NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 1 aktív topik

Gyűlölködjünk

37 feliratkozó

több mint 6 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 801 — capitaine du château de Vienne 1487
Ezért is hülyülnek meg az emberek, mert ilyen címeket adnak a cikkeknek:
 index.hu/kulfold/2020/02/27/koronavirus_olaszorszag_ket_ujabb_halaleset/
Matthew99
Amíg azt tapasztalom, hogy vezető magyar gyógyszerészek küldözgetnek ostobaságokkal teli hoaxokat, maszkot vesznek fel egészséges emberek, mások meg betegen járnak be dolgozni, és fertőznek boldog boldogtalant (influenza, nátha, stb.), úgy utazgatnak és oda, mintha ez a mostani helyzet valami film lenne csak, és vagy rálegyintve bagatelizálnak, vagy rögtön apokalipszisban gondolkodnak, a kormányzattól várják a megoldást, karanténokat hoznak létre, majd oldanak fel teljesen random módon, semmi előrelátás, semmi prevenció, megelőzés, tervezés, addig kötve hiszem, hogy most hülyülnének meg az emberek.
Ezek már hülyék jóóideje.
Sobri Jóska
ezt a vezetőtlen magyar gyógyszerêszek nevében kikérem magamnak

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 6 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 775 — #NoStress
Ezért is hülyülnek meg az emberek, mert ilyen címeket adnak a cikkeknek:
 index.hu/kulfold/2020/02/27/koronavirus_olaszorszag_ket_ujabb_halaleset/
Matthew99
Amíg azt tapasztalom, hogy vezető magyar gyógyszerészek küldözgetnek ostobaságokkal teli hoaxokat, maszkot vesznek fel egészséges emberek, mások meg betegen járnak be dolgozni, és fertőznek boldog boldogtalant (influenza, nátha, stb.), úgy utazgatnak és oda, mintha ez a mostani helyzet valami film lenne csak, és vagy rálegyintve bagatelizálnak, vagy rögtön apokalipszisban gondolkodnak, a kormányzattól várják a megoldást, karanténokat hoznak létre, majd oldanak fel teljesen random módon, semmi előrelátás, semmi prevenció, megelőzés, tervezés, addig kötve hiszem, hogy most hülyülnének meg az emberek.
Ezek már hülyék jóóideje.

több mint 6 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 404 — Invisible man
Ezért is hülyülnek meg az emberek, mert ilyen címeket adnak a cikkeknek:
 index.hu/kulfold/2020/02/27/koronavirus_olaszorszag_ket_ujabb_halaleset/

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 6 éve
warr_b Washington Commanders 29 736 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Az mi, hogy a háziorvoshoz tartozó hivatalos oldalon 20 óráig tart a rendelési idő, maga a rendelő ajtajára 20 óra van írva, 18:45-kor mégis elhajtják az embert, hogy "megjelenés csak előjegyzésre, legközelebbi időpont másfél hét múlva". Ezt így tényleg meg lehet tenni? Arra hivatkozva, hogy a "téli időszakban rövidebb a rendelési idő". Tehát másfél hétre előre kell tudnom, hogy mikor leszek beteg?
r.baggio
Ez még istenes, azt kb fél évre előre kell tudnod, ha rákos leszel és CT vagy MR kell. De egy rendesebb térdszalag-szakadás is összegyógyul, mire diagnosztikához és műtéti időponthoz jutsz.
somoskovig
Off:
25k-ért tudok korrekt MR-t, ha esetleg... Mert sajnos tapasztaltam, az egy hónapra kapott időpontnál, hogy van, mikor nem lehet várni.
Erről jut eszembe. CT-t csak úgy, ha szeretnék, mert kíváncsi vagyok minden fasza-e, csinálnak államilag? Vagy csak ha valami tünet van, akkor utalnak be?
kristóf17
CT ionozalo sugarzas, tudni kell hozza sok mindent ( pajzsmirigy, vesefunkcio stb) ezert megfelelo indikacio kell hozza. Termeszetese a google kepzes is megfelelo a laikusoknak, de az a 12 ev kepzes amig szakorvos lesz vki kicsit melyebb szintu. Amugy is iszonyatos sok a felesleges kepalkoto ami elsosorban a “ defenziv medicina” kovetkezmenye, a kurva sok per miatt. Ismerek olyan alkeszt, akinek egy honap alatt 6 (hat) akut koponya Ct-je volt mert ketnaponta a surgin kot ki, mert bebaszva esik kel.
diverdoc
Más: arról van infód, hogy melyik ibuprofén tartalmú bogyók lesznek májustól vénykötelesek?

