Gyűlölködjünk

37 feliratkozó

több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 225 — Cowboys fan
Valamely nap ment a film+on Az utolsó cserkész. Gondoltam, bár megvan a szerveren, ha már megy a tv-ben megnézem 875. alkalommal is. Már az elején látszott, h szarrá van vágva, a "kérdezd meg, hogy milyen kövér" jelenet, kb. teljesen ki volt vágva, talán egy mondatot hagytak meg belőle. Kurvagáz.
Duff
Ha nem 9 után megy ilyen filmeket nem is tv-n nézni.
Én mondjuk most a k....a Vodafone-on dühöngök, akik kicserélték a Cisco boxokat az ő új szarukra.
Eddig MINDEN csatornáról felvehettem, megállíthattam a műsort. Hát ezzel az új szarral nem lehet. Múltkor az Andorra meccsen pont lemaradtam a gólról. Mondom visszatekerem... Hát m4-en ezzel az új szarral nem lehet visszatekerni. Sőt rengeteg közmédiás műsort sem lehet felvenni. A filmcsatornákon van olyan film amit fel lehet venni, van amit nem. Biztos veletek is volt már olyan, hogy kiszúrtatok egy filmet és kedvet kaptatok hozzá, de mondjuk nem éppen akkor akartátok megnézni, hanem mondjuk 2 órával később. Hát itt van ahol ez nem lehet. Sőt állítólag a felvételek rengetegszer elakadnak, lefagynak. Simán visszaterelnek a torrent felé.
NB2
de legalább kurva lassú és nehezen kezelhető is az új mediabox.
mi nem hűségidőzünk, már a upc-vel is tele volt tökünk, de a vodafone még ez alá is tudott ereszkedni - lassan pattanunk valami másik vállalhatatlan szolgáltatóhoz.
több mint 4 éve
NB2 New England Patriots 28 119 — nabege2@yahoo.com
Valamely nap ment a film+on Az utolsó cserkész. Gondoltam, bár megvan a szerveren, ha már megy a tv-ben megnézem 875. alkalommal is. Már az elején látszott, h szarrá van vágva, a "kérdezd meg, hogy milyen kövér" jelenet, kb. teljesen ki volt vágva, talán egy mondatot hagytak meg belőle. Kurvagáz.
Duff
Ha nem 9 után megy ilyen filmeket nem is tv-n nézni.
Én mondjuk most a k....a Vodafone-on dühöngök, akik kicserélték a Cisco boxokat az ő új szarukra.
Eddig MINDEN csatornáról felvehettem, megállíthattam a műsort. Hát ezzel az új szarral nem lehet. Múltkor az Andorra meccsen pont lemaradtam a gólról. Mondom visszatekerem... Hát m4-en ezzel az új szarral nem lehet visszatekerni. Sőt rengeteg közmédiás műsort sem lehet felvenni. A filmcsatornákon van olyan film amit fel lehet venni, van amit nem. Biztos veletek is volt már olyan, hogy kiszúrtatok egy filmet és kedvet kaptatok hozzá, de mondjuk nem éppen akkor akartátok megnézni, hanem mondjuk 2 órával később. Hát itt van ahol ez nem lehet. Sőt állítólag a felvételek rengetegszer elakadnak, lefagynak. Simán visszaterelnek a torrent felé.
több mint 4 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 392
Valamely nap ment a film+on Az utolsó cserkész. Gondoltam, bár megvan a szerveren, ha már megy a tv-ben megnézem 875. alkalommal is. Már az elején látszott, h szarrá van vágva, a "kérdezd meg, hogy milyen kövér" jelenet, kb. teljesen ki volt vágva, talán egy mondatot hagytak meg belőle. Kurvagáz.
Duff
Hogy vágsz meg egy utolsó cserkészt? 😊 milyen hosszú maradt a film 31 perc? 😀😀😀

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Duff Seattle Seahawks 3 427
Valamely nap ment a film+on Az utolsó cserkész. Gondoltam, bár megvan a szerveren, ha már megy a tv-ben megnézem 875. alkalommal is. Már az elején látszott, h szarrá van vágva, a "kérdezd meg, hogy milyen kövér" jelenet, kb. teljesen ki volt vágva, talán egy mondatot hagytak meg belőle. Kurvagáz.
több mint 4 éve
eaglesmcnabb Baltimore Ravens Virginia Tech Hokies 23 096 — je suis poloska
ja de azért rohadjon meg aki kivágta a dumb és dumberből a pezsgőfürdős jelenetet a tv-s verzióból!

