Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

OFF topik

31 feliratkozó

több mint 6 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 131
@Klaci79
Megszűnik a malév gh?!
r.baggio
Kemény...igazából ez 2012 vagyis a Malév megszűnése óta időszerű lett volna. Nagyon sajnálom, a sok jó dolgozó miatt, aki él-hal a repülésért, ugyanakkor adóforintokból tartani egy céget, azért elég kemény ennyi ideig is.
Ugye Celebi/Menzies világcégek, komoly anyagi háttérrel és főképp olyan árképzésre ami több reptéren is érvényes lehet. Ez a Wizzair szerződés meg eleve újabb szög lehetett abban a koporsóban. Állítólag olyan szerződést emlegetnek, amivel szinte alig keresett valamit a handler.
Érdekes lesz a folytatás, hova kerül a wizzair, de inkább, hogy hova kerül az AF/KLM, az Emirates, a kínaiak és egyéb olyan cégek, akik az utóbbi időben némi kormányzati segítséggel érkeztek vagy érkeztek volna Budapestre (lásd Korean)
Nagyon szerencsétlen időszak ez nekünk itt a repülésben (épp most jött vagy 20 lufi gép tartós tárolásra) és amíg konkrét védőoltás nem lesz, nem is fogunk kilátni a szarból.
Azt hiszem nagyobb áldozatok is lesznek a légiközlekedésben a MGH-nél, persze a szakmában bármi ilyen különösen közeli veszteség van, az fájó nekünk.
több mint 6 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 430 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
Drága Hombréim!

Magyarázzátok meg nékem parasztgyereknek a biszexualitást!

Adottság, genetika, kényszer-képzet, betegség, tudatos döntés, döntésképtelenség, trend???
Fast Willie
Vagy a pedofiliát, az is betegség, nem? Őket senki sem érti meg, miattuk nincs felvonulás meg szivárványos táska...
Szegények..
#JC6
most morbid leszek, de keresztényként biztos elég behatóan ismered a pedofíliát
Negritis
meg egy elég durva általánosítás is.

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 6 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 373
A csoda az lenne, ha leigazolna a Fradi.
vpi
Ez a hajó elment 😂10 éve visszavonultam, megírta a megyeketto.hu
több mint 6 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 410 — The Mathematician
Drága Hombréim!

Magyarázzátok meg nékem parasztgyereknek a biszexualitást!

Adottság, genetika, kényszer-képzet, betegség, tudatos döntés, döntésképtelenség, trend???
Fast Willie
Vagy a pedofiliát, az is betegség, nem? Őket senki sem érti meg, miattuk nincs felvonulás meg szivárványos táska...
Szegények..
#JC6
most morbid leszek, de keresztényként biztos elég behatóan ismered a pedofíliát

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 410 — The Mathematician
Drága Hombréim!

Magyarázzátok meg nékem parasztgyereknek a biszexualitást!

Adottság, genetika, kényszer-képzet, betegség, tudatos döntés, döntésképtelenség, trend???
Fast Willie
luk luk

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 745 — Patriot
.........
Negritis
Engem azzal kapcsolatban érdekelne a véleményed, és ezt tényleg teljesen komolyan kérdezem, hogy a csodákban hiszel? Vagy minek tulajdonítasz olyan dolgot például:

9 éves koromban vitt volna a Fradi. 7:30 alatt futottam az 50 métert, két korosztállyal feljebb játszottam, mint a korombeliek.
Egyik edzésen, 100x100 méteres sprintek alatt iszonyatos fájdalmat éreztem a sarok csontomban. Elestem, nem bírtam lábra állni. Az összes mozdulat fájt, nagyon durván.
Orvostól - orvosig, különböző specialisták kezeltek, 1.5 évig szenvedtem vele, bottal jártam 11 évesen.
Fél év alatt 8 orvos látott, voltunk külföldön is. Rengeteg leletem volt, aztán egy neves doki megállapította hogy két csont közé beékelődött egy, a sarkamról levált porc, de nem lehetett műteni, olyan helyen volt.
Pár hét múlva apám elvitt a gyülekezetbe.
Semmit nem értettem, nem is érdekelt.
Majd a végén a pásztor (ez vidéken volt, nem Sándor) azt mondta, ő most imádkozni fog kézrátétellel a betegekért.
Tudod mikor, mondtam magamban.
De ugye nem tudtam felkelni, elől ültünk, nem volt menekvés.
Egyszer csak odaért elém, lehajolt és a fájós lábamra tette a kezét.
Iszonyatos forróságot éreztem, nem sokkal később kérte hogy álljak fel. Nehéz volt, elsőre, de ment, támaszték nélkül.
Másnap elmentem a dokihoz, megmutatni magam.
20 percig ült velem szemben, tágra nyílt szemekkel és csak annyit mondott: ez csoda.

