Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
több mint 11 éve
Nem, barátom, nem értelmeztem máshogy, pont úgy értelmeztem, ahogy az le van írva, és ahogy te is értelmezted...Bocsesz, de forrást is plíz! Csak mert az alábbi két mondat ugyanabban a cikkben pont egymással ellentétes értelmű és nem hinném, hogy az EU ez tényleg így ebben a formában kiadta volna. Vagy valaki nagyot kamuzik, vagy félrefordítás volt, vagy az EU tényleg dilettánsok gyülekezete (nem a politikai nyilatkozat tartalma miatt - azt nem minősítem, hanem annak értelmezhetetlensége miatt)A két aláhúzott rész nincs ellentmondásban, mivel az első is a Hammas-ra vonatkozik, nem Izraelre.
A dokumentum kitér arra is, hogy nemzetközi jog szerint több mint aggályos az a tény, hogy civil létesítményeket tesznek katonai célponttá, s szándékosan veszélyeztetik ezzel az ott lévő ártatlan gyermekek, asszonyok és minden békés gázai polgár életét.James007
Az uniós dokumentum szerint a jelenlegi helyzetben Izraelnek minden eszközzel jogában áll megakadályozni az államát és civil lakosságát, értékeit, létesítményeit veszélyeztető orvtámadásokat, amelyeket a Hamasz terroristáinak rakétatámadásai okoznak. JC6
Csak te máshogy értelmezted, mert mást szerettél volna belehallani.
Az a rohadt Freud tehet róla... de hát ő is csak egy zsidó volt.Lecsó
A kettőn között a különbség viszont csak az, hogy engem azért zavarna egy picit az EU azon hozzáállása, amelyben elítéli a civil lakosok elleni támadást, viszont üdvözli azt, hogy ezen lakosok megvédése érdekében a másik oldal ellen minden eszközt, vö.: akár a civil lakosság elleni eszközöket is be lehet vetni.
Ennyi volt a problémám csupán. Ennyi, hogy nem hiszem el azt, hogy az Unió ennyire dilettáns politikai nyilatkozatot adna ki. Ennyi és nem több - ezért kértem a forrást.
Az meg, hogy a hozzászólásom téged arra vezérelt, hogy - magadat ezzel is egy kicsit az intelligencia magasabb szintjeire pozicionálni szándékozván - burkoltan, vagy nem is annyira burkoltan leantiszemitázol, az téged minősít.
több mint 11 éve
Na leírom akkor kedves jogász elvtársam :lófaszt alma és körte. Ugyanúgy egy visszacsinálhatatlan, igazságtalan múltbéli dolgon siránkozol.Amadeus91Pedig reméltem, hogy rájössz, a példád értelmetlenségére. Tudod, alma és körte.cartman023arra válaszolj, amit kérdeztem.Amadeus91Öm, mivan veled?cartman023Talán azért, mert a zsidók folyamatosan nyávognak a bizonyos II. VH-s népirtás miatt, most meg ők követnek el hasonló dolgokat.mert te nem nyávogsz folyamatosan trianon miatt? Képzeld el Jean meg Anette Párizsban habzó szájjal magyarozik, mert ezek a kurvamagyarok megint nyávognak trianon miatt.Amadeus91
De hát nekik úgy látszik szabad...cartman023
Én:
"Talán azért, mert a zsidók folyamatosan nyávognak a bizonyos II. VH-s népirtás miatt, most meg ők követnek el hasonló dolgokat."
Ez azt jelenti : A zsidók elszenvedték a népirtást, és most ők is hasonlót cselekednek a palesztinokkal.
Erre te ezt írtad :
"mert te nem nyávogsz folyamatosan trianon miatt? Képzeld el Jean meg Anette Párizsban habzó szájjal magyarozik, mert ezek a kurvamagyarok megint nyávognak trianon miatt."
Ami a fentiek szerinti logikát követve azt jelenti, hogy a mi elszenvedtük trianont, és most mi is csinálunk valahol valakinek trianont (?????).