Ha már algopirint lehet újra venni recept nélkül 😀
warr_b
nefárasszuk ijenekke a dokit, arra jók a gyóggyszerrészek is, a 400mg-nál nagyobb egységet tartalmazók mennek vényesbe
sutianap
Szal pl az Advil is? 😬
warr_b
advil az 200as meg 400as, marad
sutianap
Hah, királyság, kösz.

Nekem ha fáj a fejem a sok kib*szott fronttól, akkor az advil a legjobb, Algoflex, Panadol meg ilyen szarok semmit nem érnek.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 6 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 637
Akkó' kell jönni, amikor má' fáj?!

több mint 6 éve
gyeek LSU Tigers 8 681 — Grady Judd fan
Az mi, hogy a háziorvoshoz tartozó hivatalos oldalon 20 óráig tart a rendelési idő, maga a rendelő ajtajára 20 óra van írva, 18:45-kor mégis elhajtják az embert, hogy "megjelenés csak előjegyzésre, legközelebbi időpont másfél hét múlva". Ezt így tényleg meg lehet tenni? Arra hivatkozva, hogy a "téli időszakban rövidebb a rendelési idő". Tehát másfél hétre előre kell tudnom, hogy mikor leszek beteg?
r.baggio
Ez még istenes, azt kb fél évre előre kell tudnod, ha rákos leszel és CT vagy MR kell. De egy rendesebb térdszalag-szakadás is összegyógyul, mire diagnosztikához és műtéti időponthoz jutsz.
somoskovig
Off:
25k-ért tudok korrekt MR-t, ha esetleg... Mert sajnos tapasztaltam, az egy hónapra kapott időpontnál, hogy van, mikor nem lehet várni.
Erről jut eszembe. CT-t csak úgy, ha szeretnék, mert kíváncsi vagyok minden fasza-e, csinálnak államilag? Vagy csak ha valami tünet van, akkor utalnak be?
kristóf17
CT ionozalo sugarzas, tudni kell hozza sok mindent ( pajzsmirigy, vesefunkcio stb) ezert megfelelo indikacio kell hozza. Termeszetese a google kepzes is megfelelo a laikusoknak, de az a 12 ev kepzes amig szakorvos lesz vki kicsit melyebb szintu. Amugy is iszonyatos sok a felesleges kepalkoto ami elsosorban a “ defenziv medicina” kovetkezmenye, a kurva sok per miatt. Ismerek olyan alkeszt, akinek egy honap alatt 6 (hat) akut koponya Ct-je volt mert ketnaponta a surgin kot ki, mert bebaszva esik kel.
diverdoc
Más: arról van infód, hogy melyik ibuprofén tartalmú bogyók lesznek májustól vénykötelesek?

Ha már algopirint lehet újra venni recept nélkül 😀
warr_b
nefárasszuk ijenekke a dokit, arra jók a gyóggyszerrészek is, a 400mg-nál nagyobb egységet tartalmazók mennek vényesbe
sutianap
Szal pl az Advil is? 😬
warr_b
nemtökmindegy? úgyis csak a saridon ér valamit
eaglesmcnabb
Frontin és leszarod hogy fáj.

