Koronavírus 2024

32 feliratkozó

több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 093 — #NoStress
 telex.hu/gazdasag/2021/02/24/jedermann-bertamogatas

Ha nagy a szükség, szerencsére jön a segítség...
somoskovig
azért kiváncsi lennék hány órára és milyen összeggel vannak bejelentve a dolgozók
Negritis
az fb kommenteknél írják, hogy a 14 ember között még 4 órások és egyetemisták is vannak
r.baggio
Na igen, elvileg 50%-ot ad az állam, és elvileg 2,1 milliót kaptak 4 hónapra 12 főre. Így akkor átlagban 80.000 Ft bruttóra vannak bejelentve a dolgozók.
Nem tudom mégis mennyit vártak....
kapitnono
A járulékok felet kell kb befizetni, vagyis az állam adott 2,1 milliót, majd visszavett 1,6-ot. Fura matek.
somoskovig
Szerintem ez a fura:
"Egy normális hónapban a kávézó mintegy 800 ezer forintot fizet ki a dolgozók járulékaira"
Ez kb. 4-5 ember 200-as bruttója.
13 embernel a minimálbéré több. És van a cégnek ügyvezetője is...
Ez is tipikus esete annak, hogy most megy a picsogás, amikor meg termelték az extraprofitot, akkor basztak korrektül közteherviselni. Engem nem zavar, vagy most kéne korrektül kussolni, vagy akkor kellett volna perkálni.
Együtt a kettő nem járja.
Sobri Jóska
Hogy lenne már 200.000 bruttó után 200.000 járulék???
somoskovig
Nettó után.
200 nettóra kifizetek kb. 200-at összesen.
Egy ilyen helyen 4-500-at keres egy felszolgáló, a tulaj szerint fele fizu, fele jatt. Aha...
Ami biztos, ha 800-at fizet az államnak, kb. 800-at keresnek 13-an nettóban. Ügyvezetővel együtt. Évi párszázmilliós bevételnél eleve kamu, ha 500 netto alatt keres egy cégvezető. Csak azután 500-at befizet költségvetésbe. (Márpedig egy ilyen helynél alap a napi 1 milliós bevétel.) Nevetséges.
De ha csak tisztán a járulék 800, akkor mondjuk kb. nettó 1.6-t keresnek 13-an, ügyvezetőstül. Az is nevetséges.

Hogy értsd, én elviekben elfogadom, ha 4 órás minimálbérrel van bejelentve 5 embere, a többit meg fizeti zsebből feketén, plusz meghagyja a jattot nekik, és termeli egy jó hely az extraprofitot.
Azt is elfogadom, ha egy vállalkozó bértámogatást igényel, és jogosan sír, hogy basznak időben kifizetni, vagy kevés a támogatás.
A kettőt együtt nem tudom elfogadni.

Azt meg, hogy 13 dolgozónak 200 papírt kell kitöltenie, és emiatt picsog abszolút nem tudom akceptálni.
Adminisztrálni amúgyis kell.
Ha szabályszerűen vezetné a kötelezőket, akkor tudná, hogy egy hónapra egy dolgozónak mennyi papírja keletkezik a bérpapírtól a jelenléti íven át az átadásátvételikig, standolásokig, adópapírig.
3 hónapra 13 embernek mennyi papír kéne összesen?! Három?! Vagy fizessen az állam bemondásra?!
Eleve, milyen kapitalista az, aki az államhoz megy rinyálni, de arra nincs egy embere, hogy a papírmunkát tisztességgel letudja, vagy ő maga nem tudja megcsinálni?!

több mint 5 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 395
Ennek semmi értelme nem lenne. Van egy járvány ami különböző mértékben de mindenkire veszélyes, teljesen logikus, hogy mindenki korlátozva legyen. De amikor az oltás meg átesettség miatt rád már nem veszélyes, akkor mi a francért kéne téged otthon tartani? Megszűnt a számodra korlátozást okozó hatás. Pont hogy ezeket az embereket két kézzel kell kilökni otthonról, hogy haladjanak szépen fogyasztani amit és ahol csak lehet.

