Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
több mint 4 éve
rokaur
876
Vagy úgy boldog ahogy van 😊azért vannak Budapesten mert ott vannak az ilyen madarak akiket jól le tudnak húzni és azok még jól is érzik magukat mert adtak a rászorulónak...Ez messzire vezet, mert a közmunkás, a multis rabszolga, a férjére támaszkodó nyúlként gyerekszülő feleség vagy az éhberért mókuskerékben kepesztő alkalmazott se "akar" kimenekülni a helyzetéből.
aki rendesen nyomja az ipart az simán jobb órabért kihoz mint egy bolti eladó, de még a legutolsó suttyó is összeszedi a lángos meg valami reál szeszesital kombóra valót egy nap neki meg köszöni szépen nem kell több.
Aki akar ki tud menekülni ebből, de a valóság, hogy nem akar. (Természetesen nem a fizikai vagy mentális sérültekre gondolok)
rokaur
Ez a passzív ambíciótlanság sok ember alaptermészete. Majd mindegyiké.
Sobri Jóska
Engem motivál, hogy jobb legyek a szakmámban de van haverom aki csak lenyomja a műszakját, sörözik és pecázik és boldogabb mint valaha. Elvégre ez lenne a cél, nem?
Szerkesztette: rokaur
több mint 4 éve
azért vannak Budapesten mert ott vannak az ilyen madarak akiket jól le tudnak húzni és azok még jól is érzik magukat mert adtak a rászorulónak...Ez messzire vezet, mert a közmunkás, a multis rabszolga, a férjére támaszkodó nyúlként gyerekszülő feleség vagy az éhberért mókuskerékben kepesztő alkalmazott se "akar" kimenekülni a helyzetéből.
aki rendesen nyomja az ipart az simán jobb órabért kihoz mint egy bolti eladó, de még a legutolsó suttyó is összeszedi a lángos meg valami reál szeszesital kombóra valót egy nap neki meg köszöni szépen nem kell több.
Aki akar ki tud menekülni ebből, de a valóság, hogy nem akar. (Természetesen nem a fizikai vagy mentális sérültekre gondolok)
rokaur
Ez a passzív ambíciótlanság sok ember alaptermészete. Majd mindegyiké.
több mint 4 éve
rokaur
876
azért vannak Budapesten mert ott vannak az ilyen madarak akiket jól le tudnak húzni és azok még jól is érzik magukat mert adtak a rászorulónak...aki rendesen nyomja az ipart az simán jobb órabért kihoz mint egy bolti eladó, de még a legutolsó suttyó is összeszedi a lángos meg valami reál szeszesital kombóra valót egy nap neki meg köszöni szépen nem kell több.
Aki akar ki tud menekülni ebből, de a valóság, hogy nem akar. (Természetesen nem a fizikai vagy mentális sérültekre gondolok)
több mint 4 éve
Egyszer már lehet leírtam itt, de a spanyol csövesek egy másik állatfaj.Elkezdenek követni, és ha adsz nekik mondjuk 30 centet, kiakadnak hogy mi az hogy csak ennyit adsz. Megjegyzem egy magyar csövesnek adok pl 20-50 forintot, ami ennek a fele. Ézert nem adok semmit, max kaját, amin ugyanúgy kiakadnak.
Egy pozitív példám is van, haverommal mentünk haza, és maradt nálunk egy kis kaja, de nem tudtuk megenni, gondoltuk útközben odaadjuk valakinek. Találtunk egy embert, nagyon örült neki. Mivel haverom ilyen nagyon extrovertált személy, elkezdett vele beszélgetni (mondjuk én az akcentusa miatt nem nagyon értettem), nem volt egy akadémikus, de normális ember akit kibasztak otthonából. Utána adtunk neki 1€-t mert épp próbálta visszaszerezni a lakását bírósági úton és hogy legyen maszkja, de nem akarta elfogadni, úgy kellett meggyőzni. Utána láttuk ahogy elment maszkot venni belőle.
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
facen volt pár éve a story, asszem az ATVben is voltak. Egy fiatal (20-30 év körüli) hajléktalan pár valami tákolmányban lakott budán a hegyekben, róluk volt egy riport.
