OFF topik
31 feliratkozó
több mint 5 éve
Én építőtáborban, amikor már odajutottam, indokolatlannak éreztem a “mondást”. Minek trükközni üres kapu előtt? Csak elrontani lehet, ahogy a példád is mutatta. 😊Utólag már hiába magyarázkodik, a romantikus pillanat a múlté. 😀Holdfényben.Haver anno épitőtáborban akció előtt akart még valami kedveset mondani, hogy ne legyen már olyan paraszt:Mint a nota..fenyre csunyolo lanyok😂Plusz nincsen ronda nő, csak kevés alkohol, és hasonló elmés közhelyek 😀Férfiaknál is működhet.ja csak Bochkor Gáborból kiindulva nem ezekre a skillekre utazik Andrea. 😀Lehet kedves, udvarias, tisztelettudó, hűséges is.Ha szingli lennék én se jönnék össze egy szegény vagy buta nővel, fordítva se tartom gáznak, ha egy nő nem akar összejönni egy nem tehetős (vagy buta) férfival. 😊Az addig OK, de valahol húzzuk már meg a határt. Lölő egyetlen + tulajdonsága a nők szemszögéből, hogy papíron van pénze. Emellett öreg, dagadt, és buta mint a raklap.
Jughead
eaglesmcnabb
Nők szemszögéből nem csak a pénz-külső-siker-agy kombó játszik.
Sobri Jóska
Vajna papa is öreg volt, ronda és ddagadt, sőt a rossz nyelvek szerint a bringát is a másik oldalon hajtotta.hát épp ez volt az alapfelvetésem, hogy furcsa hogy a nőknél nincs egy meghatározott szint ami alá nem mennének be csak a pénz miatt.
És? Izgatta Timikét?
warr_b
eaglesmcnabb
Ideális nő paraméterei?
90/42/90
Legyen 90 éves, 42 fokos láza és 90 milliója.
kittli
warr_b
ZoliMP
"olyan szép vagy így sötétben..."
A friss bimbózó "kapcsolatnak" ekkor vége is lett. 😀
kittli
Úgy nem ront bele. 😊
Sobri Jóska
kittli
több mint 5 éve
Utólag már hiába magyarázkodik, a romantikus pillanat a múlté. 😀Holdfényben.Haver anno épitőtáborban akció előtt akart még valami kedveset mondani, hogy ne legyen már olyan paraszt:Mint a nota..fenyre csunyolo lanyok😂Plusz nincsen ronda nő, csak kevés alkohol, és hasonló elmés közhelyek 😀Férfiaknál is működhet.ja csak Bochkor Gáborból kiindulva nem ezekre a skillekre utazik Andrea. 😀Lehet kedves, udvarias, tisztelettudó, hűséges is.Ha szingli lennék én se jönnék össze egy szegény vagy buta nővel, fordítva se tartom gáznak, ha egy nő nem akar összejönni egy nem tehetős (vagy buta) férfival. 😊Az addig OK, de valahol húzzuk már meg a határt. Lölő egyetlen + tulajdonsága a nők szemszögéből, hogy papíron van pénze. Emellett öreg, dagadt, és buta mint a raklap.
Jughead
eaglesmcnabb
Nők szemszögéből nem csak a pénz-külső-siker-agy kombó játszik.
Sobri Jóska
Vajna papa is öreg volt, ronda és ddagadt, sőt a rossz nyelvek szerint a bringát is a másik oldalon hajtotta.hát épp ez volt az alapfelvetésem, hogy furcsa hogy a nőknél nincs egy meghatározott szint ami alá nem mennének be csak a pénz miatt.
És? Izgatta Timikét?
warr_b
eaglesmcnabb
Ideális nő paraméterei?
90/42/90
Legyen 90 éves, 42 fokos láza és 90 milliója.
kittli
warr_b
ZoliMP
"olyan szép vagy így sötétben..."
