Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
több mint 4 éve
Én mindent értek, hogy a covid mindenre jó magyarázat de hogy ebben pontosan mi a szerepe azt nehezen 😊 én már 2019-Ben sem értettem hogy mihez kell 2-3 év? Ha mar, akkor a korona meg kívaló időszak lehetett volna ennek az akármelyik bizottságnak hogy kitalálja melyikben kéne maradni... de azt is leszarom melyik lenne, csak döntsék el és vezessék be. Ezért kapják azt a szerény jövedelmet (mindegyik).Természetesen szerintem is baromság az egész, szóval nem védve őket teljes mértékben, de ha csak abba gondolok bele, hogy nálunk hány rendszernél kell odafigyelni az óraállításnál, akkor igazából érthető, hogy kell valamennyi átfutás. Gondolom a mi kis béna és amúgy a cégen kívül semmi másra hatással nem lévő rendszereinken kívül, azért igen komoly dolgok vannak időre programozva. Szóval nem hiszem, hogy mindenhol csak egy mikrón kell átállítani az időt 😀
MC12
több mint 4 éve
Na de gondolj bele, akik 3-5 év alatt nem tudtak ezt eldönteni, most át lettek vezényelve a COVID ügyekre. Ha tippelnek kene a vakcina beszerzés / elosztás osztályra lettek berakva.Én mindent értek, hogy a covid mindenre jó magyarázat de hogy ebben pontosan mi a szerepe azt nehezen 😊 én már 2019-Ben sem értettem hogy mihez kell 2-3 év? Ha mar, akkor a korona meg kívaló időszak lehetett volna ennek az akármelyik bizottságnak hogy kitalálja melyikben kéne maradni... de azt is leszarom melyik lenne, csak döntsék el és vezessék be. Ezért kapják azt a szerény jövedelmet (mindegyik).Gyűlölöm ezt az egész óraátállítandós mizériát már évek óta...hogy rohadna meg az összes uniós - magyar akármilyen hivatalnok - vezető faszom, akik képtelen egy ilyen viszonylag egyszerű problémát bazmeg megoldani - amiről az uniós állampolgárok 84%-a mondta ki hogy rühelli. De nem. Ez nem megy. Talán majd egyszer. Valamikor.elvileg ha nem jön a covid ez lett volna az utolsó, de talán még 1 évvel tolják
Basszátok meg.
MC12
+ még mindig nem tudják melyikben kéne maradni
Negritis
MC12
több mint 4 éve
Én mindent értek, hogy a covid mindenre jó magyarázat de hogy ebben pontosan mi a szerepe azt nehezen 😊 én már 2019-Ben sem értettem hogy mihez kell 2-3 év? Ha mar, akkor a korona meg kívaló időszak lehetett volna ennek az akármelyik bizottságnak hogy kitalálja melyikben kéne maradni... de azt is leszarom melyik lenne, csak döntsék el és vezessék be. Ezért kapják azt a szerény jövedelmet (mindegyik).Gyűlölöm ezt az egész óraátállítandós mizériát már évek óta...hogy rohadna meg az összes uniós - magyar akármilyen hivatalnok - vezető faszom, akik képtelen egy ilyen viszonylag egyszerű problémát bazmeg megoldani - amiről az uniós állampolgárok 84%-a mondta ki hogy rühelli. De nem. Ez nem megy. Talán majd egyszer. Valamikor.elvileg ha nem jön a covid ez lett volna az utolsó, de talán még 1 évvel tolják
Basszátok meg.
MC12
+ még mindig nem tudják melyikben kéne maradni
Negritis
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Gyűlölöm ezt az egész óraátállítandós mizériát már évek óta...hogy rohadna meg az összes uniós - magyar akármilyen hivatalnok - vezető faszom, akik képtelen egy ilyen viszonylag egyszerű problémát bazmeg megoldani - amiről az uniós állampolgárok 84%-a mondta ki hogy rühelli. De nem. Ez nem megy. Talán majd egyszer. Valamikor.Egyébként ha valami, ez marha egyszerű lenne. Indítani egy online szavazást all Europe, azt amelyik nyer az marad.
Basszátok meg.
MC12
Én a tél mellett szavaznék mert azért 8kor még sötét van reggel az erős lenne. Az, hogy nyáron hamarabb van sötét, jobban elviselhető.
több mint 4 éve
Gyűlölöm ezt az egész óraátállítandós mizériát már évek óta...hogy rohadna meg az összes uniós - magyar akármilyen hivatalnok - vezető faszom, akik képtelen egy ilyen viszonylag egyszerű problémát bazmeg megoldani - amiről az uniós állampolgárok 84%-a mondta ki hogy rühelli. De nem. Ez nem megy. Talán majd egyszer. Valamikor.elvileg ha nem jön a covid ez lett volna az utolsó, de talán még 1 évvel tolják
Basszátok meg.
MC12
+ még mindig nem tudják melyikben kéne maradni
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Gyűlölöm ezt az egész óraátállítandós mizériát már évek óta...hogy rohadna meg az összes uniós - magyar akármilyen hivatalnok - vezető faszom, akik képtelen egy ilyen viszonylag egyszerű problémát bazmeg megoldani - amiről az uniós állampolgárok 84%-a mondta ki hogy rühelli. De nem. Ez nem megy. Talán majd egyszer. Valamikor. Basszátok meg.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Ó, nekem még katalógusaim is voltak és vásároltam a Modell és makett, vagy mi volt a neve újságot is és azt olvastam. Nem tudom, mi volt a jó abban, hogy azt olvasod más hogyan rak össze egy modellt, de kb. olyan lehetett mint most Twitchen nézni h más hogyan játszik, fest vagy valami 😀ja, azt én is járattam, amíg vállalhatatlan nem lett.
