Politika

45 feliratkozó

több mint 12 éve
ancsika 73 — vendég
Kérlek olvass vissza!
Nem védem, az eljárást kifogásolom!ancsika
Azzal, hogy az eljárást kifogásolod, már véded. Ezzel semmi baj, mert valóban fontos, hogy az eljárás kifogástalan legyen.
Ez az eljárás kifogástalan volt, mindenben megfelelt a tudomány szakmai-etikai elveinek és szabályainak. Sőt, túl is biztosították, az egyetemi szenátus elé mezei doktor(andusz) esete nem kerül. A doktori tanács joga dönteni a doktori címek visszavételéről.tomi-tomi
Most vettem észre ezt a hozzászólásodat!
Ha valóban úgy történt, ahogy mondod, akkor minden jogos, és egyet értek veled, de egyenlőre én még ilyen egyértelmű választ nem olvastam, láttam a médiában, mert a szenátus véleményét, és "fosztási" jogát is kifogásolták - ha jól belegondolunk ők maguk is. Ezért is írtam korábban, hogy kíváncsi vagyok a továbbiakra....
több mint 12 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Mi bajotok van azzal, ha valakinek más a véleménye???????
Vagy ha egész egyszerűen kifogásol valamit egy eljárásban?????ancsika
Pl. hogy ha egyértelműen megcáfolják ezt a más véleményt, vagy kifogást, akkor hopp lehülyézed az illetőt, valamint annyit reagálsz, hogy nem értett meg téged, kedves felebarátom. Bár nekem lehetsz egész is akár, hiszen kedvelem Tolkien lényeit.

Amúgy egy ilyen dolog simán el tudna évülni, ha nem lenne belőle előnye akár jelen pillanatban is, mivel egy emberölés egy egyszeri cselekmény, a Dr. címből azonban ma is profitál, ha pl. olyan állást tölt be, ahol az feltétel. Vagy töltött bármikor azóta. Emellett pedig azt mondtad, hogy az emberiség elleni vétkek soha nem évülnek el, és ezzel egyetértesz (leegyszerűsítve). Nos ez a dolog az emberiség elleni vétek, ugyanis azt mutatja, hogy egy ctrl+c-vel, csalással, hazugsággal elérheted egy országban elérhető kb. legnagyobb tisztséget. Azt a példát mutatja, hogy csaljál nyugodtan, ha nem derül ki, akkor király, ha meg igen, akkor ha elég jól csináltad, akkor vagy olyan magasan, hogy nem rúghat ki senki úgymond. Ennek pedig a következménye, hogy az emberiség (legalábbis a magyar nép) eltorzul.

S hogy mi a különbség abban, hogy én tennék ilyet, vagy egy közt. elnök? Hogy egy közt. elnök példát mutat, egy országot képvisel én pedig egy átlagember vagyok. Tudom, hogy a magyar politikusok olyan szintre süllyedtek,hogy senki nem hiszi, hogy példát mutatnak, de ettől még kellene. Aki közt. elnök lesz, vállalnia kell, hogy egy gyorshajtása sem nagyon lehet.
több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Urak!
Jé, mostmár mindenki tud normálisan is írni, normális szavakkal!

Jól mondod, ez egy fórum, és szerintem itt bárki elmondhatja a véleményét, ehhez képest úgy le lettem hordva, mert másképp gondolkodtam, mint ti, hogy csak na.

A másik srác stílusát pedig csak azután kritizáltam, miután többször említette a sz..r szót az én kommentemre reagálva. Én senkit sem akartam bántani, ti estetek nekem.

Mi bajotok van azzal, ha valakinek más a véleménye???????
Vagy ha egész egyszerűen kifogásol valamit egy eljárásban?????

Azt se felejtsük el, hogy ez egy nyilvános fórum!!!!

