Koronavírus 2024
32 feliratkozó
több mint 4 éve
Pár hónapja egyik virológus azt mondta nem lehet kötelezővé tenni jogilag. Egészségügyi beavatkozásnak minősül, amit soha nem lehet kötelezővé tenni, mert akkor innentől kezdve egyéb más ilyet is annak lehetne. Asszem a tüdőszűrést hozta fel példának talán, az is mindenkinek javasolt, előírt lenne, mégis hányan nem mennek el. (Én se voltam ki tudja mióta)Szerintem nem lesz kötelező. Egyszerűen aki beoltatja magát annak lesznek jogai, aki meg nem annak nem.Akinek nem kell ingyen, az majd fizet érte szerinted?Ami érdekes lesz: lesz egy nap valamikor nyáron amikor minden regisztrált be lesz oltva.sztem egy joreszet kiszervezik haveroknak, akik majd maganban oltanak amit kersz. kozben persze kiderul, hogy 2 adag kinai nem eleg hatekony, meg nem lehet vele utazni, de kormanyunkat ez nem fogja zavarni, igy ha vki kinait kapott az kerhet jo penzert a Meszaros&Orban Medical Kft-tol oltast. ez lesz.
Onnan hogyan tovább?
Ülnek az egészségügyisek az oltópontokon, sehol egy oltandó, ömlenek a vakcinák, a háziorvosok elkezdik győzködni a nem regisztráltakat, hogy menjenek, a fele ország meg csakazértse oltatja be magát?
Vajon mi lehet a terv, ha nem a kötelező oltás?
Sobri Jóska
nem fogja bevezetni a kotelezo oltast.
csebi
Arról a 3-4 millió felnőttről beszélünk aki simán nem akar oltást, de akik nélkül nincs meg az az országos átoltottság, ami alap lenne a NORMÁLIS ÉLET újra létrejöttéhez.
Szerinted nem lesz kötelező oltás?
Orbán belátja, hogy annyira hülye ez a pármillió ember, hogy mind egye meg szépen amit főzött, és terheljék agyon továbbra is az egészségügyet, ő szarik rájuk?
Szerinted ez a terv?
Sobri Jóska
samu09
több mint 4 éve
Arról a 3-4 millió felnőttről beszélünk aki simán nem akar oltást, de akik nélkül nincs meg az az országos átoltottság, ami alap lenne a NORMÁLIS ÉLET újra létrejöttéhez.A 7 millió nemtudomhányszázezer felnőttnek az 5 millió 70%-a lenne. Komoly siker lenne, ha ennyit be tudnának szúrni nyárig. Plusz a fertőzésen átesett, vakcinát nem kapó kb. fél-egy millió ember, összesen már a felnőtt lakosság 80%-át is elérheti. Ezzel levihető lesz a kórházi terhelés és a halálozások a töredékére, mert aki kapott vakcinát az elvétve jut kórházig / hal bele, aki nem, azt meg védi majd egy elég erős 70-80%-is biztonságos nyáj, akik már nem terjesztenek.
Szerinted nem lesz kötelező oltás? Orbán belátja, hogy annyira hülye ez a pármillió ember, hogy mind egye meg szépen amit főzött, és terheljék agyon továbbra is az egészségügyet, ő szarik rájuk?
Szerinted ez a terv?
Sobri Jóska
Végleg viszont nem tudjuk ezt seggberúgni egyelőre. Amíg a 2+ millió 16 éven aluli nem lesz beoltható, addig fölösleges is erőlködni a nyáj immunitással, mert nem fog menni. Ezért fölösleges a kötelezővé tétel is.
