Politika

44 feliratkozó

több mint 2 éve
clbass New Orleans Saints 3 092 — Saints fan
Azért ha nálunk is elektori rendszer lenne, vagyis egy választókerületet (államot) csak egy párt vinne el, mint az amerikai elnökválasztáson, akkor brutális Dobrev győzelem lenne, kb. a 106 egyéni vk.-ból 80-90-t ő vinne el.
(Nálunk mindegyik vk. ugyanakkora, USA-ban vannak óriási különbségek egy Kalifornia és egy Delaware állam között mondjuk.)

Aztán a részvételről.
633ezret olvastam legutóbb, ami önmagában elég nagynak tűnő szám, de annak a szavazatszámnak ami egy országgyűlési választás megnyeréséhez kelleni fog kb a negyede és ötöde közt van valahol. Vagyis az összes ténylegesen szavazó kb. kilencede. Ez az ellenzéki keménymag.
Ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt 10 évben ez volt az ellenzék első értelmes, valóban újszerű, tematizáló hatású, nem elbalfaszkodott kezdeményezése, akkor szerintem elég kevés.
Hiszen nem 25 éve vagyunk egy általános elégedettségtől áthatott országban, ahol az emberek fele azt se tudja ki a miniszterelnök, hanem egy fullra átpolitizált, a csapból is politikát folyató, örökös politikai (kommunikációs) harcban álló országban élünk, mindenkinek van véleménye, mindenki utálja vagy szereti Orbánt, Gyurcsányt, politikailag szinte nincs közömbös (én a bizonytalan szavazó toposzban se hiszek) ember, nincs olyan, aki ne utálna valakit, stb.
Ehhez képest alacsony ez a részvételi szám.

De még alacsonyabb az a kb. 100ezer szavazat amit MZP kapott, az egyetlen jelölt aki nem a 30 éve ránktespedő politikai elit (vagy inkább csürhe) része.
2022-ben lesz 2,5-3 millió ember, aki Orbán ellen fog szavazni, hogy végre leváltsa valaki, de közülük csak 100ezer az, aki most úgy gondolta, hogy ne a NER udvari ellenzéke, a saját egzisztenciájukért teperő elhasznált, leszerepelt figurák tegyék ezt, hanem egy outsider, egy civil, egy "normális, hétköznapi ember", akire nem mondja rá az ember egyből undorral, hogy "politikus, bleeee".
Az Orbánt leváltani akarók uszkve 3-4 százaléka gondolja most azt, hogy számít, hogy ki váltja le Orbánt, hogy NER se legyen, és 95+ százaléka meg azt, hogy jó ez a mocsár, ami van, csak ne Orbán fingja a passzátszelet, hanem Gyurcsány vagy valaki más hasonszőrű.
Szerintem ez sajnálatosan tanulságos.
Sobri Jóska
Ahogy az USA-ban is, itt is sokan úgy vannak vele, hogy teljesen mindegy ki lesz, arra fognak majd szavazni. Sehol nem mennek el többen előválasztani, akkor miért mennének el ott, ahol ez egy teljesen új intézmény. Sok olyan ismerősöm van nekem is, hogy nem érdekelte annyira, de a szavazáskor ott lesz. Nem érdekli, hogy DK, KG, vagy éppen MZP lesz a kihívó.
A részvételi adatokat ezen meg az ogy választáson nem is érdemes összehasonlítani. A föpolgi választáson Karácsony végső szavazóinak 19,3%-a vett részt az előválasztáson, adta le szavazatát a 3 jelöltre és mint tudjuk Bp azért mindig kiemelkedik országos összehasonlításban.
Klaci79
Szerintem ez a körülményekhez képest nagyon magas részvétel... Én úgy hallottam, a benne lévők is SOKKAL kevesebbre számítottak.
warr_b
Még szomorúbb, hogy így tudott tarolni DK 😮
clbass
mirübeszélsz?
content://com.android.chrome.FileProvider/images/screenshot/16330194996651762103875.jpg
sutianap
Nem rejtettem véka alá a véleményem eddig sem.
Az, hogy a várt részvételt meghaladva DK győztesnek mondhatja magát számomra két dolgot jelent:
1. Az ellenzéki választók még mindig be vannak szűkülve a Gyurcsány - Orbán ellentétbe
2. Nem változást akarnak, csak nem Orbán-t akarják utálni
clbass
Heismann majd kiszedi neked, a körzetek negyede - de ugye jelezni kéne külön, ahol nagykoalíciós a jelölt (DK Jobbik együttes)
szerintem az vagy 10 körzet
sutianap
Dobrev Klárára gondoltam, folytatva a fórumos monogram analógiát! Arról nem tehetek, hogy a férje róla nevezte el a pártot 😉
több mint 2 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 113 — capitaine du château de Vienne 1487

Aki nem hiszi, annak utánajárnak

mindkettő Tóth Viktor megnyerte a maga körzetét Szabolcsban az MSZPs és a Jobbikos is 😀
Heisman
nem dékások, csakazoknyertek?

