Koronavírus 2024

32 feliratkozó

több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 093 — #NoStress
 telex.hu/gazdasag/2021/02/24/jedermann-bertamogatas

Ha nagy a szükség, szerencsére jön a segítség...
somoskovig
azért kiváncsi lennék hány órára és milyen összeggel vannak bejelentve a dolgozók
Negritis
az fb kommenteknél írják, hogy a 14 ember között még 4 órások és egyetemisták is vannak
r.baggio
Na igen, elvileg 50%-ot ad az állam, és elvileg 2,1 milliót kaptak 4 hónapra 12 főre. Így akkor átlagban 80.000 Ft bruttóra vannak bejelentve a dolgozók.
Nem tudom mégis mennyit vártak....
kapitnono
A járulékok felet kell kb befizetni, vagyis az állam adott 2,1 milliót, majd visszavett 1,6-ot. Fura matek.
somoskovig
Szerintem ez a fura:
"Egy normális hónapban a kávézó mintegy 800 ezer forintot fizet ki a dolgozók járulékaira"
Ez kb. 4-5 ember 200-as bruttója.
13 embernel a minimálbéré több. És van a cégnek ügyvezetője is...
Ez is tipikus esete annak, hogy most megy a picsogás, amikor meg termelték az extraprofitot, akkor basztak korrektül közteherviselni. Engem nem zavar, vagy most kéne korrektül kussolni, vagy akkor kellett volna perkálni.
Együtt a kettő nem járja.

több mint 5 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 894
 www.portfolio.hu/gazdasag/20210224/hidegzuhany-az-astrazenecatol-megint-sokkal-kevesebb-vakcina-varhato-tole-mi-all-a-hatterben-471340

Ezek komolyan előkészítették a szerződéseket 😀

Állítólag a héten megkapja a J&J USA-ban az engedélyt és rövidesen az EU-ban is, így jöhet az 1 dózisú is március közepe táján. Ez hasonló technológia, mint az orosz vakcina.
több mint 5 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 161 — Chiefs GM
 telex.hu/gazdasag/2021/02/24/jedermann-bertamogatas

Ha nagy a szükség, szerencsére jön a segítség...
somoskovig
azért kiváncsi lennék hány órára és milyen összeggel vannak bejelentve a dolgozók
Negritis
az fb kommenteknél írják, hogy a 14 ember között még 4 órások és egyetemisták is vannak
r.baggio
Na igen, elvileg 50%-ot ad az állam, és elvileg 2,1 milliót kaptak 4 hónapra 12 főre. Így akkor átlagban 80.000 Ft bruttóra vannak bejelentve a dolgozók.
Nem tudom mégis mennyit vártak....
kapitnono
A járulékok felet kell kb befizetni, vagyis az állam adott 2,1 milliót, majd visszavett 1,6-ot. Fura matek.

több mint 5 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 145 — WHO DAT!!!!
Ja és a legérdekesebb, hogy ha jól hallottam, a kollégám oltás után két napig nem jöhet dolgozni. Ilyen van tényleg?
Mikey
Második oltás után elég sokaknál kb 2 napig láz meg fejfájás van, nekem is volt és ha akartam volna sem tudtam volna menni, de ezt mondták is ott. Lehet erre gondolt.

Szerkesztette: kapitnono

több mint 5 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 145 — WHO DAT!!!!
 telex.hu/gazdasag/2021/02/24/jedermann-bertamogatas

Ha nagy a szükség, szerencsére jön a segítség...
somoskovig
azért kiváncsi lennék hány órára és milyen összeggel vannak bejelentve a dolgozók
Negritis
az fb kommenteknél írják, hogy a 14 ember között még 4 órások és egyetemisták is vannak
r.baggio
Na igen, elvileg 50%-ot ad az állam, és elvileg 2,1 milliót kaptak 4 hónapra 12 főre. Így akkor átlagban 80.000 Ft bruttóra vannak bejelentve a dolgozók.
Nem tudom mégis mennyit vártak....

több mint 5 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 826 — no es importante
 telex.hu/gazdasag/2021/02/24/jedermann-bertamogatas

Ha nagy a szükség, szerencsére jön a segítség...
somoskovig
azért kiváncsi lennék hány órára és milyen összeggel vannak bejelentve a dolgozók
Negritis
az fb kommenteknél írják, hogy a 14 ember között még 4 órások és egyetemisták is vannak

