PC és Konzol
27 feliratkozó
több mint 11 éve
hoooly sh....micsoda évad zárás!! (Walking Dead)| Lukeot sajnáltam, hogy meghalt, nekem az volt a tippem, hogy majd a végén közte és Kenny között kell dönteni. Sajnos Jane vs Kenny lett, Kennyt valahogy sose bírtam, már az 1. évadban se, és most is végig crazy volt (jó persze elvesztett mindenkit akit szeretett szal érthető) úgy, hogy végül Janeel maradtam, bár benne se bízok teljesen, néha tök szimpi, olyan, mint valami nagytesó Clemnek, néha meg Kenny2...
Volt pár jelenet aminél csak tátott szájjal néztem, pl mikor lelövi a köcsög orosz srác Clemet és jön a flashback az 1. évad 3. részhez, Én totál elhittem akkor, hogy ez az egész álom volt xD Már kezdtem is örülni, hogy omg lehet most megmenthetjük Carleyt, meg Lee-t, de sajnos a Carleys rész már megtörtént, aztán meg kiderült, hogy az eddigiek tényleg megtörténtek és csak most álmodik Clem.
Na meg arra se számítottam, hogy az Orosz agyon lövi Clemet, mondjuk Én végig utáltam azt a gyereket, de azért ezt nem néztem ki belőle.
Mindenesetre kíváncsi leszek a 3. évadra, azt olvastam, hogy igen eltérő befejezések születhetnek (elvileg Clem is meghalhat, de ez nem tudom igaz-e) úgy, hogy most már talán tényleg különbözni fognak a storyk egymástól. Nálam a Clem-Jane ending lett, visszamentünk a Carver bázisra, a végén a családot elküldtem a francba akik beakartak jönni hozzánk, meguntam, hogy mindenki úgy is csak átbasz minket, vagy a halálba vezetnek, most már senkiben sem bízok, jól ellesznek Ők kette..izé hárman. (a gyerek még tuti sok gondot fog okozni...) Innentől badass Clementine van! 😀 (mondjuk ha tippelnem kéne akkor a család majd visszajön pár másikkal és máris annyi a badass duómnak xD) |
több mint 11 éve
milyen világhódítós játékokat tudtok ajánlani?- számítógép barát grafika (inkább laptop miatt)
- gyorsan inditható (tehát ha nincs sok időm játszani)
- multiplayer lehetőség
mintának. persze lehet komolyabb hangvételű. de az europa universalis rendkívül szöszmötölős és bonyolult.
risk faction: www.youtube.com/watch?v=_GcApnrSPrE
risk 2 (bár ennek nincs multiplayere): www.youtube.com/watch?v=OIQWTvRfVBw
rizikó (csak ebbe nincs multi + felkúr a gép): ajanlo.kapu.hu/jatekok/post.php?id=79g72c0befc763f5e29
“Uhm, we’re, to win games you have to win the game, umm, not lose the game… honestly. And that, that is how you lose the game.”
- HC Mike McDaniel, L vs. Patriots, week 2 -
-------------------------------------------------------------------
több mint 11 éve
Az új Maddenről: www.ign.com/articles/2014/08/21/madden-nfl-15-reviewNagyon lassan telnek a napok PS4-el 😊 😀
Szar így konzol nélkül...süti
több mint 11 éve
Az új Maddenről: www.ign.com/articles/2014/08/21/madden-nfl-15-reviewSzar így konzol nélkül...
több mint 11 éve
Csütörtök EU, Kedd USA... erre rájön az Xbox EA Season Ticket vagy mi a tök, ami lehetövé teszi a kintieknek, hogy 23.án már játszhassanak. Ennek köszönhetően | Ncore-n már 23.án fent volt X360ra... |Tegnap végre kipróbáltam az új Maddent. Nem sok időm volt franchise módba az első 2 PS meccset átszimuláltam, inkább a többi apró dologgal tököltem. Tetszik ez a Game Prep újdonság, van értelme edzeni végre a Maddenben, és a fiatal játékosokat is lehet fejleszteni, beépíteni a csapatba. Draft class, meccs meg ilyenek még kimaradtak majd talán este egyre már lesz időm, de a kisebb drilleknél (pl.. Oklahoma) tetszenek az ütközések, tényleg többfajta módszer van földre vinni az ellenfelet. QB drilleknél meg ha nem is teljesen de egy fapados szinten elmagyarázza , hogy lehet felismerni a cover 1,2,3 stb védelmeket ... A lényeg h utána kapom az XP-t Johnny-ra 😀DripAz hogy?Nem csak csütörtökön adják ki?Én előrendeltem és azt mondta a boltos csávó,hogy szerdán érkezik hozzájuk,csütörtökön kezdik a kézbesítéseketJoeyPorter
több mint 11 éve
Ha valaki venne ps3-ra használt játékot, írjon 😊Madden25, Fifa13, AC3, BF3, F1 2011, Split/Second Velocity.