Ha pedig ezek után troll vagyok, ám legyen.....
ha pedig nem tettszik, hogy itt vagyok, te is elmehetsz aludni!ancsika
Utolsó nekifutás.
Ezen a fórumon szuverén gondolkodásra képes, mások véleményére reagáló (azokat feldolgozó, figyelembe vevő) felhasználók vannak. Ebből Te - egyelőre és minden kérésünk ellenére - semmit nem mutattál. Itt az idő ezen változtatnod. Úgy tűnik, hogy ebben az értelemben másként gondolkodókat lehordjuk, hogy csak na.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
ancsika 73 — vendég
Urak!
Jé, mostmár mindenki tud normálisan is írni, normális szavakkal!

Jól mondod, ez egy fórum, és szerintem itt bárki elmondhatja a véleményét, ehhez képest úgy le lettem hordva, mert másképp gondolkodtam, mint ti, hogy csak na.

A másik srác stílusát pedig csak azután kritizáltam, miután többször említette a sz..r szót az én kommentemre reagálva. Én senkit sem akartam bántani, ti estetek nekem.

Mi bajotok van azzal, ha valakinek más a véleménye???????
Vagy ha egész egyszerűen kifogásol valamit egy eljárásban?????

Azt se felejtsük el, hogy ez egy nyilvános fórum!!!!

Ha pedig ezek után troll vagyok, ám legyen.....
ha pedig nem tettszik, hogy itt vagyok, te is elmehetsz aludni!ancsika
Nekem pusztán annyi a gondom, hogy ha nincs válasz egy hozzászólás tartalmára, akkor hirtelen büdös tud lenni a stílusa...

Meg vannak bizonyos helyzetek, amikor a finomkodás nem megfelelő...StormST
Jah, kocsmában késrántásnál. De szerintem itt most nem erről volt szó.
Én is itt élek, itt dolgozom, itt veszek kenyeret, és itt fizetem a számláimat.
Pontosan úgy, mint ti! Csak némely dolgokban más a véleményünk. Visszatérve a barátos dolgokra, hogy a klasszikust idézzem, más körülmények között még akár barátok is lehettünk volna.
Igaz, ez egy NFL blog, és nem is nagyon irogattam be eddig, de ettől még nem vagyok fizetett, vagy hogy is mondtad, hivatásos troll. (Tök jó, ezt a szót ebben a formában nem is használtam még, ma is tanultam valamit). Szóval én is magyar vagyok és itt élek, és mivel ez egy NFL fórum, lehet hogy le is kellett volna a amcsi fociból vizsgáznom, de bizonyos szavak használatát akkor is ki fogom magamnak kérni, ha legközelebb egy kocsmában találkozunk...
Sértés nélkül: érted, hogy mire gondolok?
több mint 12 éve
StormST Denver Broncos 10 971 — SB 50 Champion @ Grund
Urak!
Jé, mostmár mindenki tud normálisan is írni, normális szavakkal!

Jól mondod, ez egy fórum, és szerintem itt bárki elmondhatja a véleményét, ehhez képest úgy le lettem hordva, mert másképp gondolkodtam, mint ti, hogy csak na.

A másik srác stílusát pedig csak azután kritizáltam, miután többször említette a sz..r szót az én kommentemre reagálva. Én senkit sem akartam bántani, ti estetek nekem.

Mi bajotok van azzal, ha valakinek más a véleménye???????
Vagy ha egész egyszerűen kifogásol valamit egy eljárásban?????

Azt se felejtsük el, hogy ez egy nyilvános fórum!!!!

Ha pedig ezek után troll vagyok, ám legyen.....
ha pedig nem tettszik, hogy itt vagyok, te is elmehetsz aludni!ancsika
Nekem pusztán annyi a gondom, hogy ha nincs válasz egy hozzászólás tartalmára, akkor hirtelen büdös tud lenni a stílusa...