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 2 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 22 740 — “Sha-la-la-la-la-la, Thiiiiii-baut Pinot!“
mindkettő Tóth Viktor megnyerte a maga körzetét Szabolcsban az MSZPs és a Jobbikos is 😀

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart
National Teams : HUN, ESP, Players : Håland, Vardy, Szoboszlai, Bardhi, Kroos, Ramsdale, Saka, Zaccagni
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price, Ricky Evans
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 2 éve
MC12 New Orleans Saints 5 840
Azért ha nálunk is elektori rendszer lenne, vagyis egy választókerületet (államot) csak egy párt vinne el, mint az amerikai elnökválasztáson, akkor brutális Dobrev győzelem lenne, kb. a 106 egyéni vk.-ból 80-90-t ő vinne el.
(Nálunk mindegyik vk. ugyanakkora, USA-ban vannak óriási különbségek egy Kalifornia és egy Delaware állam között mondjuk.)

Aztán a részvételről.
633ezret olvastam legutóbb, ami önmagában elég nagynak tűnő szám, de annak a szavazatszámnak ami egy országgyűlési választás megnyeréséhez kelleni fog kb a negyede és ötöde közt van valahol. Vagyis az összes ténylegesen szavazó kb. kilencede. Ez az ellenzéki keménymag.
Ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt 10 évben ez volt az ellenzék első értelmes, valóban újszerű, tematizáló hatású, nem elbalfaszkodott kezdeményezése, akkor szerintem elég kevés.
Hiszen nem 25 éve vagyunk egy általános elégedettségtől áthatott országban, ahol az emberek fele azt se tudja ki a miniszterelnök, hanem egy fullra átpolitizált, a csapból is politikát folyató, örökös politikai (kommunikációs) harcban álló országban élünk, mindenkinek van véleménye, mindenki utálja vagy szereti Orbánt, Gyurcsányt, politikailag szinte nincs közömbös (én a bizonytalan szavazó toposzban se hiszek) ember, nincs olyan, aki ne utálna valakit, stb.
Ehhez képest alacsony ez a részvételi szám.

De még alacsonyabb az a kb. 100ezer szavazat amit MZP kapott, az egyetlen jelölt aki nem a 30 éve ránktespedő politikai elit (vagy inkább csürhe) része.
2022-ben lesz 2,5-3 millió ember, aki Orbán ellen fog szavazni, hogy végre leváltsa valaki, de közülük csak 100ezer az, aki most úgy gondolta, hogy ne a NER udvari ellenzéke, a saját egzisztenciájukért teperő elhasznált, leszerepelt figurák tegyék ezt, hanem egy outsider, egy civil, egy "normális, hétköznapi ember", akire nem mondja rá az ember egyből undorral, hogy "politikus, bleeee".
Az Orbánt leváltani akarók uszkve 3-4 százaléka gondolja most azt, hogy számít, hogy ki váltja le Orbánt, hogy NER se legyen, és 95+ százaléka meg azt, hogy jó ez a mocsár, ami van, csak ne Orbán fingja a passzátszelet, hanem Gyurcsány vagy valaki más hasonszőrű.
Szerintem ez sajnálatosan tanulságos.
Sobri Jóska
Ahogy az USA-ban is, itt is sokan úgy vannak vele, hogy teljesen mindegy ki lesz, arra fognak majd szavazni. Sehol nem mennek el többen előválasztani, akkor miért mennének el ott, ahol ez egy teljesen új intézmény. Sok olyan ismerősöm van nekem is, hogy nem érdekelte annyira, de a szavazáskor ott lesz. Nem érdekli, hogy DK, KG, vagy éppen MZP lesz a kihívó.
A részvételi adatokat ezen meg az ogy választáson nem is érdemes összehasonlítani. A föpolgi választáson Karácsony végső szavazóinak 19,3%-a vett részt az előválasztáson, adta le szavazatát a 3 jelöltre és mint tudjuk Bp azért mindig kiemelkedik országos összehasonlításban.
Klaci79
Szerintem ez a körülményekhez képest nagyon magas részvétel... Én úgy hallottam, a benne lévők is SOKKAL kevesebbre számítottak.
warr_b
Hát, hogy mennyire szórnak a benne lévők 😊 nekem meg azt mondták, hogy ez a részvétel oké volt. Semmi extra, kurva ciki lett volna 500 nál kevesebb és az alom az 800 felett lett volna. Ez az eredmény oké. És én is, mint nem ellenzéki, kb. Így gondolom. Ez tisztes helytállás.

