OFF topik

30 feliratkozó

több mint 12 éve
85 Cincinnati Bengals 363
fetomy azt hiszem tőlem is idéztél a hosszú érvelésedben, de én sem szólom le általában a szellemi sportokat. Semmi bajom a sakkozókkal, nekem azzal van bajom hogy egyesek a pókerre mint sportra tekintenek, ennyi.

Amit meg a szerencséről mondtál, hogy a milliméterek és tizedmásodpercek már a szerencsén múlnak - ezzel egyrészt nem értek egyet, mert hogy tizedmásodperccel előbb vagy később érsz oda az rajtad múlik nem a szerencséden de ez most mindegy, tegyük fel hogy tényleg a szerencsén múlnak ezek az apró dolgok, de ez a szerencse akkor sem ugyanaz mint amiről a pókernél beszélünk. Ezeket a dolgokat te tudod befolyásolni, de azt hogy milyen lapokat kapsz viszont nem. Az tényleg abszolút szerencse. És hiába számít rengeteget a tudás és gyakorlás, ha szerencsém van és minden leosztásnál ászpókerem lesz a velem szemben ülő meg mindig ketteshármast kap, akkor lehet velem szemben a világ leghíresebb pókerese, akkor is meg fogom verni. És nem azért mert jobb vagyok, hanem mert ez egy szerencsejáték, és én vagyok a szerencsésebb.

Egyébként igazából engem nem érdekel túlzottan hogy most sport vagy sem, ha egy rendszeres pókeres sportolónak tartja magát egyszerre sírok és nevetek és felidegesítem magam ha valaki példaképnek egy pókerjátékost mond, de ennyi. Manapság annyira elmosódtak az ilyen válaszvonalak kategóriák között (sajnos nem csak a sport - játék fogalmak között..) hogy minden vehető sportnak, engem igazából az bánt hogy az ilyen new waves dolgok háttérbe szorítják a klasszikus sportokat.


I have been a Bengals fan for as long as I remember
so I'm used to the season being over in November
több mint 12 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 15 784 — SHAMEFUR DISPRAY!
de témához szólva sport az, aminél az edzés komoly fizikai/szellemi megterhelést jelent, a cél a másik legyőzése..brk
Tetszetős definíció, de ebben továbbra is bennevan a póker, a gó, a csocsó vagy épp a versenyszerű hotdogevés is 😊

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
de témához szólva sport az, aminél az edzés komoly fizikai/szellemi megterhelést jelent, a cél a másik legyőzése. minden más, ahol pontokat kell szerezni, labda van, nyersen hangzik, de benne van az élvezeti faktor, az játék. az más kérdés, hogy a játék és a sport mennyire bírnak ma már azonos jelentéssel..brk
ezt nagyon adom. nincs miről beszélni.
több mint 12 éve
.brk Green Bay Packers 1 890
Nincs bizony, az off topic pont ezért jó hely, Neked irreveláns, nekünk meg nem. (Holnap meg Te találsz itt Neked fontos, számomra irreveláns témát.)
Igen, itt kiélhetjük az eredendő hülyeségeinket!tomi-tomi
nyilván, de hogy ez napokon keresztül húzódjon, láthatóan eredménytelenül, azt túlzásnak érzem. persze erre ott van az az opció, hogy nem olvasom a topicot, viszont szeretem a trash-realityt, az éden hotel meg végetért, tökéletes pótlás ez és még bele is lehet trollkodni. ha már offtopic.
de témához szólva sport az, aminél az edzés komoly fizikai/szellemi megterhelést jelent, a cél a másik legyőzése. minden más, ahol pontokat kell szerezni, labda van, nyersen hangzik, de benne van az élvezeti faktor, az játék. az más kérdés, hogy a játék és a sport mennyire bírnak ma már azonos jelentéssel.
több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
off topic is the new vicctopic
tomi-tomit meg elnevezhetnénk Sobri-ölőnek.
Sobrit pedig Pierce-nek.
de most komolyan, nincs jobb dolgotok, mint ezeken az irreleváns hülyeségeken vitatkozni? mert akkor az ember eredendően hülye :rolleyes: 😂.brk
Nincs bizony, az off topic pont ezért jó hely, Neked irreveláns, nekünk meg nem. (Holnap meg Te találsz itt Neked fontos, számomra irreveláns témát.)
Igen, itt kiélhetjük az eredendő hülyeségeinket!

