Gyűlölködjünk

37 feliratkozó

több mint 4 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 428 — Colts fan
Tegnap csak egy pillanatra néztem félre, megbámulva egy zöldségest a Király utcában aminek be kellett zárnia. Az a négy nem folyamatosan ellenőrzött lépés elég volt, hogy valami puha, csúszós matériába lépjek. Ez eléggé bekorlátozta a mozgásteremet amíg nem találtam egy alkalmas helyet a kiiktatására és természetesen érződött a szaga is. Az egész belváros olyan lett mint egy putri, néhol két méterenként kutyafossal tele. Valamelyik felháborodós-höbörgős fészbuk paraszt esetleg összeállíthatna egy kollázst ebből is, nem csak az olyan nyomorék szociopaták csapdáiból akik meg akarják mérgezni a szarógépeket. Nyilván a gazdája a hibás, bele is nyomnám egy este 11kor settenkedve szarató orrát a kutyája gumijába, ha zacskóval vagy kabátzsebbel nem hajlandó feltakarítani a szarát. Undorítóak az utcák.
gyeek
Ez mind semmi. Ma - szintén a Király utcában, egy pékségben - kértem két puncstortát, elméláztam, fizettem, hazamentem, kicsomagoltam. És két lekváros tekercs volt benne.
nagylaza
(gyeek nem a hétker Király utca, hanem a pécsi. az ott a kirakatutca, kb mintha itt a Váci utcában szaratná valaki a kutyáját.)
slowmotion
Tréfás (szinte már vicces) fordulatnak szántam.😊 Igazad van: nem volt egyértelmű.
nagylaza
De amúgy jó volt a tekercs? 😀
Toca
Nem szeretnék túlzásokba esni: közepesen.😊 (Itt jegyzem meg, egyik cukrásznak tanult ismerősöm azt mondta, ha látnám, hogyan készül a puncstorta, soha többet nem ennék. Hasonló lehet a helyzet, mint a párizsival.)
nagylaza
Őszintén maga a puncs létének értelmét is megkérdőjelezem, nem hogy látni akarjam hogyan készül belőle bármi. 😀
Toca
puncsot még nem ittam, de a puncskockánál nincs finomabb süti, csak drágább 😀
eaglesmcnabb
Tökéletes!! A legjobb süti valaha, ha valaki értelmesen, kekszes maradékos alapon csinálja, nem a szar agyon lekvározott áztatott valamiként
Anno a falunkban volt egy cukrász, aki ebből csinált puncstortát. Amióta meghalt is azt keresem, de senki nem képes normálisat csinálni. Egy 16 szeletes átlagos torta volt vagy 5 kg, annyi keksz, piskóta, massza került bele. Na mindegy, elcsorgattam a nyálamat mára...
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 284 — beers & Packers
Szabad gondolatkalandozások a táplálék körül:
1. Megbocsáthatatlan bűnnek tartom, hogy legalább tíz éve eltűnt a mogyorókrémmel töltött Sláger (tömény, gejl csoki volt, imádtam.)
2. Már a Boci sem olyan vonzóan rossz, mint régen. A Sport szelet sem.
3. Pótolhatatlan veszteség az Orsi sóletkonzerv (libamellel).
4. Egy ideje sehol nem kapni a legjobb borjúmájast, a Zimbo-félét. Tegnap kiderült számomra: a Spar felvásárolta a céget, a Zimbo-borjúmájas „Hazai” fedőnéven folytatja náluk.
nagylaza
Tubusos húskrém van még? Nem láttam egy jó ideje.
gyeek
Jó kérdés. Megfogtál...
több mint 4 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 392
Nem szeretnék túlzásokba esni: közepesen.😊 (Itt jegyzem meg, egyik cukrásznak tanult ismerősöm azt mondta, ha látnám, hogyan készül a puncstorta, soha többet nem ennék. Hasonló lehet a helyzet, mint a párizsival.)
nagylaza
Azért elég aggasztó, hogy az én cukrász jó cimborám is ugyanezt mondta 😀
Gyerekkoromban imádtam, és az volt az igazi belőle, amiben az egész múltheti sütikínálat nyomokban megtalálható volt. Szigorúan kisvárosi szocreálmaradvány cukrászüzemből 😀
Hanni
Ezen kívül ipari mennyiségű cukor, rettenet rózsaszín ételszínezék, és rumaroma alkotja.

Hát igen.