Szóval, attól függ, hogy mit értesz normális életen. Ha azt, ami 2020 január előtt volt, hogy covid jött, látott, aratott aztán vette a kalapját és eltűnt, az nem mostanában lesz. Ha elég annyi is a "normálishoz", hogy te viszonylag kis rizikóval mehess el szobára egy prostival, akkor azt néhány hét múlva megteheted már, ha kialakult nálad a védettség. Még tovább csökkentheted a rizikót, ha elkéred a prosti vakcina igazolását is. 😀 Egy ideig ez a max, amit el tudunk érni mint "normális" élet. Talán 1 éven belül lesz gyerekeknek is vakcina, akkor lehet majd esély a valódi nyáj immunitás elérésére.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Szputnyiknál úgy tudom h pl endokrin betegeknek módosították úgy h elővigyázattal, de adható.dr.peti athuzta a kizaro okokat
Beki
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Szputnyiknál úgy tudom h pl endokrin betegeknek módosították úgy h elővigyázattal, de adható.
több mint 4 éve
Teli vannak a ryanair járatok józsin vásárolt hamis repjegyes utasokkal igen..."Hogy fogjak ellenorizni, h vki kapott oltast, ha csinaltat egy fasza igazolast a jozsefvarosi piacon?"Es a qr kod 100% biztos,nem kijatszhato?
2021-ben ezt a kérdést egy fiatal ember hogyan teheti fel, már nem azért?
Qr kódról és miegyébről hallottál már? Biztos sok rafkós utazna Milánóba is a józsin vett rájener jegyével, de vannak dolgok, melyek már nem papír alapon mennek
r.baggio
Illetve del-olaszban kezzel irnak szemelyit... 😀
YoungZeeZee

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
YoungZeeZee
9 505
"Hogy fogjak ellenorizni, h vki kapott oltast, ha csinaltat egy fasza igazolast a jozsefvarosi piacon?"Es a qr kod 100% biztos,nem kijatszhato?
2021-ben ezt a kérdést egy fiatal ember hogyan teheti fel, már nem azért?
Qr kódról és miegyébről hallottál már? Biztos sok rafkós utazna Milánóba is a józsin vett rájener jegyével, de vannak dolgok, melyek már nem papír alapon mennek
r.baggio
Illetve del-olaszban kezzel irnak szemelyit... 😀
több mint 4 éve
Amúgy milyen probléma esetén hoztak valós megoldást?De ez csak adminisztráció, nem valós megoldás egy problémára.Szerintem nem lesz kötelező. Egyszerűen aki beoltatja magát annak lesznek jogai, aki meg nem annak nem.Akinek nem kell ingyen, az majd fizet érte szerinted?Ami érdekes lesz: lesz egy nap valamikor nyáron amikor minden regisztrált be lesz oltva.sztem egy joreszet kiszervezik haveroknak, akik majd maganban oltanak amit kersz. kozben persze kiderul, hogy 2 adag kinai nem eleg hatekony, meg nem lehet vele utazni, de kormanyunkat ez nem fogja zavarni, igy ha vki kinait kapott az kerhet jo penzert a Meszaros&Orban Medical Kft-tol oltast. ez lesz.
Onnan hogyan tovább?
Ülnek az egészségügyisek az oltópontokon, sehol egy oltandó, ömlenek a vakcinák, a háziorvosok elkezdik győzködni a nem regisztráltakat, hogy menjenek, a fele ország meg csakazértse oltatja be magát?
Vajon mi lehet a terv, ha nem a kötelező oltás?
Sobri Jóska
nem fogja bevezetni a kotelezo oltast.
csebi
Arról a 3-4 millió felnőttről beszélünk aki simán nem akar oltást, de akik nélkül nincs meg az az országos átoltottság, ami alap lenne a NORMÁLIS ÉLET újra létrejöttéhez.
Szerinted nem lesz kötelező oltás?
Orbán belátja, hogy annyira hülye ez a pármillió ember, hogy mind egye meg szépen amit főzött, és terheljék agyon továbbra is az egészségügyet, ő szarik rájuk?
Szerinted ez a terv?
Sobri Jóska
samu09
Arra szerinted milesz a terv?