A friss bimbózó "kapcsolatnak" ekkor vége is lett. 😀
kittli
Úgy nem ront bele. 😊
Sobri Jóska
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 5 éve
Holdfényben.Haver anno épitőtáborban akció előtt akart még valami kedveset mondani, hogy ne legyen már olyan paraszt:Mint a nota..fenyre csunyolo lanyok😂Plusz nincsen ronda nő, csak kevés alkohol, és hasonló elmés közhelyek 😀Férfiaknál is működhet.ja csak Bochkor Gáborból kiindulva nem ezekre a skillekre utazik Andrea. 😀Lehet kedves, udvarias, tisztelettudó, hűséges is.Ha szingli lennék én se jönnék össze egy szegény vagy buta nővel, fordítva se tartom gáznak, ha egy nő nem akar összejönni egy nem tehetős (vagy buta) férfival. 😊Az addig OK, de valahol húzzuk már meg a határt. Lölő egyetlen + tulajdonsága a nők szemszögéből, hogy papíron van pénze. Emellett öreg, dagadt, és buta mint a raklap.
Jughead
eaglesmcnabb
Nők szemszögéből nem csak a pénz-külső-siker-agy kombó játszik.
Sobri Jóska
Vajna papa is öreg volt, ronda és ddagadt, sőt a rossz nyelvek szerint a bringát is a másik oldalon hajtotta.hát épp ez volt az alapfelvetésem, hogy furcsa hogy a nőknél nincs egy meghatározott szint ami alá nem mennének be csak a pénz miatt.
És? Izgatta Timikét?
warr_b
eaglesmcnabb
Ideális nő paraméterei?
90/42/90
Legyen 90 éves, 42 fokos láza és 90 milliója.
kittli
warr_b
ZoliMP
"olyan szép vagy így sötétben..."
A friss bimbózó "kapcsolatnak" ekkor vége is lett. 😀
kittli
Úgy nem ront bele. 😊
több mint 5 éve
Haver anno épitőtáborban akció előtt akart még valami kedveset mondani, hogy ne legyen már olyan paraszt:Mint a nota..fenyre csunyolo lanyok😂Plusz nincsen ronda nő, csak kevés alkohol, és hasonló elmés közhelyek 😀Férfiaknál is működhet.ja csak Bochkor Gáborból kiindulva nem ezekre a skillekre utazik Andrea. 😀Lehet kedves, udvarias, tisztelettudó, hűséges is.Ha szingli lennék én se jönnék össze egy szegény vagy buta nővel, fordítva se tartom gáznak, ha egy nő nem akar összejönni egy nem tehetős (vagy buta) férfival. 😊Az addig OK, de valahol húzzuk már meg a határt. Lölő egyetlen + tulajdonsága a nők szemszögéből, hogy papíron van pénze. Emellett öreg, dagadt, és buta mint a raklap.
Jughead
eaglesmcnabb
Nők szemszögéből nem csak a pénz-külső-siker-agy kombó játszik.
Sobri Jóska
Vajna papa is öreg volt, ronda és ddagadt, sőt a rossz nyelvek szerint a bringát is a másik oldalon hajtotta.hát épp ez volt az alapfelvetésem, hogy furcsa hogy a nőknél nincs egy meghatározott szint ami alá nem mennének be csak a pénz miatt.
És? Izgatta Timikét?
warr_b
eaglesmcnabb
Ideális nő paraméterei?
90/42/90
Legyen 90 éves, 42 fokos láza és 90 milliója.
kittli
warr_b
ZoliMP
"olyan szép vagy így sötétben..."
A friss bimbózó "kapcsolatnak" ekkor vége is lett. 😀
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 5 éve
YoungZeeZee
9 989
Mint a nota..fenyre csunyolo lanyok😂Plusz nincsen ronda nő, csak kevés alkohol, és hasonló elmés közhelyek 😀Férfiaknál is működhet.ja csak Bochkor Gáborból kiindulva nem ezekre a skillekre utazik Andrea. 😀Lehet kedves, udvarias, tisztelettudó, hűséges is.Ha szingli lennék én se jönnék össze egy szegény vagy buta nővel, fordítva se tartom gáznak, ha egy nő nem akar összejönni egy nem tehetős (vagy buta) férfival. 😊Az addig OK, de valahol húzzuk már meg a határt. Lölő egyetlen + tulajdonsága a nők szemszögéből, hogy papíron van pénze. Emellett öreg, dagadt, és buta mint a raklap.
Jughead
eaglesmcnabb
Nők szemszögéből nem csak a pénz-külső-siker-agy kombó játszik.
