a Haley elküldése és ezzel egyidőben Butler megtartása. Külön-külön is érthetetlen lenne, de így együtt, wtf? Csak akkor azt gondoltam, hogy valami van a háttérben, amit nem tudunk. Aztán a szezont, és a végeredményt látva világos lett hogy nem, nincs semmi titok a háttérben, ez egyszerűen egy sz.r döntés volt. Azóta ugye mondogatják, hogy Haley Ben miatt lett elküldve, most meg arról van szó, hogy AB is Bennel kapcsolatos problémája miatt megy el. Nem tudom mennyi igaz ebből, de ha tényleg így van, és ezt hagyták, akkor nyilván úgy értékelték, hogy Ben jövőbeni teljesítménye megér ennyit.
Én már csak ilyen szempontból is nagyon várom a szezont, mert akárhogy alakul, mindenképp tanulságos lesz. Egy ilyen kiélezett versenyhelyzetben a sorozatos jó, és a sorozatos rossz döntéseknek is elég hamar és elég direkten meglátszik az eredménye.
És hogy a felvetésedre is válaszoljak: nem tudom megmondani hogy konkrétan ebben az esetben ki hibázott. De ha elmondod nekem a pontos folyamatot, hogy mi volt a kiváltó ok, utána ki kivel egyeztetett az ügyben, ki hozta meg a végső döntést, esetleg kik milyen tanácsot adtak a döntéshozónak, akkor pontosan meg fogom neked mondani, hogy kiknek a hibája ez az egész sz.rság.
Jan
több mint 6 éve
Save your Buffalo / Bills jokes. Buffalo is an amazing, passionate NFL city. Great fans. Great place to play. Josh Allen is going to be great. Bills moving in right direction and are closer to playoffs than Steelers. Shame on AB. Not surprising but shameful.
több mint 6 éve
Nem feltétlenül.Kiolvasom, hogy mi a válaszod! Mindenről a FO tehet. Tomlin takaroggy, Colbert taktoggy....😟Csak ha esetleg déli mezőgazdasági munkás lenne...de ebben az esetben nem így van 😉 😀Egy kicsit túltoljátok, szerintem.
Amúgy a patkány maradhat 😊
Klaci79
Év elején, mikor Bell volt 1G, akkor még AB volt a példakép ,aki munkamorál, teljesítmény, steelers-arc megatöbbi.
Egy olyan játékost patkányoztok, aki éveken át abszolút elit teljesítményt nyújtott sárga-feketében, sokat tett ezért a csapatért, és nem egyszer volt ő az, aki megmentette a seggünket azzal, hogy elkapott 1-1 olyan passzt, amit az NFL WR-ek 99%-a nem tudott volna elkapni...
Most valamiért elsz.ródtak a dolgok, és tök egyszerű azt mondani, hogy mindenért ő a hibás. Csak az a nagy helyzet, hogy se én, se ti nem tudjátok hogy mi történik/történt valójában a háttérben, és mi vezetett idáig.
| Ne legyen igazam, de szvsz ez csak az előzetes, az igazi műsor akkor jön majd, ha találunk valakit Ben helyére, de ő még nem akar visszavonulni. Na akkor lesz az igazi hacacáré. Akkor majd ő is patkány lesz, vagy mi az elképzelés? |
Én a gyalázkodás helyett inkább azon gondolkodnék, hogy miért nem sikerült a két legjobb skill playerünkkel rendezni a dolgokat? Hogy fajulhatott odáig a helyzet, hogy Bell és AB is kb a karrierje csúcsán azt mondja hogy inkább nem játszik, mint hogy nálunk lépjen pályára?
Jan
Klaci79
Amikor meccs van, úgy nézem, hogy a kedvenc csapatom, és csak az érdekel hogy nyerjünk.
Amikor nincs meccs, úgy nézem, hogy egy cég. És nagyon érdekel, hogy egy ilyen cégnél, ami -a hazai viszonyokkal ellentétben- nem átpolitizált, viszont nyilvánvalóan és számszerűsíthetően teljesítményorientált, és sikeres is, hogy mennek a dolgok. Kiemelten a személyi döntések.
Egészen biztos, hogy egy ilyen cégnél, ahol ennyi különböző hátterű munkavállaló van, előfordulnak feszültségek. Ez normális. Ezért abban is biztos vagyok, hogy megvannak a különböző szinteken azok az emberek, akiknek feladatuk ezeknek a kezelése. Nem tudom hogy pontosan kik azok, poziciós edzők, koordinátorok, Tomlin, Colbert, vagy van külön HR-es, fogalmam sincs. De az biztos hogy akinek ez lett volna a feladata, az nagyon sz.rul végezte a munkáját.