több mint 11 éve
lófaszt alma és körte. Ugyanúgy egy visszacsinálhatatlan, igazságtalan múltbéli dolgon siránkozol.Pedig reméltem, hogy rájössz, a példád értelmetlenségére. Tudod, alma és körte.cartman023arra válaszolj, amit kérdeztem.Amadeus91Öm, mivan veled?cartman023Talán azért, mert a zsidók folyamatosan nyávognak a bizonyos II. VH-s népirtás miatt, most meg ők követnek el hasonló dolgokat.mert te nem nyávogsz folyamatosan trianon miatt? Képzeld el Jean meg Anette Párizsban habzó szájjal magyarozik, mert ezek a kurvamagyarok megint nyávognak trianon miatt.Amadeus91
De hát nekik úgy látszik szabad...cartman023
több mint 11 éve
Pedig reméltem, hogy rájössz, a példád értelmetlenségére. Tudod, alma és körte.arra válaszolj, amit kérdeztem.Amadeus91Öm, mivan veled?cartman023Talán azért, mert a zsidók folyamatosan nyávognak a bizonyos II. VH-s népirtás miatt, most meg ők követnek el hasonló dolgokat.mert te nem nyávogsz folyamatosan trianon miatt? Képzeld el Jean meg Anette Párizsban habzó szájjal magyarozik, mert ezek a kurvamagyarok megint nyávognak trianon miatt.Amadeus91
De hát nekik úgy látszik szabad...cartman023
több mint 11 éve
arra válaszolj, amit kérdeztem.Öm, mivan veled?cartman023mert te nem nyávogsz folyamatosan trianon miatt? Képzeld el Jean meg Anette Párizsban habzó szájjal magyarozik, mert ezek a kurvamagyarok megint nyávognak trianon miatt.Amadeus91mi a faszért van ennyire ráfeszülve mindenki Gázára? Komolyan. Szélsőjobbon becsípődés a zsidózás, a másik oldalon meg mindenképpen vissza kell ütni? Ennyire nagy szám, hogy a zsidók ölik az arabokat és viszont? Nem egy nagy újdonság pedig.Talán azért, mert a zsidók folyamatosan nyávognak a bizonyos II. VH-s népirtás miatt, most meg ők követnek el hasonló dolgokat.
| amúgy, ha már választani kell, akkor a zsidók, azok alapján, hogy mind a két fél fél részéről volt már lakótársam- releváns érv, mi?! | Amadeus91
De hát nekik úgy látszik szabad...cartman023
több mint 11 éve
Öm, mivan veled?mert te nem nyávogsz folyamatosan trianon miatt? Képzeld el Jean meg Anette Párizsban habzó szájjal magyarozik, mert ezek a kurvamagyarok megint nyávognak trianon miatt.Amadeus91mi a faszért van ennyire ráfeszülve mindenki Gázára? Komolyan. Szélsőjobbon becsípődés a zsidózás, a másik oldalon meg mindenképpen vissza kell ütni? Ennyire nagy szám, hogy a zsidók ölik az arabokat és viszont? Nem egy nagy újdonság pedig.Talán azért, mert a zsidók folyamatosan nyávognak a bizonyos II. VH-s népirtás miatt, most meg ők követnek el hasonló dolgokat.
| amúgy, ha már választani kell, akkor a zsidók, azok alapján, hogy mind a két fél fél részéről volt már lakótársam- releváns érv, mi?! | Amadeus91
De hát nekik úgy látszik szabad...cartman023
több mint 11 éve
mert te nem nyávogsz folyamatosan trianon miatt? Képzeld el Jean meg Anette Párizsban habzó szájjal magyarozik, mert ezek a kurvamagyarok megint nyávognak trianon miatt.mi a faszért van ennyire ráfeszülve mindenki Gázára? Komolyan. Szélsőjobbon becsípődés a zsidózás, a másik oldalon meg mindenképpen vissza kell ütni? Ennyire nagy szám, hogy a zsidók ölik az arabokat és viszont? Nem egy nagy újdonság pedig.Talán azért, mert a zsidók folyamatosan nyávognak a bizonyos II. VH-s népirtás miatt, most meg ők követnek el hasonló dolgokat.
| amúgy, ha már választani kell, akkor a zsidók, azok alapján, hogy mind a két fél fél részéről volt már lakótársam- releváns érv, mi?! | Amadeus91
De hát nekik úgy látszik szabad...cartman023
több mint 11 éve
mi a faszért van ennyire ráfeszülve mindenki Gázára? Komolyan. Szélsőjobbon becsípődés a zsidózás, a másik oldalon meg mindenképpen vissza kell ütni? Ennyire nagy szám, hogy a zsidók ölik az arabokat és viszont? Nem egy nagy újdonság pedig.Talán azért, mert a zsidók folyamatosan nyávognak a bizonyos II. VH-s népirtás miatt, most meg ők követnek el hasonló dolgokat.
