NBA

31 feliratkozó

több mint 2 éve
dawyd728 4 198
Múltban melyik volt az a bajnokcsapat, ahol a két legjobb játékosa közül esik sem top 10-es és 24, valamint 26 éves. Ez a Celtics a mélységéből él, ami a rájátszásban veszít az értékéből. Tetejében nagyon hasonló poszton játszanak. Én egyre inkább azt érzem, h korábbi évek sikerei alapján nem reálisak az elvárások velük szemben. Mármint nyilván el lehet várni Tatumtól, így 20-as évei közepén, h valamikor szupersztár státuszba lép, de előbb be kell lépni és utána lehet elvárni, h ne ilyen hullámzó legyen az ő és csapata teljesítménye.
dawyd728
Tatum idén top10es volt, és mind2 többszörös AS
ott van all nba, dpoy
horford tapasztalatnak
szóval, de elvárható főleg azzal a dumával amit tolnak sokszor

91es Bulls amúgy hasonló volt, bár Jordan addigra már top3ba tartozott
Negritis, a vajda
Nem sorrendben, Jokic, Curry, Embiid, Giannis, Doncic, Durant, Butler, James, Leonard jelenleg biztos jobb játékosok nála. Booker, vagy ő esetleg Davis a 10., az legitim vita lehet. De a lényeg a mondanivalómnak az, h ilyen messze a liga elejétől lévő franchise playerrel nem magától értetődő, h keleti bajnoknak/végső győztesnek kell lenniük.
Az, h milyen dumát tolnak az egy dolog, én különösebben nem figyelem mennyivel járnak a talaj felett. Én azt érzem, h Tatum eddig nem lépte meg azt a lépést, ami szupersztár kategóriába sorolná. Hiába volt "harcban" az mvp címért, de az kizárólag a legjobb alapszakasz mérlegű csapat legjobb játékosát megillető tisztelet okán, nem a valós képességei/ pályán nyújtott tudása alapján történt.
dawyd728
Leonard és James semmiképp
Doncicnak sem volt szezonja, Booker max PO alapján
Negritis, a vajda
Nem értesz.
Nem idei alapszakasz teljesítményről beszélek. Az max az mvp címért fontos. Abban a tekintetben lehet top5 is volt. Én a liga tíz legjobb játékosáról beszélek. Abban pedig a csúcsteljesítmény számít, nem az alapszakaszban kinek volt min. 70 meccsen a legjobb átlagteljesítménye. Leonard alig játszott idén, de amikor játszott számomra simán bizonyította, h jobb mint Tatum pl. Előbb mennék vele 1. emberként egy 4 nyert meccsig tartó csatába. Persze azt is elfogadom, h nem lesz már soha egészséges és Tatummal hosszútávon több sikert lehet elérni, de a csúcsteljesítménye akkor sem lesz jobb nála, ergo ezek a hullámzások, amit az idei PO-ban bemutat csak azt támasztja alá, h még nincs ott a játéka..
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 978 — The Mathematician
Múltban melyik volt az a bajnokcsapat, ahol a két legjobb játékosa közül esik sem top 10-es és 24, valamint 26 éves. Ez a Celtics a mélységéből él, ami a rájátszásban veszít az értékéből. Tetejében nagyon hasonló poszton játszanak. Én egyre inkább azt érzem, h korábbi évek sikerei alapján nem reálisak az elvárások velük szemben. Mármint nyilván el lehet várni Tatumtól, így 20-as évei közepén, h valamikor szupersztár státuszba lép, de előbb be kell lépni és utána lehet elvárni, h ne ilyen hullámzó legyen az ő és csapata teljesítménye.
dawyd728
Tatum idén top10es volt, és mind2 többszörös AS
ott van all nba, dpoy
horford tapasztalatnak
szóval, de elvárható főleg azzal a dumával amit tolnak sokszor