Az egyéb személyi döntések közül számomra a leginkább érthetetlen a Haley elküldése és ezzel egyidőben Butler megtartása. Külön-külön is érthetetlen lenne, de így együtt, wtf? Csak akkor azt gondoltam, hogy valami van a háttérben, amit nem tudunk. Aztán a szezont, és a végeredményt látva világos lett hogy nem, nincs semmi titok a háttérben, ez egyszerűen egy sz.r döntés volt. Azóta ugye mondogatják, hogy Haley Ben miatt lett elküldve, most meg arról van szó, hogy AB is Bennel kapcsolatos problémája miatt megy el. Nem tudom mennyi igaz ebből, de ha tényleg így van, és ezt hagyták, akkor nyilván úgy értékelték, hogy Ben jövőbeni teljesítménye megér ennyit.
Én már csak ilyen szempontból is nagyon várom a szezont, mert akárhogy alakul, mindenképp tanulságos lesz. Egy ilyen kiélezett versenyhelyzetben a sorozatos jó, és a sorozatos rossz döntéseknek is elég hamar és elég direkten meglátszik az eredménye.
És hogy a felvetésedre is válaszoljak: nem tudom megmondani hogy konkrétan ebben az esetben ki hibázott. De ha elmondod nekem a pontos folyamatot, hogy mi volt a kiváltó ok, utána ki kivel egyeztetett az ügyben, ki hozta meg a végső döntést, esetleg kik milyen tanácsot adtak a döntéshozónak, akkor pontosan meg fogom neked mondani, hogy kiknek a hibája ez az egész sz.rság.
több mint 6 éve
Le kellene már zárni ezt a dolgot.A szurkolók belefáradtak, az ellendrukkerek se röhögnek már rajtunk, Ők is megunták, már csak szinte Barnaantalt, Rózsasteint és AR2-t érdekli, hogy mennyi pénz jön be, ki...
Nem hiszem, hogy az öreg idejében lehetett volna ilyen hiszti roham bárki részéről is.
Számomra a fő felelős az egészben AR2. Neki kellett volna Tomlint, BigBent, Bellt vagy AB-t helyretenni. Vagy azt aki belülről rohasztja ezt az egészet.
Kár hogy a tulajt a legnehezebb kirúgni.
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 6 éve
Mivel a kedves pukkancs csapat játékost akar venni, ezér leülnek a delikvenssel tárgyalni. Akkor ha ez sikeres kifizetnek egy valag pénz egybe, s még több valagnyi pénzt beígérnek, hogy majd a jövőben még mennyit fognak fizetni. Ezen szerződések igen nagy százaléka nem teljesül kivágják, elcserélik, paycutolják, újra variálják. Mindezen machinációk az emberkerskedelem elkerülése végett a játékos játékjogáról szónak. És igenis az nonszensz, hogy ne a játékosnak legyen a legtöbb beleszólása a játékosjogába, mer az egy dolog, hogy mit bűvészkednek a pénzzel meg a könyveléssel, de megkérdezném, hogy ki az a marha aki kanárimadarat akar telepíteni az antarktiszra?És amennyiben a csapat idő előtt felmondja a szerződést, ki is fizeti a visszalévő garantált tartalmakat, tehát teljesíti a játékos felé a szerződésben foglalt kötelezettségét. Azon lehet vitatkozni, hogy ezek elegendő szerződéses kötelmek vagy sem, kellene-e full garantált szerződés, vagy sem, de a jelen körülmények között a csapat teljesít. Ugyanez egy szerződés alatt álló játékos esetén a holdouttal, hisztivel nehezen indokolható, hogy a játékos ilyenkor mivel is teljesít?Ezek nem határozatlan idejű szerződések, így a bármikor felmondhat kitétel nem igaz. Pont ebben különbözik egy sima munkaszerződéstől. Abba a jogi csűrés-csavarásba bele lehetne menni, hogy ha valaki mégis sztrájkol vagy felmond egy határozott idejű szerződést, akkor mi a helyzet a garantált pénzekkel, vissza kell-e fizetni, vagy sem, én ilyen szempontból is amondó vagyok, hogy a játékos nem a toll felvételéért kapja az aláírási bónuszt, hanem a szerződésnek vannak olyan garantált elemei, amit a játékos érdekében a legelején kifizetnek neki, de ettől még a szerződés teljes hosszára vonatkoznak és mindkét fél részére kötelezettséget jelentenek. Nem hinném, hogy ha valaki aláír, majd a következő héten kitalálja, hogy visszavonul, akkor ne követne el olyan szerződésszegést, ami miatt visszaszednék tőle az aláírási lóvét.somoskovigDehogynem igaz. Számtalanszor fordul elő, hogy a csapat felmondja előbb a szerződést. Sőt, több szerződést mondanak fel idő előtt, mint amennyi végig megy. Ha az egyik fél ezt megteheti, a másik fél miért is ne tehetné meg? A játékos is megteheti természetesen. (Az más kérdés, hogy ritkán teszik meg, mert nem mennek vele semmire, mert a JÁTÉKJOGUK maradna a régi csapatnál, nem tudnának máshová igazolni, márpedig a legtöbben azért mondanának fel, hogy máshová mehessenek, többért.)