Mai napig gondolkodom, hogy megveszem a fent említett 1/76-os Jagdpanthert és megcsinálom megint, csak most a Revell féle kiadást, hátha annak elég hosszú a lánctalpa és nem hibás. Csak ez is kb. 5000Ft festékkel együtt.
Emlékeim szerint a camo-t vattapamacs segítségével oldottam meg, jó lesz az legközelebb.
Már csak valami tartót kell találni hozzá, hogy ne porosodjon, de azt ilyen átlátszó, műanyag lapokból megoldom.
Solymi
szerintem két dolog miatt volt hasznos: A, boltlista és B, nagyjából láttad, mi van a dobozban, a saját szintedhez be tudtad lőni azt, amire esetleg érdemes beruházni, meg azt is, amire még gyakorolni kell.
több mint 4 éve
Ó, nekem még katalógusaim is voltak és vásároltam a Modell és makett, vagy mi volt a neve újságot is és azt olvastam. Nem tudom, mi volt a jó abban, hogy azt olvasod más hogyan rak össze egy modellt, de kb. olyan lehetett mint most Twitchen nézni h más hogyan játszik, fest vagy valami 😀nekem csak otthon, a polcon maradtak gépeim... amíg a kisebb testvéreim nem kezdtek el játszani velük a távollétemben 😊Bizony... Nekem az Örsön a hév melletti bódésor végén volt a törzshelyen, maradt is ott a vitrinben egy Twin Mustangom meg egy Corsair-em legalább...jaja, azok a régi szép idők, amikor még szakboltok is voltak szép számmal, meg még a hozzávalók sem voltak aranyárban...Voltam, 20-25 éve 😆Mondjuk a makettezésre is fel kell készülni, nem lehet csak úgy durr bele, és tudni kell, hogy mikor mihez nyúljál, hogyan, stb. 😉Elhiszem, és tök jó, hogy van egy hobbijuk, de kösz, kihagyom 😆Azért ez a horgászásra edzés nekem kicsit erős 🤣Nem baj, ha nem értesz valamihez/nem érdekel, én is vagyok így sok témával, csak azokhoz igyekszem nem hülyeségeket hozzászólni 😊 Persze nem mindig jön össze.
Mondjuk szerintem az egész horgászás faszság 😁, a halat se eszem meg, szóval nálam ez egy értelmetlen tevékenység 😊
Meg akkor arra is edzhetek, hogy összerakok egy repülőgépmakettet, szépen begyakorlom a festékszórópisztoly használatát, a koszolást, a fotómaratott alkatrészek felhasználását...
warr_b
De ha fel órád van a témára, keresd meg a netem Sipos Gábor és Döme Gábor műsorát a 2020-as ob kapcsán. Azonos versenyen, azonos vízen két teljesen különböző taktika szerint horgasztak, tok jól visszaadja, hogy mennyi próbálkozás, fejtörés van egy verseny előtt. Akik ilyen szinten horgásznak, azok évi 200-250 napot minimum vízparton vannak.
somoskovig
Szerencsére nekem is vannak olyan dolgaim, amik a legtöbb ember szerint marhaságok 🤪
warr_b
De úgy látszik benne vagy a témában.
Nekem nagyon türelmem nem volt hozzá ill. nem vonzott annyira, hogy elmenjek a festékszórózásig, baromi drága a festék amúgy is, meg a makett is.
A kedvencem ez volt amúgy, méretben is jó volt, meg dioráma is volt hozzá, kár h nem sok van ebben a méretben/témában.
www.tapatalk.com/groups/airfixtributeforum/matchbox-1-76-jagdpanther-pk-80-t13265-s30.html
Solymi
Kedvem épp lenne hozzá, csak idő nincs (meg két ugribugri gyerek mellett kizárt 🤪)... Én főleg a 2. vh-s repülőkre voltam rákattanva, de van haverom aki a mai napig épít, főleg harckocsikat, még klubba is jár, igaz Skóciában 😊
warr_b
slowmotion
warr_b
de emlékszem, ötödikes osztálykiránduláson Esztergomban is a szabad programon beterveztem egy makettbolt meglátogatását, vettem is egy Kefirt, amit a szálláson kibontottam - és a kabintető eleje azzal a lendülettel el is veszett.
meg amikor mentem nagyszülőkhöz Pécsre, akkor is mindig úgy terveztem, hogy az ott található boltokat útba ejtsem, amíg nálunk nem nyílt meg Tomcat.
de itt Pesten, amikor az ezredfordulón idekerültem, akkor alsó hangon volt két Mega Modell (a Bajcsyn meg a Thökölyn), egy Replica (az még most is megvan, csak kisebb helyre költözött), na meg a SAS, ami mondjuk a felső kategória volt, azért ott csak nézelődni mentem be 😊
és ezek csak a szakboltok voltak. most meg? még az Allée-ben is megszűnt a Modell & Hobby, és a másik vonulatuk kapta meg az ő területüket is (a kreatív vonulat) :/
slowmotion
Mai napig gondolkodom, hogy megveszem a fent említett 1/76-os Jagdpanthert és megcsinálom megint, csak most a Revell féle kiadást, hátha annak elég hosszú a lánctalpa és nem hibás. Csak ez is kb. 5000Ft festékkel együtt.
