Koronavírus 2024

32 feliratkozó

több mint 5 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 522 — zászló zászló szív
Nekem is volt ott ismerősöm. Ráadásul azóta a Gődénnyel közös fotója a fejléce a facebookon.
Matthew99
Egyet el kell ismerni, a G. szakálla kurva jó.

több mint 5 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 395
Amúgy én mindent értek, de tényleg. De szegény George H. W. Bush aki meghalt '18 novemberében és a szellemi kapacitásai se voltak már túl jók egy 5-10 évvel előtte, Ő vajon hogy került képbe? Bezzeg Obama, Ő nem volt benne 😕 tuti demokrata szimpatizáns.
MC12
A dolog furcsasága - ez megérne szerintem néhány komolyabb tanulmányt is (valószínűleg van is már, csak én nem futottam még bele) -, hogy ezek az emberek nem a népesség "legbutább" csoportjából kerülnek ki, hanem legalább átlagosak, de talán még az átlagnál tanultabbnak, olvasottabbnak is tűnnek. Úgy látszik ez a "vírus" nem is az igazán tájékozatlanokra / tanulatlanokra a legveszélyesebb, hanem azokra, akik már valamit magukra szedtek. Hogy aztán az-e a baj, hogy nem eleget, és olyanok lettek mint Mekk mester, aki megtanulta használni a kalapácsot és ettől azt hiszi, hogy már mindent meg tud szerelni, vagy az a baj, hogy ez a tudás éppen arra elég, hogy érdeklődjenek, de arra már nem, hogy ne essenek áldozatul a valóságburkuk torzító erejének, azt nem tudom.
peterk2005
Sokszor gondolkodtam azon, hogy ha ezek az emberek az idejüket valami normális dologba, tanulásba, hasznos időtöltésre szánnák, mi mindent elérhetnének. Ugyanis ezek az emberek elképesztő mennyiségű időt töltenek azzal, hogy a zagyvaságokat koherens egésszé kovacsolják. Van ilyen ismerősöm, állítom, egy komplett egyetem idejét eltöltötte összeesküvés elméletek gyártásával, kutatásával és terjesztésével. És jók a skilljeik is, jól alkotnak és látnak át rendszereket, a többség meggyőzően tud előadni tehát van egyfajta debattőri képességük is, számomra felfoghatatlan hogy miért nem akarnak ezzel pénzt keresni, alkotni valamit vagy rendszerszerűen politizálni...

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 29 007 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Valaki említette (vagy linkelt egy cikket) arról, hogy talán jobb megoldás is lenne, mint egységesen minden háziorvosnak ugyanannyi vakcinát adni. Van benne valami. Nem túl hatékony a védekezés, ha zsákfalvakban, ahol amúgy is negyven méterről integetnek egymásnak az emberek, mindenki be van oltva, mert a dokinak van összesen 20 regisztráltja, a budapesti tömegközlekedők meg várnak, mert az ő orvosuknak 2000 regisztráltja van...

 24.hu/belfold/2021/03/01/koronavirus-oltas-magyardombegyhaz/
peterk2005
Egyetértek. Anyósomék (akiket szeretek!!!😉) 70 fölött szívbetegek, rég regisztráltak és semmi. A XIX. kerületben. Pedig kínai is mehet, nincs kifogás...de semmi. Máshol már 60 alatt is mennek, nem betegek is Pest megyében.
Klaci79
Muterom (60+) még semmi, nem hívták. Ráckevén 70+-os telekszomszédja szintén nem hívták.
Anyósomat Nyíregyen hívták egy, másfél hete, hogy mehet a kínaira, nem kérte.
A 83 éves dédit már beoltották (jó, unokája háziorvos), de ő se értette miért őt, egyedül él otthon, nem megy soha sehova, nem nagyon találkozik senkivel...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 823 — no es importante
Feleségem nagypapája két hete kapta meg a pfizert, mára úgy bevizesedett a tüdeje, a mentő vitte el (korábban semmi ilyen tünete nem volt, a szívére és a prosztatájára szedett gyógyszereket)

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 891
Nekem azt mondja meg valaki, hogy mi akadálya van annak, hogy az EU saját vakcinagyártó központokat hozzon létre, központi költségvetésből foglalkoztatott szakemberekkel, központilag felszerelt gyárakkal, amik csak neki fejlesztenek, neki gyártanak? Aminek lenne egy vezetője és saját apparátusa, mint pl az Európai Környezetvédelmi Ügynökségnek vagy az Európai Ügyészségnek.

Egészségügyi vagy járványügyi vonalon ez miért nem kivitelezhető? Nem gondoltak rá?

WHO szinten is felvethető ugyanez és akkor lehetne egy központi elosztás, nem a gazdagok gyarmatosítanák le Afrikát és a fejletlen ázsiai országokat.