Egy néző felajanlotta nekik a vidéken üresen álló kertes házát ingyen lakhatásra, a településen még munkát is intézett nekik. Elfogadták, volt is egy külön riport hogy milyen fasza lesz nekik ott, be is mutatták a leendő házat stb. majd az utolsó pillanatban lemondták (ebben a videóban már csak a nő szerepelt), mondván a férfi mégsem akarja elhagyni budapestet. | ja, véletlenül sem azért mert büdös neki a munka 😀 |
Szóval hajrá mindenkinek, segíts rajtuk ha szarnak bele.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 4 éve
Továbbra sem mondta meg senki, hogy a saját mocskában hetekig éldegélő, hulla részeg vadbarmot miként lehet rávenni, hogy akarja, hogy bármi változzon az "életében" és segítsenek rajta"Rávenni, hogy akarja" azt sehogyan sem.
peach
De rákényszeríteni a többségi társadalom normáira, vagy kiiktatni belőle azt elméletben lehetne, gyakorlatban nehézkes.
több mint 4 éve
Továbbra sem mondta meg senki, hogy a saját mocskában hetekig éldegélő, hulla részeg vadbarmot miként lehet rávenni, hogy akarja, hogy bármi változzon az "életében" és segítsenek rajtaa hajlektalan eletet vajon at lehet veszelni maskepp mint hulla reszegen?
peach
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Továbbra sem mondta meg senki, hogy a saját mocskában hetekig éldegélő, hulla részeg vadbarmot miként lehet rávenni, hogy akarja, hogy bármi változzon az "életében" és segítsenek rajta
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 4 éve
1. ha valaki akarja, azt tényleg karoljuk felMert az össztársadalmi kár, amit potenciálisan okozni képes, meghaladja a rehab, illetve a kontrollált entrópia költségeit
2. aki viszont nem és nem képes emberként viselkedni, akkor miért is kéne nekem emberszámba venni?
NB2
.... már, ha sobri magyarázata az emberségrôl kevés
Sending out an S.O.S
több mint 4 éve
1.Attól még, hogy nincs körbeturnézva vele a média, attól még hidd el végzik. Csak, hogy a Tiszta forrás alapítványt említsem Lőrincen. A Református Szeretetszolgálatnak is van ilyen programja. Ennyit a néphülyítő szentéletűekről. Persze mindig lehetne többet tenni. Lehet csatlakozni hozzájuk 😉Lehet kéne szólni az egyházaknak, hogy van valami karitatív feladat - bár nem biztos, hogy ez elnyerné a tetszését a szentéletűeknek - de a néphülyítés helyett talán valami érdemlegeset is művelnének!Egyébként kérdezem, hogy kellene véghez vinni ezt a deportáljuk a csöveseket a belvárosból problémát? Szegeden pár éve botka futott vele egy kört, de nincs jogi hatásköre senkinek a probléma megoldására. Annyit tudnak tenni, hogy elviszik a rendőrök a csövest (nem fogják, utálják utánuk fertőtleníteni meg takarítani a kocsit), bebasszák a fogdába 1-2 napra ( nem fogják, utálják őket felügyelni meg elviselni a szagukat meg takarítani, fertőtleníteni utánuk a cellát meg kurva anyázni a kollegákkal oda-vissza) aztán elengedik őket, a bírságot befizetni nem fogják, ha leültetik őket csak örülnek, hogy van a fejük felett tető. De az előbb felsoroltak miatt leginkább a rendőrök nagy ívben leszarják, nem kell nekik a nyűg. Héba hóba elverik őket, mikor muszályból el kell vigyék őket, de az se ér sokat, szarnak rá, másnap ugyanúgy a belvárosban vannak. És bent laktam szeged belvárosának központi, amúgy gyönyörű terén, és nagyon sokszor láttam ahogy az a 3-4, a világ legigénytelenebb állatánál is sokkal mélyebben lévő undormány ott könnyít magán a virágok között...Azért ha jól emlékszem Tarlós valahogy ezt csak "megoldotta" bárhogyan ajvékoltak a szociálishumánusok
peach
dande
VanillaSky
2.A legnagyobb baj, ahogy többen is írták, sokan vannak közöttük olyanok, akik nem is akarják, hogy segítsenek rajtuk. Vagy nem úgy. Nekem is volt olyan míg Pesten laktam, matt részegen beâllított, alig állt a lábán. Mentőt kellett hívni. Azok nagy morogva elvitték. 2 óra múlva megint csengetett...
több mint 4 éve
1. ha valaki akarja, azt tényleg karoljuk felMert ember.
