Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
több mint 12 éve
na az biztos, Cena rajongóból sajnos túl sok vanáhh, a sok szénapárti biztos tiltakozna ez ellenJJakkor még jó, hogy nem az Elvis Presley téren lakszJJnem hangsúlyoztam ki eléggé a lényeget. a corvin áruház beruházója fizeti az átnevezést. ez az ami dühítő. ennyi erővel lehetne a széna tér helyett is mamut tér....brk
több mint 12 éve
és nektek nem furcsa, hogy elmentek hozzá, időpontra, fizettek, túl vagytok rajta, és mintha idegenek lennétek (ergo azok is vagytok) el is köszöntök? Kb mintha vennétek egy kiló petrezselymet (témánál vagyunk)?Amadeus91Én pont ezért megyek. Hogy nyugodtan eljöhessek, ne legyen az, amit vélelmezel, ami normális embereknek, normális szituban előjön.
És a lánynak is az a jó ha a pasi nem akar beleszeretni, nem tartja fel, nem személyeskedik, stb.
Ez egy szinte tökéletes (mindenki jól jár) üzlet.
több mint 12 éve
Nekem nem ez a tapasztalatom.Minden lány másik sztori.Sobri Jóskadehogyis, mind ugyanaz a sztori, csak a kerettörténet másJJ
Vagyis annyiban igaz, hogy épp nincs pénz.
Ha ezt veszed sztorinak, akkor ja.
Én a kerettörténetre, a konkrét okokra értettem a sztorit, hogy nem érdemes általánosítani, egyiknek tudja a pasija, másiknak nem, harmadiknak nincs pasija, és ha fog egyet, abbahagyja, negyedik pár napig nyomja, majd abbahagyja, ötödik fog pár madarat, és aztán már csak azokkal, és lehetne sorolni a végtelenségig.
több mint 12 éve
Amadeus von Dollárbaloldal
32 048
és nektek nem furcsa, hogy elmentek hozzá, időpontra, fizettek, túl vagytok rajta, és mintha idegenek lennétek (ergo azok is vagytok) el is köszöntök? Kb mintha vennétek egy kiló petrezselymet (témánál vagyunk)?
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
Minden lány másik sztori.Sobri Jóskadehogyis, mind ugyanaz a sztori, csak a kerettörténet más
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
Nem értetted meg. Ez nem állás. Ezek alkalmi vállalások. Valamint nem ismertebbek, csak sportolók. Nem válogatott, vagy ilyesmi, csak élsportoló. (Te tudod ki címvédő mondjuk atlétikában gátfutásban, vagy gerelyhajításban?)és ezek az ismertebb hölgyek nem félnek tőle, hogy kiderül? Esetleg nekik van férjük, családjuk? Gondolom nem reklámozzák otthon sem a másodállást.Amadeus91Elképesztő..... a 600 forintos petrezselyemtől kezdve eljutottunk ma estére Sobri kurváihoz. 😀 Félelmetesek vagytok. Amúgy a profi nb1-s kézis csaj többet kért mint egy "snassz" kurva?Amadeus91Miért kért volna többet?
Nem azzal hirdette magát, hogy kézis, csak beszélgettünk, elmondta.
Egyébként standard tól-ig árak vannak a neten hirdető lányoknál.
Nézd meg a betett linket, és ott katt a képre, kiad még sok képet a csajról, az egy mai napig aktív fitness versenyző nő, és nem volt 10 rugó.Sobri Jóska
De az élsportból nem igazán lehet megélni, pláne valami speciális helyzetben (sérülés, kikerülés a csapatból, nincs új csapat, mittudomén).
Általában akinek van férje, az ritkábban kerül ilyen helyzetbe, de persze van olyan lány is akinek van férj, gyerek, és van akinek tud erről a párja, van akinek nem tudják otthon. Minden lány másik sztori.
több mint 12 éve
Amadeus von Dollárbaloldal
32 048
és ezek az ismertebb hölgyek nem félnek tőle, hogy kiderül? Esetleg nekik van férjük, családjuk? Gondolom nem reklámozzák otthon sem a másodállást.Elképesztő..... a 600 forintos petrezselyemtől kezdve eljutottunk ma estére Sobri kurváihoz. 😀 Félelmetesek vagytok. Amúgy a profi nb1-s kézis csaj többet kért mint egy "snassz" kurva?Amadeus91Miért kért volna többet?
