Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
több mint 4 éve
Ma volt szerencsém utazni a 75-ös trolin. Az Ajtósi Dürer fasornál négy (!) lerobbant troli mellett haladtunk el. Befordultunk a Stefániára: még egy! Pár percen belül belül 5, azaz öt bedöglött troli! Ha nem a saját szememmel látom, nem hiszem el...
több mint 4 éve
Emlékeztem erre. Provokáltalak.😊Nem. Az női munka, mint mondjuk a vasalás 🤣Jó fej apám is. Tudja nagyon jól hogy pár nap és költözünk, meg hogy egyedül szopok mindennel, festem ki az egész kéglit, erre felhív - na nem azért, hogy mit segítsen, hanem hogy elújságolja, hogy elrepedt a medencéjük, és még ma mennek az Auchanba újat venni, mert anélkül nem lehet kibírni. Nemmondodbazmeg, én meg napi 5 litert izzadok festés közben a zárt térben. Legalább ne tartson föl a faszságaival...Ablakmosást vállalsz?
warr_b
nagylaza
warr_b
több mint 4 éve
Szerencsére ritkán veszek inget 😊Nőre vasalást bízni...a saját meg a gyerekek ruháját vasalja nyugodtan, az ingjeimet - nadragjaimat inkább vasalom én - 20 éve lassan. Lelke van annak az ingnek, érzéssel kell vele bánni.Nem. Az női munka, mint mondjuk a vasalás 🤣Jó fej apám is. Tudja nagyon jól hogy pár nap és költözünk, meg hogy egyedül szopok mindennel, festem ki az egész kéglit, erre felhív - na nem azért, hogy mit segítsen, hanem hogy elújságolja, hogy elrepedt a medencéjük, és még ma mennek az Auchanba újat venni, mert anélkül nem lehet kibírni. Nemmondodbazmeg, én meg napi 5 litert izzadok festés közben a zárt térben. Legalább ne tartson föl a faszságaival...Ablakmosást vállalsz?
warr_b
nagylaza
warr_b
MC12

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Nőre vasalást bízni...a saját meg a gyerekek ruháját vasalja nyugodtan, az ingjeimet - nadragjaimat inkább vasalom én - 20 éve lassan. Lelke van annak az ingnek, érzéssel kell vele bánni.Nem. Az női munka, mint mondjuk a vasalás 🤣Jó fej apám is. Tudja nagyon jól hogy pár nap és költözünk, meg hogy egyedül szopok mindennel, festem ki az egész kéglit, erre felhív - na nem azért, hogy mit segítsen, hanem hogy elújságolja, hogy elrepedt a medencéjük, és még ma mennek az Auchanba újat venni, mert anélkül nem lehet kibírni. Nemmondodbazmeg, én meg napi 5 litert izzadok festés közben a zárt térben. Legalább ne tartson föl a faszságaival...Ablakmosást vállalsz?
warr_b
nagylaza
warr_b
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Erre majd térjünk vissza, ha meglesz a gyerek, főleg ha kettő 😂 a holmink kétharmada gyerekcucc 🤣én 2015 óta költöztem 8 alkalommal, abból egyszer Afrikába, egyszer vissza onnan, és egyszer Máltára és egyszer már Máltán is. szóval átérzem a helyzeted. még sokáig úgy érzed majd, hogy tele van pedig túl vagy ezer körön.Dehogy, az még tele van bútorral meg minden szirszarral, pedig már rengeteg mindent áthordtam 😜Jó fej apám is. Tudja nagyon jól hogy pár nap és költözünk, meg hogy egyedül szopok mindennel, festem ki az egész kéglit, erre felhív - na nem azért, hogy mit segítsen, hanem hogy elújságolja, hogy elrepedt a medencéjük, és még ma mennek az Auchanba újat venni, mert anélkül nem lehet kibírni. Nemmondodbazmeg, én meg napi 5 litert izzadok festés közben a zárt térben. Legalább ne tartson föl a faszságaival...segít ahol tud, mint egy jó úttörő.
warr_b
kiköltözés előtt festitek ki?
csebi
Az újat festem. Illetve kb kész, egy-két apróbb javítás lesz csak. Meghozták a hűtőt meg a tűzhelyet is 🙂
warr_b
csebi

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Nem. Az női munka, mint mondjuk a vasalás 🤣Jó fej apám is. Tudja nagyon jól hogy pár nap és költözünk, meg hogy egyedül szopok mindennel, festem ki az egész kéglit, erre felhív - na nem azért, hogy mit segítsen, hanem hogy elújságolja, hogy elrepedt a medencéjük, és még ma mennek az Auchanba újat venni, mert anélkül nem lehet kibírni. Nemmondodbazmeg, én meg napi 5 litert izzadok festés közben a zárt térben. Legalább ne tartson föl a faszságaival...Ablakmosást vállalsz?