Emlékeim szerint a camo-t vattapamacs segítségével oldottam meg, jó lesz az legközelebb.
Már csak valami tartót kell találni hozzá, hogy ne porosodjon, de azt ilyen átlátszó, műanyag lapokból megoldom.
több mint 4 éve
Ürügy volt,csak, nyilvánosan nem jelent meg, h mivel indokoltákDe azt, hogy mi szabályos, mi szabálytalan azt egy testület állapítja meg, nem maguk a versenyzők. A versenyzők csak azt tudják megítélni, hogy ehhez képest szabálytalan e az a biszbasz.Leginkább okosabbnak hiszik magukat Péniék a nk-i szövetségnél és kötik az ebet a karóhoz, hogy márpedig szabálytalan az alkatrész és ők nem hsjlandók csalóval együtt versenyezni.Amit nem értek, hogy miért zavarta kettejüket a harmadik biszbasza a fegyverén?Elvileg nem is akartak részt venni a csapatversenyen. A cikkben azt írták, hogy megbeszélték Sidivel, hogy nem használja azt a biszbaszt a fegyverén akkor vállalják az indulást. A döntőig nem is használta, ott meg akarta ezért léptek vissza.A témához meg annyit, hogy ha egy kicsit is következetes/tökös a szövetség, akkor eltiltják Penieket a p*csaba. Lehet nem szeretni egymást, lehet, hogy Sidi egy gyökér, de ilyet egy csapatversenyben nem lehet megcsinalni. Mi lesz a következő, majd a Leipzig játékosok a válogatottban nem passzolnak Sallainak meg Szalainak, mert másik Bundesliga csapatban játszanak???Amugy a leginkabb erthetetlen resz az, hogy a dontoig nem zavarta oket? Csak a donto elott kertek meg, hogy ne tegye oda azt a sulyt a fegyverre (ami elvileg szabalyos volt, megvizsgaltak).
somoskovig
Lehet, hogy volt valami osztonzojuk a dontobe jutasig? 😀
undisputedly
KoporShow
Először azt hittem attól paráznak, hogyha kiderül, hogy szabálytalan, akkor az ő eredményeiket is törlik, ők is gábriba kerülnek miatta, de aztán maga az ellenőrző szerv mondta, hogy okés a biszbasz, így mi volt az aggodalmuk oka?
Ezt kisakkozta valaki?
Az oké, hogy régről rühellték egymást, de akit rühellek, azzal vagy eleve nem dolgozok együtt, vagy ha elkezdem, akkor már végigcsinálom.
Mi pattant el pont ott és pont akkor?
Ezt érteni véli valaki?
Sobri Jóska
Sidi meg ott volt köcsög, hogy pont a döntő előtt vette elő újra a témát, holott tudta jól h ez egy szikra lesz!
Valószìnű, h mindvégig ment a színfalak mögött egymás kóstolgatása, a szöv kap tutyimutyi hozzá, h kirakjon valakit, és robbant a bomba.
Willie Parker
A szövetség hivatott megállapítani, ők meg nem fogadják el a szövetség megállapítását, akik a szabályt megalkották?
Nekem ez eléggé illogikus.
Mintha valaki elfogadná ugyan Magyarország törvényeit, de szerinte azok nem jók, de ezt azon bíróságon akarná eldöntetni, amelyik ezen törvények alapján dönt.
Ott nem fogják azt dönteni, hogy rosszak a törvények, nem is tudnak így dönteni.
Ezért illogikus nekem ez.
Semmi se szabálytalan "önmagában", csak valamihez képest.
Ha ahhoz képest nem volt szabálytalan a biszbasz, akkor miért nem fogadták ezt el?
Mármint mi alapján? Vagy mire hivatkozva?
Azt értem, hogy nem csípték a harmadik társukat.
Sobri Jóska
több mint 4 éve
De azt, hogy mi szabályos, mi szabálytalan azt egy testület állapítja meg, nem maguk a versenyzők. A versenyzők csak azt tudják megítélni, hogy ehhez képest szabálytalan e az a biszbasz.Leginkább okosabbnak hiszik magukat Péniék a nk-i szövetségnél és kötik az ebet a karóhoz, hogy márpedig szabálytalan az alkatrész és ők nem hsjlandók csalóval együtt versenyezni.Amit nem értek, hogy miért zavarta kettejüket a harmadik biszbasza a fegyverén?Elvileg nem is akartak részt venni a csapatversenyen. A cikkben azt írták, hogy megbeszélték Sidivel, hogy nem használja azt a biszbaszt a fegyverén akkor vállalják az indulást. A döntőig nem is használta, ott meg akarta ezért léptek vissza.A témához meg annyit, hogy ha egy kicsit is következetes/tökös a szövetség, akkor eltiltják Penieket a p*csaba. Lehet nem szeretni egymást, lehet, hogy Sidi egy gyökér, de ilyet egy csapatversenyben nem lehet megcsinalni. Mi lesz a következő, majd a Leipzig játékosok a válogatottban nem passzolnak Sallainak meg Szalainak, mert másik Bundesliga csapatban játszanak???Amugy a leginkabb erthetetlen resz az, hogy a dontoig nem zavarta oket? Csak a donto elott kertek meg, hogy ne tegye oda azt a sulyt a fegyverre (ami elvileg szabalyos volt, megvizsgaltak).
somoskovig
Lehet, hogy volt valami osztonzojuk a dontobe jutasig? 😀
undisputedly
KoporShow
Először azt hittem attól paráznak, hogyha kiderül, hogy szabálytalan, akkor az ő eredményeiket is törlik, ők is gábriba kerülnek miatta, de aztán maga az ellenőrző szerv mondta, hogy okés a biszbasz, így mi volt az aggodalmuk oka?