És én csak egy vagyok a sok közül... hogyan gyógyulhattam meg?
#JC6
Ez nem csoda, egy sérülés meggyógyul. A csoda az lenne, ha leigazolna a Fradi.

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 6 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 688
Pontosan úgy ahogy egy gén felelős a homoszexualitásert.
csebi
Nekem van orvosi leletem, nem is egy, hogy tényleg gáz volt a lábammal. Olyan is, ami leírja hogy nem látható elváltozás.

De nekik van bizonyítékuk a meleg-génre?
#JC6
De miért mentél orvoshoz a lábaddal?
Miért nem bíztad Istenre és próbálkoztál sok-sok imával?

Vagy ha az orvosok Isten eszközei és minden teremtmény Isten teremtménye, akkor a melegek miért nem?
Azokat nem ő teremtette? Vagy van neki egy teremtőgépe ami néha selejtet is termel?
Vagy a gonosz megrontotta a gyereket valamikor és azért lett meleg?
Az egyházban is elég sokan vannak/voltak, velük mi a helyzet? Nem úgy tűnik, mintha Isten kedve ellen valók lennének...
több mint 6 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 373
Drága Hombréim!

Magyarázzátok meg nékem parasztgyereknek a biszexualitást!

Adottság, genetika, kényszer-képzet, betegség, tudatos döntés, döntésképtelenség, trend???
Fast Willie
Vagy a pedofiliát, az is betegség, nem? Őket senki sem érti meg, miattuk nincs felvonulás meg szivárványos táska...
Szegények..
több mint 6 éve
YoungZeeZee 9 989
Pontosan úgy ahogy egy gén felelős a homoszexualitásert.
csebi
Nekem van orvosi leletem, nem is egy, hogy tényleg gáz volt a lábammal. Olyan is, ami leírja hogy nem látható elváltozás.

De nekik van bizonyítékuk a meleg-génre?
#JC6
Különben miért lennének melegek?
Jókedvükben?
A buli kedvéért?
Mókából?
Ha én heterónak születek, ugyan, mi vesz rá, hogy egy férfi faszát szopjam, vagy tövig nyomják a seggembe?
Ha nem melegnek születik valaki, ugyan, miért tenne a természetes hetero vágyai ellen?
Mi az a pont, ahol így dönt?
És miért tenné?
Nincs seggtúró-hitel, vagy buzi-CSOK, se titkos ratyiszekta, ahova így lehet felvételt nyerni, és ezáltal üdvözülni.
Mi a buziskodó hetero oka, hogy buziskodik?
Ez nem áll össze döntés alapon sehogy.
Sobri Jóska
Már említettem korábban, nekem volt kollégám, aki döntésből lett homár, mert úgy gondolta így nagyobb esélye van sikeresnek lenni a médiában, showbizniszben. Végül is be is jött neki, asszem rádiós műsorvezető lett végül 😊
De el tudom képzelni, hogy valaki "divatból" is kipróbálja, hiszen ez "menő" ebben a kifordult világban.
warr_b
Nah ez a totál wtf nekem... Persze nekem is vannak utált rokonaim, akikkel az ember kibír 2-3 órát egy évben 1x, de azért, hogy egy szép női test helyett szőrös ffi testekhez dörgölőzzek csak azért, hogy előrébb jussak 😊 Totálisan karrierista 😊
NB2
a melegek szorosek?
több mint 6 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 177
Drága Hombréim!

Magyarázzátok meg nékem parasztgyereknek a biszexualitást!

Adottság, genetika, kényszer-képzet, betegség, tudatos döntés, döntésképtelenség, trend???
több mint 6 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 561 — Cowboys fan
Pontosan úgy ahogy egy gén felelős a homoszexualitásert.
csebi
Nekem van orvosi leletem, nem is egy, hogy tényleg gáz volt a lábammal. Olyan is, ami leírja hogy nem látható elváltozás.