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 440 — The Mathematician
Rohadjon meg mindenki, aki bármilyen okból vágott verziót csinál akármilyen filmből vagy sorozatból.
warr_b
Minden filmet és sorozatot megvágnak csak mondom 😀
Toca
Nemmondod 😀 😛

Arra gondoltam, amikor mondjuk valami cenzúra miatt vágnak ki belőle jeleneteket, vagy a szinkron készítésekor vagdossák meg.

Most szoptam vagy 5 órát egy 40 perces epizóddal, hogy összeheggesszem valahogy a tetves szlovák szinkronnal, pedig kurvára nem tudok szlovákul.
warr_b
mi a faszommal dolgozol hogy erre volt szükség? 😀

amúgy egy csomó sorozatnál vannak ilyen vágások sajnos hogy beleférjenek a délutáni sávba is, pl family guy sokszor más délután mint este

vagy ugye most volt vmi netflix film asszem ami M1en lement és ki lett vágva pár jelenet

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 28 951 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Rohadjon meg mindenki, aki bármilyen okból vágott verziót csinál akármilyen filmből vagy sorozatból.
warr_b
Minden filmet és sorozatot megvágnak csak mondom 😀
Toca
Nemmondod 😀 😛

Arra gondoltam, amikor mondjuk valami cenzúra miatt vágnak ki belőle jeleneteket, vagy a szinkron készítésekor vagdossák meg.

Most szoptam vagy 5 órát egy 40 perces epizóddal, hogy összeheggesszem valahogy a tetves szlovák szinkronnal, pedig kurvára nem tudok szlovákul.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 440 — The Mathematician
Rohadjon meg mindenki, aki bármilyen okból vágott verziót csinál akármilyen filmből vagy sorozatból.
warr_b
Minden filmet és sorozatot megvágnak csak mondom 😀
Toca
hát, sztem snyder a saját cut-t nem vágta meg csak odahányt mindent 😀

de amúgy igen, elég sok film editing oscar díjas lett most elküldve 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Toca Minnesota Vikings 20 249 — Vikings fan
Rohadjon meg mindenki, aki bármilyen okból vágott verziót csinál akármilyen filmből vagy sorozatból.
warr_b
Minden filmet és sorozatot megvágnak csak mondom 😀
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 28 951 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Rohadjon meg mindenki, aki bármilyen okból vágott verziót csinál akármilyen filmből vagy sorozatból.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 134
Csak szerintem nem működik számos, akár nagyobb cégnél a "home office"?!
4-5 külső szereplős feladatok nagyon nehezen haladnak. 😕

Tudom 3rd world problem ahhoz képest, amit a frontvonalban harcolók élnek át nap, mint nap, de azért mégis. Legalább a tanulságokat le kellene vonni belőle, ha hosszabb távon megmaradnak a home office bizonyos vívmányai.
Cancel Culture
En magamon is latom, hogy kevesbe vagyok produktiv (most is ide irogatok), plusz kollegakon es egyeb szakembereken is, hogy lassabban mennek a dolgok, mint korabban.

Nem mindenkinek valo a homeoffice. Lehet, hogy otthon vannak a gyerekek, feleseg, kutya, macska, papagaj, szomszed fur/jatszohazat epit, nem latod a korulotted serenykedo munkatarsakat, akarva-akaratlanul is belassulsz.