Nyilván most tökmindegy lenne, hogy Ők mehetnek szállodába vagy 8 után az utcára mert minek, nincs nyitva semmi. De pár héten belül azért lesz már itt 1-1.5 -2 millió körüli ember aki be lesz oltva legalább egyszer vagy már átesett a víruson és akkor szépen nyissanak ki a hotelek és éttermek stb. a beoltottaknak és átesetteknek - de csak nekik. Aki meg menni akar ide-oda, jelentkezzen szépen oltásra és oltassa be magát. Ha meg nem akarja vagy nem tetszik neki a szputnyik meg a kínai vakcina akkor üldögéljen otthon, várja a nyájimmunitást meg a szent nyugati vakcinát 😊 most írta az index, hamarosan lehet magán úton is oltatni, szóval hajrá.
MC12
Azért, mert attól hogy te személy szerint be vagy oltva és nem leszel beteg, attól még, ha kapcsolatba kerülsz ezzel a szarral meg tudsz fertőzni vele másokat, akik lehet hogy nincsenek még beoltva.
warr_b
Te ezt nagyon jól látod 😊 ezért kellene hogy csak azok mehessenek étterembe, szállodába stb. Akik be vannak oltva vagy átestek rajta - de ők viszont mehessenek. Nem olyan bonyolult ez.
MC12
De a pincereket, recepciosokat szakacsokat is bekell oltani, es az o csalad tagjaikat.
De meg igy sem lenne jo mert a csalad tag tovabb viheti...
beltazor
Magyarán szerinted üljünk otthon, amíg nincs meg a 100%-os átoltottság. Tiszta sor. Amúgy pedig csak az én ismerősi körömben van már legalább 3 pultos srác akik túl vannak az oltáson (az elsőn), mert asztmások (papíron) szóval, mire elérjük a 2 millió körüli átesett - beoltott tömeget, hidd el, szép számmal lesznek közöttük a szolgáltató szektorban dolgozók.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 5 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 069 — Слава Україні! Героям слава!
 index.hu/kulfold/2021/02/24/szlovakia-dokumentumfilm-dunaszerdahely/

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 5 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 395
Egyetlen helyen lehet könnyítés: az idősotthonok lakói nem mehetnek ki és nem látogathatják őket, de mivel 80%-uk átesett már az oltáson, itt szeretnének egy emberileg elfogadhatóbb megoldást találni.

Csak kérnem kellett.
Bazzani
Kis kiegészítés:
Orbán Viktor miniszterelnöknél tett mai látogatásán Müller Cecília azt javasolta, hogy akinél kialakul a teljes védettség, annál oldják fel az elzárást – hangzott el az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján. Az operatív törzs és a kormány megfontolja, megvitatja a kérdést Müller Cecília szerint.
Beki
Stílusosan oldják fel az idősotthonok lakóival szemben a korlátozásokat.... Mehetnek amerre látnak amikor akarnak.

Amúgy elmegy a fenébe a vénasszony is, hogy minden egészséges fiatal szívjon továbbra is, miközben az összes gethes és nyugdíjas vígan flangáljon. Ha korlátozás akkor mindenkire vonatkozzon, ha enyhítés az is.
FLZOLI
Ennek semmi értelme nem lenne. Van egy járvány ami különböző mértékben de mindenkire veszélyes, teljesen logikus, hogy mindenki korlátozva legyen. De amikor az oltás meg átesettség miatt rád már nem veszélyes, akkor mi a francért kéne téged otthon tartani? Megszűnt a számodra korlátozást okozó hatás. Pont hogy ezeket az embereket két kézzel kell kilökni otthonról, hogy haladjanak szépen fogyasztani amit és ahol csak lehet.