De nekik van bizonyítékuk a meleg-génre?
#JC6
Különben miért lennének melegek?
Jókedvükben?
A buli kedvéért?
Mókából?
Ha én heterónak születek, ugyan, mi vesz rá, hogy egy férfi faszát szopjam, vagy tövig nyomják a seggembe?
Ha nem melegnek születik valaki, ugyan, miért tenne a természetes hetero vágyai ellen?
Mi az a pont, ahol így dönt?
És miért tenné?
Nincs seggtúró-hitel, vagy buzi-CSOK, se titkos ratyiszekta, ahova így lehet felvételt nyerni, és ezáltal üdvözülni.
Mi a buziskodó hetero oka, hogy buziskodik?
Ez nem áll össze döntés alapon sehogy.
Sobri Jóska
Már említettem korábban, nekem volt kollégám, aki döntésből lett homár, mert úgy gondolta így nagyobb esélye van sikeresnek lenni a médiában, showbizniszben. Végül is be is jött neki, asszem rádiós műsorvezető lett végül 😊
De el tudom képzelni, hogy valaki "divatból" is kipróbálja, hiszen ez "menő" ebben a kifordult világban.
warr_b
Nah ez a totál wtf nekem... Persze nekem is vannak utált rokonaim, akikkel az ember kibír 2-3 órát egy évben 1x, de azért, hogy egy szép női test helyett szőrös ffi testekhez dörgölőzzek csak azért, hogy előrébb jussak 😊 Totálisan karrierista 😊
NB2
vagy látens módon már az volt, csak nem jött rá
több mint 6 éve
NB2 New England Patriots 29 760 — nabege2@yahoo.com

Toca Minnesota Vikings 20 956 — Vikings fan
Pontosan úgy ahogy egy gén felelős a homoszexualitásert.
csebi
Nekem van orvosi leletem, nem is egy, hogy tényleg gáz volt a lábammal. Olyan is, ami leírja hogy nem látható elváltozás.

De nekik van bizonyítékuk a meleg-génre?
#JC6
Egyébként arra gondoltál, hogy ha valami beékelődött és rossz helyen van egyszerűen csak a szervezeted megoldotta? Porc elkopott folyamatosan / felszívódott.
Csak azért mert nincs most magyarázat nem jelenti, hogy isteni tett.
Vagy mondjuk szerinted aki a koronavírust aki nem kapja el pedig többször kontaktált az csoda? Ugye magyarázat nincs még rá.
Mondjuk kicsit parttalan vita nem is akarok belemenni, de neked sincs több bizonyítékod, hogy hogyan gyógyultál meg csak két leleted.
több mint 6 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 655 — Lucas Scott
Pontosan úgy ahogy egy gén felelős a homoszexualitásert.
csebi
Nekem van orvosi leletem, nem is egy, hogy tényleg gáz volt a lábammal. Olyan is, ami leírja hogy nem látható elváltozás.

De nekik van bizonyítékuk a meleg-génre?
#JC6
Miért kellene h legyen egy gén? Ezt nem érted. Simán hiszel abban h létezik isteni csoda de azt nem tudod elfogadni h vki egy azonos nemű személyben találja meg élete szerelmét? Egyszerűen az egyikben hinni akarsz a másikat meg annyira ki akarod zárni h kovetelsz vmi orvosi bizonyítékot. Ha nálad el tudod fogadni h orvosilag megmagyarázhatatlan dolog történt akkor miért ragaszkodsz a másiknál arra h orvosok bizonyítsák be ezt?

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 6 éve
warr_b Washington Commanders 31 215 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Pontosan úgy ahogy egy gén felelős a homoszexualitásert.
csebi
Nekem van orvosi leletem, nem is egy, hogy tényleg gáz volt a lábammal. Olyan is, ami leírja hogy nem látható elváltozás.

De nekik van bizonyítékuk a meleg-génre?
#JC6
Különben miért lennének melegek?
Jókedvükben?
A buli kedvéért?
Mókából?
Ha én heterónak születek, ugyan, mi vesz rá, hogy egy férfi faszát szopjam, vagy tövig nyomják a seggembe?
Ha nem melegnek születik valaki, ugyan, miért tenne a természetes hetero vágyai ellen?
Mi az a pont, ahol így dönt?
És miért tenné?
Nincs seggtúró-hitel, vagy buzi-CSOK, se titkos ratyiszekta, ahova így lehet felvételt nyerni, és ezáltal üdvözülni.
Mi a buziskodó hetero oka, hogy buziskodik?
Ez nem áll össze döntés alapon sehogy.
Sobri Jóska
Már említettem korábban, nekem volt kollégám, aki döntésből lett homár, mert úgy gondolta így nagyobb esélye van sikeresnek lenni a médiában, showbizniszben. Végül is be is jött neki, asszem rádiós műsorvezető lett végül 😊
De el tudom képzelni, hogy valaki "divatból" is kipróbálja, hiszen ez "menő" ebben a kifordult világban.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 6 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 207 — #NoStress
Pontosan úgy ahogy egy gén felelős a homoszexualitásert.
csebi
Nekem van orvosi leletem, nem is egy, hogy tényleg gáz volt a lábammal. Olyan is, ami leírja hogy nem látható elváltozás.