Tudom, hogy a piaci szereplőknek ez nem jönne jól.
Willie Parker
Szerintem túl sok idő lenne....
Így is folyamatosan futtatják fel a termelést és éves szinten több milliárd vakcinát legyártanak csak idén.
Egyelőre a gond az, hogy a fejlett országok lekötötték gyorsan a vakcinákat, a fejlődők meg csak egy WHO-s programon keresztül illetve a nagy indiai gyárakból kapják, nyilván jóval lassabban. De azért én így is kalapot emelek egy ilyen program előtt....azt senki nem várhatja, hogy hirtelene 4-5 milliárd vakcina legyártásra kerüljön. December vége óta van oltás és a fejlett világban még az oltóprogramokat is valamivel könnyebb megszervezni...de egy ghánai faluba nem tudom hogy juttatnak el hirtelen -80 fokon tárolható vakcinákat....
több mint 5 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 150
Gyermek teszteredményével van már valakinek tapasztalata?
Csak az orvosa kapja meg, vagy online is elérhető?
4 évesen nyilván nincs még ügyfélkapuja, az enyémről még nem tudok átlépni az ő adataira...
clbass
Csak a beutaló gyermekorvos kapja az eredményt, a te ügyfélkapudra nem küldik.
több mint 5 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 150
Nekem azt mondja meg valaki, hogy mi akadálya van annak, hogy az EU saját vakcinagyártó központokat hozzon létre, központi költségvetésből foglalkoztatott szakemberekkel, központilag felszerelt gyárakkal, amik csak neki fejlesztenek, neki gyártanak? Aminek lenne egy vezetője és saját apparátusa, mint pl az Európai Környezetvédelmi Ügynökségnek vagy az Európai Ügyészségnek.

Egészségügyi vagy járványügyi vonalon ez miért nem kivitelezhető? Nem gondoltak rá?

WHO szinten is felvethető ugyanez és akkor lehetne egy központi elosztás, nem a gazdagok gyarmatosítanák le Afrikát és a fejletlen ázsiai országokat.

Tudom, hogy a piaci szereplőknek ez nem jönne jól.
több mint 5 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 891
Valaki említette (vagy linkelt egy cikket) arról, hogy talán jobb megoldás is lenne, mint egységesen minden háziorvosnak ugyanannyi vakcinát adni. Van benne valami. Nem túl hatékony a védekezés, ha zsákfalvakban, ahol amúgy is negyven méterről integetnek egymásnak az emberek, mindenki be van oltva, mert a dokinak van összesen 20 regisztráltja, a budapesti tömegközlekedők meg várnak, mert az ő orvosuknak 2000 regisztráltja van...

 24.hu/belfold/2021/03/01/koronavirus-oltas-magyardombegyhaz/
peterk2005
Egyetértek. Anyósomék (akiket szeretek!!!😉) 70 fölött szívbetegek, rég regisztráltak és semmi. A XIX. kerületben. Pedig kínai is mehet, nincs kifogás...de semmi. Máshol már 60 alatt is mennek, nem betegek is Pest megyében.
több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 553 — The only discipline that lasts, is self discipline
Valaki említette (vagy linkelt egy cikket) arról, hogy talán jobb megoldás is lenne, mint egységesen minden háziorvosnak ugyanannyi vakcinát adni. Van benne valami. Nem túl hatékony a védekezés, ha zsákfalvakban, ahol amúgy is negyven méterről integetnek egymásnak az emberek, mindenki be van oltva, mert a dokinak van összesen 20 regisztráltja, a budapesti tömegközlekedők meg várnak, mert az ő orvosuknak 2000 regisztráltja van...

 24.hu/belfold/2021/03/01/koronavirus-oltas-magyardombegyhaz/

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 553 — The only discipline that lasts, is self discipline
Amúgy én mindent értek, de tényleg. De szegény George H. W. Bush aki meghalt '18 novemberében és a szellemi kapacitásai se voltak már túl jók egy 5-10 évvel előtte, Ő vajon hogy került képbe? Bezzeg Obama, Ő nem volt benne 😕 tuti demokrata szimpatizáns.
MC12
A dolog furcsasága - ez megérne szerintem néhány komolyabb tanulmányt is (valószínűleg van is már, csak én nem futottam még bele) -, hogy ezek az emberek nem a népesség "legbutább" csoportjából kerülnek ki, hanem legalább átlagosak, de talán még az átlagnál tanultabbnak, olvasottabbnak is tűnnek. Úgy látszik ez a "vírus" nem is az igazán tájékozatlanokra / tanulatlanokra a legveszélyesebb, hanem azokra, akik már valamit magukra szedtek. Hogy aztán az-e a baj, hogy nem eleget, és olyanok lettek mint Mekk mester, aki megtanulta használni a kalapácsot és ettől azt hiszi, hogy már mindent meg tud szerelni, vagy az a baj, hogy ez a tudás éppen arra elég, hogy érdeklődjenek, de arra már nem, hogy ne essenek áldozatul a valóságburkuk torzító erejének, azt nem tudom.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
clbass New Orleans Saints 3 166 — Saints fan
Gyermek teszteredményével van már valakinek tapasztalata?
Csak az orvosa kapja meg, vagy online is elérhető?
4 évesen nyilván nincs még ügyfélkapuja, az enyémről még nem tudok átlépni az ő adataira...
több mint 5 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 069 — Слава Україні! Героям слава!
Nah, pcr teszt pipa, este lesz eredmeny.