Meg vannak bizonyos helyzetek, amikor a finomkodás nem megfelelő...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Lova, lova, lova viszi messzire
Igyenöst a kerekerdő mélyibe
Lova lába mögbotlott egy gödörbe
Ott fogták el Rúzsa Söndört örökre

Shogy hogyjönez ide, hogy lórul nagyobb az esés, mennél nagyobb a lú, annál nagyobbat taszajt a talajfogás, instállom tisztelettel, mer csak vigyázza a tepsi épségét, mer mink parasztok csak acsarkodunk, ahogy szoktunk, -
no némmámeg nem le ette a fene! Csak a fejit! Csak a fejit!sutianap
S ha harmadszor is megbotlik a lovunk, akkor egyszeri (amerikai) betyárként Te is lőni fogsz? 😀

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
ancsika 73 — vendég
Urak!
Jé, mostmár mindenki tud normálisan is írni, normális szavakkal!

Jól mondod, ez egy fórum, és szerintem itt bárki elmondhatja a véleményét, ehhez képest úgy le lettem hordva, mert másképp gondolkodtam, mint ti, hogy csak na.

A másik srác stílusát pedig csak azután kritizáltam, miután többször említette a sz..r szót az én kommentemre reagálva. Én senkit sem akartam bántani, ti estetek nekem.

Mi bajotok van azzal, ha valakinek más a véleménye???????
Vagy ha egész egyszerűen kifogásol valamit egy eljárásban?????

Azt se felejtsük el, hogy ez egy nyilvános fórum!!!!

Ha pedig ezek után troll vagyok, ám legyen.....
ha pedig nem tettszik, hogy itt vagyok, te is elmehetsz aludni!
több mint 12 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 167 — capitaine du château de Vienne 1487
Lova, lova, lova viszi messzire
Igyenöst a kerekerdő mélyibe
Lova lába mögbotlott egy gödörbe
Ott fogták el Rúzsa Söndört örökre

Shogy hogyjönez ide, hogy lórul nagyobb az esés, mennél nagyobb a lú, annál nagyobbat taszajt a talajfogás, instállom tisztelettel, mer csak vigyázza a tepsi épségét, mer mink parasztok csak acsarkodunk, ahogy szoktunk, -
no némmámeg nem le ette a fene! Csak a fejit! Csak a fejit!

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Jaj, már téged is zavarlak.....
Csak kíváncsi vagyok még a srác válaszára!
Hozzád sem szóltam, nem?
Köszönöm a megértésed!ancsika
Engem az elejétől fogva zavarsz az ide nem illő viselkedéseddel.
Olvass nyugodtan.
Ez egy fórum; mindenkihez szólsz.
Nem értelek meg.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
StormST Denver Broncos 10 971 — SB 50 Champion @ Grund
Nem, nem vagyok még tíz éve diplomás (tudod ilyen kemény fedeles papír - mindegy, azért biztos láttál már olyat), úgyhogy jó védekezés. Azt is érzem, hogy fáj neked, ez sugárzik a hozzászólásodból, és ez jó, tettszik. Olyan, mint a torpedó, talált, süllyedt....ancsika
Igen, láttam, a bekeretezett díszpéldánya, amit egy rektor adott a kezembe, ott lóg a falamon már lassan 5 éve.........StormST
Gratulálok kedves felebarátom!
Nekem az akkori Igazságügyi és Rendészeti Miniszter adta a kezembe, mármint az egyiket!ancsika
Nekem az egyetem diákok által is megválasztott vezetőjétől jó érzés volt átvenni, jobb, mint egy politikustól lett volna... 😊

Jah, meg róla tudtam is, hogy ért is ahhoz, amit csinál, mivel tanított... 😊 (persze ez egy miniszterre is igaz lehet, csak ritkább...)