Aztan van olyan kollegam akinek almai netovabbja, hogy alsonadragban a kanapen dolgozhasson ugy, hogy senki sem latja, mert jobban beosztja az idejet, ha megsporolja a bejarast meg a "kavezast" stb.
undisputedly
en is azt latom, hogy ahol gyerekek vannak foleg 3-4 ev felett kb 12-13 eves korig; nekik nem egyszeru foleg ha nincs ovoda, suli. bejarkanak a gyerekek a meetingbe, vagy kolleganak kell felallnia beallitani az online sulit, tabin beallitani meset ha meg nem sulis stb.
alapvetoen nalunk volt home office COVID elott isakar strukturaltan is (5 napot home officeban lehettel tavol 10 munkanapbol tehat pl szerdan deltol home office kovetkezo szerda delig), ami azt jelentette, hogy tudtak emberek ingazni akar, ha olyan csaladi helyzetuk volt.
nalunk tavaly marcius-aprilisban volt egy pici beeses, mikor az osszes meetingunk, ami meg volt szervezve hirtelen annyi lett, es at kellett pakolni online terbe, igy az en egyik akkori nagy feladatom, amit kb fel eve szerveztem, es 4 nappal elotte fujtunk le. aztan szervezhettem ujra oktoberben. a meetingeket leszamitva (amiket kb aprilis kozepere vegere ujra elkezdtuk szervezni) nagyjabol minden ugyanugy haladt nalunk, en nem ereztem visszaesest meloban.

alapvetoen elvagyok home officeban, de szivem szerint megtartanek kb egy honapbol mondjuk egy hetet bejarasra kotelezoen, hogy ne csak egy kepernyon bamuljam a kollegakat.
csebi
Én most amúgy amíg online tanulás volt/van át kellett hogy kérjem magam állandó délutánosba (szerencsére elég rugalmas a cég). Így úgy néz ki a nap, hogy (asszony elmegy dolgozni reggel negyed hét körül és hazaér délután 5 fele, neki nem opció a home office) kelek fél hét körül, reggeli a pulyáknak, összepakolok, előkészítem a tanulást, reggel nyolctól egyik online suli, ebéd, kettőtől este 10-ig meg dolgozok HO-ban. Közben itt a két gyerek. Várom a hétfőt 😀
warr_b
Riszpekt 😊 Ahhoz kepest meg a mentalis egeszseged elegge a helyen van 😀
undisputedly
Én három komplett hónapot végigtoltam HO-ban három gyerekkel, mert nem engedtük ált. suliba és most sem fogjuk még pár hétig. Anya 2020. november óta szintén itthon. 11, 6 és 3 évesek a srácok, hát vannak összezördüléseink😊

Általában négy számtech eszköz megy egyszerre, nagyjából 12-16 óránk megy rá naponta a feladatokra.

Respect a nejemnek, hogy bírja idegekkel!!!

Én éjjel tudtam normálisan dolgozni, NFL szezon után könnyebb volt, mert nem meccset néztem helyette.
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 28 951 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
mondjuk most húsvétkor volt egy hét "kimenőm", levittem asszonyt meg a kölkeket anyóshoz 😀
warr_b
legalabb tudtad nezni a sharks meccseket. 😊
amugy Patrick bacsi elott le a kalappal. hajnalban Getzlaf oda sem ment Stolarzhoz gratulalni, hanem direkt bevarta ot, hogy tudjon mondani par kedves mondatot neki.
csebi
Volt is eszemben, inkább aludtam, több éves elmaradásom van 😀😀

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 616 — Lucas Scott
mondjuk most húsvétkor volt egy hét "kimenőm", levittem asszonyt meg a kölkeket anyóshoz 😀
warr_b
legalabb tudtad nezni a sharks meccseket. 😊
amugy Patrick bacsi elott le a kalappal. hajnalban Getzlaf oda sem ment Stolarzhoz gratulalni, hanem direkt bevarta ot, hogy tudjon mondani par kedves mondatot neki.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 977
Csak szerintem nem működik számos, akár nagyobb cégnél a "home office"?!
4-5 külső szereplős feladatok nagyon nehezen haladnak. 😕