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 5 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 395
életképek a tüntikézésről

Negritis
Nekem is volt ott ismerősöm. Ráadásul azóta a Gődénnyel közös fotója a fejléce a facebookon.
Matthew99
Amúgy én mindent értek, de tényleg. De szegény George H. W. Bush aki meghalt '18 novemberében és a szellemi kapacitásai se voltak már túl jók egy 5-10 évvel előtte, Ő vajon hogy került képbe? Bezzeg Obama, Ő nem volt benne 😕 tuti demokrata szimpatizáns.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 5 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 255 — Invisible man
életképek a tüntikézésről

Negritis
Nekem is volt ott ismerősöm. Ráadásul azóta a Gődénnyel közös fotója a fejléce a facebookon.

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 529 — The Mathematician
életképek a tüntikézésről

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 085 — #NoStress
A világ 200+b országából kb 3-ban tudták megvalósítani
csi77
Tudod miért csak ilyen kevésben?
Mert csak ott próbálták.
Ha valahol nincs rá szándék, és meg se próbálják, akkor nyilvánvalóan nem is tudják megvalósítani.
És arról se nagyon lehet olvasni, hogy valahol nekifogtak, megpróbálták, csak nem sikerült. Ahol bevállalták be is jött, mert ez az egyetlen működőképes megoldás.
Ez kizárólag csak a szándékon múlik, semmi máson.
Szándék nélkül nem is sikerülhet.

En is ugyanazt mondom, hogy europaban ez kivitelezhetetlen.
topin
Miért lenne kivitelezhetetlen?
Bhután vagy Vietnám miben különb nálunk vagy mondjuk Svájcnál vagy Csehországnál, hogy ott sikerült? ÚJ-Zéland annyiban könnyebb helyzetben volt, hogy mindentől 2000 km-re vannak, de szándék és akarat nélkül ott se ment volna, ott is alaphelyzetben naponta tízezrek röpködnek ki-be.

Illetve úgy nem lehet teljes társadalmakat, országokat érintő intézkedéseket hozni, hogy még egy településen belül sincs szolidaritás, fegyelmezettség, eltökéltség, kitartás vagy kooperációs szándék. Még egy egyszerű maszkviselés, távolságtartás tekintetében sem.
Mindenki azt mantrázta tavaly tavasszal is, ősszel is, hogy "nem lehet egy országot bezárni", nem is zártak be, meg is lett a következménye. Mikor igenis be lehet. Sőt, mennyivel "normálisabb", hogy 2021-ben kijárási tilalom van életben 20-tól 05-ig, mint valami elbaszott disztópiában, miközben egyébként meg minden hely, ahova egyébként menni lehetne amúgyis zárva van? Mennyivel "normálisabb" és kezelhetőbb ez, mint az, hogy 3-4 hétig tényleg senki, sehova, de aztán legalább országon, régión, EU-n belül lehetne sokkal komfortosabban élni? A gazdaságról nem is beszélve.
Olyan ez az elmúlt egy év kábé, mintha valaki egy egyszeri nagy pofon helyett bevállalta volna, hogy minden nap egy kicsit picsánrúgják.
Ránézésre nem olyan fájdalmas, csak kurva unalmas, kellemetlen, diszkomfortos, strapás és időigényes.

Ez az európai dekadencia, a fogyasztói társadalom, a kifacsart píszí és félreértelmezett "azt csinálok amit akarok" kultúra következménye, ahol senki se hoz áldozatot másokért, de mindenki elvár magának mindent automatikusan.
Hosszútávon -ahogy egyébként te is kifejted- nem egy sikeres attitűd.

több mint 5 éve
topin New England Patriots 2 266
Az a gond, hogy alig van oltás.
Egyelőre még nem ott akad meg a VISSZA A NORMÁLIS ÉLETBE eszme, hogy kevesen akarnak oltakozni, hanem ott, hogy nincs mivel.
Kínai sincs, orosz sincs.
Az elbaszott oltási terv szerint ugyanannyi adagot kap egy nyékládházi és egy terézvárosi háziorvos, annak ellenére, hogy az előbbinek mondjuk 150 az utóbbinak 1500 betege van. Így még azok nagyrészét se tudták leoltani, akik felfogják, hogy bármelyik vakcina jobb, mint a nemoltás. Nem állnak hegyekben a keleti vakcinák, és nem az a helyzet, hogy mindenki várja a nyugatit. Lehet, hogy ez lesz majd nyárra, de most mindegyikből kevés van.