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
meg is van a definíció:
az a játék tekinthető sportnak, melynek versenyszerű űzéséhez rendszeres testmozgás szükségeltetikJJ
Na, hát ez alapján meglátszik, hogy Mátyás király nemzete vagyunk, mert a focistáink megoldották, hogyan legyenek is sportolók meg nem is 😂
több mint 12 éve
.brk Green Bay Packers 1 890
off topic is the new vicctopic
tomi-tomit meg elnevezhetnénk Sobri-ölőnek.
Sobrit pedig Pierce-nek.
de most komolyan, nincs jobb dolgotok, mint ezeken az irreleváns hülyeségeken vitatkozni? mert akkor az ember eredendően hülye :rolleyes: 😂
több mint 12 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 879 — No es importante
meg is van a definíció:
az a játék tekinthető sportnak, melynek versenyszerű űzéséhez rendszeres testmozgás szükségeltetik


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
JJ: Tisztában vagyok a fogalmával, sőt éppen azt szerettem volna kideríteni, hogy más is tisztában van-e vele. Az érdekelt, hogy mitől vagy honnantól lesz a foci sport. Mert tisztázhatjuk, hogy nem minden foci sport. Csak szerettem volna felhívni a figyelmed/tek, hogy a haverokkal ultizás és a WSOP között nagyjából olyan párhuzam van, mint a haverokkal passzolgatás és a VB vagy akár szimplán egy bajnoki között. Magyarán érdekelt, hogy ha a WSOP és a haverokkal ultizás nálad egy kalap, akkor vajon a szobában rugdalás és egy foci VB is egy kalap-e. Már látom, hogy nem, már csak nem értem a különbségtételt.

tomi-tomi: A mondás értelmét tudom, csak szerintem nem voltam egyértelmű 😊 Arra akartam utalni, hogy az a mondás éppen azért születhetett meg, mert a sport maga nem feltétlenül fizikai megterhelést jelent, hanem a sport kifejezés inkább csak különbségtétel egy adott cselekvés szintjei között.
több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
ha viszont felkészülök, meg minden és elmegyek egy pókerversenyre, majd mégegyre stb... akkor már sportot űzök. Nem véletlenül van az a mondásunk, hogy "sportot űz belőle" 😊fetomy
Nem, ZH-t írsz, szigorlatozol, bemész a munkahelyedre dolgozni stb. 😊
Sportot űzni valamiből: a szükségesnél/elvártnál/elviselhetőnél gyakrabban végzi. Szerintem.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 879 — No es importante
Vagy már akkor sportoló vagyok, ha kettőt belerúgok a labdába a szobában?fetomy
azt nevezik testmozgásnak, csak hogy tisztában legyünk a fogalmakkal


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Máshol mondtad JJ, nem ebben a témában azt hiszem 😊 És nem volt szándékomban belédkötni, csak elmondtam a véleményemet 😉