meg ajándékba odaadom az ncaa10 játékot, csak postaköltség


JT Daniels fan
több mint 11 éve
Furcsa lesz ez az új Fifa FUT.kölcsönszerződés,új játékmódok,kevesebb rare gold player,kiszűrik a coin vásárlókat.
több mint 11 éve
Tegnap végre kipróbáltam az új Maddent. Nem sok időm volt franchise módba az első 2 PS meccset átszimuláltam, inkább a többi apró dologgal tököltem. Tetszik ez a Game Prep újdonság, van értelme edzeni végre a Maddenben, és a fiatal játékosokat is lehet fejleszteni, beépíteni a csapatba. Draft class, meccs meg ilyenek még kimaradtak majd talán este egyre már lesz időm, de a kisebb drilleknél (pl.. Oklahoma) tetszenek az ütközések, tényleg többfajta módszer van földre vinni az ellenfelet. QB drilleknél meg ha nem is teljesen de egy fapados szinten elmagyarázza , hogy lehet felismerni a cover 1,2,3 stb védelmeket ... A lényeg h utána kapom az XP-t Johnny-ra 😀DripAz hogy?Nem csak csütörtökön adják ki?Én előrendeltem és azt mondta a boltos csávó,hogy szerdán érkezik hozzájuk,csütörtökön kezdik a kézbesítéseket
több mint 11 éve
Tegnap végre kipróbáltam az új Maddent. Nem sok időm volt franchise módba az első 2 PS meccset átszimuláltam, inkább a többi apró dologgal tököltem. Tetszik ez a Game Prep újdonság, van értelme edzeni végre a Maddenben, és a fiatal játékosokat is lehet fejleszteni, beépíteni a csapatba. Draft class, meccs meg ilyenek még kimaradtak majd talán este egyre már lesz időm, de a kisebb drilleknél (pl.. Oklahoma) tetszenek az ütközések, tényleg többfajta módszer van földre vinni az ellenfelet. QB drilleknél meg ha nem is teljesen de egy fapados szinten elmagyarázza , hogy lehet felismerni a cover 1,2,3 stb védelmeket ... A lényeg h utána kapom az XP-t Johnny-ra 😀
több mint 11 éve
igen, de a 6ból van két értelmes DM-m ... gondolkodom egy eléggé hátul lévő 4-2(DM)-1(CM)-2(W)-1(F)-en lehet nyáron kísérletezgetek vele.Mikor ránéztem a keretre, akkor fogtam a fejem. Csapat eleve tök utolsó. 20 valahány meccs alatt szereztek vmi 10 pontot. Nagyon rossz az elosztás a posztok között, kb van 6-7 DM, szélsők közül egy értékelhető AMR. Pénzt nem kaptam, de még kölcsönszerződéshez szükséges pénzért is könyörögnöm kellett, szerencsére kaptam, így kölcsön vettem egy brazil AML-t, meg egy MC-t.csebijátszass 3-4-1-2-t 😊slowmotion
Lehet leszedem a Genie Scoutot is, megpróbálok pár u21/u19 holland válogatott venni, ha kapok lovét ...