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 6 éve
Stez SMU Mustangs 48 224 — Whoops, looks like something went wrong.
Greg Robinson is azt hitte, hogy nem kell majd veny, aztan megis.

több mint 6 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 327 — je suis poloska
Az mi, hogy a háziorvoshoz tartozó hivatalos oldalon 20 óráig tart a rendelési idő, maga a rendelő ajtajára 20 óra van írva, 18:45-kor mégis elhajtják az embert, hogy "megjelenés csak előjegyzésre, legközelebbi időpont másfél hét múlva". Ezt így tényleg meg lehet tenni? Arra hivatkozva, hogy a "téli időszakban rövidebb a rendelési idő". Tehát másfél hétre előre kell tudnom, hogy mikor leszek beteg?
r.baggio
Ez még istenes, azt kb fél évre előre kell tudnod, ha rákos leszel és CT vagy MR kell. De egy rendesebb térdszalag-szakadás is összegyógyul, mire diagnosztikához és műtéti időponthoz jutsz.
somoskovig
Off:
25k-ért tudok korrekt MR-t, ha esetleg... Mert sajnos tapasztaltam, az egy hónapra kapott időpontnál, hogy van, mikor nem lehet várni.
Erről jut eszembe. CT-t csak úgy, ha szeretnék, mert kíváncsi vagyok minden fasza-e, csinálnak államilag? Vagy csak ha valami tünet van, akkor utalnak be?
kristóf17
CT ionozalo sugarzas, tudni kell hozza sok mindent ( pajzsmirigy, vesefunkcio stb) ezert megfelelo indikacio kell hozza. Termeszetese a google kepzes is megfelelo a laikusoknak, de az a 12 ev kepzes amig szakorvos lesz vki kicsit melyebb szintu. Amugy is iszonyatos sok a felesleges kepalkoto ami elsosorban a “ defenziv medicina” kovetkezmenye, a kurva sok per miatt. Ismerek olyan alkeszt, akinek egy honap alatt 6 (hat) akut koponya Ct-je volt mert ketnaponta a surgin kot ki, mert bebaszva esik kel.
diverdoc
Más: arról van infód, hogy melyik ibuprofén tartalmú bogyók lesznek májustól vénykötelesek?

Ha már algopirint lehet újra venni recept nélkül 😀
warr_b
nefárasszuk ijenekke a dokit, arra jók a gyóggyszerrészek is, a 400mg-nál nagyobb egységet tartalmazók mennek vényesbe
sutianap
Szal pl az Advil is? 😬
warr_b
nemtökmindegy? úgyis csak a saridon ér valamit

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!

kristóf17 Indianapolis Colts 3 428 — Colts fan

Köszönöm szépen!
több mint 6 éve
diverdoc San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 3 382 — Badminton is Goodminton

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P

Daganatos betegseg eseten Elso diagnosztikanal 14 napon belul meg kell tortennie A CT-nek. Ez torvenyileg rogzitett kulon kontigens van ra, es meg is valosul. Csak C-s kod kell hozza, ez nyomonkovetesre es “csak mert kivancsi vagyok” nem vonatkozik. Ez a 14 napos rendszer kivetelesen mukodik

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 6 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 435 — Chiefs GM
Az mi, hogy a háziorvoshoz tartozó hivatalos oldalon 20 óráig tart a rendelési idő, maga a rendelő ajtajára 20 óra van írva, 18:45-kor mégis elhajtják az embert, hogy "megjelenés csak előjegyzésre, legközelebbi időpont másfél hét múlva". Ezt így tényleg meg lehet tenni? Arra hivatkozva, hogy a "téli időszakban rövidebb a rendelési idő". Tehát másfél hétre előre kell tudnom, hogy mikor leszek beteg?
r.baggio
Ez még istenes, azt kb fél évre előre kell tudnod, ha rákos leszel és CT vagy MR kell. De egy rendesebb térdszalag-szakadás is összegyógyul, mire diagnosztikához és műtéti időponthoz jutsz.
somoskovig
Erről jut eszembe. CT-t csak úgy, ha szeretnék, mert kíváncsi vagyok minden fasza-e, csinálnak államilag? Vagy csak ha valami tünet van, akkor utalnak be?
kristóf17
Persze, utána kapsz egy 5 fogásos ebédet és két csinos nővérke le is ápol... 😊