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
ancsika 73 — vendég
Nekem az akkori Igazságügyi és Rendészeti Miniszter adta a kezembe, mármint az egyiket!ancsika
Maszatos volt és le kellett takarítanod?
Annyiszor elköszöntél már tőlünk ma este, mi lenne ha végre meg is tennéd, amit ígértél?!tomi-tomi
Jaj, már téged is zavarlak.....
Csak kíváncsi vagyok még a srác válaszára!
Hozzád sem szóltam, nem?
Köszönöm a megértésed!
több mint 12 éve
StormST Denver Broncos 10 971 — SB 50 Champion @ Grund
Ja, tényleg, majd elfelejtettem. A doktorihoz hasonlítani ezeket tényleg hülyeség volt. De arra gondoltam, hogy te a doktori közelébe sem jutsz, ezért próbáltam ilyen egyszerű példákon keresztül ezeket megvilágítani számodra, de ahogy nézem, iskolába sem jártál, ezért marad neked a gyorshajtás... Hát ez van kedves felebarátom!ancsika
😂

Köszönöm, emberismeretből erős 1-es, a többit nem részletezném, mert nem szeretek dicsekedni, bár doktorim valóban nincs, de az én szakmámban nem is érne sokat...

Szerintem inkább azért próbálkoztál ilyen példákkal, mert el akartad bagatelizálni az ügyet, ahogy Schmitt is akarja, de ez csak még nevetségesebbé teszi a védekezést...StormST
Ügyes próbálkozás, de ennél a vezér-cselnél rossz figurához nyúltál. Az emberismeretemmel nincs gond, mert az én szakmámban szükség van rá. De egy-két beírásból hosszú távú következtetést levonni, tényeket megállapítani nagyon nehéz. Viszont a szóhasználataid elárultak annyit, amennyi elég volt ehhez-ahhoz. Egyből letrolloztál, a focihoz nem konyítónak tituláltál, és amikor emberiesen barátomnak szólítottalak - gyakori kedves gesztus a magyar nyelvben - egyszerűen lehurrogtál. Ezt még megfejelted azzal, hogy amikor nem tudtál mit írni a beírásomra, gyerekké, konkrétan 10 évessé degradáltál. Ezek után elhiszem, hogy a te szakmádban tényleg nem számít a doktori, sikerült alátámasztanod. És a világért se dicsekedj a végzettségeiddel, szükségtelen! Örültem neked! Kis elégtétel voltál nekem azokért a szerintem jogtalanul kapott vádakért, amik itt engem ma este értek! Köszönöm neked felebarátom!ancsika
Nos:
- NFL fórumba csak a politikai témában nagyon aktívan bejönni: trollgyanús, nálam mindenképpen...
- A barát szót tudni kell használni. Nem hurrogtalak le, egyszerűen csak jeleztem, hogy nem vagy a barátom, szerintem ez nagy különbség...
- Te kötöttél bele a stílusomba, ahelyett, hogy válaszoltál volna , ez kb a 10 évesek szintje nálam. Rossz a stílusom? Lehet, ezt nem tagadom, de hogy ebbe kössél bele, ahelyett, amit leírok, az szerintem a te jellemedről is sokat elmond...

Informatika doktora? Sokat nem ér a piacon... 😊

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Nekem az akkori Igazságügyi és Rendészeti Miniszter adta a kezembe, mármint az egyiket!ancsika
Maszatos volt és le kellett takarítanod?
Annyiszor elköszöntél már tőlünk ma este, mi lenne ha végre meg is tennéd, amit ígértél?!

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
ancsika 73 — vendég
Jó védekezés......

Ha nem vagy több, mint 10 éves........StormST
Nem, nem vagyok még tíz éve diplomás (tudod ilyen kemény fedeles papír - mindegy, azért biztos láttál már olyat), úgyhogy jó védekezés. Azt is érzem, hogy fáj neked, ez sugárzik a hozzászólásodból, és ez jó, tettszik. Olyan, mint a torpedó, talált, süllyedt....ancsika
Igen, láttam, a bekeretezett díszpéldánya, amit egy rektor adott a kezembe, ott lóg a falamon már lassan 5 éve.........StormST
Gratulálok kedves felebarátom!
Nekem az akkori Igazságügyi és Rendészeti Miniszter adta a kezembe, mármint az egyiket!
több mint 12 éve
ancsika 73 — vendég
Jót kStormST
Ja, tényleg, majd elfelejtettem. A doktorihoz hasonlítani ezeket tényleg hülyeség volt. De arra gondoltam, hogy te a doktori közelébe sem jutsz, ezért próbáltam ilyen egyszerű példákon keresztül ezeket megvilágítani számodra, de ahogy nézem, iskolába sem jártál, ezért marad neked a gyorshajtás... Hát ez van kedves felebarátom!ancsika
😂