Nyilván most tökmindegy lenne, hogy Ők mehetnek szállodába vagy 8 után az utcára mert minek, nincs nyitva semmi. De pár héten belül azért lesz már itt 1-1.5 -2 millió körüli ember aki be lesz oltva legalább egyszer vagy már átesett a víruson és akkor szépen nyissanak ki a hotelek és éttermek stb. a beoltottaknak és átesetteknek - de csak nekik. Aki meg menni akar ide-oda, jelentkezzen szépen oltásra és oltassa be magát. Ha meg nem akarja vagy nem tetszik neki a szputnyik meg a kínai vakcina akkor üldögéljen otthon, várja a nyájimmunitást meg a szent nyugati vakcinát 😊 most írta az index, hamarosan lehet magán úton is oltatni, szóval hajrá.
MC12
De miután nem egyenlőek a feltételek, én vagy bárki más miért kerül amiatt hátrányba mert nincs krónikus betegsége? Ha mindenki saját zsebből perkálna oké legyen, de adó forintból megoldva ez szimplán suttyóság, ha valami fiktív sorrend alapján kedvezményeznek egy csoportnak.

Ha én szolidaritás kell legyek a többiekkel, hogy oké veszélyeztetettek és súlyosabb lefolyású a betegség náluk így előbb kapnak oltást semmi gond, legyen így. De akkor az a tömeg miért nem szolidáris azokkal, akik emiatt hátrébb kerülnek és csak sokára kapnak oltást?
FLZOLI
Bármilyen hihetetlen a vírus sem igazságos. Ez nem egy rohadt társasjáték, ahol mindenkire ugyanzon szabályok vonatkoznak, ez egy világjárvány egyedi szabályokkal és reakciókkal. A 14 ezer halott se gondolja fairnek, hogy pont ő halt meg, szóval fairség meg egyenlőség alapon kezelni ezt a kérdést nem lehet.

Tényleg felháborító, hogy rád, aki nem lett beoltva, nem tudod, hogy átestél-e rajta, tehát ugyanúgy megfertőződhetsz, kórházba kerülhetsz, hogy a legrosszabbról ne is beszéljünk, vagy átadhatod bárkinek, NEKED nem lehet ugyanolyan lehetőségeket kapni mint annak AKI MÁR TÚL VAN RAJTA. Nem bonyolult ez továbbra sem pedig.

Te nem kell, hogy szolidáris legyél senkivel, Neked - és mindenkinek - törvények és jogszabályok írják elő, hogy hova mehetsz és mikor, hol kell maszkod hordanod és hol nem, ebben semmi szolidaritás nincs, csak betartod a törvényt, ezért nem jár buksi simi. Az, hogy nem látogatsz idős rokonokat mondjuk, az meg jól felfogott saját érdek semmi más.

De nézzük máshogy. Képzeld magad elé a vendéglátósokat 4 hét múlva, amikor van egy 2 milliós koronavírus-free tömeg, képzeld magad elé a családjaikat, munkavállalóikat stb. majd képzeld el, hogy megmondod nekik, hogy ugyan van 2 millió ember akiket lehetne engedni étterembe szállodába stb. mert túl vannak a víruson, de őket sem engedjük, mert legyenek szolidárisak a maradék 6 millióval (gyerekeket nem számolva) úgyhogy coki, várjátok meg amíg elérjük, hogy 70-80-90% legyen az átoltottság köszi, sziasztok. Komolyan az eszem megáll...

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 5 éve
YoungZeeZee 9 509
Ennek semmi értelme nem lenne. Van egy járvány ami különböző mértékben de mindenkire veszélyes, teljesen logikus, hogy mindenki korlátozva legyen. De amikor az oltás meg átesettség miatt rád már nem veszélyes, akkor mi a francért kéne téged otthon tartani? Megszűnt a számodra korlátozást okozó hatás. Pont hogy ezeket az embereket két kézzel kell kilökni otthonról, hogy haladjanak szépen fogyasztani amit és ahol csak lehet.