Sobri Jóska
Vajna papa is öreg volt, ronda és ddagadt, sőt a rossz nyelvek szerint a bringát is a másik oldalon hajtotta.hát épp ez volt az alapfelvetésem, hogy furcsa hogy a nőknél nincs egy meghatározott szint ami alá nem mennének be csak a pénz miatt.
És? Izgatta Timikét?
warr_b
eaglesmcnabb
Ideális nő paraméterei?
90/42/90
Legyen 90 éves, 42 fokos láza és 90 milliója.
kittli
warr_b
több mint 5 éve
Plusz nincsen ronda nő, csak kevés alkohol, és hasonló elmés közhelyek 😀Férfiaknál is működhet.ja csak Bochkor Gáborból kiindulva nem ezekre a skillekre utazik Andrea. 😀Lehet kedves, udvarias, tisztelettudó, hűséges is.Ha szingli lennék én se jönnék össze egy szegény vagy buta nővel, fordítva se tartom gáznak, ha egy nő nem akar összejönni egy nem tehetős (vagy buta) férfival. 😊Az addig OK, de valahol húzzuk már meg a határt. Lölő egyetlen + tulajdonsága a nők szemszögéből, hogy papíron van pénze. Emellett öreg, dagadt, és buta mint a raklap.
Jughead
eaglesmcnabb
Nők szemszögéből nem csak a pénz-külső-siker-agy kombó játszik.
Sobri Jóska
Vajna papa is öreg volt, ronda és ddagadt, sőt a rossz nyelvek szerint a bringát is a másik oldalon hajtotta.hát épp ez volt az alapfelvetésem, hogy furcsa hogy a nőknél nincs egy meghatározott szint ami alá nem mennének be csak a pénz miatt.
És? Izgatta Timikét?
warr_b
eaglesmcnabb
Ideális nő paraméterei?
90/42/90
Legyen 90 éves, 42 fokos láza és 90 milliója.
kittli

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Férfiaknál is működhet.ja csak Bochkor Gáborból kiindulva nem ezekre a skillekre utazik Andrea. 😀Lehet kedves, udvarias, tisztelettudó, hűséges is.Ha szingli lennék én se jönnék össze egy szegény vagy buta nővel, fordítva se tartom gáznak, ha egy nő nem akar összejönni egy nem tehetős (vagy buta) férfival. 😊Az addig OK, de valahol húzzuk már meg a határt. Lölő egyetlen + tulajdonsága a nők szemszögéből, hogy papíron van pénze. Emellett öreg, dagadt, és buta mint a raklap.
Jughead
eaglesmcnabb
Nők szemszögéből nem csak a pénz-külső-siker-agy kombó játszik.
Sobri Jóska
Vajna papa is öreg volt, ronda és ddagadt, sőt a rossz nyelvek szerint a bringát is a másik oldalon hajtotta.hát épp ez volt az alapfelvetésem, hogy furcsa hogy a nőknél nincs egy meghatározott szint ami alá nem mennének be csak a pénz miatt.
És? Izgatta Timikét?
warr_b
eaglesmcnabb
Ideális nő paraméterei?
90/42/90
Legyen 90 éves, 42 fokos láza és 90 milliója.
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 5 éve
Na, azért ne általánosítsunk már ennyire.ja csak Bochkor Gáborból kiindulva nem ezekre a skillekre utazik Andrea. 😀Lehet kedves, udvarias, tisztelettudó, hűséges is.Ha szingli lennék én se jönnék össze egy szegény vagy buta nővel, fordítva se tartom gáznak, ha egy nő nem akar összejönni egy nem tehetős (vagy buta) férfival. 😊Az addig OK, de valahol húzzuk már meg a határt. Lölő egyetlen + tulajdonsága a nők szemszögéből, hogy papíron van pénze. Emellett öreg, dagadt, és buta mint a raklap.
Jughead
eaglesmcnabb
Nők szemszögéből nem csak a pénz-külső-siker-agy kombó játszik.
Sobri Jóska
Vajna papa is öreg volt, ronda és ddagadt, sőt a rossz nyelvek szerint a bringát is a másik oldalon hajtotta.hát épp ez volt az alapfelvetésem, hogy furcsa hogy a nőknél nincs egy meghatározott szint ami alá nem mennének be csak a pénz miatt.