Sobri Jóska
több mint 4 éve

Mondjuk ehhez képest anyámat, akinek mindenféle autoimmun és pajzsmirigy gondja van, simán szputnyikkal oltotta a háziorvosa...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Mondjuk az általam felsoroltak számomra még nem tennék elengedhetetlenné az oltást egyelőre 😊Meccsre...Simán lehet úgy szabályozni, hogy teljesen ellehetlenítsék a "normális életet". Ha nem mehetsz szállodába, étterembe, rendezvényre, színházba, moziba, külföldre, (meg amit még ki lehet találni) akkor kevés olyan lesz aki nem kéri.De ez csak adminisztráció, nem valós megoldás egy problémára.Szerintem nem lesz kötelező. Egyszerűen aki beoltatja magát annak lesznek jogai, aki meg nem annak nem.Akinek nem kell ingyen, az majd fizet érte szerinted?Ami érdekes lesz: lesz egy nap valamikor nyáron amikor minden regisztrált be lesz oltva.sztem egy joreszet kiszervezik haveroknak, akik majd maganban oltanak amit kersz. kozben persze kiderul, hogy 2 adag kinai nem eleg hatekony, meg nem lehet vele utazni, de kormanyunkat ez nem fogja zavarni, igy ha vki kinait kapott az kerhet jo penzert a Meszaros&Orban Medical Kft-tol oltast. ez lesz.
Onnan hogyan tovább?
Ülnek az egészségügyisek az oltópontokon, sehol egy oltandó, ömlenek a vakcinák, a háziorvosok elkezdik győzködni a nem regisztráltakat, hogy menjenek, a fele ország meg csakazértse oltatja be magát?
Vajon mi lehet a terv, ha nem a kötelező oltás?
Sobri Jóska
nem fogja bevezetni a kotelezo oltast.
csebi
Arról a 3-4 millió felnőttről beszélünk aki simán nem akar oltást, de akik nélkül nincs meg az az országos átoltottság, ami alap lenne a NORMÁLIS ÉLET újra létrejöttéhez.
Szerinted nem lesz kötelező oltás?
Orbán belátja, hogy annyira hülye ez a pármillió ember, hogy mind egye meg szépen amit főzött, és terheljék agyon továbbra is az egészségügyet, ő szarik rájuk?
Szerinted ez a terv?
Sobri Jóska
samu09
Arra szerinted milesz a terv?
Sobri Jóska
bcsarli
zemanla
Addig amíg a L'art Pour L'art nem lép fel újra élőben. Értük rögtön bevállalnám 😊
De ugye lehet ezt még tovább fokozni pl tömegközlekedés egyebek.
több mint 4 éve
Az benne van a rendezvényben 😊Meccsre...Simán lehet úgy szabályozni, hogy teljesen ellehetlenítsék a "normális életet". Ha nem mehetsz szállodába, étterembe, rendezvényre, színházba, moziba, külföldre, (meg amit még ki lehet találni) akkor kevés olyan lesz aki nem kéri.De ez csak adminisztráció, nem valós megoldás egy problémára.Szerintem nem lesz kötelező. Egyszerűen aki beoltatja magát annak lesznek jogai, aki meg nem annak nem.Akinek nem kell ingyen, az majd fizet érte szerinted?Ami érdekes lesz: lesz egy nap valamikor nyáron amikor minden regisztrált be lesz oltva.sztem egy joreszet kiszervezik haveroknak, akik majd maganban oltanak amit kersz. kozben persze kiderul, hogy 2 adag kinai nem eleg hatekony, meg nem lehet vele utazni, de kormanyunkat ez nem fogja zavarni, igy ha vki kinait kapott az kerhet jo penzert a Meszaros&Orban Medical Kft-tol oltast. ez lesz.
Onnan hogyan tovább?
Ülnek az egészségügyisek az oltópontokon, sehol egy oltandó, ömlenek a vakcinák, a háziorvosok elkezdik győzködni a nem regisztráltakat, hogy menjenek, a fele ország meg csakazértse oltatja be magát?
Vajon mi lehet a terv, ha nem a kötelező oltás?