| amúgy, ha már választani kell, akkor a zsidók, azok alapján, hogy mind a két fél fél részéről volt már lakótársam- releváns érv, mi?! | Amadeus91
De hát nekik úgy látszik szabad...
több mint 11 éve
Nem így kezdődött, a kezdeteket már leírtam hamarabb, ez csak egy hosszabb szembenállás egy újabb fázisa.Egyébként a palesztinoknak nincs önvédelmi joguk? Vagy az csak a kiválasztottaknak jár?cartman023Ki kezdett el Izraelbe rakétákat átlövöldözni? Tán Izrael lőtte saját magát? Azok a sunyi zsidók hámászos egyenruhába bújtak, átszöktek az egyik alagúton, kilőttek 1-2 rakétát, spuriztak vissza, átöltöztek majd támadást indítottak...
A Hámász - annak ellenére, hogy szarrá lövik őket, súlyos vereséget szenvednek, nagy veszteségekkel - simán elérte a célját, még ennyi áldozat után is.
A világ nagy része az oldalukra állt és a zsidókat támadja. Nem kell nekik ennél több...bármily áron, de sikerült elérni. Ennyit ér nekik a 600 civil halott. Nem többet.JC6
Arra nem adtál még magyarázatot, hogy mi szükség van kazettás és fehér-foszforos bombák bevetésére (nem most, de most is nagy pusztításra képes bombákat dobnak le, precíziós, kisebb rombolási potenciállal rendelkező bombák helyett)?
Miért kell Izraelnek ilyen mértékű válaszcsapást adnia?
Miért nem a halálpontos drónokkal szedik ki a rakétázókat? A drón kamerájával nagyon szépen lehet látni a kis sufnirakétásokat, és ki is lehet őket szedni anélkül, hogy a környező lakóépületeket a lakóikkal együtt a halálba küldenék.
Miért kórházakat bombáznak szarrá?
Egyszerű kérdések, de senki nem magyarázza meg őket.
több mint 11 éve
mi a faszért van ennyire ráfeszülve mindenki Gázára? Komolyan. Szélsőjobbon becsípődés a zsidózás, a másik oldalon meg mindenképpen vissza kell ütni? Ennyire nagy szám, hogy a zsidók ölik az arabokat és viszont? Nem egy nagy újdonság pedig. | amúgy, ha már választani kell, akkor a zsidók, azok alapján, hogy mind a két fél fél részéről volt már lakótársam- releváns érv, mi?! |
több mint 11 éve
Csak Zoli! 😉Kis Hitler....catattackAz most tenyleg igaz,hogy a palesztinok 3 orat kertek a sebesultek,halottak osszeszedesere,kaptak 2 orat...es a rohadek zsidok fel ora !!! mulva elkezdtek oket megint bombazni???Te, válogasd már meg a szavaid kérlek, főleg mikor szart sem tudsz...JC6
Vorosketeszteseket is....ZoliZoltán
több mint 11 éve
Bocsesz, de forrást is plíz! Csak mert az alábbi két mondat ugyanabban a cikkben pont egymással ellentétes értelmű és nem hinném, hogy az EU ez tényleg így ebben a formában kiadta volna. Vagy valaki nagyot kamuzik, vagy félrefordítás volt, vagy az EU tényleg dilettánsok gyülekezete (nem a politikai nyilatkozat tartalma miatt - azt nem minősítem, hanem annak értelmezhetetlensége miatt)A két aláhúzott rész nincs ellentmondásban, mivel az első is a Hammas-ra vonatkozik, nem Izraelre.
A dokumentum kitér arra is, hogy nemzetközi jog szerint több mint aggályos az a tény, hogy civil létesítményeket tesznek katonai célponttá, s szándékosan veszélyeztetik ezzel az ott lévő ártatlan gyermekek, asszonyok és minden békés gázai polgár életét.James007
Az uniós dokumentum szerint a jelenlegi helyzetben Izraelnek minden eszközzel jogában áll megakadályozni az államát és civil lakosságát, értékeit, létesítményeit veszélyeztető orvtámadásokat, amelyeket a Hamasz terroristáinak rakétatámadásai okoznak. JC6
Csak te máshogy értelmezted, mert mást szerettél volna belehallani.