Nyilván most tökmindegy lenne, hogy Ők mehetnek szállodába vagy 8 után az utcára mert minek, nincs nyitva semmi. De pár héten belül azért lesz már itt 1-1.5 -2 millió körüli ember aki be lesz oltva legalább egyszer vagy már átesett a víruson és akkor szépen nyissanak ki a hotelek és éttermek stb. a beoltottaknak és átesetteknek - de csak nekik. Aki meg menni akar ide-oda, jelentkezzen szépen oltásra és oltassa be magát. Ha meg nem akarja vagy nem tetszik neki a szputnyik meg a kínai vakcina akkor üldögéljen otthon, várja a nyájimmunitást meg a szent nyugati vakcinát 😊 most írta az index, hamarosan lehet magán úton is oltatni, szóval hajrá.
MC12
Azért, mert attól hogy te személy szerint be vagy oltva és nem leszel beteg, attól még, ha kapcsolatba kerülsz ezzel a szarral meg tudsz fertőzni vele másokat, akik lehet hogy nincsenek még beoltva.
warr_b
Te ezt nagyon jól látod 😊 ezért kellene hogy csak azok mehessenek étterembe, szállodába stb. Akik be vannak oltva vagy átestek rajta - de ők viszont mehessenek. Nem olyan bonyolult ez.
MC12
Es ki es hogyan ellenorzi ezt?etterem meg ok, de az utcan boklaszast?
több mint 5 éve
beltazor Michigan Wolverines 2 915 — Pfizer & Moderna fan

csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 670 — Lucas Scott
úgy látszik nem kapták meg a memot a lengyelek hiába V4es csatlósaink:

 telex.hu/koronavirus/2021/02/24/lengyelorszag-oltas-eu-igazolas-karanten

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 307 — beers & Packers
Kökény Mihály vasárnapi FB-bejegyzése. És akkor most tekintsük el a pártállásától. Ismereteim szerint nehéz lenne vitatkozni vele:
Kínai vakcina. Rekordsebességgel, kevesebb mint 72 óra alatt minősítette beadhatónak a kedden érkezett több százezer adagot a tisztifőorvos, s ma estére már az OGYÉI is megjelentette honlapján a szer alkalmazási előírását. A Pest megyei kormánymegbizott már csütörtökön ismertette a háziorvosokkal, hogy a február 22-én kezdődő héten főleg Sinopharm kínai oltóanyaggal történik az immunizáció. Ez is igazolja, hogy a minőségellenőrzés, az OGYÉI hozzájárulás csupán formaság. A hatóságok politikai megrendelést teljesítenek. S bár óvatosan, de neves szakemberek is ajánlják a vakcinát - kormányközeli médiumokban.
Egyébként saját vizsgálatok hiján az OGYÉI a Sinopharm vakcina kínai nyelvű termékismertetőjének magyar nyelvű adaptációját adta ki alkalmazási előírásként, annak is a december 30-i verzióját. Ebben a dokumentumban olvasható, hogy a készítmény tesztelésekor elsősorban a 18–59 éves népességre koncentráltak, náluk a készítmény „meghatározott védőhatással bír”. Hogy pontosan milyen hatékonyságú, arról azt írják, hogy „a védőhatásra vonatkozó értékeléshez a végső adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre, a hatásosság és a biztonságosság még további ellenőrzésre szorul”.
Csak halkan kérdezem, hogy van-e olyan EU tagállam, amely a fenti megállapítás után engedélyt ad a vakcina alkalmazására? Természetesen Magyarországon kívül.
Korábbi fenntartásaim változatlanok.

nagylaza
eztet lefordíttyák genfbe is, a főnökeinek a who-ban?
köki, köki a .rvanyádat
sutianap
Kifejtenéd?
nagylaza
 www.reuters.com/article/us-health-coronavirus-who-china-vaccines-idUSKBN29R2C8
 www.aa.com.tr/en/health/who-assessing-chinese-vaccines-for-emergency-use/2124475
WHO konzultáns Genfben, ezzel a nyilatkozattal ott is kinyírná magát - kettő asszem a Hagyományos Kínai Orvoslás Tanács kuratóriumi tagja is volt, asszem eddig
sutianap
Nagy hirtelen csak ezt találtam:
 regi.hirkozpont.magyarorszag.hu/hirek/kinai20040726.html
Módosítok:
A Hagyományos Kínai Orvoslás az Európai Egészségügyért Alapítvány kuratóriumának elnöke.
 hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6k%C3%A9ny_Mih%C3%A1ly