amúgy volt olyan meccsen, hogy összesen 4 védőm volt hadra fogható a 9ből... persze a Feyenoord ellen ki is kaptam 1-0ra, túlságosan védekezőre álltam be, és a 80. percben találtak egy gólt.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 11 éve
Mikor ránéztem a keretre, akkor fogtam a fejem. Csapat eleve tök utolsó. 20 valahány meccs alatt szereztek vmi 10 pontot. Nagyon rossz az elosztás a posztok között, kb van 6-7 DM, szélsők közül egy értékelhető AMR. Pénzt nem kaptam, de még kölcsönszerződéshez szükséges pénzért is könyörögnöm kellett, szerencsére kaptam, így kölcsön vettem egy brazil AML-t, meg egy MC-t.csebijátszass 3-4-1-2-t 😊
több mint 11 éve
Én is elkezdtem FM 2014-el az ETO-val. Semmi pénzt nem kaptam először szval az alap keretemmel kellett az őszt letolnom, aztán hálaisten megvették a csapatot és télen már tudtam igazolni 😀 Szezon végén 2. lettem mindenhol 😀 EL selejtezőkben első körben átgázoltam vmi noname csapaton másodikban is viszonylag könnyen kiejtettem az ellenfelet aztán a 3. körben megkaptam a Roma-t ami simán kiejtett 😕 2. év végén ismét 2. lettem a bajnokságban és a kupában de a ligakupát már behúztam 😊 első 2 kör sikeres volt EL-ben aztán a Rennes a 3. ban kiejtett 😕 Most már végre a bajnoki címet vagy vmeik főtáblát elkellen érnem 😀
több mint 11 éve
FM 2013:na 2. év decemberében vagyok a Fradival, lement a BL csoportkör, otthon majdnem leikszeltem a Dortmunddal (0-1, persze szokásos kapufám megvolt), bajnokságban 5 ponttal vagyok lemaradva a Debrecentől, Ligakupából, meg Kupából kiestem. Épp intézem egy dél-afrikai csodagyerek átigazolását, amikor bejön egy megkeresés a Breda-tól. Elfogadtam, (kb dupla pénzt ajánlottak, és a Fradi se járt rosszul, kaptak értem 200.000 eurót, utódom Gellei Imre bácsi lett).
Mikor ránéztem a keretre, akkor fogtam a fejem. Csapat eleve tök utolsó. 20 valahány meccs alatt szereztek vmi 10 pontot. Nagyon rossz az elosztás a posztok között, kb van 6-7 DM, szélsők közül egy értékelhető AMR. Pénzt nem kaptam, de még kölcsönszerződéshez szükséges pénzért is könyörögnöm kellett, szerencsére kaptam, így kölcsön vettem egy brazil AML-t, meg egy MC-t.
Első meccs persze a ligaelső Hága otthonában, és a srácok még csak ismerkednek a taktikámmal. Vállalható vereség 1-0 oda. Utána elkezdtem a pontokat gyűjtögetni, de az első 3-4 meccsen kb kapura sem voltam veszélyes, mert a legjobb csatár sérült, a 2.-nak meg volt egy 10 meccses góltalansága sorozat (az elején még nem voltam menedzser). Most már szerencsére elkerültem a kieső helyekről, de akárhogy is nézem elég kemény helyzetbe kerültem, van 5-6 kölcsönvett játékos, ebből 3-4 kezdő általában, a legjobb játékosom lelép év végén ingyen DE én is szereztem már 3 FA-t, egy nagyon jónak tűnő AMR-t, meg egy védőt a legjobb helyére.
Kár, hogy jövőre nem lesz európai kupa a 5-6. helyezést lehetetlen elérnem, van még 30 pont, és 21 pontra vagyok európai helytől.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 11 éve
Ipont érdemes figyelni, ott jó árban vannak cuccok. Régi laptopot leginkább hardveraprón érdemes eladni.AsbeeA radium.hu is ilyen hasonló szürkeimportos hely, mint az ipon és van pár jó ajánlat ott is.
több mint 11 éve
TF2-ben van már egy csomó cuccom, azokat érdemes craftolni vagy inkább cserélgetni ?Mennyibe van egy akármilyen sapka craftolása, és ahhoz mennyi alapanyag kell ?
több mint 11 éve
Ipont érdemes figyelni, ott jó árban vannak cuccok. Régi laptopot leginkább hardveraprón érdemes eladni.
több mint 11 éve
Sziasztok!Ősszel lehet veszek új laptopot és egy kis segítségért fordulok hozzátok! 😊
Ha tudtok Pesten valami jó laptop üzletet, vagy informatikai üzletet, akkor pls jelezzétek. Előny, ha használt (2éves) laptopot beszámítanának 😀
Illetve habár 2 éve van laposom, mégse vagyok nagy szakértő. A mindennapi dolgokat vágom, de szeretnék egy olyan gépet venni, ami megint minimum 2 évig jó 😊 Ha tudnátok ajánlani valamilyen gépet, azt megköszönném.
Amiket szeretnék, hogy azért "tudjon":
min. 500 giga HDD
min. 4 giga ram
i5 vagy i3 processzor
dedikált videokártya (min 1 gb, de inkább 2, lehetőleg Nvidia).
Köszi a segítséget előre is 😊
jaa, ár: 150-160k a top (tudom, hogy i5ösök kb 150nél kezdődnek, de hátha tud valaki vmi jó kis üzletet, ahol "leesnek az árak" 😀 )
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 11 éve
en is cm-mel toltam.vagy 96/97 vagy 97/98.2001/2002.
