Make Love

27 feliratkozó

4 hónapja
YoungZeeZee 7 387
Kellene mindenkinek minden évben legalább 1 hónap szabadság, mellette meg minimum 2x2 hét.
Lúdas Solymi
Ezen mi is szoktunk gondolkodni a főnökömmel, illetve az 5 évente 3 hónap egyben is tök jó lenne. Másrészt baromi sok emberről kiderülne, hogy full nélkülözhető... 😀
somoskovig
Kulfoldon megoldjak.felmondanak.1 ev azsia aztan vissza.ugyis felveszik oket.
4 hónapja
Helmut a kint felejtett 40-es tábla 5 961 — én ezt meguntam
Hejj Srácok!

5 hétig nyomtam az ágyat. Megtanultam origamizni. Kölcsönkértem a lányom midi billencsét. Rengeteg oktatóvideót követően sem tanultam meg zongorázni. Elolvastam a 2 Presser könyvet, meg még vagy ötöt. Amikor már néha ülhettem, átépítettem a kávégépet, az utolsó hetekben mindent megjavítottam a házban. Rettenetes sorozatokat néztem Mindent is csináltam, de leginkább bohóckodtam a lányaimmal, és ezt a részt mindenképpen imádtam.

Azon túl, hogy a fontosabb témákban beszéltem néha a kollegákkal, alig melóztam. Zavart is ez egy kicsit főleg az elején, de szépen lassan elengedtem. Eredetileg úgy terveztem, hogy befejezek két publit, de elképesztő módon nem tudott lázba hozni.

Utoljára kb. 14 éves korom körül lehettem két- hetes (SZOT) üdülésen, egyetemen már melóztam szűntekben. Hála a jó Istennek ez volt 50 év alatt az első hosszabb kényszer-szünet.
Pénteken voltam bent először -huhúúúú, nagyon fájt. Nem tudom mit tegyek, hogy valahogy újra felpörögjek, de ez most kicsit reménytelennek tűnik. Elveszett a tűz a mojomojo! Amúgy sem vagyok vámpír-legalábbis ezt gondoltam magamról, de ma reggel kávét főztem a doktoranduszoknak, és megkérdeztem hány cukorral. Erre kitőrt az egyik kolleginából a zokogás, és közölte, hogy ő nem bírja ezt a "Hans Landa" féle becserkészést, és terrort, és a részéről neki ennyi Én meg ott álltam kezemben a cukortartó- csipesszel, és nem értettem mi történik. Végül kiderült, hogy elcseszték, amíg nem voltam, és nem is mondtak igazat, amikor pár hete belekérdeztem a dolgokba. Ennek ellenére hálás vagyok nekik csináltak pár jó hetet. Csak valahogy nem érzem a metált hogy rendet tegyek.

😀 😀 😀
Helmut _Professional drinker
Vmi "holiday" utani depi.
Hasonlo nekem is volt mikor az elso munkahelyemen elmentem az elso nyari 2 hetes szabira.utana visszajonni szar volt.kedvetlenseg stb...par nap es belerazodsz.
YoungZeeZee
Igen , valami lyesmi van, és nagyon köszönöm a bíztató szavakat. 😊
4 hónapja
somoskovig Jacksonville Jaguars 9 601 — 49ers GM
Kellene mindenkinek minden évben legalább 1 hónap szabadság, mellette meg minimum 2x2 hét.
Lúdas Solymi
Ezen mi is szoktunk gondolkodni a főnökömmel, illetve az 5 évente 3 hónap egyben is tök jó lenne. Másrészt baromi sok emberről kiderülne, hogy full nélkülözhető... 😀

4 hónapja
Lúdas Solymi New England Patriots 6 443
Hejj Srácok!

5 hétig nyomtam az ágyat. Megtanultam origamizni. Kölcsönkértem a lányom midi billencsét. Rengeteg oktatóvideót követően sem tanultam meg zongorázni. Elolvastam a 2 Presser könyvet, meg még vagy ötöt. Amikor már néha ülhettem, átépítettem a kávégépet, az utolsó hetekben mindent megjavítottam a házban. Rettenetes sorozatokat néztem Mindent is csináltam, de leginkább bohóckodtam a lányaimmal, és ezt a részt mindenképpen imádtam.