Ezt kisakkozta valaki?
Az oké, hogy régről rühellték egymást, de akit rühellek, azzal vagy eleve nem dolgozok együtt, vagy ha elkezdem, akkor már végigcsinálom.
Mi pattant el pont ott és pont akkor?
Ezt érteni véli valaki?
Sobri Jóska
Sidi meg ott volt köcsög, hogy pont a döntő előtt vette elő újra a témát, holott tudta jól h ez egy szikra lesz!
Valószìnű, h mindvégig ment a színfalak mögött egymás kóstolgatása, a szöv kap tutyimutyi hozzá, h kirakjon valakit, és robbant a bomba.
Willie Parker
A szövetség hivatott megállapítani, ők meg nem fogadják el a szövetség megállapítását, akik a szabályt megalkották?
Nekem ez eléggé illogikus.
Mintha valaki elfogadná ugyan Magyarország törvényeit, de szerinte azok nem jók, de ezt azon bíróságon akarná eldöntetni, amelyik ezen törvények alapján dönt.
Ott nem fogják azt dönteni, hogy rosszak a törvények, nem is tudnak így dönteni.
Ezért illogikus nekem ez.
Semmi se szabálytalan "önmagában", csak valamihez képest.
Ha ahhoz képest nem volt szabálytalan a biszbasz, akkor miért nem fogadták ezt el?
Mármint mi alapján? Vagy mire hivatkozva?
Azt értem, hogy nem csípték a harmadik társukat.
több mint 4 éve
Leginkább okosabbnak hiszik magukat Péniék a nk-i szövetségnél és kötik az ebet a karóhoz, hogy márpedig szabálytalan az alkatrész és ők nem hsjlandók csalóval együtt versenyezni.Amit nem értek, hogy miért zavarta kettejüket a harmadik biszbasza a fegyverén?Elvileg nem is akartak részt venni a csapatversenyen. A cikkben azt írták, hogy megbeszélték Sidivel, hogy nem használja azt a biszbaszt a fegyverén akkor vállalják az indulást. A döntőig nem is használta, ott meg akarta ezért léptek vissza.A témához meg annyit, hogy ha egy kicsit is következetes/tökös a szövetség, akkor eltiltják Penieket a p*csaba. Lehet nem szeretni egymást, lehet, hogy Sidi egy gyökér, de ilyet egy csapatversenyben nem lehet megcsinalni. Mi lesz a következő, majd a Leipzig játékosok a válogatottban nem passzolnak Sallainak meg Szalainak, mert másik Bundesliga csapatban játszanak???Amugy a leginkabb erthetetlen resz az, hogy a dontoig nem zavarta oket? Csak a donto elott kertek meg, hogy ne tegye oda azt a sulyt a fegyverre (ami elvileg szabalyos volt, megvizsgaltak).
somoskovig
Lehet, hogy volt valami osztonzojuk a dontobe jutasig? 😀
undisputedly
KoporShow
Először azt hittem attól paráznak, hogyha kiderül, hogy szabálytalan, akkor az ő eredményeiket is törlik, ők is gábriba kerülnek miatta, de aztán maga az ellenőrző szerv mondta, hogy okés a biszbasz, így mi volt az aggodalmuk oka?
Ezt kisakkozta valaki?
Az oké, hogy régről rühellték egymást, de akit rühellek, azzal vagy eleve nem dolgozok együtt, vagy ha elkezdem, akkor már végigcsinálom.
Mi pattant el pont ott és pont akkor?
Ezt érteni véli valaki?
Sobri Jóska
Sidi meg ott volt köcsög, hogy pont a döntő előtt vette elő újra a témát, holott tudta jól h ez egy szikra lesz!
Valószìnű, h mindvégig ment a színfalak mögött egymás kóstolgatása, a szöv kap tutyimutyi hozzá, h kirakjon valakit, és robbant a bomba.
több mint 4 éve
Amit nem értek, hogy miért zavarta kettejüket a harmadik biszbasza a fegyverén?Elvileg nem is akartak részt venni a csapatversenyen. A cikkben azt írták, hogy megbeszélték Sidivel, hogy nem használja azt a biszbaszt a fegyverén akkor vállalják az indulást. A döntőig nem is használta, ott meg akarta ezért léptek vissza.A témához meg annyit, hogy ha egy kicsit is következetes/tökös a szövetség, akkor eltiltják Penieket a p*csaba. Lehet nem szeretni egymást, lehet, hogy Sidi egy gyökér, de ilyet egy csapatversenyben nem lehet megcsinalni. Mi lesz a következő, majd a Leipzig játékosok a válogatottban nem passzolnak Sallainak meg Szalainak, mert másik Bundesliga csapatban játszanak???Amugy a leginkabb erthetetlen resz az, hogy a dontoig nem zavarta oket? Csak a donto elott kertek meg, hogy ne tegye oda azt a sulyt a fegyverre (ami elvileg szabalyos volt, megvizsgaltak).
somoskovig
Lehet, hogy volt valami osztonzojuk a dontobe jutasig? 😀
undisputedly
KoporShow
Először azt hittem attól paráznak, hogyha kiderül, hogy szabálytalan, akkor az ő eredményeiket is törlik, ők is gábriba kerülnek miatta, de aztán maga az ellenőrző szerv mondta, hogy okés a biszbasz, így mi volt az aggodalmuk oka?
Ezt kisakkozta valaki?
Az oké, hogy régről rühellték egymást, de akit rühellek, azzal vagy eleve nem dolgozok együtt, vagy ha elkezdem, akkor már végigcsinálom.
Mi pattant el pont ott és pont akkor?
Ezt érteni véli valaki?
több mint 4 éve
Elvileg nem is akartak részt venni a csapatversenyen. A cikkben azt írták, hogy megbeszélték Sidivel, hogy nem használja azt a biszbaszt a fegyverén akkor vállalják az indulást. A döntőig nem is használta, ott meg akarta ezért léptek vissza.A témához meg annyit, hogy ha egy kicsit is következetes/tökös a szövetség, akkor eltiltják Penieket a p*csaba. Lehet nem szeretni egymást, lehet, hogy Sidi egy gyökér, de ilyet egy csapatversenyben nem lehet megcsinalni. Mi lesz a következő, majd a Leipzig játékosok a válogatottban nem passzolnak Sallainak meg Szalainak, mert másik Bundesliga csapatban játszanak???Amugy a leginkabb erthetetlen resz az, hogy a dontoig nem zavarta oket? Csak a donto elott kertek meg, hogy ne tegye oda azt a sulyt a fegyverre (ami elvileg szabalyos volt, megvizsgaltak).
somoskovig
Lehet, hogy volt valami osztonzojuk a dontobe jutasig? 😀
undisputedly
több mint 4 éve
nekem csak otthon, a polcon maradtak gépeim... amíg a kisebb testvéreim nem kezdtek el játszani velük a távollétemben 😊Bizony... Nekem az Örsön a hév melletti bódésor végén volt a törzshelyen, maradt is ott a vitrinben egy Twin Mustangom meg egy Corsair-em legalább...jaja, azok a régi szép idők, amikor még szakboltok is voltak szép számmal, meg még a hozzávalók sem voltak aranyárban...Voltam, 20-25 éve 😆Mondjuk a makettezésre is fel kell készülni, nem lehet csak úgy durr bele, és tudni kell, hogy mikor mihez nyúljál, hogyan, stb. 😉Elhiszem, és tök jó, hogy van egy hobbijuk, de kösz, kihagyom 😆Azért ez a horgászásra edzés nekem kicsit erős 🤣Nem baj, ha nem értesz valamihez/nem érdekel, én is vagyok így sok témával, csak azokhoz igyekszem nem hülyeségeket hozzászólni 😊 Persze nem mindig jön össze.
Mondjuk szerintem az egész horgászás faszság 😁, a halat se eszem meg, szóval nálam ez egy értelmetlen tevékenység 😊
Meg akkor arra is edzhetek, hogy összerakok egy repülőgépmakettet, szépen begyakorlom a festékszórópisztoly használatát, a koszolást, a fotómaratott alkatrészek felhasználását...
warr_b
De ha fel órád van a témára, keresd meg a netem Sipos Gábor és Döme Gábor műsorát a 2020-as ob kapcsán. Azonos versenyen, azonos vízen két teljesen különböző taktika szerint horgasztak, tok jól visszaadja, hogy mennyi próbálkozás, fejtörés van egy verseny előtt. Akik ilyen szinten horgásznak, azok évi 200-250 napot minimum vízparton vannak.
somoskovig
Szerencsére nekem is vannak olyan dolgaim, amik a legtöbb ember szerint marhaságok 🤪
warr_b
De úgy látszik benne vagy a témában.
Nekem nagyon türelmem nem volt hozzá ill. nem vonzott annyira, hogy elmenjek a festékszórózásig, baromi drága a festék amúgy is, meg a makett is.
A kedvencem ez volt amúgy, méretben is jó volt, meg dioráma is volt hozzá, kár h nem sok van ebben a méretben/témában.
www.tapatalk.com/groups/airfixtributeforum/matchbox-1-76-jagdpanther-pk-80-t13265-s30.html
Solymi
Kedvem épp lenne hozzá, csak idő nincs (meg két ugribugri gyerek mellett kizárt 🤪)... Én főleg a 2. vh-s repülőkre voltam rákattanva, de van haverom aki a mai napig épít, főleg harckocsikat, még klubba is jár, igaz Skóciában 😊
warr_b
slowmotion
warr_b
de emlékszem, ötödikes osztálykiránduláson Esztergomban is a szabad programon beterveztem egy makettbolt meglátogatását, vettem is egy Kefirt, amit a szálláson kibontottam - és a kabintető eleje azzal a lendülettel el is veszett.
meg amikor mentem nagyszülőkhöz Pécsre, akkor is mindig úgy terveztem, hogy az ott található boltokat útba ejtsem, amíg nálunk nem nyílt meg Tomcat.
de itt Pesten, amikor az ezredfordulón idekerültem, akkor alsó hangon volt két Mega Modell (a Bajcsyn meg a Thökölyn), egy Replica (az még most is megvan, csak kisebb helyre költözött), na meg a SAS, ami mondjuk a felső kategória volt, azért ott csak nézelődni mentem be 😊
és ezek csak a szakboltok voltak. most meg? még az Allée-ben is megszűnt a Modell & Hobby, és a másik vonulatuk kapta meg az ő területüket is (a kreatív vonulat) :/
több mint 4 éve
Bizony... Nekem az Örsön a hév melletti bódésor végén volt a törzshelyen, maradt is ott a vitrinben egy Twin Mustangom meg egy Corsair-em legalább...jaja, azok a régi szép idők, amikor még szakboltok is voltak szép számmal, meg még a hozzávalók sem voltak aranyárban...Voltam, 20-25 éve 😆Mondjuk a makettezésre is fel kell készülni, nem lehet csak úgy durr bele, és tudni kell, hogy mikor mihez nyúljál, hogyan, stb. 😉Elhiszem, és tök jó, hogy van egy hobbijuk, de kösz, kihagyom 😆Azért ez a horgászásra edzés nekem kicsit erős 🤣Nem baj, ha nem értesz valamihez/nem érdekel, én is vagyok így sok témával, csak azokhoz igyekszem nem hülyeségeket hozzászólni 😊 Persze nem mindig jön össze.
Mondjuk szerintem az egész horgászás faszság 😁, a halat se eszem meg, szóval nálam ez egy értelmetlen tevékenység 😊
Meg akkor arra is edzhetek, hogy összerakok egy repülőgépmakettet, szépen begyakorlom a festékszórópisztoly használatát, a koszolást, a fotómaratott alkatrészek felhasználását...
warr_b
De ha fel órád van a témára, keresd meg a netem Sipos Gábor és Döme Gábor műsorát a 2020-as ob kapcsán. Azonos versenyen, azonos vízen két teljesen különböző taktika szerint horgasztak, tok jól visszaadja, hogy mennyi próbálkozás, fejtörés van egy verseny előtt. Akik ilyen szinten horgásznak, azok évi 200-250 napot minimum vízparton vannak.
somoskovig
Szerencsére nekem is vannak olyan dolgaim, amik a legtöbb ember szerint marhaságok 🤪
warr_b
De úgy látszik benne vagy a témában.
Nekem nagyon türelmem nem volt hozzá ill. nem vonzott annyira, hogy elmenjek a festékszórózásig, baromi drága a festék amúgy is, meg a makett is.
A kedvencem ez volt amúgy, méretben is jó volt, meg dioráma is volt hozzá, kár h nem sok van ebben a méretben/témában.
www.tapatalk.com/groups/airfixtributeforum/matchbox-1-76-jagdpanther-pk-80-t13265-s30.html
Solymi
Kedvem épp lenne hozzá, csak idő nincs (meg két ugribugri gyerek mellett kizárt 🤪)... Én főleg a 2. vh-s repülőkre voltam rákattanva, de van haverom aki a mai napig épít, főleg harckocsikat, még klubba is jár, igaz Skóciában 😊
warr_b
slowmotion

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
jaja, azok a régi szép idők, amikor még szakboltok is voltak szép számmal, meg még a hozzávalók sem voltak aranyárban...Voltam, 20-25 éve 😆Mondjuk a makettezésre is fel kell készülni, nem lehet csak úgy durr bele, és tudni kell, hogy mikor mihez nyúljál, hogyan, stb. 😉Elhiszem, és tök jó, hogy van egy hobbijuk, de kösz, kihagyom 😆Azért ez a horgászásra edzés nekem kicsit erős 🤣Nem baj, ha nem értesz valamihez/nem érdekel, én is vagyok így sok témával, csak azokhoz igyekszem nem hülyeségeket hozzászólni 😊 Persze nem mindig jön össze.
Mondjuk szerintem az egész horgászás faszság 😁, a halat se eszem meg, szóval nálam ez egy értelmetlen tevékenység 😊
Meg akkor arra is edzhetek, hogy összerakok egy repülőgépmakettet, szépen begyakorlom a festékszórópisztoly használatát, a koszolást, a fotómaratott alkatrészek felhasználását...
warr_b
De ha fel órád van a témára, keresd meg a netem Sipos Gábor és Döme Gábor műsorát a 2020-as ob kapcsán. Azonos versenyen, azonos vízen két teljesen különböző taktika szerint horgasztak, tok jól visszaadja, hogy mennyi próbálkozás, fejtörés van egy verseny előtt. Akik ilyen szinten horgásznak, azok évi 200-250 napot minimum vízparton vannak.
somoskovig
Szerencsére nekem is vannak olyan dolgaim, amik a legtöbb ember szerint marhaságok 🤪
warr_b
De úgy látszik benne vagy a témában.
Nekem nagyon türelmem nem volt hozzá ill. nem vonzott annyira, hogy elmenjek a festékszórózásig, baromi drága a festék amúgy is, meg a makett is.
A kedvencem ez volt amúgy, méretben is jó volt, meg dioráma is volt hozzá, kár h nem sok van ebben a méretben/témában.
www.tapatalk.com/groups/airfixtributeforum/matchbox-1-76-jagdpanther-pk-80-t13265-s30.html
Solymi
Kedvem épp lenne hozzá, csak idő nincs (meg két ugribugri gyerek mellett kizárt 🤪)... Én főleg a 2. vh-s repülőkre voltam rákattanva, de van haverom aki a mai napig épít, főleg harckocsikat, még klubba is jár, igaz Skóciában 😊
warr_b
több mint 4 éve
Teljesen egyértelmű volt már régóta, hogy utálják egymást, szóval valamelyiküket eleve be sem szabadott volna válogatni, aztán sírhatna nyugodtan a távolból! Döntsék már el, hogy SPORTEMBEREK-e vagy csak utazók!