Arra is volt (nem is egy) példa egyébként, hogy a játékos aláírt, majd nem sokkal később például visszavonult. A Coltsban volt pl. egy center néhány éve - a neve nem ugrik be, valaki biztos emlékszik rá -, aki aláírt márciusban, aztán áprilisban visszavonult. Nem kellett ki- vagy visszafizetnie senkinek semmit, a felek maradtak az addig kifizetett pénzüknél. Az meg elég mindennapos, hogy egy több éves szerződésben álló játékos visszavonulva maga után hagyja az aláírási pénza maradékát. (Pl. Matt Slauson nálunk idén, vagy pl. Pat McAfee amikor 2016-ban visszavonult, sb.) Az más kérdés, hogy az NFL könyvelési szabályai (bizonyos esetekben, de távolról sem mindig) megengedik, hogy ilyenkor a maradékot ne könyveljék be a cap alá. Nem visszafizetésről van szó vagy ilyesmi, hanem csak a cap könyvelésből kiemelhető.
És persze vannak speciális esetek, amikor a szerződésben van valamilyen language ami erre külön szabályzást tartalmaz. Ahogy pl. a no trade vétó jog, ugyanígy lehet language arra is, hogy visszavonulás vagy sérülés esetén valamilyen pénz visszajár. Ha viszont nincs (a szerződések döntő többségében nincs), akkor az aláírási pénz az aláírási pénz.
Másrészt ki kellene már találni a játékosoknak, hogy mit is akarnak. Ugye a jelek szerint a hosszabb távú szerződés már nem jó, mert közben nyilván emelkednek a fizuk, így a top 1 megfizetett illető először top 3, majd top 5, majd top 10 lesz, ez meg persze már nem tetszik. Persze rövidebb időre sem jó szerződni, mert akkor meg sérülés, vagy bármi miatt nagy a rizikó, ezért nem akar újabban szinte senki franchise tag alatt játszani, hanem azonnal jelzi, hogy holdout, ha megkapja a taget. Ebből jön ki az, hogy aláír 4-5 évekre, majd 2-3 év után jön a hiszti meg a holdout. A klasszikus "b*szni és szűznek maradni egyszerre" esete.Miért pont a játékosoknak? A szerződések nagy százalékát nem a játékosok bontják fel, hanem a csapatok idő előtt. Miért nem nekik mondod, hogy ki kéne már találniuk valamit?
somoskovig
A szerződések hosszát már jó ideje senki nem veszi komolyan. Sem a csapat, sem a játékos. Mindenkit csak a garantált rész érdekel, semmi más, mert eleve úgy állnak hozzá, hogy a többi csak virágos lóf*ng, semmit nem jelent semelyik félnek sem. Az a szerződés pedig ami egyik félnek se jelent már semmit, az onnantól nem szerződés. És az a rendszer, amiben a szerződések 80+ százaléka így fut ki - akármelyik fél is rúgja azt fel idő előtt -, az tulajdonképpen egy bojkottált, kijátszott rendszer.
peterk2005
somoskovig

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 6 éve
És amennyiben a csapat idő előtt felmondja a szerződést, ki is fizeti a visszalévő garantált tartalmakat, tehát teljesíti a játékos felé a szerződésben foglalt kötelezettségét. Azon lehet vitatkozni, hogy ezek elegendő szerződéses kötelmek vagy sem, kellene-e full garantált szerződés, vagy sem, de a jelen körülmények között a csapat teljesít. Ugyanez egy szerződés alatt álló játékos esetén a holdouttal, hisztivel nehezen indokolható, hogy a játékos ilyenkor mivel is teljesít?Amennyiben meg a játékos mondja fel, akkor nem kapja meg a visszalévő garantált tartalmakat, tehát ő is teljesíti a szerződésben foglalt kötelezettségét.