Sobri Jóska
nem fogja bevezetni a kotelezo oltast.
csebi
Arról a 3-4 millió felnőttről beszélünk aki simán nem akar oltást, de akik nélkül nincs meg az az országos átoltottság, ami alap lenne a NORMÁLIS ÉLET újra létrejöttéhez.
Szerinted nem lesz kötelező oltás?
Orbán belátja, hogy annyira hülye ez a pármillió ember, hogy mind egye meg szépen amit főzött, és terheljék agyon továbbra is az egészségügyet, ő szarik rájuk?
Szerinted ez a terv?
Sobri Jóska
samu09
Arra szerinted milesz a terv?
Sobri Jóska
bcsarli
zemanla
több mint 4 éve
"Hogy fogjak ellenorizni, h vki kapott oltast, ha csinaltat egy fasza igazolast a jozsefvarosi piacon?"2021-ben ezt a kérdést egy fiatal ember hogyan teheti fel, már nem azért?
Qr kódról és miegyébről hallottál már? Biztos sok rafkós utazna Milánóba is a józsin vett rájener jegyével, de vannak dolgok, melyek már nem papír alapon mennek

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
Meccsre...Simán lehet úgy szabályozni, hogy teljesen ellehetlenítsék a "normális életet". Ha nem mehetsz szállodába, étterembe, rendezvényre, színházba, moziba, külföldre, (meg amit még ki lehet találni) akkor kevés olyan lesz aki nem kéri.De ez csak adminisztráció, nem valós megoldás egy problémára.Szerintem nem lesz kötelező. Egyszerűen aki beoltatja magát annak lesznek jogai, aki meg nem annak nem.Akinek nem kell ingyen, az majd fizet érte szerinted?Ami érdekes lesz: lesz egy nap valamikor nyáron amikor minden regisztrált be lesz oltva.sztem egy joreszet kiszervezik haveroknak, akik majd maganban oltanak amit kersz. kozben persze kiderul, hogy 2 adag kinai nem eleg hatekony, meg nem lehet vele utazni, de kormanyunkat ez nem fogja zavarni, igy ha vki kinait kapott az kerhet jo penzert a Meszaros&Orban Medical Kft-tol oltast. ez lesz.
Onnan hogyan tovább?
Ülnek az egészségügyisek az oltópontokon, sehol egy oltandó, ömlenek a vakcinák, a háziorvosok elkezdik győzködni a nem regisztráltakat, hogy menjenek, a fele ország meg csakazértse oltatja be magát?
Vajon mi lehet a terv, ha nem a kötelező oltás?
Sobri Jóska
nem fogja bevezetni a kotelezo oltast.
csebi
Arról a 3-4 millió felnőttről beszélünk aki simán nem akar oltást, de akik nélkül nincs meg az az országos átoltottság, ami alap lenne a NORMÁLIS ÉLET újra létrejöttéhez.
Szerinted nem lesz kötelező oltás?
Orbán belátja, hogy annyira hülye ez a pármillió ember, hogy mind egye meg szépen amit főzött, és terheljék agyon továbbra is az egészségügyet, ő szarik rájuk?
Szerinted ez a terv?
Sobri Jóska
samu09
Arra szerinted milesz a terv?
Sobri Jóska
bcsarli

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 4 éve
Gyanusan nagy lesz az atfedes a be nem oltottak es a rafkos magyarok kozott.Hogy fogjak ellenorizni, h vki kapott oltast, ha csinaltat egy fasza igazolast a jozsefvarosi piacon? 😀
Amugy mi ertelme kotelezo oltasrol beszelni, amikor nem kaphatja mindenki ugyan azt a vakcinat, nem tudjuk meddig hatnak, meg nem tudjuk hogy jok e a virus ujabb mutacioi ellen?
Fel evente kotelezoen beoltatni az orszagot kulonbozo vakcinakkal?
Full eletszerutlen amit irsz Joska, mind Atlagisztanban mind Extremisztamban.