Az a rohadt Freud tehet róla... de hát ő is csak egy zsidó volt.
több mint 11 éve
Persze, a palesztinok direkt lemészároltatták a zsidókkal a civil lakosságot, hogy őket sajnálja az egész világ. LOLShilkortörténtek ennél nagyobb ocsmányságok is a világtörténelemben
a "járulékos veszteség" (collateral damage) fogalmáról meg talán hallottál már

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
Én leginkább Szlankó Bálinttal értek egyet az eddig olvasottak közül:http://drotontul.blog.hu/2014/07/21/gazan_belul_nincs_hova_menekulni
több mint 11 éve
Ez kb olyan, mintha összeszólalkoznánk egy kocsmában, erre te lebaszol nekem egyet, én meg szigorúan önvédelemből félholtra verlek egy viperával. Sőt a barátaidat is (nem számít hogy, vannak köztük lányok, meg kiskorúak is), mert ők veled vannak és hátha ők is bunyózni akarnak...Egyébként a palesztinoknak nincs önvédelmi joguk? Vagy az csak a kiválasztottaknak jár?cartman023Ki kezdett el Izraelbe rakétákat átlövöldözni? Tán Izrael lőtte saját magát? Azok a sunyi zsidók hámászos egyenruhába bújtak, átszöktek az egyik alagúton, kilőttek 1-2 rakétát, spuriztak vissza, átöltöztek majd támadást indítottak...JC6
A Hámász - annak ellenére, hogy szarrá lövik őket, súlyos vereséget szenvednek, nagy veszteségekkel - simán elérte a célját, még ennyi áldozat után is.Persze, a palesztinok direkt lemészároltatták a zsidókkal a civil lakosságot, hogy őket sajnálja az egész világ. LOL
A világ nagy része az oldalukra állt és a zsidókat támadja. Nem kell nekik ennél több...bármily áron, de sikerült elérni. Ennyit ér nekik a 600 civil halott. Nem többet.JC6
több mint 11 éve
Pont ezen akadt meg a szemem nekem is...Ez egy komoly oldal, hiszen azt a fantasztikus hírt is ők hozták le, hogy a mekis hamburger gyerekhúst tartalmaz: naturahirek.com/sokkolo-kijelentes-a-mcdonalds-eltunt-gyerekek-testet-daralja-bele-a-hamburgerekbe/ 😀Schlecknaturahirek.com/.....ZoliZoltánNincs ezeknek üldözési mániájuk?Matthew99

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Egyébként a palesztinoknak nincs önvédelmi joguk? Vagy az csak a kiválasztottaknak jár?cartman023Ki kezdett el Izraelbe rakétákat átlövöldözni? Tán Izrael lőtte saját magát? Azok a sunyi zsidók hámászos egyenruhába bújtak, átszöktek az egyik alagúton, kilőttek 1-2 rakétát, spuriztak vissza, átöltöztek majd támadást indítottak...
A Hámász - annak ellenére, hogy szarrá lövik őket, súlyos vereséget szenvednek, nagy veszteségekkel - simán elérte a célját, még ennyi áldozat után is.
A világ nagy része az oldalukra állt és a zsidókat támadja. Nem kell nekik ennél több...bármily áron, de sikerült elérni. Ennyit ér nekik a 600 civil halott. Nem többet.
több mint 11 éve
"Az Európai Unió kedden kiadott egy dokumentumot, amelyben elismerik Izraelnek az önvédelemhez való jogát és követelik, hogy a béke és a fegyvernyugvás elkerülése érdekében a Hamasz, mint a Gáza-övezet hivatalos kormánya hagyjon fel az Izrael elleni rakétatámadásokkal, gyűjtse be a terroristák kezén lévő rakétafegyvereket és egyéb harci eszközöket. A dokumentum kitér arra is, hogy nemzetközi jog szerint több mint aggályos az a tény, hogy civil létesítményeket tesznek katonai célponttá, s szándékosan veszélyeztetik ezzel az ott lévő ártatlan gyermekek, asszonyok és minden békés gázai polgár életét. Az uniós dokumentum szerint a jelenlegi helyzetben Izraelnek minden eszközzel jogában áll megakadályozni az államát és civil lakosságát, értékeit, létesítményeit veszélyeztető orvtámadásokat, amelyeket a Hamasz terroristáinak rakétatámadásai okoznak. Az EU arra is felszólítja a Hamaszt, hogy a mielőbbi fegyvernyugvás érdekében hagyjon fel az Izraelt érő támadásokkal, s ne használják fel védőpajzsként az ártatlan gázai lakosságot."JC6Igazad van, a gonosz palesztinoknak abba kell hagyni minden nemű ellenállást, mert Izrael nem tudja őket rendesen mészárolni a kazettás és fehér-foszfor bombáival.
Arra azért kíváncsi lennék, hogy milyen ajvékolás lesz az első izraeli gyerek áldozat után (de ne legyen ilyen).