Tudom 3rd world problem ahhoz képest, amit a frontvonalban harcolók élnek át nap, mint nap, de azért mégis. Legalább a tanulságokat le kellene vonni belőle, ha hosszabb távon megmaradnak a home office bizonyos vívmányai.
Cancel Culture
ugye itt nagy kérdés hogy milyen területről beszélünk
nekem mint SW dev a telcoban elég jól működik

problémák olyankor vannak mikor ügyfél rendszerébe kellene belépni, de nem lehet mert a security nem engedi
noncovid időszakban ez azt jelenti hogy valaki tőlünk odautazik és megoldja, ez most az hogy a helyi kollégák próbálnak csinálni valamit mi meg irányítgatjuk őket
csak mikor egy elvileg 10/10es linux admin nem érti hogy mi a ps aux akkor az arcom kaparom
Negritis
Nekem azért vannak Nokias ismerőseim is akik nem ezt mondják 😊
Szóval ember és department függő, illetve hogy mennyi olyan emberrel vagy körülvéve aki haladni akar és nem pedig csak odébbtolja a munkát, hogy már ne az ő felelősége legyen.
Hosszútávon ha nincs saját irodád ahol tényleg effektíven tudsz dolgozni folyamatosan romlik a morál. Elszigetelődsz és romlik a teljesítmény.
Szerintem a legtöbb cég legalább 3+2-es felállásra visszafog állni.
Toca
tekintve hogy a csoport ahol én vagyok eleve izrael-usa-finnország-magyarország vonalon megy
kb mind1 hogy honnan vagyunk 😀
Negritis
Persze de ezért mondtam, hogy telcoban sem megoldott, nyilván ott ahol amúgyis global a csapat sok dolog nem változott.
Te melyik részén dolgozol a Nokianak amúgy? Lehet már kérdeztem.
Toca
Ahol én vagyok, a HO egész jól működik, nincs vele probléma.
Viszont mivel menet közben volt átszervezés, meg új rendszereket hoztak be, stb. úgy eléggé megborultak a dolgok.
Illetve szerintem a jelenlegi helyzetben a vezetőség az aki elveszíti a kontrollt és nem biztos, hogy látják, hogy mennyi meló van pluszban, mert az információáramlás az nehézkes.
Lassan haladnak azok a folyamatok is, hogy ezeken javítsanak, stb.
Meg úgy könnyebb feladatokat kiosztani meg prédikálni, hogy kvázi arctalan tömegnek adod ki, hisz nem találkoztok személyesen...

A jó benne az, hogy nagyjából be tudod osztani az időd, hogyha valamit el kell intézned.
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 28 951 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Csak szerintem nem működik számos, akár nagyobb cégnél a "home office"?!
4-5 külső szereplős feladatok nagyon nehezen haladnak. 😕

Tudom 3rd world problem ahhoz képest, amit a frontvonalban harcolók élnek át nap, mint nap, de azért mégis. Legalább a tanulságokat le kellene vonni belőle, ha hosszabb távon megmaradnak a home office bizonyos vívmányai.
Cancel Culture
En magamon is latom, hogy kevesbe vagyok produktiv (most is ide irogatok), plusz kollegakon es egyeb szakembereken is, hogy lassabban mennek a dolgok, mint korabban.

Nem mindenkinek valo a homeoffice. Lehet, hogy otthon vannak a gyerekek, feleseg, kutya, macska, papagaj, szomszed fur/jatszohazat epit, nem latod a korulotted serenykedo munkatarsakat, akarva-akaratlanul is belassulsz.

Aztan van olyan kollegam akinek almai netovabbja, hogy alsonadragban a kanapen dolgozhasson ugy, hogy senki sem latja, mert jobban beosztja az idejet, ha megsporolja a bejarast meg a "kavezast" stb.
undisputedly
en is azt latom, hogy ahol gyerekek vannak foleg 3-4 ev felett kb 12-13 eves korig; nekik nem egyszeru foleg ha nincs ovoda, suli. bejarkanak a gyerekek a meetingbe, vagy kolleganak kell felallnia beallitani az online sulit, tabin beallitani meset ha meg nem sulis stb.
alapvetoen nalunk volt home office COVID elott isakar strukturaltan is (5 napot home officeban lehettel tavol 10 munkanapbol tehat pl szerdan deltol home office kovetkezo szerda delig), ami azt jelentette, hogy tudtak emberek ingazni akar, ha olyan csaladi helyzetuk volt.
nalunk tavaly marcius-aprilisban volt egy pici beeses, mikor az osszes meetingunk, ami meg volt szervezve hirtelen annyi lett, es at kellett pakolni online terbe, igy az en egyik akkori nagy feladatom, amit kb fel eve szerveztem, es 4 nappal elotte fujtunk le. aztan szervezhettem ujra oktoberben. a meetingeket leszamitva (amiket kb aprilis kozepere vegere ujra elkezdtuk szervezni) nagyjabol minden ugyanugy haladt nalunk, en nem ereztem visszaesest meloban.