(És még mielőtt: pont múlt héten láttam, és elmerengtem, régen mennyire szerettem)
slowmotion
Kókuszgolyó ugyanez. Fiatalon dolgoztam egy nagyobb pékség eladó részén nyaranta, a kókusz golyó volt amibe minden belemehetett (maradék liszt, összesöpört Liszt stb.), a kakaópor meg a rumaroma mindent kiüt.

Ettől függetlenül imádom a nagyüzemi kókuszgolyót a mai napig 😊

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 440 — The Mathematician
én pontosan tudom hogy készül a puncstorta, virsli, párizsi,...
de engem nem zavar
ahogy az egyik kedvencem a disznósajt is olyan hogy aki látta már gyártási folyamat közben az még jobban undorodna tőle, pedig kurvajó ( lehet veszek is megint)

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 225 — Cowboys fan
Nem szeretnék túlzásokba esni: közepesen.😊 (Itt jegyzem meg, egyik cukrásznak tanult ismerősöm azt mondta, ha látnám, hogyan készül a puncstorta, soha többet nem ennék. Hasonló lehet a helyzet, mint a párizsival.)
nagylaza
Azért elég aggasztó, hogy az én cukrász jó cimborám is ugyanezt mondta 😀
Gyerekkoromban imádtam, és az volt az igazi belőle, amiben az egész múltheti sütikínálat nyomokban megtalálható volt. Szigorúan kisvárosi szocreálmaradvány cukrászüzemből 😀
Hanni
Ezen kívül ipari mennyiségű cukor, rettenet rózsaszín ételszínezék, és rumaroma alkotja.

Hát igen.

(És még mielőtt: pont múlt héten láttam, és elmerengtem, régen mennyire szerettem)
több mint 4 éve
YoungZeeZee 9 500
Nem szeretnék túlzásokba esni: közepesen.😊 (Itt jegyzem meg, egyik cukrásznak tanult ismerősöm azt mondta, ha látnám, hogyan készül a puncstorta, soha többet nem ennék. Hasonló lehet a helyzet, mint a párizsival.)
nagylaza
Azért elég aggasztó, hogy az én cukrász jó cimborám is ugyanezt mondta 😀
Gyerekkoromban imádtam, és az volt az igazi belőle, amiben az egész múltheti sütikínálat nyomokban megtalálható volt. Szigorúan kisvárosi szocreálmaradvány cukrászüzemből 😀
Hanni
Es tegyuk hozza h pl a jegbufeben csak hemgsegtek a csotanyok.de van az a penz amiert nem😀
több mint 4 éve
Hanni Seattle Seahawks Army Black Knights 8 632 — Poloska confirmed
Nem szeretnék túlzásokba esni: közepesen.😊 (Itt jegyzem meg, egyik cukrásznak tanult ismerősöm azt mondta, ha látnám, hogyan készül a puncstorta, soha többet nem ennék. Hasonló lehet a helyzet, mint a párizsival.)
nagylaza
Azért elég aggasztó, hogy az én cukrász jó cimborám is ugyanezt mondta 😀
Gyerekkoromban imádtam, és az volt az igazi belőle, amiben az egész múltheti sütikínálat nyomokban megtalálható volt. Szigorúan kisvárosi szocreálmaradvány cukrászüzemből 😀
több mint 4 éve
gyeek LSU Tigers 8 638 — Grady Judd fan
Szabad gondolatkalandozások a táplálék körül:
1. Megbocsáthatatlan bűnnek tartom, hogy legalább tíz éve eltűnt a mogyorókrémmel töltött Sláger (tömény, gejl csoki volt, imádtam.)
2. Már a Boci sem olyan vonzóan rossz, mint régen. A Sport szelet sem.
3. Pótolhatatlan veszteség az Orsi sóletkonzerv (libamellel).
4. Egy ideje sehol nem kapni a legjobb borjúmájast, a Zimbo-félét. Tegnap kiderült számomra: a Spar felvásárolta a céget, a Zimbo-borjúmájas „Hazai” fedőnéven folytatja náluk.
nagylaza
Tubusos húskrém van még? Nem láttam egy jó ideje.