Nem azzal hirdette magát, hogy kézis, csak beszélgettünk, elmondta.
Egyébként standard tól-ig árak vannak a neten hirdető lányoknál.
Nézd meg a betett linket, és ott katt a képre, kiad még sok képet a csajról, az egy mai napig aktív fitness versenyző nő, és nem volt 10 rugó.Sobri Jóska
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
Elképesztő..... a 600 forintos petrezselyemtől kezdve eljutottunk ma estére Sobri kurváihoz. 😀 Félelmetesek vagytok. Amúgy a profi nb1-s kézis csaj többet kért mint egy "snassz" kurva?Amadeus91Miért kért volna többet?
Nem azzal hirdette magát, hogy kézis, csak beszélgettünk, elmondta.
Egyébként standard tól-ig árak vannak a neten hirdető lányoknál.
Nézd meg a betett linket, és ott katt a képre, kiad még sok képet a csajról, az egy mai napig aktív fitness versenyző nő, és nem volt 10 rugó.
több mint 12 éve
Amadeus von Dollárbaloldal
32 048
Elképesztő..... a 600 forintos petrezselyemtől kezdve eljutottunk ma estére Sobri kurváihoz. 😀 Félelmetesek vagytok. Amúgy a profi nb1-s kézis csaj többet kért mint egy "snassz" kurva?
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
áhh, a sok szénapárti biztos tiltakozna ez ellenakkor még jó, hogy nem az Elvis Presley téren lakszJJnem hangsúlyoztam ki eléggé a lényeget. a corvin áruház beruházója fizeti az átnevezést. ez az ami dühítő. ennyi erővel lehetne a széna tér helyett is mamut tér....brk
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
nyugi, lesz itt még Herremans tér is, csak várjatok pár évet 😛akkor még jó, hogy nem az Elvis Presley téren lakszJJnem hangsúlyoztam ki eléggé a lényeget. a corvin áruház beruházója fizeti az átnevezést. ez az ami dühítő. ennyi erővel lehetne a széna tér helyett is mamut tér....brk
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 12 éve
.brk
1 890
akkor még jó, hogy nem az Elvis Presley téren lakszJJnem hangsúlyoztam ki eléggé a lényeget. a corvin áruház beruházója fizeti az átnevezést. ez az ami dühítő. ennyi erővel lehetne a széna tér helyett is mamut tér...
több mint 12 éve
akkor még jó, hogy nem az Elvis Presley téren lakszokos 😉Rózsadomb után biztos szar lehet.szabaSzerintem a megálló átnevezéssel van gondja .brk-nak, de lehet tévedek.Schleck
túlzásnak érzem, h a beruházó zsebből kifizeti az átnevezést. azért lett átnevezve az Üllői úti villamosmegálló Ferenc körútra, hogy egyezzen a metróval erre azt meg átkeresztelik. és mindezt csupán a reklám miatt, áh. persze tudom, hogy ez elég semmilyen probléma, de kezd sok lenni az átnevezősdiből..brk
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
.brk
1 890
okos 😉Szerintem a megálló átnevezéssel van gondja .brk-nak, de lehet tévedek.Schleckezzel mi a probléma?JJRózsadomb után biztos szar lehet.szaba
túlzásnak érzem, h a beruházó zsebből kifizeti az átnevezést. azért lett átnevezve az Üllői úti villamosmegálló Ferenc körútra, hogy egyezzen a metróval erre azt meg átkeresztelik. és mindezt csupán a reklám miatt, áh. persze tudom, hogy ez elég semmilyen probléma, de kezd sok lenni az átnevezősdiből.