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 4 éve
Joska en csak azt gondolom, hogy latva az elmult 11 evet, hogy komoly penzt fognak szetosztani a haveri kornek ebbol valahogy. oket ez mozgatja, rohadtul nem erdekli oket, hogy amugy mi lesz az orszaggal, a lakossaggal. nekem hirtelen ez a modszer jutott eszembe, de lehet nekik mas fog, ok megis csak kreativabbak ebben es tapasztaltabbak is.Akinek nem kell ingyen, az majd fizet érte szerinted?Ami érdekes lesz: lesz egy nap valamikor nyáron amikor minden regisztrált be lesz oltva.sztem egy joreszet kiszervezik haveroknak, akik majd maganban oltanak amit kersz. kozben persze kiderul, hogy 2 adag kinai nem eleg hatekony, meg nem lehet vele utazni, de kormanyunkat ez nem fogja zavarni, igy ha vki kinait kapott az kerhet jo penzert a Meszaros&Orban Medical Kft-tol oltast. ez lesz.
Onnan hogyan tovább?
Ülnek az egészségügyisek az oltópontokon, sehol egy oltandó, ömlenek a vakcinák, a háziorvosok elkezdik győzködni a nem regisztráltakat, hogy menjenek, a fele ország meg csakazértse oltatja be magát?
Vajon mi lehet a terv, ha nem a kötelező oltás?
Sobri Jóska
nem fogja bevezetni a kotelezo oltast.
csebi
Arról a 3-4 millió felnőttről beszélünk aki simán nem akar oltást, de akik nélkül nincs meg az az országos átoltottság, ami alap lenne a NORMÁLIS ÉLET újra létrejöttéhez.
Szerinted nem lesz kötelező oltás?
Orbán belátja, hogy annyira hülye ez a pármillió ember, hogy mind egye meg szépen amit főzött, és terheljék agyon továbbra is az egészségügyet, ő szarik rájuk?
Szerinted ez a terv?
Sobri Jóska
sztem nem lesz kotelezo. tulsagosan is hatekony dontes lenne az orszag szempontjabol, Orban szempontjabol nem. rohadtul nem erdekli ot, hogy mennyire terhelik az eu-t. az erdekli, hogy ez a dontes rosszul is elsulhet, mert igy sok szavazot veszithet onnan. sztem ugy gondolkozik, hogy mondjuk ha beoltjuk teljesen azt a 4-5 milliot akkor eleve az mar annyira fogja lassitani a virus terjedeset, hogy egyreszt nem terheli agyon az eu-t masreszt meg bizonyos kedvezmenyek elegendoek lesznek, hogy berantson meg vmennyi embert akar azok miatt (utazas, szorakozas stb.).
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Simán lehet úgy szabályozni, hogy teljesen ellehetlenítsék a "normális életet". Ha nem mehetsz szállodába, étterembe, rendezvényre, színházba, moziba, külföldre, (meg amit még ki lehet találni) akkor kevés olyan lesz aki nem kéri.De ez csak adminisztráció, nem valós megoldás egy problémára.Szerintem nem lesz kötelező. Egyszerűen aki beoltatja magát annak lesznek jogai, aki meg nem annak nem.Akinek nem kell ingyen, az majd fizet érte szerinted?Ami érdekes lesz: lesz egy nap valamikor nyáron amikor minden regisztrált be lesz oltva.sztem egy joreszet kiszervezik haveroknak, akik majd maganban oltanak amit kersz. kozben persze kiderul, hogy 2 adag kinai nem eleg hatekony, meg nem lehet vele utazni, de kormanyunkat ez nem fogja zavarni, igy ha vki kinait kapott az kerhet jo penzert a Meszaros&Orban Medical Kft-tol oltast. ez lesz.
Onnan hogyan tovább?
Ülnek az egészségügyisek az oltópontokon, sehol egy oltandó, ömlenek a vakcinák, a háziorvosok elkezdik győzködni a nem regisztráltakat, hogy menjenek, a fele ország meg csakazértse oltatja be magát?
