NBA
32 feliratkozó
1 hónapja
Nem is értek ezekkel egyet és kifejezetten rossz gyakorlatnak tartom mindkettőt, ami hosszú távon a ligát veszélyezteti.Knicks is így épitett bajnok csapatot.🤣Elmondta ő is és a stábja is az offseason elején, hogy azt a csapatot keresi, ami rá is számít és ahol ő boldog lehet, a pénz ebben nem lesz szempont, annyiért ír alá amennyit ajánlanak neki.
James vaze. Mondjuk ahhoz kepest, hogy nyomtak, hogy o aztan nem fog alairni kevesebbert a gyuru miatt sem, megtette.
Stez
Én ezzel nem értek egyet amúgy, mert szembe megy a salary cap logikájával, hiszen a tavalyi szezonja alapján is legalább 30 milliós szerződést ér. Persze egy jó kérdés, hogy egy tisztán piaci árazású licitnél ki ad egy 41 éves embernek 15/20 milliós szerződést, de ezt valószínűleg sose tudjuk meg.
Mindenesetre ez az igazolás 8 évet késett, ha 2018-ban nem robban ki a Colangelo balhé, akkor James már régóta Sixers játékos.
Én imádtam a “trust the process” Sixers-t és bár mára csak Embiid maradt hírmondónak abból a csapatból, de nem vagyok csalódott emiatt az igazolás miatt. Viszont Embiid egészsége és James kora miatt azért engem nagyon meglepne, ha ez a csapat vinné valamire, de persze bízok a legjobbakban.
Jughead
Wemby se maxolta ki magát.
Toca
1 hónapja
Knicks is így épitett bajnok csapatot.🤣Elmondta ő is és a stábja is az offseason elején, hogy azt a csapatot keresi, ami rá is számít és ahol ő boldog lehet, a pénz ebben nem lesz szempont, annyiért ír alá amennyit ajánlanak neki.
James vaze. Mondjuk ahhoz kepest, hogy nyomtak, hogy o aztan nem fog alairni kevesebbert a gyuru miatt sem, megtette.
Stez
Én ezzel nem értek egyet amúgy, mert szembe megy a salary cap logikájával, hiszen a tavalyi szezonja alapján is legalább 30 milliós szerződést ér. Persze egy jó kérdés, hogy egy tisztán piaci árazású licitnél ki ad egy 41 éves embernek 15/20 milliós szerződést, de ezt valószínűleg sose tudjuk meg.
Mindenesetre ez az igazolás 8 évet késett, ha 2018-ban nem robban ki a Colangelo balhé, akkor James már régóta Sixers játékos.
Én imádtam a “trust the process” Sixers-t és bár mára csak Embiid maradt hírmondónak abból a csapatból, de nem vagyok csalódott emiatt az igazolás miatt. Viszont Embiid egészsége és James kora miatt azért engem nagyon meglepne, ha ez a csapat vinné valamire, de persze bízok a legjobbakban.
Jughead
Wemby se maxolta ki magát.
1 hónapja
🤣Elmondta ő is és a stábja is az offseason elején, hogy azt a csapatot keresi, ami rá is számít és ahol ő boldog lehet, a pénz ebben nem lesz szempont, annyiért ír alá amennyit ajánlanak neki.
James vaze. Mondjuk ahhoz kepest, hogy nyomtak, hogy o aztan nem fog alairni kevesebbert a gyuru miatt sem, megtette.
Stez
Én ezzel nem értek egyet amúgy, mert szembe megy a salary cap logikájával, hiszen a tavalyi szezonja alapján is legalább 30 milliós szerződést ér. Persze egy jó kérdés, hogy egy tisztán piaci árazású licitnél ki ad egy 41 éves embernek 15/20 milliós szerződést, de ezt valószínűleg sose tudjuk meg.
Mindenesetre ez az igazolás 8 évet késett, ha 2018-ban nem robban ki a Colangelo balhé, akkor James már régóta Sixers játékos.
Én imádtam a “trust the process” Sixers-t és bár mára csak Embiid maradt hírmondónak abból a csapatból, de nem vagyok csalódott emiatt az igazolás miatt. Viszont Embiid egészsége és James kora miatt azért engem nagyon meglepne, ha ez a csapat vinné valamire, de persze bízok a legjobbakban.
Szerkesztette: Jughead
1 hónapja
Ezért kerdeztem, hogy ki ilyenkor az ellenfél, mert az is nonszensz, hogy egy Curry, James, Jordan, Shaq meg mégvalaki csapat kikap ötször, egy full nulla legergyabb csapat meg nyer tizenegyszer.Igen, a legszarabb opciokat is ki tudod valasztani a posztoknal. Ramentem ilyen 0-1 pontos jatekosokra, aztan kihozott egy 11-71-es merleget "tanking" cimszoval jellemezve. 🙂0-82-t tudott már valaki?Tényleg, betlire lehet játszani?