Egyébként pedig nem az a póker sport, mint a snapszer, amit a haverokkal nyomunk, hanem az a póker sport, amikor versenyszerűen, megrendezett keretek között végeznek adott szabályrendszerben. A fociból sem sport az, amikor két haverral lemegyünk kapufázni, vagy félpályázni vagy akármit, hanem szimpla szórakozás, időtöltés. Vagy már akkor sportoló vagyok, ha kettőt belerúgok a labdába a szobában? Vagy honnantól sport a foci? Éppen ezért én nem gondolom, hogy attól, hogy lejárok a az egyik fehérvári kaszinóba pókerezni már sportot űznék, ha viszont felkészülök, meg minden és elmegyek egy pókerversenyre, majd mégegyre stb... akkor már sportot űzök. Nem véletlenül van az a mondásunk, hogy "sportot űz belőle" 😊
több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
fetomy!
A sakk annál a hozzászólásnál nem volt említve. A szellemi sportról írt gondolataiddal teljesen egyetértek.
Póker.
Nézzük az ellenkező oldaláról. A Sobri által említett jóbarát a nyereményei és a játszott versenyei alapján milyen szint szerinted? Legyen, mondjuk, 4-5 nagyságrend közte és a csúcs között. Sakkban hány lépés után derül ki, hogy Polgár Judit ellenfele mesterjelölt? Fociban hányadik percben derül ki, hogy a Barcelona ellenfele az angol harmad- negyedosztályból jött? Mennyire lenne ezeknek az eseményeknek sportértéke??
Pókerben én a totál amatőr hány leosztásig tudnám előtted leplezni az amatőrségemet? Sokkal tovább, mint sakkban a mesterjelölt ellen, fociban az angol harmadosztályú csapat ellen. Miért nem rendeznek olyan headsup tornákat, ahol párosok vannak, A páros egyik tagja játszik B páros másik tagjának lapjával és viszont (mint a bridzsben)? Mert pénzre megy a játék, még hozzá említésre méltó mértékben a játékosok pénzére. Elemi érdeke a bentlévőknek (minél magasabb szinten vagy, annál inkább) azzal becsalogatni külsősöket, hogy itt is annyira a tudáson múlik minden, mint a sportban. Csak rajtad múlik, hogy meddig jutsz el. De ez nem igaz.
Nem szerencse, hogy milyen lap jön, hanem a játékos (és a játék rendszere) által egyáltalán nem befolyásolható esemény. S ez a játék belső logikájából következik. Belülről nem befolyásolható esemény más játékban is előfordul (cserét kívánó sérülés például), de ez nem következik a játék belső logikájából. Sőt, a belső logika alapján mindent elkövetnek, hogy ne történjen meg - edzés, ill. szabálytalanságok megtorlása. A foci is szerencsejáték lenne, ha a szabályaiban az állna, hogy 15 percenként egy játékostól véletlenszerűen meg kell válni, akár sorsolás, akár lerúgás segítségével.
A póker attól nagyon jó játék, hogy jól kitalálták a szabályrendszerét, lehet stratégiát felépíteni, lehet sokáig játszani, de ettől még nem lesz sport.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
annyira szerettek velem vitatkozni, hogy már olyanba is beleköttök, amit nem is mondtam
a sakk mellett én ágáltam a legjobban, és a nagy WSOP versenyeket is elfogadtam jelentős sport(?)eseménynek

nekem egy kérdésem lenne csak: szerintetek a snapszerezés sport? mert szerintem attól, hogy sokan sokat foglalkoznak a pókerrel és tökélyre fejlesztik, attól az még nem válik automatikusan sporttá, csak egy sokak által komolyan vett és jól jövedelmező játékkáJJ
én is valami ilyesmit vakertam még hajnalban.

egyébként meg attól, hogy valaki nem tartja sportnak a pókert/sakkot/íjászatot/forma1et/stb.-t, még nem jelenti azt, hogy nem ismeri el a teljesítményt és felkészülést mögötte. páran itt úgy érzik, hogy ha valaki nem tartja sportnak pl. pókert, akkor már le is degradálta a béka segge alá, pedig szerintem a legtöbbeknél ez nincs így.triangle
Így van. Én kb. úgy tudok pókerezni, mint a szomszéd kutyája. De ha valaki profi szinten űz valamit, az elismerést érdemel, legyen az kártyajáték, vagy versmondó verseny.
több mint 12 éve
triangle 1 283
annyira szerettek velem vitatkozni, hogy már olyanba is beleköttök, amit nem is mondtam
a sakk mellett én ágáltam a legjobban, és a nagy WSOP versenyeket is elfogadtam jelentős sport(?)eseménynek