Azon túl, hogy a fontosabb témákban beszéltem néha a kollegákkal, alig melóztam. Zavart is ez egy kicsit főleg az elején, de szépen lassan elengedtem. Eredetileg úgy terveztem, hogy befejezek két publit, de elképesztő módon nem tudott lázba hozni.

Utoljára kb. 14 éves korom körül lehettem két- hetes (SZOT) üdülésen, egyetemen már melóztam szűntekben. Hála a jó Istennek ez volt 50 év alatt az első hosszabb kényszer-szünet.
Pénteken voltam bent először -huhúúúú, nagyon fájt. Nem tudom mit tegyek, hogy valahogy újra felpörögjek, de ez most kicsit reménytelennek tűnik. Elveszett a tűz a mojomojo! Amúgy sem vagyok vámpír-legalábbis ezt gondoltam magamról, de ma reggel kávét főztem a doktoranduszoknak, és megkérdeztem hány cukorral. Erre kitőrt az egyik kolleginából a zokogás, és közölte, hogy ő nem bírja ezt a "Hans Landa" féle becserkészést, és terrort, és a részéről neki ennyi Én meg ott álltam kezemben a cukortartó- csipesszel, és nem értettem mi történik. Végül kiderült, hogy elcseszték, amíg nem voltam, és nem is mondtak igazat, amikor pár hete belekérdeztem a dolgokba. Ennek ellenére hálás vagyok nekik csináltak pár jó hetet. Csak valahogy nem érzem a metált hogy rendet tegyek.

😀 😀 😀
Helmut _Professional drinker
Teljesen normális állapot hidd el, sőt, ezek után időnként vágyni fogsz az ilyen hosszabb szünetekre.
Amikor egyszer munkanélküli lettem, akkor önként kivettem 1-2 hónap pihit, mert amúgy se mentek az interjúk, amiken ez idő alatt voltam, meg hát nyár volt, a HR-es meg mindenki elmegy szabira és foci EB is volt...

Igaz, ez elnyúlt fél évre, de az első 2-3 hónap az nem volt rossz.
Segített lelazulni, összeszednem magam fejben és optimistábbnak lenni.

Kellene mindenkinek minden évben legalább 1 hónap szabadság, mellette meg minimum 2x2 hét.

Hogy a munkába meg nem tudsz visszaszokni? Örülj neki, majd jön az, aztán olyan lesz, mintha nem is pihentél volna.
Illetve talán abban segít, hogy máshogy priorizáld a dolgaid, ha eddig munkamániás voltál.

Szerkesztette: Lúdas Solymi

4 hónapja
YoungZeeZee 7 387
Hejj Srácok!

5 hétig nyomtam az ágyat. Megtanultam origamizni. Kölcsönkértem a lányom midi billencsét. Rengeteg oktatóvideót követően sem tanultam meg zongorázni. Elolvastam a 2 Presser könyvet, meg még vagy ötöt. Amikor már néha ülhettem, átépítettem a kávégépet, az utolsó hetekben mindent megjavítottam a házban. Rettenetes sorozatokat néztem Mindent is csináltam, de leginkább bohóckodtam a lányaimmal, és ezt a részt mindenképpen imádtam.

Azon túl, hogy a fontosabb témákban beszéltem néha a kollegákkal, alig melóztam. Zavart is ez egy kicsit főleg az elején, de szépen lassan elengedtem. Eredetileg úgy terveztem, hogy befejezek két publit, de elképesztő módon nem tudott lázba hozni.