somoskovig
(Sokadszor írom le: tessék külön választani a KIFIZETETT vs NEM KIFIZETETT és a LEKÖNYVELT vs NEM LEKÖNYVELT tételeket. A szerződésnél a KIFZETETT vs NEM KIFIZETETT tételek számítanak. Mikor, mennyit utaltak ténylegesen. A könyvelés csak egy technikai lépés, hogy azokat a pénzeket mikorra, milyen ütemezéssel könyvelik le.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
És amennyiben a csapat idő előtt felmondja a szerződést, ki is fizeti a visszalévő garantált tartalmakat, tehát teljesíti a játékos felé a szerződésben foglalt kötelezettségét. Azon lehet vitatkozni, hogy ezek elegendő szerződéses kötelmek vagy sem, kellene-e full garantált szerződés, vagy sem, de a jelen körülmények között a csapat teljesít. Ugyanez egy szerződés alatt álló játékos esetén a holdouttal, hisztivel nehezen indokolható, hogy a játékos ilyenkor mivel is teljesít?Ezek nem határozatlan idejű szerződések, így a bármikor felmondhat kitétel nem igaz. Pont ebben különbözik egy sima munkaszerződéstől. Abba a jogi csűrés-csavarásba bele lehetne menni, hogy ha valaki mégis sztrájkol vagy felmond egy határozott idejű szerződést, akkor mi a helyzet a garantált pénzekkel, vissza kell-e fizetni, vagy sem, én ilyen szempontból is amondó vagyok, hogy a játékos nem a toll felvételéért kapja az aláírási bónuszt, hanem a szerződésnek vannak olyan garantált elemei, amit a játékos érdekében a legelején kifizetnek neki, de ettől még a szerződés teljes hosszára vonatkoznak és mindkét fél részére kötelezettséget jelentenek. Nem hinném, hogy ha valaki aláír, majd a következő héten kitalálja, hogy visszavonul, akkor ne követne el olyan szerződésszegést, ami miatt visszaszednék tőle az aláírási lóvét.somoskovigDehogynem igaz. Számtalanszor fordul elő, hogy a csapat felmondja előbb a szerződést. Sőt, több szerződést mondanak fel idő előtt, mint amennyi végig megy. Ha az egyik fél ezt megteheti, a másik fél miért is ne tehetné meg? A játékos is megteheti természetesen. (Az más kérdés, hogy ritkán teszik meg, mert nem mennek vele semmire, mert a JÁTÉKJOGUK maradna a régi csapatnál, nem tudnának máshová igazolni, márpedig a legtöbben azért mondanának fel, hogy máshová mehessenek, többért.)
Arra is volt (nem is egy) példa egyébként, hogy a játékos aláírt, majd nem sokkal később például visszavonult. A Coltsban volt pl. egy center néhány éve - a neve nem ugrik be, valaki biztos emlékszik rá -, aki aláírt márciusban, aztán áprilisban visszavonult. Nem kellett ki- vagy visszafizetnie senkinek semmit, a felek maradtak az addig kifizetett pénzüknél. Az meg elég mindennapos, hogy egy több éves szerződésben álló játékos visszavonulva maga után hagyja az aláírási pénza maradékát. (Pl. Matt Slauson nálunk idén, vagy pl. Pat McAfee amikor 2016-ban visszavonult, sb.) Az más kérdés, hogy az NFL könyvelési szabályai (bizonyos esetekben, de távolról sem mindig) megengedik, hogy ilyenkor a maradékot ne könyveljék be a cap alá. Nem visszafizetésről van szó vagy ilyesmi, hanem csak a cap könyvelésből kiemelhető.
És persze vannak speciális esetek, amikor a szerződésben van valamilyen language ami erre külön szabályzást tartalmaz. Ahogy pl. a no trade vétó jog, ugyanígy lehet language arra is, hogy visszavonulás vagy sérülés esetén valamilyen pénz visszajár. Ha viszont nincs (a szerződések döntő többségében nincs), akkor az aláírási pénz az aláírási pénz.
Másrészt ki kellene már találni a játékosoknak, hogy mit is akarnak. Ugye a jelek szerint a hosszabb távú szerződés már nem jó, mert közben nyilván emelkednek a fizuk, így a top 1 megfizetett illető először top 3, majd top 5, majd top 10 lesz, ez meg persze már nem tetszik. Persze rövidebb időre sem jó szerződni, mert akkor meg sérülés, vagy bármi miatt nagy a rizikó, ezért nem akar újabban szinte senki franchise tag alatt játszani, hanem azonnal jelzi, hogy holdout, ha megkapja a taget. Ebből jön ki az, hogy aláír 4-5 évekre, majd 2-3 év után jön a hiszti meg a holdout. A klasszikus "b*szni és szűznek maradni egyszerre" esete.Miért pont a játékosoknak? A szerződések nagy százalékát nem a játékosok bontják fel, hanem a csapatok idő előtt. Miért nem nekik mondod, hogy ki kéne már találniuk valamit?
somoskovig
A szerződések hosszát már jó ideje senki nem veszi komolyan. Sem a csapat, sem a játékos. Mindenkit csak a garantált rész érdekel, semmi más, mert eleve úgy állnak hozzá, hogy a többi csak virágos lóf*ng, semmit nem jelent semelyik félnek sem. Az a szerződés pedig ami egyik félnek se jelent már semmit, az onnantól nem szerződés. És az a rendszer, amiben a szerződések 80+ százaléka így fut ki - akármelyik fél is rúgja azt fel idő előtt -, az tulajdonképpen egy bojkottált, kijátszott rendszer.