nekem egy kérdésem lenne csak: szerintetek a snapszerezés sport? mert szerintem attól, hogy sokan sokat foglalkoznak a pókerrel és tökélyre fejlesztik, attól az még nem válik automatikusan sporttá, csak egy sokak által komolyan vett és jól jövedelmező játékkáJJ
én is valami ilyesmit vakertam még hajnalban.

egyébként meg attól, hogy valaki nem tartja sportnak a pókert/sakkot/íjászatot/forma1et/stb.-t, még nem jelenti azt, hogy nem ismeri el a teljesítményt és felkészülést mögötte. páran itt úgy érzik, hogy ha valaki nem tartja sportnak pl. pókert, akkor már le is degradálta a béka segge alá, pedig szerintem a legtöbbeknél ez nincs így.
több mint 12 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 879 — No es importante
De pl. JJ, aki a sport meghatározásában erős hangsúlyt fektet arra, hogy az illetőnek minél több belefektetett munkája legyen, miért gondolja, hogy mondjuk egy sakkozó vagy pókerjátékos nem fektetett sokat az ő sportjába?fetomy
annyira szerettek velem vitatkozni, hogy már olyanba is beleköttök, amit nem is mondtam
a sakk mellett én ágáltam a legjobban, és a nagy WSOP versenyeket is elfogadtam jelentős sport(?)eseménynek

nekem egy kérdésem lenne csak: szerintetek a snapszerezés sport? mert szerintem attól, hogy sokan sokat foglalkoznak a pókerrel és tökélyre fejlesztik, attól az még nem válik automatikusan sporttá, csak egy sokak által komolyan vett és jól jövedelmező játékká


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Hát ilyen alapon az sem szerencse, hogy milyen lap jön. Az a baj, hogy minden nézőpont kérdése. Mert én úgy gondolom pl. hogy ha a kosárlabdában nem kell szerencse, akkor sokkal nagyobb arányban lennének bedobva a dobások. Vagy akkor nincs túl sok jó játékos, mert a legnagyobbak is sokat "hibáznak". Szerintem a milliméterek, ezredmásodpercek stb... abszolút a szerencsén múlnak, mert ilyen alapon akkor a pókerben sem a másiknak volt szerencséje a jó lapokkal, hanem én hibáztam azzal, hogy a gyengébb lapomra mit döntöttem. Mindeközben meg szerintem ha két ellenfél közül egyik sem hibázik, és hasonló képességűek, akkor igenis a szerencse fogja eldönteni, hogy kinek jött ki. Ha meg nem, akkor pókerben sem azért nyert valaki mert jó lapokat kapott, hanem mert a másik hibás döntéseket hozott. Mert ahhoz, hogy valaki annyiszor kapjon sokkal jobb lapot mint a másik, hogy ezzel gyengébbként is nyer tournamentet szerintem milliószor nagyobb szerencse kell és milliószor ritkább, minthogy egy focimeccsen egy játékos bemákoljon egy gólt. De bizonyára akkor, amikor látjuk, hogy előtte és utána totális noname focisták lőnek orbitális nagy gólokat igazából arról van szó, hogy az illető a világ egyik legjobb játékosa, hiszen tudással lőtte azt a gólt, csak a 10 éves pályafutása alatt egy lövésben jött csak ki a tudása 😊