91es Bulls amúgy hasonló volt, bár Jordan addigra már top3ba tartozott
Negritis, a vajda
Nem sorrendben, Jokic, Curry, Embiid, Giannis, Doncic, Durant, Butler, James, Leonard jelenleg biztos jobb játékosok nála. Booker, vagy ő esetleg Davis a 10., az legitim vita lehet. De a lényeg a mondanivalómnak az, h ilyen messze a liga elejétől lévő franchise playerrel nem magától értetődő, h keleti bajnoknak/végső győztesnek kell lenniük.
Az, h milyen dumát tolnak az egy dolog, én különösebben nem figyelem mennyivel járnak a talaj felett. Én azt érzem, h Tatum eddig nem lépte meg azt a lépést, ami szupersztár kategóriába sorolná. Hiába volt "harcban" az mvp címért, de az kizárólag a legjobb alapszakasz mérlegű csapat legjobb játékosát megillető tisztelet okán, nem a valós képességei/ pályán nyújtott tudása alapján történt.
dawyd728
Leonard és James semmiképp
Doncicnak sem volt szezonja, Booker max PO alapján

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!

Spo nagy mágus, simán top3 edző, de azért a Heatnél még mindig a vén Riley fújja a passzátszelet. Jó szeme van az öregnek is, hogy kiből mit lehet kihozni
FLZOLI
hiába húzza ki az öreg a tutit, ha Spo nem csiszolná őket szépen
és nem top3, hanem jelenleg magasan top1

Szerkesztette: Negritis, a vajda

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 687 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Spo nagy mágus, simán top3 edző, de azért a Heatnél még mindig a vén Riley fújja a passzátszelet. Jó szeme van az öregnek is, hogy kiből mit lehet kihozni

több mint 2 éve
dawyd728 4 198
fantasztikus ez a Heat,
Love is mekkora pickup volt, mondjuk a CLE őt is és Markkanent is elnyomta szotyiért, amikor kb. a magas posztos shooter a legnagyobb needjük
de a lejobb a rendszer; elkezdődött az egész valahol Nunn-nal
majd Robinson-Vincent-Martin-Struss-stb.
valahogy előcsiszolnak egy valamirevaló guardot minden alkalommal amikor egy UDFA betéved hozzájuk

lassan elcserélném a helyükben Herrot egy F/C-re, Zeller a leggyengébb láncszem most
sapka
Ó hát ha csak ezek lettek volna, de Nunn előtt ott volt Tyler Johnson, Josh Richardson, Rodney McGruder, Derrick Jones Jr, Justice Winslow és biztos vagyok benne kihagyok valakit, akik ahogy elkerültek Spo kezei alól összecsuklottak mint a ruszki bicikli. Winslowt leszámítva mind a szemétből kukázott csávó. Egy biztos Heat játékosért soha nem cserélnék, valamint olyan, akit kiengednek FA-ra se licitálnék.
több mint 2 éve
sapka Washington Commanders 6 668 — sapka
fantasztikus ez a Heat,
Love is mekkora pickup volt, mondjuk a CLE őt is és Markkanent is elnyomta szotyiért, amikor kb. a magas posztos shooter a legnagyobb needjük
de a lejobb a rendszer; elkezdődött az egész valahol Nunn-nal
majd Robinson-Vincent-Martin-Struss-stb.
valahogy előcsiszolnak egy valamirevaló guardot minden alkalommal amikor egy UDFA betéved hozzájuk

lassan elcserélném a helyükben Herrot egy F/C-re, Zeller a leggyengébb láncszem most

Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 790 — #NoStress
Nem arról volt szó, hogy ez a Miami tele van sérülttel és simán nyer a Boston???
NB2
De a legjobb aktív HC vezeti őket.

több mint 2 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 497
Heat-Nuggets döntőnek legalább lehetne örülni
🤘 gaben 🤘
Mo-n azért egy Lakers-Celtics-nek jöbban örülnének 😊
NB2
Ez világ szinten is igaz. De amúgy érdekes kérdés, mert bár ennek a két csapatnak a legtöbb a szurkolója, de ennek a kettőnek a legtöbb a hatere is.
Jughead
Es milyen nezettseg lenne egy nuggets heatnek?
Sztem negativ rekord kozeli az usaban.
YoungZeeZee
Miért akarunk úgy tenni mintha a Heat is kis piac lenne? 😀 Oké a Nuggets az, de azért a Heat nem az.

