Kerékpár

23 feliratkozó

több mint 11 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 876 — we almost always almost win
Purito brutális a Vueltán, de úgy an block idén. A Girón is a tőle elvárható szint felett teljesített és azért Hesjedal ott sem kalapálta el annyira a hegyeken. Pl.: az utolsó hosszú hegyi szakaszon adott is a kanadainak pár másodpercet (ami sajnos kevésnek bizonyult az időfutam előtt). danyly
Ez elég vicces, azért Purito alulteljesített azon a Girón, de legalábbis mutatta, hogy nem bírja a folyamatos terhelést három héten át. Hesjedal nála jóval szarabb hegyen, mégis alig tudott neki összesen kb. fél percet adni neki, mert rosszabb az állóképessége.

Ez amúgy könnyen kijöhet most a hegyekben, de lehet, hogy nem fog, mivel azért a Vuelta jóval könnyebb, mint a Giro. Általában egy viszonylag sík vagy legfeljebb dombos szakasz végére beküldenek egy rövid/közepes falat aztán szevasz, a Girón ott sok nagy hegy van minden komoly szakaszon, el lehet játszani, amit De Gendt eljátszott, stb.

Azzal sem értek egyet, hogy ez így sokkal jobb, mint a Tour, hiszen a szökéseknek is van bája, aminek itt vajmi kevés esélye van a szakaszkialakítások és a jóváírások miatt. Azt pedig nehezen mondhatjuk, hogy idén bővelkedtünk a Cavre dizájnolt síkbefutókban, elég sok technikás, dombos, trükkös finis volt a könnyű szakaszokon is. Ami miatt a Vuelta magasan veri az idei Tourt, az a versenyzők stílusa/minősége, a Touron idén érthető okokból gyengébb mezpny volt, ráadásul nyilvánvaló volt a győztes kiléte.Rajna
Itt is vannak tök sík szakaszok is. Van mellette néhány olyan ahol a legvégén egy kis domb, és máris sokkal változatosabb a verseny.
A többivel egyetértek.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 11 éve
Rajna Tennessee Titans 7 816 — Nega Scott
Purito brutális a Vueltán, de úgy an block idén. A Girón is a tőle elvárható szint felett teljesített és azért Hesjedal ott sem kalapálta el annyira a hegyeken. Pl.: az utolsó hosszú hegyi szakaszon adott is a kanadainak pár másodpercet (ami sajnos kevésnek bizonyult az időfutam előtt). danyly
Ez elég vicces, azért Purito alulteljesített azon a Girón, de legalábbis mutatta, hogy nem bírja a folyamatos terhelést három héten át. Hesjedal nála jóval szarabb hegyen, mégis alig tudott neki összesen kb. fél percet adni neki, mert rosszabb az állóképessége.

Ez amúgy könnyen kijöhet most a hegyekben, de lehet, hogy nem fog, mivel azért a Vuelta jóval könnyebb, mint a Giro. Általában egy viszonylag sík vagy legfeljebb dombos szakasz végére beküldenek egy rövid/közepes falat aztán szevasz, a Girón ott sok nagy hegy van minden komoly szakaszon, el lehet játszani, amit De Gendt eljátszott, stb.

Azzal sem értek egyet, hogy ez így sokkal jobb, mint a Tour, hiszen a szökéseknek is van bája, aminek itt vajmi kevés esélye van a szakaszkialakítások és a jóváírások miatt. Azt pedig nehezen mondhatjuk, hogy idén bővelkedtünk a Cavre dizájnolt síkbefutókban, elég sok technikás, dombos, trükkös finis volt a könnyű szakaszokon is. Ami miatt a Vuelta magasan veri az idei Tourt, az a versenyzők stílusa/minősége, a Touron idén érthető okokból gyengébb mezpny volt, ráadásul nyilvánvaló volt a győztes kiléte.

több mint 11 éve
danyly Miami Dolphins Georgia Bulldogs 8 439 — Dolphins fan
Purito brutális a Vueltán, de úgy an block idén. A Girón is a tőle elvárható szint felett teljesített és azért Hesjedal ott sem kalapálta el annyira a hegyeken. Pl.: az utolsó hosszú hegyi szakaszon adott is a kanadainak pár másodpercet (ami sajnos kevésnek bizonyult az időfutam előtt). Ja és az időfutam. Már az olasz körversenyen látszott sokat fejlődött benne. De azért különbséget kell tenni az akkori és a mostani TT között. Az egy 3 hét végén volt, rövidebb, sík és utcai pályán, míg a Vueltás hosszabb, dombbal nehezített (félig hegyi időfutamnak is nevezhetnénk), nagyobbrészt road pályán és a második hét elején. De summa summarum, nagyot ment most is J. Rodriguez. Le a kalappal előtte.