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 284 — beers & Packers
Szabad gondolatkalandozások a táplálék körül:
1. Megbocsáthatatlan bűnnek tartom, hogy legalább tíz éve eltűnt a mogyorókrémmel töltött Sláger (tömény, gejl csoki volt, imádtam.)
2. Már a Boci sem olyan vonzóan rossz, mint régen. A Sport szelet sem.
3. Pótolhatatlan veszteség az Orsi sóletkonzerv (libamellel).
4. Egy ideje sehol nem kapni a legjobb borjúmájast, a Zimbo-félét. Tegnap kiderült számomra: a Spar felvásárolta a céget, a Zimbo-borjúmájas „Hazai” fedőnéven folytatja náluk.
több mint 4 éve
eaglesmcnabb Baltimore Ravens Virginia Tech Hokies 23 096 — je suis poloska
Tegnap csak egy pillanatra néztem félre, megbámulva egy zöldségest a Király utcában aminek be kellett zárnia. Az a négy nem folyamatosan ellenőrzött lépés elég volt, hogy valami puha, csúszós matériába lépjek. Ez eléggé bekorlátozta a mozgásteremet amíg nem találtam egy alkalmas helyet a kiiktatására és természetesen érződött a szaga is. Az egész belváros olyan lett mint egy putri, néhol két méterenként kutyafossal tele. Valamelyik felháborodós-höbörgős fészbuk paraszt esetleg összeállíthatna egy kollázst ebből is, nem csak az olyan nyomorék szociopaták csapdáiból akik meg akarják mérgezni a szarógépeket. Nyilván a gazdája a hibás, bele is nyomnám egy este 11kor settenkedve szarató orrát a kutyája gumijába, ha zacskóval vagy kabátzsebbel nem hajlandó feltakarítani a szarát. Undorítóak az utcák.
gyeek
Ez mind semmi. Ma - szintén a Király utcában, egy pékségben - kértem két puncstortát, elméláztam, fizettem, hazamentem, kicsomagoltam. És két lekváros tekercs volt benne.
nagylaza
(gyeek nem a hétker Király utca, hanem a pécsi. az ott a kirakatutca, kb mintha itt a Váci utcában szaratná valaki a kutyáját.)
slowmotion
Tréfás (szinte már vicces) fordulatnak szántam.😊 Igazad van: nem volt egyértelmű.
nagylaza
De amúgy jó volt a tekercs? 😀
Toca
Nem szeretnék túlzásokba esni: közepesen.😊 (Itt jegyzem meg, egyik cukrásznak tanult ismerősöm azt mondta, ha látnám, hogyan készül a puncstorta, soha többet nem ennék. Hasonló lehet a helyzet, mint a párizsival.)
nagylaza
Őszintén maga a puncs létének értelmét is megkérdőjelezem, nem hogy látni akarjam hogyan készül belőle bármi. 😀
Toca
puncsot még nem ittam, de a puncskockánál nincs finomabb süti, csak drágább 😀

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 4 éve
Toca Minnesota Vikings 20 249 — Vikings fan
Tegnap csak egy pillanatra néztem félre, megbámulva egy zöldségest a Király utcában aminek be kellett zárnia. Az a négy nem folyamatosan ellenőrzött lépés elég volt, hogy valami puha, csúszós matériába lépjek. Ez eléggé bekorlátozta a mozgásteremet amíg nem találtam egy alkalmas helyet a kiiktatására és természetesen érződött a szaga is. Az egész belváros olyan lett mint egy putri, néhol két méterenként kutyafossal tele. Valamelyik felháborodós-höbörgős fészbuk paraszt esetleg összeállíthatna egy kollázst ebből is, nem csak az olyan nyomorék szociopaták csapdáiból akik meg akarják mérgezni a szarógépeket. Nyilván a gazdája a hibás, bele is nyomnám egy este 11kor settenkedve szarató orrát a kutyája gumijába, ha zacskóval vagy kabátzsebbel nem hajlandó feltakarítani a szarát. Undorítóak az utcák.
gyeek
Ez mind semmi. Ma - szintén a Király utcában, egy pékségben - kértem két puncstortát, elméláztam, fizettem, hazamentem, kicsomagoltam. És két lekváros tekercs volt benne.
nagylaza
(gyeek nem a hétker Király utca, hanem a pécsi. az ott a kirakatutca, kb mintha itt a Váci utcában szaratná valaki a kutyáját.)
slowmotion
Tréfás (szinte már vicces) fordulatnak szántam.😊 Igazad van: nem volt egyértelmű.
nagylaza
De amúgy jó volt a tekercs? 😀
Toca
Nem szeretnék túlzásokba esni: közepesen.😊 (Itt jegyzem meg, egyik cukrásznak tanult ismerősöm azt mondta, ha látnám, hogyan készül a puncstorta, soha többet nem ennék. Hasonló lehet a helyzet, mint a párizsival.)
nagylaza
Őszintén maga a puncs létének értelmét is megkérdőjelezem, nem hogy látni akarjam hogyan készül belőle bármi. 😀
több mint 4 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 404 — Do Your Job
"Aki szereti a virslit és tiszteli a törvényeket, ne kérdezze meg, hogyan készülnek"