A lényeg az arányosság, ja nem.
Egyébként a palesztinoknak nincs önvédelmi joguk? Vagy az csak a kiválasztottaknak jár?
több mint 11 éve
Bocsesz, de forrást is plíz! Csak mert az alábbi két mondat ugyanabban a cikkben pont egymással ellentétes értelmű és nem hinném, hogy az EU ez tényleg így ebben a formában kiadta volna. Vagy valaki nagyot kamuzik, vagy félrefordítás volt, vagy az EU tényleg dilettánsok gyülekezete (nem a politikai nyilatkozat tartalma miatt - azt nem minősítem, hanem annak értelmezhetetlensége miatt)A dokumentum kitér arra is, hogy nemzetközi jog szerint több mint aggályos az a tény, hogy civil létesítményeket tesznek katonai célponttá, s szándékosan veszélyeztetik ezzel az ott lévő ártatlan gyermekek, asszonyok és minden békés gázai polgár életét.
Az uniós dokumentum szerint a jelenlegi helyzetben Izraelnek minden eszközzel jogában áll megakadályozni az államát és civil lakosságát, értékeit, létesítményeit veszélyeztető orvtámadásokat, amelyeket a Hamasz terroristáinak rakétatámadásai okoznak. JC6
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Allllahuuuakbaaaarrrrrrrrrwww.facebook.com/photo.php?v=802664019758029&set=vb.221740897850347&type=2&theater
több mint 11 éve
Ezzel itt nem leszek népszerű, de én egyik félnek sem hiszek.Csak a két legmagasabb szint nincs közel sem egy magasságban...
Mindkettő a legmagasabb szinten használja ki a tömegmédia lehetőségeit, és ferdíti el a tényeket, vagy éppen gyárt belőle hamisat. Lassan ott tartunk, hogy sajnos már olvasni sem érdemes az erről szóló híreket . Főleg nem egy Independent szintű bulvár lapban....Lecsó
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Nem kell a híreknek hinni, elég a számokat nézni :"Az Európai Unió kedden kiadott egy dokumentumot, amelyben elismerik Izraelnek az önvédelemhez való jogát és követelik, hogy a béke és a fegyvernyugvás elkerülése érdekében a Hamasz, mint a Gáza-övezet hivatalos kormánya hagyjon fel az Izrael elleni rakétatámadásokkal, gyűjtse be a terroristák kezén lévő rakétafegyvereket és egyéb harci eszközöket. A dokumentum kitér arra is, hogy nemzetközi jog szerint több mint aggályos az a tény, hogy civil létesítményeket tesznek katonai célponttá, s szándékosan veszélyeztetik ezzel az ott lévő ártatlan gyermekek, asszonyok és minden békés gázai polgár életét. Az uniós dokumentum szerint a jelenlegi helyzetben Izraelnek minden eszközzel jogában áll megakadályozni az államát és civil lakosságát, értékeit, létesítményeit veszélyeztető orvtámadásokat, amelyeket a Hamasz terroristáinak rakétatámadásai okoznak. Az EU arra is felszólítja a Hamaszt, hogy a mielőbbi fegyvernyugvás érdekében hagyjon fel az Izraelt érő támadásokkal, s ne használják fel védőpajzsként az ártatlan gázai lakosságot."
718 halott palesztin (121 gyerek) vs 34 izraeli halott.
Más:
index.hu/kulfold/2014/07/23/ensz_haborus_bunt_kovethetett_el_izrael/
"A világszervezet genfi jogi fórumát a palesztinok, Egyiptom és Pakisztán kérésére hívták össze. A határozatot 29 állam támogatta, az Egyesült Államok ellene szavazott, 17 ország, köztük több európai uniós tagállam pedig tartózkodott."
Jó látni, hogy egyre többen hátrálnak ki Izrael mögül, a beszari EU-s országok is csak tartózkodnak már, nem igennel szavaznak.cartman023
több mint 11 éve
Ez egy komoly oldal, hiszen azt a fantasztikus hírt is ők hozták le, hogy a mekis hamburger gyerekhúst tartalmaz: naturahirek.com/sokkolo-kijelentes-a-mcdonalds-eltunt-gyerekek-testet-daralja-bele-a-hamburgerekbe/ 😀naturahirek.com/.....ZoliZoltánNincs ezeknek üldözési mániájuk?Matthew99
több mint 11 éve
naturahirek.com/.....ZoliZoltánNincs ezeknek üldözési mániájuk?

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.