több mint 12 éve
megtöröm a puncitémát.szegény... Akkor osztozok a fájdalmadban... 😀
júli 1-től a Corvin negyednél lakom... nabazz.brk
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 12 éve
Közben a témától "nosztalgikus" hangulatba kerültem, és felidéztem pár fizetős kalandot, és a diszkréciót tartva, a sport témára szűrve elmondom, hogy milyen élsportoló csajokkal hozott össze a sors eképp. (Persze csak amire még emlékszem egyáltalán.)Volt aktív nb1-es kézis, röpiscsaj, egy "kiöregedett" (volt vagy 25 éves, és nálam jó pár centivel magasabb) kosraraslány, egy magyar bajnokságon dobogós gátfutó, 2 fitnessbajnoknő (közülük az egyik még mindig aktív: http://www.eropolis.hu/szexpartner/timi1984/), és csattanóként egy magyar amerikaifocizó lány 😊. Nem is tudtam elötte, hogy van nálunk is női csapat, de a farkasoknak van. Igaz a lány 170 magas és max 60 kilo lehetetett, de morbid volt egy fizetős lánnyal arról beszélni, hogy vajon ki draftolja Matt Ryan-t, és mi a szitu Vickkel. 😊
több mint 12 éve
Szerintem a megálló átnevezéssel van gondja .brk-nak, de lehet tévedek.Rózsadomb után biztos szar lehet.szabamegtöröm a puncitémát.ezzel mi a probléma?JJ
júli 1-től a Corvin negyednél lakom... nabazz.brk
több mint 12 éve
szaba
10 126
Rózsadomb után biztos szar lehet.megtöröm a puncitémát.ezzel mi a probléma?JJ
júli 1-től a Corvin negyednél lakom... nabazz.brk
több mint 12 éve
megtöröm a puncitémát.ezzel mi a probléma?
júli 1-től a Corvin negyednél lakom... nabazz.brk
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
[...] Ezügyben - mondhatni - konzervatív vagyok. Az én világomban a pasi fizet mindent, de ezt ki se fejtem, még véletlenül sem akarom sugallmazni senkinek se. 😊Ritka alkalmak egyike amikor egyetértek Sobrival,eddig az összes barátnőmmel ha voltunk valamikor én fizettem mindent,mondjuk neveltetés kérdése meg hogy milyen szokásokat hoz az ember,én szüleimtől láttam ezt,nekem ez a természetes,meg se fordul a fejemben hogy ne így tegyek.
Nekem leégne a pofámról a bőr, ha egy nő a jelenlétemben pénztárcát venne elő, dehát mások vagyunk, csak mindig nézem azokat a párokat, ahol mondjuk a pénztárnál áll a pasi mint a lófasz a hideg vízben, a nő meg intézkedik, és fizet. Méltatlan. 😊Sobri Jóska
Még mielőtt valaki félre értené nem azt mondom ezzel hogy Fetomy nem kapott jó neveltetést,csak mindössze az ő családjukban másképp működnek a dolgok.
The Dallas Cowboys over the past three years: We've put a lot of effort into training Jason Garrett
A JJ féle probléma megoldás hatásmechanizmusa: ha van két kockád, és nem tudod begyömöszölni őket a kerek lyukba, akkor hozz egy harmadik kockát. by betmen
több mint 12 éve
szaba
10 126
Bezzeg Tebow nem osztaná eme véleményed 😕gyerekek, ha olvassátok ezt, lám így nyer új tartalmat a "minden nő kurva" állításJJTalán nem minden, de megdöbbentően sok, tagadhatatlan.
Viszont új szempont: attól hogy kurva, még nem rossz ember. Semmi elítélendő nincs benne - persze szerintem.Sobri Jóska
több mint 12 éve
gyerekek, ha olvassátok ezt, lám így nyer új tartalmat a "minden nő kurva" állításJJTalán nem minden, de megdöbbentően sok, tagadhatatlan.
Viszont új szempont: attól hogy kurva, még nem rossz ember. Semmi elítélendő nincs benne - persze szerintem.
több mint 12 éve
szaba
10 126
gyerekek, ha olvassátok ezt, lám így nyer új tartalmat a "minden nő kurva" állításJJEzért nem kell felkapni a fejeket kurvaanyázásnál. Nem tudja az ember, hogy mi volt az anyja. 😀
több mint 12 éve
gyerekek, ha olvassátok ezt, lám így nyer új tartalmat a "minden nő kurva" állítás
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal