Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
több mint 4 éve
index.hu/belfold/2021/03/29/nem-zavarjak-a-jarvanyugyi-korlatozasok-a-megannyi-hazibulizot/Aki hülye, haljon meg!!!🤬

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 4 éve
Nálunk 4-7 évesek és majd egy hétig viseli meg őket! Amúgy a téli az eredeti és az orvostudomány is azt javasolja Nekünk, de hát persze kit érdekelEgyrészt a kölkök nyűgösek miatta 1-3 napig, másrészt értelmetlen. Alapvetően nincs bajom azzal, ha kölkök nyűgösek, hát istenem, kölkök ez a dolguk 😊 de ha valami tőlünk független faszság miatt azok, amiről kimutattál már minden komolyan vehető elemzésben, hogy orbitális baromság ezzel minden évben szórakozni - na az felbasz. Ennek az eredménye volt a poszt 😊Jó csak nem értettem mi vele a baj. Évente 2szer 1-1 óra azért nem az hogy időzónák között jetlages leszel. Nem vitatkozni akarok egyébként, csak nem értem tényleg 😊Szarul, nem szeretik. Mondjuk pilóta nem, csak stewie ismerősöm van ő rühelli. De ebben nem is igazán lenne mit ugye szeretni. Viszont Ő ezt választotta, amikor légiutaskísérő lett, tudta, hogy ezt is vállalja.Valóban másfél éves ikreim nincsenek, mert a nagyobbik 13, a kisebbik 9 éves. Nekik is volt esti rutinjuk.Egyrészt ezek szerint nincsenek másfél éves ikreid akik nem szokják meg egy nap alatt és elbarmolja az esti rutinjukat 😊 Másrészt elfogadom, hogy neked nincs ezzel bajod de az emberek 84%-nak van, és kifejezte akaratát, hogy ez ne legyen, az EP megszavazta, és azóta baszik bárki csinálni bármit, mert korona.Gyűlölöm ezt az egész óraátállítandós mizériát már évek óta...hogy rohadna meg az összes uniós - magyar akármilyen hivatalnok - vezető faszom, akik képtelen egy ilyen viszonylag egyszerű problémát bazmeg megoldani - amiről az uniós állampolgárok 84%-a mondta ki hogy rühelli. De nem. Ez nem megy. Talán majd egyszer. Valamikor.Én meg azt nem értem, mi ezzel a probléma. Nekem, egy napig fura, aztán megszokom. Akármelyiket választjuk, lesz vele gond.
Basszátok meg.
MC12
csi77
MC12
Ezt a "felborítja az életemet" attitűdöt inkább hisztinek nevezném........ Tudom,már brit tudósoktudományos alapja is van, de kíváncsi lennék, az a pilóta, stewie stb, aki nagy távolságra (akár 5-6 vagy több időzónát is beleértve) utazik viszonylag rendszeresen, hogyan éli túl.
Az a gondom, hogy a téli időszámítás télen jó (mert a nyárival fél kilenckor még sötét van), a nyári meg nyáron (mert a télivel korábban sötétedik).
csi77
Én tiszteletben tartom, hogy te a 16% közé tartozol, akiket nem érint vagy nem zavar a téma, de abban gondolom egyetértünk, ha valamit egy közösség 84%-a akar, akkor azt esetleg be kellene vezetni 😊
Amúgy nem véletlenül írtam a "Gyűlölködjünk" topicba, itt lehesenn már gyűlölni dolgokat 😀😀
MC12
Heisman
MC12
... 🤔

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 4 éve
amúgy ez a tojásleves milyen érdekes téma, néhanapján én is ettem gyerekként (talán még suliban is?) de szerintem 25 éve nem láttam/ettemMi is jót röhögtünk rajta.....😀tojásleves? csórikám. nálunk húsleves volt cérnametélttel meg rántott szelettel 😊Igazabol a covid alatt mar sokszor azt se tudom milyen nap van, es hetvegen is van h melozok, igy az mar annyira nem is erdekel, h a pontos idot se tudom, h mennyi epp 😀Volt egy ismerősöm, aki mikor gyerekek voltunk, azt mondta, hogy ő nyáron soha nem számolja a napokat. Csak azt tudja, mikor van vasárnap, mert akkor mindig tojásleves van......😊
Ma reggel mondjuk neztem, h a ceges gepen 7:50 volt, mikozben 8:50 volt mar 😀 mar megorultem, h beneztem valamit es van egy ora pluszom szundira 😀...
