NBA

33 feliratkozó

több mint 5 éve
Béczkó 1 264
Undorító amit a Cleveland csinált Lebronnal, nem igaz, hogy egy normális csapatot nem tudtak volna alá tenni, olyan mintha megalázták volna. Szerencsétlen embernek 40-50 pontot kell dobálni, hogy valahogy életben maradjon a csapat! Én azt mondom, hogy szélnek kell ereszteni szinte az egész csapatot, Kevin Love tól Jr Smith ezek az emberek nem sok mindent csináltak most se, előző években se. Néha néha van egy egy jó meccsük és ennyi. Bármennyire is fájó Lebronnak de el kell igazolni, mert itt olyan káosz van, hogy nehéz szavakat találni. Olyan mint a mostani ellenzék itthon! Golden State, Houston, Philadelphia, Boston volt felhozva lehetséges csapatnak, sztem a Boston, Golden Statetet ki lehet venni, a Houston, Philadelphia a reálisabb. Egy szó mint száz, sajnálom Jamest, nem a Clevelandnek szurkoltam, sőt meg is utáltam valamilyen szinten őket!

Szerkesztette: Béczkó
több mint 5 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 25 305
Én úgy a 2000-es évek közepéig nagyon bírtam Jamest, aztán a sztárallűrjei egyre jobban eluralkodtak rajta, aminek a két csúcspontja a 2010-es Decision és Blatt elmarása volt. Egyébként lehetett volna jobb játékos mint Jordan, ha nem akart volna mellé meg edző és GM is lenni.
több mint 5 éve
JéBé Green Bay Packers 6 628
Sajnos nem láthattam Jordant úgy játszani ahogy most lehetőségem van Lebronra, DE, a két söprésnek van köze ahhoz hogy Lebron egyedül visz be a döntőbe nélküle amúgy playoffra sem esélyes csapatokat. Hihetetlen, leírhatatlan impact a csávó, teljesen mindegy hányat nyer vagy hányszor söpörték el. Az már egy másik kérdés hogy neki mennyi köze van ahhoz hogy körülötte nincs domináns csapat.
több mint 5 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Az NBA döntők történelmében összesen ezzel a mai/tegnapi GW győzelemmel 9-re emelkedett a döntő söprések száma, ami érdekesebb ebből a 9-ből már 2 áll LJ neve mellett.
Ezt James-ről már sohasem mossák le, bármekkora stat gyár is, ezért sem fogják egy lapon emlegetni MJ-vel.
Mr.Breaker
Hat ha ezert nem fogjak, az nem fair.
JayB
Brady meg el volt tiltva, Ali politizált, és többször is detronizálták, Merckx egy aggro geci volt, Fischer zsidó, antiszemita és ebargószegő antiszociális bolond egyszerre.
Ettől még mindnyájan sportáguk GOAT-jai.
LeBron James-t meg egy csapatsportban kétszer kisöpörték. Hűha...
Sobri Jóska
Brady eltiltása, meg Ali politizálása nem tudom,hogy kapcsolódik James 2 söpréséhez.

Az viszont szerintem nem lehet a sportág legjobbja,akit 2-szer is kisöpörnek a nagy döntőn, úgyhogy az előtte megrendezett majd 70 döntőn volt összesen 7 söprés.
Lebron egy korszakos játékos, korunk legjobbja, All-time top2, de pont ezek miatt az apróságok miatt nem érhet fel MJ-hez véleményem szerint,noha karrierje végén nagyon közel lesz hozzá.
Mr.Breaker
Tehat kisopor az NBA tortenetenek egyik legerosebb csapata, mikozben a tiedben kb. ket ertelmes jatekos van rajtad kivul, akkor automatikusan nem lehet valaki legjobb?

Hat ez szerintem baromsag, tekintve, hogy csapatsportrol beszelunk. Itt igenis lehetsz barmennyire jo, ha korulotted csupa balfasz van, akkor baszhatod.

Szerkesztette: Stez

több mint 5 éve
Mr.Breaker 1 870
Az NBA döntők történelmében összesen ezzel a mai/tegnapi GW győzelemmel 9-re emelkedett a döntő söprések száma, ami érdekesebb ebből a 9-ből már 2 áll LJ neve mellett.
Ezt James-ről már sohasem mossák le, bármekkora stat gyár is, ezért sem fogják egy lapon emlegetni MJ-vel.
Mr.Breaker
Hat ha ezert nem fogjak, az nem fair.
JayB
Brady meg el volt tiltva, Ali politizált, és többször is detronizálták, Merckx egy aggro geci volt, Fischer zsidó, antiszemita és ebargószegő antiszociális bolond egyszerre.
Ettől még mindnyájan sportáguk GOAT-jai.
LeBron James-t meg egy csapatsportban kétszer kisöpörték. Hűha...
Sobri Jóska
Brady eltiltása, meg Ali politizálása nem tudom,hogy kapcsolódik James 2 söpréséhez.