Szerkesztette: nagylaza, főpohárnok
több mint 5 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 737 — capitaine du château de Vienne 1487
Kökény Mihály vasárnapi FB-bejegyzése. És akkor most tekintsük el a pártállásától. Ismereteim szerint nehéz lenne vitatkozni vele:
Kínai vakcina. Rekordsebességgel, kevesebb mint 72 óra alatt minősítette beadhatónak a kedden érkezett több százezer adagot a tisztifőorvos, s ma estére már az OGYÉI is megjelentette honlapján a szer alkalmazási előírását. A Pest megyei kormánymegbizott már csütörtökön ismertette a háziorvosokkal, hogy a február 22-én kezdődő héten főleg Sinopharm kínai oltóanyaggal történik az immunizáció. Ez is igazolja, hogy a minőségellenőrzés, az OGYÉI hozzájárulás csupán formaság. A hatóságok politikai megrendelést teljesítenek. S bár óvatosan, de neves szakemberek is ajánlják a vakcinát - kormányközeli médiumokban.
Egyébként saját vizsgálatok hiján az OGYÉI a Sinopharm vakcina kínai nyelvű termékismertetőjének magyar nyelvű adaptációját adta ki alkalmazási előírásként, annak is a december 30-i verzióját. Ebben a dokumentumban olvasható, hogy a készítmény tesztelésekor elsősorban a 18–59 éves népességre koncentráltak, náluk a készítmény „meghatározott védőhatással bír”. Hogy pontosan milyen hatékonyságú, arról azt írják, hogy „a védőhatásra vonatkozó értékeléshez a végső adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre, a hatásosság és a biztonságosság még további ellenőrzésre szorul”.
Csak halkan kérdezem, hogy van-e olyan EU tagállam, amely a fenti megállapítás után engedélyt ad a vakcina alkalmazására? Természetesen Magyarországon kívül.
Korábbi fenntartásaim változatlanok.

nagylaza
eztet lefordíttyák genfbe is, a főnökeinek a who-ban?
köki, köki a .rvanyádat
sutianap
Kifejtenéd?
nagylaza
 www.reuters.com/article/us-health-coronavirus-who-china-vaccines-idUSKBN29R2C8
 www.aa.com.tr/en/health/who-assessing-chinese-vaccines-for-emergency-use/2124475
WHO konzultáns Genfben, ezzel a nyilatkozattal ott is kinyírná magát - kettő asszem a Hagyományos Kínai Orvoslás Tanács kuratóriumi tagja is volt, asszem eddig

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 29 009 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Kökény Mihály vasárnapi FB-bejegyzése. És akkor most tekintsük el a pártállásától. Ismereteim szerint nehéz lenne vitatkozni vele:
Kínai vakcina. Rekordsebességgel, kevesebb mint 72 óra alatt minősítette beadhatónak a kedden érkezett több százezer adagot a tisztifőorvos, s ma estére már az OGYÉI is megjelentette honlapján a szer alkalmazási előírását. A Pest megyei kormánymegbizott már csütörtökön ismertette a háziorvosokkal, hogy a február 22-én kezdődő héten főleg Sinopharm kínai oltóanyaggal történik az immunizáció. Ez is igazolja, hogy a minőségellenőrzés, az OGYÉI hozzájárulás csupán formaság. A hatóságok politikai megrendelést teljesítenek. S bár óvatosan, de neves szakemberek is ajánlják a vakcinát - kormányközeli médiumokban.
Egyébként saját vizsgálatok hiján az OGYÉI a Sinopharm vakcina kínai nyelvű termékismertetőjének magyar nyelvű adaptációját adta ki alkalmazási előírásként, annak is a december 30-i verzióját. Ebben a dokumentumban olvasható, hogy a készítmény tesztelésekor elsősorban a 18–59 éves népességre koncentráltak, náluk a készítmény „meghatározott védőhatással bír”. Hogy pontosan milyen hatékonyságú, arról azt írják, hogy „a védőhatásra vonatkozó értékeléshez a végső adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre, a hatásosság és a biztonságosság még további ellenőrzésre szorul”.
Csak halkan kérdezem, hogy van-e olyan EU tagállam, amely a fenti megállapítás után engedélyt ad a vakcina alkalmazására? Természetesen Magyarországon kívül.
Korábbi fenntartásaim változatlanok.