12 szakasz ment le eddig és 3 második hely és 2 első hely a spanyol neve mellett. Nem semmi. Mintha a Vuelta első felét neki találták volna ki. Ezekben a rövid hegyeken, hegyi befutókon verhetetlen. Nagyon kíváncsi leszek rá szombaton és hétfőn, és főleg a 20. szakaszon. Ha akkor lesz még esélye.

Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 11 éve
Vrijbloed Baltimore Ravens 4 295 — No ghosts left to haunt you
Uuuhhh, azért az kicsit odab@sz, hogy a 187. Ignatyev 10 percet kapott, a 188. Lechuga Rodriguez meg már 32 és fél percet. 😀
több mint 11 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 876 — we almost always almost win
Az ilyen sík szakaszok végére egy kis hegy jól meg tudja bolondítani a szakaszt, de ki az aki ezt előre nem látta volna? Minek 14 Cavendish szakasz egy körversenyre, lehetnének ilyenek is, és ettől még nem annyira lehetetlenül durva, mint a Giro szokott lenni általában...
Egy kis jóváírás és a szakaszgyőzelemért is van küzdelem. erre a Giroról is félig már kigyomlálták, nem értem...

Egyébként most a kontraszt is nagy, mert az idei tdf útvonal az valami gyalázat volt.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 11 éve
clbass New Orleans Saints 3 091 — Saints fan
Ez a Vuelta jobb, de mindenképp érdekesebb mint az előző 3 év tdf-a összesen. Fel nem tudom fogni miért törölték el a jóváírást...ez csinálja a versenyt + ez a sok hegyi befutó! Csemege
több mint 11 éve
Rajna Tennessee Titans 7 816 — Nega Scott
Purito negyedik helyről kell nekimenjen a hegyeknek, nem lesz könnyű.Rajna
Aha. 😛 (bocs 😀)

Én úgy számoltam, hogy Froome/Contador előzi.. de Valverdében azért relatíve biztos voltam.. hát Purito odavágott.
A Bola del Mundo miatt szerintem neki áll a dolog... innentől.Igor
Jó hát ott bárki megborulhat, Contador szerintem még mindig favorit, Purito állóképessége sosem volt az igazi, Hesjedal is verte időnként a Girón ugye, hogy a De Gendt-féle attakokról ne is beszéljek.

A kronója meg nagyon állat volt, a dombon simán a legjobb volt, és a sík meg a lejtmenet is jött neki eléggé, azért ennél ő is legalább egy perccel rosszabbra számított.

több mint 11 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 15 783 — Once you play God, you're gonna crumble one by one...
Purito negyedik helyről kell nekimenjen a hegyeknek, nem lesz könnyű.Rajna
Aha. 😛 (bocs 😀)

Én úgy számoltam, hogy Froome/Contador előzi.. de Valverdében azért relatíve biztos voltam.. hát Purito odavágott.
A Bola del Mundo miatt szerintem neki áll a dolog... innentől.