Borbinho
csi77
slowmotion
csi77
több mint 4 éve
Mi is jót röhögtünk rajta.....😀tojásleves? csórikám. nálunk húsleves volt cérnametélttel meg rántott szelettel 😊Igazabol a covid alatt mar sokszor azt se tudom milyen nap van, es hetvegen is van h melozok, igy az mar annyira nem is erdekel, h a pontos idot se tudom, h mennyi epp 😀Volt egy ismerősöm, aki mikor gyerekek voltunk, azt mondta, hogy ő nyáron soha nem számolja a napokat. Csak azt tudja, mikor van vasárnap, mert akkor mindig tojásleves van......😊
Ma reggel mondjuk neztem, h a ceges gepen 7:50 volt, mikozben 8:50 volt mar 😀 mar megorultem, h beneztem valamit es van egy ora pluszom szundira 😀...
Borbinho
csi77
slowmotion
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 4 éve
tojásleves? csórikám. nálunk húsleves volt cérnametélttel meg rántott szelettel minden vasárnap 😊Igazabol a covid alatt mar sokszor azt se tudom milyen nap van, es hetvegen is van h melozok, igy az mar annyira nem is erdekel, h a pontos idot se tudom, h mennyi epp 😀Volt egy ismerősöm, aki mikor gyerekek voltunk, azt mondta, hogy ő nyáron soha nem számolja a napokat. Csak azt tudja, mikor van vasárnap, mert akkor mindig tojásleves van......😊
Ma reggel mondjuk neztem, h a ceges gepen 7:50 volt, mikozben 8:50 volt mar 😀 mar megorultem, h beneztem valamit es van egy ora pluszom szundira 😀...
Borbinho
csi77
Szerkesztette: slowmotion
több mint 4 éve
Igazabol a covid alatt mar sokszor azt se tudom milyen nap van, es hetvegen is van h melozok, igy az mar annyira nem is erdekel, h a pontos idot se tudom, h mennyi epp 😀Volt egy ismerősöm, aki mikor gyerekek voltunk, azt mondta, hogy ő nyáron soha nem számolja a napokat. Csak azt tudja, mikor van vasárnap, mert akkor mindig tojásleves van......😊
Ma reggel mondjuk neztem, h a ceges gepen 7:50 volt, mikozben 8:50 volt mar 😀 mar megorultem, h beneztem valamit es van egy ora pluszom szundira 😀...
Borbinho
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 4 éve
Igazabol a covid alatt mar sokszor azt se tudom milyen nap van, es hetvegen is van h melozok, igy az mar annyira nem is erdekel, h a pontos idot se tudom, h mennyi epp 😀Ma reggel mondjuk neztem, h a ceges gepen 7:50 volt, mikozben 8:50 volt mar 😀 mar megorultem, h beneztem valamit es van egy ora pluszom szundira 😀...