peterk2005
több mint 6 éve
Ezek nem határozatlan idejű szerződések, így a bármikor felmondhat kitétel nem igaz. Pont ebben különbözik egy sima munkaszerződéstől. Abba a jogi csűrés-csavarásba bele lehetne menni, hogy ha valaki mégis sztrájkol vagy felmond egy határozott idejű szerződést, akkor mi a helyzet a garantált pénzekkel, vissza kell-e fizetni, vagy sem, én ilyen szempontból is amondó vagyok, hogy a játékos nem a toll felvételéért kapja az aláírási bónuszt, hanem a szerződésnek vannak olyan garantált elemei, amit a játékos érdekében a legelején kifizetnek neki, de ettől még a szerződés teljes hosszára vonatkoznak és mindkét fél részére kötelezettséget jelentenek. Nem hinném, hogy ha valaki aláír, majd a következő héten kitalálja, hogy visszavonul, akkor ne követne el olyan szerződésszegést, ami miatt visszaszednék tőle az aláírási lóvét.somoskovigDehogynem igaz. Számtalanszor fordul elő, hogy a csapat felmondja előbb a szerződést. Sőt, több szerződést mondanak fel idő előtt, mint amennyi végig megy. Ha az egyik fél ezt megteheti, a másik fél miért is ne tehetné meg? A játékos is megteheti természetesen. (Az más kérdés, hogy ritkán teszik meg, mert nem mennek vele semmire, mert a JÁTÉKJOGUK maradna a régi csapatnál, nem tudnának máshová igazolni, márpedig a legtöbben azért mondanának fel, hogy máshová mehessenek, többért.)
Arra is volt (nem is egy) példa egyébként, hogy a játékos aláírt, majd nem sokkal később például visszavonult. A Coltsban volt pl. egy center néhány éve - a neve nem ugrik be, valaki biztos emlékszik rá -, aki aláírt márciusban, aztán áprilisban visszavonult. Nem kellett ki- vagy visszafizetnie senkinek semmit, a felek maradtak az addig kifizetett pénzüknél. Az meg elég mindennapos, hogy egy több éves szerződésben álló játékos visszavonulva maga után hagyja az aláírási pénza maradékát. (Pl. Matt Slauson nálunk idén, vagy pl. Pat McAfee amikor 2016-ban visszavonult, sb.) Az más kérdés, hogy az NFL könyvelési szabályai (bizonyos esetekben, de távolról sem mindig) megengedik, hogy ilyenkor a maradékot ne könyveljék be a cap alá. Nem visszafizetésről van szó vagy ilyesmi, hanem csak a cap könyvelésből kiemelhető.
És persze vannak speciális esetek, amikor a szerződésben van valamilyen language ami erre külön szabályzást tartalmaz. Ahogy pl. a no trade vétó jog, ugyanígy lehet language arra is, hogy visszavonulás vagy sérülés esetén valamilyen pénz visszajár. Ha viszont nincs (a szerződések döntő többségében nincs), akkor az aláírási pénz az aláírási pénz.
Másrészt ki kellene már találni a játékosoknak, hogy mit is akarnak. Ugye a jelek szerint a hosszabb távú szerződés már nem jó, mert közben nyilván emelkednek a fizuk, így a top 1 megfizetett illető először top 3, majd top 5, majd top 10 lesz, ez meg persze már nem tetszik. Persze rövidebb időre sem jó szerződni, mert akkor meg sérülés, vagy bármi miatt nagy a rizikó, ezért nem akar újabban szinte senki franchise tag alatt játszani, hanem azonnal jelzi, hogy holdout, ha megkapja a taget. Ebből jön ki az, hogy aláír 4-5 évekre, majd 2-3 év után jön a hiszti meg a holdout. A klasszikus "b*szni és szűznek maradni egyszerre" esete.Miért pont a játékosoknak? A szerződések nagy százalékát nem a játékosok bontják fel, hanem a csapatok idő előtt. Miért nem nekik mondod, hogy ki kéne már találniuk valamit?