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 093 — #NoStress
Ja és a legérdekesebb, hogy ha jól hallottam, a kollégám oltás után két napig nem jöhet dolgozni. Ilyen van tényleg?
Mikey
nemnincs
sutianap
És ha szabit vesz ki vagy szombat-vasárnap az a két nap, akkorse?

több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 535 — The Mathematician
 telex.hu/gazdasag/2021/02/24/jedermann-bertamogatas

Ha nagy a szükség, szerencsére jön a segítség...
somoskovig
azért kiváncsi lennék hány órára és milyen összeggel vannak bejelentve a dolgozók

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 737 — capitaine du château de Vienne 1487
Ja és a legérdekesebb, hogy ha jól hallottam, a kollégám oltás után két napig nem jöhet dolgozni. Ilyen van tényleg?
Mikey
nemnincs

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 093 — #NoStress
Legalja
 m.hvg.hu/itthon/20210223_vakcinainfo_nemzeti_konzultacio_hirdetese
r.baggio
Ebben egyébként éppen mi?
Toca
Kormányprogandára használják az oltási regisztrációnál megadott email címedet, mert hát miért is ne, ha már csak úgy lehet sikeresen regelni, ha kipipálod a személyes adataid ilyen jellegű felhasználását is...
r.baggio
Semmi olyan adatot nem kellett megadni, amit ne tudna egy random rendőr egy számítógép előtt ülve, vagy bárki aki rálát a népességnyilvántartóra, választási címjegyzékre.
Sobri Jóska
btw: le lehet kérni, hogy ki keresett rád az SZL-ben, ki fért hozzá az adatodhoz. nem árt néha-néha lekérni amúgy sztem.
csebi
Kutya nem kiváncsi rám. 😊
És ha valaki mégis, arra meg én nem vagyok.

több mint 5 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 161 — Chiefs GM
 telex.hu/gazdasag/2021/02/24/jedermann-bertamogatas

Ha nagy a szükség, szerencsére jön a segítség...

több mint 5 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 672 — "Montoya por favor!"
Egyetlen helyen lehet könnyítés: az idősotthonok lakói nem mehetnek ki és nem látogathatják őket, de mivel 80%-uk átesett már az oltáson, itt szeretnének egy emberileg elfogadhatóbb megoldást találni.

Csak kérnem kellett.
Bazzani
Kis kiegészítés:
Orbán Viktor miniszterelnöknél tett mai látogatásán Müller Cecília azt javasolta, hogy akinél kialakul a teljes védettség, annál oldják fel az elzárást – hangzott el az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján. Az operatív törzs és a kormány megfontolja, megvitatja a kérdést Müller Cecília szerint.
Beki
Stílusosan oldják fel az idősotthonok lakóival szemben a korlátozásokat.... Mehetnek amerre látnak amikor akarnak.

Amúgy elmegy a fenébe a vénasszony is, hogy minden egészséges fiatal szívjon továbbra is, miközben az összes gethes és nyugdíjas vígan flangáljon. Ha korlátozás akkor mindenkire vonatkozzon, ha enyhítés az is.
FLZOLI
Ennek semmi értelme nem lenne. Van egy járvány ami különböző mértékben de mindenkire veszélyes, teljesen logikus, hogy mindenki korlátozva legyen. De amikor az oltás meg átesettség miatt rád már nem veszélyes, akkor mi a francért kéne téged otthon tartani? Megszűnt a számodra korlátozást okozó hatás. Pont hogy ezeket az embereket két kézzel kell kilökni otthonról, hogy haladjanak szépen fogyasztani amit és ahol csak lehet.

Nyilván most tökmindegy lenne, hogy Ők mehetnek szállodába vagy 8 után az utcára mert minek, nincs nyitva semmi. De pár héten belül azért lesz már itt 1-1.5 -2 millió körüli ember aki be lesz oltva legalább egyszer vagy már átesett a víruson és akkor szépen nyissanak ki a hotelek és éttermek stb. a beoltottaknak és átesetteknek - de csak nekik. Aki meg menni akar ide-oda, jelentkezzen szépen oltásra és oltassa be magát. Ha meg nem akarja vagy nem tetszik neki a szputnyik meg a kínai vakcina akkor üldögéljen otthon, várja a nyájimmunitást meg a szent nyugati vakcinát 😊 most írta az index, hamarosan lehet magán úton is oltatni, szóval hajrá.
MC12
De miután nem egyenlőek a feltételek, én vagy bárki más miért kerül amiatt hátrányba mert nincs krónikus betegsége? Ha mindenki saját zsebből perkálna oké legyen, de adó forintból megoldva ez szimplán suttyóság, ha valami fiktív sorrend alapján kedvezményeznek egy csoportnak.