És? Izgatta Timikét?
warr_b
eaglesmcnabb
Férfiban is bőven találni olyat, akinek mindegy, hogy hogyan néz ki, csak luk legyen rajta.
Amúgy meg lehet, hogy azért tartanak ilyen lányokat/pasikat, mert az figyel rá és úgy tesz mintha felnézne rá és még szereti is amíg van pénze, de persze ezt a másik is tudja.
Valamit valamiért.
több mint 5 éve
Nem ismered? 😊Mert megteheti.Ha szingli lennék én se jönnék össze egy szegény vagy buta nővel, fordítva se tartom gáznak, ha egy nő nem akar összejönni egy nem tehetős (vagy buta) férfival. 😊Alapvetően nem erről kellene szólnia a párkeresésnek.
Jughead
De akkor fordítsuk meg, miért emeljek ki a ganéból a vagyonommal és státuszommal egy ostoba, önjogon érvényesülni képtelen hülye picsát, ha még arra sem képes, hogy magamért szeressen?
Eszterházy megmondta, egy szint felett már másképp mennek a dolgok. Ha kurvára vágyom, akkor kifizetem egy estére, és nem hurcolászom sehova.
Amadeus
Miért vesz az ember sok milliós órát amikor a telefonján is meg tudja nézni az időt?
Mire jó a gyémánt mandzsetta gomb, 32 kaŕátos nyakkendő tű, magyar utakra lamborghini?
Egy bizonyos szint után olyan kurvát veszek akit körbe hurcolászhatok, majd ha megunom eldobhatok.
Mondjuk VA nálam nem az a kategória. No de ízlések és pofonok.
kittli
"Arany Rolexet nem azért veszünk hogy hordjuk, hanem hogy az unokánk majd elkokainozza az árát"
több mint 5 éve
www.facebook.com/richwomenlookingforpoorman/volt egy film, a hogyan legyél latin szerető, ott is erre ment a srác
megtaláltam a tutit! 😀
Borbinho
több mint 5 éve
régen a mamuthúst vitted a barlangba, most pénzzel gondoskodszja csak Bochkor Gáborból kiindulva nem ezekre a skillekre utazik Andrea. 😀Lehet kedves, udvarias, tisztelettudó, hűséges is.Ha szingli lennék én se jönnék össze egy szegény vagy buta nővel, fordítva se tartom gáznak, ha egy nő nem akar összejönni egy nem tehetős (vagy buta) férfival. 😊Az addig OK, de valahol húzzuk már meg a határt. Lölő egyetlen + tulajdonsága a nők szemszögéből, hogy papíron van pénze. Emellett öreg, dagadt, és buta mint a raklap.
Jughead
eaglesmcnabb
Nők szemszögéből nem csak a pénz-külső-siker-agy kombó játszik.
Sobri Jóska
Vajna papa is öreg volt, ronda és ddagadt, sőt a rossz nyelvek szerint a bringát is a másik oldalon hajtotta.hát épp ez volt az alapfelvetésem, hogy furcsa hogy a nőknél nincs egy meghatározott szint ami alá nem mennének be csak a pénz miatt.
És? Izgatta Timikét?
warr_b
eaglesmcnabb
több mint 5 éve
ja csak Bochkor Gáborból kiindulva nem ezekre a skillekre utazik Andrea. 😀Lehet kedves, udvarias, tisztelettudó, hűséges is.Ha szingli lennék én se jönnék össze egy szegény vagy buta nővel, fordítva se tartom gáznak, ha egy nő nem akar összejönni egy nem tehetős (vagy buta) férfival. 😊Az addig OK, de valahol húzzuk már meg a határt. Lölő egyetlen + tulajdonsága a nők szemszögéből, hogy papíron van pénze. Emellett öreg, dagadt, és buta mint a raklap.
Jughead
eaglesmcnabb
Nők szemszögéből nem csak a pénz-külső-siker-agy kombó játszik.
Sobri Jóska
Vajna papa is öreg volt, ronda és ddagadt, sőt a rossz nyelvek szerint a bringát is a másik oldalon hajtotta.hát épp ez volt az alapfelvetésem, hogy furcsa hogy a nőknél nincs egy meghatározott szint ami alá nem mennének be csak a pénz miatt.