De nekik van bizonyítékuk a meleg-génre?
#JC6
A másik kérdéskör pedig a csoda.
A csoda az, ami megtörténik, és nem illeszthető a világ racionális működésébe.
Ha a heteróság a racionalitás, akkor a buziskodás is lehet csoda. Mondjuk nem valószínű, de nem is zárható ki.
Nincs csoda-kézikönyv, amiben le van írva, hogy mi lehet csoda, mik a kritériumai, hiszen pont ez a csoda lényege, hogy nem formalizálható, nincs csoda-standard.
Ezen pusztán logikailag érdemes eltöprengeni, hogy véges fajta csoda van e, vagy végtelen sok féle csoda lehet e, hogy kinek a kompetenciája csodának minősíteni egy eseményt, hogy mi az ami személyes csoda, mi az ami egzakt csoda, és van e ilyen egyáltalán?

Ehhez egy történet.
Volt egy kolléganőm régebben, ő a golgota gyülekezetbe járt, és fontosnak tartotta, hogy meggyőzzön a hit fontosságáról. Én leültem, meghallgattam, hogy van isten, munkálkodik, szeret, a világ része, jelen van, segít, majd elmondtam neki, hogy engem nem kell meggyőzzön, hiszen én tudom, hogy van isten, nem kell hinnem. Abban se hiszek, hogy élek, lélegzem, eszek, alszok, mert tudom.
Kérdezte, hogy honnan tudom.
Mondtam, hogy egyszer megjelent nekem, beszélgettünk, és személyesen ő mondta.
A lány nem hogy nem hitte el, hanem ezt követően hülyének tartott, és megkérdőjelezte azt az állításomat, amit előtte fél órán át ő maga bizonygatott.
Pedig nem poénkodtam, teljesen komolyan mondtam neki, mondtam, hogy elmehetünk poligráfos vizsgálatra, nem fog kijelezni, elhiheti.
Nem hitte.
Az én csodám miért hihetetlen, miért nézett hülyének, miközben pont azt mondtam, amiben ő hisz?
Vagy hinni akar és nem tudni?
Vagy nekem nincs jogom azt tudni, amit ő “csak” hisz?
Csak az ő metodikája akceptálható számára?
Vagy attól, hogy volt részem csodában, csak nem misztifikálom túl, és teljesen racionális, vallástalan életet élek, nem hihető az állításom? Ugyan miért kéne abból, hogy beszéltem egyszer istennel, annak következnie, hogy vallásos ember vagyok?
Miközben isten se beszélt nekem vallásról.
Azt is tudom, hogy van Jupiter bolygó, meg gleccserkajak, meg vak barlangi rákok, csak ezeknek semmilyen hatása nincs a mindennapjaimra, így nem is ezekről szól az életem, nem ezekről beszélek állandóan. De attól még vannak.
Fura volt a lány hozzáállása, egy vallásos embertől többet vártam a csodám megértése tekintetében.
Nem volt logikus a viselkedése.

több mint 6 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 207 — #NoStress
Pontosan úgy ahogy egy gén felelős a homoszexualitásert.
csebi
Nekem van orvosi leletem, nem is egy, hogy tényleg gáz volt a lábammal. Olyan is, ami leírja hogy nem látható elváltozás.