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 4 éve
Egyrészt a kölkök nyűgösek miatta 1-3 napig, másrészt értelmetlen. Alapvetően nincs bajom azzal, ha kölkök nyűgösek, hát istenem, kölkök ez a dolguk 😊 de ha valami tőlünk független faszság miatt azok, amiről kimutattál már minden komolyan vehető elemzésben, hogy orbitális baromság ezzel minden évben szórakozni - na az felbasz. Ennek az eredménye volt a poszt 😊Jó csak nem értettem mi vele a baj. Évente 2szer 1-1 óra azért nem az hogy időzónák között jetlages leszel. Nem vitatkozni akarok egyébként, csak nem értem tényleg 😊Szarul, nem szeretik. Mondjuk pilóta nem, csak stewie ismerősöm van ő rühelli. De ebben nem is igazán lenne mit ugye szeretni. Viszont Ő ezt választotta, amikor légiutaskísérő lett, tudta, hogy ezt is vállalja.Valóban másfél éves ikreim nincsenek, mert a nagyobbik 13, a kisebbik 9 éves. Nekik is volt esti rutinjuk.Egyrészt ezek szerint nincsenek másfél éves ikreid akik nem szokják meg egy nap alatt és elbarmolja az esti rutinjukat 😊 Másrészt elfogadom, hogy neked nincs ezzel bajod de az emberek 84%-nak van, és kifejezte akaratát, hogy ez ne legyen, az EP megszavazta, és azóta baszik bárki csinálni bármit, mert korona.Gyűlölöm ezt az egész óraátállítandós mizériát már évek óta...hogy rohadna meg az összes uniós - magyar akármilyen hivatalnok - vezető faszom, akik képtelen egy ilyen viszonylag egyszerű problémát bazmeg megoldani - amiről az uniós állampolgárok 84%-a mondta ki hogy rühelli. De nem. Ez nem megy. Talán majd egyszer. Valamikor.Én meg azt nem értem, mi ezzel a probléma. Nekem, egy napig fura, aztán megszokom. Akármelyiket választjuk, lesz vele gond.
Basszátok meg.
MC12
csi77
MC12
Ezt a "felborítja az életemet" attitűdöt inkább hisztinek nevezném........ Tudom,már brit tudósoktudományos alapja is van, de kíváncsi lennék, az a pilóta, stewie stb, aki nagy távolságra (akár 5-6 vagy több időzónát is beleértve) utazik viszonylag rendszeresen, hogyan éli túl.
Az a gondom, hogy a téli időszámítás télen jó (mert a nyárival fél kilenckor még sötét van), a nyári meg nyáron (mert a télivel korábban sötétedik).
csi77
Én tiszteletben tartom, hogy te a 16% közé tartozol, akiket nem érint vagy nem zavar a téma, de abban gondolom egyetértünk, ha valamit egy közösség 84%-a akar, akkor azt esetleg be kellene vezetni 😊
Amúgy nem véletlenül írtam a "Gyűlölködjünk" topicba, itt lehesenn már gyűlölni dolgokat 😀😀
MC12
Heisman
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Jó csak nem értettem mi vele a baj. Évente 2szer 1-1 óra azért nem az hogy időzónák között jetlages leszel. Nem vitatkozni akarok egyébként, csak nem értem tényleg 😊Szarul, nem szeretik. Mondjuk pilóta nem, csak stewie ismerősöm van ő rühelli. De ebben nem is igazán lenne mit ugye szeretni. Viszont Ő ezt választotta, amikor légiutaskísérő lett, tudta, hogy ezt is vállalja.Valóban másfél éves ikreim nincsenek, mert a nagyobbik 13, a kisebbik 9 éves. Nekik is volt esti rutinjuk.Egyrészt ezek szerint nincsenek másfél éves ikreid akik nem szokják meg egy nap alatt és elbarmolja az esti rutinjukat 😊 Másrészt elfogadom, hogy neked nincs ezzel bajod de az emberek 84%-nak van, és kifejezte akaratát, hogy ez ne legyen, az EP megszavazta, és azóta baszik bárki csinálni bármit, mert korona.Gyűlölöm ezt az egész óraátállítandós mizériát már évek óta...hogy rohadna meg az összes uniós - magyar akármilyen hivatalnok - vezető faszom, akik képtelen egy ilyen viszonylag egyszerű problémát bazmeg megoldani - amiről az uniós állampolgárok 84%-a mondta ki hogy rühelli. De nem. Ez nem megy. Talán majd egyszer. Valamikor.Én meg azt nem értem, mi ezzel a probléma. Nekem, egy napig fura, aztán megszokom. Akármelyiket választjuk, lesz vele gond.