És? Izgatta Timikét?
warr_b
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 5 éve
Lehet kedves, udvarias, tisztelettudó, hűséges is.Ha szingli lennék én se jönnék össze egy szegény vagy buta nővel, fordítva se tartom gáznak, ha egy nő nem akar összejönni egy nem tehetős (vagy buta) férfival. 😊Az addig OK, de valahol húzzuk már meg a határt. Lölő egyetlen + tulajdonsága a nők szemszögéből, hogy papíron van pénze. Emellett öreg, dagadt, és buta mint a raklap.
Jughead
eaglesmcnabb
Nők szemszögéből nem csak a pénz-külső-siker-agy kombó játszik.
több mint 5 éve
hát talán kézzel v szivarralVajna papa is öreg volt, ronda és ddagadt, sőt a rossz nyelvek szerint a bringát is a másik oldalon hajtotta.Ha szingli lennék én se jönnék össze egy szegény vagy buta nővel, fordítva se tartom gáznak, ha egy nő nem akar összejönni egy nem tehetős (vagy buta) férfival. 😊Az addig OK, de valahol húzzuk már meg a határt. Lölő egyetlen + tulajdonsága a nők szemszögéből, hogy papíron van pénze. Emellett öreg, dagadt, és buta mint a raklap.
Jughead
eaglesmcnabb
És? Izgatta Timikét?
warr_b
több mint 5 éve
www.facebook.com/richwomenlookingforpoorman/megtaláltam a tutit! 😀
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
Vajna papa is öreg volt, ronda és ddagadt, sőt a rossz nyelvek szerint a bringát is a másik oldalon hajtotta.Ha szingli lennék én se jönnék össze egy szegény vagy buta nővel, fordítva se tartom gáznak, ha egy nő nem akar összejönni egy nem tehetős (vagy buta) férfival. 😊Az addig OK, de valahol húzzuk már meg a határt. Lölő egyetlen + tulajdonsága a nők szemszögéből, hogy papíron van pénze. Emellett öreg, dagadt, és buta mint a raklap.
Jughead
eaglesmcnabb
És? Izgatta Timikét?

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Ha szingli lennék én se jönnék össze egy szegény vagy buta nővel, fordítva se tartom gáznak, ha egy nő nem akar összejönni egy nem tehetős (vagy buta) férfival. 😊Az addig OK, de valahol húzzuk már meg a határt. Lölő egyetlen + tulajdonsága a nők szemszögéből, hogy papíron van pénze. Emellett öreg, dagadt, és buta mint a raklap.
Jughead
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 5 éve
Vagy egy idomított fóka XDmint a porszívó!És jól szop.Max ha szeret.Ezt mondom én is, ezért nem jönnék össze egy szegény, kilátások nélküli nővel, akit nekem kell eltartani.Ha szingli lennék én se jönnék össze egy szegény vagy buta nővel, fordítva se tartom gáznak, ha egy nő nem akar összejönni egy nem tehetős (vagy buta) férfival. 😊Alapvetően nem erről kellene szólnia a párkeresésnek.
Jughead
De akkor fordítsuk meg, miért emeljek ki a ganéból a vagyonommal és státuszommal egy ostoba, önjogon érvényesülni képtelen hülye picsát, ha még arra sem képes, hogy magamért szeressen?
Amadeus
Jughead
Amadeus
warr_b
csebi

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Mert megteheti.Ha szingli lennék én se jönnék össze egy szegény vagy buta nővel, fordítva se tartom gáznak, ha egy nő nem akar összejönni egy nem tehetős (vagy buta) férfival. 😊Alapvetően nem erről kellene szólnia a párkeresésnek.
Jughead
De akkor fordítsuk meg, miért emeljek ki a ganéból a vagyonommal és státuszommal egy ostoba, önjogon érvényesülni képtelen hülye picsát, ha még arra sem képes, hogy magamért szeressen?
Eszterházy megmondta, egy szint felett már másképp mennek a dolgok. Ha kurvára vágyom, akkor kifizetem egy estére, és nem hurcolászom sehova.
Amadeus
Miért vesz az ember sok milliós órát amikor a telefonján is meg tudja nézni az időt?