2. aki viszont nem és nem képes emberként viselkedni, akkor miért is kéne nekem emberszámba venni?
NB2
Emberszámba véve kell intézkedni, szankcionálni, büntetni, ésatöbbi.
Egyébként nem igaz, hogy nem tud a szutyok, szakadt, büdös ember (akár hajléktalan akár nem) ellen fellépni hatóság, pl. közegészségügyi veszélyeztetés vagy garázdaság miatt. (A pandémia előtt is, most pláne.)
A szankciók, a retorziók nem elégségesek.
több mint 4 éve
1. ha valaki akarja, azt tényleg karoljuk fel2. aki viszont nem és nem képes emberként viselkedni, akkor miért is kéne nekem emberszámba venni?
több mint 4 éve
Nálunk az úgynevezett katolikus egyház szervezi (Alsó-Bajorország katolikus). Én magam 10 futó, működő programról tudok, ami prevenciós, vagy család, lakhatás, vagy munkalehetőség helyreállításáról szól. Ezeket külön támogatja a központi, és a tartományi kormányzat. Egyetemünk számos rehabilitált embert alkalmaz, és utánuk adókedvezményt kapKülön kiemelem a gazdag német családokat, amelyek a programokat külön támogatják.
Sending out an S.O.S
több mint 4 éve
VanillaSky
1 634
Lehet kéne szólni az egyházaknak, hogy van valami karitatív feladat - bár nem biztos, hogy ez elnyerné a tetszését a szentéletűeknek - de a néphülyítés helyett talán valami érdemlegeset is művelnének!Egyébként kérdezem, hogy kellene véghez vinni ezt a deportáljuk a csöveseket a belvárosból problémát? Szegeden pár éve botka futott vele egy kört, de nincs jogi hatásköre senkinek a probléma megoldására. Annyit tudnak tenni, hogy elviszik a rendőrök a csövest (nem fogják, utálják utánuk fertőtleníteni meg takarítani a kocsit), bebasszák a fogdába 1-2 napra ( nem fogják, utálják őket felügyelni meg elviselni a szagukat meg takarítani, fertőtleníteni utánuk a cellát meg kurva anyázni a kollegákkal oda-vissza) aztán elengedik őket, a bírságot befizetni nem fogják, ha leültetik őket csak örülnek, hogy van a fejük felett tető. De az előbb felsoroltak miatt leginkább a rendőrök nagy ívben leszarják, nem kell nekik a nyűg. Héba hóba elverik őket, mikor muszályból el kell vigyék őket, de az se ér sokat, szarnak rá, másnap ugyanúgy a belvárosban vannak. És bent laktam szeged belvárosának központi, amúgy gyönyörű terén, és nagyon sokszor láttam ahogy az a 3-4, a világ legigénytelenebb állatánál is sokkal mélyebben lévő undormány ott könnyít magán a virágok között...Azért ha jól emlékszem Tarlós valahogy ezt csak "megoldotta" bárhogyan ajvékoltak a szociálishumánusok
peach
dande
"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 4 éve
Az tenyleg tarthatatlan, hogy a deakon, blahan, margit sziget korul, moszkvan tele van veluk minden. Es ezek nem azok a hajlektalanok, akik segitseget akarnak vagy hajlandoak elmenni szallasra, ahol jozannak kell maradni. Ezek tobbynire mar ezt az eletformat valasztjak, alkoholizalnak, agresszivek es zaklatjak a sima random gyalogost.JPP tér is csodálatos. Elképesztő jó kontrasztod ad az Erkel viszonylag modern hatású épülete, egy tök európai színvonalú parkosított térrel mögötte, amiben minden egyes kibaszott padon/fűben/szökőkútban ott fetrengenek a tuskenek...