nagylaza
eztet lefordíttyák genfbe is, a főnökeinek a who-ban?
köki, köki a .rvanyádat
sutianap
Kifejtenéd?
nagylaza
Szerintem világos volt...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"

Kökény Mihály vasárnapi (pardon: pénteki) FB-bejegyzése. És akkor most tekintsünk el a pártállásától. Ismereteim szerint nehéz lenne vitatkozni vele:
Kínai vakcina. Rekordsebességgel, kevesebb mint 72 óra alatt minősítette beadhatónak a kedden érkezett több százezer adagot a tisztifőorvos, s ma estére már az OGYÉI is megjelentette honlapján a szer alkalmazási előírását. A Pest megyei kormánymegbizott már csütörtökön ismertette a háziorvosokkal, hogy a február 22-én kezdődő héten főleg Sinopharm kínai oltóanyaggal történik az immunizáció. Ez is igazolja, hogy a minőségellenőrzés, az OGYÉI hozzájárulás csupán formaság. A hatóságok politikai megrendelést teljesítenek. S bár óvatosan, de neves szakemberek is ajánlják a vakcinát - kormányközeli médiumokban.
Egyébként saját vizsgálatok hiján az OGYÉI a Sinopharm vakcina kínai nyelvű termékismertetőjének magyar nyelvű adaptációját adta ki alkalmazási előírásként, annak is a december 30-i verzióját. Ebben a dokumentumban olvasható, hogy a készítmény tesztelésekor elsősorban a 18–59 éves népességre koncentráltak, náluk a készítmény „meghatározott védőhatással bír”. Hogy pontosan milyen hatékonyságú, arról azt írják, hogy „a védőhatásra vonatkozó értékeléshez a végső adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre, a hatásosság és a biztonságosság még további ellenőrzésre szorul”.
Csak halkan kérdezem, hogy van-e olyan EU tagállam, amely a fenti megállapítás után engedélyt ad a vakcina alkalmazására? Természetesen Magyarországon kívül.
Korábbi fenntartásaim változatlanok.

Szerkesztette: nagylaza, főpohárnok
több mint 5 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 089 — Axel Foley
Február 28 11óra Hősök tere
Gödényék tüntikéznek.

több mint 5 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 307 — beers & Packers
Apámat behívták jövő hétfőre oltásra, kínai vakcinát kaphat.

Most megy az agytröszt, hogy mi legyen. Szívbeteg, két stroke-ja volt, magas vérnyomás.

Remélem, nem lesz baj!
Willie Parker
Az nem volt opció, hogy nem kéritek?
nagylaza
Hogyne lenne. Anyósomnak is ma írt az orvos, hogy mehet oltakozni a kínaival.
Köszönte, nem kérte, mondta hogy majd szóljanak ha lesz nem kínai meg nem orosz.
warr_b
Nálunk is pont ez történt a családban (tegnap), arra voltam kíváncsi, Willie Parkeréknél hogyan zajlott.
több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 29 009 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Apámat behívták jövő hétfőre oltásra, kínai vakcinát kaphat.

Most megy az agytröszt, hogy mi legyen. Szívbeteg, két stroke-ja volt, magas vérnyomás.

Remélem, nem lesz baj!
Willie Parker
Az nem volt opció, hogy nem kéritek?
nagylaza
Hogyne lenne. Anyósomnak is ma írt az orvos, hogy mehet oltakozni a kínaival.
Köszönte, nem kérte, mondta hogy majd szóljanak ha lesz nem kínai meg nem orosz.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 307 — beers & Packers
Apámat behívták jövő hétfőre oltásra, kínai vakcinát kaphat.