Szerintem sokan nem veszik figyelembe, hogy ha nekem kijön egy ász póker, még közel sem biztos, hogy nagyot nyerek a handel, mert érteni kell hozzá, hogyan adom én ezt át, és gyenge lappal is annyiszor vernek meg sokkal jobb lappal rendelkezőt, csak mert fejben megverte az illetőt, vagy éppen kurvajó lappal is épphogy elszedi a vakokat, mert a többiek értenek ahhoz, hogy felismerjék a jeleket hiszen rengeteget dolgoztak, hogy képesek legyenek erre. Na de mindegy, én látom mik történnek, látom mennyire gyakori az, hogy semmit nem számít a szerencse benne, innentől kezdve senki nem fogja megmagyarázni, hogy az döntő tényező a profik között 😊

Egyébként látom nem csillapodik a sportos vita. Nos az a helyzet, hogy sokan alapból rosszul állnak hozzá. Beleivódott mindenkibe egy fajta elképzelés. És emiatt keverik a testedzés és a sport fogalmát. Amit az is mutat, hogy a Mit sportolsz? kérdésre olyan választ várnak, ami fizikai megterheléssel jár. Nem arról van szó, hogy a póker vagy a sakk és hasonlók nem sportok, csak nem fizikai sportok, és nem testedzések. Ezek szellemi sportok. Szóval ha az ember arra kíváncsi, hogy a másik milyen testedzést végez, akkor kérdezze azt, ha meg arra, hogy mit sportol, akkor ne röhögje el magát egy sakkon pl.
Írta korábban valaki, hogy aki valamilyen fizikai sportban rendesen aktív volt, az alapból rossz szemmel néz arra, hogy a pókert, sakkot is sportnak nevezik. De miért? Miért kell ezen megsértődni vagy szimplán ellenezni? Attól még, hogy egy sakkozót is sportolónak hívnak, még mindenki tisztában van azzal, hogy fizikailag sokkal megterhelőbb felkészülni és részt venni egy mittudomén amerikaifoci meccsen. De pl. JJ, aki a sport meghatározásában erős hangsúlyt fektet arra, hogy az illetőnek minél több belefektetett munkája legyen, miért gondolja, hogy mondjuk egy sakkozó vagy pókerjátékos nem fektetett sokat az ő sportjába? Nem tudom, de szerintem a szellemi edzés, a szellemi fáradtság semmiben nem kevesebb, mint a fizikai. Csak az egyiknél a testünk fárad el, a másiknál meg az agyunk. Mindkettőnek az a vége, hogy alig várjuk, hogy ágynak eshessünk végre.

De felőlem akárki "lenézheti" olyan szinten a szellemi sportokat, hogy azok nem is sportok, elvégre rengetegen gondolnak olyanokat is pl. hogy az amerikaifoci egy agyonbiztosított semmi szar kisfiúknak nem férfiaknak, miközben meg a rögbi, na az igazi kemény, férfi játék, igazi sport 😊
több mint 12 éve
Atari Pittsburgh Steelers 1 364 — Tulipános Fan- fan
Ha két azonos tudású játékos mérkőzik egymással, a végén az nyer, aki jobban teljesített, kevésbé fáradt el, jobban koncentrált, kisebbet hibázott stb.
A pókernél totál ugyan ez van... vagy azért, mert szerencséje van.