Meddig lehet reálisan lezárni egy országot?
csi77
Erre egyszerű a válasz: ameddig szükséges.

Ami most zajlik Európában, hogy ugyan nincs teljes zárás, de ami van, az kb. senkinek se jó, az kibaszott gáz.
Nem jó a vírusvédekezés szempontjából, túl nyitott, mert úgy terjed a vírus, hogy veszélyezteti az eü-ellátást egyre több helyen.
És nem jó a gazdaság szempontjából, mert túl zárt, a turizmustól kezdve vendéglátáson, kereskedelmen át rendezvényszervezésig, -technikáig leirt mindent.
Nem mindig és nem mindenben az arany középút a leghasznosabb.
Ezt nem fogja fel se az EU, se az USA vezetése, de még Orbán se igazán. Az arany középút elve Átlagisztánban működik, a jelenlegi extrém helyzetünkben nyilvánvalóan nem.
Sobri Jóska
Kb egy éve indul a cirkusz nálunk is. Nem tudsz egy országot satuzni egy évig. Illetve de, Vanuatut, a Marshall szigeteket és Észak-Koreát.......
csi77
nem az országot, hanem az uniót és a határait kellett volna satuzni közösen egy fix ideig, és ahol felüti a fejét újra a nyitás után, azt izolálni ezen belül teljesen, ahogy a kínaiak tették..a többiek meg folytathatták volna az unión belüli életüket. Ez van, ez lett volna a tuti buli ha azt nézzük hogy ne álljon le a gazdaság hosszú időre, ne érjen el külön szektorokat a lezárás.

 www.portfolio.hu/gazdasag/20210227/nem-erted-miert-tarolta-le-a-koronavirus-magyarorszagot-es-miert-fogja-ujra-pont-azert-mert-nem-erted-471744
topin
Ok, a cikk rengeteg feltételezést hoz fel mint bizonyítékot és Kínát állítja be, mint követendő példa. Azért ez több mint vicces. Minimum megkérdőjelezendő minden kínai adat. A másik, nyilván van igazságtartalma, de egy 45 országból álló kontinenst összehasonlítani Kínával.....

A gazdasági hatásokról most nnyilatkozni is véleményes. Azért ennél egy kicsit komolyabban is lehetne diskurálni.

Ja, a lényeg, az önfényezés-önigazolás nyilván megtalálható a cikkben.

Természetesen, elismerem a munkásságukat, de nem ilyen egyértelmű a megoldás.....
csi77
De, ilyen egyertelmu. Vagy sulytalan az eu minden kovetkezo katasztrofaval szemben. Csak az izolacio a megoldas a lezarassal. Az hogy mindenki mas utemben fertizodik es kozben utazgathatnak ide-oda, az ezt vonja magaval. Vergodest es szektorok kiverezteteset. De amig egy 10 millios orszag eseteben sem kepes elfogadni a demokraciaban egy allampolgar, hogy lezarjak a sajat kis varosat fullra,mert van par tiz, szaz beteg, addig eu szinten nincs mirol beszelni.

Ugyanis ez igy nem fog mukodni a jovoben sem ebben a mindenki kulon, de megis atjaras van szituban. Vagy lezarsz, vagy kiverzel a hullamzasban. Lehet valasztani.

Igaz ezek nem nepszeru dontesek, es a kenyelmes nekunk mindenhez jogunk van tarsadalmak nem toleraljak, tehat aki meghozna az politikailag elbukik velhetoen. De megis ezzel tenne jot. Ezert mukodik ott, ahol nem kell ezen agyalni, hogy jaj az lenne a jo, de felhaborodnanak miatta. Hat ez most igy tenyleg jobb lett.

Az EU vagy egyutt lelegzik ilyen esetekben es egyutt sirunk egyutt nevetunk, vagy egymast huzkodjuk vissza mert mindenki kulonbozo fazisban tart, de mivel a masik nyit ezert az o allampolgarai is ezt varjak el, mindegy hogy nem lehetne.
topin
Szeretem ezt az úri gőgöt, amellyel kinyilatkoztatsz. A világ 200+b országából kb 3-ban tudták megvalósítani, de ez neked alátámasztja igazadat.

Kínát, amely a demokráciát hírből sem ismeri,m összehasonlatani a 40+ európai országgal, nos továbbra vicces. Kérdem, tranzit országként mi a brét csináltunk volna satuval. Nem Új-Zéland vagyunk, ahova véletlenül nem megy az ember....

Miért gondolod, hogy nem merült fel ez másban és pár országon kívül senki nem TUDTA megvalósítani. Nem a turizmusról és azzal kapcsolatban elkövetett hibákról beszélek, hanem a teljes saturól....
csi77
En is ugyanazt mondom, hogy europaban ez kivitelezhetetlen. Ezert fogjuk megszivni a kovetkezot is, meg az azt kovetot is. Mert ezek jonni fognak egyre surubben.