De nekik van bizonyítékuk a meleg-génre?
#JC6
Különben miért lennének melegek?
Jókedvükben?
A buli kedvéért?
Mókából?
Ha én heterónak születek, ugyan, mi vesz rá, hogy egy férfi faszát szopjam, vagy tövig nyomják a seggembe?
Ha nem melegnek születik valaki, ugyan, miért tenne a természetes hetero vágyai ellen?
Mi az a pont, ahol így dönt?
És miért tenné?
Nincs seggtúró-hitel, vagy buzi-CSOK, se titkos ratyiszekta, ahova így lehet felvételt nyerni, és ezáltal üdvözülni.
Mi a buziskodó hetero oka, hogy buziskodik?
Ez nem áll össze döntés alapon sehogy.

több mint 6 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 373
Pontosan úgy ahogy egy gén felelős a homoszexualitásert.
csebi
Nekem van orvosi leletem, nem is egy, hogy tényleg gáz volt a lábammal. Olyan is, ami leírja hogy nem látható elváltozás.

De nekik van bizonyítékuk a meleg-génre?

Szerkesztette: JC6 (Mr. Miele)
több mint 6 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 215 — beers & Packers
Amúgy az ősrobbanást sem látta senki, mégis tényként kezelik.
eaglesmcnabb
szerintem megvan az az összeg, amiért jelentkeznek szemtanúk
slowmotion
Bízom benne, hogy nem vonom magamra Isten haragját, de az ősrobbanás bizonyított tény. Teljesen ingyen jelentkezem szemtanúnak, én láttam:
 www.youtube.com/watch?v=r0vVqStvh_8
több mint 6 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 207 — #NoStress
Inkább az a baj hogy le vannak írva a Bibliában dolgok, amikből van amivel tudok azonosulni, hiszek Istenben is, és aztán jön valaki és kiforgatja a jelentéseit, és átírják a saját gyülijükhöz.
Heisman Trophy
Ilyenkor jön Sobri és mondja, hogy 2000 éve íródott könyv... (és igaza is van)
NB2
sorry, hosszú lett:

Mitől fél alapvetően minden ember (még ha nem is olyan félelem mint pl ha fegyvert fognak a fejedhez)? Az ismeretlentől. Benne van a DNS-ünkben kvázi a sok (tíz)ezer évnyi tapasztalat, amiken átmentünk, ez változatlan, a körülmények, h épp mi az ismeretlen, mindig más.
Erre voltak régen az istenek, mert biza ha elöntözték az összes vizet mezopotámiában és jött egy nagyobb szárazság, akkor nem magukat okolták, vagy a természetet, hanem az isteneket. Olyan egyszerű dolgoknál, h felkelt-e a Nap 😀
Aztán ezt lecserélte az egyistenhit, jött Az Isten, egyiknél Jézus másiknél Mohamed harmadiknál XY-ként meg egy küldöttje a Földre (legit, kb mint az anyósülésnél, aki előbb bemondta, az lett az 😀).
Ez szép és jó is volt, irányította a sok tudatlan életét, megmagyarázta az egyszerű embernek a felfoghatatlan dolgokat, és (még ha nem is ez volt az eredeti cél, de a sok száz év alatt módosult) irányította őket, ha kellett messzi földekre háborúzni küldött tízezreket, mert az ott élők egy másik nevű fószerben hittek (és mondjuk volt értékes kikötőjük, földjük, bármi).

Aztán ahogy egyre több dolgot meg lehetett magyarázni, ráadásul úgy, hogy széles körben is elterjedt (egy idő után), kezdett kicsúszni a vezetés a mindenttudók kezéből. Égették is aki mást mondott mint ők, ejj, több energiát fordítottak egy tisztes kínzásos kivégzésre, mint egészségügyre évszázadokig 😀
De végül csak fejet kellett hajtaniuk (amiben sztem kurva nagy szerepet játszott, hogy az uralkodók az újítások, találmányok egy részét fel is használhatták, az érdekükben állt, hogy fejlődjenek a dolgok), és nézzük meg mi lett belőle, ha csak arra gondolunk, hogy az elmúlt ~500 évben többet fejlődtünk mint előtte ~35k év alatt (nyilván ha pl 100 évet írok, az még durvább összehasonlítás lenne, de kb a tudományok fejlődését nézzük csak).

Eljutottunk oda, hogy már nincs szükség Istenre, mert szinte mindent meg tudunk magyarázni. Arra a pár dologra (amik amúgy mondhatni a legfontosabbak, mi van a halál után a "tudattal", vagy írhatnék "lelket" is. miért volt az ősrobbanás? miből? ha az anyag tényleg összesűrűsödött egy apró helyre, az az anyag hogy keletkezett előtte? stb. de ezekre sztem azért nincs válasz, mert a létünkkel menne szembe. mintha idehoznánk a mai világba egy Zsákfost a középkorból, megőrülne 1 perc alatt. nálam sokkal okosabb emberek se tudják biztosra ezekre a választ, a Biblia felkínál rájuk opciókat, amik, - főleg a nagyon elrugaszkodott egyéb részei miatt - nem hitelesek számomra).