undisputedly
több mint 4 éve
Igazad van, nem az én/te dolgod fletalálni a spanyol viaszt. Csak gondolkodtam már ezen korábban, hogy mit lehetne kezdeni velük mert kurvára idegesítettek és utáltam őket. Beszélgettem erről rendőr barátommal is és ő is azt mondta, hogy az a baj, hogy bezárni nem lehet/nincs értelme őket, el meg hiába viszik őket menhelyre vagy az erdőszélére akárhova mert másnap visszajönnek mert nem ott akarnak lenni hanem a belvárosban. Ráadásul a legtöbb 0-24ben mata részeg, semmilyen emberre emlékeztető nincs már bennük, semmilyen retorzió nem hat rájuk, konkrétan nincs eszköz senkinek a kezében ellenük. Amit lehetne szerintem, hogy elzárni mindet egy kihakt laktanyában ami jól körbe van kerítve, se ki, se be, azt bedobni közéjük egy kést. A végére úgyis csak egy marad.Egyébként kérdezem, hogy kellene véghez vinni ezt a deportáljuk a csöveseket a belvárosból problémát? Szegeden pár éve botka futott vele egy kört, de nincs jogi hatásköre senkinek a probléma megoldására. Annyit tudnak tenni, hogy elviszik a rendőrök a csövest (nem fogják, utálják utánuk fertőtleníteni meg takarítani a kocsit), bebasszák a fogdába 1-2 napra ( nem fogják, utálják őket felügyelni meg elviselni a szagukat meg takarítani, fertőtleníteni utánuk a cellát meg kurva anyázni a kollegákkal oda-vissza) aztán elengedik őket, a bírságot befizetni nem fogják, ha leültetik őket csak örülnek, hogy van a fejük felett tető. De az előbb felsoroltak miatt leginkább a rendőrök nagy ívben leszarják, nem kell nekik a nyűg. Héba hóba elverik őket, mikor muszályból el kell vigyék őket, de az se ér sokat, szarnak rá, másnap ugyanúgy a belvárosban vannak. És bent laktam szeged belvárosának központi, amúgy gyönyörű terén, és nagyon sokszor láttam ahogy az a 3-4, a világ legigénytelenebb állatánál is sokkal mélyebben lévő undormány ott könnyít magán a virágok között...Az, hogy mi nem tudjuk, az nem jelent semmit. Nekunk nem ez a dolgunk. A helyi vezetok rendeljenek meg egy tanulmnanyt, vagy csorogjenek ra Londonra, Berlinre, mas nagyvarosokra es ugyanugy ahogy a tomegkozlekedes problemainak megoldasat probaljuk importalni olyan varosokbol akik mar talaltak ra fixet, meg kell csinalni ezt a hajlektalanokkal is. Gondolom van olyan nagyvaros ahol tudtak kezelni ezt vagy van relevans tapasztalat.
peach
Az tenyleg tarthatatlan, hogy a deakon, blahan, margit sziget korul, moszkvan tele van veluk minden. Es ezek nem azok a hajlektalanok, akik segitseget akarnak vagy hajlandoak elmenni szallasra, ahol jozannak kell maradni. Ezek tobbynire mar ezt az eletformat valasztjak, alkoholizalnak, agresszivek es zaklatjak a sima random gyalogost.
undisputedly
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 4 éve
Igen, mondjuk mióta ugye kihúzták kvázi a Szigony utcát a Corvin sétányig plusz Kocsis Máté tényleg mindent bekameráztatott a környéken, azóta sokat javult a helyzet.A 8ban nem tapasztaltan ezeket.Az még a bekamerázás előtt volt.
Se felelem se csoves wc pedig ejszaka is jartam haza.kopasz is voltan.
Pedig a prater kozepe mar dzsidzsa volt akkor is.
90es evek vege 2000es evek eleje.
Ellenben megyek a zugloi polgarmesteribe...van egy kis fas resz ott.a csoves ott torli a feneket levellel
YoungZeeZee
Száváék olyan rendet tartottak, hogy flottul menjen a biznisz, hogy akkoriban a parkoló autóban hagyhattad a kulcsot, hátsó ülesen a cuccod, és senki nem nyúlt hozzá.
Előtte volt a markecolós káoszidőszak, utanuk meg lehalt a környék és elszutykolódott.
Sobri Jóska

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
A 8ban nem tapasztaltan ezeket.Az még a bekamerázás előtt volt.
Se felelem se csoves wc pedig ejszaka is jartam haza.kopasz is voltan.