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 11 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 235 — #NoStress
Szegény Purito, pedig hogy megérdemelné végre az első Grand Tour győzelmét... És most meg is lehetne, ha Contador nem éppen most tért volna vissza, de hát a legjobbal nehéz versenyezni, és megnehezebb legyőzni, vagyis hát az utóbbi 6 évben nem igazán sikerült senkinek, és remélem most se fog. 😊 Na mind1, ha minden jól megy továbbra is, akkor Contadornak meg lesz minden Grand Touron a minimum 2 összetett siker (a tavalyi Giro-t nem értem miért vették el, úgyhogy azt én az övének számolom 😊 ). Jughead
... és majd 2019-ben elveszik mind.
Froome-ét 2021-ben, és meg is van Purito sikere.
Nyugodtan örülhetsz neki most már előre, persze csak amíg őt és az összes profi biciklistát nem detronizálják 2024-ben.
Én már most örülök annak a 2 hónapnak 2023-ban amíg Bodrogi nyeri épp a 2003-as Tourt.

több mint 11 éve
Jughead Dallas Cowboys 4 079
Szegény Purito, pedig hogy megérdemelné végre az első Grand Tour győzelmét... És most meg is lehetne, ha Contador nem éppen most tért volna vissza, de hát a legjobbal nehéz versenyezni, és megnehezebb legyőzni, vagyis hát az utóbbi 6 évben nem igazán sikerült senkinek, és remélem most se fog. 😊 Na mind1, ha minden jól megy továbbra is, akkor Contadornak meg lesz minden Grand Touron a minimum 2 összetett siker (a tavalyi Giro-t nem értem miért vették el, úgyhogy azt én az övének számolom 😊 ).
több mint 11 éve
danyly Miami Dolphins Georgia Bulldogs 8 439 — Dolphins fan
Ez mekkora! Nagy grat Puritónak. Nagyon szurkoltam neki, hogy meglegyen. 1 mp. Nagyon kemény.
Kessiakoff pedig brutál időt ment.

Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 11 éve
Rajna Tennessee Titans 7 816 — Nega Scott
Na ez jó volt, Purito sokkal jobb volt lejtmenetben, mint vártam, meg a síkon is odarakta magát. Kessiakoff meg ráállt a dombos kronókra, a TdS-en ugyanezt megcsinálta 😊

több mint 11 éve
Rajna Tennessee Titans 7 816 — Nega Scott
Kessiakoff most a legnagyobb esélyes, 20 másodpercet adott csak a dombon Porténak.

több mint 11 éve
danyly Miami Dolphins Georgia Bulldogs 8 439 — Dolphins fan
Én egy 52:50 és 53:10 közötti időre gondoltam, ami nyerni fog. A 44-es átlag az meglesz, de a 45 már kétséges.

Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 11 éve
roniadi Denver Broncos Oregon Ducks 551 — Broncos fan
Castroviejo nyomott egy jó kis alapidőt. danyly
Akkor Valverde nagyon nagyot mehet ma

több mint 11 éve
danyly Miami Dolphins Georgia Bulldogs 8 439 — Dolphins fan
Castroviejo nyomott egy jó kis alapidőt. 54:10 ami 43,6 km/h átlagnak felel meg.
Én olyan 52 valamire gondolok, mint nyertes idő.

Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 11 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
a Wada egy korrupt banda, és az UCI is csak "töltelék" valójában.kishaszi
Így kerek, ebben azért egyetértünk.. 😊 Örömöt/kárörömöt nem okoz amúgy.. az bőven túlzás. Enyhe elégtétel/igazságérzet, bár még ez sem az igazi kifejezés rá.

Igor
Igen, értelek én 😉 Egyet is értek, bár LA fan vagyok, csak sokan abba hibába esnek, hogy ez a dolog akkor kerül majd a helyére, ha LA bukik. Attól semmi nem lesz megoldva, csak az, hogy 1 valakit kicsinálnnk.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 11 éve
Rajna Tennessee Titans 7 816 — Nega Scott
Amúgy szerintem Purito nem annyira gyenge TT-s, mostanában elég sokat javult.. nem vagyok meggyőződve, hogy a 4. helyre fog visszaesni.Igor
Nem fog sokat kapni, de nincsenek messze az ellenfelek. Valverdével 50-50, Contador és Froome pedig minden bizonnyal előzi. A rabósok edzettek a pályán, és utána azt mondták, hogy az egész 20 kilométer emelkedő, aztán 20 kilométer technikás lejtmenet, ez mondjuk Froome ellen szól... meg az összes kronómenő ellen, mint Martin.

több mint 11 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 15 783 — Once you play God, you're gonna crumble one by one...
a Wada egy korrupt banda, és az UCI is csak "töltelék" valójában.kishaszi
Így kerek, ebben azért egyetértünk.. 😊 Örömöt/kárörömöt nem okoz amúgy.. az bőven túlzás. Enyhe elégtétel/igazságérzet, bár még ez sem az igazi kifejezés rá.