Vajon mi lehet a terv, ha nem a kötelező oltás?
Sobri Jóska
nem fogja bevezetni a kotelezo oltast.
csebi
Arról a 3-4 millió felnőttről beszélünk aki simán nem akar oltást, de akik nélkül nincs meg az az országos átoltottság, ami alap lenne a NORMÁLIS ÉLET újra létrejöttéhez.
Szerinted nem lesz kötelező oltás?
Orbán belátja, hogy annyira hülye ez a pármillió ember, hogy mind egye meg szépen amit főzött, és terheljék agyon továbbra is az egészségügyet, ő szarik rájuk?
Szerinted ez a terv?
Sobri Jóska
samu09
Arra szerinted milesz a terv?
Sobri Jóska
több mint 4 éve
De ez csak adminisztráció, nem valós megoldás egy problémára.Szerintem nem lesz kötelező. Egyszerűen aki beoltatja magát annak lesznek jogai, aki meg nem annak nem.Akinek nem kell ingyen, az majd fizet érte szerinted?Ami érdekes lesz: lesz egy nap valamikor nyáron amikor minden regisztrált be lesz oltva.sztem egy joreszet kiszervezik haveroknak, akik majd maganban oltanak amit kersz. kozben persze kiderul, hogy 2 adag kinai nem eleg hatekony, meg nem lehet vele utazni, de kormanyunkat ez nem fogja zavarni, igy ha vki kinait kapott az kerhet jo penzert a Meszaros&Orban Medical Kft-tol oltast. ez lesz.
Onnan hogyan tovább?
Ülnek az egészségügyisek az oltópontokon, sehol egy oltandó, ömlenek a vakcinák, a háziorvosok elkezdik győzködni a nem regisztráltakat, hogy menjenek, a fele ország meg csakazértse oltatja be magát?
Vajon mi lehet a terv, ha nem a kötelező oltás?
Sobri Jóska
nem fogja bevezetni a kotelezo oltast.
csebi
Arról a 3-4 millió felnőttről beszélünk aki simán nem akar oltást, de akik nélkül nincs meg az az országos átoltottság, ami alap lenne a NORMÁLIS ÉLET újra létrejöttéhez.
Szerinted nem lesz kötelező oltás?
Orbán belátja, hogy annyira hülye ez a pármillió ember, hogy mind egye meg szépen amit főzött, és terheljék agyon továbbra is az egészségügyet, ő szarik rájuk?
Szerinted ez a terv?
Sobri Jóska
samu09
Arra szerinted milesz a terv?
több mint 4 éve
sztem biztosan lesznek uj oltasok, nem felevente de mondjuk evente igen.Ami érdekes lesz: lesz egy nap valamikor nyáron amikor minden regisztrált be lesz oltva.Eladjuk az afrikaiaknak a fölös vakcinákat, vagy ami még jobb, a gyártók kitalálják hogy fél év után újra kell oltani, és akkor kezdődhet előlről a nagyszerűen megszervezett oltási program.
Onnan hogyan tovább?
Ülnek az egészségügyisek az oltópontokon, sehol egy oltandó, ömlenek a vakcinák, a háziorvosok elkezdik győzködni a nem regisztráltakat, hogy menjenek, a fele ország meg csakazértse oltatja be magát?
Vajon mi lehet a terv, ha nem a kötelező oltás?
Sobri Jóska
Mikey
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Az egészségügyben bőven van kapacitás, lélegeztető, most még ugye végre nem is lépnek egymás lábára a kórházban az 5.000 felmondás óta, mert előtte annyi volt a szakdolgozó, hogy Dunát lehetett velük rekeszteni.Szerintem nem lesz kötelező. Egyszerűen aki beoltatja magát annak lesznek jogai, aki meg nem annak nem.Akinek nem kell ingyen, az majd fizet érte szerinted?Ami érdekes lesz: lesz egy nap valamikor nyáron amikor minden regisztrált be lesz oltva.sztem egy joreszet kiszervezik haveroknak, akik majd maganban oltanak amit kersz. kozben persze kiderul, hogy 2 adag kinai nem eleg hatekony, meg nem lehet vele utazni, de kormanyunkat ez nem fogja zavarni, igy ha vki kinait kapott az kerhet jo penzert a Meszaros&Orban Medical Kft-tol oltast. ez lesz.