Basszátok meg.
MC12
csi77
MC12
Ezt a "felborítja az életemet" attitűdöt inkább hisztinek nevezném........ Tudom,már brit tudósoktudományos alapja is van, de kíváncsi lennék, az a pilóta, stewie stb, aki nagy távolságra (akár 5-6 vagy több időzónát is beleértve) utazik viszonylag rendszeresen, hogyan éli túl.
Az a gondom, hogy a téli időszámítás télen jó (mert a nyárival fél kilenckor még sötét van), a nyári meg nyáron (mert a télivel korábban sötétedik).
csi77
Én tiszteletben tartom, hogy te a 16% közé tartozol, akiket nem érint vagy nem zavar a téma, de abban gondolom egyetértünk, ha valamit egy közösség 84%-a akar, akkor azt esetleg be kellene vezetni 😊
Amúgy nem véletlenül írtam a "Gyűlölködjünk" topicba, itt lehesenn már gyűlölni dolgokat 😀😀
MC12
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
Nyilván, csak kíváncsi voltam a véleményedre. Arra is kíváncsi leszek, ha eltörlik, hányan fognak buborogni, hogy mégsem jóSzarul, nem szeretik. Mondjuk pilóta nem, csak stewie ismerősöm van ő rühelli. De ebben nem is igazán lenne mit ugye szeretni. Viszont Ő ezt választotta, amikor légiutaskísérő lett, tudta, hogy ezt is vállalja.Valóban másfél éves ikreim nincsenek, mert a nagyobbik 13, a kisebbik 9 éves. Nekik is volt esti rutinjuk.Egyrészt ezek szerint nincsenek másfél éves ikreid akik nem szokják meg egy nap alatt és elbarmolja az esti rutinjukat 😊 Másrészt elfogadom, hogy neked nincs ezzel bajod de az emberek 84%-nak van, és kifejezte akaratát, hogy ez ne legyen, az EP megszavazta, és azóta baszik bárki csinálni bármit, mert korona.Gyűlölöm ezt az egész óraátállítandós mizériát már évek óta...hogy rohadna meg az összes uniós - magyar akármilyen hivatalnok - vezető faszom, akik képtelen egy ilyen viszonylag egyszerű problémát bazmeg megoldani - amiről az uniós állampolgárok 84%-a mondta ki hogy rühelli. De nem. Ez nem megy. Talán majd egyszer. Valamikor.Én meg azt nem értem, mi ezzel a probléma. Nekem, egy napig fura, aztán megszokom. Akármelyiket választjuk, lesz vele gond.
Basszátok meg.
MC12
csi77
MC12
Ezt a "felborítja az életemet" attitűdöt inkább hisztinek nevezném........ Tudom,már brit tudósoktudományos alapja is van, de kíváncsi lennék, az a pilóta, stewie stb, aki nagy távolságra (akár 5-6 vagy több időzónát is beleértve) utazik viszonylag rendszeresen, hogyan éli túl.
Az a gondom, hogy a téli időszámítás télen jó (mert a nyárival fél kilenckor még sötét van), a nyári meg nyáron (mert a télivel korábban sötétedik).