somoskovig
A szerződések hosszát már jó ideje senki nem veszi komolyan. Sem a csapat, sem a játékos. Mindenkit csak a garantált rész érdekel, semmi más, mert eleve úgy állnak hozzá, hogy a többi csak virágos lóf*ng, semmit nem jelent semelyik félnek sem. Az a szerződés pedig ami egyik félnek se jelent már semmit, az onnantól nem szerződés. És az a rendszer, amiben a szerződések 80+ százaléka így fut ki - akármelyik fél is rúgja azt fel idő előtt -, az tulajdonképpen egy bojkottált, kijátszott rendszer.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
szöröncsénkre gns ojjan precíz mint a terminátor, meg amúgy se vesszen el me ojan mint a misekönyvEzek nem határozatlan idejű szerződések, így a bármikor felmondhat kitétel nem igaz. Pont ebben különbözik egy sima munkaszerződéstől. Abba a jogi csűrés-csavarásba bele lehetne menni, hogy ha valaki mégis sztrájkol vagy felmond egy határozott idejű szerződést, akkor mi a helyzet a garantált pénzekkel, vissza kell-e fizetni, vagy sem, én ilyen szempontból is amondó vagyok, hogy a játékos nem a toll felvételéért kapja az aláírási bónuszt, hanem a szerződésnek vannak olyan garantált elemei, amit a játékos érdekében a legelején kifizetnek neki, de ettől még a szerződés teljes hosszára vonatkoznak és mindkét fél részére kötelezettséget jelentenek. Nem hinném, hogy ha valaki aláír, majd a következő héten kitalálja, hogy visszavonul, akkor ne követne el olyan szerződésszegést, ami miatt visszaszednék tőle az aláírási lóvét.Mi van akkor egy szerződés garantált tartalmával ha valaki visszavonul? Ugye ez aláírási pénz, amit odaadunk a játékosnak, de évekre elosztható. Most viszont két v után valaki visszavonul és a fennmaradó évekre is megkapta a pénzét, tulajdonképp szerződést szegve vonul vissza.A szerződéseket bármelyik fél bármikor felbonthatja, ezek a szerződések sem speciálisak, ezek is munkaszerződések. A felbontás nem szerződés szegés. A csapat is bármikor dönthet úgy, hogy kivágja a játékost, és a játékos is bármikor felmondhat. Persze nem szoktak felmondani, mert nem tudnának más csapathoz leigazolni. De nem azért mert szerződést szegtek, hanem azért mert az NFL szabályzat a játékos játékjogát a szerződés hosszáig az adott franchise-hoz köti. Tehát, ha fel is mond, a játékjog marad a volt csapatnál. Ez igaz visszavonulásra is.
Klaci79
Az anyagi elszámolás az egy másik dolog. Nyilván bármilyen szerződés bontásnál el kell számolni a feleknek egymással anyagilag. Brown esetén is így lenne, ha visszavonulna. Viszont. Az aláírási pénz az a szerződés aláírásakor jár. Szó szerint azt jelenti, ami a neve is: a játékos az aláírásért kapja. Azonnal, ott és akkor. A klub azt azért fizeti, hogy a játékos leüljön és kezébe vegye a tollat. Az csak egy technikai részlet kérdés, hogy az aláírási pénzt az NFL szabályai megengedik több évre szétkönyvelni, és ezért nem azonnal jelentkezik a cap-ben teherként.
Brown esetében a szerződése 19 milla aláírási garantáltat tartalmazott. Ezt megkapta 2016-ban, és pont. Ez az övé. Ha egy hétre rá felmondott volna, akkor is az övé lett volna. Ennek a pénznek megmaradt része adja a mostani DM kb. felét (ha igazak a spotrac számai akkor 11.4 M-t). Ezen kívül a tavalyi (2018-as) fizetését és roster bónuszát átalakították szintén aláírási pénzzé. A kifizetést ez nem befolyásolta, Brown pontosan akkor, annyit és úgy kapott, mintha megkapta volna az eredeti szerződés szerint a 2018-ra járó pénzét. Az átstruktúrálás technikai lépés volt, a csapat spórolt ezzel a 2018-as cap helyet, mert azzal, hogy a csekkre nem az volt írva, hogy "salary" és "roster bonus", hanem az, hogy "signing bonus", a pénzt szét lehetett könyvelni több évre, nem kellett az egészet 2018-ra könyvelni. A 21 milla DM másik felét ez a restructure adja.
Szóval, ha a kérdés az, hogy ha Brown most visszavonulna, akkor járna-e vissza bármi tőle a csapatnak, a válasz egyszerű nem. Brown minden pénzért amit eddig kapott megdolgozott, a szerződés szerint kialkudott módon kapott meg. Nem kapott semmit "előre". Éppen fordítva, a csapat "késik" a könyveléssel. Azokat a pénzeket ami Brown-nak járt, még nem könyvelte le teljesen, ezért van a DM a könyvelésben.
Az egy újabb történet, hogy a 21M DM mellett van még 2.5 M vagy mennyi roster bónusz, ami 17-én lépne életbe, és ezen kívül van neki 6M 2019-es fizetése is, ami tavaly márciustól garantálttá vált (tehát tavaly garantált lett az IDEI pénzének egy része). Ezeket a pénzeket - annak ellenére, hogy garantáltak lettek - vissza lehetne tartani ha visszavonulna. De csak akkor. Visszavonuló játékos garantálttá váló JÖVŐBELI pénzét a klub visszatarthatja. Ez gyakorlat is, mindenki csinálja. (Hasonló a helyzet komoly fegyelmi vétség, eltiltás esetén is. Pl. Hernandez, a bostoni gyilkos esetén is voltak a letartóztatása utánra eső MÉG ki nem fizetett, de amúgy garantált tételek, amiket a Patsnek nem kellett kifizetnie. Viszont azokat a pénzeket amiket korábban kifizettek neki, és csak könyvelés technikai okból csúsztak át későbbi évekre, azokat nem.)