alapvetoen elvagyok home officeban, de szivem szerint megtartanek kb egy honapbol mondjuk egy hetet bejarasra kotelezoen, hogy ne csak egy kepernyon bamuljam a kollegakat.
csebi
Én most amúgy amíg online tanulás volt/van át kellett hogy kérjem magam állandó délutánosba (szerencsére elég rugalmas a cég). Így úgy néz ki a nap, hogy (asszony elmegy dolgozni reggel negyed hét körül és hazaér délután 5 fele, neki nem opció a home office) kelek fél hét körül, reggeli a pulyáknak, összepakolok, előkészítem a tanulást, reggel nyolctól egyik online suli, ebéd, kettőtől este 10-ig meg dolgozok HO-ban. Közben itt a két gyerek. Várom a hétfőt 😀
warr_b
Riszpekt 😊 Ahhoz kepest meg a mentalis egeszseged elegge a helyen van 😀
undisputedly
Úgy tűnik? Az klassz 😀

Pedig sokkal feszültebb és idegesebb vagyok, mint pár hónapja... mondjuk most húsvétkor volt egy hét "kimenőm", levittem asszonyt meg a kölkeket anyóshoz 😀

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 840 — SuperBowl Champions 2013/2014

Én most amúgy amíg online tanulás volt/van át kellett hogy kérjem magam állandó délutánosba (szerencsére elég rugalmas a cég). Így úgy néz ki a nap, hogy (asszony elmegy dolgozni reggel negyed hét körül és hazaér délután 5 fele, neki nem opció a home office) kelek fél hét körül, reggeli a pulyáknak, összepakolok, előkészítem a tanulást, reggel nyolctól egyig online suli, ebéd, kettőtől este 10-ig meg dolgozok HO-ban. Közben itt a két gyerek. Várom a hétfőt 😀

Szerkesztette: warr_b

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Toca Minnesota Vikings 20 249 — Vikings fan
Szerintem a legtöbb cég legalább 3+2-es felállásra visszafog állni.
Toca
Melyik lesz a legalább, a 2 v 3, és az iroda vagy WFH?
Min 3 nap iroda mondjuk? (és max 5 nap?)

Nálunk vannak képlékeny tervek (különböző típusú munkakörök beosorolása), de kb ez az ami még biztosan nincs lerögzítve..
Igor
Nyilán képlékeny, csak nekem ez a gyanúm, legtöbb részről. 3+2ben az a jó, hogy mindkét oldal lehet így egész jó lefedte 😛 😀

3nap iroda / 2 nap ho és 3 nap ho / 2 nap iroda a heti lebontás amire gondoltam.
több mint 4 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 597 — JAFL Tampa GM
Szerintem a legtöbb cég legalább 3+2-es felállásra visszafog állni.
Toca
Melyik lesz a legalább, a 2 v 3, és az iroda vagy WFH?
Min 3 nap iroda mondjuk? (és max 5 nap?)