csi77
Én tiszteletben tartom, hogy te a 16% közé tartozol, akiket nem érint vagy nem zavar a téma, de abban gondolom egyetértünk, ha valamit egy közösség 84%-a akar, akkor azt esetleg be kellene vezetni 😊
Amúgy nem véletlenül írtam a "Gyűlölködjünk" topicba, itt lehesenn már gyűlölni dolgokat 😀😀
MC12
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 4 éve
Szarul, nem szeretik. Mondjuk pilóta nem, csak stewie ismerősöm van ő rühelli. De ebben nem is igazán lenne mit ugye szeretni. Viszont Ő ezt választotta, amikor légiutaskísérő lett, tudta, hogy ezt is vállalja.Valóban másfél éves ikreim nincsenek, mert a nagyobbik 13, a kisebbik 9 éves. Nekik is volt esti rutinjuk.Egyrészt ezek szerint nincsenek másfél éves ikreid akik nem szokják meg egy nap alatt és elbarmolja az esti rutinjukat 😊 Másrészt elfogadom, hogy neked nincs ezzel bajod de az emberek 84%-nak van, és kifejezte akaratát, hogy ez ne legyen, az EP megszavazta, és azóta baszik bárki csinálni bármit, mert korona.Gyűlölöm ezt az egész óraátállítandós mizériát már évek óta...hogy rohadna meg az összes uniós - magyar akármilyen hivatalnok - vezető faszom, akik képtelen egy ilyen viszonylag egyszerű problémát bazmeg megoldani - amiről az uniós állampolgárok 84%-a mondta ki hogy rühelli. De nem. Ez nem megy. Talán majd egyszer. Valamikor.Én meg azt nem értem, mi ezzel a probléma. Nekem, egy napig fura, aztán megszokom. Akármelyiket választjuk, lesz vele gond.
Basszátok meg.
MC12
csi77
MC12
Ezt a "felborítja az életemet" attitűdöt inkább hisztinek nevezném........ Tudom,már brit tudósoktudományos alapja is van, de kíváncsi lennék, az a pilóta, stewie stb, aki nagy távolságra (akár 5-6 vagy több időzónát is beleértve) utazik viszonylag rendszeresen, hogyan éli túl.
Az a gondom, hogy a téli időszámítás télen jó (mert a nyárival fél kilenckor még sötét van), a nyári meg nyáron (mert a télivel korábban sötétedik).
csi77
Én tiszteletben tartom, hogy te a 16% közé tartozol, akiket nem érint vagy nem zavar a téma, de abban gondolom egyetértünk, ha valamit egy közösség 84%-a akar, akkor azt esetleg be kellene vezetni 😊
Amúgy nem véletlenül írtam a "Gyűlölködjünk" topicba, itt lehesenn már gyűlölni dolgokat 😀😀
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
De mi? Kinek? Hol? 😊 de komolyan, miért és kinek jó ahogy most van ami kárt okozna, ha nem lenne?mindenen IS megsértődnek emberek, erre céloztam
MC12
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Hátha, arra indulnak....😀Pszichológia. Jaj állítani kell az órát, jaj egy órával kevesebbet alhatok, jaj csak a baj van vele, jaj, jaj, jaj.Google szerint van még, de ki tudja. De amúgy se értem hogy mi baja lesz tőle az embernek.a spanyolok mintha már nem csinálnák asszem amúgyVolt óraátállítás? Észre se vettem 😀Gyűlölöm ezt az egész óraátállítandós mizériát már évek óta...hogy rohadna meg az összes uniós - magyar akármilyen hivatalnok - vezető faszom, akik képtelen egy ilyen viszonylag egyszerű problémát bazmeg megoldani - amiről az uniós állampolgárok 84%-a mondta ki hogy rühelli. De nem. Ez nem megy. Talán majd egyszer. Valamikor.Én meg azt nem értem, mi ezzel a probléma. Nekem, egy napig fura, aztán megszokom. Akármelyiket választjuk, lesz vele gond.
Basszátok meg.
MC12
csi77
Heisman
egyébként tök mind1 mi lesz, nekünk azt kell csinálni mint a németek
Negritis
Heisman
Amúgy szerintem is faszság az egész, de nem is veszem észre én sem. Csak azon hogy két hétig vagy egy órával előbb ülök le meccset/versenyt nézni, és nézek hogy miért nem kezdődik vagy egy órával később és akkor meg lemaradok az elejéről. 😀
Arrafelé jobb? 😀Felsővezetékszakadás miatt bizonytalan a vonatok indulási ideje Budapest felé.Javaslat:
I 💙 MÁV
Mikey
Menjenek inkább Miskolcra, vagy Zalaegerszegre!....