Ha én szolidaritás kell legyek a többiekkel, hogy oké veszélyeztetettek és súlyosabb lefolyású a betegség náluk így előbb kapnak oltást semmi gond, legyen így. De akkor az a tömeg miért nem szolidáris azokkal, akik emiatt hátrébb kerülnek és csak sokára kapnak oltást?
FLZOLI
mondjuk én mivel fiatal vagyok és egyedül glaukómám van (ami kb semennyire nem befolyásol mióta műtöttek, csak fél évente járok kontrollra meg szemcseppem van de múltkor már azt mondta a spanyol orvos hogy alig lehetne ezt megmondani) kivárom a sorom még lesz elég bizonyíték hogy minden oltás megfelelően biztonságos. Amég nem szenvedek ebből hátrányt addig nem zavar.

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 661 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Egyetlen helyen lehet könnyítés: az idősotthonok lakói nem mehetnek ki és nem látogathatják őket, de mivel 80%-uk átesett már az oltáson, itt szeretnének egy emberileg elfogadhatóbb megoldást találni.

Csak kérnem kellett.
Bazzani
Kis kiegészítés:
Orbán Viktor miniszterelnöknél tett mai látogatásán Müller Cecília azt javasolta, hogy akinél kialakul a teljes védettség, annál oldják fel az elzárást – hangzott el az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján. Az operatív törzs és a kormány megfontolja, megvitatja a kérdést Müller Cecília szerint.
Beki
Stílusosan oldják fel az idősotthonok lakóival szemben a korlátozásokat.... Mehetnek amerre látnak amikor akarnak.

Amúgy elmegy a fenébe a vénasszony is, hogy minden egészséges fiatal szívjon továbbra is, miközben az összes gethes és nyugdíjas vígan flangáljon. Ha korlátozás akkor mindenkire vonatkozzon, ha enyhítés az is.
FLZOLI
Ennek semmi értelme nem lenne. Van egy járvány ami különböző mértékben de mindenkire veszélyes, teljesen logikus, hogy mindenki korlátozva legyen. De amikor az oltás meg átesettség miatt rád már nem veszélyes, akkor mi a francért kéne téged otthon tartani? Megszűnt a számodra korlátozást okozó hatás. Pont hogy ezeket az embereket két kézzel kell kilökni otthonról, hogy haladjanak szépen fogyasztani amit és ahol csak lehet.

Nyilván most tökmindegy lenne, hogy Ők mehetnek szállodába vagy 8 után az utcára mert minek, nincs nyitva semmi. De pár héten belül azért lesz már itt 1-1.5 -2 millió körüli ember aki be lesz oltva legalább egyszer vagy már átesett a víruson és akkor szépen nyissanak ki a hotelek és éttermek stb. a beoltottaknak és átesetteknek - de csak nekik. Aki meg menni akar ide-oda, jelentkezzen szépen oltásra és oltassa be magát. Ha meg nem akarja vagy nem tetszik neki a szputnyik meg a kínai vakcina akkor üldögéljen otthon, várja a nyájimmunitást meg a szent nyugati vakcinát 😊 most írta az index, hamarosan lehet magán úton is oltatni, szóval hajrá.
MC12
De miután nem egyenlőek a feltételek, én vagy bárki más miért kerül amiatt hátrányba mert nincs krónikus betegsége? Ha mindenki saját zsebből perkálna oké legyen, de adó forintból megoldva ez szimplán suttyóság, ha valami fiktív sorrend alapján kedvezményeznek egy csoportnak.