Viszont. Ha nem vonul vissza, akkor valakinek ki KELL majd fizetnie ezeket is, mert garantáltak. Ha el lesz tradelve, akkor ezeket már az új csapatnak kell állnia. Ha marad, akkor viszont a Steelersnek. Ezért is nem lehet csak úgy simán kivágni, és a lelátóra sincs értelme felültetni, mert akkor a 21M DM mellett még ezt a 8.5 millát is ki kéne neki fizetni 2019-re. Ez nyilván nonszensz lenne.
peterk2005
Másrészt ki kellene már találni a játékosoknak, hogy mit is akarnak. Ugye a jelek szerint a hosszabb távú szerződés már nem jó, mert közben nyilván emelkednek a fizuk, így a top 1 megfizetett illető először top 3, majd top 5, majd top 10 lesz, ez meg persze már nem tetszik. Persze rövidebb időre sem jó szerződni, mert akkor meg sérülés, vagy bármi miatt nagy a rizikó, ezért nem akar újabban szinte senki franchise tag alatt játszani, hanem azonnal jelzi, hogy holdout, ha megkapja a taget. Ebből jön ki az, hogy aláír 4-5 évekre, majd 2-3 év után jön a hiszti meg a holdout. A klasszikus "b*szni és szűznek maradni egyszerre" esete.
somoskovig
www.profootballbusiness.com/2013/10/az-nfl-fizetesi-sapka-mechanizmusa-6.html

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 6 éve
Ezek nem határozatlan idejű szerződések, így a bármikor felmondhat kitétel nem igaz. Pont ebben különbözik egy sima munkaszerződéstől. Abba a jogi csűrés-csavarásba bele lehetne menni, hogy ha valaki mégis sztrájkol vagy felmond egy határozott idejű szerződést, akkor mi a helyzet a garantált pénzekkel, vissza kell-e fizetni, vagy sem, én ilyen szempontból is amondó vagyok, hogy a játékos nem a toll felvételéért kapja az aláírási bónuszt, hanem a szerződésnek vannak olyan garantált elemei, amit a játékos érdekében a legelején kifizetnek neki, de ettől még a szerződés teljes hosszára vonatkoznak és mindkét fél részére kötelezettséget jelentenek. Nem hinném, hogy ha valaki aláír, majd a következő héten kitalálja, hogy visszavonul, akkor ne követne el olyan szerződésszegést, ami miatt visszaszednék tőle az aláírási lóvét.Mi van akkor egy szerződés garantált tartalmával ha valaki visszavonul? Ugye ez aláírási pénz, amit odaadunk a játékosnak, de évekre elosztható. Most viszont két v után valaki visszavonul és a fennmaradó évekre is megkapta a pénzét, tulajdonképp szerződést szegve vonul vissza.A szerződéseket bármelyik fél bármikor felbonthatja, ezek a szerződések sem speciálisak, ezek is munkaszerződések. A felbontás nem szerződés szegés. A csapat is bármikor dönthet úgy, hogy kivágja a játékost, és a játékos is bármikor felmondhat. Persze nem szoktak felmondani, mert nem tudnának más csapathoz leigazolni. De nem azért mert szerződést szegtek, hanem azért mert az NFL szabályzat a játékos játékjogát a szerződés hosszáig az adott franchise-hoz köti. Tehát, ha fel is mond, a játékjog marad a volt csapatnál. Ez igaz visszavonulásra is.
Klaci79
Az anyagi elszámolás az egy másik dolog. Nyilván bármilyen szerződés bontásnál el kell számolni a feleknek egymással anyagilag. Brown esetén is így lenne, ha visszavonulna. Viszont. Az aláírási pénz az a szerződés aláírásakor jár. Szó szerint azt jelenti, ami a neve is: a játékos az aláírásért kapja. Azonnal, ott és akkor. A klub azt azért fizeti, hogy a játékos leüljön és kezébe vegye a tollat. Az csak egy technikai részlet kérdés, hogy az aláírási pénzt az NFL szabályai megengedik több évre szétkönyvelni, és ezért nem azonnal jelentkezik a cap-ben teherként.
Brown esetében a szerződése 19 milla aláírási garantáltat tartalmazott. Ezt megkapta 2016-ban, és pont. Ez az övé. Ha egy hétre rá felmondott volna, akkor is az övé lett volna. Ennek a pénznek megmaradt része adja a mostani DM kb. felét (ha igazak a spotrac számai akkor 11.4 M-t). Ezen kívül a tavalyi (2018-as) fizetését és roster bónuszát átalakították szintén aláírási pénzzé. A kifizetést ez nem befolyásolta, Brown pontosan akkor, annyit és úgy kapott, mintha megkapta volna az eredeti szerződés szerint a 2018-ra járó pénzét. Az átstruktúrálás technikai lépés volt, a csapat spórolt ezzel a 2018-as cap helyet, mert azzal, hogy a csekkre nem az volt írva, hogy "salary" és "roster bonus", hanem az, hogy "signing bonus", a pénzt szét lehetett könyvelni több évre, nem kellett az egészet 2018-ra könyvelni. A 21 milla DM másik felét ez a restructure adja.