Őszentsége Sobri Jóska
Dzsokijuing
Stez
1 hónapja
Igen, a legszarabb opciokat is ki tudod valasztani a posztoknal. Ramentem ilyen 0-1 pontos jatekosokra, aztan kihozott egy 11-71-es merleget "tanking" cimszoval jellemezve. 🙂0-82-t tudott már valaki?Tényleg, betlire lehet játszani?
Őszentsége Sobri Jóska
Dzsokijuing
1 hónapja
0-82-t tudott már valaki?Tényleg, betlire lehet játszani?
Őszentsége Sobri Jóska
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
1 hónapja
Annyi labda a világon nincs mint amit ott most szét kellene osztani.Edgecombenak ez vajon jó lesz vagy rossz?O kezdo lesz szerintem harmasban igy is, de neki mind Brown, mind James minusz labdakat jelent majd.
Proxyi
Stez
1 hónapja
Szerintem sem lesz, de attol meg "szupercsapat" jott ossze Phillyben.
1 hónapja
🤣mondjuk ott sztem gyűrű nem lesz
James vaze. Mondjuk ahhoz kepest, hogy nyomtak, hogy o aztan nem fog alairni kevesebbert a gyuru miatt sem, megtette.
Stez
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
1 hónapja
Edgecombenak ez vajon jó lesz vagy rossz?O kezdo lesz szerintem harmasban igy is, de neki mind Brown, mind James minusz labdakat jelent majd.
Proxyi
1 hónapja
Proxyi
237
Edgecombenak ez vajon jó lesz vagy rossz?
1 hónapja
🤣James vaze. Mondjuk ahhoz kepest, hogy nyomtak, hogy o aztan nem fog alairni kevesebbert a gyuru miatt sem, megtette.
1 hónapja
Wow na ez tènyleg kvázi dream team in Philly 😏LeBron joins 76ers on 2-year, $8M deal
thescore.com/nba/news/3560874
1 hónapja
Egy Michel Jordan Carm Anthony Wemby Luka Doncic R.Wallace 5-ös tudott 73-9-t 😏
1 hónapja
A 60's Wilt oriasi cheat code amugy a 41+25-os pont+lepattano atlagaval. 😃Na, az enyim volt az első! 😀Orulok, hogy igy kihoztam egy perfekt szezont. 🤣Morant 2020'sazt hittem, úgy megy a feladat, hogy minden évtizedből maximum egyet lehet választani
Doncic 2020's
Elgin Baylor 1960's
Spencer Haywood 1970's
Abdul-Jabbar 1970's
82-0.
Mondjuk sokadikra sikerult, jo ideig 79-3 volt a max, ami kijott. Xd
Stez
slowmotion
Szerintem eddig csak Fake hozta ki azt a bravurt 82W-vel, hogy meg a korszakok is masok voltak.
Stez
Nehéz erara figyelni, mert az nem beállítás, hanem random kapod.
Mondjuk ebben sikerült:
www.82-0.com/share?id=4563f5e2-88d2-4b02-a1f4-2af686b0c542
Toca
1 hónapja
Fönt jobbra van egy kis team ès era felirat ès mellette frissítés gomb. Külön csak egyiket vagy mindkettőt is lehet változtatni 5 ből egy alkalommal.Én nem tudtam változtatni se, legalábbis ebben a Classis 100 modeban.Nekem se jött össze 76-6-nal jobb. Akár hogyan raktam össze. Nagyon mázli, miből/kiből válogathatsz. Egyszer lehet változtatni a csapaton és/vagy az érán ha senki nem tetszik de egyébként full randomnak tűnik.De nem a gép sorsolja az érát és a csapatot?Morant 2020'sazt hittem, úgy megy a feladat, hogy minden évtizedből maximum egyet lehet választani
Doncic 2020's
Elgin Baylor 1960's
Spencer Haywood 1970's
Abdul-Jabbar 1970's
82-0.
Mondjuk sokadikra sikerult, jo ideig 79-3 volt a max, ami kijott. Xd
Stez
slowmotion
Nekem eddig 75-7 volt sorsolással a legjobb.
Willie Parker
dande2
Sikerült màr negatív mérleget is összehoznom, a gép a 60-70-es évekből válogatott, majd utolsóra benyomta a 2020-as évekbeli Kingst.
Willie Parker
1 hónapja
Én nem tudtam változtatni se, legalábbis ebben a Classis 100 modeban.Nekem se jött össze 76-6-nal jobb. Akár hogyan raktam össze. Nagyon mázli, miből/kiből válogathatsz. Egyszer lehet változtatni a csapaton és/vagy az érán ha senki nem tetszik de egyébként full randomnak tűnik.De nem a gép sorsolja az érát és a csapatot?Morant 2020'sazt hittem, úgy megy a feladat, hogy minden évtizedből maximum egyet lehet választani
Doncic 2020's
Elgin Baylor 1960's
Spencer Haywood 1970's
Abdul-Jabbar 1970's
82-0.