Pedig a prater kozepe mar dzsidzsa volt akkor is.
90es evek vege 2000es evek eleje.
Ellenben megyek a zugloi polgarmesteribe...van egy kis fas resz ott.a csoves ott torli a feneket levellel
YoungZeeZee
Száváék olyan rendet tartottak, hogy flottul menjen a biznisz, hogy akkoriban a parkoló autóban hagyhattad a kulcsot, hátsó ülesen a cuccod, és senki nem nyúlt hozzá.
Előtte volt a markecolós káoszidőszak, utanuk meg lehalt a környék és elszutykolódott.
több mint 4 éve
Egyébként kérdezem, hogy kellene véghez vinni ezt a deportáljuk a csöveseket a belvárosból problémát? Szegeden pár éve botka futott vele egy kört, de nincs jogi hatásköre senkinek a probléma megoldására. Annyit tudnak tenni, hogy elviszik a rendőrök a csövest (nem fogják, utálják utánuk fertőtleníteni meg takarítani a kocsit), bebasszák a fogdába 1-2 napra ( nem fogják, utálják őket felügyelni meg elviselni a szagukat meg takarítani, fertőtleníteni utánuk a cellát meg kurva anyázni a kollegákkal oda-vissza) aztán elengedik őket, a bírságot befizetni nem fogják, ha leültetik őket csak örülnek, hogy van a fejük felett tető. De az előbb felsoroltak miatt leginkább a rendőrök nagy ívben leszarják, nem kell nekik a nyűg. Héba hóba elverik őket, mikor muszályból el kell vigyék őket, de az se ér sokat, szarnak rá, másnap ugyanúgy a belvárosban vannak. És bent laktam szeged belvárosának központi, amúgy gyönyörű terén, és nagyon sokszor láttam ahogy az a 3-4, a világ legigénytelenebb állatánál is sokkal mélyebben lévő undormány ott könnyít magán a virágok között...Az, hogy mi nem tudjuk, az nem jelent semmit. Nekunk nem ez a dolgunk. A helyi vezetok rendeljenek meg egy tanulmnanyt, vagy csorogjenek ra Londonra, Berlinre, mas nagyvarosokra es ugyanugy ahogy a tomegkozlekedes problemainak megoldasat probaljuk importalni olyan varosokbol akik mar talaltak ra fixet, meg kell csinalni ezt a hajlektalanokkal is. Gondolom van olyan nagyvaros ahol tudtak kezelni ezt vagy van relevans tapasztalat.
peach
Az tenyleg tarthatatlan, hogy a deakon, blahan, margit sziget korul, moszkvan tele van veluk minden. Es ezek nem azok a hajlektalanok, akik segitseget akarnak vagy hajlandoak elmenni szallasra, ahol jozannak kell maradni. Ezek tobbynire mar ezt az eletformat valasztjak, alkoholizalnak, agresszivek es zaklatjak a sima random gyalogost.
több mint 4 éve
Egyébként kérdezem, hogy kellene véghez vinni ezt a deportáljuk a csöveseket a belvárosból problémát? Szegeden pár éve botka futott vele egy kört, de nincs jogi hatásköre senkinek a probléma megoldására. Annyit tudnak tenni, hogy elviszik a rendőrök a csövest (nem fogják, utálják utánuk fertőtleníteni meg takarítani a kocsit), bebasszák a fogdába 1-2 napra ( nem fogják, utálják őket felügyelni meg elviselni a szagukat meg takarítani, fertőtleníteni utánuk a cellát meg kurva anyázni a kollegákkal oda-vissza) aztán elengedik őket, a bírságot befizetni nem fogják, ha leültetik őket csak örülnek, hogy van a fejük felett tető. De az előbb felsoroltak miatt leginkább a rendőrök nagy ívben leszarják, nem kell nekik a nyűg. Héba hóba elverik őket, mikor muszályból el kell vigyék őket, de az se ér sokat, szarnak rá, másnap ugyanúgy a belvárosban vannak. És bent laktam szeged belvárosának központi, amúgy gyönyörű terén, és nagyon sokszor láttam ahogy az a 3-4, a világ legigénytelenebb állatánál is sokkal mélyebben lévő undormány ott könnyít magán a virágok között...Azért ha jól emlékszem Tarlós valahogy ezt csak "megoldotta" bárhogyan ajvékoltak a szociálishumánusok
peach
több mint 4 éve