Ha én szolidaritás kell legyek a többiekkel, hogy oké veszélyeztetettek és súlyosabb lefolyású a betegség náluk így előbb kapnak oltást semmi gond, legyen így. De akkor az a tömeg miért nem szolidáris azokkal, akik emiatt hátrébb kerülnek és csak sokára kapnak oltást?

több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 29 009 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Ennek semmi értelme nem lenne. Van egy járvány ami különböző mértékben de mindenkire veszélyes, teljesen logikus, hogy mindenki korlátozva legyen. De amikor az oltás meg átesettség miatt rád már nem veszélyes, akkor mi a francért kéne téged otthon tartani? Megszűnt a számodra korlátozást okozó hatás. Pont hogy ezeket az embereket két kézzel kell kilökni otthonról, hogy haladjanak szépen fogyasztani amit és ahol csak lehet.

Nyilván most tökmindegy lenne, hogy Ők mehetnek szállodába vagy 8 után az utcára mert minek, nincs nyitva semmi. De pár héten belül azért lesz már itt 1-1.5 -2 millió körüli ember aki be lesz oltva legalább egyszer vagy már átesett a víruson és akkor szépen nyissanak ki a hotelek és éttermek stb. a beoltottaknak és átesetteknek - de csak nekik. Aki meg menni akar ide-oda, jelentkezzen szépen oltásra és oltassa be magát. Ha meg nem akarja vagy nem tetszik neki a szputnyik meg a kínai vakcina akkor üldögéljen otthon, várja a nyájimmunitást meg a szent nyugati vakcinát 😊 most írta az index, hamarosan lehet magán úton is oltatni, szóval hajrá.
MC12
Azért, mert attól hogy te személy szerint be vagy oltva és nem leszel beteg, attól még, ha kapcsolatba kerülsz ezzel a szarral meg tudsz fertőzni vele másokat, akik lehet hogy nincsenek még beoltva.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 087
Ja és a legérdekesebb, hogy ha jól hallottam, a kollégám oltás után két napig nem jöhet dolgozni. Ilyen van tényleg?

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 5 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 087
Mi alapján van oltási rangsor ?
Ismerősi körben van olyan aki már elmúlt 85(nyilván szívműtét stb is volt már neki) , ő még nem kapta meg( dunántúli megyeszékhely), Pesten meg már 30par éves(cukorbeteg) igen.
Ez normális?
Pep71
Mamám 85 éves, komolyabb diabétesszel, magas vérnyomással, és még kisebb dolgokkal, nem kapta meg.
Kollégám 40 év közötti, a legenyhébb diabétesszel, ő ma ment oltásra.
Én Chron-betegként, 3x műtve (egy közte életmentővel), 32 évesen, még nem kaptam meg.

Mamámmal Tatabányaiak vagyunk, a kollégám valami kis faluból van Bicske mellett.

Az alapján amit te írsz, bukik az elméletünk, amire mi jutottunk páran. 😀

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 5 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 089 — Axel Foley
Anyukámmal kb egyszere jelentkeztünk.
Ő 69éves, semmi krónikus betegsége sincs.
Én 41, négy hm gyulladással.
Egy orvosnál vagyunk, nagy a verseny ki kapja meg hamarabb.

több mint 5 éve
nando89 Green Bay Packers Wisconsin Badgers 4 428
Mi alapján van oltási rangsor ?
Ismerősi körben van olyan aki már elmúlt 85(nyilván szívműtét stb is volt már neki) , ő még nem kapta meg( dunántúli megyeszékhely), Pesten meg már 30par éves(cukorbeteg) igen.
Ez normális?
Pep71
Szerintünk azon is múlik h az adott orvosnál mennyien jelentkeztek , anyám 56 minimálisan beteg , múlt héten megkapta az Astrazeneca oltást , apám 62 semmi baja pénteken kapja a kínait , anyósom apósom 66-68 az egyik krónikus beteg egyenlőre még semmi , szüleimnek egy kis prakszissal rendelkező orvosuk van ..sztm ezért kapták hamarabb meg .
több mint 5 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 395
Egyetlen helyen lehet könnyítés: az idősotthonok lakói nem mehetnek ki és nem látogathatják őket, de mivel 80%-uk átesett már az oltáson, itt szeretnének egy emberileg elfogadhatóbb megoldást találni.

Csak kérnem kellett.
Bazzani
Kis kiegészítés:
Orbán Viktor miniszterelnöknél tett mai látogatásán Müller Cecília azt javasolta, hogy akinél kialakul a teljes védettség, annál oldják fel az elzárást – hangzott el az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján. Az operatív törzs és a kormány megfontolja, megvitatja a kérdést Müller Cecília szerint.
Beki
Stílusosan oldják fel az idősotthonok lakóival szemben a korlátozásokat.... Mehetnek amerre látnak amikor akarnak.