Egy Bucks-Suns döntőhöz képest pl. óriási csapatok meccse lenne egy Heat-Nuggets.
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 978 — The Mathematician
Nem akarok vitatkozni, de légyszi idézz már olyan hsz-t magadtól, amelyben azt írod, hogy AD vagy LJ fényesre nyalhatná a bírók golyóit a fújások miatt. Nyilván megemlíted, hogy az NBA-ben minden legit szupersztár megkapja ezeket a fújásokat, ami igaz is, ezzel én is egyetértek.
Antonius
ha lehetne rendesen keresni akkor keresnék olyat ahol bemondom hogy igenis megköszönhetjük a bíróknak a dolgot
a stílus meg olyan amilyen, vannak esetek amikor máshogy fogalmazok

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Antonius Dallas Cowboys 1 742
Tatum remélem fényesre nyalja a bírók golyóit mer szépen segítik
Negritis, a vajda
tudom, hogy ez nem kívánságműsor, de én annyira boldog lennék, ha az ehhez hasonló fröcsögéseket megtartanád magadnak. Pls-pls.
Ps: Lakers szurkerként (néha nem vagyok benne biztos, hogy nem a Boston hater erősebb-e benned) pláne nem elegáns.
Antonius
amikor Lebron vagy AD megkapja azt is ki szoktam emelni, mert azt is rühellem
ahogy bár Lowry az egyik kedvencem de utálom ahogy floppol
a Boston viszont csapat szinten csinálja ezt Tatum, Smart, Brown ...
a Harden, Embiid duóról nem is beszélve
-
és ott a végén szánalmas volt ahogy 5 büntetőt dobhatott Tatum úgy hogy semmi nem volt és borzalmas dobásokat vállalt és eladta a labdát ahol csak tudta
ilyenkor 2-3-4 bedobott büntető visszaadhatja a "hitet" játékosoknak ami miatt tudnak fordítani később
Negritis, a vajda
Nem akarok vitatkozni, de légyszi idézz már olyan hsz-t magadtól, amelyben azt írod, hogy AD vagy LJ fényesre nyalhatná a bírók golyóit a fújások miatt. Nyilván megemlíted, hogy az NBA-ben minden legit szupersztár megkapja ezeket a fújásokat, ami igaz is, ezzel én is egyetértek.

Cowboys 4ever.
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 978 — The Mathematician
Tatum remélem fényesre nyalja a bírók golyóit mer szépen segítik
Negritis, a vajda
tudom, hogy ez nem kívánságműsor, de én annyira boldog lennék, ha az ehhez hasonló fröcsögéseket megtartanád magadnak. Pls-pls.
Ps: Lakers szurkerként (néha nem vagyok benne biztos, hogy nem a Boston hater erősebb-e benned) pláne nem elegáns.
Antonius
amikor Lebron vagy AD megkapja azt is ki szoktam emelni, mert azt is rühellem
ahogy bár Lowry az egyik kedvencem de utálom ahogy floppol
a Boston viszont csapat szinten csinálja ezt Tatum, Smart, Brown ...
a Harden, Embiid duóról nem is beszélve
-
és ott a végén szánalmas volt ahogy 5 büntetőt dobhatott Tatum úgy hogy semmi nem volt és borzalmas dobásokat vállalt és eladta a labdát ahol csak tudta
ilyenkor 2-3-4 bedobott büntető visszaadhatja a "hitet" játékosoknak ami miatt tudnak fordítani később

Szerkesztette: Negritis, a vajda

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Antonius Dallas Cowboys 1 742
Tatum remélem fényesre nyalja a bírók golyóit mer szépen segítik
Negritis, a vajda
tudom, hogy ez nem kívánságműsor, de én annyira boldog lennék, ha az ehhez hasonló fröcsögéseket megtartanád magadnak. Pls-pls.
Ps: Lakers szurkerként (néha nem vagyok benne biztos, hogy nem a Boston hater erősebb-e benned) pláne nem elegáns.