Rajna: ennek a sportnak már olyan mindegy.. megtisztulni úgy sem fog, ha a 2. VH óta nem megy és a Bassons-féle alakokkal a példa szerint járnak el, de szerintem nem lesz itt tragédia. 20 év múlva ez lábjegyzet lesz, Coppi, Hinault, Merckx doppingügyeire se emlékszik már senki.. lehet, hogy Landis/Rasmussen eltűnt, de a nagyok maradni fognak.

Amúgy szerintem Purito nem annyira gyenge TT-s, mostanában elég sokat javult.. nem vagyok meggyőződve, hogy a 4. helyre fog visszaesni.

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 11 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
Értem, de ettől még nem lesz igazad. Elfogadom, hogy így érzel, de ez így nem állja meg a helyét nálam. Semmivel sem érdemli meg jobban Armstrong, hogy meghurcolják, mint Basso, vagy Ullrich és vice versa. Azért, mert más emberek, ez még nem elég ok. Mondom ezt úgy, hogy amit Jannal is tettek, az is szemét dolog volt. Azért meg már tényleg ne LA legyen a hibás, hogy a Wada egy korrupt banda, és az UCI is csak "töltelék" valójában.
Szentté meg senki nem avatja szerintem.
(jah, hát Simeoni is jófej, mert mutogatni tud másra meg árulkodni, mit az ovisok - de akkor meg vigye tovább az ügyet, illetve vitte volna tovább, hogy kiderüljön minden, ugyanez igaz Vaughtersre is. Ettől függetlenül LA egyáltalán nem szent, sőt (!!!), de úgy ez az egész dolog jelenleg nem más, mint boszorkány-üldözés, ami max. szubjektív örömöket okozhat az őt utálóknak, csak ne nevezzük igazságosnak, korrektnek stb.)

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 11 éve
Rajna Tennessee Titans 7 816 — Nega Scott
Jó, most azon túl, hogy megérdemli-e vagy sem, a dolog lényege, hogy a kerékpársport ismét veszít egy jókorát a presztízséből. Armstrong győzelmeit úgy igazából úgyse tudják elvenni, max 30 év múlva fogják elfelejteni. Most az, hogy meghurcolják mert megérdemli, az nekem nem számít, viszont ha emiatt szarabb lesz a sportágnak, nem éri meg semmiképp.

Ennél viszont érdekesebb lesz a holnapi Vuelta időfutam, Purito 2 éf él perc hátrányt számol magának Froome-tól. Szerintem Contador alig fog csak lemaradni a brittől, és Valverdének is fekszik ez a terep, Purito negyedik helyről kell nekimenjen a hegyeknek, nem lesz könnyű.

több mint 11 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 15 783 — Once you play God, you're gonna crumble one by one...
Nem feltétlen a lebukást érdemli meg, hanem azt hogy leesen a fejéről a glória, és pofával essen a sárba.
Ha valaki arrogáns és bosszúálló, és ennek ellenére szentté avatják, akkor az az én szememben igenis visszás(abb), mintha egy csendes/légynek nem ártó, szerény emberrel történik.

Ez bizony szubjektív/érzelmeken alapuló dolog.. akármit is mondana erre Sobri, és hadd engedtessék meg hogy így érezzek Lance-szel kapcsolatban. Mindenkinek megadom az esélyt, hogy ő az ellenkezőját gondolja.

Nézd meg, hogy járt Vaughters, Simeoni vagy Bassons (akit valóban lehetne tisztelni, de mondjuk még a topicot olvasó embereknek is mondjuk 20-30%-a ismeri talán.. vajon miért?), vagy más kerékpáros aki felszólalt/keresztbe mert tennie a Bossnak.
Na jó, mondjuk Bassons ellen (is) mindenki kikelt, mert megsértette az omertát.. csak akkor még nem Armstrong volt a capo, úgyhogy azt nem varrhatjuk a nyakába.