Tragikomédia!
több mint 4 éve
Nem ezt mondtam Hanni, pusztan racsodalkoztam, hogy egy ilyen egyaltalan nem latvanyos, mondhatni unalmas "sport" hogyan termelhet ki nemzetkozi szovetseget meg vilagkupat stb.Jo eg mekkora blama 😀Teljesen igazad van, az olimpiai sportágak 95%-át be lehetne szántani.
Ezt pedig a nemzetkozi szovetseg technikai ellenore mondta:
“Ha a bipodot ragasztóval odarögzítik, onnantól az nem bipod. Ha nem mozgatható, akkor az csak egy súly. Nem a magyar csapat fog megtanítani minket a szabályokra. Ha egy puska szabályos, akkor szabályos. Ha a magyar csapat nem áll ki, az az ő problémájuk.”
Amugy oszinten kerdem, minek sportlovo szovetseg meg versenyek? 😀 Erre tenyleg van igeny? Meg evtizedekkel ezelott a euro sporton (van meg olyan?) lattam neha amikor csatornakat valtottam.
Biztosan lenyugozoen tehetseges loveszek, de ez kepes nezettseget es profitot termelni? 😀 Vicc.
Tipikusan oylan sportnak tunik amit itthon mondjuk uz 50 ember, aztan arra nyaladzanak utana, hogy ok magyar bajnokok stb 😀
undisputedly
Sőt egyáltalán ki a faszt érdekel az olimpia? Meg amúgy ki a faszt érdekel bármilyen sport a trendi csapatsportokon kívül? 😀
Hanni
Most megneztem a honlapjukat, hogy okosabb legyek, de tovabbra se ertem. Szamomra amugy ennel meg a tollaslabda is latvanyosabb.
Eppen ezert rendkivul komikus, amikor a magyarok osszevesznek, mert itthon rivalizalnak? 😀 Marmint mind a harman rivalizalnak az osszes indulo kozul? 😀
több mint 4 éve
A témához meg annyit, hogy ha egy kicsit is következetes/tökös a szövetség, akkor eltiltják Penieket a p*csaba. Lehet nem szeretni egymást, lehet, hogy Sidi egy gyökér, de ilyet egy csapatversenyben nem lehet megcsinalni. Mi lesz a következő, majd a Leipzig játékosok a válogatottban nem passzolnak Sallainak meg Szalainak, mert másik Bundesliga csapatban játszanak???Amugy a leginkabb erthetetlen resz az, hogy a dontoig nem zavarta oket? Csak a donto elott kertek meg, hogy ne tegye oda azt a sulyt a fegyverre (ami elvileg szabalyos volt, megvizsgaltak).
somoskovig
Lehet, hogy volt valami osztonzojuk a dontobe jutasig? 😀
több mint 4 éve
Voltam, 20-25 éve 😆Mondjuk a makettezésre is fel kell készülni, nem lehet csak úgy durr bele, és tudni kell, hogy mikor mihez nyúljál, hogyan, stb. 😉Elhiszem, és tök jó, hogy van egy hobbijuk, de kösz, kihagyom 😆Azért ez a horgászásra edzés nekem kicsit erős 🤣Nem baj, ha nem értesz valamihez/nem érdekel, én is vagyok így sok témával, csak azokhoz igyekszem nem hülyeségeket hozzászólni 😊 Persze nem mindig jön össze.
Mondjuk szerintem az egész horgászás faszság 😁, a halat se eszem meg, szóval nálam ez egy értelmetlen tevékenység 😊
Meg akkor arra is edzhetek, hogy összerakok egy repülőgépmakettet, szépen begyakorlom a festékszórópisztoly használatát, a koszolást, a fotómaratott alkatrészek felhasználását...
warr_b
De ha fel órád van a témára, keresd meg a netem Sipos Gábor és Döme Gábor műsorát a 2020-as ob kapcsán. Azonos versenyen, azonos vízen két teljesen különböző taktika szerint horgasztak, tok jól visszaadja, hogy mennyi próbálkozás, fejtörés van egy verseny előtt. Akik ilyen szinten horgásznak, azok évi 200-250 napot minimum vízparton vannak.
somoskovig
Szerencsére nekem is vannak olyan dolgaim, amik a legtöbb ember szerint marhaságok 🤪
warr_b
De úgy látszik benne vagy a témában.
Nekem nagyon türelmem nem volt hozzá ill. nem vonzott annyira, hogy elmenjek a festékszórózásig, baromi drága a festék amúgy is, meg a makett is.