Sokat gyurtem.Anno a harmat gyenge marseillebol csinaltam nagy csapatot.
A nagy felfedezettem akire emlekszem Gallas volt.
fm mar kieset nekem teljesen.ZoliMP
annyira megvoltak a fix emberek, akiket negyed- meg ötödosztályba le lehet szerződtetni, hogy na. ja, és persze ingyér' 😊
több mint 11 éve
YoungZeeZee
9 919
en is cm-mel toltam.vagy 96/97 vagy 97/98.Sokat gyurtem.Anno a harmat gyenge marseillebol csinaltam nagy csapatot.
A nagy felfedezettem akire emlekszem Gallas volt.
fm mar kieset nekem teljesen.
több mint 11 éve
m.sportgeza.hu/futball/2014/08/16/nekunk_majdnem_rament_az_eletunk_van_gaal_meg_ebbol_puskazik/?rnd=601ezek a mai fiatalok... Championship Manager!!!4!négy!!
football managerZoliMP
több mint 11 éve
Ennél betegebb Madden reklámot se láttam még 😀TAKARODÓÓÓÓÓ 😀 😀 😀Végre dolgoznak értelmes emberek is az EA-nél. 😀
www.youtube.com/watch?v=-DL0W9AUCuYHabi
Manningék után még egy ilyen kellet. 😀süti
több mint 11 éve
Igen maddenben én is megtaláltam és fifaában is van mindenféle menüpont de nem találom meg ha létezik is ilyen. köszi a választ azért.Sziasztok!Nincs külön download center mint a Maddenben?Ott is ugyan ez van a rosterfrissítéssel,viszont van ez a menü ahova az emberek mindig felpakolják a legfrissebb rostereket,csak letölti az ember és minden ok.JoeyPorter
Nem tudom tud-e valaki segiteni ebben a kérdésben, de eddig sehol nem akadtam válaszra.
Szóval arról lenne szó hogy megvan a Fifa 2014 PS3-ra. Ugye évközbe lehet frissiten ia kereteket, igy az év közben lévő átigazolásokat egészen áprilisig tudtam frissiteni (vhol a beállitások-aktuális keretek letöltése menüpont alatt), viszont junius óta hiába használom ezt a lehetőséget nem tölti le a legujabb igazolásokat.
Gyanithatoan ez azért van mert ugye jön ki az uj rész 1-2 hónapon belül és abban már a legfrissebb igazolások lesznek.
Namármost valaki tud erre valami megoldát, hogy esetleg mégis hogy leehtne frissiteni a keretekte vagy egyáltalán nincs erre mód? (tudom megvehetem a legujjabb részt, vagy kézileg átteszek minden igazolást, de ezek nem játszanak)
Előre is köszönöm ha valaki tud segiteni.Leonidasz007
több mint 11 éve
YoungZeeZee
9 919
m.sportgeza.hu/futball/2014/08/16/nekunk_majdnem_rament_az_eletunk_van_gaal_meg_ebbol_puskazik/?rnd=601football manager
több mint 11 éve
Sziasztok!Nincs külön download center mint a Maddenben?Ott is ugyan ez van a rosterfrissítéssel,viszont van ez a menü ahova az emberek mindig felpakolják a legfrissebb rostereket,csak letölti az ember és minden ok.
Nem tudom tud-e valaki segiteni ebben a kérdésben, de eddig sehol nem akadtam válaszra.
Szóval arról lenne szó hogy megvan a Fifa 2014 PS3-ra. Ugye évközbe lehet frissiten ia kereteket, igy az év közben lévő átigazolásokat egészen áprilisig tudtam frissiteni (vhol a beállitások-aktuális keretek letöltése menüpont alatt), viszont junius óta hiába használom ezt a lehetőséget nem tölti le a legujabb igazolásokat.
Gyanithatoan ez azért van mert ugye jön ki az uj rész 1-2 hónapon belül és abban már a legfrissebb igazolások lesznek.
Namármost valaki tud erre valami megoldát, hogy esetleg mégis hogy leehtne frissiteni a keretekte vagy egyáltalán nincs erre mód? (tudom megvehetem a legujjabb részt, vagy kézileg átteszek minden igazolást, de ezek nem játszanak)
Előre is köszönöm ha valaki tud segiteni.Leonidasz007
több mint 11 éve
TAKARODÓÓÓÓÓ 😀 😀 😀Végre dolgoznak értelmes emberek is az EA-nél. 😀
www.youtube.com/watch?v=-DL0W9AUCuYHabi
Manningék után még egy ilyen kellet. 😀