Utoljára kb. 14 éves korom körül lehettem két- hetes (SZOT) üdülésen, egyetemen már melóztam szűntekben. Hála a jó Istennek ez volt 50 év alatt az első hosszabb kényszer-szünet.
Pénteken voltam bent először -huhúúúú, nagyon fájt. Nem tudom mit tegyek, hogy valahogy újra felpörögjek, de ez most kicsit reménytelennek tűnik. Elveszett a tűz a mojomojo! Amúgy sem vagyok vámpír-legalábbis ezt gondoltam magamról, de ma reggel kávét főztem a doktoranduszoknak, és megkérdeztem hány cukorral. Erre kitőrt az egyik kolleginából a zokogás, és közölte, hogy ő nem bírja ezt a "Hans Landa" féle becserkészést, és terrort, és a részéről neki ennyi Én meg ott álltam kezemben a cukortartó- csipesszel, és nem értettem mi történik. Végül kiderült, hogy elcseszték, amíg nem voltam, és nem is mondtak igazat, amikor pár hete belekérdeztem a dolgokba. Ennek ellenére hálás vagyok nekik csináltak pár jó hetet. Csak valahogy nem érzem a metált hogy rendet tegyek.

😀 😀 😀
Helmut _Professional drinker
Vmi "holiday" utani depi.
Hasonlo nekem is volt mikor az elso munkahelyemen elmentem az elso nyari 2 hetes szabira.utana visszajonni szar volt.kedvetlenseg stb...par nap es belerazodsz.
4 hónapja
Helmut a kint felejtett 40-es tábla 5 961 — én ezt meguntam
Hejj Srácok!

5 hétig nyomtam az ágyat. Megtanultam origamizni. Kölcsönkértem a lányom midi billencsét. Rengeteg oktatóvideót követően sem tanultam meg zongorázni. Elolvastam a 2 Presser könyvet, meg még vagy ötöt. Amikor már néha ülhettem, átépítettem a kávégépet, az utolsó hetekben mindent megjavítottam a házban. Rettenetes sorozatokat néztem Mindent is csináltam, de leginkább bohóckodtam a lányaimmal, és ezt a részt mindenképpen imádtam.

Azon túl, hogy a fontosabb témákban beszéltem néha a kollegákkal, alig melóztam. Zavart is ez egy kicsit főleg az elején, de szépen lassan elengedtem. Eredetileg úgy terveztem, hogy befejezek két publit, de elképesztő módon nem tudott lázba hozni.

Utoljára kb. 14 éves korom körül lehettem két- hetes (SZOT) üdülésen, egyetemen már melóztam szűntekben. Hála a jó Istennek ez volt 50 év alatt az első hosszabb kényszer-szünet.
Pénteken voltam bent először -huhúúúú, nagyon fájt. Nem tudom mit tegyek, hogy valahogy újra felpörögjek, de ez most kicsit reménytelennek tűnik. Elveszett a tűz a mojomojo! Amúgy sem vagyok vámpír-legalábbis ezt gondoltam magamról, de ma reggel kávét főztem a doktoranduszoknak, és megkérdeztem hány cukorral. Erre kitőrt az egyik kolleginából a zokogás, és közölte, hogy ő nem bírja ezt a "Hans Landa" féle becserkészést, és terrort, és a részéről neki ennyi Én meg ott álltam kezemben a cukortartó- csipesszel, és nem értettem mi történik. Végül kiderült, hogy elcseszték, amíg nem voltam, és nem is mondtak igazat, amikor pár hete belekérdeztem a dolgokba. Ennek ellenére hálás vagyok nekik csináltak pár jó hetet. Csak valahogy nem érzem a metált hogy rendet tegyek.

😀 😀 😀
4 hónapja
Helmut a kint felejtett 40-es tábla 5 961 — én ezt meguntam
Felvették a gyereket a kinézett áltsuliba, nem kell a fosadék körzetesbe menni 1000 másik gyerek közé az arénába 😊
warr_b
Gratula, a legjobbakat kívánom!!!
4 hónapja
warr_b Washington Commanders 18 514 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Felvették a gyereket a kinézett áltsuliba, nem kell a fosadék körzetesbe menni 1000 másik gyerek közé az arénába 😊

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
5 hónapja
NB2 New England Patriots 20 310 — nabege2@yahoo.com
peach
A francért nem találom, de melyik topicban kérdeztél Prágáról?
r.baggio
kérdések bármiről 2. oldal
5 hónapja
r.baggio Washington Commanders Utah Utes 59 608 — Tang Clan
peach
A francért nem találom, de melyik topicban kérdeztél Prágáról?