warr_b
nagylaza

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Ne is említsd. Én mostanában mentem végig a házon. Amennyire örülök, hogy a kert fele alig van falunk csak végig üveg felület azért mikor mosni kell szentsegelek. Igen tudom 1st world problems …Jó fej apám is. Tudja nagyon jól hogy pár nap és költözünk, meg hogy egyedül szopok mindennel, festem ki az egész kéglit, erre felhív - na nem azért, hogy mit segítsen, hanem hogy elújságolja, hogy elrepedt a medencéjük, és még ma mennek az Auchanba újat venni, mert anélkül nem lehet kibírni. Nemmondodbazmeg, én meg napi 5 litert izzadok festés közben a zárt térben. Legalább ne tartson föl a faszságaival...Ablakmosást vállalsz?
warr_b
nagylaza
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Jó fej apám is. Tudja nagyon jól hogy pár nap és költözünk, meg hogy egyedül szopok mindennel, festem ki az egész kéglit, erre felhív - na nem azért, hogy mit segítsen, hanem hogy elújságolja, hogy elrepedt a medencéjük, és még ma mennek az Auchanba újat venni, mert anélkül nem lehet kibírni. Nemmondodbazmeg, én meg napi 5 litert izzadok festés közben a zárt térben. Legalább ne tartson föl a faszságaival...Ablakmosást vállalsz?
warr_b
több mint 4 éve
én 2015 óta költöztem 8 alkalommal, abból egyszer Afrikába, egyszer vissza onnan, és egyszer Máltára és egyszer már Máltán is. szóval átérzem a helyzeted. még sokáig úgy érzed majd, hogy tele van pedig túl vagy ezer körön.Dehogy, az még tele van bútorral meg minden szirszarral, pedig már rengeteg mindent áthordtam 😜Jó fej apám is. Tudja nagyon jól hogy pár nap és költözünk, meg hogy egyedül szopok mindennel, festem ki az egész kéglit, erre felhív - na nem azért, hogy mit segítsen, hanem hogy elújságolja, hogy elrepedt a medencéjük, és még ma mennek az Auchanba újat venni, mert anélkül nem lehet kibírni. Nemmondodbazmeg, én meg napi 5 litert izzadok festés közben a zárt térben. Legalább ne tartson föl a faszságaival...segít ahol tud, mint egy jó úttörő.
warr_b
kiköltözés előtt festitek ki?
csebi
Az újat festem. Illetve kb kész, egy-két apróbb javítás lesz csak. Meghozták a hűtőt meg a tűzhelyet is 🙂
warr_b
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Dehogy, az még tele van bútorral meg minden szirszarral, pedig már rengeteg mindent áthordtam 😜Jó fej apám is. Tudja nagyon jól hogy pár nap és költözünk, meg hogy egyedül szopok mindennel, festem ki az egész kéglit, erre felhív - na nem azért, hogy mit segítsen, hanem hogy elújságolja, hogy elrepedt a medencéjük, és még ma mennek az Auchanba újat venni, mert anélkül nem lehet kibírni. Nemmondodbazmeg, én meg napi 5 litert izzadok festés közben a zárt térben. Legalább ne tartson föl a faszságaival...segít ahol tud, mint egy jó úttörő.
warr_b
kiköltözés előtt festitek ki?
csebi
Az újat festem. Illetve kb kész, egy-két apróbb javítás lesz csak. Meghozták a hűtőt meg a tűzhelyet is 🙂

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Jó fej apám is. Tudja nagyon jól hogy pár nap és költözünk, meg hogy egyedül szopok mindennel, festem ki az egész kéglit, erre felhív - na nem azért, hogy mit segítsen, hanem hogy elújságolja, hogy elrepedt a medencéjük, és még ma mennek az Auchanba újat venni, mert anélkül nem lehet kibírni. Nemmondodbazmeg, én meg napi 5 litert izzadok festés közben a zárt térben. Legalább ne tartson föl a faszságaival...Valamelyik nap mosd bele magad a napi festés után 😀
warr_b
több mint 4 éve
Jó fej apám is. Tudja nagyon jól hogy pár nap és költözünk, meg hogy egyedül szopok mindennel, festem ki az egész kéglit, erre felhív - na nem azért, hogy mit segítsen, hanem hogy elújságolja, hogy elrepedt a medencéjük, és még ma mennek az Auchanba újat venni, mert anélkül nem lehet kibírni. Nemmondodbazmeg, én meg napi 5 litert izzadok festés közben a zárt térben. Legalább ne tartson föl a faszságaival...segít ahol tud, mint egy jó úttörő.
warr_b
kiköltözés előtt festitek ki?