😕
zemanla
Mikey



2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 4 éve
Valóban másfél éves ikreim nincsenek, mert a nagyobbik 13, a kisebbik 9 éves. Nekik is volt esti rutinjuk.Egyrészt ezek szerint nincsenek másfél éves ikreid akik nem szokják meg egy nap alatt és elbarmolja az esti rutinjukat 😊 Másrészt elfogadom, hogy neked nincs ezzel bajod de az emberek 84%-nak van, és kifejezte akaratát, hogy ez ne legyen, az EP megszavazta, és azóta baszik bárki csinálni bármit, mert korona.Gyűlölöm ezt az egész óraátállítandós mizériát már évek óta...hogy rohadna meg az összes uniós - magyar akármilyen hivatalnok - vezető faszom, akik képtelen egy ilyen viszonylag egyszerű problémát bazmeg megoldani - amiről az uniós állampolgárok 84%-a mondta ki hogy rühelli. De nem. Ez nem megy. Talán majd egyszer. Valamikor.Én meg azt nem értem, mi ezzel a probléma. Nekem, egy napig fura, aztán megszokom. Akármelyiket választjuk, lesz vele gond.
Basszátok meg.
MC12
csi77
MC12
Ezt a "felborítja az életemet" attitűdöt inkább hisztinek nevezném........ Tudom,
Az a gondom, hogy a téli időszámítás télen jó (mert a nyárival fél kilenckor még sötét van), a nyári meg nyáron (mert a télivel korábban sötétedik).
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 4 éve
Pszichológia. Jaj állítani kell az órát, jaj egy órával kevesebbet alhatok, jaj csak a baj van vele, jaj, jaj, jaj.Google szerint van még, de ki tudja. De amúgy se értem hogy mi baja lesz tőle az embernek.a spanyolok mintha már nem csinálnák asszem amúgyVolt óraátállítás? Észre se vettem 😀Gyűlölöm ezt az egész óraátállítandós mizériát már évek óta...hogy rohadna meg az összes uniós - magyar akármilyen hivatalnok - vezető faszom, akik képtelen egy ilyen viszonylag egyszerű problémát bazmeg megoldani - amiről az uniós állampolgárok 84%-a mondta ki hogy rühelli. De nem. Ez nem megy. Talán majd egyszer. Valamikor.Én meg azt nem értem, mi ezzel a probléma. Nekem, egy napig fura, aztán megszokom. Akármelyiket választjuk, lesz vele gond.
Basszátok meg.
MC12
csi77
Heisman
egyébként tök mind1 mi lesz, nekünk azt kell csinálni mint a németek
Negritis
Heisman
Amúgy szerintem is faszság az egész, de nem is veszem észre én sem. Csak azon hogy két hétig vagy egy órával előbb ülök le meccset/versenyt nézni, és nézek hogy miért nem kezdődik vagy egy órával később és akkor meg lemaradok az elejéről. 😀
Arrafelé jobb? 😀Felsővezetékszakadás miatt bizonytalan a vonatok indulási ideje Budapest felé.Javaslat:
I 💙 MÁV
Mikey
Menjenek inkább Miskolcra, vagy Zalaegerszegre!....
😕
zemanla
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 4 éve
Google szerint van még, de ki tudja. De amúgy se értem hogy mi baja lesz tőle az embernek.a spanyolok mintha már nem csinálnák asszem amúgyVolt óraátállítás? Észre se vettem 😀Gyűlölöm ezt az egész óraátállítandós mizériát már évek óta...hogy rohadna meg az összes uniós - magyar akármilyen hivatalnok - vezető faszom, akik képtelen egy ilyen viszonylag egyszerű problémát bazmeg megoldani - amiről az uniós állampolgárok 84%-a mondta ki hogy rühelli. De nem. Ez nem megy. Talán majd egyszer. Valamikor.Én meg azt nem értem, mi ezzel a probléma. Nekem, egy napig fura, aztán megszokom. Akármelyiket választjuk, lesz vele gond.