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
5 hónapja
slowmotion Dallas Cowboys 21 332 — Cowboys fan
8 éves kislányom ma szuperül teljesìtett az első U9-es szivacskézi tornáján!
2x10 percet játszottak, 5 percenként sorcserével. Ő volt a legkisebb: életkorban és méretben is.
2 meccs 20 perc 8 gól, 6 assziszt, csak 2 szerzett gólban nem volt benne. Plusz elit védekezés, mert kb 15 stealje volt😁😘
Nagyon az elején van a sportnak, de iszonyat lelkes, jókedvű és nagyon komolyan vette, "vérmesen" játszott.
Kismacim🥰

I'm very proud!
Willie Parker
mi most jöttünk haza a másodikról, a fiam az u8-ban tolja. hát maradjunk annyiban, hogy nem ő lesz a következő nagy laci... 😀
peach
de csak mert valószínűleg nem fog kettőtízre megnőni?
5 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 19 552 — Lucas Scott
8 éves kislányom ma szuperül teljesìtett az első U9-es szivacskézi tornáján!
2x10 percet játszottak, 5 percenként sorcserével. Ő volt a legkisebb: életkorban és méretben is.
2 meccs 20 perc 8 gól, 6 assziszt, csak 2 szerzett gólban nem volt benne. Plusz elit védekezés, mert kb 15 stealje volt😁😘
Nagyon az elején van a sportnak, de iszonyat lelkes, jókedvű és nagyon komolyan vette, "vérmesen" játszott.
Kismacim🥰

I'm very proud!
Willie Parker
mi most jöttünk haza a másodikról, a fiam az u8-ban tolja. hát maradjunk annyiban, hogy nem ő lesz a következő nagy laci... 😀
peach
Jobb kezesként inkább Sagossen lesz?

2022 Magyarország: A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
5 hónapja
peach Atlanta Falcons 13 709 — a new hope (again)
8 éves kislányom ma szuperül teljesìtett az első U9-es szivacskézi tornáján!
2x10 percet játszottak, 5 percenként sorcserével. Ő volt a legkisebb: életkorban és méretben is.
2 meccs 20 perc 8 gól, 6 assziszt, csak 2 szerzett gólban nem volt benne. Plusz elit védekezés, mert kb 15 stealje volt😁😘
Nagyon az elején van a sportnak, de iszonyat lelkes, jókedvű és nagyon komolyan vette, "vérmesen" játszott.
Kismacim🥰

I'm very proud!
Willie Parker
mi most jöttünk haza a másodikról, a fiam az u8-ban tolja. hát maradjunk annyiban, hogy nem ő lesz a következő nagy laci... 😀

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
5 hónapja
Gróf de sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 12 801 — capitaine du château de Vienne 1487
8 éves kislányom ma szuperül teljesìtett az első U9-es szivacskézi tornáján!
2x10 percet játszottak, 5 percenként sorcserével. Ő volt a legkisebb: életkorban és méretben is.
2 meccs 20 perc 8 gól, 6 assziszt, csak 2 szerzett gólban nem volt benne. Plusz elit védekezés, mert kb 15 stealje volt😁😘
Nagyon az elején van a sportnak, de iszonyat lelkes, jókedvű és nagyon komolyan vette, "vérmesen" játszott.
Kismacim🥰