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 284 — beers & Packers
Tegnap csak egy pillanatra néztem félre, megbámulva egy zöldségest a Király utcában aminek be kellett zárnia. Az a négy nem folyamatosan ellenőrzött lépés elég volt, hogy valami puha, csúszós matériába lépjek. Ez eléggé bekorlátozta a mozgásteremet amíg nem találtam egy alkalmas helyet a kiiktatására és természetesen érződött a szaga is. Az egész belváros olyan lett mint egy putri, néhol két méterenként kutyafossal tele. Valamelyik felháborodós-höbörgős fészbuk paraszt esetleg összeállíthatna egy kollázst ebből is, nem csak az olyan nyomorék szociopaták csapdáiból akik meg akarják mérgezni a szarógépeket. Nyilván a gazdája a hibás, bele is nyomnám egy este 11kor settenkedve szarató orrát a kutyája gumijába, ha zacskóval vagy kabátzsebbel nem hajlandó feltakarítani a szarát. Undorítóak az utcák.
gyeek
Ez mind semmi. Ma - szintén a Király utcában, egy pékségben - kértem két puncstortát, elméláztam, fizettem, hazamentem, kicsomagoltam. És két lekváros tekercs volt benne.
nagylaza
(gyeek nem a hétker Király utca, hanem a pécsi. az ott a kirakatutca, kb mintha itt a Váci utcában szaratná valaki a kutyáját.)
slowmotion
Tréfás (szinte már vicces) fordulatnak szántam.😊 Igazad van: nem volt egyértelmű.
nagylaza
De amúgy jó volt a tekercs? 😀
Toca
Nem szeretnék túlzásokba esni: közepesen.😊 (Itt jegyzem meg, egyik cukrásznak tanult ismerősöm azt mondta, ha látnám, hogyan készül a puncstorta, soha többet nem ennék. Hasonló lehet a helyzet, mint a párizsival.)
több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 225 — Cowboys fan
Tegnap csak egy pillanatra néztem félre, megbámulva egy zöldségest a Király utcában aminek be kellett zárnia. Az a négy nem folyamatosan ellenőrzött lépés elég volt, hogy valami puha, csúszós matériába lépjek. Ez eléggé bekorlátozta a mozgásteremet amíg nem találtam egy alkalmas helyet a kiiktatására és természetesen érződött a szaga is. Az egész belváros olyan lett mint egy putri, néhol két méterenként kutyafossal tele. Valamelyik felháborodós-höbörgős fészbuk paraszt esetleg összeállíthatna egy kollázst ebből is, nem csak az olyan nyomorék szociopaták csapdáiból akik meg akarják mérgezni a szarógépeket. Nyilván a gazdája a hibás, bele is nyomnám egy este 11kor settenkedve szarató orrát a kutyája gumijába, ha zacskóval vagy kabátzsebbel nem hajlandó feltakarítani a szarát. Undorítóak az utcák.
gyeek
Ez mind semmi. Ma - szintén a Király utcában, egy pékségben - kértem két puncstortát, elméláztam, fizettem, hazamentem, kicsomagoltam. És két lekváros tekercs volt benne.
nagylaza
(gyeek nem a hétker Király utca, hanem a pécsi. az ott a kirakatutca, kb mintha itt a Váci utcában szaratná valaki a kutyáját.)
slowmotion
Tréfás (szinte már vicces) fordulatnak szántam.😊 Igazad van: nem volt egyértelmű.
nagylaza
ma inkább az autisztikus énem van soron, lehet nem vettem a lapot.

Szerkesztette: slowmotion
több mint 4 éve
Toca Minnesota Vikings 20 249 — Vikings fan
Mindegy a lényeg, hogy el lehessen mondani "jobb ember vagyok", ha adok azért, ha nem adok, akkor azért....
Cancel Culture
Szerintem már régen rossz ha a hajléktalanok helyzete azon múlik ki ad és ki nem 100 Ft-ot.
több mint 4 éve
Cancel Culture 1 649 — into the glory ride
Mindegy a lényeg, hogy el lehessen mondani "jobb ember vagyok", ha adok azért, ha nem adok, akkor azért....