Amúgy elmegy a fenébe a vénasszony is, hogy minden egészséges fiatal szívjon továbbra is, miközben az összes gethes és nyugdíjas vígan flangáljon. Ha korlátozás akkor mindenkire vonatkozzon, ha enyhítés az is.
FLZOLI
Ennek semmi értelme nem lenne. Van egy járvány ami különböző mértékben de mindenkire veszélyes, teljesen logikus, hogy mindenki korlátozva legyen. De amikor az oltás meg átesettség miatt rád már nem veszélyes, akkor mi a francért kéne téged otthon tartani? Megszűnt a számodra korlátozást okozó hatás. Pont hogy ezeket az embereket két kézzel kell kilökni otthonról, hogy haladjanak szépen fogyasztani amit és ahol csak lehet.

Nyilván most tökmindegy lenne, hogy Ők mehetnek szállodába vagy 8 után az utcára mert minek, nincs nyitva semmi. De pár héten belül azért lesz már itt 1-1.5 -2 millió körüli ember aki be lesz oltva legalább egyszer vagy már átesett a víruson és akkor szépen nyissanak ki a hotelek és éttermek stb. a beoltottaknak és átesetteknek - de csak nekik. Aki meg menni akar ide-oda, jelentkezzen szépen oltásra és oltassa be magát. Ha meg nem akarja vagy nem tetszik neki a szputnyik meg a kínai vakcina akkor üldögéljen otthon, várja a nyájimmunitást meg a szent nyugati vakcinát 😊 most írta az index, hamarosan lehet magán úton is oltatni, szóval hajrá.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 661 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Egyetlen helyen lehet könnyítés: az idősotthonok lakói nem mehetnek ki és nem látogathatják őket, de mivel 80%-uk átesett már az oltáson, itt szeretnének egy emberileg elfogadhatóbb megoldást találni.

Csak kérnem kellett.
Bazzani
Kis kiegészítés:
Orbán Viktor miniszterelnöknél tett mai látogatásán Müller Cecília azt javasolta, hogy akinél kialakul a teljes védettség, annál oldják fel az elzárást – hangzott el az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján. Az operatív törzs és a kormány megfontolja, megvitatja a kérdést Müller Cecília szerint.
Beki
Stílusosan oldják fel az idősotthonok lakóival szemben a korlátozásokat.... Mehetnek amerre látnak amikor akarnak.

Amúgy elmegy a fenébe a vénasszony is, hogy minden egészséges fiatal szívjon továbbra is, miközben az összes gethes és nyugdíjas vígan flangáljon. Ha korlátozás akkor mindenkire vonatkozzon, ha enyhítés az is.

több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 535 — The Mathematician
Mi alapján van oltási rangsor ?
Ismerősi körben van olyan aki már elmúlt 85(nyilván szívműtét stb is volt már neki) , ő még nem kapta meg( dunántúli megyeszékhely), Pesten meg már 30par éves(cukorbeteg) igen.
Ez normális?
Pep71
 www.random.org/

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 259 — Invisible man
Mi alapján van oltási rangsor ?
Ismerősi körben van olyan aki már elmúlt 85(nyilván szívműtét stb is volt már neki) , ő még nem kapta meg( dunántúli megyeszékhely), Pesten meg már 30par éves(cukorbeteg) igen.
Ez normális?
Pep71
Nálunk is most jött elő egy ismerősnél, hogy a 80 éves anyukája még sehol sincs Pest mellett, de a férjét meg aki 50-es behívták vidéken. Szerintem ki lett mindenhova osztva X adag és ahol kevesebben vannak ott már előrébb vannak a kategóriákban.

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 5 éve
Pep71 Green Bay Packers 3 537
Mi alapján van oltási rangsor ?
Ismerősi körben van olyan aki már elmúlt 85(nyilván szívműtét stb is volt már neki) , ő még nem kapta meg( dunántúli megyeszékhely), Pesten meg már 30par éves(cukorbeteg) igen.
Ez normális?
több mint 5 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 259 — Invisible man
 index.hu/belfold/2021/02/24/megszunhet-a-varakozas-hamarosan-erkezhetnek-a-fizetos-vakcinak/

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 5 éve
Törölt felhasználó