"Itt?? ... Mindenki!"
több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
tomi-tomi, olvass figyelmesebben mit mondok komolyan, és mi az irónia.
Az pedig tény, hogy pocket pair-hoz 12%ban flopolsz setet. Mindig. Ha nem hiszed próbáld ki, osszál le magadnak 1000, 10000, stb leosztást, de ha érdekel a levezetése a dolognak tessék:
52 lapból nálad van 2 azonos lap (mondjuk JJ), így a pakliban marad 50 ismeretlen lap, amiből 2-ből az egyik megjelenése eredményez setet a flopon, ami ugye 3 lapból áll. A flop első lapja bármi lehet a hiányzó 50 lapból (ugye nem számít, hogy mik vannak effektíve kiosztva, mivel azok számodra ismeretlen lapok) vagyis 2:50 a valószínűsége, hogy ott a lapod ami kell. A második lapnál 2:49-hez, a harmadiknál 2:48-hoz. Ez 1:8-hoz együttes valószínűség, vagyis hogy a 3 lapból az egyik J lesz, ami megfelel 12%-nak.
És mondtam a legelején, amíg nincs egy egzakt definíció arra nézve, hogy mi a sport, addig nem lehet eldönteni, hogy a sakk, a hotdogevés, a vizisí, a trambulin, a póker, a pelota, a lóverseny, a forma-1, a horgászat, stb sport e. ha meg van egzakt definíció, akkor felesleges vitázni, vagy sport a póker, vagy nem. Ha az a sport, ami a linkelt hivatkozásban annak számít, akkor nem sport, ilyen egyszerű.
Sobri Jóska
Te tényleg kevered a valószínűségi változót a változó értékkel. A levezetésedben alapvető hiba még, hogy nagyon is fontos, hogy hány lapot osztottak ki másoknak - azok között is lehet a hiányzó lapod! Csökkenti az esélyeidet. A tény az, hogy egy leosztásnál max. 11,74% esélyed van a setre. Tehát nem "vagy igen, vagy nem", hanem: nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, igen. Ezzel egy leosztásnál valóban lehet számolni. De azzal nem számolhatsz, hogy 7 nem után most már jönnie kell az igennek. Nem igaz, hogy 100 ezer leosztásnál 11740 seted lesz. Csak annyi igaz, hogy ez a várható értéked, ami körül szóródni fog egy eloszlás mentén a valóságos eredmény.
Mi a helyzet az A, K, Q 50%-os cuccal?! 😊

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Nincs olyan sport amihez nem kell szerencse szerintem. Innentől fogva a pókert is lehet sportnak nevezni.FViktor93
Én ezzel pont nem értek egyet, a sportokhoz nem kell szerencse.