Basszátok meg.
MC12
csi77
Heisman
egyébként tök mind1 mi lesz, nekünk azt kell csinálni mint a németek
Negritis
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
Korona előtt is problémáztak rajta, akkor se tettek semmit. Amúgy maradjon a nyári, oszt viszlát 😊Egyrészt ezek szerint nincsenek másfél éves ikreid akik nem szokják meg egy nap alatt és elbarmolja az esti rutinjukat 😊 Másrészt elfogadom, hogy neked nincs ezzel bajod de az emberek 84%-nak van, és kifejezte akaratát, hogy ez ne legyen, az EP megszavazta, és azóta baszik bárki csinálni bármit, mert korona.Gyűlölöm ezt az egész óraátállítandós mizériát már évek óta...hogy rohadna meg az összes uniós - magyar akármilyen hivatalnok - vezető faszom, akik képtelen egy ilyen viszonylag egyszerű problémát bazmeg megoldani - amiről az uniós állampolgárok 84%-a mondta ki hogy rühelli. De nem. Ez nem megy. Talán majd egyszer. Valamikor.Én meg azt nem értem, mi ezzel a probléma. Nekem, egy napig fura, aztán megszokom. Akármelyiket választjuk, lesz vele gond.
Basszátok meg.
MC12
csi77
MC12
több mint 4 éve
De mi? Kinek? Hol? 😊 de komolyan, miért és kinek jó ahogy most van ami kárt okozna, ha nem lenne?azért ma már a rendszerek nagy része vmi ntp server-ről kéri le az időt, azokat meg nem annyira bonyolult szinkronizálniÉn mindent értek, hogy a covid mindenre jó magyarázat de hogy ebben pontosan mi a szerepe azt nehezen 😊 én már 2019-Ben sem értettem hogy mihez kell 2-3 év? Ha mar, akkor a korona meg kívaló időszak lehetett volna ennek az akármelyik bizottságnak hogy kitalálja melyikben kéne maradni... de azt is leszarom melyik lenne, csak döntsék el és vezessék be. Ezért kapják azt a szerény jövedelmet (mindegyik).Természetesen szerintem is baromság az egész, szóval nem védve őket teljes mértékben, de ha csak abba gondolok bele, hogy nálunk hány rendszernél kell odafigyelni az óraállításnál, akkor igazából érthető, hogy kell valamennyi átfutás. Gondolom a mi kis béna és amúgy a cégen kívül semmi másra hatással nem lévő rendszereinken kívül, azért igen komoly dolgok vannak időre programozva. Szóval nem hiszem, hogy mindenhol csak egy mikrón kell átállítani az időt 😀
MC12
Hanni
persze tuti h lesz balhé belőle ha majd kivezetik
Negritis
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Egyrészt ezek szerint nincsenek másfél éves ikreid akik nem szokják meg egy nap alatt és elbarmolja az esti rutinjukat 😊 Másrészt elfogadom, hogy neked nincs ezzel bajod de az emberek 84%-nak van, és kifejezte akaratát, hogy ez ne legyen, az EP megszavazta, és azóta baszik bárki csinálni bármit, mert korona.Gyűlölöm ezt az egész óraátállítandós mizériát már évek óta...hogy rohadna meg az összes uniós - magyar akármilyen hivatalnok - vezető faszom, akik képtelen egy ilyen viszonylag egyszerű problémát bazmeg megoldani - amiről az uniós állampolgárok 84%-a mondta ki hogy rühelli. De nem. Ez nem megy. Talán majd egyszer. Valamikor.Én meg azt nem értem, mi ezzel a probléma. Nekem, egy napig fura, aztán megszokom. Akármelyiket választjuk, lesz vele gond.