Az viszont szerintem nem lehet a sportág legjobbja,akit 2-szer is kisöpörnek a nagy döntőn, úgyhogy az előtte megrendezett majd 70 döntőn volt összesen 7 söprés.
Lebron egy korszakos játékos, korunk legjobbja, All-time top2, de pont ezek miatt az apróságok miatt nem érhet fel MJ-hez véleményem szerint,noha karrierje végén nagyon közel lesz hozzá.
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 308 — #NoStress
BAJNOKCSAPAT, BAJNOKCSAPAT! Idén is tökéletesen összerakott keret, megfelelően forgatott kiegészítőemberek, igazolások, sztárok hozták magukat amikor kellett, egység, nem volt jobb nálunk idén se!
zavi27
All time GSW kedvenc:

 fadeawayworld.com/wp-content/uploads/2017/03/13-chris-mullin-warriors.w710.h473.2x.jpg?x92973

több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 308 — #NoStress
Az NBA döntők történelmében összesen ezzel a mai/tegnapi GW győzelemmel 9-re emelkedett a döntő söprések száma, ami érdekesebb ebből a 9-ből már 2 áll LJ neve mellett.
Ezt James-ről már sohasem mossák le, bármekkora stat gyár is, ezért sem fogják egy lapon emlegetni MJ-vel.
Mr.Breaker
Hat ha ezert nem fogjak, az nem fair.
JayB
Brady meg el volt tiltva, Ali politizált, és többször is detronizálták, Merckx egy aggro geci volt, Fischer zsidó, antiszemita és ebargószegő antiszociális bolond egyszerre.
Ettől még mindnyájan sportáguk GOAT-jai.
LeBron James-t meg egy csapatsportban kétszer kisöpörték. Hűha...

több mint 5 éve
zavi27 Las Vegas Raiders Clemson Tigers 4 669 — Amerikai sportok rajongója
BAJNOKCSAPAT, BAJNOKCSAPAT! Idén is tökéletesen összerakott keret, megfelelően forgatott kiegészítőemberek, igazolások, sztárok hozták magukat amikor kellett, egység, nem volt jobb nálunk idén se!
több mint 5 éve
JéBé Green Bay Packers 6 628
Az NBA döntők történelmében összesen ezzel a mai/tegnapi GW győzelemmel 9-re emelkedett a döntő söprések száma, ami érdekesebb ebből a 9-ből már 2 áll LJ neve mellett.
Ezt James-ről már sohasem mossák le, bármekkora stat gyár is, ezért sem fogják egy lapon emlegetni MJ-vel.
Mr.Breaker
Hat ha ezert nem fogjak, az nem fair.
több mint 5 éve
Mr.Breaker 1 870
Az NBA döntők történelmében összesen ezzel a mai/tegnapi GW győzelemmel 9-re emelkedett a döntő söprések száma, ami érdekesebb ebből a 9-ből már 2 áll LJ neve mellett.
Ezt James-ről már sohasem mossák le, bármekkora stat gyár is, ezért sem fogják egy lapon emlegetni MJ-vel.
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 40 893 — The Mathematician
szerették volna odaadni Steph-nek és az első 2 meccs megfelelő is volt hozzá
aztán persze KD robbantott a 3.on és kimentette Curryéket

a mait mondjuk nem láttam

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
dawyd728 3 690
Azért az furcsa, h az idei MVP csak 7-4-re lett KD-é.
 stats.nba.com/team/1610612744/onoffcourt-advanced/?Season=2017-18&SeasonType=Playoffs&LastNGames=4&sort=NET_RATING&dir=1

Player PPG RPG APG SPG BPG TPG TS +/-
Durant 28.9 10.75 7.5 0.75 2.0 2.25 65% +86
Curry 27.5 6.0 6.75 1.5 0.75 2.75 56% +47

Szerkesztette: dawyd728
több mint 5 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 30 775 — LIGHTS OUT!
Minden elfogultságtól függetlenül, nagyon kellett volna az NBA-nek egy Boston-Houston döntő. Ez a Warriors-Cavs évről évre egyre nyomasztóbb.
Kampman
sokak szerint igen
a TV nézettségi adatok szerint nem
Negritis
A döntőt többen nézik, a szoros konferenciadöntőket is, ellentétben a tavalyiakkal. Viszont minden mást kevesebben. Tavaly is lefelé kellett korrigálni a sapka számait az előzetesen várthoz képest. Ha idén is lefelé kell, akkor ez a nézettségi csúcs nem több, mint egy ernyő, ami a problémákról eltereli a figyelmet.