Én nem mondom, hogy nincs Isten, de nálam a "hiszem ha látom" kategória, agnosztikusnak tartom magom.
Borbinho
Az a helyzet, hogy a tudomány nagyon sok mindent nem tud megmagyarázni. Ha mindenre lenne cáfolhatatlan tudományos magyarázat, akkor nem lenne vita arról, hogy melyik elgondolás a helyes. Valójában a tudomány jelen állapotában a jéghegy csúcsának a felületén kapirgál 1mm mélyen. A természettudomány bármely területén, bármilyen témában fel lehet tenni jópár lényegi, fontos kérdést, amire pillanatnyilag nincs válasz.

Jó esetben létezik valami sejtés, vagy elmélet –ami nincs bebizonyítva, vagy elképzelés sincs róla.

„Jelenleg nincs egyetlen olyan általános, tudományosan elfogadott elmélet, ami az élet keletkezési folyamatát minden részletében megmagyarázná.” – mondja a wiki

Amikor elkezdtem erdő és vadgazdálkodással foglalkozni, sokkal jobban érdekelt a téma mint amit tananyag formájába leadtak. Ezért elkezdtem komolyabb tudományos munkákat, meg egyéb szakirodalmat olvasgatni. (konkrétan a mérsékelt övi lombos erdők ökoszisztémájáról van szó) Minél jobban beleástam magam, annál inkább levettem, hogy egy végtelenül bonyolult, többszörösen túlbiztosított (ez lényeges!) és eredeti formájában hibátlanul működő rendszerről van szó.

Az evolúció természetesen létezik, és működik. Csak nem ad választ egy csomó kérdésre, például az ilyen fokú diverzitásra, vagy a rendszer folyamatainak többszörös biztosítására. Erre igazából a leg kézenfekvőbb magyarázat az lenne, hogy egy valamilyen mértékben tervezett rendszerről van szó - de a tudomány az életformák kialakulásának kérdésében kizár minden tervszerűséget.

Viszont én minél jobban próbáltam megérteni az erdő működését, annál erősebb lett bennem a meggyőződés, hogy ennyire összetett és stabil rendszer nem tud kialakulni random események sorozatából.
Ha véletlenszerű folyamatról lenne szó, akkor valahol kellene lenni olyan jelenségeknek, amik véletlenül nem működnek jól. De nincsenek. Felfoghatatlanul bonyolult folyamat, és hibátlan. És ennyi, most is úgy gondolom, sőt, egyre inkább. És ez nem a világ, csak egy lombos erdő.
Jan
Attól, hogy valami szerkesztett, tervezett vagy annak tűnik, abból még se nem tudható, se nem bizonyítható, hogy ki alkotta, sőt, mivel elvileg végtelen bolygó lehet, így végtelen opcióból véletlenül lehet 80 vagy 99 vagy akár 99.999%- ban tökéletes is.
Én is volt, hogy egész pályán átvágtam a kosárlabdát, és csont nélkül esett a gyűrűbe. Egyszer. De ha valaki azt az egyet látja mindösszesen?
Bizonyára van rengeteg kevésbbé tökéletesnek tűnő bolygó is kismilliárd.

De ha tervezve vagyunk, akkor is logikusabb egy magasabb, pár ezer, tízezer évvel előttünk járó értelmes, de nem mindenható civilizációt feltételezni tervezőnek, alkotónak, mint egy mindenható entitást.
Ha egy számítógépes programban létező, tán öntudattal rendelkező összetett program a világán elmélkedik, azt tökéletesnek érzékelheti, de attól még a programozó nem valóságosan mindenható, csak abban a nexusban tűnik annak.

több mint 6 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 821 — Így remélem megfelelek nektek.....
@Klaci79
Megszűnik a malév gh?!
r.baggio
Na végre egy értelmes kérdés 😊
több mint 6 éve
NB2 New England Patriots 29 760 — nabege2@yahoo.com
 hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%B6ldt%C3%B6rt%C3%A9net
ez egy rohadt hosszú idő, ennyi idő alatt mindennek volt ideje fejlődni és átalakulni
Ha belegondolok akkor már az én életem során is sok minden változást láttam, képzeljük ezt el 4 milliárd évre lebontva. Felfoghatatlanul sok idő!
több mint 6 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 761 — Steelers fan
sorry, hosszú lett:

Mitől fél alapvetően minden ember (még ha nem is olyan félelem mint pl ha fegyvert fognak a fejedhez)? Az ismeretlentől. Benne van a DNS-ünkben kvázi a sok (tíz)ezer évnyi tapasztalat, amiken átmentünk, ez változatlan, a körülmények, h épp mi az ismeretlen, mindig más.
Erre voltak régen az istenek, mert biza ha elöntözték az összes vizet mezopotámiában és jött egy nagyobb szárazság, akkor nem magukat okolták, vagy a természetet, hanem az isteneket. Olyan egyszerű dolgoknál, h felkelt-e a Nap 😀
Aztán ezt lecserélte az egyistenhit, jött Az Isten, egyiknél Jézus másiknél Mohamed harmadiknál XY-ként meg egy küldöttje a Földre (legit, kb mint az anyósülésnél, aki előbb bemondta, az lett az 😀).
Ez szép és jó is volt, irányította a sok tudatlan életét, megmagyarázta az egyszerű embernek a felfoghatatlan dolgokat, és (még ha nem is ez volt az eredeti cél, de a sok száz év alatt módosult) irányította őket, ha kellett messzi földekre háborúzni küldött tízezreket, mert az ott élők egy másik nevű fószerben hittek (és mondjuk volt értékes kikötőjük, földjük, bármi).

Aztán ahogy egyre több dolgot meg lehetett magyarázni, ráadásul úgy, hogy széles körben is elterjedt (egy idő után), kezdett kicsúszni a vezetés a mindenttudók kezéből. Égették is aki mást mondott mint ők, ejj, több energiát fordítottak egy tisztes kínzásos kivégzésre, mint egészségügyre évszázadokig 😀
De végül csak fejet kellett hajtaniuk (amiben sztem kurva nagy szerepet játszott, hogy az uralkodók az újítások, találmányok egy részét fel is használhatták, az érdekükben állt, hogy fejlődjenek a dolgok), és nézzük meg mi lett belőle, ha csak arra gondolunk, hogy az elmúlt ~500 évben többet fejlődtünk mint előtte ~35k év alatt (nyilván ha pl 100 évet írok, az még durvább összehasonlítás lenne, de kb a tudományok fejlődését nézzük csak).

Eljutottunk oda, hogy már nincs szükség Istenre, mert szinte mindent meg tudunk magyarázni. Arra a pár dologra (amik amúgy mondhatni a legfontosabbak, mi van a halál után a "tudattal", vagy írhatnék "lelket" is. miért volt az ősrobbanás? miből? ha az anyag tényleg összesűrűsödött egy apró helyre, az az anyag hogy keletkezett előtte? stb. de ezekre sztem azért nincs válasz, mert a létünkkel menne szembe. mintha idehoznánk a mai világba egy Zsákfost a középkorból, megőrülne 1 perc alatt. nálam sokkal okosabb emberek se tudják biztosra ezekre a választ, a Biblia felkínál rájuk opciókat, amik, - főleg a nagyon elrugaszkodott egyéb részei miatt - nem hitelesek számomra).

Én nem mondom, hogy nincs Isten, de nálam a "hiszem ha látom" kategória, agnosztikusnak tartom magom.
Borbinho
Az a helyzet, hogy a tudomány nagyon sok mindent nem tud megmagyarázni. Ha mindenre lenne cáfolhatatlan tudományos magyarázat, akkor nem lenne vita arról, hogy melyik elgondolás a helyes. Valójában a tudomány jelen állapotában a jéghegy csúcsának a felületén kapirgál 1mm mélyen. A természettudomány bármely területén, bármilyen témában fel lehet tenni jópár lényegi, fontos kérdést, amire pillanatnyilag nincs válasz.

Jó esetben létezik valami sejtés, vagy elmélet –ami nincs bebizonyítva, vagy elképzelés sincs róla.