Basszátok meg.
MC12
csi77
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
a spanyolok mintha már nem csinálnák asszem amúgyVolt óraátállítás? Észre se vettem 😀Gyűlölöm ezt az egész óraátállítandós mizériát már évek óta...hogy rohadna meg az összes uniós - magyar akármilyen hivatalnok - vezető faszom, akik képtelen egy ilyen viszonylag egyszerű problémát bazmeg megoldani - amiről az uniós állampolgárok 84%-a mondta ki hogy rühelli. De nem. Ez nem megy. Talán majd egyszer. Valamikor.Én meg azt nem értem, mi ezzel a probléma. Nekem, egy napig fura, aztán megszokom. Akármelyiket választjuk, lesz vele gond.
Basszátok meg.
MC12
csi77
Heisman
egyébként tök mind1 mi lesz, nekünk azt kell csinálni mint a németek
Szerkesztette: Negritis, a vajda
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Volt óraátállítás? Észre se vettem 😀Gyűlölöm ezt az egész óraátállítandós mizériát már évek óta...hogy rohadna meg az összes uniós - magyar akármilyen hivatalnok - vezető faszom, akik képtelen egy ilyen viszonylag egyszerű problémát bazmeg megoldani - amiről az uniós állampolgárok 84%-a mondta ki hogy rühelli. De nem. Ez nem megy. Talán majd egyszer. Valamikor.Én meg azt nem értem, mi ezzel a probléma. Nekem, egy napig fura, aztán megszokom. Akármelyiket választjuk, lesz vele gond.
Basszátok meg.
MC12
csi77
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
Gyűlölöm ezt az egész óraátállítandós mizériát már évek óta...hogy rohadna meg az összes uniós - magyar akármilyen hivatalnok - vezető faszom, akik képtelen egy ilyen viszonylag egyszerű problémát bazmeg megoldani - amiről az uniós állampolgárok 84%-a mondta ki hogy rühelli. De nem. Ez nem megy. Talán majd egyszer. Valamikor.Én meg azt nem értem, mi ezzel a probléma. Nekem, egy napig fura, aztán megszokom. Akármelyiket választjuk, lesz vele gond.
Basszátok meg.
MC12
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 4 éve
Felsővezetékszakadás miatt bizonytalan a vonatok indulási ideje Budapest felé.Javaslat:
I 💙 MÁV
Mikey
Menjenek inkább Miskolcra, vagy Zalaegerszegre!....
😕



2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 4 éve
Felsővezetékszakadás miatt bizonytalan a vonatok indulási ideje Budapest felé.I 💙 MÁV
Szerkesztette: Mikey
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 4 éve
azért ma már a rendszerek nagy része vmi ntp server-ről kéri le az időt, azokat meg nem annyira bonyolult szinkronizálniÉn mindent értek, hogy a covid mindenre jó magyarázat de hogy ebben pontosan mi a szerepe azt nehezen 😊 én már 2019-Ben sem értettem hogy mihez kell 2-3 év? Ha mar, akkor a korona meg kívaló időszak lehetett volna ennek az akármelyik bizottságnak hogy kitalálja melyikben kéne maradni... de azt is leszarom melyik lenne, csak döntsék el és vezessék be. Ezért kapják azt a szerény jövedelmet (mindegyik).Természetesen szerintem is baromság az egész, szóval nem védve őket teljes mértékben, de ha csak abba gondolok bele, hogy nálunk hány rendszernél kell odafigyelni az óraállításnál, akkor igazából érthető, hogy kell valamennyi átfutás. Gondolom a mi kis béna és amúgy a cégen kívül semmi másra hatással nem lévő rendszereinken kívül, azért igen komoly dolgok vannak időre programozva. Szóval nem hiszem, hogy mindenhol csak egy mikrón kell átállítani az időt 😀
MC12
Hanni
persze tuti h lesz balhé belőle ha majd kivezetik
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!