Plusz semmi értelme nincs az alapszakasznak, ami nagyobb részben termeli a pénzt.
dawyd728
igazából mind1 mer James már pedzegeti hogy megy a GSW-be 😀
Negritis
Ha van mersze, jon a Falcoba.
Stez
Nem jó, a Falco nyugati csapat.

több mint 5 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 17 811 — Csodabogár
Minden elfogultságtól függetlenül, nagyon kellett volna az NBA-nek egy Boston-Houston döntő. Ez a Warriors-Cavs évről évre egyre nyomasztóbb.
Kampman
sokak szerint igen
a TV nézettségi adatok szerint nem
Negritis
A döntőt többen nézik, a szoros konferenciadöntőket is, ellentétben a tavalyiakkal. Viszont minden mást kevesebben. Tavaly is lefelé kellett korrigálni a sapka számait az előzetesen várthoz képest. Ha idén is lefelé kell, akkor ez a nézettségi csúcs nem több, mint egy ernyő, ami a problémákról eltereli a figyelmet.

Plusz semmi értelme nincs az alapszakasznak, ami nagyobb részben termeli a pénzt.
dawyd728
igazából mind1 mer James már pedzegeti hogy megy a GSW-be 😀
Negritis
Ha van mersze, jon a Falcoba.
Stez
egy kis huhogás jót tenne neki

 www.youtube.com/watch?v=QEIQ0AR6gJE

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
ZERO_L New England Patriots 4 343 — situational football
minden NBA szurkoló(-warriors fans) nevében szeretném tolmácsolni a bostoni szurkolók üzenetét, amiért azt az apró reményt is elvette tőlünk, hogy izgalmas döntőt láthassunk.... b*szódj meg JR!

 twitter.com/DefPenHoops/status/996584855063408640

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 5 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
 m.nemzetisport.hu/amerikai_sportok/nba-25-eve-hunyt-el-a-horvat-klasszis-akihez-curryt-hasonlitjak-2639897
Matthew99
😕

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 5 éve
Matthew99 New Orleans Saints 9 323 — Invisible man
 m.nemzetisport.hu/amerikai_sportok/nba-25-eve-hunyt-el-a-horvat-klasszis-akihez-curryt-hasonlitjak-2639897

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. !!!ÚJ HELYEN AZ ALÁÍRÁSOK!!! A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 5 éve
Jughead Dallas Cowboys 4 143
Meglepően jó az idei döntő pedig.
Jughead
Macska az egérrel. Ugyanaz, mint a Raptors a Cavs ellen. Egy pillanatig nem éreztem, h akár egy meccset is nyerhet a Cavs. Még Hill első meccses büntetőinél sem. Egyedül JR pattanójánál volt egy kis kétely, ha kiosztja Jamesnek wide open triplára.

Mai meccsen se volt kétely bennem. Sőt én végig azt hittem Curry fogja a tőrt megforgatni a végén, hát Durant lett, de egyszerűen nem látni, h ez a csapat megzuhanjon. Olyan sosem lesz, h a 4 all-star mindegyike szar napot fogjon ki. Ha csak egyiküknek megy, az is képes "életben" tartani őket. Jó talán Green az egyetlen, aki támadásban nem tud olyan szinten játszani, amivel egymaga tartsa a csapatot..
dawyd728
A Houston ellen kétszer is befuccsolt mind a 4. De igen, a liga felett vannak nagyon sokkal, ezért csoda, hogy legalább a meccsek szorosak.
Jughead
Oké, igazad van. Egy olyan csapat, ami 4 poszton kiváló védővel rendelkezik+Harden, azok ellen lehet 1-2x gyereknap. Csak a gond ott van, h Houstont leszámítva ki képes erre?
dawyd728
Szerintem a Houston sem. Ott is inkább a GSW játszott szarul, mintsem a Rockets kényszerítette volna rá őket erre.