I'm very proud!
Willie Parker
spongebobbollllll

Báró Behenczy Károly nevű ifjú Estella nevű, tulajdonunkat képező leányzóval, kit hatszáz o. é. forintokért vettünk vala a zsolnai komédiásoktól...
5 hónapja
Willie Parker Pittsburgh Steelers 12 503
8 éves kislányom ma szuperül teljesìtett az első U9-es szivacskézi tornáján!
Willie Parker
Háromszor kellett elolvasnom mire megértettem, hogy ez a sport neve, nem Szivacskézen volt a torna
r.baggio
Rá kellett gugliznom, hogy 100%-ig biztos legyek benne, hogy nincs ilyen nevű település.
Kampman
Nagykanizsán volt a torna, elmentünk Bocfölde mellett + Hahóton
Willie Parker
Ha egyszer még lesz Giro Magyarországon, remélem szerveznek egy szakaszbefutót Pornóapátiba.
Kampman
Vazs vármegyében csak Pornóként emlegetik!
Rumon keresztül menjenek mindenképp.
5 hónapja
Lúdas Solymi New England Patriots 6 443
8 éves kislányom ma szuperül teljesìtett az első U9-es szivacskézi tornáján!
Willie Parker
Háromszor kellett elolvasnom mire megértettem, hogy ez a sport neve, nem Szivacskézen volt a torna
r.baggio
Rá kellett gugliznom, hogy 100%-ig biztos legyek benne, hogy nincs ilyen nevű település.
Kampman
Nagykanizsán volt a torna, elmentünk Bocfölde mellett + Hahóton
Willie Parker
Ha egyszer még lesz Giro Magyarországon, remélem szerveznek egy szakaszbefutót Pornóapátiba.
Kampman
Az is elég lenne, ha Bugyin keresztül vezetne az út vagy az lenne a befutó...

5 hónapja
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 23 743

Kérdezni is akartam, hogy mit sportol
r.baggio
A legmeglepőbb egyébként számomra az volt, h a bírók maximálisan betartották és betartatták a szabályokat, a fault-ot, lépéshibát, vonalat is, ez így nagyon jó irány!
Egyénileg meg azzal lepett meg, h cselezett és lövőcselekkel operált! Nem tudtam, h tud ilyet is, mert az edzésre nem mehetünk be (ami nem is baj).
5 hónapja
r.baggio Washington Commanders Utah Utes 59 608 — Tang Clan
8 éves kislányom ma szuperül teljesìtett az első U9-es szivacskézi tornáján!
Willie Parker
Háromszor kellett elolvasnom mire megértettem, hogy ez a sport neve, nem Szivacskézen volt a torna

Kérdezni is akartam, hogy mit sportol

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
5 hónapja
Willie Parker Pittsburgh Steelers 12 503
8 éves kislányom ma szuperül teljesìtett az első U9-es szivacskézi tornáján!
2x10 percet játszottak, 5 percenként sorcserével. Ő volt a legkisebb: életkorban és méretben is.
2 meccs 20 perc 8 gól, 6 assziszt, csak 2 szerzett gólban nem volt benne. Plusz elit védekezés, mert kb 15 stealje volt😁😘
Nagyon az elején van a sportnak, de iszonyat lelkes, jókedvű és nagyon komolyan vette, "vérmesen" játszott.
Kismacim🥰

I'm very proud!
5 hónapja
warr_b Washington Commanders 18 514 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Amikor 5 ével ezelőtt beleszerettem a túrázásba, nem gondoltam volna hogy egyszer valóra válik az álmom, és a Himalája 8000-es csúcsai közé is eljutok. Az álom gyorsan valósággá vált, ma este indulok az Annapurna körre 😊
Nomac
Hozz valami szép szuvenírt 😁

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
5 hónapja
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 37 305 — Így remélem megfelelek nektek.....
Amikor 5 ével ezelőtt beleszerettem a túrázásba, nem gondoltam volna hogy egyszer valóra válik az álmom, és a Himalája 8000-es csúcsai közé is eljutok. Az álom gyorsan valósággá vált, ma este indulok az Annapurna körre 😊
Nomac
Csak gyere vissza 😊
5 hónapja
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders 30 833
Na végre beköltöztünk, ha 10 éven belül újfent költöznék, nyugodtan lőjetek le.
eaglesmcnabb
2019-2022 között 5 költözés 🤟😄 (két gyerekkel meg egy apóssal terhelve)
peach
költöztess ügyvédi irodát a-ból b-be 300 aktív üggyel és egy komplett irattárral, amit leltár szerint kell őrizni.

Ha nem öregedtem 10 évet, akkor egyet sem.

criminal lawyer or criminal lawyer?