Tehat ezen kellene munkalkodni, hogy erre legyen forgatokonyv. De az en szememben a demokracia ebben a formaban el fog bukni, meg a mi idonkben. Mert sem a klimavalsagot, sem a kovetkezo virust nem fogja ertelmezhetoen kezelni.

Ezert muszaj lesz majd valtozni a viszonyoknak.

Nincs ebben semmi gog. Van ahol megfogtak, van ahol az unio lenyege miatt eselytelen megfogni.
több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 553 — The only discipline that lasts, is self discipline
nem az országot, hanem az uniót és a határait kellett volna satuzni közösen egy fix ideig, és ahol felüti a fejét újra a nyitás után, azt izolálni ezen belül teljesen, ahogy a kínaiak tették..a többiek meg folytathatták volna az unión belüli életüket. Ez van, ez lett volna a tuti buli ha azt nézzük hogy ne álljon le a gazdaság hosszú időre, ne érjen el külön szektorokat a lezárás.
 www.portfolio.hu/gazdasag/20210227/nem-erted-miert-tarolta-le-a-koronavirus-magyarorszagot-es-miert-fogja-ujra-pont-azert-mert-nem-erted-471744
topin
Ok, a cikk rengeteg feltételezést hoz fel mint bizonyítékot és Kínát állítja be, mint követendő példa. Azért ez több mint vicces. Minimum megkérdőjelezendő minden kínai adat. A másik, nyilván van igazságtartalma, de egy 45 országból álló kontinenst összehasonlítani Kínával.....
A gazdasági hatásokról most nnyilatkozni is véleményes. Azért ennél egy kicsit komolyabban is lehetne diskurálni.
Ja, a lényeg, az önfényezés-önigazolás nyilván megtalálható a cikkben.
Természetesen, elismerem a munkásságukat, de nem ilyen egyértelmű a megoldás.....
csi77
Arról nem is beszélve, hogy Kínában nem az fogta meg a vírust, hogy a külső határokat lezárták, hanem az, hogy belül zártak le hermetikusan régiókat ahol felütötte a fejét. Olyan szinten, hogy voltak akik éhenhaltak, annyira nem volt se ki, se be. Ez megcsinálhatatlan. Megnézném én, mit szólna az amúgy európai átlagban még kifejezetten birka, elnyomástűrő magyar is ahhoz, ha mondjuk Debrecent a katonaság körbezárná két hónapra, és se ki, se be. Úgy értem a légy se, és ha megpróbálod, akkor nem egy ötezres a rendőr zsebébe hogy nézzen másfelé, hanem hátba lőnek.

Zárhatunk mi, ha az van, hogy az egyik TV-ben éppen arról beszél a szakértő, hogy a következő hetekben kétszázasával is halhatunk, és beleállhat a földbe az egészségügy, a másik tévében meg közben Gődényék tüntetnek a téren maszk nélkül.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 9 259 — Bears & Illinois fan
Az a gond, hogy alig van oltás.
Egyelőre még nem ott akad meg a VISSZA A NORMÁLIS ÉLETBE eszme, hogy kevesen akarnak oltakozni, hanem ott, hogy nincs mivel.
Kínai sincs, orosz sincs.
Az elbaszott oltási terv szerint ugyanannyi adagot kap egy nyékládházi és egy terézvárosi háziorvos, annak ellenére, hogy az előbbinek mondjuk 150 az utóbbinak 1500 betege van. Így még azok nagyrészét se tudták leoltani, akik felfogják, hogy bármelyik vakcina jobb, mint a nemoltás. Nem állnak hegyekben a keleti vakcinák, és nem az a helyzet, hogy mindenki várja a nyugatit. Lehet, hogy ez lesz majd nyárra, de most mindegyikből kevés van.

Meddig lehet reálisan lezárni egy országot?
csi77
Erre egyszerű a válasz: ameddig szükséges.

Ami most zajlik Európában, hogy ugyan nincs teljes zárás, de ami van, az kb. senkinek se jó, az kibaszott gáz.
Nem jó a vírusvédekezés szempontjából, túl nyitott, mert úgy terjed a vírus, hogy veszélyezteti az eü-ellátást egyre több helyen.
És nem jó a gazdaság szempontjából, mert túl zárt, a turizmustól kezdve vendéglátáson, kereskedelmen át rendezvényszervezésig, -technikáig leirt mindent.
Nem mindig és nem mindenben az arany középút a leghasznosabb.
Ezt nem fogja fel se az EU, se az USA vezetése, de még Orbán se igazán. Az arany középút elve Átlagisztánban működik, a jelenlegi extrém helyzetünkben nyilvánvalóan nem.
Sobri Jóska
Kb egy éve indul a cirkusz nálunk is. Nem tudsz egy országot satuzni egy évig. Illetve de, Vanuatut, a Marshall szigeteket és Észak-Koreát.......
csi77
nem az országot, hanem az uniót és a határait kellett volna satuzni közösen egy fix ideig, és ahol felüti a fejét újra a nyitás után, azt izolálni ezen belül teljesen, ahogy a kínaiak tették..a többiek meg folytathatták volna az unión belüli életüket. Ez van, ez lett volna a tuti buli ha azt nézzük hogy ne álljon le a gazdaság hosszú időre, ne érjen el külön szektorokat a lezárás.