Köszönöm, emberismeretből erős 1-es, a többit nem részletezném, mert nem szeretek dicsekedni, bár doktorim valóban nincs, de az én szakmámban nem is érne sokat...

Szerintem inkább azért próbálkoztál ilyen példákkal, mert el akartad bagatelizálni az ügyet, ahogy Schmitt is akarja, de ez csak még nevetségesebbé teszi a védekezést...StormST
Ügyes próbálkozás, de ennél a vezér-cselnél rossz figurához nyúltál. Az emberismeretemmel nincs gond, mert az én szakmámban szükség van rá. De egy-két beírásból hosszú távú következtetést levonni, tényeket megállapítani nagyon nehéz. Viszont a szóhasználataid elárultak annyit, amennyi elég volt ehhez-ahhoz. Egyből letrolloztál, a focihoz nem konyítónak tituláltál, és amikor emberiesen barátomnak szólítottalak - gyakori kedves gesztus a magyar nyelvben - egyszerűen lehurrogtál. Ezt még megfejelted azzal, hogy amikor nem tudtál mit írni a beírásomra, gyerekké, konkrétan 10 évessé degradáltál. Ezek után elhiszem, hogy a te szakmádban tényleg nem számít a doktori, sikerült alátámasztanod. És a világért se dicsekedj a végzettségeiddel, szükségtelen! Örültem neked! Kis elégtétel voltál nekem azokért a szerintem jogtalanul kapott vádakért, amik itt engem ma este értek! Köszönöm neked felebarátom!
több mint 12 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 167 — capitaine du château de Vienne 1487
Lápafő határán búsul az a nagy fa,
Híres Sobri Jóska aluszik alatta.

Olyan mélyen alszik a fekete földben,
Nem is tudja, hogy a sírját fű benőtte.

Sötét holló szállott a fa tetejére,
Nézi a sírt, fejét sem fordítja félre.

Lassan járj ott pajtás, holló meg ne hallja,
El ne szálljon onnajt, Sobrit hadd sirassa!

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
StormST Denver Broncos 10 971 — SB 50 Champion @ Grund
Gratulálok! Mind a hozzászólásaid stílusa, mind a szóhasználatod nemes emberre vall kedves felebarátom! Csak így tovább, még sokra viheted így ebben az országban!
U.i.: Látom azt is, hogy megértetted, amit írtam, csak annyi intelligenciád már nincs, hogy stílusosan lereagáld!ancsika
Jó védekezés......

Ha nem vagy több, mint 10 éves........StormST
Nem, nem vagyok még tíz éve diplomás (tudod ilyen kemény fedeles papír - mindegy, azért biztos láttál már olyat), úgyhogy jó védekezés. Azt is érzem, hogy fáj neked, ez sugárzik a hozzászólásodból, és ez jó, tettszik. Olyan, mint a torpedó, talált, süllyedt....ancsika
Igen, láttam, a bekeretezett díszpéldánya, amit egy rektor adott a kezembe, ott lóg a falamon már lassan 5 éve.........