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 11 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
"The toll this has taken on my family and my work for our foundation and on me leads me to where I am today - finished with this nonsense."
Persze, ő aki soha egyetlen küzdelemtől nem riadt vissza, és éveken át képes volt bosszúterveket dédelgetni a fejében egyik-másik kerékpárostársa ellenében.
Once a bullshitter, always a bullshitter..

Engem a dopping soha nem zavart (nem vagyok annyira a témában, hogy meg tudjam állapítani kapott-e jobb anyagot.. ezt nem hiszem, hogy sokan tudják: szóval azt feltételezem, hogy nem, és ő volt a legjobb kerekes), hanem az arrogánssága/viselkedése. Ugyanakkor nem lehet megkérdőjelezni, hogy hatalmas sportember volt, a korszak legjobb tour-bringása és talán ami a legfontosabb, a Livestrong-nak hozott hypeját próbáljuk meg pozitívumként felfogni.

Elégtételt nem érzek, de az viszont szerintem mindenképp kijárt neki, hogy a rengeteg, számtalan stiklije "miatt" a végén ne szentként és nimbuszfényben fürödve vonuljon vissza.
Lehet kövezni.
Igor
Ezt nem értem Igor. Ha olyan személyisége lenne, mint Ullrichnak, akkor nem mondanád, hogy kijár neki?
Ami közös: mindenki tagadja, amíg egyértelműen le nem bukik. Jan se vallotta be hivatalosan sose, hogy cuccolt. Ami különbség: mindnek más és más a személyisége. - be is tenne, ha nem így lenne - Vagyis, aki arrogáns az megérdemli, aki nájszgáj az nem érdemli meg? Elég visszás dolog.

// . . . és nem kell megmagyarázni, meg van LA könyve, és igen, aki elolvassa, az rájöhet, hogy előítéletesen mondva: "tipikus amerikai mentalitású" - és ellentétben az őt és a könyvet fikázó dumákkal, ez a könyve nem az ő hősnek bemutatásáról szól, mivel saját maga is leírja többször, hogy arrogáns, "ki ha én nem" személyiségjegyekkel rendelkezik. Ez kb. együtt is jár a megszállottsággal . . . ami aztán a csúcsra is emelte . . . //

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 11 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
Végre eljött az igazság ideje. Én nagyon örülök neki, mert mindig is gyűlöltem és undorodtam tőle, a világ legnagyobb megtévesztésének és népbutításának tartottam a hős Armstrong-ról lefestett amerikai idilli képet, amikor minden mozdulatáról lerítt, hogy koksz nélkül még ülni se tudna a nyeregben.
Nyilván nem most és nem ebben a formában kellett volna leleplezni, és nyílt titok, hogy kb a 150. helyig minden évben mindenkit ki lehetne zárni, de ettől függetlenül számomra elégtétel, hogy végre megtörtént.TheMileHighCity
Ha összeadjuk azokat, akik gyűlölnek valamit, és nekik az az igazság, ha csak azt a gyűlölt valakit hidegre teszik, akkor ott az igazságról és fair playről szó nincs. Ez álszentség. Amazonast lehet rekeszteni az ilyen mentalitású emberekkel, de ez csak szubjektív hozzáállást takar, semmi mást, amivel csak sűrűbben vagyunk, de nem többen.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 11 éve
danyly Miami Dolphins Georgia Bulldogs 8 439 — Dolphins fan
Vááá, Valverde hogy lenyomta Contadort :cool: Még a végén tényleg esélyes lesz 😊 (kopp-kopp)
Jó ki Vuelta ez!Black_Adder
A két kommentátor benyomta a tippeket (Froome és Valverde), gondoltam akkor a másik kettő nyer. 😊 Majdnem igaz is lett, de a végére Contador annyira bemerevedett, besavasodott, hogy szinte alig ment. De ahogy jött a Valverde-J. Rodriguez vonat nem semmi.
Igen itt majd akkor lesz problem Puritonak és Sanyinak ha jönnek ezek a szakaszok: 16. és 20. szakasz, vagy még akár a 14-et is ide vehetjük. Ott lesznek az igazi fel le szisztémák. De én szurkolok nekik.

Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.