 www.portfolio.hu/gazdasag/20210227/nem-erted-miert-tarolta-le-a-koronavirus-magyarorszagot-es-miert-fogja-ujra-pont-azert-mert-nem-erted-471744
topin
Ok, a cikk rengeteg feltételezést hoz fel mint bizonyítékot és Kínát állítja be, mint követendő példa. Azért ez több mint vicces. Minimum megkérdőjelezendő minden kínai adat. A másik, nyilván van igazságtartalma, de egy 45 országból álló kontinenst összehasonlítani Kínával.....

A gazdasági hatásokról most nnyilatkozni is véleményes. Azért ennél egy kicsit komolyabban is lehetne diskurálni.

Ja, a lényeg, az önfényezés-önigazolás nyilván megtalálható a cikkben.

Természetesen, elismerem a munkásságukat, de nem ilyen egyértelmű a megoldás.....
csi77
Önfényezés-önigazolás??? Azért mert végre van már néhány cikk ami értékelhetően foglalkozik egy olyan aspektussal amit néhányan 1 éve szajkózunk? Értékeld annak, ha úgy tetszik...
Amennyiben egyszer sikerül ledobni a gyűlelettorzítós napszemüveget, úgy kérlek olvasd át mégegyszer a cikket, és ne a kevés támadható részletet kiemelve reagálj!
Véleményem szerint a közösségi felelősségvállalás az egyetlen részlet amire ez a kis közösség valóban hatást tudna gyakorolni! Ennek ellenére pont ez a terület, ami felett a legnagyobb közönnyel lépnek át oly sokan itt, gyűlölettel megspékelt felelősséghárítással.
Gratulálok! Köszönöm! 😕
clbass
Túl sok a feltételezés. A munkásságot elismerem, igazuk is lehet RÉSZBEN, a megvalósíthatóságról itt Európában keveset írtak. Ez nem Kína......

Az önfényezést pedig az " én megmondtam" attitűdre értettem.

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 5 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 9 259 — Bears & Illinois fan
Az a gond, hogy alig van oltás.
Egyelőre még nem ott akad meg a VISSZA A NORMÁLIS ÉLETBE eszme, hogy kevesen akarnak oltakozni, hanem ott, hogy nincs mivel.
Kínai sincs, orosz sincs.
Az elbaszott oltási terv szerint ugyanannyi adagot kap egy nyékládházi és egy terézvárosi háziorvos, annak ellenére, hogy az előbbinek mondjuk 150 az utóbbinak 1500 betege van. Így még azok nagyrészét se tudták leoltani, akik felfogják, hogy bármelyik vakcina jobb, mint a nemoltás. Nem állnak hegyekben a keleti vakcinák, és nem az a helyzet, hogy mindenki várja a nyugatit. Lehet, hogy ez lesz majd nyárra, de most mindegyikből kevés van.

Meddig lehet reálisan lezárni egy országot?
csi77
Erre egyszerű a válasz: ameddig szükséges.

Ami most zajlik Európában, hogy ugyan nincs teljes zárás, de ami van, az kb. senkinek se jó, az kibaszott gáz.
Nem jó a vírusvédekezés szempontjából, túl nyitott, mert úgy terjed a vírus, hogy veszélyezteti az eü-ellátást egyre több helyen.
És nem jó a gazdaság szempontjából, mert túl zárt, a turizmustól kezdve vendéglátáson, kereskedelmen át rendezvényszervezésig, -technikáig leirt mindent.
Nem mindig és nem mindenben az arany középút a leghasznosabb.
Ezt nem fogja fel se az EU, se az USA vezetése, de még Orbán se igazán. Az arany középút elve Átlagisztánban működik, a jelenlegi extrém helyzetünkben nyilvánvalóan nem.
Sobri Jóska
Kb egy éve indul a cirkusz nálunk is. Nem tudsz egy országot satuzni egy évig. Illetve de, Vanuatut, a Marshall szigeteket és Észak-Koreát.......
csi77
nem az országot, hanem az uniót és a határait kellett volna satuzni közösen egy fix ideig, és ahol felüti a fejét újra a nyitás után, azt izolálni ezen belül teljesen, ahogy a kínaiak tették..a többiek meg folytathatták volna az unión belüli életüket. Ez van, ez lett volna a tuti buli ha azt nézzük hogy ne álljon le a gazdaság hosszú időre, ne érjen el külön szektorokat a lezárás.

 www.portfolio.hu/gazdasag/20210227/nem-erted-miert-tarolta-le-a-koronavirus-magyarorszagot-es-miert-fogja-ujra-pont-azert-mert-nem-erted-471744
topin
Ok, a cikk rengeteg feltételezést hoz fel mint bizonyítékot és Kínát állítja be, mint követendő példa. Azért ez több mint vicces. Minimum megkérdőjelezendő minden kínai adat. A másik, nyilván van igazságtartalma, de egy 45 országból álló kontinenst összehasonlítani Kínával.....