Onnan hogyan tovább?
Ülnek az egészségügyisek az oltópontokon, sehol egy oltandó, ömlenek a vakcinák, a háziorvosok elkezdik győzködni a nem regisztráltakat, hogy menjenek, a fele ország meg csakazértse oltatja be magát?
Vajon mi lehet a terv, ha nem a kötelező oltás?
Sobri Jóska
nem fogja bevezetni a kotelezo oltast.
csebi
Arról a 3-4 millió felnőttről beszélünk aki simán nem akar oltást, de akik nélkül nincs meg az az országos átoltottság, ami alap lenne a NORMÁLIS ÉLET újra létrejöttéhez.
Szerinted nem lesz kötelező oltás?
Orbán belátja, hogy annyira hülye ez a pármillió ember, hogy mind egye meg szépen amit főzött, és terheljék agyon továbbra is az egészségügyet, ő szarik rájuk?
Szerinted ez a terv?
Sobri Jóska
samu09
Vagy ha szerinted 1 millió beoltottnál, 12.000 kórházi kezeltnél az volt a vers, hogy minden fasza, akkor 4-5 millió beoltottnál és fele ennyi kórházi kezeltnél szempont lesz a kommunikációban a leterheltség?
több mint 4 éve
Ami érdekes lesz: lesz egy nap valamikor nyáron amikor minden regisztrált be lesz oltva.Eladjuk az afrikaiaknak a fölös vakcinákat, vagy ami még jobb, a gyártók kitalálják hogy fél év után újra kell oltani, és akkor kezdődhet előlről a nagyszerűen megszervezett oltási program.
Onnan hogyan tovább?
Ülnek az egészségügyisek az oltópontokon, sehol egy oltandó, ömlenek a vakcinák, a háziorvosok elkezdik győzködni a nem regisztráltakat, hogy menjenek, a fele ország meg csakazértse oltatja be magát?
Vajon mi lehet a terv, ha nem a kötelező oltás?
Sobri Jóska
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 4 éve
Szerintem nem lesz kötelező. Egyszerűen aki beoltatja magát annak lesznek jogai, aki meg nem annak nem.Akinek nem kell ingyen, az majd fizet érte szerinted?Ami érdekes lesz: lesz egy nap valamikor nyáron amikor minden regisztrált be lesz oltva.sztem egy joreszet kiszervezik haveroknak, akik majd maganban oltanak amit kersz. kozben persze kiderul, hogy 2 adag kinai nem eleg hatekony, meg nem lehet vele utazni, de kormanyunkat ez nem fogja zavarni, igy ha vki kinait kapott az kerhet jo penzert a Meszaros&Orban Medical Kft-tol oltast. ez lesz.
Onnan hogyan tovább?
Ülnek az egészségügyisek az oltópontokon, sehol egy oltandó, ömlenek a vakcinák, a háziorvosok elkezdik győzködni a nem regisztráltakat, hogy menjenek, a fele ország meg csakazértse oltatja be magát?
Vajon mi lehet a terv, ha nem a kötelező oltás?
Sobri Jóska
nem fogja bevezetni a kotelezo oltast.
csebi
Arról a 3-4 millió felnőttről beszélünk aki simán nem akar oltást, de akik nélkül nincs meg az az országos átoltottság, ami alap lenne a NORMÁLIS ÉLET újra létrejöttéhez.
Szerinted nem lesz kötelező oltás?
Orbán belátja, hogy annyira hülye ez a pármillió ember, hogy mind egye meg szépen amit főzött, és terheljék agyon továbbra is az egészségügyet, ő szarik rájuk?