Mondjuk sokadikra sikerult, jo ideig 79-3 volt a max, ami kijott. Xd
Stez
slowmotion
Nekem eddig 75-7 volt sorsolással a legjobb.
Willie Parker
dande2
Sikerült màr negatív mérleget is összehoznom, a gép a 60-70-es évekből válogatott, majd utolsóra benyomta a 2020-as évekbeli Kingst.
1 hónapja
Na, az enyim volt az első! 😀Orulok, hogy igy kihoztam egy perfekt szezont. 🤣Morant 2020'sazt hittem, úgy megy a feladat, hogy minden évtizedből maximum egyet lehet választani
Doncic 2020's
Elgin Baylor 1960's
Spencer Haywood 1970's
Abdul-Jabbar 1970's
82-0.
Mondjuk sokadikra sikerult, jo ideig 79-3 volt a max, ami kijott. Xd
Stez
slowmotion
Szerintem eddig csak Fake hozta ki azt a bravurt 82W-vel, hogy meg a korszakok is masok voltak.
Stez
Nehéz erara figyelni, mert az nem beállítás, hanem random kapod.
Mondjuk ebben sikerült:
www.82-0.com/share?id=4563f5e2-88d2-4b02-a1f4-2af686b0c542
Szerkesztette: Toca
1 hónapja
De. De szerintem a kerdes arra vonatkozott, hogy figyeljunk az erara is, es aszerint rakjunk ossze perfekt teamet, hogy figyeljunk arra, hogy mindenki mas erabol legyen. Nyilvan megoldhato, csak nehezebb.De nem a gép sorsolja az érát és a csapatot?Morant 2020'sazt hittem, úgy megy a feladat, hogy minden évtizedből maximum egyet lehet választani
Doncic 2020's
Elgin Baylor 1960's
Spencer Haywood 1970's
Abdul-Jabbar 1970's
82-0.
Mondjuk sokadikra sikerult, jo ideig 79-3 volt a max, ami kijott. Xd
Stez
slowmotion
Nekem eddig 75-7 volt sorsolással a legjobb.
Willie Parker
Szerk.: azota osszejott ket perc alatt, harmadik probalkozasra a perfekt 82-0, mondjuk eleg irrealis volt, mert mar csak PG kellett, erre bedobta a 2020's Bucksot, ahonnan meg engedte a 27 pontos, 10 lepattanos Giannist berakni iranyitonak. 😃
Szerkesztette: Stez
1 hónapja
Nekem se jött össze 76-6-nal jobb. Akár hogyan raktam össze. Nagyon mázli, miből/kiből válogathatsz. Egyszer lehet változtatni a csapaton és/vagy az érán ha senki nem tetszik de egyébként full randomnak tűnik.De nem a gép sorsolja az érát és a csapatot?Morant 2020'sazt hittem, úgy megy a feladat, hogy minden évtizedből maximum egyet lehet választani
Doncic 2020's
Elgin Baylor 1960's
Spencer Haywood 1970's
Abdul-Jabbar 1970's
82-0.
Mondjuk sokadikra sikerult, jo ideig 79-3 volt a max, ami kijott. Xd
Stez
slowmotion
Nekem eddig 75-7 volt sorsolással a legjobb.
Willie Parker
1 hónapja
De nem a gép sorsolja az érát és a csapatot?Morant 2020'sazt hittem, úgy megy a feladat, hogy minden évtizedből maximum egyet lehet választani
Doncic 2020's
Elgin Baylor 1960's
Spencer Haywood 1970's
Abdul-Jabbar 1970's
82-0.
Mondjuk sokadikra sikerult, jo ideig 79-3 volt a max, ami kijott. Xd
Stez
slowmotion
Nekem eddig 75-7 volt sorsolással a legjobb.
1 hónapja
Orulok, hogy igy kihoztam egy perfekt szezont. 🤣Morant 2020'sazt hittem, úgy megy a feladat, hogy minden évtizedből maximum egyet lehet választani
Doncic 2020's
Elgin Baylor 1960's
Spencer Haywood 1970's
Abdul-Jabbar 1970's
82-0.
Mondjuk sokadikra sikerult, jo ideig 79-3 volt a max, ami kijott. Xd
Stez
slowmotion
Szerintem eddig csak Fake hozta ki azt a bravurt 82W-vel, hogy meg a korszakok is masok voltak.
Szerkesztette: Stez
1 hónapja
Morant 2020'sazt hittem, úgy megy a feladat, hogy minden évtizedből maximum egyet lehet választani
Doncic 2020's
Elgin Baylor 1960's
Spencer Haywood 1970's
Abdul-Jabbar 1970's
82-0.
Mondjuk sokadikra sikerult, jo ideig 79-3 volt a max, ami kijott. Xd
Stez