A gazdasági hatásokról most nnyilatkozni is véleményes. Azért ennél egy kicsit komolyabban is lehetne diskurálni.

Ja, a lényeg, az önfényezés-önigazolás nyilván megtalálható a cikkben.

Természetesen, elismerem a munkásságukat, de nem ilyen egyértelmű a megoldás.....
csi77
De, ilyen egyertelmu. Vagy sulytalan az eu minden kovetkezo katasztrofaval szemben. Csak az izolacio a megoldas a lezarassal. Az hogy mindenki mas utemben fertizodik es kozben utazgathatnak ide-oda, az ezt vonja magaval. Vergodest es szektorok kiverezteteset. De amig egy 10 millios orszag eseteben sem kepes elfogadni a demokraciaban egy allampolgar, hogy lezarjak a sajat kis varosat fullra,mert van par tiz, szaz beteg, addig eu szinten nincs mirol beszelni.

Ugyanis ez igy nem fog mukodni a jovoben sem ebben a mindenki kulon, de megis atjaras van szituban. Vagy lezarsz, vagy kiverzel a hullamzasban. Lehet valasztani.

Igaz ezek nem nepszeru dontesek, es a kenyelmes nekunk mindenhez jogunk van tarsadalmak nem toleraljak, tehat aki meghozna az politikailag elbukik velhetoen. De megis ezzel tenne jot. Ezert mukodik ott, ahol nem kell ezen agyalni, hogy jaj az lenne a jo, de felhaborodnanak miatta. Hat ez most igy tenyleg jobb lett.

Az EU vagy egyutt lelegzik ilyen esetekben es egyutt sirunk egyutt nevetunk, vagy egymast huzkodjuk vissza mert mindenki kulonbozo fazisban tart, de mivel a masik nyit ezert az o allampolgarai is ezt varjak el, mindegy hogy nem lehetne.
topin
Szeretem ezt az úri gőgöt, amellyel kinyilatkoztatsz. A világ 200+b országából kb 3-ban tudták megvalósítani, de ez neked alátámasztja igazadat.

Kínát, amely a demokráciát hírből sem ismeri,m összehasonlatani a 40+ európai országgal, nos továbbra vicces. Kérdem, tranzit országként mi a brét csináltunk volna satuval. Nem Új-Zéland vagyunk, ahova véletlenül nem megy az ember....

Miért gondolod, hogy nem merült fel ez másban és pár országon kívül senki nem TUDTA megvalósítani. Nem a turizmusról és azzal kapcsolatban elkövetett hibákról beszélek, hanem a teljes saturól....

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 659 — Lucas Scott
de egy betűt nem olvastam akár itt akár közösségi médiában sem egy fideszestől, hogy kedves kormányunk ebben hibázott volna.
csebi
Hm...
Nem tartasz fideszesnek, vagy elkerülte a figyelmedet az, hogy az elejétől azt írom, hogy kormányzati szinten folyamatosan hibáznak, hiszen nem zártunk, nem zárunk rendesen?
Mert ez az egyetlen hatékony védekezés, minden más csak a szar kenegetése. Es ez megy egész Európában, így itthon is.
És bele is fog bukni Orbán 22-ben.
Mi a hiba, ha nem ez?!
Sobri Jóska
hmmm újra bemásolom mit írtam, mert a kivágott rész megtévesztő ...