“Igen, a kurva anyád, szerintem. Mivel elmúltam hatéves, ezért MINDEN, bazdmeg, amit leírok, szerintem van, és ha véletlenül nem szerintem van, akkor majd oda fogom írni, ki szerint. Tanuld meg a nagybetűket és dögölj meg.” Széplábi.

Szerkesztette: sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 2 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 21 324

Ez nem szomorú...ők mozgósítanak a legjobban. Szintén nem egy nagy meglepetés.

warr_b Washington Commanders 20 934 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta

somoskovig Jacksonville Jaguars 9 767 — 49ers GM
 hvg.hu/gazdasag/20210930_szja_magzat_terhes

Kár, hogy nem 100 nap, és 101 napja mondták, hátha előválasztás helyett otthon kettyintett volna lelkesen minden ellenzéki. 😀

több mint 2 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 023 — beers & Packers
Donáth Anna, Orosz Anna, Soproni Tamás, Tompos Márton, Hajnal Miklós mind komolyabb intellektus, mint Fegyőr.
empty taxi
Pontosítottam.
több mint 2 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 712 — Scream and scout
Nem meglepő módon gondolom mindenki kitalálja, hogy mi a kedvenc győzelmem (Jámbort bírom, bár teljesen outsider a mai magyar politikai életben, de Demeter eredménye itt is felvillanyozott 😊 ):

Gyurma Pappa
Demeter azért listáról bekerülhetne, ugyanúgy hülyeségeket beszél, mint Gy. Németh, Hiller, Mesterházy, stb. Viszont nála az audiovizuális élményből legalább a vizuális megvan, félsiker.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 2 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 712 — Scream and scout
FGyA szerint nem indokolt a lemondása
Amadeus
Ő ilyen szektavezető vagy hogy nincs annyi ráció a többi momentumosban, hogy lemondassák?

r.baggio
Ezen én is kattogok, Donáth Anna, Orosz Anna, Soproni Tamás, Tompos Márton, Hajnal Miklós mind komolyabb intellektus, mint Fegyőr.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 2 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 712 — Scream and scout
FGYA eláshatja magát. A Hegyvidéken a szintén momentumos Hajnal Tamás egyéniben konkrétan több mint 10-szer annyit kapott. (Jó, egyéniben csak három jelölt volt, de akkor is.)
nagylaza
Hajnal Tamás a fradista, Hajnal Miklósra tetszett gondolni szvsz.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 2 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 113 — capitaine du château de Vienne 1487
Érdekes, hogy Fegyőr meg Márki is Dobrev elutasítottságáról beszél ami miatt nem lehet támogatni, holott a számok egyelőre nem ezt igazolják. Dobrev minden választókörzetben 1-2-3 helyen végzett (ezzel ő eddig az egyetlen ilyen jelölt) míg Gergőnek becsúszott 9 negyedik hely is. Itt megjegyezném, hogy Geri 4. helyei szinte kivétel nélkül csatatérkörzetekben vannak, ahol Dobrev magasan nyert.

Tehát tök jó, hogy Karácsony magabiztosan húz be olyan pesti körzeteket ahol egyébként egy döglött ló is nyerne ellenzékiként, míg Jakab és Márki is elveri vidéken ami igazán számít az ellenzéknek jövőre. Valószínűleg erre utalt Jakab azzal amit nyilatkozott.
MC12
nézzük
18as DK sacc 300 ezer ember, ők a fanatics - tehát, ahogy én láttam táncoltak is a standokon, abszte eluralják a teret, ha hagyod - tehát taktikailag a kérdés az volt, hogy a 600 körüli részvétellel nehogy a sarkán táncoljon az egész ha faszátveriFeri kimaxolja a műsort. Most mindenki levegőt vett, hogy nem kell cibálni a koloncot.
Namármos Dobzsené többet visz mint hoz, ez kábé egyértemű, valamint van egy csúnyán kihangzó üzente is a Figyelsz felé - tíz év után is simán vissza lehet hekkelni, hahó Anikó, hahó Rákkel. Ezt most kéne elvágni a moiráknak....