Most megy az agytröszt, hogy mi legyen. Szívbeteg, két stroke-ja volt, magas vérnyomás.

Remélem, nem lesz baj!
Willie Parker
Az nem volt opció, hogy nem kéritek?
több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 554 — The only discipline that lasts, is self discipline
Apámat behívták jövő hétfőre oltásra, kínai vakcinát kaphat.
Most megy az agytröszt, hogy mi legyen. Szívbeteg, két stroke-ja volt, magas vérnyomás.
Remélem, nem lesz baj!
Willie Parker
A mellékhatásoktól nem érdemes félni, azok (a súlyosak) ritkák. Inkább a kínaival az a rizikó, hogy ha megkapja is, érdemes továbbra is vigyáznia magára, mert nem tudni, hogy valójában mennyire hatásos. Ti is vigyázzatok rá, ahogy eddig is, a személyes kontaktus, stb.

Ez van. Talán hamarosan kijönnek a hatékonysági adatok, amikkel lehet már rizikót számolni. (Egyelőre a szerb számokon semennyire se látszik, hogy már 1 millió embert beoltottak. Rakétázik fel náluk is az esetszám az utóbbi két hétben.)

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 554 — The only discipline that lasts, is self discipline
Hogy lenne már 200.000 bruttó után 200.000 járulék???
somoskovig
Sehogy. Szerintem 200 nettóra gondolt.
A 200 bruttónál a teljes munkáltatói költség kb. 235 ezer, a nettó 135 körül van gyerek nélkül és ez felmehet közel 200-ig kedvezményekkel.
Ha azt havi 800 ezret csak a munkáltatói terheket érti, akkor a tizenhárom ember átlagosan 360 bruttót kap. Ha a munkavállalói terheket (szja, nyugdíj és a többi) is beleértette, akkor ha úgy veszem, hogy az alkalmazottak átlag 2 gyerekesek, akkor nagyjából éppen a 200 bruttó jön ki.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 152
Apámat behívták jövő hétfőre oltásra, kínai vakcinát kaphat.

Most megy az agytröszt, hogy mi legyen. Szívbeteg, két stroke-ja volt, magas vérnyomás.

Remélem, nem lesz baj!
több mint 5 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 307 — beers & Packers
 telex.hu/gazdasag/2021/02/24/jedermann-bertamogatas

Ha nagy a szükség, szerencsére jön a segítség...
somoskovig
azért kiváncsi lennék hány órára és milyen összeggel vannak bejelentve a dolgozók
Negritis
az fb kommenteknél írják, hogy a 14 ember között még 4 órások és egyetemisták is vannak
r.baggio
Na igen, elvileg 50%-ot ad az állam, és elvileg 2,1 milliót kaptak 4 hónapra 12 főre. Így akkor átlagban 80.000 Ft bruttóra vannak bejelentve a dolgozók.
Nem tudom mégis mennyit vártak....
kapitnono
A járulékok felet kell kb befizetni, vagyis az állam adott 2,1 milliót, majd visszavett 1,6-ot. Fura matek.
somoskovig
Szerintem ez a fura:
"Egy normális hónapban a kávézó mintegy 800 ezer forintot fizet ki a dolgozók járulékaira"
Ez kb. 4-5 ember 200-as bruttója.
13 embernel a minimálbéré több. És van a cégnek ügyvezetője is...
Ez is tipikus esete annak, hogy most megy a picsogás, amikor meg termelték az extraprofitot, akkor basztak korrektül közteherviselni. Engem nem zavar, vagy most kéne korrektül kussolni, vagy akkor kellett volna perkálni.
Együtt a kettő nem járja.
Sobri Jóska
Amúgy ha félretesszuk ezt az egészet (most szándékosan nem megyek bele h ez mennyi bruttó) az normális h novemberben meg igényelt támogatást most kapnak meg?
csebi
Magyarországon? Igen!
több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 670 — Lucas Scott
 telex.hu/gazdasag/2021/02/24/jedermann-bertamogatas