Szerencsének hívjuk mondjuk hogy hogy pattan a labda egy fumblenél, megcsúszol-e a szabadrúgásnál, hatalmas kapufát dobsz, kipörög a gyűrűről a büntető, stb de ez mind más kategória.
Ezekben a sportokban amit utólag az ember szerencsének hív az mind a saját hibáinkból ered - ne ejtsd ki a labdát és nem pattan az ellenfélhez - míg a póker mint játék maga a szerencsén alapszik. Utána bejön az ügyesség is, de ha egész partyban 2,3-at kapsz akkor tényleg szerencsétlen vagy és nem tehetsz ellene, viszont lehetsz bármilyen jó nem fogsz nyerni (oké biztos volt valami haverotok aki így is nyert, mindegy..). Az szerencse. A sportokban nem szerencsétlen vagy, hanem hibázol.85
Ahol az ellenfeleken kívül harmadik fél is részt vesz az eredmény kialakításában, ott már nem csak rajtuk fog múlni. Csapatsportokban ott a bíró, mindenki tudja napestig fújni a látványosan elvezetett meccseket sportágra tekintet nélkül. Persze az része a játéknak, és mindenki hibázhat, de ez a játékosoktól teljesen független. Hiába te vagy a legjobb, legügyesebb, legjobban felkészült adott helyzetben senkit sem fog érdekelni. Az egyetlen hibád lesz, hogy nem elég jó az országod lobbija, vagy éppen nem elég népes a hazád, és nem éri meg nekik anyagilag, ha te jutsz ki a világversenyre. Ez persze mindig balszerencse, és része a játéknak, de rajtad kívülálló tényező lesz, és még csak nem is az ellenfeleken fog múlni. A pontozásos sportág dettó, elég a műkorcsolya körüli állandó balhékra gondolni, még olimpián is.DoM
A bíró nem harmadik fél, a pálya tartozéka, a rendszer része. Minden sportág törekszik arra, hogy a rendszeren belüli hibákat minimalizálja (videó bíró, bírói létszám emelése, legkisebb-legnagyobb pont kiejtése stb.) Ezen felül előfordulhat bírói műhiba - verseny, játék, meccs újrajátszása. Ami ezen kívül esik, az (el nem ismert, be nem bizonyított) csalás. A póker ebben a tekintetben teljesen rendben van, szinte nulla az esélye, hogy ilyen jellegű események befolyásolják az eredményt.
85-tel teljesen egyetértek, amit szerencsének nevezünk, az a sport része, és felkészüléssel minimalizálható a jelentősége. Szabadtéri játékoknál még idesorolom az időjárást is.
A szerencsejátékok nem ettől "szerencse" játékok. A rendszeren kívülről jön a résztvevők által nem befolyásolható esemény. Mintha a Steelers Def-nek minden play előtt sorsolnák, hogy ProBowl vagy normál szabályok szerint védekezzen, közben a Colts off. húzhat egy Manning-gel és egy Manning nélkül kártya közül.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
triangle 1 283
Ahol az ellenfeleken kívül harmadik fél is részt vesz az eredmény kialakításában, ott már nem csak rajtuk fog múlni. Csapatsportokban ott a bíró, mindenki tudja napestig fújni a látványosan elvezetett meccseket sportágra tekintet nélkül. Persze az része a játéknak, és mindenki hibázhat, de ez a játékosoktól teljesen független. Hiába te vagy a legjobb, legügyesebb, legjobban felkészült adott helyzetben senkit sem fog érdekelni. Az egyetlen hibád lesz, hogy nem elég jó az országod lobbija, vagy éppen nem elég népes a hazád, és nem éri meg nekik anyagilag, ha te jutsz ki a világversenyre. Ez persze mindig balszerencse, és része a játéknak, de rajtad kívülálló tényező lesz, és még csak nem is az ellenfeleken fog múlni. A pontozásos sportág dettó, elég a műkorcsolya körüli állandó balhékra gondolni, még olimpián is.DoM
ezzel is egyet tudok érteni, de én ezt nem szerencsének hívom.
több mint 12 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 160 — vaccpáör fan
nyilván hülyeség volt a rulettet belekeverni. Csupán annyit akartam mondani, hogy ahol az ellenfelek mellé a szerencse 3. tényezőként beszáll a versenyben, az az én ítéletem alapján nem sport. De kövezzen meg aki nem így gondolja!eaglesmcnabb
Nincs olyan sport amihez nem kell szerencse szerintem. Innentől fogva a pókert is lehet sportnak nevezni.FViktor93
Én ezzel pont nem értek egyet, a sportokhoz nem kell szerencse.

Szerencsének hívjuk mondjuk hogy hogy pattan a labda egy fumblenél, megcsúszol-e a szabadrúgásnál, hatalmas kapufát dobsz, kipörög a gyűrűről a büntető, stb de ez mind más kategória.
Ezekben a sportokban amit utólag az ember szerencsének hív az mind a saját hibáinkból ered - ne ejtsd ki a labdát és nem pattan az ellenfélhez - míg a póker mint játék maga a szerencsén alapszik. Utána bejön az ügyesség is, de ha egész partyban 2,3-at kapsz akkor tényleg szerencsétlen vagy és nem tehetsz ellene, viszont lehetsz bármilyen jó nem fogsz nyerni (oké biztos volt valami haverotok aki így is nyert, mindegy..). Az szerencse. A sportokban nem szerencsétlen vagy, hanem hibázol.85
Ahol az ellenfeleken kívül harmadik fél is részt vesz az eredmény kialakításában, ott már nem csak rajtuk fog múlni. Csapatsportokban ott a bíró, mindenki tudja napestig fújni a látványosan elvezetett meccseket sportágra tekintet nélkül. Persze az része a játéknak, és mindenki hibázhat, de ez a játékosoktól teljesen független. Hiába te vagy a legjobb, legügyesebb, legjobban felkészült adott helyzetben senkit sem fog érdekelni. Az egyetlen hibád lesz, hogy nem elég jó az országod lobbija, vagy éppen nem elég népes a hazád, és nem éri meg nekik anyagilag, ha te jutsz ki a világversenyre. Ez persze mindig balszerencse, és része a játéknak, de rajtad kívülálló tényező lesz, és még csak nem is az ellenfeleken fog múlni. A pontozásos sportág dettó, elég a műkorcsolya körüli állandó balhékra gondolni, még olimpián is.
több mint 12 éve
triangle 1 283
nyilván hülyeség volt a rulettet belekeverni. Csupán annyit akartam mondani, hogy ahol az ellenfelek mellé a szerencse 3. tényezőként beszáll a versenyben, az az én ítéletem alapján nem sport. De kövezzen meg aki nem így gondolja!eaglesmcnabb
Nincs olyan sport amihez nem kell szerencse szerintem. Innentől fogva a pókert is lehet sportnak nevezni.FViktor93
Én ezzel pont nem értek egyet, a sportokhoz nem kell szerencse.