több mint 6 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 428 — Colts fan
Az mi, hogy a háziorvoshoz tartozó hivatalos oldalon 20 óráig tart a rendelési idő, maga a rendelő ajtajára 20 óra van írva, 18:45-kor mégis elhajtják az embert, hogy "megjelenés csak előjegyzésre, legközelebbi időpont másfél hét múlva". Ezt így tényleg meg lehet tenni? Arra hivatkozva, hogy a "téli időszakban rövidebb a rendelési idő". Tehát másfél hétre előre kell tudnom, hogy mikor leszek beteg?
r.baggio
Ez még istenes, azt kb fél évre előre kell tudnod, ha rákos leszel és CT vagy MR kell. De egy rendesebb térdszalag-szakadás is összegyógyul, mire diagnosztikához és műtéti időponthoz jutsz.
somoskovig
Off:
25k-ért tudok korrekt MR-t, ha esetleg... Mert sajnos tapasztaltam, az egy hónapra kapott időpontnál, hogy van, mikor nem lehet várni.
Erről jut eszembe. CT-t csak úgy, ha szeretnék, mert kíváncsi vagyok minden fasza-e, csinálnak államilag? Vagy csak ha valami tünet van, akkor utalnak be?
több mint 6 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 435 — Chiefs GM
Az mi, hogy a háziorvoshoz tartozó hivatalos oldalon 20 óráig tart a rendelési idő, maga a rendelő ajtajára 20 óra van írva, 18:45-kor mégis elhajtják az embert, hogy "megjelenés csak előjegyzésre, legközelebbi időpont másfél hét múlva". Ezt így tényleg meg lehet tenni? Arra hivatkozva, hogy a "téli időszakban rövidebb a rendelési idő". Tehát másfél hétre előre kell tudnom, hogy mikor leszek beteg?
r.baggio
Ez még istenes, azt kb fél évre előre kell tudnod, ha rákos leszel és CT vagy MR kell. De egy rendesebb térdszalag-szakadás is összegyógyul, mire diagnosztikához és műtéti időponthoz jutsz.

több mint 6 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 078 — no es importante
Az mi, hogy a háziorvoshoz tartozó hivatalos oldalon 20 óráig tart a rendelési idő, maga a rendelő ajtajára 20 óra van írva, 18:45-kor mégis elhajtják az embert, hogy "megjelenés csak előjegyzésre, legközelebbi időpont másfél hét múlva". Ezt így tényleg meg lehet tenni? Arra hivatkozva, hogy a "téli időszakban rövidebb a rendelési idő". Tehát másfél hétre előre kell tudnom, hogy mikor leszek beteg?

Szerkesztette: r.baggio

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 6 éve
warr_b Washington Commanders 29 736 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
 index.hu/gazdasag/2020/02/14/a_jovoben_akar_12_orat_is_keshet_a_gepe_es_egy_fillert_sem_fog_kapni/amp

Jó irányba haladunk...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 6 éve
YoungZeeZee 9 576
Nem gyulolkodok de ide a legjobb.
Szep dolog az orszagos fordito iroda csak kurva draga es meg pontatlan is🤣
több mint 6 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 910 — The Mathematician
csak nekem van tele a hocipőm az ehhez hasonló scam-ekkel?!

Negritis
Most, hogy megnéztük, gondolom nekünk is fogja dobálni gazdagon. Szóval 2 nap múlva már azt fogom mondani, hogy nem 😀
dugo93
discord link szóval talán nem 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!

Coolearie San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 5 469 — . . .
Megoldódott!
A szerver résznél valamit elrontottak vagy félreütöttek és azért nem volt jó, a központból hívott a hölgy hogy igen megtalálta az okát, ők nézek be valamit ami miatt nem tudott kommunikálni a szerverrel a kártya/előfizu.
Tehát amit a márkakereskedőnél hazudtak hogy minden fasza volt, annyira még sem volt fasza.. 😊