A kedvencem ez volt amúgy, méretben is jó volt, meg dioráma is volt hozzá, kár h nem sok van ebben a méretben/témában.
www.tapatalk.com/groups/airfixtributeforum/matchbox-1-76-jagdpanther-pk-80-t13265-s30.html
Solymi
Kedvem épp lenne hozzá, csak idő nincs (meg két ugribugri gyerek mellett kizárt 🤪)... Én főleg a 2. vh-s repülőkre voltam rákattanva, de van haverom aki a mai napig épít, főleg harckocsikat, még klubba is jár, igaz Skóciában 😊

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Mondjuk a makettezésre is fel kell készülni, nem lehet csak úgy durr bele, és tudni kell, hogy mikor mihez nyúljál, hogyan, stb. 😉Elhiszem, és tök jó, hogy van egy hobbijuk, de kösz, kihagyom 😆Azért ez a horgászásra edzés nekem kicsit erős 🤣Nem baj, ha nem értesz valamihez/nem érdekel, én is vagyok így sok témával, csak azokhoz igyekszem nem hülyeségeket hozzászólni 😊 Persze nem mindig jön össze.
Mondjuk szerintem az egész horgászás faszság 😁, a halat se eszem meg, szóval nálam ez egy értelmetlen tevékenység 😊
Meg akkor arra is edzhetek, hogy összerakok egy repülőgépmakettet, szépen begyakorlom a festékszórópisztoly használatát, a koszolást, a fotómaratott alkatrészek felhasználását...
warr_b
De ha fel órád van a témára, keresd meg a netem Sipos Gábor és Döme Gábor műsorát a 2020-as ob kapcsán. Azonos versenyen, azonos vízen két teljesen különböző taktika szerint horgasztak, tok jól visszaadja, hogy mennyi próbálkozás, fejtörés van egy verseny előtt. Akik ilyen szinten horgásznak, azok évi 200-250 napot minimum vízparton vannak.
somoskovig
Szerencsére nekem is vannak olyan dolgaim, amik a legtöbb ember szerint marhaságok 🤪
warr_b
De úgy látszik benne vagy a témában.
Nekem nagyon türelmem nem volt hozzá ill. nem vonzott annyira, hogy elmenjek a festékszórózásig, baromi drága a festék amúgy is, meg a makett is.
A kedvencem ez volt amúgy, méretben is jó volt, meg dioráma is volt hozzá, kár h nem sok van ebben a méretben/témában.
www.tapatalk.com/groups/airfixtributeforum/matchbox-1-76-jagdpanther-pk-80-t13265-s30.html
több mint 4 éve
Elhiszem, és tök jó, hogy van egy hobbijuk, de kösz, kihagyom 😆Azért ez a horgászásra edzés nekem kicsit erős 🤣Nem baj, ha nem értesz valamihez/nem érdekel, én is vagyok így sok témával, csak azokhoz igyekszem nem hülyeségeket hozzászólni 😊 Persze nem mindig jön össze.
Mondjuk szerintem az egész horgászás faszság 😁, a halat se eszem meg, szóval nálam ez egy értelmetlen tevékenység 😊
Meg akkor arra is edzhetek, hogy összerakok egy repülőgépmakettet, szépen begyakorlom a festékszórópisztoly használatát, a koszolást, a fotómaratott alkatrészek felhasználását...
warr_b
De ha fel órád van a témára, keresd meg a netem Sipos Gábor és Döme Gábor műsorát a 2020-as ob kapcsán. Azonos versenyen, azonos vízen két teljesen különböző taktika szerint horgasztak, tok jól visszaadja, hogy mennyi próbálkozás, fejtörés van egy verseny előtt. Akik ilyen szinten horgásznak, azok évi 200-250 napot minimum vízparton vannak.
somoskovig
Szerencsére nekem is vannak olyan dolgaim, amik a legtöbb ember szerint marhaságok 🤪

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Azért ez a horgászásra edzés nekem kicsit erős 🤣Hát én sem horgasztam soha, nem is terveztem hogy fogok, mert én is unalmasnak találom, de azert mindig élvezettel olvasom yookerék beszámolóit a horgász topikban. Enni mondjuk szívesen megeszem a halat mint minden mást 😀
Mondjuk szerintem az egész horgászás faszság 😁, a halat se eszem meg, szóval nálam ez egy értelmetlen tevékenység 😊
Meg akkor arra is edzhetek, hogy összerakok egy repülőgépmakettet, szépen begyakorlom a festékszórópisztoly használatát, a koszolást, a fotómaratott alkatrészek felhasználását...
warr_b
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 4 éve
Azért ez a horgászásra edzés nekem kicsit erős 🤣Nem baj, ha nem értesz valamihez/nem érdekel, én is vagyok így sok témával, csak azokhoz igyekszem nem hülyeségeket hozzászólni 😊 Persze nem mindig jön össze.
Mondjuk szerintem az egész horgászás faszság 😁, a halat se eszem meg, szóval nálam ez egy értelmetlen tevékenység 😊
Meg akkor arra is edzhetek, hogy összerakok egy repülőgépmakettet, szépen begyakorlom a festékszórópisztoly használatát, a koszolást, a fotómaratott alkatrészek felhasználását...
warr_b
De ha fel órád van a témára, keresd meg a netem Sipos Gábor és Döme Gábor műsorát a 2020-as ob kapcsán. Azonos versenyen, azonos vízen két teljesen különböző taktika szerint horgasztak, tok jól visszaadja, hogy mennyi próbálkozás, fejtörés van egy verseny előtt. Akik ilyen szinten horgásznak, azok évi 200-250 napot minimum vízparton vannak.
több mint 4 éve
Azért ez a horgászásra edzés nekem kicsit erős 🤣 Mondjuk szerintem az egész horgászás faszság 😁, a halat se eszem meg, szóval nálam ez egy értelmetlen tevékenység 😊