Egyébként kérdezem, hogy kellene véghez vinni ezt a deportáljuk a csöveseket a belvárosból problémát? Szegeden pár éve botka futott vele egy kört, de nincs jogi hatásköre senkinek a probléma megoldására. Annyit tudnak tenni, hogy elviszik a rendőrök a csövest (nem fogják, utálják utánuk fertőtleníteni meg takarítani a kocsit), bebasszák a fogdába 1-2 napra ( nem fogják, utálják őket felügyelni meg elviselni a szagukat meg takarítani, fertőtleníteni utánuk a cellát meg kurva anyázni a kollegákkal oda-vissza) aztán elengedik őket, a bírságot befizetni nem fogják, ha leültetik őket csak örülnek, hogy van a fejük felett tető. De az előbb felsoroltak miatt leginkább a rendőrök nagy ívben leszarják, nem kell nekik a nyűg. Héba hóba elverik őket, mikor muszályból el kell vigyék őket, de az se ér sokat, szarnak rá, másnap ugyanúgy a belvárosban vannak. És bent laktam szeged belvárosának központi, amúgy gyönyörű terén, és nagyon sokszor láttam ahogy az a 3-4, a világ legigénytelenebb állatánál is sokkal mélyebben lévő undormány ott könnyít magán a virágok között...
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 4 éve
A dolog szepseghibaja, hogy kesobb lebukott, hogy melo kozben elvonult mindig egy-egy kocsiba aludni 😀szep. amugy a jaror rendorok ezt itthon is feltalatak. annyi tulorat toltak, hogy tobbet kaptak mint a feletteseik. aztan azota ugy alakitottak a hszt-t h most mar nem lehet kifizetni nekik talan az egeszet.
Jobban keresett, mint a cegen belul a vezetok 😀 Mindenzt takaritokent 😀
undisputedly
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Fun sztori: Szinten San Fransiscoban az is volt par eve, hogy egy helyi erdeku vonatokat takarito faszi 270 ezer dollar, mostani erteken szamolva ugy 75 millio forintot keresett kb. evente, mert minden tulorara beirta magat 😀De a varosban annyira tarthatatlanna valt az odasz@ro csovesek okozta szitu, hogy az onkormanyzat felallitott egy "poop patrolt" akik a bejelentett helyszinekre kimennek felszedni az emberi sz@rt. amugy ezek a kaki felszedo munkasok evi kb 60 millio forintot keresnek 😀pecunia non olet.
undisputedly
csebi
A dolog szepseghibaja, hogy kesobb lebukott, hogy melo kozben elvonult mindig egy-egy kocsiba aludni 😀
Jobban keresett, mint a cegen belul a vezetok 😀 Mindenzt takaritokent 😀 Nem o volt az egyetlen aki kihasznalta a kiskapukat. Volt olyan takarito is, aki annyi orat fizettetett ki a ceggel, ami fizikailag lehetetlen lett volna 😀
time.com/4555692/san-francisco-bart-janitor-salary/
Szerkesztette: undisputedly
több mint 4 éve
ha csak a belváros érdekelte volna őket, akkor simán a városvezetés kezébe adják hogy jelölje ki ezeket a területeket és Tarlós megcsináljaEzt irtam --> Aztan mekkora felhaborodast valtott ki, hogy a Fidesz megprobalta eltuntetni a belvaros legforgalmasabb helyeirol a hajlektalanokat, mondvan menjenek menhelyre, vagy ha trogerkodni akarnak, tegyek mashol, ne rontsak az orszagimazst azzal, hogy a deak teren fektetik a kabelt.sztem meg nincs igazad, sehol sem akarták őket mert mindenki annyit ér amennyije vanSzoval igazam van. Ezt is irhatod. Nem akartak hajlektalanokat a belvarosban, mert mindent osszesz@rtak es zavartam az embereket, budapesten pedig kulonosen rossz fenyt vetettek az orszagra. hoztak egy megoldast ami ellen a baloldal lazadt, anelkul, hogy megoldottak volna a problemat.Javits ki ha tevedek, de nem az volt, hogy onkormanyzati hataskor volt korabban a kitiltas, ezt vettek el jogszabalymodositassal ugy, hogy kotelezo lett kozteruletrol "elmenniuk"?abban javitottalak ki, amivel nagyon leszukitetted a dolgot btw.