Nálunk vannak képlékeny tervek (különböző típusú munkakörök beosorolása), de kb ez az ami még biztosan nincs lerögzítve..
Igor
nálunk (angolszász multi) Covid előtt havi 4 nap volt, jelenleg kb korlátlan (a vezetőtől kell engedélyt kérni ) de én benne vagyok egy munkacsoportban aminek-többek között- az is a feladata, hogy ezt optimalizálja.
Mi havi 10napot céloztunk meg.
btw én heti 1 napot vagyok HO-ban de ott szintentartás van semmi proaktív tervezés...
Volt olyan, hogy a kettlebellt emelgettem megbeszélés közben 😀
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 440 — The Mathematician
Csak szerintem nem működik számos, akár nagyobb cégnél a "home office"?!
4-5 külső szereplős feladatok nagyon nehezen haladnak. 😕

Tudom 3rd world problem ahhoz képest, amit a frontvonalban harcolók élnek át nap, mint nap, de azért mégis. Legalább a tanulságokat le kellene vonni belőle, ha hosszabb távon megmaradnak a home office bizonyos vívmányai.
Cancel Culture
ugye itt nagy kérdés hogy milyen területről beszélünk
nekem mint SW dev a telcoban elég jól működik

problémák olyankor vannak mikor ügyfél rendszerébe kellene belépni, de nem lehet mert a security nem engedi
noncovid időszakban ez azt jelenti hogy valaki tőlünk odautazik és megoldja, ez most az hogy a helyi kollégák próbálnak csinálni valamit mi meg irányítgatjuk őket
csak mikor egy elvileg 10/10es linux admin nem érti hogy mi a ps aux akkor az arcom kaparom
Negritis
Nekem azért vannak Nokias ismerőseim is akik nem ezt mondják 😊
Szóval ember és department függő, illetve hogy mennyi olyan emberrel vagy körülvéve aki haladni akar és nem pedig csak odébbtolja a munkát, hogy már ne az ő felelősége legyen.
Hosszútávon ha nincs saját irodád ahol tényleg effektíven tudsz dolgozni folyamatosan romlik a morál. Elszigetelődsz és romlik a teljesítmény.
Szerintem a legtöbb cég legalább 3+2-es felállásra visszafog állni.
Toca
tekintve hogy a csoport ahol én vagyok eleve izrael-usa-finnország-magyarország vonalon megy
kb mind1 hogy honnan vagyunk 😀
Negritis
Persze de ezért mondtam, hogy telcoban sem megoldott, nyilván ott ahol amúgyis global a csapat sok dolog nem változott.
Te melyik részén dolgozol a Nokianak amúgy? Lehet már kérdeztem.
Toca
akikkel én dolgozok ott általában elég globális, ha mégse akkor főleg india vagy kína
és ez vonatkozik pl az AT&T-re is akikkel tartom onnan a kapcsolatot

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 440 — The Mathematician
Szerintem a legtöbb cég legalább 3+2-es felállásra visszafog állni.
Toca
Melyik lesz a legalább, a 2 v 3, és az iroda vagy WFH?
Min 3 nap iroda mondjuk? (és max 5 nap?)

Nálunk vannak képlékeny tervek (különböző típusú munkakörök beosorolása), de kb ez az ami még biztosan nincs lerögzítve..
Igor
nálunk csoporton belüle 1+ nap office van most tervezve, de ez is alakulhat még
1 kötelező, a többi egyéni

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 16 752 — No 1 duplaszánkó fan
Szerintem a legtöbb cég legalább 3+2-es felállásra visszafog állni.
Toca
Melyik lesz a legalább, a 2 v 3, és az iroda vagy WFH?
Min 3 nap iroda mondjuk? (és max 5 nap?)

Nálunk vannak képlékeny tervek (különböző típusú munkakörök beosorolása), de kb ez az ami még biztosan nincs lerögzítve..

Szerkesztette: Igor

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 4 éve
Cancel Culture 1 649 — into the glory ride
Annyiban egészítenélek ki, hogy valójában a tárolófarmokon az eltérő al-technológián alapuló csomagok beépítése, vezérlése, karbantartása exponenciálisan nehezedő feladat, és nagyon drága. Ráadásul technológián belül is rohamos a fejlődés, napi szintű a termékfejlesztés, így még nehezebb.
Cancel Culture
ez jóval messzebb vezet és inkább tech topic 😀
Negritis
Szerintem elfér itt is, nyugodtan mond mit gondolsz.

Sending out an S.O.S