Szerencsének hívjuk mondjuk hogy hogy pattan a labda egy fumblenél, megcsúszol-e a szabadrúgásnál, hatalmas kapufát dobsz, kipörög a gyűrűről a büntető, stb de ez mind más kategória.
Ezekben a sportokban amit utólag az ember szerencsének hív az mind a saját hibáinkból ered - ne ejtsd ki a labdát és nem pattan az ellenfélhez - míg a póker mint játék maga a szerencsén alapszik. Utána bejön az ügyesség is, de ha egész partyban 2,3-at kapsz akkor tényleg szerencsétlen vagy és nem tehetsz ellene, viszont lehetsz bármilyen jó nem fogsz nyerni (oké biztos volt valami haverotok aki így is nyert, mindegy..). Az szerencse. A sportokban nem szerencsétlen vagy, hanem hibázol.85
így van. kosárban pl. ha büntetőnél a dobás után hármat pördül a labda a gyűrűn, akkor az, hogy beesik-e vagy sem, az csak és kizárólag azon múlik, hogy te jó helyre dobtad-e. egy ilyen és egy csont nélküli büntető ugyanúgy tökéletes, a szerencsének ilyen formában semmi köze a sportokhoz.
több mint 12 éve
Hanni Seattle Seahawks Army West Point Black Knights 7 593 — "Valakinek utolsónak is kell lennie"
Én ezzel pont nem értek egyet, a sportokhoz nem kell szerencse.
85
Ultra+1
több mint 12 éve
85 Cincinnati Bengals 363
nyilván hülyeség volt a rulettet belekeverni. Csupán annyit akartam mondani, hogy ahol az ellenfelek mellé a szerencse 3. tényezőként beszáll a versenyben, az az én ítéletem alapján nem sport. De kövezzen meg aki nem így gondolja!eaglesmcnabb
Nincs olyan sport amihez nem kell szerencse szerintem. Innentől fogva a pókert is lehet sportnak nevezni.FViktor93
Én ezzel pont nem értek egyet, a sportokhoz nem kell szerencse.

Szerencsének hívjuk mondjuk hogy hogy pattan a labda egy fumblenél, megcsúszol-e a szabadrúgásnál, hatalmas kapufát dobsz, kipörög a gyűrűről a büntető, stb de ez mind más kategória.
Ezekben a sportokban amit utólag az ember szerencsének hív az mind a saját hibáinkból ered - ne ejtsd ki a labdát és nem pattan az ellenfélhez - míg a póker mint játék maga a szerencsén alapszik. Utána bejön az ügyesség is, de ha egész partyban 2,3-at kapsz akkor tényleg szerencsétlen vagy és nem tehetsz ellene, viszont lehetsz bármilyen jó nem fogsz nyerni (oké biztos volt valami haverotok aki így is nyert, mindegy..). Az szerencse. A sportokban nem szerencsétlen vagy, hanem hibázol.


I have been a Bengals fan for as long as I remember
so I'm used to the season being over in November