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Jó fej apám is. Tudja nagyon jól hogy pár nap és költözünk, meg hogy egyedül szopok mindennel, festem ki az egész kéglit, erre felhív - na nem azért, hogy mit segítsen, hanem hogy elújságolja, hogy elrepedt a medencéjük, és még ma mennek az Auchanba újat venni, mert anélkül nem lehet kibírni. Nemmondodbazmeg, én meg napi 5 litert izzadok festés közben a zárt térben. Legalább ne tartson föl a faszságaival...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Kemény, tökös csávók, jól megadták a buta tótoknak! (Akiknek nincs is hazájuk.)Dehogy, az bűzös bogár
infostart.hu/bunugyek/2021/06/22/szlovak-szurkolokra-tamadt-bordat-orrot-tort-a-magyar-testverpar-tarsukkal#
Lásd még: ki nem ugrál, büdös román!
nagylaza
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 4 éve
Mérhetetlenül elegem van a maszkolószalag ragasztgatásból...alap hogy több idő a ragasztgatás mint maga a festés..😊
warr_b
több mint 4 éve
Hádde bazz, pont az a lényege, hogy ragadjon 🤣Ezért nem szabad tesat-t használni mert ragad mint a szar és sok vele a macera. Vannak jobb termékek annál 😊Ez a lényege a maszkolószalagnak, hogy simán lejön dzsuva nélkül.Mérhetetlenül elegem van a maszkolószalag ragasztgatásból...és milyen jó lesz majd a ragasztóról hátramaradt dzsuvát takarítani 😀
warr_b
Negritis
Sobri Jóska
peach
Volt valami másik, noname szar is, na az nem is ragadt rendesen, sok helyen elengedte magát, felpöndörödött, hát az festésnél pont kurvára nem hasznos. Meg ahogy téptem, sokszor megnyúlt a széle, deformálódott, nem lehetett egyenesen ragasztani. Soha többet.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Ezért nem szabad tesat-t használni mert ragad mint a szar és sok vele a macera. Vannak jobb termékek annál 😊Ez a lényege a maszkolószalagnak, hogy simán lejön dzsuva nélkül.Mérhetetlenül elegem van a maszkolószalag ragasztgatásból...és milyen jó lesz majd a ragasztóról hátramaradt dzsuvát takarítani 😀
warr_b
Negritis
Sobri Jóska
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 4 éve
Ez a lényege a maszkolószalagnak, hogy simán lejön dzsuva nélkül.Mérhetetlenül elegem van a maszkolószalag ragasztgatásból...és milyen jó lesz majd a ragasztóról hátramaradt dzsuvát takarítani 😀
warr_b
Negritis
több mint 4 éve
Mérhetetlenül elegem van a maszkolószalag ragasztgatásból...és milyen jó lesz majd a ragasztóról hátramaradt dzsuvát takarítani 😀
warr_b
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Az tuti, csak kibaszott időrabló.Mérhetetlenül elegem van a maszkolószalag ragasztgatásból...Jobb, mint ajtóra száradt festéket vakargatni. 😛
warr_b
Sobri Jóska
Csak az étkezőre elment egy 50 méteres tekercs 😳
De a Tesa legalább még mindig fasza.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Mérhetetlenül elegem van a maszkolószalag ragasztgatásból...Jobb, mint ajtóra száradt festéket vakargatni. 😛
warr_b
több mint 4 éve
Mérhetetlenül elegem van a maszkolószalag ragasztgatásból...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Megtudták, hogy Újpest-drukker, ők meg ugye a Fradinak szurkolnak, hisz az a nemzet csapata.Le akarta üttetni magát hátulról.Miért provokálta őket?Csak úgy: egyik Újpest-drukker haveromat anno derék székely legények verték szilánkosra egy kinti hokimeccs után. Elmondása szerint a bunyó úgy kezdődött, hogy hátulról leütötték.Ne értsetek félre ezután rohadt jot buliztunk Kassán. Csak ez a példa erről jutott eszembe.Nyilván nehéz általánosítani. Én is buliztam anno rohadt jót Pesten turistáskodó szlovákokkal.Akkor ennek (szerencsére) más vége lett, mint a hírben szereplő esetnek.Kemény, tökös csávók, jól megadták a buta tótoknak! (Akiknek nincs is hazájuk.)mondjuk másik oldalon is előfordul ilyen. kedven példám mikor Kassán játszottunk tornán, és este bementünk egy kicsit éjszakázni. először csak egyikünket látták meg, neki akartak menni ketten kemény szlovák legények, aztán befordult az egész brigád, kb ott voltunk kb 9-10 vízilabdás srác. sok esélyük lett volna, mert az egyik olyan részeg volt, hogy még a 45kg-os bnője is simán lefogta, a másik meg erre tekintettel inkább "segített a csajnak lefogni a másik srácot". szánalom.hu volt. mindezt csak azért, mert hallották, hogy magyarul beszélünk Kosicen.