Sending out an S.O.S
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 284 — beers & Packers
Ez egy elég jó és informatív összefoglaló hajléktalantémában:
 g7.hu/kozelet/20201023/kevesebb-a-hajlektalan-de-egyre-remenytelenebb-a-helyzetuk/
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Azért kiámbráditó a témában alkotott vélemény .........(emberi oldalát nézve ,embertársainkról nyilatkozva stílus milyensége,stb értem alatta )
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 046 — #NoStress
Erdekes lenne latni, mekkora az ossz-hajlektalan populacio, mert gyanitom ezek a massziv alkoholista, magukbol kifordult, agressziv, kezelhetetlen emberek a kisebbseg. 1-5%?
undisputedly
1-2 ezrelék. (Hivatalosan 10ezer körüli számok elérhetőek.)

több mint 4 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 840 — SuperBowl Champions 2013/2014
1. ha valaki akarja, azt tényleg karoljuk fel
2. aki viszont nem és nem képes emberként viselkedni, akkor miért is kéne nekem emberszámba venni?
NB2
Mert az össztársadalmi kár, amit potenciálisan okozni képes, meghaladja a rehab, illetve a kontrollált entrópia költségeit
.... már, ha sobri magyarázata az emberségrôl kevés
Cancel Culture
Helm ugye tudomanyos modon kozeliti meg a dolgot es ossztarsadalmi szinten vizsgalja a problemat.

Nem kell amugy feltetlenul az emberi mivoltuktol eltekinteni, hiszen annak tiszteletben tartasaval is hozhat az allam korlatozo lepeseket.

Erdekes lenne latni, mekkora az ossz-hajlektalan populacio, mert gyanitom ezek a massziv alkoholista, magukbol kifordult, agressziv, kezelhetetlen emberek a kisebbseg. 1-5%?

A buntetojoghoz nyulni veluk szemben, pusztan az eletmodjuk miatt a jelenlegi europaban meghaladott. Birsagot fizetni nem tudja, szoval a szabalysertesek tulnyomo tobbseget kezelo szankciorendszer haszontalan veluk szemben.

A rendort is megertem, hogy felesleges macera nekik. Majd ha megtamadnak valakit, akkor beviszik, addig meg odasz@rnak ahova kedvuk tartja. Btk. garazdasagot nem is meriti ki, maximum hasonlo tenyallasu szabalysertest. De ha ott van is valamilyen szabalysertesi elzaras, most par nappal nem vagyunk kisegitve. Raadasul nehez rajtakapni oket ugye.

Valamilyen megoldas amugy biztosan van. Kenyszergyogykezeles? Franc se tudja. Ahogy irtam korabban, szet kellene nezni mashol hogyan oldjak meg. En ennek az agyon kell verni aztan megtanulja modszernek sem vagyok hive, de akkor mar inkabb par pofon, mint hogy a belvarosi aluljarok meg metromegallok hasznalhatatlanok legyenek, meg odafektessenek mindenhova.

Szerkesztette: undisputedly
több mint 4 éve
ozibozi New York Giants 20 906
Amelyik kajára kér annak még sosem adtam, mert tuti hazudós, ha becsülettel megmondja hogy piára kell, annak simán szoktam aznapi túlélést segíteni, persze ha nem totál részeg, Face control, mert akkor már felesleges, kidobott pénz lenne.

Szerkesztette: ozibozi
több mint 4 éve
Toca Minnesota Vikings 20 249 — Vikings fan
azért vannak Budapesten mert ott vannak az ilyen madarak akiket jól le tudnak húzni és azok még jól is érzik magukat mert adtak a rászorulónak...
aki rendesen nyomja az ipart az simán jobb órabért kihoz mint egy bolti eladó, de még a legutolsó suttyó is összeszedi a lángos meg valami reál szeszesital kombóra valót egy nap neki meg köszöni szépen nem kell több.
Aki akar ki tud menekülni ebből, de a valóság, hogy nem akar. (Természetesen nem a fizikai vagy mentális sérültekre gondolok)
rokaur
Ez messzire vezet, mert a közmunkás, a multis rabszolga, a férjére támaszkodó nyúlként gyerekszülő feleség vagy az éhberért mókuskerékben kepesztő alkalmazott se "akar" kimenekülni a helyzetéből.
Ez a passzív ambíciótlanság sok ember alaptermészete. Majd mindegyiké.
Sobri Jóska
Vagy úgy boldog ahogy van 😊
Engem motivál, hogy jobb legyek a szakmámban de van haverom aki csak lenyomja a műszakját, sörözik és pecázik és boldogabb mint valaha. Elvégre ez lenne a cél, nem?
rokaur
Ambiciotlansagnak és a boldogságnak nincs feltétlen köze egymáshoz.
Lehet ambiciotlan és boldog.
Az a rossz ha valaki ambiciotlan, de minden picsog, hogy semmi nem jó neki.