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
StormST Denver Broncos 10 971 — SB 50 Champion @ Grund
Gratulálok! Mind a hozzászólásaid stílusa, mind a szóhasználatod nemes emberre vall kedves felebarátom! Csak így tovább, még sokra viheted így ebben az országban!
U.i.: Látom azt is, hogy megértetted, amit írtam, csak annyi intelligenciád már nincs, hogy stílusosan lereagáld!ancsika
Jót kStormST
Ja, tényleg, majd elfelejtettem. A doktorihoz hasonlítani ezeket tényleg hülyeség volt. De arra gondoltam, hogy te a doktori közelébe sem jutsz, ezért próbáltam ilyen egyszerű példákon keresztül ezeket megvilágítani számodra, de ahogy nézem, iskolába sem jártál, ezért marad neked a gyorshajtás... Hát ez van kedves felebarátom!ancsika
😂

Köszönöm, emberismeretből erős 1-es, a többit nem részletezném, mert nem szeretek dicsekedni, bár doktorim valóban nincs, de az én szakmámban nem is érne sokat...

Szerintem inkább azért próbálkoztál ilyen példákkal, mert el akartad bagatelizálni az ügyet, ahogy Schmitt is akarja, de ez csak még nevetségesebbé teszi a védekezést...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
ancsika 73 — vendég
Nem vagyok a barátod...........StormST
Gratulálok! Mind a hozzászólásaid stílusa, mind a szóhasználatod nemes emberre vall kedves felebarátom! Csak így tovább, még sokra viheted így ebben az országban!
U.i.: Látom azt is, hogy megértetted, amit írtam, csak annyi intelligenciád már nincs, hogy stílusosan lereagáld!ancsika
Jó védekezés......

Ha nem vagy több, mint 10 éves........StormST
Nem, nem vagyok még tíz éve diplomás (tudod ilyen kemény fedeles papír - mindegy, azért biztos láttál már olyat), úgyhogy jó védekezés. Azt is érzem, hogy fáj neked, ez sugárzik a hozzászólásodból, és ez jó, tettszik. Olyan, mint a torpedó, talált, süllyedt....
több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Nyu kifogtuk délamerikát, hát messerSmitt úrnak joga van, joga van égetni sajàt magát, s aki saját tapasztalatokra vágyik ebből, mert annyira empirista, az àlldigáljon vele Pakson B blokkbann, hogy tanulmàyozhassák a radioaktív égést is. Ozt közben dalolhatnak, hogy hú de jól érzem magam, sőt az ólvéjzlúkondelájtszájdoflájf mégjobb, csak tudod közbe húzodnak a hólyagok a bőrödön, tudod az elme nem írja felül a valóságot. Merez nem a nyavadék kineziológiai-univerzum!sutianap
Szopok-nyalok-gombot varrok, ha ezt az illetékes fel fogja dolgozni. 😀 😀

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
ancsika 73 — vendég
Nem vagyok a barátod...........StormST
Gratulálok! Mind a hozzászólásaid stílusa, mind a szóhasználatod nemes emberre vall kedves felebarátom! Csak így tovább, még sokra viheted így ebben az országban!
U.i.: Látom azt is, hogy megértetted, amit írtam, csak annyi intelligenciád már nincs, hogy stílusosan lereagáld!ancsika
Jót kStormST
Ja, tényleg, majd elfelejtettem. A doktorihoz hasonlítani ezeket tényleg hülyeség volt. De arra gondoltam, hogy te a doktori közelébe sem jutsz, ezért próbáltam ilyen egyszerű példákon keresztül ezeket megvilágítani számodra, de ahogy nézem, iskolába sem jártál, ezért marad neked a gyorshajtás... Hát ez van kedves felebarátom!
több mint 12 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 167 — capitaine du château de Vienne 1487
Nyu kifogtuk délamerikát, hát messerSmitt úrnak joga van, joga van égetni sajàt magát, s aki saját tapasztalatokra vágyik ebből, mert annyira empirista, az àlldigáljon vele Pakson B blokkbann, hogy tanulmàyozhassák a radioaktív égést is. Ozt közben dalolhatnak, hogy hú de jól érzem magam, sőt az ólvéjzlúkondelájtszájdoflájf mégjobb, csak tudod közbe húzodnak a hólyagok a bőrödön, tudod az elme nem írja felül a valóságot. Merez nem a nyavadék kineziológiai-univerzum!