Cowboys 4ever.
több mint 2 éve
bogjosi New England Patriots 2 231
nem vagyok egy nagy kosármez vásárló, azt hittem, hogy első mezem majd Doncic lesz, vagy egy Kobe/Rodman....hát, imént lett berendelve, és szerdán érkezni is fog a Jimmy, fehér city edition.
nem lehet nem szeretni az embert, kezdődött a bubble-ban...most meg nyomatékosította számomra..
bogec7
lehet 😀 ugye @csebi?
Negritis, a vajda
touché 😀 😀

...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 978 — The Mathematician
nem vagyok egy nagy kosármez vásárló, azt hittem, hogy első mezem majd Doncic lesz, vagy egy Kobe/Rodman....hát, imént lett berendelve, és szerdán érkezni is fog a Jimmy, fehér city edition.
nem lehet nem szeretni az embert, kezdődött a bubble-ban...most meg nyomatékosította számomra..
bogec7
lehet 😀 ugye @csebi?

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
bogjosi New England Patriots 2 231
nem vagyok egy nagy kosármez vásárló, azt hittem, hogy első mezem majd Doncic lesz, vagy egy Kobe/Rodman....hát, imént lett berendelve, és szerdán érkezni is fog a Jimmy, fehér city edition.
nem lehet nem szeretni az embert, kezdődött a bubble-ban...most meg nyomatékosította számomra..

...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 978 — The Mathematician
 www.espn.com/nba/story/_/id/33764274/the-miami-heat-mastered-winning-undrafted-talent-organizational-philosophy
heat culture és udfa

Butler és a playoff
 www.youtube.com/watch?v=vw_OUHDvVkM

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 41 401 — LIGHTS OUT!
Nem arról volt szó, hogy ez a Miami tele van sérülttel és simán nyer a Boston???
NB2
Butler megérdemelne egy gyűrűt, Spoelstra meg egy 4.(?) et.

több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 978 — The Mathematician
Heat-Nuggets döntőnek legalább lehetne örülni
🤘 gaben 🤘
Mo-n azért egy Lakers-Celtics-nek jöbban örülnének 😊
NB2
Ez világ szinten is igaz. De amúgy érdekes kérdés, mert bár ennek a két csapatnak a legtöbb a szurkolója, de ennek a kettőnek a legtöbb a hatere is.
Jughead
Es milyen nezettseg lenne egy nuggets heatnek?
Sztem negativ rekord kozeli az usaban.
YoungZeeZee
a nuggets döntő biztos hogy nem hozna túl jó számokat
a heat-lakers nem lenne sokkal rosszabb mint a celtics-lakers

a haterek amúgy ugyanolyan "jó" nézük mint a rajongók

Szerkesztette: Negritis, a vajda

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
YoungZeeZee 9 580
Heat-Nuggets döntőnek legalább lehetne örülni
🤘 gaben 🤘
Mo-n azért egy Lakers-Celtics-nek jöbban örülnének 😊
NB2
Ez világ szinten is igaz. De amúgy érdekes kérdés, mert bár ennek a két csapatnak a legtöbb a szurkolója, de ennek a kettőnek a legtöbb a hatere is.
Jughead
Es milyen nezettseg lenne egy nuggets heatnek?
Sztem negativ rekord kozeli az usaban.
több mint 2 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 497
Heat-Nuggets döntőnek legalább lehetne örülni
🤘 gaben 🤘
Mo-n azért egy Lakers-Celtics-nek jöbban örülnének 😊
NB2
Ez világ szinten is igaz. De amúgy érdekes kérdés, mert bár ennek a két csapatnak a legtöbb a szurkolója, de ennek a kettőnek a legtöbb a hatere is.
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 978 — The Mathematician
Heat-Nuggets döntőnek legalább lehetne örülni
🤘 gaben 🤘
Mo-n azért egy Lakers-Celtics-nek jöbban örülnének 😊
NB2
ha a Celtics kiesik én már boldog leszek mind1 milyen döntő jön

amúgy Embiidék az utóbbi 4 évben nem a döntőstől kaptak ki
a Raptors volt utoljára döntőben azok közül akik kiverték őket

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 978 — The Mathematician
Nem arról volt szó, hogy ez a Miami tele van sérülttel és simán nyer a Boston???
NB2
ha nem lenne címeres balfasz tatum, brown, smart és mazzulla akkor simán nyerne