Szerinted ez a terv?
Sobri Jóska
több mint 4 éve
lehet holnapra leallitjak az AZ-t itt is, a kinairol azt se tudod hany adag kell hogy vedjen... de kotelezoen szuratna mar befele, amit nyugaton nem lepnek meg.majd 2-3 ev mulva talan meg lehet lepni ezt, amikor latjak a hosszutavu mellekhatast is.
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Kivéve, ha valóban kb 6 hónapos védelmet adnak csak ezek a vakciknák...akkor szépen lassan kezdődhet előről az egész.Ami érdekes lesz: lesz egy nap valamikor nyáron amikor minden regisztrált be lesz oltva.visszamennek a helyükre és dolgoznak, azt a napi 2-3 oltást tényleg bármikor beadhatja a háziorvos bármikor
Onnan hogyan tovább?
Ülnek az egészségügyisek az oltópontokon, sehol egy oltandó, ömlenek a vakcinák, a háziorvosok elkezdik győzködni a nem regisztráltakat, hogy menjenek, a fele ország meg csakazértse oltatja be magát?
Vajon mi lehet a terv, ha nem a kötelező oltás?
Sobri Jóska
NB2
több mint 4 éve
Akinek nem kell ingyen, az majd fizet érte szerinted?Ami érdekes lesz: lesz egy nap valamikor nyáron amikor minden regisztrált be lesz oltva.sztem egy joreszet kiszervezik haveroknak, akik majd maganban oltanak amit kersz. kozben persze kiderul, hogy 2 adag kinai nem eleg hatekony, meg nem lehet vele utazni, de kormanyunkat ez nem fogja zavarni, igy ha vki kinait kapott az kerhet jo penzert a Meszaros&Orban Medical Kft-tol oltast. ez lesz.
Onnan hogyan tovább?
Ülnek az egészségügyisek az oltópontokon, sehol egy oltandó, ömlenek a vakcinák, a háziorvosok elkezdik győzködni a nem regisztráltakat, hogy menjenek, a fele ország meg csakazértse oltatja be magát?
Vajon mi lehet a terv, ha nem a kötelező oltás?
Sobri Jóska
nem fogja bevezetni a kotelezo oltast.
csebi
Arról a 3-4 millió felnőttről beszélünk aki simán nem akar oltást, de akik nélkül nincs meg az az országos átoltottság, ami alap lenne a NORMÁLIS ÉLET újra létrejöttéhez.
Szerinted nem lesz kötelező oltás?
Orbán belátja, hogy annyira hülye ez a pármillió ember, hogy mind egye meg szépen amit főzött, és terheljék agyon továbbra is az egészségügyet, ő szarik rájuk?
Szerinted ez a terv?
több mint 4 éve
Ami érdekes lesz: lesz egy nap valamikor nyáron amikor minden regisztrált be lesz oltva.sztem egy joreszet kiszervezik haveroknak, akik majd maganban oltanak amit kersz. kozben persze kiderul, hogy 2 adag kinai nem eleg hatekony, meg nem lehet vele utazni, de kormanyunkat ez nem fogja zavarni, igy ha vki kinait kapott az kerhet jo penzert a Meszaros&Orban Medical Kft-tol oltast. ez lesz.
Onnan hogyan tovább?
Ülnek az egészségügyisek az oltópontokon, sehol egy oltandó, ömlenek a vakcinák, a háziorvosok elkezdik győzködni a nem regisztráltakat, hogy menjenek, a fele ország meg csakazértse oltatja be magát?
Vajon mi lehet a terv, ha nem a kötelező oltás?
Sobri Jóska
nem fogja bevezetni a kotelezo oltast.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Ami érdekes lesz: lesz egy nap valamikor nyáron amikor minden regisztrált be lesz oltva.kinaibol elkezdik szurni a 3-4. kort, a megfelelo vedettseghez | a fajzert mert szetosztjuk afrikaba |