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 2 éve
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 12 776 — Слава Україні! Героям слава!
A fidesz beinduló mocskolódása még komoly rejtett tartalékokat fog tudni mozgósítani.
ozibozi
Erre reflektálva és nagylaza kutyapártos megjegyzésére ráfűzve jelezném, hogy én pl soha nem gondoltam volna, hogy karigeriékre képes lennék szavazni, de a hatszázezredik youtube-os "stop karácsony, stop gyurcsány" reklám pont át tud lendíteni minden ellenérzésemen.
r.baggio
és basszameg már van frissített verzió is: "gyurcsány felesége, balfék haverja és egy statiszta"...
r.baggio
Elég cink akkor nekik, hogy egy statiszta verte meg 2019-ben Lázárt Hódmezővásárhelyen. 😀

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv
több mint 2 éve
thebeke Pittsburgh Steelers 488 — Steelers fan
Érdekes, hogy Fegyőr meg Márki is Dobrev elutasítottságáról beszél ami miatt nem lehet támogatni, holott a számok egyelőre nem ezt igazolják. Dobrev minden választókörzetben 1-2-3 helyen végzett
MC12
Nem az előválasztáson résztvevők közt kell elfogadottnak lennie. A nagy képet nézve még mindig gyurcsány a legelutasítottabb.
több mint 2 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 879 — No es importante
A fidesz beinduló mocskolódása még komoly rejtett tartalékokat fog tudni mozgósítani.
ozibozi
Erre reflektálva és nagylaza kutyapártos megjegyzésére ráfűzve jelezném, hogy én pl soha nem gondoltam volna, hogy karigeriékre képes lennék szavazni, de a hatszázezredik youtube-os "stop karácsony, stop gyurcsány" reklám pont át tud lendíteni minden ellenérzésemen.
r.baggio
és basszameg már van frissített verzió is: "gyurcsány felesége, balfék haverja és egy statiszta"...

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 381 — #NoStress
Azért ha nálunk is elektori rendszer lenne, vagyis egy választókerületet (államot) csak egy párt vinne el, mint az amerikai elnökválasztáson, akkor brutális Dobrev győzelem lenne, kb. a 106 egyéni vk.-ból 80-90-t ő vinne el.
(Nálunk mindegyik vk. ugyanakkora, USA-ban vannak óriási különbségek egy Kalifornia és egy Delaware állam között mondjuk.)

Aztán a részvételről.
633ezret olvastam legutóbb, ami önmagában elég nagynak tűnő szám, de annak a szavazatszámnak ami egy országgyűlési választás megnyeréséhez kelleni fog kb a negyede és ötöde közt van valahol. Vagyis az összes ténylegesen szavazó kb. kilencede. Ez az ellenzéki keménymag.
Ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt 10 évben ez volt az ellenzék első értelmes, valóban újszerű, tematizáló hatású, nem elbalfaszkodott kezdeményezése, akkor szerintem elég kevés.
Hiszen nem 25 éve vagyunk egy általános elégedettségtől áthatott országban, ahol az emberek fele azt se tudja ki a miniszterelnök, hanem egy fullra átpolitizált, a csapból is politikát folyató, örökös politikai (kommunikációs) harcban álló országban élünk, mindenkinek van véleménye, mindenki utálja vagy szereti Orbánt, Gyurcsányt, politikailag szinte nincs közömbös (én a bizonytalan szavazó toposzban se hiszek) ember, nincs olyan, aki ne utálna valakit, stb.
Ehhez képest alacsony ez a részvételi szám.