Ha nagy a szükség, szerencsére jön a segítség...
somoskovig
azért kiváncsi lennék hány órára és milyen összeggel vannak bejelentve a dolgozók
Negritis
az fb kommenteknél írják, hogy a 14 ember között még 4 órások és egyetemisták is vannak
r.baggio
Na igen, elvileg 50%-ot ad az állam, és elvileg 2,1 milliót kaptak 4 hónapra 12 főre. Így akkor átlagban 80.000 Ft bruttóra vannak bejelentve a dolgozók.
Nem tudom mégis mennyit vártak....
kapitnono
A járulékok felet kell kb befizetni, vagyis az állam adott 2,1 milliót, majd visszavett 1,6-ot. Fura matek.
somoskovig
Szerintem ez a fura:
"Egy normális hónapban a kávézó mintegy 800 ezer forintot fizet ki a dolgozók járulékaira"
Ez kb. 4-5 ember 200-as bruttója.
13 embernel a minimálbéré több. És van a cégnek ügyvezetője is...
Ez is tipikus esete annak, hogy most megy a picsogás, amikor meg termelték az extraprofitot, akkor basztak korrektül közteherviselni. Engem nem zavar, vagy most kéne korrektül kussolni, vagy akkor kellett volna perkálni.
Együtt a kettő nem járja.
Sobri Jóska
Amúgy ha félretesszuk ezt az egészet (most szándékosan nem megyek bele h ez mennyi bruttó) az normális h novemberben meg igényelt támogatást most kapnak meg?

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 161 — Chiefs GM
 telex.hu/gazdasag/2021/02/24/jedermann-bertamogatas

Ha nagy a szükség, szerencsére jön a segítség...
somoskovig
azért kiváncsi lennék hány órára és milyen összeggel vannak bejelentve a dolgozók
Negritis
az fb kommenteknél írják, hogy a 14 ember között még 4 órások és egyetemisták is vannak
r.baggio
Na igen, elvileg 50%-ot ad az állam, és elvileg 2,1 milliót kaptak 4 hónapra 12 főre. Így akkor átlagban 80.000 Ft bruttóra vannak bejelentve a dolgozók.
Nem tudom mégis mennyit vártak....
kapitnono
A járulékok felet kell kb befizetni, vagyis az állam adott 2,1 milliót, majd visszavett 1,6-ot. Fura matek.
somoskovig
Szerintem ez a fura:
"Egy normális hónapban a kávézó mintegy 800 ezer forintot fizet ki a dolgozók járulékaira"
Ez kb. 4-5 ember 200-as bruttója.
13 embernel a minimálbéré több. És van a cégnek ügyvezetője is...
Ez is tipikus esete annak, hogy most megy a picsogás, amikor meg termelték az extraprofitot, akkor basztak korrektül közteherviselni. Engem nem zavar, vagy most kéne korrektül kussolni, vagy akkor kellett volna perkálni.
Együtt a kettő nem járja.
Sobri Jóska
Hogy lenne már 200.000 bruttó után 200.000 járulék???

több mint 5 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 145 — WHO DAT!!!!
 telex.hu/gazdasag/2021/02/24/jedermann-bertamogatas

Ha nagy a szükség, szerencsére jön a segítség...
somoskovig
azért kiváncsi lennék hány órára és milyen összeggel vannak bejelentve a dolgozók
Negritis
az fb kommenteknél írják, hogy a 14 ember között még 4 órások és egyetemisták is vannak
r.baggio
Na igen, elvileg 50%-ot ad az állam, és elvileg 2,1 milliót kaptak 4 hónapra 12 főre. Így akkor átlagban 80.000 Ft bruttóra vannak bejelentve a dolgozók.
Nem tudom mégis mennyit vártak....
kapitnono
A járulékok felet kell kb befizetni, vagyis az állam adott 2,1 milliót, majd visszavett 1,6-ot. Fura matek.
somoskovig
Valamit akkor is elsunnyognak szerintem, irreálisan sok ha a 21, ből 1,6-ot visszakérnek járulék miatt.