Szóval, ha a kérdés az, hogy ha Brown most visszavonulna, akkor járna-e vissza bármi tőle a csapatnak, a válasz egyszerű nem. Brown minden pénzért amit eddig kapott megdolgozott, a szerződés szerint kialkudott módon kapott meg. Nem kapott semmit "előre". Éppen fordítva, a csapat "késik" a könyveléssel. Azokat a pénzeket ami Brown-nak járt, még nem könyvelte le teljesen, ezért van a DM a könyvelésben.
Az egy újabb történet, hogy a 21M DM mellett van még 2.5 M vagy mennyi roster bónusz, ami 17-én lépne életbe, és ezen kívül van neki 6M 2019-es fizetése is, ami tavaly márciustól garantálttá vált (tehát tavaly garantált lett az IDEI pénzének egy része). Ezeket a pénzeket - annak ellenére, hogy garantáltak lettek - vissza lehetne tartani ha visszavonulna. De csak akkor. Visszavonuló játékos garantálttá váló JÖVŐBELI pénzét a klub visszatarthatja. Ez gyakorlat is, mindenki csinálja. (Hasonló a helyzet komoly fegyelmi vétség, eltiltás esetén is. Pl. Hernandez, a bostoni gyilkos esetén is voltak a letartóztatása utánra eső MÉG ki nem fizetett, de amúgy garantált tételek, amiket a Patsnek nem kellett kifizetnie. Viszont azokat a pénzeket amiket korábban kifizettek neki, és csak könyvelés technikai okból csúsztak át későbbi évekre, azokat nem.)
Viszont. Ha nem vonul vissza, akkor valakinek ki KELL majd fizetnie ezeket is, mert garantáltak. Ha el lesz tradelve, akkor ezeket már az új csapatnak kell állnia. Ha marad, akkor viszont a Steelersnek. Ezért is nem lehet csak úgy simán kivágni, és a lelátóra sincs értelme felültetni, mert akkor a 21M DM mellett még ezt a 8.5 millát is ki kéne neki fizetni 2019-re. Ez nyilván nonszensz lenne.
peterk2005
Másrészt ki kellene már találni a játékosoknak, hogy mit is akarnak. Ugye a jelek szerint a hosszabb távú szerződés már nem jó, mert közben nyilván emelkednek a fizuk, így a top 1 megfizetett illető először top 3, majd top 5, majd top 10 lesz, ez meg persze már nem tetszik. Persze rövidebb időre sem jó szerződni, mert akkor meg sérülés, vagy bármi miatt nagy a rizikó, ezért nem akar újabban szinte senki franchise tag alatt játszani, hanem azonnal jelzi, hogy holdout, ha megkapja a taget. Ebből jön ki az, hogy aláír 4-5 évekre, majd 2-3 év után jön a hiszti meg a holdout. A klasszikus "b*szni és szűznek maradni egyszerre" esete.
több mint 6 éve
Na csak meglesz az a pénteki trade (kinti idő szerint)?Nem Lett meg a penteki trade. De egy dolog amirol eddig nem olvastam itt az erdekes lehet es magyarazat a tortentekre.
twitter.com/gerrydulac/status/1104152054971416577
iktriad
Hogy brown nak van lehet egy no trade veto joga. Es igy Mar kicsit erthetobb ha igy van, miert tudja ezeket megtenni.
profootballtalk.nbcsports.com/2019/03/08/antonio-brown-essentially-has-a-no-trade-clause/?__twitter_impression=true
Es ha igy van megintcsak mondhatjuk hogy szivassa Meg az fo hogy ide kuldje miskolc Steelers be. De kiderulhet, hogy csak nem hiaba jartathatja a szajat. Es hogy megsem olyan buta. Stb.
Miert mert megteheti. Es igy erthetobb lenne a sajat aranak a leverese is picit. Vagy hogy miert szallt El stb. Kozben Meg csak o tudta hogy be cool en jol vagyok.
több mint 6 éve
Ez ugye értékben cirka 1/29 a depth chart value alapján.....ez már nem sokra van az 1/27-től....😊Állítólag a Raiders betolta a 2+4-es tradet....dealOmg, de túlfizetjük. :/
Klaci79
Amadeus
Állítólag végtárgyalások vannak és van még bent 2 csapat...
több mint 6 éve
Állítólag a Raiders betolta a 2+4-es tradet....dealOmg, de túlfizetjük. :/
Klaci79
több mint 6 éve
Na csak meglesz az a pénteki trade (kinti idő szerint)?twitter.com/gerrydulac/status/1104152054971416577
több mint 6 éve
Állítólag a Raiders betolta a 2+4-es tradet....deal
több mint 6 éve
Brown közben feltett egy instás videót, amelyben azt mondja, hogy 24 órán belül nagy bejelentés jön.....kiváncsi leszek...