„Jelenleg nincs egyetlen olyan általános, tudományosan elfogadott elmélet, ami az élet keletkezési folyamatát minden részletében megmagyarázná.” – mondja a wiki

Amikor elkezdtem erdő és vadgazdálkodással foglalkozni, sokkal jobban érdekelt a téma mint amit tananyag formájába leadtak. Ezért elkezdtem komolyabb tudományos munkákat, meg egyéb szakirodalmat olvasgatni. (konkrétan a mérsékelt övi lombos erdők ökoszisztémájáról van szó) Minél jobban beleástam magam, annál inkább levettem, hogy egy végtelenül bonyolult, többszörösen túlbiztosított (ez lényeges!) és eredeti formájában hibátlanul működő rendszerről van szó.

Az evolúció természetesen létezik, és működik. Csak nem ad választ egy csomó kérdésre, például az ilyen fokú diverzitásra, vagy a rendszer folyamatainak többszörös biztosítására. Erre igazából a leg kézenfekvőbb magyarázat az lenne, hogy egy valamilyen mértékben tervezett rendszerről van szó - de a tudomány az életformák kialakulásának kérdésében kizár minden tervszerűséget.

Viszont én minél jobban próbáltam megérteni az erdő működését, annál erősebb lett bennem a meggyőződés, hogy ennyire összetett és stabil rendszer nem tud kialakulni random események sorozatából.
Ha véletlenszerű folyamatról lenne szó, akkor valahol kellene lenni olyan jelenségeknek, amik véletlenül nem működnek jól. De nincsenek. Felfoghatatlanul bonyolult folyamat, és hibátlan. És ennyi, most is úgy gondolom, sőt, egyre inkább. És ez nem a világ, csak egy lombos erdő.
Jan
a gyémánt szerkezetét nézd meg, olyan mintha tervezték volna, pedig nem
tökéletesen magyarázható hogy miért alakult úgy

az élet keletkezésének tényleg nincs egyértelmű magyarázata jelenleg, DE elég sok mindent tudunk
és elég sok mindent bizonyítottak hogy lehetséges

pl itt van RNA világ
 www.ncbi.nlm.nih.gov/books/NBK26876/

mi a helyzet Chile-vel? ott van a tenger mellett mégis sivatag
működnie kéne hogy a többi tengerparti országhoz hasonlóan dús növényzet fedje
de mégse, mert nem úgy működik a világ
 www.livescience.com/64752-atacama-desert.html
Negritis
A tudományos világ álláspontja, az mindig egy pillanatnyi helyzetre vonatkozik. Szeretnek kőbe vésett igazságként gondolni rá az emberek, pedig egy folyamatosan változó dologról van szó.
több mint 6 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 263 — no es importante
@Klaci79
Megszűnik a malév gh?!

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 6 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 655 — Lucas Scott
.........
Negritis
Engem azzal kapcsolatban érdekelne a véleményed, és ezt tényleg teljesen komolyan kérdezem, hogy a csodákban hiszel? Vagy minek tulajdonítasz olyan dolgot például:

9 éves koromban vitt volna a Fradi. 7:30 alatt futottam az 50 métert, két korosztállyal feljebb játszottam, mint a korombeliek.
Egyik edzésen, 100x100 méteres sprintek alatt iszonyatos fájdalmat éreztem a sarok csontomban. Elestem, nem bírtam lábra állni. Az összes mozdulat fájt, nagyon durván.
Orvostól - orvosig, különböző specialisták kezeltek, 1.5 évig szenvedtem vele, bottal jártam 11 évesen.
Fél év alatt 8 orvos látott, voltunk külföldön is. Rengeteg leletem volt, aztán egy neves doki megállapította hogy két csont közé beékelődött egy, a sarkamról levált porc, de nem lehetett műteni, olyan helyen volt.
Pár hét múlva apám elvitt a gyülekezetbe.
Semmit nem értettem, nem is érdekelt.
Majd a végén a pásztor (ez vidéken volt, nem Sándor) azt mondta, ő most imádkozni fog kézrátétellel a betegekért.
Tudod mikor, mondtam magamban.
De ugye nem tudtam felkelni, elől ültünk, nem volt menekvés.
Egyszer csak odaért elém, lehajolt és a fájós lábamra tette a kezét.
Iszonyatos forróságot éreztem, nem sokkal később kérte hogy álljak fel. Nehéz volt, elsőre, de ment, támaszték nélkül.
Másnap elmentem a dokihoz, megmutatni magam.
20 percig ült velem szemben, tágra nyílt szemekkel és csak annyit mondott: ez csoda.

És én csak egy vagyok a sok közül... hogyan gyógyulhattam meg?
#JC6
Pontosan úgy ahogy egy gén felelős a homoszexualitásert.

Szerkesztette: csebi