amúgy mennyire érdekes narratíva, hogy mondjuk azt, hogy EU vmien szinten elcseszte a vakcinarendelést én lazán el tudom fogadni, és tudom is hibáztatni (meg olvastam is mások hsz-t annak ellenére, hogy nem kormánypártiak). de egy betűt nem olvastam akár itt akár közösségi médiában sem egy fideszestől, hogy kedves kormányunk ebben hibázott volna.
csebi
Mert ebben konkrétan nem hibázott.
Rendelt máshonnan, ennyit tudott tenni.
Pfizert, Modernát nem lehet egyénileg rendelni. Se országként, se cégként.
Ha lehetne, akkor már lenne magánban, fizetősben.
Sobri Jóska
látod erről beszéltem. párhuzamos valóság. persze, hogy nem hibázott, mert OV. nevetséges.
csebi
Az a párhuzamos valóság ahol eleve minden hiba, amit Orbán vagy a kormányzat csinál.
A vírusvédekezés relációjában kb. mindent elbasztak, olyannyira, hogy bele is fognak bukni.
De pont azt, hogy lehet oltani kínai meg orosz vakcinával, azt nem baszták el.
Nem azért mert OV, hanem mert tény, hogy oltásból a több jobb.
Sobri Jóska
Miért kell újra és újra felesleges köröket lefutnod Jóska?? Többször leírtam már h milyen jó dolgokat tartok amiket OV csinált akar az elmúlt 11 évben akar a vírus védekezéssel kapcsolatban.
Btw: lent is olyan videót tettem be ahol a háziorvosom amellett beszél h a kínai és orosz vakcinaval is megfelelő és jól tette a kormányzat h onnan is szerzett be vakcinát (amellett h megemlítette h ez elképesztő dontes lehetett több szempontból is)

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 659 — Lucas Scott
de egy betűt nem olvastam akár itt akár közösségi médiában sem egy fideszestől, hogy kedves kormányunk ebben hibázott volna.
csebi
Hm...
Nem tartasz fideszesnek, vagy elkerülte a figyelmedet az, hogy az elejétől azt írom, hogy kormányzati szinten folyamatosan hibáznak, hiszen nem zártunk, nem zárunk rendesen?
Mert ez az egyetlen hatékony védekezés, minden más csak a szar kenegetése. Es ez megy egész Európában, így itthon is.
És bele is fog bukni Orbán 22-ben.
Mi a hiba, ha nem ez?!
Sobri Jóska
hmmm újra bemásolom mit írtam, mert a kivágott rész megtévesztő ...

amúgy mennyire érdekes narratíva, hogy mondjuk azt, hogy EU vmien szinten elcseszte a vakcinarendelést én lazán el tudom fogadni, és tudom is hibáztatni (meg olvastam is mások hsz-t annak ellenére, hogy nem kormánypártiak). de egy betűt nem olvastam akár itt akár közösségi médiában sem egy fideszestől, hogy kedves kormányunk ebben hibázott volna.
csebi
Mert ebben konkrétan nem hibázott.
Rendelt máshonnan, ennyit tudott tenni.
Pfizert, Modernát nem lehet egyénileg rendelni. Se országként, se cégként.
Ha lehetne, akkor már lenne magánban, fizetősben.
Sobri Jóska
látod erről beszéltem. párhuzamos valóság. persze, hogy nem hibázott, mert OV. nevetséges.
csebi
pont azt baszta el ugye hogy nem maxolta ki azt amit az eu engedett
Negritis
Ha kimaxolja most több jut nekünk? Az a forrás jelenleg ennyit bír...
clbass
Igen több. Most szépen oltanak más tagállamokban olyan vakcinaval amivel nálunk is lehetne.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 231 — NFL bracket champion '26
de egy betűt nem olvastam akár itt akár közösségi médiában sem egy fideszestől, hogy kedves kormányunk ebben hibázott volna.
csebi
Hm...
Nem tartasz fideszesnek, vagy elkerülte a figyelmedet az, hogy az elejétől azt írom, hogy kormányzati szinten folyamatosan hibáznak, hiszen nem zártunk, nem zárunk rendesen?
Mert ez az egyetlen hatékony védekezés, minden más csak a szar kenegetése. Es ez megy egész Európában, így itthon is.
És bele is fog bukni Orbán 22-ben.
Mi a hiba, ha nem ez?!
Sobri Jóska
hmmm újra bemásolom mit írtam, mert a kivágott rész megtévesztő ...

amúgy mennyire érdekes narratíva, hogy mondjuk azt, hogy EU vmien szinten elcseszte a vakcinarendelést én lazán el tudom fogadni, és tudom is hibáztatni (meg olvastam is mások hsz-t annak ellenére, hogy nem kormánypártiak). de egy betűt nem olvastam akár itt akár közösségi médiában sem egy fideszestől, hogy kedves kormányunk ebben hibázott volna.
csebi
Mert ebben konkrétan nem hibázott.
Rendelt máshonnan, ennyit tudott tenni.
Pfizert, Modernát nem lehet egyénileg rendelni. Se országként, se cégként.
Ha lehetne, akkor már lenne magánban, fizetősben.
Sobri Jóska
látod erről beszéltem. párhuzamos valóság. persze, hogy nem hibázott, mert OV. nevetséges.
csebi
pont azt baszta el ugye hogy nem maxolta ki azt amit az eu engedett
Negritis
Ha kimaxolja most több jut nekünk? Az a forrás jelenleg ennyit bír...
clbass
Vmivel igen, mivel lekötött kvóta arányában osztja az EU a hozzá beérkezett vakcinákat, mivel nem kötöttük le a teljes rendelkezésre álló Moderna-kvótát, így kevesebb Moderna érkezik.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...