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 241
viszont be is volt szervezve a rossz nyelvek szerint.Amadeus91
Úgy tudom Kövér pont azért küzdött ellene foggal-körömmel, mert elég komoly ügynökmúltja van.Zorddd
Ha Kövér tudott erről, de nem szólt erről a vitában Vityának, akkor Laca bajban van. Bár "SP egyszerre túl kevés és túl sok." mondat kellően sokatmondó.
Ha viszont ennek tudatában ültették oda, akkor Viktor paranoiája ki fog újulni. 😀 SP-t felnyomják január közepe felé, majd az LMP heteken belül újramelegíti az ügynökkérdést. Szép munka! 😀tomi-tomi
Pali ügynök múltja nyílt titok. Sokkal valószínűbb, hogy maradt Ász a paklijában és ezért elnézik neki.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
StormST Denver Broncos 10 971 — SB 50 Champion @ Grund
Szerintem írtam már a korábbiakban eleget, és tudod a válaszaimat, de legyen:
1. Az, hogy kinek mi volt korábban a tisztsége, a saját érdeme, 1992 után rendszerváltás volt, ha azt túl élte, biztosan meg volt rá az oka.
érdekes, másoknál ez nem így működik...
2. Ő dolgozott, az országot képviselte, a jogorvoslathoz pedig joga van.
Megvolt a lehetősége. Nem élt vele. Más is mehetett volna, ha komoly tárgyalás volt, akkor azért (neki komoly jogköre nincs), ha nem volt az, akkor azért. De ha csak üzent volna, hogy meg szeretné védeni magát, az is más lett volna, de ezt se tette...
3. Az elévülés maga ténykérdés, a dr. cím előnyit nem ismerem, de ha lesz időd, ossz meg velem belőle egy párat.
Hát alapból ott az erkölcsi oldal. Meg a még vitatott anyagi, mert a köztistviselői bértáblában plusszot jelent a doktori...
4. Amióta szocik bevitték az EU-ba csicskának ezt az országot, sőt amióta ez az ország annyi felé húz, ahány lakosa van, azóta nem vesznek minket komolyan, ezen a dr.-is botrány nem igen változtat, esetleg csepp a tengerben.
Kényelmes magyarázat, csak szar.......
5. Tedd a kezedre a szíved, és mondd, hogy te nem csaltál egyszersem, egyszersem puskáztál, nem súgtak neked, nem kerültél előrébb sorokban, nem hajtottál gyorsan, stb.... Na ugye...
Ez meg még szarabb. Nevetséges is. Ezeket egy doktorihez hasonlítani. Jesszus!!!!!!!!!
Úriemberként meg csak illemmel kérdezem, hogy tudod te azt nagyon is jól, hogy szerintem hova nyújtogatsd kedves barátom a kiöltött nyelvedet...ancsika
Nem vagyok a barátod...........StormST
Gratulálok! Mind a hozzászólásaid stílusa, mind a szóhasználatod nemes emberre vall kedves felebarátom! Csak így tovább, még sokra viheted így ebben az országban!
U.i.: Látom azt is, hogy megértetted, amit írtam, csak annyi intelligenciád már nincs, hogy stílusosan lereagáld!ancsika
Jó védekezés......

Ha nem vagy több, mint 10 éves........

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
viszont be is volt szervezve a rossz nyelvek szerint.Amadeus91
Úgy tudom Kövér pont azért küzdött ellene foggal-körömmel, mert elég komoly ügynökmúltja van.Zorddd
Ha Kövér tudott erről, de nem szólt erről a vitában Vityának, akkor Laca bajban van. Bár "SP egyszerre túl kevés és túl sok." mondat kellően sokatmondó.
Ha viszont ennek tudatában ültették oda, akkor Viktor paranoiája ki fog újulni. 😀 SP-t felnyomják január közepe felé, majd az LMP heteken belül újramelegíti az ügynökkérdést. Szép munka! 😀