De még alacsonyabb az a kb. 100ezer szavazat amit MZP kapott, az egyetlen jelölt aki nem a 30 éve ránktespedő politikai elit (vagy inkább csürhe) része.
2022-ben lesz 2,5-3 millió ember, aki Orbán ellen fog szavazni, hogy végre leváltsa valaki, de közülük csak 100ezer az, aki most úgy gondolta, hogy ne a NER udvari ellenzéke, a saját egzisztenciájukért teperő elhasznált, leszerepelt figurák tegyék ezt, hanem egy outsider, egy civil, egy "normális, hétköznapi ember", akire nem mondja rá az ember egyből undorral, hogy "politikus, bleeee".
Az Orbánt leváltani akarók uszkve 3-4 százaléka gondolja most azt, hogy számít, hogy ki váltja le Orbánt, hogy NER se legyen, és 95+ százaléka meg azt, hogy jó ez a mocsár, ami van, csak ne Orbán fingja a passzátszelet, hanem Gyurcsány vagy valaki más hasonszőrű.
Szerintem ez sajnálatosan tanulságos.

több mint 2 éve
MC12 New Orleans Saints 5 840
Érdekes, hogy Fegyőr meg Márki is Dobrev elutasítottságáról beszél ami miatt nem lehet támogatni, holott a számok egyelőre nem ezt igazolják. Dobrev minden választókörzetben 1-2-3 helyen végzett (ezzel ő eddig az egyetlen ilyen jelölt) míg Gergőnek becsúszott 9 negyedik hely is. Itt megjegyezném, hogy Geri 4. helyei szinte kivétel nélkül csatatérkörzetekben vannak, ahol Dobrev magasan nyert.

Tehát tök jó, hogy Karácsony magabiztosan húz be olyan pesti körzeteket ahol egyébként egy döglött ló is nyerne ellenzékiként, míg Jakab és Márki is elveri vidéken ami igazán számít az ellenzéknek jövőre. Valószínűleg erre utalt Jakab azzal amit nyilatkozott.

“Igen, a kurva anyád, szerintem. Mivel elmúltam hatéves, ezért MINDEN, bazdmeg, amit leírok, szerintem van, és ha véletlenül nem szerintem van, akkor majd oda fogom írni, ki szerint. Tanuld meg a nagybetűket és dögölj meg.” Széplábi.
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 21 059 — Lucas Scott
Azért Klarikam messze volt attól az 50%tol szerencsére

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 2 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 725 — SuperBowl Champions 2013/2014
Persze igazából nem, mert lelkemben csak egy troll vagyok, és az igazi kedvencem:

 444.hu/2021/09/29/nagyon-megvertek-mesterhazy-attilat
Gyurma Pappa
3600 meg 1800 szavazat. Az igen.
undisputedly
Plusz Burány is elég komolyan kikapott. Hullik az MSZP öregek tanácsa (fiatalok meg nincsenek mert minek).
csebi
Varj, felreerted. Azon kacagok magamban, hogy milyen mennyisegu szavazatokert megy itt a kuzdelem. Nem kifejezetten csak az elovalasztason, ugy altalanossagban. Persze a nepessegszam adottsag, de azert megis. Nehol komikus helyzeteket szul.
undisputedly
 hu.wikipedia.org/wiki/Veszpr%C3%A9m_megyei_1._sz._orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9si_egy%C3%A9ni_v%C3%A1laszt%C3%B3ker%C3%BClet

A jelölt neve Jelölő szervezet(ek) Szavazat Százalék
Ovádi Péter Fidesz–KDNP 25 920 48,75%
Kész Zoltán független 16 688 31,39%
Dr. Varga-Damm Andrea Jobbik 7054 13,27%
Hites Viktor LMP 1811 3,41%
Szimmer Ákos MKKP 818 1,54%
Meződi János Momentum 744 1,40%
Nagy Éva Összefogás Párt 130 0,24%

ergo egy vidéki körzetben ~20%a ment el annak ami a legutóbbi választáson elment
sztem ez nem rossz eredmény valamitől aminek nincs itthon hagyománya és igazán nagy

ezek amerikai primary vs general election számok, és itt is van ahol 3-15% ment el a primaryre a general election 60-70%val szemben
 docs.google.com/spreadsheets/d/1kygorcjoehboZkdmV0kKf-xSiBC6N57uhwfegMIYqoY/edit#gid=0
 docs.google.com/spreadsheets/d/1h_2pR1pq8s_I5buZ5agXS9q1vLziECztN2uWeR6Czo0/edit#gid=2030096602

de nyilván kis ország kis számok
Negritis
Sot, egyik szemelyes kedvencem az, ahogyan AOC kerult be a politikaba:

"On June 26, 2018, Ocasio-Cortez received 57.13% of the vote (15,897) to Crowley's 42.5% (11,761), defeating the 10-term incumbent by almost 15 percentage points".
undisputedly
az ugye new york, akkor ezek után miért lepődünk meg a veszprémi számokon?
Negritis
Az ugyanennyire komikus volt 😊
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 41 243 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!