Mire jó a gyémánt mandzsetta gomb, 32 kaŕátos nyakkendő tű, magyar utakra lamborghini?
Egy bizonyos szint után olyan kurvát veszek akit körbe hurcolászhatok, majd ha megunom eldobhatok.
Mondjuk VA nálam nem az a kategória. No de ízlések és pofonok.
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 5 éve
mint a porszívó!És jól szop.Max ha szeret.Ezt mondom én is, ezért nem jönnék össze egy szegény, kilátások nélküli nővel, akit nekem kell eltartani.Ha szingli lennék én se jönnék össze egy szegény vagy buta nővel, fordítva se tartom gáznak, ha egy nő nem akar összejönni egy nem tehetős (vagy buta) férfival. 😊Alapvetően nem erről kellene szólnia a párkeresésnek.
Jughead
De akkor fordítsuk meg, miért emeljek ki a ganéból a vagyonommal és státuszommal egy ostoba, önjogon érvényesülni képtelen hülye picsát, ha még arra sem képes, hogy magamért szeressen?
Amadeus
Jughead
Amadeus
warr_b
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
és lenyeli, a perzsa szőnyegből nem könnyű kiszedni 😀És jól szop.Max ha szeret.Ezt mondom én is, ezért nem jönnék össze egy szegény, kilátások nélküli nővel, akit nekem kell eltartani.Ha szingli lennék én se jönnék össze egy szegény vagy buta nővel, fordítva se tartom gáznak, ha egy nő nem akar összejönni egy nem tehetős (vagy buta) férfival. 😊Alapvetően nem erről kellene szólnia a párkeresésnek.
Jughead
De akkor fordítsuk meg, miért emeljek ki a ganéból a vagyonommal és státuszommal egy ostoba, önjogon érvényesülni képtelen hülye picsát, ha még arra sem képes, hogy magamért szeressen?
Amadeus
Jughead
Amadeus
warr_b
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
És jól szop.Max ha szeret.Ezt mondom én is, ezért nem jönnék össze egy szegény, kilátások nélküli nővel, akit nekem kell eltartani.Ha szingli lennék én se jönnék össze egy szegény vagy buta nővel, fordítva se tartom gáznak, ha egy nő nem akar összejönni egy nem tehetős (vagy buta) férfival. 😊Alapvetően nem erről kellene szólnia a párkeresésnek.
Jughead
De akkor fordítsuk meg, miért emeljek ki a ganéból a vagyonommal és státuszommal egy ostoba, önjogon érvényesülni képtelen hülye picsát, ha még arra sem képes, hogy magamért szeressen?
Amadeus
Jughead
Amadeus

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Max ha szeret.Ezt mondom én is, ezért nem jönnék össze egy szegény, kilátások nélküli nővel, akit nekem kell eltartani.Ha szingli lennék én se jönnék össze egy szegény vagy buta nővel, fordítva se tartom gáznak, ha egy nő nem akar összejönni egy nem tehetős (vagy buta) férfival. 😊Alapvetően nem erről kellene szólnia a párkeresésnek.
Jughead
De akkor fordítsuk meg, miért emeljek ki a ganéból a vagyonommal és státuszommal egy ostoba, önjogon érvényesülni képtelen hülye picsát, ha még arra sem képes, hogy magamért szeressen?
Amadeus
Jughead
több mint 5 éve
Ezt mondom én is, ezért nem jönnék össze egy szegény, kilátások nélküli nővel, akit nekem kell eltartani.Ha szingli lennék én se jönnék össze egy szegény vagy buta nővel, fordítva se tartom gáznak, ha egy nő nem akar összejönni egy nem tehetős (vagy buta) férfival. 😊Alapvetően nem erről kellene szólnia a párkeresésnek.
Jughead
De akkor fordítsuk meg, miért emeljek ki a ganéból a vagyonommal és státuszommal egy ostoba, önjogon érvényesülni képtelen hülye picsát, ha még arra sem képes, hogy magamért szeressen?
Amadeus
több mint 5 éve
Ha szingli lennék én se jönnék össze egy szegény vagy buta nővel, fordítva se tartom gáznak, ha egy nő nem akar összejönni egy nem tehetős (vagy buta) férfival. 😊Alapvetően nem erről kellene szólnia a párkeresésnek.