infostart.hu/bunugyek/2021/06/22/szlovak-szurkolokra-tamadt-bordat-orrot-tort-a-magyar-testverpar-tarsukkal#
Lásd még: ki nem ugrál, büdös román!
nagylaza
csebi
Nekem is volt egy-két kellemetlenségem szlovákokkal (távolról sem ez volt a jellemző), de valahogy jobban fáj, ha a saját honfitársaim ótvaros bunkók.
nagylaza
empty taxi
csebi
nagylaza
csebi
gyeek
több mint 4 éve
Le akarta üttetni magát hátulról.Miért provokálta őket?Csak úgy: egyik Újpest-drukker haveromat anno derék székely legények verték szilánkosra egy kinti hokimeccs után. Elmondása szerint a bunyó úgy kezdődött, hogy hátulról leütötték.Ne értsetek félre ezután rohadt jot buliztunk Kassán. Csak ez a példa erről jutott eszembe.Nyilván nehéz általánosítani. Én is buliztam anno rohadt jót Pesten turistáskodó szlovákokkal.Akkor ennek (szerencsére) más vége lett, mint a hírben szereplő esetnek.Kemény, tökös csávók, jól megadták a buta tótoknak! (Akiknek nincs is hazájuk.)mondjuk másik oldalon is előfordul ilyen. kedven példám mikor Kassán játszottunk tornán, és este bementünk egy kicsit éjszakázni. először csak egyikünket látták meg, neki akartak menni ketten kemény szlovák legények, aztán befordult az egész brigád, kb ott voltunk kb 9-10 vízilabdás srác. sok esélyük lett volna, mert az egyik olyan részeg volt, hogy még a 45kg-os bnője is simán lefogta, a másik meg erre tekintettel inkább "segített a csajnak lefogni a másik srácot". szánalom.hu volt. mindezt csak azért, mert hallották, hogy magyarul beszélünk Kosicen.
infostart.hu/bunugyek/2021/06/22/szlovak-szurkolokra-tamadt-bordat-orrot-tort-a-magyar-testverpar-tarsukkal#
Lásd még: ki nem ugrál, büdös román!
nagylaza
csebi
Nekem is volt egy-két kellemetlenségem szlovákokkal (távolról sem ez volt a jellemző), de valahogy jobban fáj, ha a saját honfitársaim ótvaros bunkók.
nagylaza
empty taxi
csebi
nagylaza
csebi
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 4 éve
Miért provokálta őket?Csak úgy: egyik Újpest-drukker haveromat anno derék székely legények verték szilánkosra egy kinti hokimeccs után. Elmondása szerint a bunyó úgy kezdődött, hogy hátulról leütötték.Ne értsetek félre ezután rohadt jot buliztunk Kassán. Csak ez a példa erről jutott eszembe.Nyilván nehéz általánosítani. Én is buliztam anno rohadt jót Pesten turistáskodó szlovákokkal.Akkor ennek (szerencsére) más vége lett, mint a hírben szereplő esetnek.Kemény, tökös csávók, jól megadták a buta tótoknak! (Akiknek nincs is hazájuk.)mondjuk másik oldalon is előfordul ilyen. kedven példám mikor Kassán játszottunk tornán, és este bementünk egy kicsit éjszakázni. először csak egyikünket látták meg, neki akartak menni ketten kemény szlovák legények, aztán befordult az egész brigád, kb ott voltunk kb 9-10 vízilabdás srác. sok esélyük lett volna, mert az egyik olyan részeg volt, hogy még a 45kg-os bnője is simán lefogta, a másik meg erre tekintettel inkább "segített a csajnak lefogni a másik srácot". szánalom.hu volt. mindezt csak azért, mert hallották, hogy magyarul beszélünk Kosicen.
infostart.hu/bunugyek/2021/06/22/szlovak-szurkolokra-tamadt-bordat-orrot-tort-a-magyar-testverpar-tarsukkal#
Lásd még: ki nem ugrál, büdös román!
nagylaza
csebi
Nekem is volt egy-két kellemetlenségem szlovákokkal (távolról sem ez volt a jellemző), de valahogy jobban fáj, ha a saját honfitársaim ótvaros bunkók.
nagylaza
empty taxi
csebi
nagylaza
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.