Magyarul azt akartak, hogy a hajlektalanok ne a koztereken rontsak a levegot (szerintem ki is mondtak, hogy Budapest megtisztitasa volt a cel), de jogtechnikailag ezt a jogszabalymodositast nem tudtak kozpontilag csak BP-re megoldani?
undisputedly
amugy jogtechnikailag nehezebb dolgokat is megoldottak mar szoval ketlem, hogy ezt vettek volna figyelembe itt is.
csebi
undisputedly
és a pesti állapotok tökéletes felvezetés volt ehhez
Negritis
Lett is belole "orszagos" felhaborodas. Csak sokan ugye nem tudjak osszekotni. Helyi szintu problemakert bizony a helyi szintu politikusok a felelosek.
Szerintem meg ez nem leegyszerusitese. Ki akartak paterolni a hajlektalanokat a folgarmas belvarosi helyekrol, hoztak ra egy jogszabalyt. Ennyi tortent.
Szemely szerint nem ertek egyet ezzel a (Lazar?) kijelentessel, nem a vagyona minosit egy embert, ettol meg tartom, hogy ez bizony egy nagyon kivanatos kezdemenyezes volt. Semmi indok nem szol amellett, hogy a belvarosban kelljen tanyazniuk es mindent osszersz@arniuk meg zaklatni az embereket.
undisputedly
ahol meg nem ott pedig tudnak mutogatni hogy mi megtettük amit lehet
azzal hogy mindenhonnan akarták azzal pedig a Lázári elgondolás volt a domináns sztem
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Ezt irtam --> Aztan mekkora felhaborodast valtott ki, hogy a Fidesz megprobalta eltuntetni a belvaros legforgalmasabb helyeirol a hajlektalanokat, mondvan menjenek menhelyre, vagy ha trogerkodni akarnak, tegyek mashol, ne rontsak az orszagimazst azzal, hogy a deak teren fektetik a kabelt.sztem meg nincs igazad, sehol sem akarták őket mert mindenki annyit ér amennyije vanSzoval igazam van. Ezt is irhatod. Nem akartak hajlektalanokat a belvarosban, mert mindent osszesz@rtak es zavartam az embereket, budapesten pedig kulonosen rossz fenyt vetettek az orszagra. hoztak egy megoldast ami ellen a baloldal lazadt, anelkul, hogy megoldottak volna a problemat.Javits ki ha tevedek, de nem az volt, hogy onkormanyzati hataskor volt korabban a kitiltas, ezt vettek el jogszabalymodositassal ugy, hogy kotelezo lett kozteruletrol "elmenniuk"?abban javitottalak ki, amivel nagyon leszukitetted a dolgot btw.
Magyarul azt akartak, hogy a hajlektalanok ne a koztereken rontsak a levegot (szerintem ki is mondtak, hogy Budapest megtisztitasa volt a cel), de jogtechnikailag ezt a jogszabalymodositast nem tudtak kozpontilag csak BP-re megoldani?
undisputedly
amugy jogtechnikailag nehezebb dolgokat is megoldottak mar szoval ketlem, hogy ezt vettek volna figyelembe itt is.
csebi
undisputedly
és a pesti állapotok tökéletes felvezetés volt ehhez
Negritis
Lett is belole "orszagos" felhaborodas. Csak sokan ugye nem tudjak osszekotni. Helyi szintu problemakert bizony a helyi szintu politikusok a felelosek.
Szerintem meg ez nem leegyszerusitese. Ki akartak paterolni a hajlektalanokat a folgarmas belvarosi helyekrol, hoztak ra egy jogszabalyt. Ennyi tortent.
Szemely szerint nem ertek egyet ezzel a (Lazar?) kijelentessel, nem a vagyona minosit egy embert, ettol meg tartom, hogy ez bizony egy nagyon kivanatos kezdemenyezes volt. Semmi indok nem szol amellett, hogy a belvarosban kelljen tanyazniuk es mindent osszersz@arniuk meg zaklatni az embereket.